Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-08 / 287. szám

1963. december 8., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Az árak és a bérek versenyfutása Korunk sstrójn harcának néhány tanulsága mokratikus megújulásáról” és „népi kapitalizmusról” beszél­nek. Fogadott prókátoraik és a tókés propaganda változatos, de annál tisztességtelenebb eszközeivel azt akarják bi­zonygatni, hogy a munkásosz­tály helyzete kapitalista kör­nyezetben is állandóan javul, szerintük ezt az államhatalom biztosítja, sőt az érdekvédelmi szervek működésével, a kiví­vott bér- és szociális enged­ményekkel bizonyítottnak te­kintik azt Ripp Géza ..Korunk kapita­lizmusa” című könyve, a ma­gyar közgazdászok vitája és napjaink eseményei igazolják, hogy a tőkések ma is a bérek lenyomására törekszenek, en­gedményekhez csak harcok árán jutott a munkásosztály és további harcot kell folytatni a vívmányok megtartásáért. A munkásosztály elnyomorodása a tőkés társadalom velejárója és állandóan ható tendencia­ként érvényesül. A társadalom szociális problémáit végérvé­nyesen megoldani a gazdagok és a szegények közötti szaka­dék elmélyülését feltartóztatni a kapitalizmusban nem lehet. Nyugaton Is egyre jobban meg­győződnek a munkások, hogy gyökeres megoldást csak a ka­pitalizmus megdöntése jelent­het. Nagyok és egyre mélyülnek a kapitalizmus belső ellent­mondásai. De a jövőt illetően nem a kapitalizmus belső el­lentmondásainak van döntő szerepe, hanem a két rendszer, a kapitalista és a szocialista világrendszer ellentmondásai­nak. A nagy mérkőzés sorsát a népgazdaság fejlődésének ütemkülönbsége és az dönti el, hogy — azonos nagyságrendű termelőerők mellett is — a szocializmus magasabb élet- színvonalat tud biztosítani a dolgozó tömegeknek. Ma már mintegy egymilliárd ember él a szocializmust épitő orszá­gokban, a világ összes terme­lésének több mint egy harma­dát adjuk, ezért a kapitalis­ták kénytelenek velünk szá­molni és sem a francia, sem az olasz, sem az amerikai munkások béréhez nem tud­nak olyan durván nyúlni, mint szívük és mohóságuk diktálná. Dr. Fazekas László 30®®®®®®®0S®0®E®®®®®®®[ * » Oslakó a gyárban... r Tapintat J őszieket, elvetették a búzát- a borsót és feszántottak szinte Tündén talpalatnyi földet, úgyhogy most már csak a „zárszámadás” van hátra. — Mi már erre a napra ké­szülünk — mondja a középko- ! rú elnök — amint látja, az iro- : dában teljes erővel ezen mun­kálkodnak ... — Milyen lesz az idei zár­számadás? — kérdem az elnö­köt és a főkönyvelőnőt: Svei- ezer Ferencnét. — Még pontos adatokat nem tudunk, de ettől függetlenül már le lehet mérni ez évi mun­kánkat. Jegyzőkönyvek, kimutatások, adatok, számok kerülnek az el­nök asztalára, ahogy elemezni kezdjük a szövetkezet ez évi tevékenységét Figyelem az el­nök arcát tekintetét Röviden- sokszor csak tőmondatokban jellemez egy-egy időszakot, mégis tisztán lehet következ­tetni belőle, milyen volt az idei előrehaladás. — 25 százalékkal nőtt az idén a sajáterő-beruházás. Eb­ből gépeket hídmérlegeket vá­sároltunk, de építettünk vasvá­zas gépszínt és a 20 férőhelyes sertésólat is téliesítettük, — mondja az elnök. — Ma már 2,5 mülió forint a tiszta vagyonunk — toldja tovább a szót a főköny­velőnő — A növénytermesztés­ből 806 ezer, az állattenyész­tésből egymillió 530 ezer és még 196 ezer forint más bevé­tellel nőtt a közös jövedelme. Év végéig még 100 ezer forint­nyi bevételre számítunk. Ha mindent összevetünk, egy munkaegységre 22 forint kö­rül tudunk majd osztani. Ha a ,-prémiumot” is számítjuk, ak­kor a munkaegység értéke a 30 forintot is eléri ... A SZÖVETKEZET gazdál­kodását ezek a számok tükrö­zik. De hiába jellemeznek a számok, mégsem tudják teljes valójában bemutatni a gazda­ság igazi fejlődését, előrehala­dását. Ezek a számok nem mondják el azt, hogy a szövet­kezeti tagok már kora tavasz- szal lelkesedve fogtak a mun­kához. Arról sem beszélnek a számok- hogy mennyi erőfeszí­tésbe került mindezt elérni. és napról napra rosszabbodik? Azaz közgazdasági fogalmat használva, hogyan kell meg­ítélnünk a munkásosztály ab­szolút és relatív elnyomó rodá- sát? Franciaországban a mun­kásosztály helyzete ebben az évben abszolút értelemben is rosszabbodott, mert életviszo­nyaik a megelőző időszakhoz képest romlottak. Viszont a tények igazolják, hogy a mun­kásosztály élet- és munkafel­tételed — legalábbis a fejlett tőkésországokban — ma álta­lában jobbak, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. De ez azt jelentené, hogy a kapitaliz­musban megszűntek működni azok az erők, amelyek a mun­kásosztály abszolút értelemben vett romlásának irányában hatnák? Nem, ezek az erők ma íj működnek, de csak időn­ként jutnak túlsúlyra. Például: túltermelési válságok, a mun­kanélküliség növekedése. Vagy a nyomor új formái a tőkés ál­lamokban: a feketék és a nők aránytalanul alacsony bére, a gengszterizmus és a gyermek- bűnözés szaporodása. Az angol, a francia, vagy az amerikai munkás ma általában jobban öltözködik, lakása job­ba« gépesített, kultúrára és szórakozásra általában többet költ, mint évtizedekkel ez­előtt De a józanabb és az igazsághoz valamelyest alkal­mazkodó polgári közgazdászok is kénytelenek bevallani, hogy a kapitalizmus fejlődésével a nemzeti jövedelem egyre aránytalanabbul oszlik meg a munkásosztály terhére és a tő­kések javára. Tehát tőkés vi­szonyok között nyilvánvaló a munkásosztály helyzetének re­latív rosszabbodása. Egyre sza­porodnak a nincstelen mun­kások és egyre gazdagodik a tőkések vékony rétege. Élelmi­szerek, ipari termékek és köz­szükségleti cikkek nagy meny- nyisége halmozódik fel, sokkal gyorsabban növekszik a mun­kások igénye, mint a reálbére és a társadalmi igazságtalan­ság nyomán növekszik a szem­benálló osztályok ellentéte. Ezt bizonyítják a sztrájkok és a sztrájkok politikai jellege, a kapitalista környezetben élő munkások öntudatának növe­kedése. A revizionisták és a refor­misták a mai kapitalizmus „de­Mennyi munkás és hányszor sztrájkolt az utóbbi időben Franciaországban? Sokszor és egyre többen, a munkások egyre szélesebb rétegei szünte­tik be a munkát. Most fordult elő először, hogy a fraheia bá­nyászokkal együtt sztrájkoltak a mérnökök, s technikusok és a bányairodák dolgozói, a ka­tolikus munkásszervézetek ak­cióegységre léptek a kommu­nista vezetés alatt harcoló szo­cialista szaikszervezetekkel. A francia bányászok és parasz­tok, a közlekedési dolgozók és a köztisztviselők egyre na­gyobb tömeged és egyre erélye­sebben tüntetnek az árak és a bérek versenyfutása és a bur- zsoá kormány gazdaságpoliti­kája ellen, a francia dolgozók jobb megélhetést, a bérek emelését követelik. Vajon csak bérjellegűek a franciaországi sztrájkok, és csak egyetlen országban ta­pasztalhatunk határozott ki­állást a tőkés termelés ellent­mondásai miatt? A francia infláció ősszel kritikus pont­hoz ért. A termelés az utóbbi négy év alatt 29 százalékkal növekedett, a termelékenység 17 százalékkal, viszont Fran­ciaországban két esztendő alatt 13 százalékkal lett drágább az élet Ennek terhét főként a munkások és a kisebb keresetű alkalmazottak érzik. Nem bíz­nak többé a kormány gazda­ságpolitikájában, sem a Közös Piac „áldásaiban”, az elmúlt időszak keserves tapasztalatai meggyőzték a munkásokat hogy a jelenkori kapitalizmus­ban az állami beavatkozás nem képes megszüntetni a gazda­sági élet nagyobb ingadozásait, a tőkés termelés ciklikus jelle­gét és tartósan nem tudja sta­bilizálni a foglalkoztatottság magas színvonalát. A hat leg­fontosabb tőkésországban 1962- ben 55—60 millió ember sztrájkolt, jóval több, mint az elmúlt évtized bármelyik évé­ben. De a munkásosztály nem­csak bér- és gazdasági harcot vív a tőkések ellen, hanem a gazdasági harcot politikai küzdelemmé változtatta. A bérek és az»árak alaku­lása, valamint a sztrájkok fo­kozódása azt bizonyítja-e, hogy a kapitalista országokban a munkások helyzete állandóan A gyár még csak nem is ka- maszkórú, a nyáron múlt 11 éves. 1950 őszén érkezett ide a völgybe az első „fecskeraj”, az építők kis számú csapata; földre ragasztottak néhány barakkot, felvonulási épületet s aztán már a gyárépítők munkájától, gépek zajától visszhangozták a liszkói hegy­oldalak. 1952 júliusában pedig már tervet kapott a siroki Mátravidéki Fémművek. /on ne szaladjunk előre, maradjunk csak a gyár szüle­tésénél ... Még állványerdők ölelték az üzemépületeket, még számuk nem volt: a mostani út asz­tal iszalagja helyén teherautók kerekei kavarták a nehéz port; még nem volt munkása a gyárnak s nem egy mostani szakember, forgácsoló vagy lakatos, akkoriban még meszet oltott, kavicsot rostált, téglát válogatott vagy maltert hor­dót az állványokra, mint se­gédmunkás. Mikó István mun­kakönyvébe azonban már be­jegyezték az új gyár nevét ö volt itt a legelső kinevezett ember, 1951 júniusában. Visszafutunk az időben, per­geti üli az eseményeket, töp­rengve egy-egy év kilométer­kövénél, egy-egy fontosabb állomásnál... 1940: Révész Emil „lakatos- ég Sodronyáru üzemében” Mis­kolcon, Mikó István lakatos­inas kezébe -kapja a segéd­levelet Húszéves, keresi a romanti­kát A Lillafüredi Állami Er­dei Vasútoknál mozdonyra szegődik. Aztán a diósgyőri vasgyárba kerül, hegesztőnek. Háború, világégés ... Mikó István a halál mezején csatá­zik — életéért. Aztán mar a Keleti Erőműben találjuk, mint turbinagépészt; s itt dol­gozik mindaddig, amíg ország­szerte meg nem alakulnak a személyzeti osztályok. Előbb csak előadó, később a tízezres, hatalmas gyár személyzeti osztályának helyettes vezetője. Közben behívják katonának s mint tartalékos főhadnagy sze­rel le. Ekkor kapja az újabb megbízatást: kinevezik az épü­lő siroki gyár személyzeti osz­tályvezetőjének. 1951. június 11-ét írtak ekkor. Aztán június 15-én kinevezik az új gyár igazgatóját is, és októberban a főmérnököt. — Néhány hónapig Pestről jártam le az építkezéshez — mondja. — Még nem adták át az irodaépület sem, de véglege­sen ide költöztem. 1953-ig állt a személyzeti osztály élén. De sosem „detek- tiv”-munkát végzett; tetteit az emberség irányította. A műszaki egyetemre küld­ték. de csak egy évet hallgatott, aztán abbahagyta a tanulást. Miskolcra jelentkezett a gép­ipari technikumba s azt leve­lező úton, jó eredménnyel elvé­gezte. Két éyen át a karbantartó üzem vezetője volt, s 55-ben helyezték át a 3-as tubusüzem­be. Itt dolgozik jelenleg is, másfél éve vezetője o tubusgyártásnak. Mikor a 3-as üzembe került, az első lépéseket próbálgatták. Akkor kezdték a koronadugók, cipőpasztás dobozok és a csúsz­tatás krémes dobozok gyártá­sát Úgyhogy tapasztalt vete­ránnak számit Mikó István a tubusgyartasnan is. ura von « első próbálkozásoknál, ott dol­gozik most is, mint 470 munkái vezetője. Szakmai tudását, hozzáérté­sét, rátermettségét értékelik és elismerik. Külföldi országok­ba, üzemekbe küldik Mikó Ist­vánt újabb és újabb tapaszta­latokat gyűjteni, amelyeket munkájában, az üzemében gyü­mölcsözte tni tud. Világot járt ember Tavaly szeptemberben • brnói vásárt tekinti« meg s az idén már megjárta Nyugat- Németországot, Ausztriát s át­utazott Franciaországon is. — Bregenzben és Karlsruhé- ban tubus- és dobozüzemeke' látogattunk, modern gépsoro­kat tanulmányoztunk munkr közben. S nem is tértünk ház; üres tarsolyokkal. Bregenzber láttuk a Herlan-cég félautoma ta tubusgyártó gépsorát Ez az ért jelentett számunkra sokai mert hamarosan mi is ilyet gépsorokkal termelünk, a hó nap közepére megérkeznek hoz zánk is ezek a gépek. Ez a külföldi tanulmányú adott a kezünkbe új technoló giát is a hullámos fejű tubusé gyártására. Az eddigi forgá csolás helyett most már a 3-e üzemben is a fröccsen tésre tér tek át, mint azt az osztrákok­nál tapasztalták. Két fia van Mikó Istvánnal . a nagyobbik 16 éves, jövőr kapja kézbe a szákmunkás-b: zonyítványt, mint szerszámját szító. A kisebbik fiú még csa a harmadikba jár. Felesége ití. a 10-es üzemben beíró. öslakó a gyárban Mikő Ist­ván. Véglegesen itt telepedet meg a gyár szomszédságában. Kőkútpusztán lakik. Ott áll i háza is, amit négy éve épített (pataky) Igaz, nem „kiugró" eredmény ről van sző. Ehhez mindennai itt kellett volna lennie mindez tagnak, legalább úgy mint x elnöknek, akiről azt beszélik hogy keveset alszik, mert haj­nali négy órától késő estig mindig a szövetkezetben van — Bizony kevés idő volt k alvásra — mondja nevetve az elnök. — Aludni ráérünk majd a tél közepén, a zárszámadás után, hiszen rengeteg mun­kánk volt, s problémánk is. Búzából, mákból, aprómag­vakból a tervezettnél így is kevesebb termett, s ezt a ki­esést pótolni akartuk. Rész­ben sikerült, hiszen a gondos művelés következtében kuko­ricából 15 mázsás átlagter­mést értünk el májusi mór* Zsoltban srámolva. Árpánk közepesen sikerült, a dohány pedig jól fizetett; 58 mázsát adott holdanként. Ez 198 szá­zalékos „teljesítménynek” fe­lel meg a tervezetthez viszo­nyítva. Igen, ezek a dolgok is a tudnivalók sorába tartoznak, ahhoz, hogy reálisabb képet adhassunk a szövetkezet ided . gazdálkodásáról, sőt, az is, hogy az idős emberek is dol­goztak. Az asszonyok, külön is dicséretet érdemelnek a növényápolásban végzett munkájukért, de dicséret ille­ti példamutató munkájáért Bódi Lászlóné baromfigondo­zót, Littkei Ferenc traktorost, Szigeti József fogatost, Bocsa Károlyné fejőst, Farkas Sán­dor tehenészt és Varga József- né, Vingender Gyuláné, Bori József né növénytermesztőt is, akikre mindenkor lehetett számítani. A dicséret mellett mégis a legnagyobb jutalom az a jövedelem lesz majd, amelyet a zárszámadás nap­ján kapnak kézhez. EZ A NAP EGYRE közele­dik. A szövetkezetben már megkezdték a leltározást, a könyvelők készítik a kimuta­tásokat, egyeztetik az adato­kat, elszámolják a munkaegy­ségeket, elvégzik az önkölt­ségszámításokat, hogy az új év első hónapjában mindenki megkapja ez évi fáradozásá­nak gyümölcsét. Fazekas István HÓ BORÍTJA a földet Tófalu határában is. A szél ’ metsző hideggel vágtat végig i a szabadban és hideget lehel mindazokra, akik még most is . a határban dolgoznak. A Béke Termelőszövetkezet elnökének, Hutter Mátyásnak véleménye szerint meg is érdemlik „sor­sukat” ezek az emberelő hi­szen az idén volt idő arra. hogy mielőtt beköszöntött a hidegebb, rossz idő, minden munkát elvégezzenek a szö­vetkezeti tagok. Itt, ebben a közepes nagyságú és viszony­lag kevés tagsággal rendelkező gazdaságban is sikerült az 1 idén minden munkát idejében lelvégezni. Betakarították az , Zárszámadásra készül a tófalui Béke Tsz A helyi árudavezető negy- venválahány lehetett, köze­lebb a négy ikszhez, mint az öthöz, csak mély ráncai árul­kodtak nem könnyű életéről. Mellette egy alacsony, pufók képű, erősen őszülő idős asz- szony ült. Csak nézett ben­nünket, csupán néma bóloga- tásával vett részt a beszélge­tésben. De olyan egyetértéssel, olyan melegséggel tudott bó­logatni, mosolyogni, hogy többször is rajtafeledtem a szemem. Megittunk már né­hány pohárral a palackozott szentgyörgyhegyi rizlingből. Nagy barátkozó, emberszerető érzéssel hajoltam hozzájuk, és azt kérdeztem a férfitől, fe­jemmel az asszony felé intve: — A mama? A férfi arca megdermedt, s abban a pillanatban tudtam, micsoda szörnyen ostoba ta­pintatlanságot követtem el. — Nem ... dehogy!... a... feleségem! Az asszony talán megsajnált bennünket, mert halkan, ked­ves, bölcs évelődéssel felneve­tett. — No, úgy ne járjunk mán, mint Erzsi néniéit a novellá­ban1 ... Keserves percek voltak azok, nem segített rajtam a magyarázat sem, amelyben mindhárman egyetértettünk, hogy igen, igen, a hosszú együttélés egymáshoz csiszolja a házastársakat. Akkor kínomban fogadal­mat tettem, hogy efféle kér­dést soha többé ki nem ejtek a számon. Gergely Mihály szony, » úgy félmozdulattal végigsimított élénkmintás, vi­lágos kartonruháján. Zavar, makogó magyarázko- 1 dós következett, mindannyian beleizzadtunk. A barackost a házaspár mutatta meg, én az asszonyhoz szegődtem, beszél­gettem. Nem volt nehéz i megtudnom, hogy a férje har­minc évvel fiatalabb, hadifog­ságból jött haza 1946-ban, s beszegődött hozzájuk. Egy hó­nap múlva felakasztotta ma­gát a tanya gazdája, még egy hónap és az asszony törvé­nyes felesége lett fiatal szere­tőjének. Aki természetesen a földért, a szép tanyáért vette el. Nem hagyott békén a bor­zongató, sötét világ, s meg­írtam egy novellái, arnel, a.k a különös házaspár mellett egy nagy testű, tizenkilenc éves. kívánatos, rokoni látoga­tóba érkező lány is szerep­lője. Ezt a novellát olvastam fel legutóbb azon a vidéken, egy másik faluban. Az ezt követő író-olvasó ta­lálkozót borozás követte. Bal­ról a körzeti földművesszövet- kezeti központ elnöke ült mel­lettem, jobbról a helyi vegyes­bolt vezetője, aki igen szereti a könyveket, s kivételes buz­galommal beszéli rá vevőit a könyvvásárra, mosollyal, s várakozóan nézett ránk. — A... hallottunk a szép barackosukról, azt szeretnénk megnézni... Ha nem zava­runk! — mondta a megyei ta­nácstag. — Lehet, tessék csak! — bólintott az öregasszony. Aszott, enyhén májfoltos arcán ezernyi ránc, ajka betöppedő, csak a szeme, a fekete, szúró* szeme lobog fiatalosan. Ebben a pillanatban előbuk­kan a barackosból egy hatal­mas termetű, középkorú, bo­rostás arcú férfi. Mezítláb van, ceig pantallója a homokot sepri, gombolatlan ingéből elő- sötétlik fekete szőrrel fedett, boltozatos mellkasa. — No, ott jön mán János! — int apró, ősz fejével az öreg­asszony a férfi felé. Néhány pillanatig őszinte ámulattal nézzük a lomhán közeledő fiatal embert. — De szép szál fia van, Er­zsi néni! — szólal meg végre elismerően a tanácstag. A csepp asszony fekete sze­me megvillan, összeszűkül, ar­ca keserű fintorba rándul, de aztán elömlik rajta az asszo­nyos diadallal leplezett mo­soly. — Fiam?... A férjem! — mondta büszkén as öregasz­Egy délelőtt, amikor éppen a kisebb városba is beillő új ta­nácsházán lábatlankodtam, be­állít a titkári szobába egy férfi. Jegyzeteimet rendezget­tem, fél füllel mégis oda fi­gyeltem. A beszélgetésből megtudtam, hogy az illető a megyei pártbizottság, vagy a tanács osztályvezetője, megyei tanácstag, és ma van a fogadó­napja. Hivatali teendőjét azonban egybe kívánja kap­csolni egy nagyon dicsért há­romholdas barackos megte­kintésével, s máris indul. Be­mutatkoztam. — Nem volna egy hely a kocsijában? — Dehogynem... Kijönne? — Ha kivisz! — Szívesen,. tessék! Negyedóra múlva a kocsi befordult egy tanyaudvarba. Az udvar közepén óriási eper­fa, lombja hús sátorként bo­rult a barackot osztályozó csomagoló leányok, kamaszok fölé. Lehettek tizenöten is. Néhány erősebb lány és fiú szüntelenül hordta a tanyát körülölelő barackosból a cso­dálatos gyümölccsel rakott lá­dákat. Egy kis termetű, de egyenes, büszke tartású öregasszony jött elénk. Férfiasán határo­zott kézfogásában, üdvözlésé­ben tartózkodás érződött, azért szívélyesen tessékelt bennün­ket beljebb. — Hogy van, Erzsi nőném? — kérdezte a bennünket kísérő tanácselnök-helyettes. — Jól, Pista fiam, igen jól!... Háttig mán biztosan eltartok!... — felelte nyomban, huncut kis

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom