Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-17 / 243. szám
4 KEPÜJSÄ© 1963, október 17., csütörtök A film — korunk müvésxete in. A film alkotó művésze a FOTÓKIÁLLÍTÁS „Bükki tájak — mátrai tájak“ KORDA SÁNDOR azt írta 1912-ben: A legjobb filmet is ■elronthat ia a tehetségtelen rendező és a legrosszabb forgatókönyvből is csinálhat valamit a tehetséges. A rendező szerepe nem azonos a zenekar karmestereinek szerepével, mert nem egy önmagában is értékes mű megszólalta tója, hanem önálló alkotó, mint a költők, az írók, festők, szobrászok, a zeneszerzők. A világ filmszakiródahna is rendezők szerint különbözteti meg az egyes filmeket. Az író megírja a forgató- könyvet, a rendező megrendezi. Elmagyarázza a beállításokat, irányítja a színészeket, koordinálja az operatőr, a díszlettervező és a zeneszerző munkáját. Az operatőr fotog- rafál. A zeneszerző zenét szerez, a tervező tervez, a vágó vág: vajon így van-e ez a gyakorlatban is? A filmet már forgatókönyvi állapotában a rendező hozza létre, vagy legalábbis segít létrehozni. Az író elképzeléseit, látomását veti papírra. Előfordul az is, hogy a rendező kész forgatókönyvet kap, és azt változtatás nélkül lefotografáltatja. Még ha kész könyvet kap, akkor is a lehetőségek soraival élve saját alkotásává formálja a filmet, mert ezeknek a lehetőségeknek felhasználásával gyökerében mássá teheti a filmet a forgatókönyvnél. Van erre bizonyíték! Alesandro Blasotti 1942-ben filmre vitte Cesare Zavartam forgatókönyvét: Séta a fellegekben. Ez a film klasszikus remekmű. Kiválóan ábrázolja a háborús óvek. Olaszországénak nehéz napjait. Annak idején Ütika- land címen vetítették. UGYANEZT a forgatókönyvet rá 10 évre újra megrendezte Mario Soldati. Majdnem szóról szóra ugyanazt a könyvet. Ugyanazt a mesét, ugyanazokat a helyzeteket, ugyanazt a szöveget. Mi lett belőle? Semmi különös. Pár éve vetítették nálunk Négy lépés a fellegekben címen. Mi okozta a változást? A rendező személye. Más látomást vitt filmre Basetti, és más koncepciónak — üzleti érdeknek — hódolt Mario Soldati. Ugyanaz a képsor egyik filmen üres giccs, a másikon remekmű. A rendező jelentőségével és szerepével Balázs Béla is hosz- szasan foglalkozott. Igaz ugyan, hogy a film kollektív művészet, de a létrehozásban a művészek nem egymás melletti, hanem inkább alárendelt viszonyban vannak egymással. Egyetlen művészegyéniség, a rendező elgondolásait valósítják meg. A filmszínész esetében is a rendező az alkotó. Ahogy Balázs Béla mondja: „A rendező már a színészek megválasztásával is alkot, ábrázol.” Természetesen, mindehhez kiváló színészegyéniség kell. A világ legnagyobb filmszínészei mind a múltban, mind a jelenben elsősorban csakis filmszínészek: Ásta Nielsen, Greta Garbo, Erich von Stroheim, Sza- moljova, Audrey Hepbrun. A filmszínészt a rendező világítással, kameraállítással és sok más fogással még akkor is jód játszatja, ha esetleg az gyöngébb képességű. Vittorio de Sica például- filmjeinek főszerepét éveken át ismeretlen, az életből vitt emberekkel játszatta A Biciklitolvajok, a Sorompók lezárulnak, a Tető, a Csoda Milánóban főszereplői „civilek.” A színész kiválasztott egyéniségén keresztül vezet be bennünket a rendező a maga látomásának világába. Fellini híres filmjeiben például majdnem mindig a hős szemével nézzük- a világot. Bondar csuk Emberi sors című filmjében a zene és a kép összhangjával félelmetes szimbólummá tette a haláltábor képét. Ezt a képet az odakerülő főhős látja csak, mégis érezzük, hogy ez több egyszerű látványnál. A filmen a legköny- nyebt^n válik valami jelképpé. Éppen azért, mert a leg- realistábban megfogalmazott kép is az élet egészének egy részletét emeli elénk. Ez a részlet azonban éppen a kiemelés ténye folytán az egészre lesz jellemző. HA ALAPOSAN tanulmányozzuk a legkiválóbb rendezők filmjeit, láthatjuk, hogy minden filmjük az előzőből következik. Kiváló példa erre Chaplin, akinél az Aranyláz, a RENDEZŐ Modern idők, vagy a Diktátor egyetlen mondanivaló különböző részletei. De Sica például 1942 és 1952 között készült filmjeiben sorra vette az akkori Olaszország minden rétegét, osztályát, problémáját. Megvizsgálta az olasz munkást (Biciklitolvajok), általában az elhanyagolt ifjúság (Fiúk a rács mögött), a nyugdíjas értelmiségi (A sorompók lezárulnak) problémáit; ábrázolta az osztályharc helyzetét szatirikus formában, a Csoda Milánóban című filmjében. Ugyanilyen életműre való törekvést látunk Csuhrajnál, (Negyvenegyedik, Ballada a katonáról, Tiszta égbolt). Wolfgang Staudtet a bűneit nem is érző és meg sem bánó nagypolgár alakja izgatja. Minden egyes filmje e téma jegyében fogant, meríthette ezt akár a múltból (Az alattvaló), akár a felszabadulás után egy történelmi pillanatból. (A gyilkosok köztünk vannak), akár napjaink Nyugat-Németorszá- gából, (Rózsák az állam- ügyésznek, Búcsú). Ha vannak rendezői életművek, akkor vannak különböző filmstílusok is. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a film számára soha nem volt más stílus csak a realizmus. Nehezen is képzelhető eí másfajta alkotás olyan művészét esetében, ami az objektív valóság képét, nem a szó utján, hanem közvetlenül a rögzített mozgás útján közvetíti. A világ nagy filmalkotásai mind realista filmek. A realizmus természetesen nem a valóság szolgaian hű visszaadását jelenti, hanem az embert körülvevő objektív világ reális képét. Realista alkotás Eisenstein komor látomása Rettegett Iván-ról, mint William Tyler kedves humorú életképe, a Római vakáció. A SZOCIALISTA realizmus alkotói módszer és világszemlélet együttesen, amely a realizmust alkalmazza szocialista öntudattal, szocialista módon a világ megváltoztatása érdekében: PINTÉR DEZSŐ A Heves megyei Természetbarát Szövetség az egri Líceum dísztermében rendezte meg a fotópályázatára beérkezett képele kiállítását. Tizennyolc pályázó kilencvenhárom fényképe függ a paravánokon: mindenik darab egy-egy pillanat, egy-egy táj, erdei élmény, vagy hangulat művészi megörökítésére tör. A pályázók közül talán a legérettebben és a legszebb lírai képekkel Vida Gyula beszél a bükki hegyek szépségéről, ritka, de ihletett pillanatairól. Első díjat nyert képe — „Reggel a vadkertben” — már évekkel ezelőtt megjelent a sajtóban s ahogy most újból nézzük, hatása friss, szemet gyönyörködtető és maradandó hatású. A nemes tartású vad az ég felé törekvő fák között, a rézsutosan lezuhogó fénynyalábban megáll; a ml kedvünkért, hogy ezt az élményt magunkkal vigyük. Ugyancsak első díjjal jutalmazták a diósgyőri Doma István „Közös erővel” című képét is. Az erdei munkások birkózása a súlyos farönkkel a téli hóban, megragadó látvány. Doma István tizenhat kiállított fényképe közül éppen művészi szintje miatt ki kell emelnünk még a Pámás pihenő című kép derűjét, a Tél, a Bálványon” panorámáját és Zúzmara leheletszerű kristály- szépségét. Hársy István (Eger) második díjat kapott Hegyi út című fotójáért. Említésre méltó a „Jó étvágyat” feliratú fényképe is, amelyen a részletek elevensége lep meg bennünket. Tíz képe elmélyült természetszemléletről és kutató, élménykereső szándékról tanúskodik. Harmadik díjat érdemelt a bíráló bizottság ítélete szerint Fehér Miklós (Gyöngyös) Gondoskodás pímű fotoja. Árvaság című felvétele oklevelet nyert. Sűrűn behavazott hegyoldalban magányos fa áll, roskadozva a hó terhe alatt. A kép szimbolikája magával ragad. Oklevéllel jutalmazták Adamik Miklós (Gyöngyös) Kilátás a Bagolykőről című képét, Gombás Jenő (Bélapátfalva) Naplementéjét, Búzás Imre (Eger) Szarvaskői alagutak című felvételét is. A gazdag anyagból felsoroljuk még az elevenebb hatású felvételeket: Béres György (Gyöngyös) Bélkő, dr. Csics Ervin (Debrecen) Derű, Forgó Antal (Eger) Hazafelé, Gönczi Miklós (Eger) Buzgókő a Látókövekről, K-ádár László (Bélapátfalva) Erdei úton. Pász- thory Lóránt (Sződliget) Reggeli munkakezdés Bánkúton, Permay Zoltán (Eger) Szalaj- kavölgy és Raptj Tamás (Eger) Hegyi ménes című fotóját. Művészi igénnyel fényképező turisták adtak találkozót egymásnak és a közönségnek ezen a tárlaton: szeműit átöleli a tájat, felfedezik a táj szépségét és a tájban a természet derűt fakasztó romantikáját. A kiállítás jelentős anyagából azonban hiányzik az a meghitt kapcsolat, amely as embert a tájhoz, a természethez köti. Azoknál a felvételeknél ragadja meg a szemlélőt a mondanivaló elsősorban, ahol az ember a kép középpontja és jelenlétének, mozdulatainak drámaiságával megtölti a természetet. A művészszemű turista szükségszerűen együtt látja az embert a természettel: ezt a testvériséget nem hangsúlyozták a turisták ezen a tárlato». A képek így is hangulatosak, többségükben értékesek s arra ingerelnek, hogy a bükki és mátrai tájak fényképező szerelmeseit szervezettebb munkára buzdítsuk. A kiállítás anyaga biztat a további fejlődésre. (•.farkas:) 10. Senki nem mondott ellent. Queltch bekapcsolta a villanyt és figyelmesen méregetni. kezdte a falat, amelyből a radioaktív víz szivárgott. — Nézze csak meg, profesz- szor úr — fordult Medows- hoz. — Azt hiszem, erősebben szivárog. Mennyi becsurgott már! Ügy látszik, a bombázás titán a repedés kiszélesedett... — Könnyen lehetséges — felelte közömbösen a profesz- szor. — Előbb-utóbb utolér bennünket és akkor sugárbetegséget kapunk? — Reméljük, hogy addigra megmentenek minket — szólalt meg a professzor kelletlenül, hogy valamelyest is megnyugtassa a rádiótechnikust, áld iránt egyre nagyobb ro- fconszenvet érzett. Am Queltch, mintha nem is hallotta volna a szavait, folytatta a magáét. — Azt mondják, hogy az borzalmas. Pokoli hányással kezdődik. Majd hullani kezd a haj és hámlani a bőr, mint a májas hurka héja. Brr.. Aztán? Eltűnnek a fehér vérsejtek, ugye? — Queltch! — ordította el magát Hazard és * pisztolya után kapkodott. — Ha rögtön el nem hallgat, keresztüllövöm azt a tökikélütött fejét! — Csak megköszönöm magának — nevetett fel Queltch. — Akár máris! Queltch azonban többé meg sem mukkant. Némán végig- heveredett asztalán, betakarózott vízhatatlan köpenyével és elcsendesedett. De most Hazard és Old kezdett sugdolóz- ni egymással. — Szerintem azért robbantották fel a sziklánkat, hogy leseperjék róla a radioaktív réteget — dörmögte Eddy. — Mit gondol, sir. — Egyelőre azonban úgy látszik, csalc az antennánkat seperték le — szólalt meg Hazard komoran. — Természetesen kárt okozhattak az antennában is. Hisz a szikla csúcsán állt... — Miért volt akkor csak egy robbanás? Ha meg elegendő volt is egy, miért nem kopog senki sem kriptánk ajtaján? — Talán úgy vélték, hogy a robbanás veszélyes és most más módszereket keresnek. Hát itt hagyhatják önt ebben a helyzetben? Hisz nem akárkicsoda. Maholnap már belügyminiszter-helyettessé nevezik ki Ranshall helyére ... Ügy hallottam, hogy ez már eldöntött dolog. Ranshall már régóta vörös parfőmtől bűzlik. Eddy Old-ban csupán az a tudat tartotta a reményt a megmenekülésre, hogy Hazard tábornokot, a hadügyminiszter-helyettes jelöltet nem hagyják cserben. Még csak gondolni sem mert arra, hogy a nagy főnökség képes volna feláldozni egy olyan személyt, mint Hazard. Hazard tábornok viszont, aki Eddy Óidnál jobban ismerte a nagyfőnökséget, igen csak kételkedett abban, hogy csupán ez az egyetlen indíték késztetné a nagyfőnökséget az ő megmentésére. A kongresz- szusi tagok között valóban vannak olyan emberek, akik mindent megtesznek, hogy ő elfoglalhassa a hadügyminiszter-helyettesi széket. És a hadügyminisztériumban? Van ott épp elég jelölt nélküle is erre az állásra. Hozzá még Hazardnak ellenségei is akadnak. Meg Dixon •' tengemagy- gyal sincs olyan,nagyon jó viszonyban. Medows professzor ezalatt felháborodással gondolt a ma- cedonium bomba „hirtelen” kipróbálására. Szinte nem is kételkedett abban, hogy sok bajt okozott, amelyeknek következményeit még csak sejteni sem leshet. Most persze mindent megtesznek, hogy leplezzék a katasztrófát, illetve legalábbis csökkentsék nagyságát. Könnyen lehetséges azonban, hogy a Szent Patrick- sziget most hosszú ideig fogja mérgezni radioaktív anyagokkal a légkört, méghozzá jelentős területen. Nos, és az a néhány tudós, tábornok és tiszt, akik elpusztultak? Ugyan, hisz az végeredményben semmiség ahhoz a politikai kudarchoz képest, amely most az egész nyugati tömböt éri. Képzeljük csak el, micsoda ütőkártyát kapnak a kezükbe a magfegyver eltiltásának hívei! Törődhetnek ilyen botrány közepette holmi tábornokokkal, akikből békés viszonyok között amúgy is szemmel láthatóan túltermelés van! Queltch, aki úgy látszik* még az ilyen drámai helyzetben is el tudott aludni, ismét a professzorhoz fordult és alig hallhatóan így szólt: — Nem tudom, mit) adnék most, ha csak fél szemmel láthatnál egy darabka kék eget. — De hisz ez nevetséges dolog, ugye? Nem ez a vágy, hanem az, hogy nincs már mit adni érte... Aztán felsóhajtott és hozzátette, de jnár más, rideg hangon: — De az atomdühöngők számára ez nagyszerű tudomány. Persze, maguk, tudósok számára is ... Hiszen maguk szédítették él őket a szuperbombákkal. Lám, ezért is kísérleteznék olyan lázas sietséggel... Medows hallgatott és Qu- eltch-nek úgy tűnt, hogy az öreg megsértődött. Pedig hát ő nem akarta megbántani. Tetszett neki a professzor, rendes, becsületes embernek látszott, — Én nem személy szerint önre céloztam — szólalt meg ismét Queltch s hangja észrevehetően meglágyult. — Általában a tudósainkról beszéltem ... Ne tudták volna, hogy a „Big Joe” nem is olyan „tiszta” bomba? — Nekem nem volt .tudomásom róla. Sam, higgye el... Medows professzor lelkiismerete valóban tiszta volt, mivel előtte is csak most lett teljesen világos, hogy miért hívták meg a „Big Joe” kipróbálásához. Arra volt szükség, hogy olyan szakember. Quelteh és Medows szemébe nézett. — Hisz most már nem kell félnie attól, hogy hadi titkot árul el: magunkkal visz- szük a másvilágra. — Mit válaszolhatok én erre magánalt, Sam? — szólalt meg Medows elgondolkodva. — Persze, létre lehet hozni a „tiszta” bombát is, ha nagyon altarja az ember és ha a hidrogénbomba töltetét olyan anyagból való burokkal vesz- szük körül, amely neutronokat elnyelő bőrt tartalmaz. De hát az ilyen bomba pokolian sokba kerülne, nálunk pedig most az a fő irány, hogy minél olcsóbbá tegyük a magfegyver előállítását. Ilyen értelemben a hárcjm- rétegű „piszkos” bombák a legolcsóbbak. Mint ahogy már azt hiszem, említettem magának, urán 238-at helyeznek el bennült és ezred- annyiba kerülnek, mint bármely más atomrobbanóanyag. — Ezek szerint ez az egész lárma, amit a „tiszta” bomba körül csaptait, nem egyéb, mint propaganda? — kiáltott fel Quelteh. — Hisz a „tiszta” szó olyannnyira megnyugtatóan hangzüt. (Folytatjuk.) mint ő, Medows professzor, mondjon véleményt az új bomba radioaktivitásáról. — Mondja meg nekem, professzor úr, tiszta lelkiismerettel, létrehozható-e egyáltalán a „tiszta” bomba? — kérdezte
