Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-19 / 245. szám
4 NEPÜJSÄG 1963. október 19., seombal TELEDIK A FALUBAN Fel-fel gyűlő villanykörték jelzik a nappal múlását Az utcákon „esti” emberek járnak, térnek haza munkájukból, vagy indulnak esti szórakozás után. Nincs ez másként Hevesen, ebben az alföldi faluban sem, öregek és fiatalok beszélgetnek az esti utcán. Többeket különböző épületek „vonzanak”..; A csend... A könyvtárban kellemes csend, a villanykörték fényében egymást árnyékoló könyvek fogadják a belépőt. Fiatal leány érkezik könyvekkel teli táskával, s megy el új olvasnivalóval „tarisznyájában”. A polcok között olvasók válogatnak a könyvekben, nagy türelemmel, megfontoltan. — Kis, szűk helyiségben elhelyezett járási könyvtárunk kilencezer kötetét több mint ezren olvassák — beszél halkan, hogy ne zavarja a csendet, de elégedetten a könyvtár vezetője, Guba Béla. Elmondja azt is, hogy 533 felnőtt olvasójuk' van, 453 a tizennégy éven aluli, és 151 a 14-18 év közötti. Érdemes a számokkal tovább játszani: a harmadik negyedévben 7683 kötetet kölcsönöztek az olvasók, s ahogy a könyvtár vezetője mondotta: „Ez a három hónap jelenti nekünk az uborkaszezont”. Erre az évre 40 ezer forintot kaptak új könyvek vásárlására. Három fiókkönyvtárat is létrehoztak: Heves-Űj- telepen, a Petőfi Tsz-ben és a II. számú általános iskolában, helyenként 200 könyvvel; A „vonzó” házat most már ismerjük, nézzük meg a „csend világának bérlőit,,, az olvasókat Vagy inkább hallgassuk őket: — Nem nekem lesz mind a nyolc könyv, a mamával közösködünk — magyarázza Adácsi Éva, a táskányi könyv rendeltetését. — Az egész család olvas, ketten vagyunk édesanyámmal kölcsönzői a könyvtárnak. A középiskolás leány táskájában a következő könyvek indulnak el kielégíteni egy család „éhségét”. Herlin Hans: Mit tettél, Káin?, Rácz Kálmán: Utolsó alkalom, Stendhal: Vörös és fekete, Zola: Germinal, Beezássy Judit: Egyszer vagyok fiatal, Halasi Mária: Az utolsó padban, Székely Júlia: Vándorévek (Liszt Ferenc élete) és Fekete István: Tüskevár. — Én is szeretnék beiratkozni — hallatszik egy vékony leányhang, s egy fejkendős, szemüveges kislány áll a kölcsönzőnő előtt, alig érve fel az asztalt. Mögötte áll mamája, segít, súg a kilánynak: „Mondjad, hogy már harmadikos vagy, tudsz olvasni”. A kilencéves Vas Mária néhány perc múlva mór a könyvtár legújabb olvasója. Mesekönyvvel a hóna alatt, boldogan indul hazafelé. A 29 éves édesanyja pedig már hat éve kölcsönzője a könyvtárnak, s most az új könyveket keresi. — Sajnos, Fejes Endre Rozsdatemetője még nem érkezett meg, Jevtusenkót adhatok... — mondja Harangi Jánosné könyvtáros. ... és a zaj világa Nincs messze a könyvtártól, még talán hasonlít is külsőleg egymásra a két épület A különbség? Előtte egymásnak támasztva állnak a kerékpárok, messziről hallani az ajtón kiszökő zajt a „szerencsés” járókelő néhány támolygó alakkal is találkozhat. A cégtábla fölött egy kis villanyégő birkózik a sötéttel, s a küszöbön túl a belépő sűrű cigarettafüstben juthat el az alumíniumborítású pultig. — Egy pohár sört kérek... Néhány másodperc, s a csapos már begyakorlott mozdulattal csúsztatja elém a több habbal, mint sörrel töltött poharat. — Sokan vannak. — Ez semmi — legyint, és sörtől nedves kezét köpenyébe törli. — A napi forgalom alig ötezer forint. Pedig reggel héttől este kilencig vagyunk nyitva. A nyáron ment jól a bőt. Havonta több mint kétszázezer forintos forgalom, az igen. — Na, majd télen, amikor jobban ráérnek az emberek — próbálom „vigasztalni”. — Akorra kiforr az újbor, nem kell a kocsmai. Vége a sörszezonnak is. A pulttól nem messze Ms, de annál hangosabb társaság, közepén egy szál cigány nyeker- geti hegedűjét. Körülötte énekelnek. Az sem zavarja a vigadókat, hogy öten, ötfélét. A csapos szótlanul nézi a hangos- kodókat, a falon pedig „pirul” a „Lármázni és énekelni tilos!” tábla. — Tíz korsó sört... — vesz ki több százast pénztárcájából az egyik jókedvű. — Nincsenek is annyian — ellenkezik erőtlenül a csapos. — Ne féljen, nem marad meg— és már hívja is cimboráit. i Vannak, akik már megunták az éneklést, bizonytalan léptekkel hazafelé indulnak. De újak jönnek helyettük. A sarokban rexasztal áll, valamikor zöld posztója lassan beissza a ráömlött sört. Két épület — két véglet Mindkettő az esti falu „központja”. Az italbolt után visz- szatérve a könyvtárba, a polcok között lapuló csendet szinte kiáltani hallom. Kár, hogy nem hallják ezt a hívogató szót a kocsmában is. Tóth István Az idei évad egyik nagy eseménye minden bizonnyal a november 22-i bemutató lesz. Ez alkalommal első ízben kerül sor görög dráma bemutatására az egri színpadon. Giricz Mátyás főrendező irányításával már hetek óta folynak a próbák, dolgoznak az asztalosok, szabók és fodrászok, hogy méltó tolmácsolásban szóljon Sophoklész és Arisztophanész az egri közönséghez. Az „Aias”-ban Simon György, Jászai-díjas művészünk mutatkozik be, „A nő- uralom”-ban pedig Demeter Hedviggel ismerkedhetünk meg. Tekméssa szerepében Kovács Máriát láthatjuk, és két vendég művész nevével találkozunk még ez alkalommal. Az egyik Felföldi László, áld az Aias-ban Agamemnónt, a Nőuralom-ban Blepyroszt játssza vendégként, a másik művész Csányi József, a debreceni Csokonai Színház tehetséges díszlettervezője. ★ Üj szereposztást függesztettek ki, a színházi szokásnak megfelelően, tegnap este a próbatáblára Ezzel megkezdődtek Molnár Ferec—Zerko- vitz Béla: Doktor úr című zenés komédiájának előkészületei. íme néhány név a szereplők közül: Máriáss József, Jászai-díjas, Petöházy Miklós, Fontos Magda, Lenkey Edit, Kanalas László, Fekete Alajos, Huszár László. A darabot Sík Ferenc rendezi, akinek nevét a múlt szezon Koldusopera bemutatója óta jól ismerik Egerben. ★ Négy szerzetes Egy hetet töltött Cséhszíö vákiában Bálint György, m színház rendezője. A küldöttségben, amelynek vezetője Komlós Juci, a budapesti József Attila Színház művésznője volt, részt vett többek között Varga Mátyás, a Nemzeli Színház Kossuth-díjas díszlet- tervezője is. Bálint György érdekes beszámolót tartott csehszlovákiai tapasztalatairól a színház dolgozói számára. ★ Kevesen tudják, hogy nemcsak a színház jár vidékre előadásokat tartani, hanem a vidékiek is szép számai látogatják a székhelyi előadásokat A Máriái főhadnagyot ez ideig esténként mintegy ötve- nen nézték meg a környező falvakból. Az ország különböző részéről érkező iskolái kirándulók is gyakori színház- látogatók. ★ KISZ alakuló taggyűlés volt tegnap a színházban. A vezetőség tagjai: Huszár László, Mikes Emma és Jachinek Rudolf. Számos érdekes javaslat hangzott el a KISZ-munkára vonatkozóan, amelyek közül a fiatalok stúdiójának megindítása és a színészklub létrehozása váltotta ki a legnagyobb tetszést a fiatalok között. ★ A színház irodájába naponta érkeznek a különböző pesti és vidéki színházak plakátjai. Ezek között böngésztünk » minap és számos ismerős névre bukkantunk, akik nemrég még az egri színház tagjai voltak. A szolnoki színház plakátján Fonyó István és Büros Gyöngyi, a kecskeméti színház plakátján Lengyel János, a veszpémi plakátn Szabó Ottó, Spányik Éva, Bicskei Károly, Fogarassy Éva nevét olvashatjuk. n ★ Bravúros beugrással mentette meg. A nadrág hevesi tájelőadását Petöházy Miklós, A váratlanul megbetegedett Máriáss József igazgató szerepét egyetlen próba nélkül vállalta és kitűnően oldotta meg. Ugyanakkor Petöházy szerepét a Mária főhadnagyban Felföldi László vette át és játszatta el sikeresen. A burleszkszerű filmvígjáték az olcisz délen pereg le: négy naplopó, akiket a szélhámosság apró trükkjei, a dologtalan pénzszerzés vágya és az ötletek tartanak együtt, úgy újsághír nyomán elhatározzák, hogy Magyarországról szökött szerzeteseknek adják ki magukat, s így azok kéregető foglalkozását átvéve, remélnek komoly jövedelemre szert tenni. Az ötlet először nem fizet valami bőven. Koplalniok kell három napig, imádkozniok, dolgozniok, de jött az aratás, a szélhámosságok ideje. A forgatókönyv-írók, Bruno Corbucci és Giovanni Grimaldi jó ötletek egész sorával szolgálnak s a dél-olasz társadalom minden fonákját felfejtik előttünk: egy szerzetes rendház priorja az olasz nyelvet nehezen beszélő német; a báró pénzért szereti a gyógyszerész- nét, hogy udvarolhasson a ragon aluli kertészlánynak; a derék olasz polgárok reszketnek a maffiától, mert a banditák a törvényen kívül és felül állnak. Az olasz hiszékenységnek, bőbeszédűségnek és tekintélytiszteletnek kitűnő ’•n- figurázása ez a film. Szicíliában minden lehetséges, még az is, hogy a kolduló szerzetesek a bíró kérdésére válasz helyett áldással együtt fiamnak nevezzék a törvényszéki bírót — legalábbis a film szerint. Az eseményben hallatlan bakugrások kergetik egymást és már-már bárgyúságnak bélyegeznénk az egész vígjátékot, ha a négy szerzetest nem kiváló színészek, nem- nagyszerűen komédiázó kedvvel megáldott olasz művészek játszanak és fecsegnék végig. Aldo Fabrizi, a szerzetesi életre vetemedő apró szélhámosok feje és ötletgyárosa, Gíocondo testvér reverendájában. Ahogyan a bárónéval tárgyal, ahogyan a fiatal bárót az igaz szerelem útjára tereli és ahogyan a törvényszéki tárgyaláson a bírónak kegyes hangon igyekszik megbocsátani az ellenük indított eljárást, a film felejthetetlen pillanatai. A másik három jókedélyű szélhámost Nino Taranto, Ermino Macario és Peppino de Filippo játsszák. A lányát üldöző és folyton késsel hadonászó kertészt Umberto Spadaro és annak lányát a nagyon csinos és fiatal Luciana Gilli alakítja. A filmet Carlo Ludovico Bragaglia rendezte. Szándéka éles társadalomkritika. Ahogyan a bírósági tárgyaláson a tények kiderítése után felvonultatja a nem mindennapi eset érintett szereplőit és ahogyan azokat nyilatkoztatja — kezdve a német priortól a gyógyszerésznén át, a báróig és a falu fegyveres emberéig — belevilágít az olasz társadalom, az olasz dél lelkivilágába. A film szerint az apró és önző szélhámosokra egy évet szab a bíróság, akik nem átallották'az „itt a piros, hol a piros” kártyacsalásától a szerzetesi reverenda kellékéig felnyúlni a pénzszerzés vágyától hajtva. De ezek négyen a börtönben kieszelik a biztosabb megélhetés könnyű módját: Rómába mennek a pápai állam piros reverendájában, jellegzetes olasz abbé-kalappal fejükön terelik a turistáskodó híveket — előszeretettel a nőket — a Szent Péter Bazilika felé. A rendező kényszeríti fanyar humorával és iróniájával az olasz közönséget, hogy a valósággal nézzen szembe, s ez a film nem kis érdeme. A kitűnő képek Enzo Barbo- ni munkáját dicsérik. (farkas) fordította: Sárközi Gy. neki, annak a vörös csőcseléknek, ezeknek a komm unista ügynököknek! ... — Ó, hát te is itt vagy?! — fordult féléje a megtébolyodott Hazard. — Rü- hös besúgó! Rólam is je- gyezgettél valamit a füzetedbe? Meg akarsz fúrni? Bokámba akarsz harapni? Kuss az utamból, gaz-' ember! ... Hazard pisztolyával fenyegetően hadonászva oda- Medowsnak és Qura indulna, rontott előre. Mindössze öt lépést tett a szikla egyenes felszínén. Egy pillanatra, mintha a szakadék fölött lebegne s a mellével fogná fel a levegőáramlat vad rohamát. Aztán lezuhant a mélybe, az éles kövekre. Most már nem félt többé sem a gammasugárzástól, sem a neutronáramlatoktól. Nem félt már a sugárbetegségtől sem... Díxon tengernagy intézkedik Annak ellenére, hogy Dixon tengernagy rossz hangulatban volt, dr. Francis Stowne mégis úgy határozott, hogy megzaFurcsa ember volt ez a Stowne. Immár hány éve szolgál flottánál, de sehogyan se tudja megszokni a ringást és állandóan tengeri beteg. Szörnyen félt a bombázásoktól is. A háború alatt, szinte mindig inába szállt a bátorsága, ahogy ő szokta mondani. Edgar Dixon jól ismerte a doktor eme fogyatékosságait, csodálkozva kérdezgette tőle: —Mi az ördögnek szolgál maga, Francis, a flottánál, amikor olyan gyönge idegzetű, mint egy úridáma? A hadseregnél sokkal nyugodtább volna az élete. Olyan régóta szolgáltak együtt, hogy már csaknem jó kiáltotta eltchnék: — Ne merjen senki se követni! Elsőnek megyek ki ebből az egérfogóból a szabadiba! Ti pedig csak maradjatok itt, és rothadjatok el elevenen ... És bizonytalan lépésekkel elindult az ajtó felé, amely kivezetett a föld alatti óvóhelyről a szabadba. Az első fémfüggönyt minden nehézség nélkül nyitotta fél s tántorogva felfelé ment a lépcsőkön. A második ajtóval már vesződnie kellett, de végül az is kinyílott. Az utolsót egy rúgással tárta ki ... Szent Patrick szigete áthatolhatatlan ködibe merült. Heves szélroham zúdult Hazaidra és majdnem a földre döntötte. De a tábornok szétterpesztette lábait, lehajtotta fejét és semmit sem látva maga előtt, dühösen, mintha rohamig. Hazard tábornok pedig kikapta pisztolyát és vadul forgatva szemgolyóit, tovább ordítozott: — Azonnal mondd meg, kivel léptél érintkezésbe? Nem válaszolsz? Hát akkor nesze! ... És lőtt, nem is célozva. Quelteh pedig még csak feléje sem fordult. — Mit csinál, tábornok úr — kiáltott fel Medows profesz- szor ijedten és Hazaidhoz ugrott. — Vissza! — üvöltött a már teljesen lerészegedett tábornok. — Mars helyre! Mert én most, liberális urak, keresztül- lőlek benneteket! — Igaza van. sir! — adta a lovat Hazard alá a félelemtől reszkető, de szolgalelkűen mosolygó Eddy Old. — Ügy kell varja nyugalmát. Már nem első éve ismeri Edgar Dixont, mivél hogy együtt szolgált vele az egyik hadihajón, mint főorvos, amikor Dixon még csak ellentengernagy volt. barátok voltak s amikor beszélgettek, nem restelltek keményebb kifejezéseket használni. — Mindig abban reménykedtem, hogy félelmem időiéi elmúlik — ütötte el Stowne tréfával a dolgot. Amikor a doktor bekopogott az admirális fülkéjének ajtaján, Dixon hatalmas íróasztalánál ült, mély gondolatokba merülve. — Nos, mi újság; doki? — kérdezte a tengernagy komoran. Még mindig rossz hangulatban volt, mégpedig a rejtjeles távirat miatt, amit ma reggel kapott a minisztérium tóL — Nem éppen kellemes hírek, tengernagy úr. — Nos? A doktor habozott, nem merte folytatni. — Nos? — emelte fel a tengernagy a hangját. — A pilóták, akik a szigeti szikiét bombázták, szintén megbetegedtek... — Sugárbetegségben? — Igen, Edgar... Szerintem minél élőbb odébb kell állnunk innen. A tengernagy semmit sem felelt Ujjaival idegesen dobolni kezdett az íróasztal szélén, amely tele volt Óceánia térképeivel és hajózási útmutatóival. Jóllehet Edgar Dixon jól tartotta magát ezekben a napokban, egyetlen szóval, egyetlen arcmozdulattal nem árulta el, hogy mennyire aggasztják a történetek, Francis Stowne jól látta azonban mennyire leső- .' ványodott, sőt meg is öregedett. — Hátha tévedett, Francis? szólalt meg Dixon hosszas hallgatás után. — Nem, nem tévedtem. A szimptómák nyilvánvalóak. Különösen az aggaszt en-’ gém, hogy túl rohamosan csökkennek a fehér vérsejtek. Odébb kell állnunk innen, tengernagy úr! — Hogyan állhatnék odébb Francis, ha egyszer szigorú utasítást kaptam, hogy itt maradjak? — tárta szét karját tehetetlenül a tengernagy. Az álmatlan éjszaka jegyét magán viselő fáradt, sovány arcán teljes zavartság ült. — De ml az ördögnek! — Stowne csaknem ordított.. — Parancsot kaptam, hogy állapítsam meg a Szent Pat- rick-sziget fertőzési határait, a radioaktivitás fokát s annak tartósságát. (Folytatjuk.)
