Heves Megyei Népújság, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-14 / 266. szám

2 NEPCJSAO IMS. november 14., esfltSrtfl^ Nehézkesen haladnak az olasz kormányalakítási tárgyalások RÖMA (MTI): Az olasz kormányalakítási tárgyalások az úgynevezett kö­zépbal komponensei között nehézkesen haladnak. A Paese Sera szerint Moro, a kijelölt kereszténydemokrata miniszterelnök állítólag várat­lanul azt javasolta a szociálde­mokrata és köztársasági part­volt. A nyilatkozat a többi kö­zött megállapítja: az április 28-i választásokon kinyilvání­tott népi akarat alapján a kor­mány irányvonalában mély változtatást kell eszközölni. Ilyen értelemben a keresz­ténydemokrata és a szocialista párt közötti megegyezés kor­ha határozottan szakítanak a kereszténydemokrata kormá­nyok eddigi irányvonalával: ha | a kormány valóban kiinduló! pontja lesz a békét és az atom­monopolista gazdasági terve­zést célzó akcióknak, ha felszá­molja a baloldal irányában ta­núsított diszkriminációt. A külpolitika terén a kom­Felháborodán Londonban: ________^ M ^ mányzati téren pozitív szere­ne reinek: kíséreljék meg a kö- pet ^e és az első lépés rnunisták követelik, hogy Olasz­hármasban°rmány alakítósát ltos mozgalom és Í munkás'- határozottan utasítsa Tehát Menni szocialista párt- mozgalom közötti megegyezés vissza az atomfegyverkezés jának közvetlen részvétele utíán- De csak ugy lehetséges, bármilyen formáját. ( nélkül, azaz annak csupán r külső parlamenti támogatása mellett. (Erre már volt példa a Fanfani-kormány idején, 1962- ben.) A szociáldemokraták és a köztársaságiak ezt a követelést visszautasították. A négy párt képviselőinek találkozása után napvilágot lá­tott közlemény, amelyet a ke­reszténydemokrata hivatalos hírügynökség, az Italia adott ki, már arról számol be, hogy „valamennyi tárgyaló fél részé­ről — beleértve a kijelölt mi­niszterelnököt — az az akarat nyilvánult meg, hogy a szocia­lista pártot is bevonják a kor­mány munkájába”. A római lapok közlik a kom­munista képviselők és szenáto­rok csoportjának nyilatkozatát, amelynek alapja Togliattinak, a párt főtitkárának a csoport- iyűlésen tartott beszámolója Bonn gazdasági segélyt ajánlott Indonéziának Amerika, mint „Olcsó János*1" LONDON (MTI): A nyugati táborban dúló kereskedelem­politikai ellentétek zeneboná­ját még csak fokozta az a fel­háborodás, amelyet a nyugat­német kormány idézett elő Londonban azáltal, hogy Indo­néziának gazdasági segítséget ajánlott fel. A Daily Mail politikai tudó­sítója így ír: — Elkeseredett összecsapást idéz elő Anglia és a Német Ben Bella kormánya megszilárdította helyzetét PÁRIZS (MTI) Ben Bella kormánya megszilárdította bel- és külpolitikai helyzetét — líangoztatják Párizsban. Két nappal az Addisz Abeba-i ér­tekezlet megnyitása előtt a francia politikai megfigyelők kedvezően Ítélik meg Algéria esélyeit a tárgyalóasztalnál. Rámutatnak, az algériai kor­mány külpolitikai helyzetének megszilárdítására használta fel a tűzszüneti egyezmény és az afrikai külügyminiszteri értekezlet között eltelt időt. Párizsban nagy jelentőséget tulajdonítanak az Algéria és Tunézia között tapasztalható közeledésnek, amelynek egyik jele, hogy Ben Bella decem­berben személyesen részt vesz Bizerta felszabadulásának ünnepségein. A Combat szerint a külügy­miniszteri értekezlet előesté­jén észrevehetően kirajzoló­dik a választóvonal Afrika ha­ladó országai és a marokkói monarchia támogatóiként szó- bajövő államok között. II. Hasszán király a Nasszer — ellenesség ütőkártyájával igyekszik befolyásolni az af­rikai államok egy részét. Ben Bellának a jelek sze­rint sikerült az ellenzék ka­tonai és szakszervezeti veze­tőit megnyernie, ami Algéria belső helyzetének megszilár­dulását és Ait Ahmed, vala­mint a „szocialista front” töb­bi polgári vezetőinek elszige­telését jelenti. Szövetségi Köztársaság között az Indonéziának felajánlott nyugatnémet segély. Miközben Anglia sürgős segítséget kér valamennyi nyugati szövetsé­gesétől, hogy ellen tudjon áll­ni Sukarno Malaysia-ellenes politikájának, Bonn segélyben részesíti Indonéziát. Fokozza az angol kormánykörök dühét az a kérkedő hang, amellyel Bonn hangoztatja a Sukamo iránti nyugatnémet rokonszen- vet akkor, amikor Anglia visz- szahívta djakartai nagykövetét az Anglia és Indonézia közötti kapcsolatok felülvizsgálása vé­gett. Ezzel egyidejűleg világosan érezhető az angol közhangulat kiéleződése Ball amerikai kül- ügymirjszter-helyettes londoni küldetése ellen, amelynek cél­ja, hogy rábírja Angliát a szocialista országoknak nyúj­tott kereskedelmi hitelek kor­látozására. Ez az amerikai kí­sérlet olyan időben jön, ami­kor az angol kormány a vá­lasztások közeledtével minden követ megmozgat, hogy növel­je exportját mindenhová, s amikor fokozódik Anglia ha­ragja az ausztráliai repülőgép­rendelés elvesztése miatt. Az angol sajtó a felháboro­dás hangján részletezi az „Ol­csó János” ajánlatot, amely- lyel Amerika az ausztráliai rendelést Anglia elől „elha­lászta”. eloa%ltts Ball amerikai külügymi- nisztef-helyettes Nyugat- Némétországban tárgyalt, s egyebek között különböző NATO gondokat megvita­tott partnereivel. Szóba ke­rültek a nyugati szövetség közös hadseregének problé­mái, s ezzel kapcsolatiban von Hassel, a Német Szövet­ségi Köztársaság hadügymi­nisztere kijelentette, hogy a N ATO-kötelezettségekből származó katonai, tehát anya­gi terhek nem oszlanak meg igazságosan az egyes tagálla­mok között. Van, aki többet vállal, van, aki kevesebbet. Az „igazságos elosztás” rendkívül érdekes fogalom. Csak éppen mindenki mást ért rajta. Von Hassel úgy gondolja, hogy a Német Szö­vetségi Köztársaságnak aránytalanul többe kerül a rá eső NATO hadseregrész fenntartása, mint más nyu­gat-európai partnereknek, például Angliának. Az „igaz­ságos elosztást” azonban másképp is lehetne értelmez­ni. Például úgy. hogy „igaz­ságosan” helyezzék el a kü­lönböző NATO hadseregcso­portokat: az amerikai had­osztályokat helyezzék el — Amerikában, az angol had­osztályokat — Angliában, a francia hadosztályokat — Franciaországban. Vagyis, minden ország vonja vissza csapatait más ország terüle­téről. Ez lenne az igazságos elosztáshoz az első lépés. Mi­után ezt megtették, úgy rendkívül hasznos lenne na­pirendre tűzni az igazságos elosztás további teendőit. T. I. Az NDK népi kamarájának első ülése BERLIN (MTI): A parlament képviselői egy­Az NDK október 20-án meg- hangúlag megszavazták az választott új parlamentje szer- NSZEP Központi Bizottságá- dán délelőtt tartotta meg ala- nak javaslatát, hogy a minisz- kuló ülését. A képviselőcsopor- tertanács elnökévé ismét Otto tok közös javaslatára az NDK Grotewohlt. elnökhelyettesévé legfelső népképviseletének el- pedig Willi Stophot nevezzék nőkévé ismét dr. Johannes ki. Otto Grotevohl megbízást Di eckmannt, helyettes elnök­ké pedig Hermann Maternt vá­lasztották meg. A szerda délelőtti ülésen ke­rült sor az NDK államtanácsa kapott a kormány megalakítá­sára. A kormánynyilatkozatot csütörtökön terjesztik a parla­ment elé. A népi kamara végül határo­elnökének megválasztására. Az zatot hozott arról, hogy azo- elnök ismét Walter Ulbricht, nossá teszik az államtanács és az NSZEP Központi Bizottsá- a népi kamara választási idő- gának első titkára lett. szakát. nyugatnémet bányá*x*xab»zerrexei szigorú vizsgálatot kötetet a lengette* katasztrófa ü»vében BONN (MTI): A len­gédéi bányászkatasztrófa ügye tovább foglalkoztatja a nyugatnémet közvéleményt. A mentési munkálatok befejezté­vel most egyre inkább előtér­be lép a felelősség kérdése. Az államügyészség már megindí­totta az ezzel kapcsolatos nyo­mozást és a közvélemény egy­el a kutatófúrásokat. Ezzé. kapcsolatban a bányászszak­szervezet nyilatkozata rámu­tat arra, meg kell vizsgáin azt, a felelős vezetők mikén' nyilvánították azonnal halott­nak a 40 bányászt és ehelyet: miért nem kérték ki inkább - tapasztalt bányászok vélemé­nyét arról, vajon hova mene­külhettek társaik a beáramk re sürgetőbben követeli azok­nak megbüntetését, akiket fe- víztömeg elől. (MTI) lelősség terhel a 29 bányász ___________________ ha láláért. A bányászszakszervezet szi­gorú vizsgálatot követel egy­részt annak megállapítására, vajon el lehetett-e volna hárí­tani a katasztrófa bekövetke­zését, másrészt pedig annak kiderítésére is, vajon lehe­tett-e volna, még több bányászt megmenteni, ha időben kezdik Kormányáfszervezés Indonéziában DJAKARTA (MTI): Mint miniszterelnöknek, há­Sukamo indonéz köztánsasá- rom helyettese lesz. A minisz- gi elnök — mint szerdán hiva- terelnék első helyettesévé Su- talosan közölték — átalakítá- bandrio külügyminisztert vá- sokat hajtott végre a kor- lasztotta. Miniszterelnök- mányban. A fő miniszteri tiszt- helyettesi címet kapott dr. Jo- ség megszűnt. Mint ismeretes, hannes Leimena és Chaerul a múlt héten szívrohamot ka- Saleh, a volt bányaipari mi- pott és meghalt Djuanda fő- niszter. Subandrio megtartja miniszter. Tisztségére Su- a külügyminiszteri . tárcát, bandrio külügyminisztert lép- Leimena pedig továbbra is be­tették elő. tölti az ellátásügyi miniszter Sukamo most miniszterelnö- tisztségét. Chaerul Saleh-et új ki tárcát létesített, amelyet .. . . ,, ,, . . ., személyesen vett át. Sukamo hsztsőge mellett megbízták a emellett megtartja az államfői fejlesztésügyi minisztérium tisztet is. , vezetésével. (MTI) Miért élnek akkor mégis körülményekbe sohasem egy- emberek az Északi sarkkörön szerre történik. Számos egyed túl és a sivatagokban? Azért, elpusztul, néhányuk apró szer­mert messze földön nem lát­tak mást, csak jeget, illetve forró homokot, s azt gondol­ták, az egész világ ilyen. Jack London egyik érdekes novellá­ja — Nem Bök, a hazug — arról szól, hogy egy eszkimó vezeti változásokkal felel a környezeti hatásokra, a válto­zások pedig összegeződnek és öröklődnek. Ezt nevezte Dar­win a természetes kiválogató- dás elvének. Érvényességét ma már nemcsak az igazi tu­megismeri a civilizációt, visz- dósok, hanem minden gondol- szatér övéi közé, de egy sza- kodó ember is elismeri, vát sem hiszik el. Hazugnak Az alkalmazkodás és kivá- nevezík és elűzik a törzsből, logatódás ma is észlelhető, amikor az örökös napsütésről, természetes folyamat, éskizár- meleg tájakról .mesél”, s .azt ja bármilyen „teremtés” lehe- állítja, hogy mindez igaz... tőségét. Az is, hogy egy „fel- Sokan ottmaradtak te- sőbbrendű lény” csak egyetlen hát a kietlen éghajlatú vidé- csírát teremtett, s ebből fejlő- keken. Működésbe lépett az dött ki, ágazott szerte az élet élőlények, különösen pedig az és az első csíra (fehérje) hosz- ember egyik legfontosabb sa- szú ideig tartó, bonyolult al- játossága. az alkalmazkodási kalmazkodásának eredménye­ként. /. Teremtő környezet * A mitológiák világmagyará­zatában éppen olyan képtelen­ség az, hogy egy óriási tek­nősbéka hátán áll egy elefánt s ennek a hátán nyugszik a Föld (buddhizmus), mint a ke­resztény „teremtéstörténet”, amely szerint isten előbb hoz­ta létre a világosságot, s csak azután a Napot és a csillago­kat. Jens Bjerre dán utazó nemrég megjelent könyvében (Az utolsó kannibálok) olvas­hatjuk. hogy az új-guineai .bennszülöttek egyszerűen nem jlrtik a kérdést: honnan szár­mazik, hogyan került a Föld­re az ember? Szerintük „em­ber mindig volt”, sőt a csilla­gokat is ő teremtette. Ellenté­tes felfogások ezek, de van egy közös vonásuk: semmibe veszik — mert tévesen tükrö­zik a valóságot — a környezet egyedül reális, teremtő hatal­mát. Kölcsönös hatások Mi a környezet? Mindig és mindenkinek más, ha a rész­leteket tekintjük. De ha azt nézzük: melyek bolygónkon az élet környezeti feltételei, bizo­nyos határok között azonossá­got találunk. Az egész Földön egyforma a levegő és a víz összetétele, nincsenek sok száz fokos hőmérsékleti különbsé­gek, mint más égitesteken. Ez tette lehetővé, hogy az élet „megszületett”, majd elterjedt a Földön. A környezeti hatá­sokat mind magasabb fokú és egyre bonyolódó kölcsönösség jellemzi. A növény- és állat­világ kölcsönösen egymás kör­nyezetéül szolgált, s amikor — a fejlődés láncolatában — szín­re lépett az ember, tovább bővült a hatások és visszaha­tások köre. A Nap hő- és fényenergiája először a növényekben, majd a táplálkozás útján az állatok­ban és az emberekben válik mozgássá, növekedéssé, szapo­rodássá — életté. Sok más té­nyező is közrejátszik az élet­jelenségekben — a föld táp­ereje, a hőmérséklet, a csapa­dék körforgása — mindez együtt a környezet. Azt is tudjuk, hogy az élet nem földi „kiváltság”; csak a mi Tejút-rendszerünkben biz­tosan sok millió, talán több száz millió égitesten, a mi nk- hez hasonló körülmények kö­zött, az élet különböző foko­zatai alakultak ki. Aki a tudomány világánál figyeli a tényeket, annak sem­mi kétsége nem lehet arról, hogy az élet bonyolult környe­zeti hatások terméke. fennmarad. Ezzel szemben pél. változtatás, de jelentéktelen.) Nem mindig kedvező... dául csak az ormányosok (ele- Az ember, ez a „telitalálata” az fántfélék) 350 kipusztult fajtá- élővilágban, lényeges új vonó­járól tudunk, nem is szólva a sokat vés a természet arculatá- már csak maradványokban ra. fellelhető őshüllők tömegéről. Következő cikkeinkben arról A környezet változásaitól tó- szólunk, hogyan változott a nö- masztott) követelmények meg- vény- és állatvilág, továbbá a képesség. Az eszkimók és északi indiánok éppen úgy, mint a beduinok vagy a ma­gas hegyek lakói alkalmazkod­tak környezetükhöz. Ez szer­vezeti elváltozásokkal is jár­hat, a hegylakók vérének öisz- szetétele az eltérő oxigénfel dolgozás miatt más, mint mérsékelt! égövi emberé. Ha sikerül Szovjet hüldöttsé'- ax lIS t'ban Szovjet közéleti személyisé­gek utaztak szerdán az Egye­sült Államokba Nyikola; Blohin akadémikusnak, t szovjet—amerikai kapcsolatok intézete elnökének vezetésé­vel. A látogatásra a szovjet— amerikai diplomáciai viszony megteremtésének 30. évfordu­lója alkalmából került sor. A küldöttség tagjait elutazásuk előtt fogadta Kohler, az Egye­sült Államok moszkvai nagy­követe. (MTI) Általános hadit ötelesettségi törvény Kubában HAVANNA (TASZSZ) Raul Castro, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere kedden este rádió- és tele­víziós beszédben ismertette az általános hadkötelezettségi törvényt, amelynek értelmé. benn minden kubai állam­polgárságú férfi 17 és 45 év között három évi katonai szol­gálatot köteles teljesíteni a hadseregben. Háború esetén a forradalmi fegyveres erők minisztere jo­gosult behívni a hadseregbe a különleges katonai kiképzéssel rendelkező nőket is. A minisz­ternek joga van hat hónappal meghosszabbítani, vagy egy esztendőre csökkenteni a tény­leges katonai szolgálat időtar­tamát. Hárommilliárd ember létezé­se bizonyítja, hogy az emberi faj, — ahogy félig tréfásan mondani szokták — „a terme - a szét legsikerültebb kísérlete”. Ez azt jelenti, hogy a kedvező környezeti hatásokat a maga Nem mindig sikerül... javára fordította, a kedvezőt­lenekhez pedig alkalmazkodott, illetve átalakította azokat. Erre csak és egyedül az em­ber vált képessé, a munka ré­vén. (Az állatok vacok-készíté- se, a madarak fészekrakása is Az alkalmazkodásnak határt szab a természet. Ha minden élőlény mindig beilleszkedett volna a változott körülmé­nyekbe, akkor valamennyi faj A környezet nem mindig segíti fennmaradásában az élő­lényt, sőt gyakran ellensége­sen a vesztére tör. A jégkor­szakban az ember legfőbb vé­dekezése a menekülés volt. Nagy területek sivataggá vá­lása ugyancsak arra késztette az embert, hogy más vidékre költözzék. Nem is gondolhat­tak arra, hogy úrrá legyenek a természet vad erőin. haladták erejüket. Átadták helyüket az alkalmazkodásra képes fajoknak. Minden ma létező faj — az ember is — a sikeres alkal­mazkodás diadala. A beilleszkedés a változott) táj az ember tevékenysége nyomán. Végül utalunk majd a legfrissebb gondunkra: a „te­litalálat” kezd túllőni a célon, az embernek már védenie kell a természetet —önmaga ellen. Gyenes István Párizs a „Halok” brüsszeli tanácskozásáról PÁRIZS (MTI): Francia hi­vatalos körökben kedvezőéi ítélik meg a „Hatok” Brüsz- szelbeij végétért miniszteri ér­tekezletét, smnak ellenére, hogy lényegében csak a tár­gyalások folytatásának idő­pontjában állapodtak meg. Az Humanité vezércikkében rámutat, „A brüsszeli marat- honi tárgyalás” a Közös Piac­ban bekövetkezett tőkés mono­póliumok ellentétét tükrözi. A francia parasztoknak tett ígé­ret, hogy a Közös Piac bizto­sítja terményeik kedvező el­helyezését, ígéret maradi. Bonntól távol áll, hogy a fran­cia feleslegek piacául szolgá- jon, mindent megtesz majd, hogy a nyugatnémet nagytőke érdekeit biztosítsa — hangoz1 j tatja a lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom