Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-24 / 301. szám

1963. december ti., kedd »EPCJSÄR 1* KARÁCSONYFÁK... Volt egyszer egy óvoda, ab­ban sok vidám kis gyerek, meg egy nagyon kedves óvónéni, aki úgy szeretett minden óvo­dást, mint tulajdon édesany­juk. Csak egyetlen hibája volt az óvodának: kicsi udvarán alig fértek el a gyerekek. Márta néni egy szép napon gondolt egyet, s attól kezdve az erdőre vitte ki mindennap a gyereke­ket. ujjongott Peti és odafutott a fenyőfákhoz. — Viszünk belőle Márta né­ninek! — mondta Pali és azon- nyomban kiásott egy szép fát gyökerestől. f*utva mentek visszafelé. Persze, megint megszidták őket, hanem akkor Pali elő­húzta a kis fát, amit eddig a háta megett dugdosott és ün­nepélyesen átnyújtotta az óvó­néninek. találták a gödröt, amelyikből az imént kiásták a fát. Márta néni maga tette vissza a he­lyére, a gyerekek szépen elsi­mították rajta a földet, Peti pedig vizet hozott a kis vödré­ben és nagy gonddal megön­tözte. Ettől a naptól kezdve min­dig a kis tisztásra mentek. Minden gyerek kiválasztott Lett erre nagy öröm! Alig várták, hogy odaérjenek. De bizony a kis fenyvest alig-alig ismerték meg ... Csupafché. hóruha volt a fákon, s a jég kristályok úgy csillogtak-vil- logtak az ágak között, mint a gyémántok a mesebeli király­lány aranyhajában. Körüljár­ták a tisztást, megszámlálták a fákat, s Pali aggódva mondta: — Márta néni, kérem... Egy kis fa hiányzik ... — No, majd megkeressük — felelte az óvónéni. Indultak is Kint az erdőn nagy játékot rendeztek, de azért a móku­sok, nyuszik sem féltek tőlük, a madarak pedig versenyt da­loltak velük. Volt köztük két fiú, Peti, meg Pali, akik mindig együtt kóboroltak. S néha úgy elba­rangoltak a többitől, hogy Márta néni komolyan haragu­dott rájuk. Meg is ígérték min­dig, hogy többé nem mennek messzire, de hát az ígéret csak ígéret maradt, s a fiúk újra, meg újra felfedező útra indul­tak. Egy napon elérkeztek egy igen szép tisztásra. Pici zöld fenyők sorjáztak azon olyan rendben, mint a katonák, ami­kor ünrlepségre vonulnak. — Nicsak, karácsonyfák! — Az pedig most haragudott csak igazán! Összeráncolta a szemöldökét és úgy mondta: — Szívesen fogadott ben­nünket az erdő. Ti pedig úgy háláljátok meg, hogy gyöke­restől kitépitek a kis fenyőt. Hát, aki ilyet cselekszik, an­nak bizony nem lesz kará­csonyfája! S mikor látta, hogy a két kisfiú mennyire megijedt, ki­csit szelídebben tette hozzá: — Azonnal mutassátok meg, honnan hoztátok! Vissza kell ültetni a helyére, talán meg­gyógyul szegényke... A fiúk tüstént megindultak a tisztás felé. Márta néni, meg az óvodások csöndesen követ­ték őket. Nagy nehezen meg­mér hazafelé. A gyerekek egész úton azt várták, mikor keresik már az elveszett fe­nyőt. De ott voltak már az óvodában, s még mindig nem keresték. A konyhából kalácsillat áradt, a nagys^oba ajtaján fü­zérek díszelegtek, sok gyerek­nek a szülei is ott voltak, s mindenki mosolygott. Márta néni bekukkantott a nagyszo­bába. aztán visszajött a gye­rekekhez: — Gyertek be, megtaláltam a fenyőnket! Az asztal tetején kis kará­csonyfa állt, pompásan feldí­szítve. Körülállták boldogan. — Hát eljött hozzánk! — mondta csillogó szemmel Pali. — Az erdő küldte, mert sze­rettétek ... — felelte Márta néni és legszívesebben az ösz- szes kis óvodást egyszerre ölelte volna meg ... Szekeres Hona KERESZTREJTVÉNY K 4RÁCSON VÍZSZINTES: 2. Most van ez az évszak. 3. Ennivalót. 7. Férfinév. 9. A MÁV páciense. 12. Ha kövér ember fut, hamar baj van ezzel. 14. Szerszáma, eszköze. 16. Jó tulajdon­ság. 17. Kettős betű. 18. Általában: kettős. 21. A lányom férje. 22. Ford.: francia város (jelentős csa­ták színhelye 1870, 1914, 1940.) 24. A légi járművek szerkesztésével és mozgásainak vizsgálatával foglal? kozó tudományág (aeronantika). 26. Betűt vet. 27. Varróeszköz. 28. Ola­szul: számla (könyvviteli számla). 30. Azonos mássalhangzók. 31. Al­kotás. 32. Személyes névmás. 33. Izomrost. 35. Az ozmium vegyjele. FÜGGŐLEGES: 1. A hagyomá­nyos vallásos ünnep mellett ma ál­talában ez a karácsony, amikor a rokonok és a barátok egymást megajándékozzák. 4. A terbium vegyjele. 5. Azonos mássalhang­zók. 6. A göngyöleg súlya. 8. Maga felé von. 10. Birkózásnál kétvállon fektetés, vívásnál találat. 11. Meg­határozott rendeltetésű vegyi anyag. 12. Minden év december 25-én ere­detileg a különböző ókori népek a téli napfordulót, a mítoszok sze­rint a napisten születését, a győz­hetetlen Nap ünnepét tartották meg ezen a napon ilyen néven. 13. Ilyen néven is ismeretes karácsonj\ 15. Viharoktól védett horgonyhely; átkelőhely a folyón; kikötő. 19. Az EAK fővárosa. 20. Görögország egyetlen legális demokratikus bal- oldáli pártja. 23. Olasz helyeslés. 25. Káté! 29. Egymást előző betűk az ábécében. 32. Mint vfzsz. 32. sz. 33. Ebből most bőven van. 34. Ige­kötő. rí)ij zílem cl lói Pamparapampam- pampampam... Tutut- tutuuu... — dúdolok megelégedetten, mert a szeretet ünnepének — érdekes, nem? — he­gyes és szúrós levelű fáját díszítem. A díszí­tés az én feladatom, mert díszíteni arány és esztétikai érzés kérdé­se, s az nem kérdéses, hogy ebben kétségtelen előjogaim vannak szű- kebb családom köré­ben... Pc-mparapapam... — dúdolok a meleg szo­bában és néha hátrá­lok, hogy megfelelő távlatot kapjak az ará­nyos konstrukció, és a szinkompozició kiala­kítása ügyében. — Oda, balra., még tegyél szaloncukrot — dugja be a fejét a fele­ségem a szobába, s az orrát az én dolgomba, mert dehogy is állná meg. hogy szóra ne nyissa bülbiílszavú száját... — Oda. balra, nem teszek és ne száll b°le a dóig,ómba — indig- nálódom. mert eszem­be jut. hogy ha az úr­istennek felesége lett volna a világ teremté­se idején, mi lett vol­na a világból, bár ahogy így körülnézek, tényleg lehetett felesé­ge... — Tuttututttu — merengek fel a fa csú­csáig és nyújtózkodva egy kis aranyszínű gömböcskét, egy lehe­letkönnyű kis dísz- gömböcskét óha-jtok ott elhelyezni. — Hová teszed? — sippant be ismét az Cristen nejének kései leszármazottja hirte­len és természetes, hogy a gömb kiesik a kezemből, s az is ter­mészetes, hogy a szere­tet fája tövében ezer darabra hullik... — Nem tudsz vi­gyázni? — így a fele­ségem. — Nem tudsz hall­gatni? — így én. — Hát ki bírja azt szó nélkül, hogy mi­lyen fakezed van... — Nekem van fake- zem? Nekem? Ezért a vacak gömbért mon­dod ezt? Akkor csi­náld te! — csapok a le­vegőbe dühösen és le­verek egy másik göm­böcskét is a szeretet fájáról. A gömböcske halk koppanássöl ma­lik ezer darabra nőm lábai előtt... — Hát ez szörnyű! Már ezt sem lehet rád bízni ? — Mit nem lehet rám bízni? — fojtogat a méreg. — Bejössz, megzavarod az embert, beleszólsz mindenbe és közben hülyének né­zel... — De hát te itt össze­vissza törsz mindent — ingatja a fejét nejem a szörnyű gömbpusztí­tás láttán. — Mint ele­fánt a porcelánbolt­ban! — Mint micsoda? — kérdem vésztjóslóan. Nejem érzi, hogy a húr t.úlfeszült, de makacs és nem hátrál: — Igenis, mint ele­fánt! — Szóval, én neked elefánt vagyok. Hülye és fakezű elefánt, mert eltörtem két ro­hadt kis gömböt, ösz- szesen nyolc, vagy tíz forint árban. Te képes vágy engem tíz forin­tért hülye és fakezű elefántnak nevezni, mi? — Nem az a tíz fo­rint, hanem... — Hanem, mi? Nem a gömb? Értem. Tehát ez csak ürügy, hogy el­mondhasd, mit tartasz rólam. Mondhatom, a legjobbkor, a legszebb pillanatban. Én a csa­ládomnak díszítem a szeretet fáját, s akkor jössz te, mint valami ...mint valami fúria és össze dörzsölöd a ke­zed, hogy végre el­mondhatod a vélemé­nyedet rólam, hooy én egy hülye fakezű ele­fánt vagyok... — ...te meg engem fúriának neveztél. En­gem! — próbál köny- nyeket préselni a sze­mébe feleségem, de egyelőre nem megy. — Annak neveztelek. Igenis, mert az vagy. De csak azután mond­tam, hogy te mondtad nekem azt az elefán­tot... Fúria! — Elefánt! Kint csapódik az aj­tó, jönnek a gyerekek. — Te jó ég, ezek már itthon vannak, csináld gyorsan, én feltartom őket — és ezzel kirohan. — Apu csinálja a fát? — hallom a lá­nyom hangját. — Persze, hogy csi­nálja, ő ért hozzá a legjobban — válaszol a fiam... — Ugye, Anyu? — Igen, kisfiam. A fához apád ért a leg­jobban. Aranykeze van — hallom feleségem hangját. Kihúzom ma­gam, kaján vigyorral. direkt eltörök még egy gömböt és aztán seré­nyen díszítem tovább a szeretet fáját. Nyúj­togatom ormányai­mat, hogy aranyke­zemhez méltó kompo­zícióról árulkodjon ez a tűlevelű micsoda. A szeretet fája! (egri) — Min csodálkozol, végre valaki, aki ért a könyveléshez (Endrödi István rajza.) „KUKORICAFOSZT AS" (Szegő Gizi rajza.) AZ „EUNÖKGYEREK” — Na, és te npekután mit ígérsz még nekem? — Megígérem, hogy szólok édesapámnak, vegye fel ma­gát éjjeliőrnek a tehénistállóba, már régen keresünk oda egy nyugdíjast. Gerő Sándor rajza éir­Munkaegység kimutatás a nyugdíjas pipázás tükrében. (Szűr-Szabó József rajza.) ' BEMUTATTAK a tAvirAnyítAsü traktort SÓOORKOMASAG TSZ.j — Mit szólsz hozzá, kitalálták a vezető nélküli traktort! — Ez nagyon szép, de mikor találják ki a rokon nélküli vezetőt? (Fiilöp György rajza) magának egy-egy kis fenyőt, azt ápolgatta, a lányok még nevet is adtak a saját fájuk­nak. Hanem aztán jött a csúf, esős ősz, és a gyerekek nem mehettek többé az erdőre. Az óvoda ablakán nézegettek ar­rafelé és sóhajtozva mondták: — Vajon fáznak-e a kicsi fák? Peti egyszer azt kérdezte: — Hiányzunk-e nekik? — És ha nem megyünk el hozzájuk, tudják-e, hogy azért szeretjük őket? — aggódott Pali, akinek gyakran jutott eszébe, hogy mekkorát vétett a nyáron a kis fenyők ellen. És titokban arra is gondolt, lesz-e mégis karácsonyfája? Márta néni mosolygott. Az erdő jó. Biztosan régen megbocsátott nektek, mert ti is jók vagytok ... Télapó járta a világot, mi­kor így szólt a gyerekekhez: — Mindenki öltözzék, me­gyünk az erdőre!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom