Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-08 / 235. szám
1983. október 8., kedd NÜPÜJ8ÄO Pető fib fi nya és as Egri Honvéd győzelme a labdarúgó NB Hl-ban NB III-as Labdarúgó-csapataink mérsékelt sikerrel szerepeltek vasárnap. A nagy érdeklődéssel várt megyei rangadót Petőfibányán feltűnően kevés néző tekintette meg, mintha csak előre érezték volna, j^ogy gyenge színvonalú játékot latnak majd... Petőfibánya 2:1 arányban győzött, s ezzel a Spartacus a 3. helyre esett vissza a táblázaton. Az erősen tartalékos Egri Honvéd szünet után mutatott lelkes és jó játékával biztosan győzött az Edelényi Bányász ellen, s a Gy. Honvéd is méltó ellenfele volt a Debrecenben, a tavaly még NB II-es DEAC-nak, hatalmas küzdelem után szenvedett 2:1 arányú vereséget. Az Egercsehi Bányász ugyancsak tartalékos együttese jól megállta a helyét és Fel- sőnyárádon döntetlent ért el a Szuhavölgyi Bányásszal szemben. Egri Honvéd—Edelényi Bányász 3:1 (1:1) Eger, 500 néző. V: Hornyák. Honvéd: Zsilinszki — Maruzs II., Gál. Dezső — Bubola, Csirke — Ürvári, Farkas, Plessek, Gulyás, Palocsai. Edző: Kovács László. Az erősen tartalékos Honvéd lelkesen vetette magát a küzdelembe és már az első perctől kezdve jelentős mezőnyfölényt harcolt ki. Az edelényiek szórványos előretörései rendre lesen akadtak el. Az egriek fölénye a 22. percben góllá érett: baloldali támadás futott a pályán, amelynek végén Gulyás jobblábas bombája A vetődő kapus kezét érintve fél- magasan vágódott a bal sarokba. 1:0. A félidő második felében megváltozott a helyzet, feljött Ede- lény és ostrom alá vette az egriek kapuját. Előbb a tisztán kiugró jobbszélső lőtt az üres kapu mellé, majd Zsilinszki láb ravet ődéss el mentett a középcsatár elől. A 38. percben a vendégeknek aztán sikerült egyenlíteniük: gyors támadás végén a jobbösszekötő kiugrott a védők mellett és lapos lövése a vetődő Zsilinszki kezéről a jobb Alsó sarokba gurult. 1:1. A második félidőben előbb a vendégeknek támadt helyzetük, aztán a jól küzdő , egri csapat fokozatosan nagy fölénybe került. Szögletrúgás után Bubola lövését védte nehezen a kapus, aztán Gulyás két nagyerejű lövése süvített el a léc fölött. A 65. percben ismét vezetést szerzett a Honvéd: Ürvári átadását Gulyás pontosan tálalta Plessek elé, s a csatár nagy nyugalommal lőtt a kapu bal alsó sarkába: 2:1. A hazaiak továbbra sem engedtek az iramból és a 70. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: egy jobboldalról középre ívelt labdát Palocsai nehéz szögből a jobb sarokba továbbított. 3:1. A tartalékos Honvéd teljes mértékben rászolgált a győzelemre, Szép győzelemmel szerezték meg a 4. helyet az Egri Dózsa női kosárlabdázói Egri Dózsa—Bp. Helyiipari SC 44:32 (29:21) Budapest NB II-es női mérkőzés. Eger: Majoros (8), Fodor — Mile (10) — Hanus (15), Oláh (4). Csere: Fáy (1), Szarka (6). A 4L hely megszerzése szempontjából sorsdöntő volt a találkozó. Az egri csapat Mile újbóli csatasorba állításával ismét visz- szanyerte önbizalmát és kitűnő játékkal győzött a fővárosi együttes ellen. Különösen a legponterő- sebb Hanus volt elemében, de minden dicséretet megérdemel a betegségéből nemrég felépült Mile, Majoros és Szarka is. Az együttes utolsó bajnoki mérkőzését Békésen játssza vasárnap. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági R. T. Félvezető és Gépgyára, Gyöngyös. Pf. 111. FELVÉTELRE KERES lakatos, maros, köszörűs szak műnk ásókat. Felvétel esetén vidékieknek az útiköltséget megtérítjük. Jelentkezni lehet a vállalat üzemgazdasági osztályán. a zi*.-*iaA*^A**.*****.*. P vW W ff FV irv különösen a második félidőben játszott határózott fölényben a kifulladó vendégekkel szemben. Egyénileg Zsilinszki a gólt nem védhetté. A hátvédhármas végig megbízható "teljesítményt nyújtott, főleg Maruzs II. 'játszott jól, de Gál formája is felfelé .ível és megállta a helyét az újonc Dezső is. Csirke személyében találjuk a mezőny egyik legjobb játékosát, Bubola megfelelt. Gulyás volt a támadósor motorja, mellette elsősorban a gyors Plessek dicsérhető, de szünet után alaposan kivette részét a munkából a másik három csatár is A játékvezető az első félidőben feltűnően sokat tévedett — főleg a hazaiak terhére — szünet után már lényegesen jobban vezette a játékot. DEAC—Gy. Honvéd 2:1 (1:1) Debrecen, 500 néző. V: Hegyesi. Honvéd: Molnár — Balogh II., Murányi, Sós — Turgonyi, Paskó — Pipás, Balogh I., Czuder, Maár, Juhász. Edző: Csizmánk Imre. A vendégek csak a bemelegítéskor vették észre, hogy Fazekas orvosija lejárt, így meg kellett változtatni a csapatot. Debrecen kezdett jobban, de rövidesen feloldódott az újonc Honvéd lámpaláza, s ettől kezdve végig méltó ellenfélnek bizonyult a tavaly még NB Il-es egyetemistákkal szemben. A 7. percben Juhász nehéz szögből leadott lövését védte a kapus, a másik oldalon Dévai bombája foglalkoztatta Molnárt. A 29. percben a vendégek szereztek vezetést: egy előrevágott labdával Pipás tört előre, majd Maárhoz továbbított és a balösszekötő közelről a hálóba lőtt. 0:1. Nem sokkal később megismétlődött a jelenet, azzal a különbséggel, hog^ Maár lövése a kapu fölé jutott? A 35. percben megingott a Honvéd védelme és a szemfüles Perjés — kihasználva a kínálkozó alkalmat — közelről megszerezte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Szünet után a Honvéd kezdett jobban. Az előretörő Turgonyi lövését üggyel-bajjal védte a kapus. majd a következő percben Czuder egy összecsapásnál megsérült, a jobbszélre állt, s ettől kezdve már csak statisztált a pályán. Ennek ellenére a vendégek szerezhettek volna gólt: Ma ár elfutott a balszélen, átcselezte magát a védőkön, de a kapusnak az utolsó másodpercben sikerült tisztáznia. Már-már úgy látszott, hogy döntetlen marad az eredmény, amikor a 86. percben Debrecen megszerezte a győztes gólt: szögletrúgás végén Buglyó lövésével szemben Molnár tehetetlennek bizonyult. 2:1. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Egyénileg: Molnár a gólpkról nem tehet. A hátvédhármasban Sós teljesítménye emelkedett ki, Paskó volt a jobbik fedezet, mind a támadások előkészítéséből, mind pedig a védekezésből egyaránt kivette részét. Elöl Pipás, Ma ár, Balogh L a sorrend. Hegyesi kitűnően vezette a mérkőzést. Marinka Lajos Petőfibánya— Gyöngyösi Spartacus 2:1 (1:1) Petőfibánya, 400 néző. V.: Simák. Petőfibánya: Kovács—Makalicza. Tóth H., Gáldi H.—Sándor, Takács-Juhász, Alattyáni, Gáldi I., Orgoványi, Gelics. Edző: Léby Emil. Gyöngyös: Csaba—Szalma, Treiber, Somody—Bakó, Trencsényi— Keszthelyi, Potye, Boros! Szerdahelyi, Kiss. Edző: Ali János. Az egész mérkőzésre a játékosok túlzott Idegessége nyomta rá bélyegét. Izgalmakban ugyan bővelkedett a találkozó, a játék színvonala azonban mindkét félidőben sok kívánni valót hagyott maga után. Az első 15 percben a gyöngyösiek enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki, néhány jó lövést is megeresztettek a csatárok. Kovács azonban ezúttal remek formában védett. Negyedóra elteltével feljött a hazai csapat és a 20. percben megszerezte a vezetést: Gáldi l. gyors cselekkel törte át a védelmet és a kapujá1. Rudabánya 2. Debreceni H. 3. Debreceni EAC 4. Gyöngyösi H. 5-6. Egri Honvéd 5«G. Miskolci MTE 7. Edelény 8. Nagykálló 9. Somsály 10. Egercsehi 11. Nyíregyháza 12. Kisvárda 13. K.-barcika 14. Debreceni Gcs. 15. Szuhavölgy 16. Hajdúszob. Sp. ban bentragadó Csaba mellett laposan a hálóba lőtt. 1:0. Továbbra is tervszerűtlen csapkodás jellemezte a küzdelmet, és ebben főleg a csatárok jeleskedtek — a védelmek aránylag jól álltak a lábukon. Egyik csapat sem tudott tartós fölényt kiharcolni, a Spartacus erőteljesebben támadott, de a kapu előtt elfogyott a csatárok tudománya. Gyöngyös a 40. percben egyenlített: Makalicza fölöslegesen kézzel ütött a labdába és a megítélt ll-ést Treiber értékesítette. 1:1. Szünet után már a 47. percben eldőlt a két bajnoki pont sorsa: Orgoványi a jobboldalon futott el, nehéz szögből leadott éles lövését Csaba csak kiütni tudta és a Jó ütemben érkező Juhász nagy erővel a hálóba bombázott. 2:1. Ezután a játékvezető téves ítéletei fokozták az amúgyis ideges hangulatot, ebben a játékrészben több szabálytalanság is előfordult. A vendégek nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésre, helyzetük is akadt, ezekét azonban a csatárok sorra kihagyták, a távoli lövéseket pedig Kovács védte biztosan. A hazaiak egygólos győzelme megérdemeltnek mondható, de tegyük hozzá, hogy ezt a győzelmet nemi szerencsével érték el a bányászok. A győztes csapatban Kovács kitűnően védett. A hát- védhármas megfelelő teljesít- 10. BEAC ményt nyújtott, Makalicza telje- H- Balassagy. D, sítményét azonban lerontja a 11- 12. Zagyvapalf. es. A két fedezet ellen nem lehet 13. Hajógyár különösebb panaszt felhozni, a 1|* Autotaxi támadósorról viszont annál nehe- 1»- J**™* zebb jót mondani! Orgoványi be- 16- Chinoin mutatkozása sikeresnek mondha- ___ tó , bár az előző barátságos mér- kőzéseken ennél jobban is láttuk mér játszani. A gyöngyösieknél Csaba az első gólt gyorsabb beavatkozással háríthatta volna, a hátvédhármas jól megállta a helyét. A két fedezet megbízhatóan látta el feladatát, a tamadósorra viszont a körülményes, ideges, t kapkodó játék nyomta rá bélyegét. Simák játékvezető sok hibát vétett. főleg az előnyszabály megítélésénél tévedett. Kulcsár Mihály Egercsehi Bányász— Szuhavölgyi Bányász 1:1 (0:0) Felsőnyárád, 300 néző. V.: Orosz. Egercsehi: Selmeczi-Balogh L., Bóta, Bocsi-Kozma, Nagy T.— Nagy L., Török, Frommer, Tengely, Göböly. Edző: Varczdba Ágoston. Egercsehi támadások vezették be a mérkőzést, több helyzet is adódott a hazai csapat kapuja előtt, a csatárok azonban rendre hibáztak. Szuhavőlgy ebben a játékrészben csak szórványos előretörésekkel kísérletezett, az egercsehi védelem azonban — Bótával az élen — kitűnően állt a lábán és sorra visszaverte a támadásokat. A 15. percben Nagy L. futott el a szélen, már csak a kapussal állott szemben, de a hazaiak kapuvédője lábravetődéssel tisztázott. Szünet után a 60. percben érett góllá a vendégek fölénye: Kozma jó labdával ugratta ki Göbölyt, a menteni akaró kapus közben elesett a középhátvéd lábában és az egercsehi balszélső közelről a hálóba lőtt. 1:0. Továbbra is a vendégek kezdeményeztek többet, de újabb helyzetek maradtak kihasználatlanul. A félidő közepétől megváltozott a helyzet: feljött Szuhavőlgy és átvette a Játék irányítását. Ekkor nagy nyomás nehezedett a vendégcsapat kapujára. Már-már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor 3 perccel a befejezés előtt egyenlített Szuhavőlgy; a kitörő hazai balszélső egy csellel lerázta Ba- loghot és éles szögből a hálóba továbbított. 1:1. A végig többet támadó Egercsehi Bányász helyzeted alapján győzelmet érdemelt volna. Egyénileg selmeczi kitűnően védett. A hát- védhármasban találjuk a mezőny legjobbját, Bóta személyében. Balogh L. a szokottnál gyengébben játszott, Bocsi megállta a helyét. A két fedezet közül Nagy T. volt a jobbik, elől Prommer és Göböly sok jó akciót vezetett, a befejezések azonban nem sikerültek. A játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést. A bajnokság állása: Északkeleti csoport: 7—2 21:11 14 6 1 2 20: 9 13 6—3 21:16 12 513 15:10 11 3 2 20:15 11 1 3 16:12 11 1 4 15:12 9 1 4 20:20 9 1 4 13:17 9 4 3 19:16 8 2 4 17:16 8 10:11 8 11:14 8 15:23 8 8:12 4 9:36 1 5 2 4 - 5 2 6 1 8 Északi csoport: 1. Tűzoltó D. 2. Kartal 3. Gyöngyösi Sp. 4. Saig. KSE 5. Rákoscsaba 6. Statisztika 7. Petőfibánya 8. Vác Sashalom 74 3 — 15: 5 11 7 5 — 7 4 1 7 3 2 7 3 2 6 4 — 7 4 — 6 3 1 7 3 — 5 2 2 7 2 7 1 7 1 7 1 7 1 7 1 2 10: 2 8:6 2 16: 8 2 10: 7 2 14:10 3 16:14 2 9: 9 4 11:13 16:8 3 9:13 3 8:8 3 8:11 4 10:13 4 9:14 5 6:20 Osztályosára készülnek az FFSC kézilabdázói Az intézői tisztet Szigetvári László töltötte be a csapatnák amelyre a jó kollektív szellem volt a legjellemzőbb. A sportkör is többet törődött a kézilabda csapattal, mint az előző években, s az idén teljes felszerelést kaptak a kézilabdázók. Sajnos még mindig nem sikerült megfelelő edzőt szerződtetni annak ellenére, hogy a sportkör elnöksége már több edzővel is tárgyalt. A kivívott szép siker tehát kizárólag a játékosok szorgalmának és tehetségének gyümölcse. Az együttes egyébként szorgalmasan készül az osztályo- zókra, a fiúk szeretnének egy lépcsővel feljebb jutni..: (váry) A füzesabonyi járásban befejeződött a férfi kézilabda bajnokság. A Füzesabonyi VSC fiatalokból álló, tehetséges csapata kitűnő szereplés után, nagy fölénnyel nyerte a bajnokságot és szerzett jogot a magasabb osztályba jutásáért kiírt osztályozókon való részvételre. Az FVSC csapatában a baj- noksák során 15 játékos jutott szóhoz. A legtöbbször Szegedi János és Szigetvári László kapott helyet a csapatban, mindketten 12—12 alkalommal húzták magukra a vasutasmezt. A többiek számszerinti szereplése a következő: Sári J. (11), Szegedi S., Váradi S., Németh B. (10), Sári B., Lukács L. (9), Morvái S., Antal 1., Hajnal J., Gál T. (3), Bocsi 1., Gulyás I., Váradi J. (2). A legtöbb gólt — számszesfrint 61-et — Váradi Sándor , szerezte, míg Szegedi II. és Sári 31—31 gólt dobott. rnómmm Zongorát bérbe vennék. Dr. Gyulai, Eger, Gerl M. út 1. sz. Kohári utca 24. számú ház, két- részletben is, eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Honfoglalás utca 5. MészüSádés az Anglia—Világválogatott jubileumi mérkőzésre A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben nagy a készülődés az október 23-i Anglia- Világválogatott labdarúgómérkőzésre, amelyet az Angol Labdarúgó Szövetség 100 éves jubileuma alkalmából rendeznek meg. Fernando Riera, a Világválogatott trénere a találkozóval kapcsolatban kijelentette, hogy ennek a mérkőzésnek legfőbb célja a futball szépségének bemutatása a nagyközönség előtt. A számításba vett játékosok október 19-től gyülekeznek Londonban. Lesznek azonban olyanok is, akik csak 21-én jutnak el az angol fővárosba, hazai mérkőzések miatt. Riera azt az előterjesztést tette a FIFÁ-nak, hogy lehetőleg mind a 18 játékost sze7 repeltethesse, miyel egyesek nagyon túlterheltek lesznek. Az angol szövetség azonban nem járul hozzá a cserékhez és mindössze a kapust lehet felváltani, valamint egy mezőnyjátékost cserélni az első félidő 44. percéig, sérülés esetén. A FIFA a jubileumi mérkőzéssel kapcsolatban felhasználja az alkalmat ülésekre, megbeszélésekre. Az Anglia-Világ- válogatott találkozó október 23-án 14.45 órakor kezdődik a Wembley Stadionban. Kubikos brigádokat felveszünk Gyöngyös környéki munkára. Termelőszövetkezetek felesleges munkaerőit is alkalmazzuk. Munkásszállás van. Jelentkezni: Vízügyi Igazgatóság VI., Szakaszmérnökség, Gyöngyös, Egri út, 16. (Sportpályával szemben.) Elcserélném 2 szoba, Konyha, speizos, gyöngyösi lakásomat 2 szóba, összkomfortosra, megegyezéssel. „Csere” jeligére, cím: Magyar Hirdetőben, Gyöngyös. Szoba, konyha, speizből álló ház eladó, beköltözhető. Gyöngyös, Bihari utca 2. Elcserélném, vagy eladom nagybudapesti, rákoscsabai házamat egri házért, lehetőleg a belterületen. Érdeklődni: Eger, Alkotmány utca 12. Mezei. Jó karban levő fekete Pannónia eladó. Gyöngyös, Szövetkezet utca oi. m./8. 125-ös piros Danuvia fizetési könnyítéssel eladó. Eger, Kassai utca 33. (Kanadai templomnál.) Wartburg De Luxé, 1963-as, 400« km-el eladó. Eger. telefon: 20-52. Eladó jó karban levő fekete Pannónia, 10 500 km-el, minden elfogadható áron. Kápolna, Petőfi u. 28. Tompa. ZUndapp, 600-as, oldalkocsis motorkerékpár eladó. Gyöngyösi Széna u. 3. Buborék. Október 15-től állandó munkára fűtőt alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Eger, Dobó tér 6. Hl. Szabó Ktsz. Központi iroda. A 4. sz. AKÖV felvételre keres egri telephellyel autóvillamossági szerelőket. Diesel-adagoló szerelőt, karosszéria lakotosokat, akkumulátor javító szakembereket, alkatrész ismeretekkel rendelkező raktári kiadókat, olajregeneráló műhelybe segédmunkást. Jelentkezni lehet: 4. sz. AKÖV, Eger, Lenin u. 61. szám, műszaki szakosztály. Mezőgazdasági gépek javításában jártas géplakatosokat és motorszerelőket felveszünk egri és verpeléti munkahelyre. Jelentkezés: Egerben, a gépállomáson. OMsmm Az Eger—Salgótarjáni TÜZÉP 303. széntelepe egy fő árukiadói állásra felvételt hirdet. Jelentkezés: csak férfiak részére mindennap 6—17 óráig. Könyvbarátoknak szívesen küld tájékoztatót: ANTIKVÁRIUM, Budapest, XII., Kiss János altb. u. 54. Figyelem! Világmárkás barna koncert pianinó kitűnő állapotban eladó. Csintalan István. Karácson d. Érettségizett fiatalokat alkalmaz vidéken, röntgengép mellé a Megyei TBC Gondozóintézet, Eger. Jelentkezés: Egészségház u. 2. sz. A Propán-bután gáz, valamint * hűtőgép szervice. szolgálat vállalatunknál beindult Kérjük megrendelőinket, hogy igényeikkel Széchenyi utca 5. szám alatti telepünkhöz forduljanak. Egri Finommechanika: és Vasipari Vállalat. H A Z T A J BIZT0SÍTÁS tHjab. jégiteA&i, ö-etöbé&eá űéftáA. káSifrk etetébe ÉUI 0 í J: 1 3 0."R miniül.tiiiii'iiii'iiiiii'iiiiiuniiutii.iiiüimiiB I AA.A.A.A.A.A.A.A.J A Mátravidéki Építő- és Szakipari Ksz. Mikófalva, Bodony, Eger és horti munkahelyeire férfi segédmunkásokat vesz fel; Fizetés teljesítménybérben. Élelmezési költséget térítünk. Jelentkezés a Központi irodában, Gyöngyös, Batthyányi tér 21. sz. alatt: Felvétel esetén útiköltséget térítünk. a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: PAPP JANOS Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 23 Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zslllnszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. L SZ.S 28 062. Terjeszti a Magyar Poßta. Előfizethető a helyi postahivataloknál ée kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat Igazgató: Marosán József. Eger, Bródy Sándor utca 4 r T 1T"T T' T V T T ▼ 3SCf<3<»C^C8<3SCK8<^OK§<^Oi<®<S0403<^OH^C§<3^e!§C5<®<afCf<®CÍ Az ÉMÁSZ Vállalat Egri Üzletigazgatósága felvételre keres segédmunkásokat egri telephellyel, vidéki munkahelyen, azonnali belépésre. Érdeklődni lehet: Szabadság tér 13. sz. alatt a munkaügyi osztályon. Fizetés kollektív szerződés, illetve megbeszélés szerint Nagy választék a téli ruházati cikkekben Női ruhaszövet, 140 cm széles 90,--------211,— forintig. Fi ú télikabátok 350,--------800,— forintig. Nő i bélelt sertésbőr kesztyűk 95,80 —122,70 forintig. Férfi pizsamák 130,--------250,— forintig. Fé rfi magasszárú cipő, vulkanizált gumitalppal 168,— forint © ©a a eaa®*