Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-11 / 289. szám

2 NÉPÜJSÁG 1963. december 11., Merd» Butler Nvui»at*Berlinl)en w O BONN (MTI): Butler angol külügyminiszter kedden dél­ben befejezte bonni tárgyalá­sait és Nyugat-Berlinbe re­pült. Elutazása előtt Erhard kancellár ebédet adott tiszte­letére. Bonnban hétfőn és ked­den Schröder külügyminiszter­rel tárgyalt,, kedden délelői' ' egyórás megbeszélést folytatói' ! Erhard kancellárral is. A tárgyalásokról kiadott köz­lemény hangsúlyozza: a két külügyminiszter egyetértett ab ban, hogy keresni kell a kelet­nyugati kapcsolatok megjavííá. sának lehetőségeit. Az SZKP Központi Bizottsága plénumának második napja A vegyipar segítségével: a krasznodari terület egy milliárd púd kenyeret ad évente Halálra ítéllek egy háborús bűnöst PÁRIZS (MTI): Léderer Fri­gyes, az MTI párizsi tudósítója Írja: A brüsszeli „maratoni tár­gyalás" balul sikerült rajtja után Párizsban kevés reményt látnak arra, hogy a hatok kö­zött ez év végéig megegyezés jöjjön létre a mezőgazdasági Közös Piac legfontosabb kér­déseiben. A francia lapok obstrukcióval vádolják a nyu­gatnémet kormányt, amely el sem küldte földművelésügyi miniszterét Brüsszelbe, hogy ezzel is késleltesse az érdem­beli tárgyalást. A Combat rámutat: a bonni kormány arra törekszik, hogy a mezőgazdasági piac kérdéseit a Kennedy-menettel összekap­csolva, egy nagy, globális al­kudozás tárgyává tegye. A francia kormány ezt el akarja kerülni, mert attól tart, hogy az Egyesült Államok ál­tal követelt vámcsökkentés felemészti a mezőgazdasági Közös Piactól várt előnyöket. A francia kormány fenyege­téseit sem Bonnban, sem más fővárosokban nem veszik ko­molyan. A holland Algemein Handelsblad „blöffnek” nevezi De Gaulle fenyegetését, hogy a gazdasági közösség megszűnik, ha nem tudnak megegyezni a mezőgazdasági Közös Piacban. Egyetlen országnak sem fűző­dik több érdeke a Közös Piac­WASHINGTON (Reuter): Az amerikai igazságügymi­nisztérium átadta a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI jelen­tését a dallasi merényletekről annak a héttagú bizottságnak, amelyet Johnson elnök neve­zett ki a Kennedy-merénylet, valamint a gyilkossággal gya­núsított Oswald ezt követő meggyilkolása hátterének ki­vizsgálására. Az elnöki bizottság élén Earl Waren, a legfelső bíróság elnöke áll. Az igazságügymi­nisztérium bejelentette, hogy az FBI továbbra is folytatja a nyomozást, s folyamatosan tá­jékoztatja az esetleges további eredményekről az elnöki bi­zottságot. Ezt megelőzően, az amerikai szenátus ülésén egyhangúlag megszavazta a különleges ha­talmat az elnöki bizottságnak, amely ennek birtokában bár­kit kihallgatásra megidézhet. Az elnöki bizottság széles jog­körét a képviselőháznak is jó­vá kell hagynia. Mint ismeretes, az amerikai hírügynökségek kiszivárgott értesülésekre hivatkozva azt állítják az FBI jelentéséről, hogy az „kétséget kizáróan” Oswaldot teszi felelőssé az el­nökgyilkosságért, s azt állítja, hogy Oswald meggyilkolásá­nak az elnökgyilkossághoz nem volt semmi köze. Joe Brown dallasi bíró idő­közben megerősítette azt a hírt, hogy Jack Ruby, Oswald gyilkosa, február 3-án áll bírái elé. KGST-tanácskozás Moszkvában MOSZKVA (TASZSZ): A Kölcsönös Gazdasági ’Segítség Tanácsának elektroenerglai ál­landó bizottsága Moszkvában ülést tartott. Az ülésen Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió kül­döttsége vett részt, míg a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság megfigyelőkkel kép­viseltette magát. Az ülésen egyebek között megvizsgálták és jóváhagyták a KGST végrehajtó bizottsága határozata alapján foganatosí­tott intézkedéseket az energe­tika területén. Az állandó bizottság megha­tározta az 1964. évre szóló munkatervet és megvizsgált több más kérdést. A kongó! reakció manőverei PÁRIZS (TASZSZ): A TASZSZ párizsi tudósítá­sában megjegyzéseket fűz az AFP hírügynökség jelentésé' hez, amely szerint Leopoldvil- le-ben szabadon bocsátottak négy bebörtönzött szakszerve­zeti vezetőt. A kongói hatóságok lépése azt a törekvést tükrözi, hogy s maguk oldalára állítsák a szak- szervezeteket és biztosítsák azok részvételét az alkotmány kidolgozásával foglalkozó bi­zottság munkájában. Az utóbbi Időben ugyanis a kongói reakció komoly erőfe­szítéseket tett az ország új al­kotmányának elfogadtatása ér­dekében. Ennek értelmében 1964 első felében az országban parlamenti választásokat tar­tanának. A kongói képviselő­ház és szenátus tagjai azonban hevesen ellenzik az ország alaptörvényének a választások előtti megváltoztatását. 50 mázsára való felemelését az egész Kubány területén. Az eddigi termésátlag 26,3 mázsa volt. Ez azt jelenti, hogy egye­dül a krasznodari terület 650 700 millió púd, esetleg egy milliárd púd kenyeret ad évente. Az időjárási és talajviszo­nyok a víztartalékok azt is le­hetővé teszik, hogy Kubányt Oroszország legnagyobb rizster­melő területévé fejlesszék. Nyikolaj Jegoricsev, a moszk­vai városi pártszervezet veze­tője szólalt fel ezután. A moszkvaiak jólétének emelke­déséről szólva bejelentette, hogy 1954 óta 670 ezer lakást építettek a fővárosban és 3 millió 300 ezer ember költö­zött új lakásba. A moszkvai ipar a munka termelékenysége és az előállí­tott termékek mennyisége te­kintetében elérte az 1965-r® előirányzott szintet. Sztyepan Szadovszkij. a „Novomoszkovszkij” vegyi kombinát (tulai terület) igaz­gatója elmondotta, hogy a* 'Izem termelése már elérte a - hétéves terv végére, 1965-ra vitűzött színvonalat. A kom­binát termelési kapacitása alig több mint négy év alatt háromszorosára nőtt.” Üze­münk meggyőzően példázza a Szovjetunió vegyiparának vi­haros fejlődését” — mondotta a szónok. , Saraf Rasidov, az Űzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára be­jelentette, hogy a köztársaság kolhozai és szovhozai a ked­vezőtlen időjárási viszonyok ellenére rekord mennyiségű gyapotot szüreteltek — 3 670 000 tonnát. A vegyipar termékei nélkül nem lettünk volna képesek ilyen ered­ményre — hangsúlyozta Rasi­dov. Pavel Lukjanyenko akadé­mikus, ismert szovjet növény­nemesítő felszólalásában el­mondotta: „Földművelésünk történetében először fordul elő, hogy megfelelő mennyi­ségű műtrágya kerül a búza alá. Hangsúlyozta, hogy ez egyes területeknek megfelelő magas hozamú gabonafajták kialakítása jelentős mértékben növeli a termést. W ítélet a martini quei hazafiak perében PÁRIZS: (MTI): A párizsi törvényszék ked­den hirdetett ítéletet a raar- tiniquei hazafiak perében. A bíróság öt vádlottat 1,5—3 évig terjedő börtönre ítélt, a többi 13 vádlottat felmentette. A martiniquei ifjúsági moz­ZANZIBAR FÜGGETLEN 1963. december 10-ével újabb független állam született Af­rikában. E napon — három­negyed évszázados brit véd­nökség után — a Zanzibári Szultánság visszanyerte szuve­renitását Az afrikai kontinenstől csu­pán 60 km távolságra, két na­gyobb (Zanzibar és Pemba), valamint több kisebb korall- szigeten fekszik a 2650 km2 nagyságú és 312 ezer lakosú Zanzibári Szultánság. Zanzibár arab eredetű ál­lam. Hatalma csupán a kelet­afrikai rabszolgakereskedelem központja volt. Az afrikai partvidéknek Közép-Tanganyi- kától — Közép-Szomáliáig hú­zódó szakaszára (ezen belül a napjainkban is nagy jelentős*' gű Mombasa kikötőjére Is) ki­terjedt szultánjának fennható­sága. A kenyai partvidéknek egy részét és Lamu valamint Patté kzigeteit — összesen 5600 km2­nyi területet — a zanzfbári szul­tán a XIX. század utolsó harma­dában a Brit Kelet-Afrikai Ke­reskedelmi Társaságnak adta bérbe. E területről — melyet a későbbiek folyamán Nagy-Bri- tannia „kenyai védnökség” né­ven a kenyai gyarmatához csa­tolt — Zanzibár közvetlenül függetlenségének elnyerése előtt hivatalosan lemondott A Ke­nyának átadott területet térké­pünkön pontozva ábrázoltuk. A független Zanzibár trópu­si ország. Gyarmati múltjának hagyatékául jellegzetesen mon- kulturális mezőgazdaságot örö­költ Legfőbb exportnövénye a szekfűszeg. Évi 8—10 ezer ton­nás termeléssel a világtermelés és világexport legelső országa. A szekfűszeg ültetvények zö­me (kb. 5 millió fa) a Budapest területénél alig kétszerte na­gyobb Pemba szigetén találha­tó. A Ids szultánság ipara je­lentéktelen, a helyi növények feldolgozására korlátozódik. Ás­ványi kincsei nincsenek. TERRA galom 18 tagját ez év elején tartóztatták le a francia ható­ságok és Párizsba szállították őket, mert a sziget lakossága hevesen tüntetett a fiatal ér­telmiségiek fogva tartása el­len. Az ügyészség Franciaország területi épsége ,elleni táma­dással vádolta a martiniquei hazafiakat. A párizsi bíróság tíz napig tárgyalta a vádlottak ügyét.. A martiniquei hazafiak és a ta­núként kihallgatott személyi­ségek, köztük több szocialista kommunista és demokrata párti képviselő megdöbbentő képet festettek az Antillák la­kosságának súlyos helyzeté­ről. A martiniquei hazafiak elíté­lése, mint arra a védelem rá­mutatott — az alkotmányba ütközik. A francia alkotmány ugyanis biztosítja a volt gyar­matok önkormányzatát, a vád­lottak csupán ennek a joguk­nak akartak érvényt szerezni. A Heves megyei Húsipa­ri Vállalat felvételre keres gépészmérnököt vág}' gépésztechnikust, üzemmérnöki, vagy üzem­technikusi munkakörbe. Üzemmérnöknél 2 év, üzemtechnikusnál 10 évi gyakorlat szükséges. La­kást biztosítani nem tu­dunk. Fizetés megegyezés szerint. Olvassa! Terjessze ! a héfúisAgot aiKOETESI DUAftt AprAbtrdete» Hétköznap imánként 1.— rt vasárnap imánként 1— rt GORDOlö CSAPAGY JAVÍTÁS RÖVID HATÁRIDŐRE AZ ORSZÁG LEGRÉGIBB JAVÍTÓÜZEME jg?!- hoz, mint Franciaországnak — i hangoztatja a lap. A francia kormánynak bel­- politikai okokból is sürgős a i közös mezőgazdasági piac gé- t pezetének beindítása. Francia­- országban egymást követik a : paraszttüntetések, az elégedet- I len termelők eladhatatlan ter­- menyeikkel torlaszolják el az : országutakat. A kormány több ■ mint egy éve azzal hitegeti a 1 termelőket, hogy a mezőgazda- i sági Közös Piac majd lehetővé ' teszi termelvényeik előnyös el­■ helyezését. A francián elégedetlenek a brüsszeli tárgyalások rajtjával menekültek. 1945-ben Magyar- országon és Jugoszláviában tűntek fel. A hitleri banditák több íz­ben provokációs célból parti­zánoknak adták ki magukat és így gyilkolták az embereket. Resotnyikcvot nagyra érté­kelte annak idején Ottó Skor- zeny, Hitler kedvence is. PSZKOV (TASZSZ): Pszkov- ban halálra ítélték a 43 éves Igor Resotnyikov volt SS kato­natisztet. A háborús bűnös lel­kiismeretét több ezer meggyil­kolt békés lakos élete terheli. Resotnyikov különítménye az Orosz SZSZSZK északnyugati területein garázdálkodott. Ami­kor Leningrád közelében vere­séget mértek a hitleri csapa­tokra, Resetnyikovék a bjelo- rusz erdőkbe vetették magukat, | majd innen Lengyelországba Az elnöki bizottság előtt az FBI jelentése MOSZKVA (TASZSZ): Aí 3ZKP Központi Bizottságának plénuma megkezdte Hruscsov létfőn elhangzott beszámoló­jának megvitatását. Gennagyij Voronov, a? Oroszországi Föderácic iOSZSZSZK) Minisztertaná- :sának elnöke — a keddi ülés Llső felszólalója — hangsúlvoz- ia, hogy „a jelenlegi plenum különleges szerepet tölt be a Pártprogram megvalósításá- ian.” Voronov hangsúlyozta, hogj az 1958. májusi plenum óta ei- :elt öt esztendő alatt „meg- :eremtették az országban a /egyipar fejlesztésének sriiárc ;udományos és műszaki alap­iát.” Az Oroszországi Föderá- :ióban rövid idő alatt 24 új ;yár és körülbelül 200 vegy- pari üzemegység épült fel. Az Oroszországi Föderácic Minisztertanácsának elnöke rá. mdatott: A vegyipar fejlesz- ését „mindenekelőtt a mező- gazdasági termelés fokozásá­lak, a népjólét emelésének fel­adataival hozzuk összefüggés­be.” Gennagyij Voronov hangsú­lyozta: a mezőgazdasági ter­melést belterjessé kell tenni és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a plénumon megvitatás­ra kerülő problémák megoldá­sában komolyan érdekeltek a mezőgazdasági dolgozók széles tömegei. Pjotr Seleszt, Ukrajna Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, teljes mértékben támogatta a vegy­ipar gyorsított ütemű fejleszté­sének Hruscsov által előter­jesztett programját. Ukrajna, amely a vegyi ter­mékek gyártása területén az elsők között áll a Szovjetunió­ban, 1970-re 26 millió tonnára szándékszik növelni a műtrá­gyagyártó vállalatok kapacitá­sát. Georgij Vorobjov. a krasz­nodari területi pártbizottság titkára elmondotta, hogy a mű. trágya felhasználása a szovjet kutatók által kitermesztett új, magashozamú búzafajtákkal együtt, lehetővé teszi a kalá­szos kultúrák átlagos termés­hozamának hektáronkint 45—--------------------------------------, MO SZKVA: A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége 50. szüle­tésnapja alkalmából Lenin- renddel tüntette ki Vaszilij Poljakovot, az SZKP Központi Bizottságának titkárát. RIO DE JANEIRO: Nagyarányú szárazság, negy­ven fokos hőség zúdult a múlt héten Rio de Janelrora. A hét végén százakat szállítottak kór­házba, 18 gyermek szomjan halt. PÁRIZS: Yves Montand nagy sikereket aratott a párizsi Theatre du Gymnase színház színpadán. A világhírű sanzonénekes ismét visszatért a drámai színpadra. Herb Gadner amerikai szerző Bohócok ezerszámra című tár­sadalmi szatírájában alakítja a főszerepet. Yves Montand 1955- ben játszotta utolsó drámai szerepét Simone Signoret-val a Salemi boszorkányokban. LA PAZ: A bolíviai ónbányák körze­tében négyezer bányász tünte­tett, követelve a letartóztatott szakszervezeti vezetők szaba­don bocsátását és Lechin alel- nök, ellenzéki vezető, elnökké választásé' MOSZKVA: A csehszlovák—szovjet ba­rátsági és kölcsönös együttmű­ködési szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából csehszlovák párt- és kormány- küldöttség érkezett Moszkvá­ba. A delegációt Jiri Hendrych, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára vezeti. WILLIAMS: Az arizonai Williams légitá­maszponton szabotázs akciót fedeztek fel. Ismeretlen tette­sek elvágták hatvanegy repülő­gép futóművének elektromos vezetékét. JERUZSÁLEM: Az izraeli kormány hat a Ibi zottságot. állított fel VI. Pál pá­pa izraeli tartózkodásának elő­készítésére. A pápa szentföldi zarándoklásának keretében elő­reláthatólag tizenkét órát tölt Izraelben. HAVANNA: 68. születésnapját ünnepli j Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke. Do­lores Ibárruri Fidel Castro kubai miniszterelnök meghívá­sára jelenleg Havannában tar­tózkodik. ESEMÉNYEK _

Next

/
Oldalképek
Tartalom