Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-22 / 299. szám

1963. december 22., vasárnap NÉPÚJSÁG s Havazás utáni körséta Egerben Tekintve, hogy a hóesés köz- tisztasági és közlekedés-bizton­sági szempontból a legkülönbö­zőbb szervekre ró feladatokat, körsétára indultunk Egerben egy rendőrjárőrrel, hogy utána nézzünk: mennyiben is tesznek eleget feladatuknak. Késő dél­után indultunk a sétára, hogy megbizonyodhassunk, a még éjjel esett havat eltakarítot­ták-e, vagy legalább is meg- kezdték-e a nap során a mun­kát. A város utcáin meglehetősen lehangoló kép fogad. Az úttes­teket mindenütt vastag rétegben borítja még a hótakaró, sehol sem kezdték meg a, hónak még csak a kupacolását sem. A járművek és gyalogosok a vastag, kásás hórétegbsn tör­nek utat maguknak. Egyes he­lyeken, mint például a Jókai utcában, vastagabb a hóréteg, mint a járda szintje! Számta­lan helyen, ahol még le is ta­karították már a járdát, az úttest széle mellett elhaladó teherautók és autóbuszok vas­tag hóréteget nyomnak vissza a járdára. Más részeken, így az Alkotmány utcában, ahol jelenleg a gyalogos forgalom is jelentős mértékben az úttestre kényszerült, bokáig a hókeve­rékben tapos a békés járókelő. A Hadnagy utcai bekötő járdák teljesen takaríttatlanok. Az egyik legsúlvosabb hiba. mint a rendőrjárőr megálla­pítja, hogy a járdák közötti gyalogátkelőhelyeknek megfe­lelően is, csupán néhány he­lyen történt meg, még a Szé­chenyi utca vonalán is, az út­test letakarítása! Az elmúlt évek során, akár­csak az 1930-as években, az a helyes gyakorlat alakult ki, hogy a város főútvonalain ösz- szevont úttisztítók az úttestet felszabadították, s az összela­pátolt havat elszállították. Er­re, sajnos, az idén még nem került sor. — Beteg a részlegvezető — mondja az Egri Városgondo­zási Vállalat igazgatója. Ez azonban — kétségtelen — nem lehet oka a késedelmeske­désnek. Sajnos, a városi tanács költségvetésében is csupán 10 ezer forint áll rendelkezésre a nagyobb havazások eltakaritá- fára. Ez bizony, egy 40 ezer lakosú, idegenforgalmi jelen­tőségű, üdülőhellyé nyilvání­tott megyeszékhelyen csak csepp a tengerben. A 47 fő úttisztító, akiknek javarésze csökkent munkaké­pességű ember, bizony a nagy hidegben, amikor 10—16 fokra süllyed a hőmérő higanyszála, meg-megtorpan a nagy hótö­megtől, a rá váró nehéz mun­kától. Hosszú évek vajúdása után, végre a vállalat új agilis vezetőjének, meg kell találnia a módját, hogy megoldja egy nem is jelentős nagyságú ha­vazás után, legalább a város fő útvonalainak közlekedésre alkalmas állapotba hozását'■ Na, és hogy állunk a járdák takarításával? A rendőri körjárat során azt tapasztaltuk, hogy az éjjel hul­lott havat igen sok helyen csak a járókelők taposták szét, de nem takarították le. Sok-sok helyen csak délután 4 óra táj­ban kezdték meg a járdaszaka­szok takarítását, amikor a rendőrség erre felszólította az illetékeseket. A SZOT-székház nagy utcai frontja teljesen ta- karítatlan! De találtunk a bel­városban nem egy házat, pél­dául a Foglár utca 2. számú ál­lami házat is, melynek Szé- chenyi utcai vonalán vastagon rajta van még az előző éjjel esett széttiport hó. Az üzletek előtt igen helyes az a tanácsi ren­delkezés, mely az egyes üzle­tek kötelességévé tette az előttük elhúzódó járdák ta­karítását. Sajnálatos, hogy csak nagyon kevés helyen tesznek eleget a rendelkezésnek. A Dobó téren levő 10. sz. Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat konfekciós árudájának vezető­je kijelentette, hogy ő a jár­datakarítást nem végzi el! A PIÉRT Bajcsy-Zsilinszky utcai raktára előtt is lesújtó kép fogad. A raktárvezető nem is tud róla, hogy a köztisztaság Megérkezett a Parlament­be a Lillafüred környéki erdő büszkesége, a december 25 és 26-i budapesti úttörőkarnevál legszebb dísze, az óriásfenyő. A hatalmas fát katonák és if­júmunkások állították fel a kupolacsarnokban. Az úttörők már hozzákezdtek díszítéséhez ús. A kétnapos ünnepségsorozat­ra már kikézbesítették a meg­hívókat: december 25-én, reg­gel 9 és délután 3, december 26-án, délután 3 és este 8 órá­ra összesen hatezer vendéget enie vonatkozásában milyen feladatok hárulnak a válla­latra. Az Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalat igazgatóságán megtudjuk, hogy a gondnokság minden évben felhívja az áru­davezetők figyelmét e köteles­ségükre. Előttük a legfrissebb körlevél, december 19-én kelt, mely a legteljesebb nyomaték­kai utasítja az árudavezető­ket, hogy hóesés alkalmával, a bolt nyitvatartása alatt, a jár­dát kötelesek cltakaríttatni! Kétségtelenül azért hanyagol­ták el a végrehajtást, mivél nem ellenőrizte a vállalat, hogy elvégezték-e ezen feladatukat az arra kötelezettek! A rendőrjárőrtől megtudjuk, hogy a Közúti Igazgatóság sem tesz eleget minden esetben hiánytalanul a rendelkezések­nek. Így például, amikor fel­szólította a közeli napokban, hogy a veszélyesen csúszóssá vált Somogyi Béla utca úttes­tét szórják fel, azt először a városra hárította és csak az erélyes rendőri fellépés hozta meg a kívánt hatást. Vajon miért kell bevárni a rendőrsé­gi felszólítást? Egyébként az egri lejtős úttestek felszórását a Városgondozási Vállalat nem végezte el az idén mindenütt. Az a meggyőződése az em­bernek, hogy hiányzik a kér­désnek egy kézbe fogása, a szerteágazó problémák össze­hangolása és ha kell, a radiká­lis megtorlása, a szabálysértési eljárás megindítása a mulasz­tók ellen. Még nem túl késő! A tél, a havazások kezdetén vagyunk! A hiányosságok fel­tárása volt, éppen kiküszöbölé­sük érdekében, a kis riporteri­rendőri körséta alapvető célja. Sugár István várnak. A nagyszabású ünnep­ség egy képzeletbeli űrutazás keretében zajlik majd. Harso­nások, és erre az alkalomra komponált különleges elektro­nikus zene hangjai jelentik be, hogy kezdődik a játék, s már­is gyorsan peregnek majd az események. Hatalmas űrhajón megérkezik a Télapó — Csá­kányi László és kísérete. A gazdag műsor végén Télapó és kísérete elbúcsúzik a gyere­kektől és ahogy jött,— űrraké­tán távozik. A Parlamentben az óriásfenyő Űrhajón érkezik Télapó és kísérete — Gazdag program várja a karácsonyi úttörőünnepség 6 000 részvevőjét Pusztít a „fehér íftrgctcg” December 21-én, a naptár szerinti tél első napján Kö- zép-Eui'ópában továbbra is zi- mankós idő várható. Norvégiá­ban és a többi skandináv or­szágban fokozódik a hideg. Franciaország sok megyéjében sűrű köd súlyosbítja a helyze­tet, a hóakadályok rengeteg közlekedési dugót és sok bal­esetet okoztak. Bordeaux-ban egy betegszállító helikopter a köd miatt kényszerleszállást hajtott végre, de a súlyos be­tegen, szerencsére, időben se­gíteni tudtak. A kanadai „fehér förgeteg” az AP jelentése szerint tíz ha­lottat és négy nyomtalanul el­tűnt. embert rótt a veszteség- 'istóra. Az eltűntek közül ket­ten valószínűleg szintén életü­ket vesztették. Üj-Skóciában és Prince Edward szigetén több tucat helyi lakost kór­házba kelTett szállítani fagy­sérülésekkel. A magányos Ellerwood szigeténél egy ha­lászhajó hajótörést szenvedett, a legénység két tagjáról nincs hír. S eljött a nagy dugdo- sás ideje. Eljött vala a rémület ideje is, hogy amit dugdosunk a má­sik elől, az ne találja meg, s mi sem találjuk meg vala azt, amit ő dugdos előlünk. így tör­tént ez mindannyiszor, amikor közelgett a kará­csony ajándokainak ün­nepe, s így történik ez vala most is, amikor ajándokomat elrejtém családom és nejem elől, egy biztos helyre, ame­lyet csak én ismertem, s amely felettébb alkal­mas a dugdosás szá­mára. s örvendezve fedezém fel azt a meleg sálat, amelyet nekem dugott el vala életem párjaj hogy meg ne találjam. Tette ezt éppen oda, ahová én tettem az 6 ajándokát. így tehát én már tudom, mit dugdos nekem most, s mit tesz majdan a fa alá, mint ahogy ó is tudja már, mit rejték el én az 6 számára . . . Lévén ugyanis teljesen felesle­ges a néki szánt aján- dokornat máshová rejte­ni, miután ő úgyis meg­találná ott is ... A szeretet is azt dik­tálja, ne fárasszam: ta­lálja meg rögtöni (-6) Elrontja-e a sikert egy kis „szépséghiba?” Lesz-e negyedéves lervleljesítés a XII-es aknánál? A GYÖNGYÖSI XII-es ak­na 14-én, délben befejezte éves tervét. Vagonba töltötték azt a darab szenet is, amely még hiányzott a 430 000 tonnából. Aki lapátjára merítette az utolsó darab szenet, ismeret­len. De az bizonyos, hogy a si­ker megszületésénél bábásko­dott az üzem valamennyi dol­gozója. A szocialista üzem címért folyó küzdelem, amelyet a XII- es akna bányászai az év ele­jén meghirdettek, gyümölcsöt érlelt. A hátralévő 12 munkanap alatt még további 1700 tonnát adnak terven felül, — mon­dotta akkor, 14-én Varga Já­nos, az üzem főmérnöke. Ezek mind olyan reális té­nyezők, amelynek hallatára önkéntelenül dicséretre siklik a toll. És ami a legfontosabb, nem is alaptalanul. Am anélkül, hogy a kákán csomót keressünk, vagy mes­terségesen próbálnánk ronta­ni az ünnepélyes perceket, egy-két problémát szóvá kell tenni. Mégpedig azt, hogy — bármennyire is furcsán hang­zik az előzőleg elmondottak­hoz viszonyítva, — az utolsó negyedév teljesítésében közel 100 vagon hiány mutatkozik. Bagatell... — mondhatnánk kézlegyintéssel, — a 17 000 ton­na terven felüli szén a dön­tő... Ám, a forint mindig a fil­lérből lesz! És így gondolkoz­nak a XII-es akna vezetői is. A közel száz vagonos lemara­dás, erkölcsiekben feltétlenül zavarokat okozna egy szocia­lista csúcsért harcoló üzem­ben. De miért éppen az utolsó na­pokban csúszhattak be olyan hibák, amelyek veszélyeztet­hetik egy év szívós, szorgos te­vékenységét. Az okokon vitáz­va talán mérsékelném az ob­jektív tényezőkre való hivat­kozást is. Mert ha összehasonlí­tanánk a néhány hónappal ez­előtti, az egy főre eső teljesít­ményt a jelenlegivel, akkor mindjárt közelebb kerülünk a lemaradás okához. Amíg a harmadik negyedévben 5.3 köbméter volt az átlagos egy főre eső fejtési teljesítmény, most ez a szám az utolsó ne­gyedév eddig eleit időszaká­ban 4.9 köbméterre csökkenti Végső fokon tehát a teljesít­mények átlagos csökkentésére vezethető vissza a 100 vago­nos lemaradás. Pedig a mun­kahelyek nem rosszabbak, mint korábban. Miért torpant meg a versenylendület éppen az év végén, amikor a végső simításokat kellene végezni * szocialista versenyvállalás gaz­dasági részén? A DIAGNÓZIS ismeretes. Ahol pedig nem burkoltak a hibák okai, ott a megszünte­tés sem ütközhet túlságosan nagy akadályokba. A XII-es akna bányászai sok szép siker­rel dicsekedhettek az elmúlt évek alatt. Tekintettel a hátra­lévő munkás hétköznapokra, méltán lehetünk derűlátók. Hisszük, hogy mire- az óramu­tató az év utolsó percét jelzi, a XII-es akna bányászai ismét bejelenthetik: vagonba került a negyedik negyedév tervtel­jesítéséhez hiányzó utolsó da­rab szén is. Laezik János elnyomorított körömházát is ugyanabban az állapotban lát­ta, ahogy azt gyermekkorában kalapáccsal meglapította. Fa- korcsolyagyártás alkalmával. Aztán a lábai jutottak eszé­be. A zsibbadtan sajgó lábai, melyeket a takaró rejtett el tekintete elől. Hirtelen elhatározással ki­szabadította lábait a takaró alól. Félkönyökre támaszkod­va nézett végig a vastagon be- pólyált lábain. De nem látott mást, csak két alaktalan fásli- tömeget, melyek olyanok vol­tak, mint két idomtalan mo­zsár. S az egyik rövidebb volt a másiktól. Legalább két arasz- fal. És mintha az ágy vége is messzebb esett volna lábaitól, mint az máskor lenni szokott. Megdermedt a látványtól. El- fehéredő ábrázattal. kidülledő szemekkel meredt a lecsonfkolt lábaira, majd feltört belőle a kétségbeesett zokogás. Ápolónők rohantak be a csengetésre. ★ /"’sótó Gábor számot ve- tett önmagával. Ügy ha. tározott: pontot tesz az élet vé­gére. Hiszen, mihez is kezd ezután? Mert ha még az egyik lábát vesztette volpa el... Tolókocsiban élje le az éle­tet? Nem, és nem! Inkább a meg­válté halál, mintsem terhére lenni valakinek. Ha odalettek a lábai, akkor ki az életből, minél előbb! , Gyötrődve vizsgálódott ma- W körül Szúró vagy vágóeszközt ke­resett. De még egy nyomorúlt üvegpohár sem volt keze ügyé­ben, aminek a szilánkjával fel­metszhette volna karján az ereket. Gyűjteni kezdte az orvossá­gokat. Minden pirulát, amit csak fájdalomcsillapitásra, idegnyugtatásra kapott, gondo­san eldugott a párnája alá. Úgy gondolta: ha összegyűlik annyi, amennyi a túlvilágra való költözködésre elegendő, akkor beveszi egyszerre az egészet. Egyik délután, amikor az inspekciós orvos is végzett a szokásos vizittel, egy kopottas ruházatú, középkorú férfi lé­pett be a betegszobába. Boros­tás körteábrázatát féloldalt tartotta, ahogy végignézett a glédába sorakoztatott ágyak során. Nyugodt, tempós léptekkel közeledett Gábor ágyához. Megszólalt mély, reszelős hangon. — Azt hiszem, maga az én emberem. S ezzel letelepedett egy szék­re, majd sétabotját térdei kö­zé illesztette. f1 ábor gyanakodva tekin- tett végig a kéretlen vendégen. — Ügy hallom, rosszban töri a fejét — kulcsolta össze ke­zeit a kopottruhás. Konok hallgatás volt a vá­lasz. — Pedig kár — dohogott a fura látogató. — Aki az élet elején tart... — Mondja csak — szűkül­tek össze Gábor szemei —, mi­nek jött ide? Papolni? — Nem kenyerem a papolás — válaszolt szárazon az ide­gen. Most már alaposabban szemügyre vette Gábor az em­berét. Sanda, oldalazó pillogá- sokkal szánkáztatta meg rajta tekintetét, akinek az ábrázatát egy éktelen karóorr csúfította el. Az pedig, mintha csak tel­jesen érzéketlen lett volna a gyanakvó pillantások iránt, botjának fogantyújára tá­masztotta állát. — Érdekes — nézett maga elé —, az öngyilkosok között több a szellemi nyomorék, mint a testihibás. Halkan köhintett. — Mondja, csak barátom — szippantott mélyet a kórházi karbolillatú levegőből —, mi­lyen pályára készül? — Csak készültem — huny­ta le Gábor a szemét. — No?! — Állattenyésztő szerettem volna lenni. — Az szép hivatás! — így a kopottruhás. Csend szakadt közéjük. P ondolkoztak. Az egyik ^ gyötrődve, a másik el­tűnődve. Hosszú másodpercek után felnyögött Gábor. — Számomra befejeztetett. — Kishitű ember maga, ba­rátom! — csóválta meg fejét a kopottruhás. — Hiszen az ál­lattenyésztő valaki a szövet­kezetben! ... Az állattenyész­tőnek .., — Azt én is tudom — vá­gott a győzködő beszédbe Gá­bor. — Csakhát így, láb nél­kül, nem ember az ember. — Mit emlegeti most a lá­bait?! — mordult ingerülten a kopottruhás. — Taposni az ökör is tud. Közelebb húzta székét az ágyhoz. — Nézze, barátom — bökött botjával a cipőbe bújtatott lá­baira. — Lábat majdhogy pótolni tudják már műlábbal is, de az észt, hm... azt még örökölni is nehéz eset. Meghintálta magát a szé­ken. — Az értelem — mutatott homlokára —, csakis az érte­lem viszi előre az embert. A láb? .,. hát istenem! — von­ta meg vállát. — Műlábat gyárt a magasságos állam — magá­nak is jut belőle. A szövetke­zet pedig majd dug egy két­kerekű bricskát a feneke alá, s repül mint a madár. Elfásultan sóhajtott Gábor. — Csak az egyik lábam megmaradt volna legalább! — Eh! — legyintett bosszú­san a kopottruhás —, azt hi­szi, hogy akinek nincs lába, az már nem is ember? Sírásba csukló hangon emelte meg Gábor a takaróját. — Látja ezeket a lábakat? — Látom. — Mit lát? — A lábait. — Ezek nem lábak, hanem csak lábcsonkok! Érti?! Lemondóan legyintett. Már a nyelvén volt egy go­romba, elutasító megjegyzés, amikor tekintete megakadt a kopott ruhás lábain. Megrökönyödve nézett a lá­bakra. Az üléstől felhúzódott nadrágszárak alól két, barna boxbörrel bevont műlábat vett észre, amelyeknek a láb­fejei fekete száras cipőbe vol­tak belebújtatva. Tj1 inyíló szájjal bámult a LJ kopottruhásra. Az pe­dig, mint amikor rajtakapják a gyereket a csínytevésen, szé­gyenkezve rejtette el a rok­kantságáról árulkodó műlábait. — A kifakadását megértem, de a lábait ne mutogassa, mert nyálas részvétre semmi szüksége nincsen. Megszégyenülten takarta el Gábor a vattával, fáslival be­bugyolált lábait. S míg a ta­karó elrendezésével bajlódott, addig a kopottruhás is meg­igazgatta magán a gúnyát. Aztán váratlanul megszólalt. — Mit gondol, van megelé­gedett ember a földkerekén? — tette fel a kérdést. Meghökkenve meredt rá Gá­bor. — Megfigyelte már, hogy milyen gazdag változata van például az emberi ábrázatnak? Széptől az elfogadhatóig, rút­tól és visszataszítóig? S mintha csak magának be­szélt volna, továbbfűzte gon­dolatait. — . Valamikor, legényko­romban, több gyötrődést oko­zott az orrom, mint később a lábaim elvesztése. Szinte szó­gyenkezve viseltem ezt a gó­lyacsőrnek is beillő orrot, mert akivel csak összetalál­koztam, ezen legeltette bámész tekintetét — fogta meg való­ban tekintélyes méretű szagló- berendezését fanyar mosollyal. Mosolyogva legyintett. . — Ügy voltam akkor én is. hogy pontot teszek az élet vé­gére. Kilépek az életből, mert azt hittem: a jól szabott embe­rek számára áll a világ. Elmélázva vette kezébe séta- botját. — Kis csúfság nem is árt. mert az is rászorítja az embert a gondolkozásra. A tökéletesre szabott emberekből ritkár. lesznek gondolkozó koponyák. Kezet nyújtott, majd az ágy végénél még visszafordult. — Azt még jegyezze meg. fiatal barátom: a rokkant em­ber akkor válik nyomorékká, ha úrrá hagyja válni magán c kétségbeesést! Ezzel fogta magát és elkö­szönt. Nyugodt, kiegyensúlyo­zott léptekkel kopogott végiga szobán. Minden egyes lépésnél megreccsent alatta a két ven­dégláb, amely úgy hatott, hogy a gazdája nemigen ola­jozza az emberi kéz által szer­kesztett falábait alkatrészeit, /"’ábor pedig megkevered- ^ ve bámúlt a fura láto­gatója után. A kétségbeesés, amely szinte görcsösen fogta marokra a szívét, engedni kez­dett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom