Heves Megyei Népújság, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-15 / 267. szám

1063. november 15., péntek SfPCJSAfl 3 IGAZSÁG, ZSEBEN MÉRVE P. A. nem kapott prémiu­mot. — Nem is csodálom — adta meg a magyarázatát — az igazgatónál csak az kaphat ju­talmat, kedvezményt, aki fagy­lalton edzi magát... — s rög­tön elmondott harminc törté­netet, amelyeknek hőse az igazgató, s amely hősiesség egyáltalán nem volt hízelgő éppen az igazgató számára. Egy'másik esetben jellemtelen és tehetségtelen fráter lett egyik üzemünk művezetője, aki ráadásul annyit ért a szak­mához, mint hajdú a harang­öntéshez. Tételezzük fel. hogy mind a két, s a nem kevés többi és most meg nem említett eset­ben azoknak volt igazuk, akik felháborodottságukban ily he­vesen és kimondóan bírálták vezetőiket, természetesen csak szűkebb és korántsem hivata­los körben. Nos, ebben az esetben is elgondolkodtató, hogyha mindezt tudták eddig is, ha ez volt a véleményük, akkor miért csak a jutalom- osztás után, vagy miért az egynapos szabadság megkéré­sének elutasítása után mond­ták mindezt el, s ha már el­mondták, miért e szűk kör­ben? Talán a néhány ismerős, barát segíthet benne? Az igazság azonban az, hogy példáinkban a hajbókolást kedvelő igazgató egyáltalán nem kedveli a gerinctelen em­bereket, s bár jómaga sem mentes hibáktól, tévedésektől, de ez a vád teljességgel alap­talan. Az igazságot itt zseben mérték, a megsértett zseben, amelyet pedig nem is az igaz­gató döntése, hanem P. A. munkája „bántott” meg. Mint ahogy a másik esetben is a művezetőnek volt igaza, mert sürgős munkáról lévén szó, egyik napról a másikra nem járulhatott hozzá az ötletszerű és egyáltalán nem kellően in­dokolt kérelemhez. Ez a művezető egyébként harminc esztendeje dolgozik a szakmá­jában és oklevelek igazolják, hogy nem is rosszul. Lám, mégis tehetségtelen és jellem­telen fráter lett belőle. Nem kevés azoknak a szá­ma, akik nagyon is szubjektív módon nézik feletteseik mun­káját, sőt az egész életet. Ha az élet, ha valamilyen intéz­kedés a számukra kellemes és kedvező, akkor minden a leg­nagyobb rendben van, akkor a világgal a legteljesebb békét hirdetik, feletteseiket e béke legfőbb biztosítékának érzik, sőt, vallják is. Ellenkező eset­ben? Nem az igazság a fon­tos, hanem saját, különbejá- ratú igazuk, nem a közösség érdeke, hanem egyedül és ki­zárólag a saját legszemélye­sebb érdekük. Ök nem benne élnek egy közösségben, hanem csupán együtt, egymás mellett élnek ezzel a közösséggel. És ami ezek után egyálta­lán nem csodálatos, ha valóban igazságtalansággal ta­lálkoznak, hajbókolással, hoz­zá nem éi-téssel, egykedvűen veszik tudomásul mind­addig, amíg ez saját, sze­mélyes kis világukat nem érinti. A zsebbel mért igazság képtelen arra, hogy a szívnek, s az észnek adja át a mérle­get! Előbb még azt írtam, hogy sokan vannak. Most hozzá kell tenni, hogy azért egyre kevesebben. A mi életünk, amelynek egyik tartópillére az egyformán és igazul mért igazság, egyre szűkebb kor­dont von, egyre kisebb terü­letet biztosít azok számára, akik csak azt az igazságot hajlandók beengedni házuk­Végleges formában jiváhagyták a gimnáziumok reform-tantervét foa, amely mint valami pénzes postás, csak örömei) és csak személyes sikert hoz. Korunk egyre tisztább leve­gője nem kedvez -az effajta, Fiatal műszakiak tanácskozása Tíz üzem — köztük a Lenin Kohászati Művek, a Ganz- MAVAG, a Dunai Vasmű, a Salgótarjáni Acélárugyár — küldötteinek részvételével fia­tal műszakiak kétnapos ta­nácskozása kezdődött csütörtö­kön Ózdon. Csépányi Sándornak, az Óz­di Kohászati Művek igazgató­jának megnyitója után Nagy Miklós, az ózdi gyár fiatalok műszaki tanácsának elnöke is­mertette a KISZ irányításával szervezett termelési mozgal­mak tapasztalatait, eredmé­nyeit, a termelékenység növe­lésére tett intézkedéseit. A továbbiakban a tanácsko­zás közel kétszáz részvevője filmvetítéssel kísért előadáson ismerkedett meg az ózdi acél­mű rekonstrukciós munkáival, majd a gyár üzemeit tekintet-- ték meg. A találkozó második napján több előadás hangzik el a kor­szerű acél- és vasgyártás prob­lémáiról, a folyamatban levő kísérletek eddigi tapasztalatai­ról, majd felszólalások, viták során tisztázzák, jelölik meg a fiatal műszakiak további ten­nivalóit. Az oktatási év küszöbéit A mai ifjúság, a holnap társadalma, tehát: amilyen a ma ifjúsága, olyan lesz a jövő társadalma, s hogy a mai fi­atalok miként állják meg helyüket a termelésben, milyen lesz magatartásuk, embertársaikhoz és a társadalomhoz való viszonyuk, ahhoz lényegesen hozzájárul a KISZ nevelő- munkája is. Az ifjúság eszmei—politikai nevelését a KISZ• szervezetek nemcsak a termelési, kulturális és sportmozgal­makban, de igen eredményes módon a KISZ-oktatás fel­használójával végzik. Ezért van nagy jelentősége az 1963-64-es KISZ-oktatási évnek is, amelynek előadásai, vitái e napon kezdődnek, s ezeknek az összejöveteleknek segítségével az üzemi, falusi ás diák KISZ-szervezetek több mint 15 ezer fiatalt vonnak be a politikai, tudományos és általános műveltséget nyújtó ismeretek szerzésére. A KISZ-oktatási év előkészítése a pártszervezetek se­gítségével történt, s A világ térképe előtt körön, a Társa­dalmi és mezőgazdasági ismeretek tanulókörein, az ifjúság, akadémián, az ifjúsági pártszemináriumon, és filmszeminá riumokon úgy kezdődhet meg ma este az oktatás, hogy ( fiatalok zöme felkészültségének érdeklödésénekmeg felelő okta­tási formában vehet részt, hogy a KISZ-szervezetek nagt többségében lelkiismeretesen gondoskodtak a tanulásho szükséges szemléltető eszközökről, könyvekről, helyiségek ről stti. E feltételek biztosítása után most már főleg a propa­gandistákon múlik, hogy a fiatalok mennyire szeretik mer a tanulás eme önkéntes formáit, mennyire gondoskodna’ arról, hogy az összejövetelek változatosak, érdekeset hasznosak legyenek, hogy ne csak az első előadásra, de a oktatási év végéig minden ismertetőre, vitára eljárjanak < fiatalok. ' , Ha az alapszervezetek vezetői és a propagandisták f gyelembe veszik e tényezőket, szép eredményeket érhetne el ez oktatási évben is a fiatalok eszmei—politikai nevelt sében. Bukovszki Géza a KISZ megyei bizottságának ágit. prop. titkára Uj lapok egy gyár történetéhez Gimnáziumainkban jelenleg az első osztályban megkezdik, — az új gimnáziumi tantervek s azt heti két órában tanulják életbe lépéséig — átmeneti majd a diákok. A fizika csak óratervek alapján tanítanak, a 2. évfolyamban kezdődik, Dr. Szarka József, az Orszá- hogy az első osztályban elsa- gos Pedagógiai Intézet főigaz- játíthassák a gyerekek a kellő gatója elmondotta, hogy az matematikai alapot. Az ősz­intéiét tantervi bizottsága tályfőnöki órák részben kö- legutóbbi ülésén végleges for- tött, részben kötetlen témájú- májában jóváhagyta a gimná- ak lesznek. A témákhoz kö­r-’iumok reform-tantervét, ame­lyet az országos vita tapaszta­latainak figyelembevételével dolgoztak át. Az eredeti elgondolásnak megfelelően a gimnáziumok egységes óraterv alapján mű­ködnek, tehát nem lesz hu­mán és reál tagozat. A szük­séges differenciálást az úgy­nevezett speciális (nyelvi, ter­mészettudományos és egyéb) tanulmányi osztályok teszik lehetővé. A helyzetének heti óraszám valamennyi év­folyamban 33. Új tantárgy lesz — hetenként 3 órában — a gimnáziumok 4. osztályában a világnézetünk alapjai. En­nek oktatása hozzásegíti a di­tött órákon a legfontosabb világnézeti, politikai, erkölcsi fogalmak megvitatását tűzik napirendre. A kötetlen osz­tályfőnöki órák lehetőséget nyújtanak a jelentősebb bel­politikai és nemzetközi ese­mények, közös olvasmányok, együttesen megtekintett fil­mek, színdarabok, kiállítások megtárgyalására, az osztály és magatartási időnkénti értéke­lésére, általában az iskola, vagy az osztály életéből, egyes tanulók problémáiból adódó kérdések megbeszélésére. Az ú j gimnáziumi tanterveket még ebben a tanévben ki­ákokat, hogy eligazodjanak nyomtatják, így a következő korunk, társadalmunk fő kér- oktatási évben mar az iskolák eléseiben. A pszichológia, amit rendelkezésere bocsáthatják, eddig csak kísérletképpen ta- hogy a tanárok tüzetesen meg- nítottak néhány gimnázium- ismerjék és kellően felkészül- ban, véglegesen helyet kap a jenek 1965-ben sorra kerülő tantárgyak között, s heti két bevezetésére, órában tanítják majd a har- Az úi tantervet fokoza- madikosoknak, a tanév máso- tosan alkalmazzák: 1965—66- dik felében. ban vezetik be az első, 1966— A tantervi bizottság állás- 67-ben a második, 1967—63- foglalása szerint a második ban a harmadik és 1968—69- idegen nyelv oktatását már ben a negyedik osztályokban. I múltból maradt, még ki nem pusztult, de arra ítélt szelle­mi, lelki miazmáknak. De még akad olyan zug a mi életünk­ben is, ahol meghúzódhatnak, ha nem figyelünk fel rájuk, s ha nem figyelünk fel, fer­tőzhetnek is. Gyurkó Géza A Mátraderecskei Téglagyár magára talál Csöndes őszi nap. Távolabb azért a hidegre «ein lehet fog- tember hónapban 26 munka a Mátra derékig ködben áll. ni," hiszen már híre sem volt összesen 93 munkanapot lógot A téglagyár vörös téglás épü- a tavalyi hónak, a fagynak, s létéit azonban opálos napfény az*adósság ezután is csak fürdeti. Beim a gyárban, mint- emelkedett. ha egy hatalmas szív lükteté­sét hallaná az ember, olyan a munka sok színű, egybeolvadó ritmusa. Korábban sokat ren­detlenkedett ez a szív s bár­mivel próbálkoztak, csak a „vérátömlesztés“ segített! Kicserélték a régi embereket, újakat állítottak a gyár élére. Ez visszaadta a szív egészsé­gét, erejét. Till János Pécsről érkezett Mátraderecskére, gyárvezető­nek. Fiatal; s hogy rendelke­zik megfelelő vezetői tapasz­talattal, bizonyítják azok az intézkedések, eredmények, amelyek az itt töltött négy hónap alatt születtek. Nagy — Csak az „én” gondjaim­ról beszélek — mondja Till gyárvezető. — Kevés a gyár­ban a férfikéz. Legalább 40— 50 férfire volna szükség. Gond a szállítás, de a vasút nem ad annyi vagont, amennyi kelle­ne. Vasárnap 12 vagont kap­tunk, nem panaszkodhatunk, de... november elsejétől az igényünk minden napra 18 va­gon! Tanulni kell a rendet s tanítani! Velős igazság, hogy büdösödik a hal! A régi fej, a régi vezetők hibái — dilettan­tizmus, haveri szellem, erély- telenség, „jófiús” meggondo­lások, stb. — hibákat szültek ... , ...,, lenn, az emberek között. S adóssággal szétdult hadalla- amit egyszer megszokott az sokkal vette át a gyárat. S a tartozás, ha kevesebb is, mint volt, még mindig sok: 575 000 nyerstégla, 310 000 nyerscse­rép és 876 000 égetett tégla.. Mi okozta ezt az adósságot? Természetesen ludas ebben a dologban a tél is, de mindent el, igazolatlanul. Feléje ser, néztek a gyárnak, s inkább < poharakat emelgették a kocs mában. Mikor már rádöbben tek tetteikre, késő volt. A múl szombaton társadalmi bíróság a munkatársak hirdettek íté letet felettük. Három ember azonnali hatállyal való elbo csátásra javasoltak; s ezzel < gyárvezető is egyetértett. É ki-ki megkápta büntetését: i figyelmeztetést, az írásbel- megrovást. Más módon is elejét veszi!: a lógásoknak, igazolatlan hi­ányzásoknak. Ha valaki indo­kolatlanul távol marad s munkától, kiszámítják: meny- féjétől nyivel termelt kevesebbet emiatt a brigád, s a kieső ér­ték 15 százalékával sújtják a magáról megfeledkezett bri­gádtagot. A munkahelyek, a gyár tisztaságára is jobban ügyel­nek most már. ember, arról nemigen könnyen mond le. A munkafegyelem betartásával, megszilárdulá­sával vajmi keveset- foglalkoz­tak korábban, s egyesek úgy gondolták, ha szabad volt ré­gebben, szabad most is fél­vállról venni a munkát. Szep­Törleszteni akarnak! A térszárítónál a szárítás folyamatának meggyorsításá­ra „bolygó” és fin ventilláto­rokat építettek be; bővítették az I-es térszárítót; a cserép­présnél kétműszakos, az autó­(Utazás a fiam koponyája körül matasomál pedig hárommű- Kszakos termelést vezettek be; rendőr elytars. nem helyszíne-most dolgoznak egy harma- lek tovább. Hiszen ez gyilkos-^dik prés szerelésén is. Min- sag, lelekgyilkosság. Nekem\den, minden azért történik, ....... , teljesen mindegy, hogy ki a bi-chogy kiköszörüljék a csorbát, beleszólt es így mondta: „De rohanok es keresek egy3hogy törleszteni tudják évele- la-tod a-mot-tan a té-li-vi- nősebb, nagy tudású orvost,§jétöl felgyűlt adósságaikat. S . 1_1kUí0ill) Vfraz®° mint., e3Ka hatalmas szív, a gyár még tfit aza fi:atal orvosno. És-VaSárnap sem pihen. Nóvem- ^m^t egyben lesz a fiam ko-§ber 7_én is doigoztak FIAMAT elütötte a bicikli. Szinte a kezemből. Csak egy pillanatra rántotta ki övét az enyémből, hogy átugorjon egy tócsát, és máris repült hétéves kis teste együtt a kerékpárral, és megtermett utasával. Felkapom, rohanok vele az Egészségházba. Nincs bent senki, vasárnap van. A fülé­ből csordogál a vér, sápad o- zik, nagyon rosszul eshetett. Tovább rohanok a mentőállo­más felé. Lehet, hogy csak a szívem rohan, mert néhány arrajáró könnyedén követ és rdja a tanácsot, szidja a ke­rékpárost, aki szintén követ és éppen úgy meg van ijedve mint én. No, még csak ezt a tíz mé­tert bírjam ki. Lábam ólommá válik, karom elzsibbad, feje­met nagy kalapáccsal veri va­méletét, nem hányt, és hogy mindenre emlékszik. Megkérdezem az orvosnőtől, injekciót kap-e a fiú. Látom, nem tudja elképzelni, mi ba­jom lehet, de válaszol: nem, nem szükséges. FELKlSÉREM a gyereket, aki a saját szememmel néz vissza rám. Odasúgom neki, hogy injekció nem lesz. Arcán bágyadt, kis mosoly húzódik, szemmel láthatóan megnyug­szik. Feje köré gumitömlőbe jeget raknak. Lemegyek a lépcsőn, szíve­met smirglipapírral fogja va­laki. Holnap!? És addig . ..7 A hallban a közlekedési ugye, a foci mégiscsak más... — Mennyi idős a kicsi? Hét, hétéves. Itt tanult jár­ni, ebben az új és csúf bérház­ban. És erre a csúnya térre azt mondja, hogy udvar, a mi ud­varunk. Az ablak ott, az első lágot...” Aztán játszott to­vább. És este azt mondta ne­kem, hogy ő munkásőr és pro­letár akar lenni. Butaság, mondtam neki, miért? A Szed emeleten a miénk. Ott szokott lacsek papája is az, és annak kinézni, hogy lent vannak-e va(J pisztolya, már a srácok. Onnét látta ti- másnap este beszámolt, zennégyszer a Trapéz című bogy egy kislánnyal voltak R. filmet. páternél, a lakásán magnóztak, — Szóval, nem a kerékpáros kaptak csokoládét és szent- volt a hibás? lVra az§berek, hogy ne vesszen kárba Allatkert.be. es iovo nyáron el- 7. . . , ■. . , .. hozom neki Párizsból az Eiffel §STkÍ! ene^®iaA l°%T y k°,’ tornyot És 2 UC1 ízelebb segítheti okét hírnevük- Doktor úr, jó étvágyat ki apozásfh“'- . ..- - - ’ J Milyen lehetőségeik Nem, dehogy. A fiam olyan vakmerő. Egyedül megtanult úszni és tavaly a korcsolyaver­senyen a harmadik lett. És a múltkor azt mondta egy har­belőled, emberke, képeket. Mi lesz ha... — Itt tessék aláírni. Igen, egyszer elvittem Pes­tek az Állatkertbe. A lég­gömbjét az oroszlánházban el­van­§ ~nak, tudják-e törleszteni terv- „ adósságukat? A téglánál és a lesz hi­vánok, de tessék abbahagyni az ebédet, a fiam.... A sebész főorvos aranyos» . ember, előbb a kórházban vL^f^zTg^teU cserinél annál ° , , , . e inkább. Miért? Egyszerű az- mcs komoly baj. Nyu-§ok; nyerscserép-gyártási tér­keien?.’ nehariy§üiííc 10 770 000 darabra■ szól, nap múlva hazaviheti a gyere-|az égetési laki. A mentő egyik dolgozó- rendőr azt mondja, hogy men- ját megsértem, mert mozgása jünk helyszínelni. Tartom á nem az én érzéseimhez igazo­dik. A kórházban egy fiatal, csinos doktornő mosolyogva vizsgálja a gyereket. Megnézi a fülét, megméri vérnyomását, meghallgatja szívverését. Lá­bam megrándul a remegéstől. — Koponyarepedés, teljesen biztosat csak a holnapi rönt­genvizsgálat után tudok mon­dani. Remélem, nem súlyos. A fülvérzés mindenképpen ko­ponyasérülést jelez. Viszont jó jelnek kell tekintenünk, *v>gy nem vesztette el az esz­centimétert, látom, hogy kerékpáros keze is remeg. — Itt történt? Igen, kérem, itt történt, házunk előtt. Tessék nézni az ablakot. Itt lakik a doktomé, madikosnak, hogy te gombóc- eresztette és az felszállít a fejű. És szégyen, de a tizenkét ^nVe^trf éves lányok is előadnak elő- orStoknak a ^ le. De azért érzékeny, jólelku d legven £ pSV h„talpas fiú, jó tanuló. Az év végi zá- jS’am ^ rounnepélyen ő volt a répa, a léggömböt, írtunk egy kis cédulát a báty­jának, rákötöttük a léggömbre és elengedtük Eger felé. Na­gyon tetszett a gyereknek a vili, a varázslat, én voltam a szemében a nagy Vili, a va­rázsló. Este az anyósomáknál nagyon jól alakította, alig tud- a ták kihúzni. — Hogyan történt? BALKEZES FIÚ. Az iskolá- aki zongorázni tanítja a fia- t>an kesztyűt húztak a bal ke- mat. Nagyon jól játszik a kis zére, hogy tanuljon meg job- taknyos. Néha már kijavítja a bal írni. Ballal elkeni a tintát tanárnőjét, hogy ez nem kis Most már mind a két kezévé oktáv, hanem nagy oktáv. És tud írni és rajzolni. Már két keresztbe tett kézzel is tud ját- éves korában tudott rajzolni szani. Ma délután is játszani és megtanulta hallásból a te”. És sírt, akart, hogy utána tényleg Szeptember végén-t A bátyja nagy kölykök nem hittek neki. be, nem neki fái? játszihasson a homokban, mert, biflázta otthon, s ha elakadt, ő Hagyjanak békében, kedves Suha Andor terv pedig f.12 047 000-re! Hozzá kell ten- Köszönöm, doktor úr. Ne^ni az érthetőség kedvéért, az aai'aSudjon, hogy vasárnapKhogy a nyersgyártás és az hogy m-mohában megzavartam, de..-«égetés szinkronban halad; elő- — Ö, kérem, én megértem2regyártott készletük nincs s magát, bár higgye el, a doktor-^nem is volt soha. Honnan van nő is mindent megtett a gye-K hát a többlet? Arra talán még rekért. De tudom, ha az éní-az sem tudna választ adni, aki fiammal van baj, én is azon-^ezt a tervet „kigondolta” ... nai laikus apa leszek. § jc A LAIKUS apának kicsor-3 Csöndes őszi nap. Távolabb dúlhat a szeméből a könny.§a Mátra derékig ködben álL Pedig utoljára akkor sírt, aml-P . ... _ ............. . .. ha llottam, hogy az unokatest- kor harminc évvel ezelőtt az ő^A teí’ a^ar voros téglás epu- véreinek azt mondja: „Az én feje is betört, és akkor seho-,Sleteit opálos napfény fürdeti, apukám világhírű újságíró. az g.van sem értette, miért szalad-§S benn a gyárban, mint égj’ oroszlánokat is megszelídíted gál idegeskedik annyit az ap-rhatalmaa szív a munka sok, amikor a gonosz, ja, hiszen nem az o feje tórt^ , „ , , § színű, egybeolvadó ritmust lüktet. (P. D.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom