Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-04 / 232. szám

4 NEPÜJSAG 1963. október 4., péntek Robotka István, a karbantartó brigád, egyik tagja, rendbe hozza a bri­gád által szerkesztett és kivitelezett jelzőcsengő-berendezést. — Az igazgató elvtársat nem tetszett látni? — állít meg a gimnázium folyosóján egy kendős néni. Bevezetem az irodába, hisz magam is őt keresem, s végig­hallgatom a beszélgetést. — Tessék már nekem meg­mondani, hol van a kollégium? — kéri a néni. — De hát ezt akárki meg­mondta volna magának— szó­lok közbe. — Igen, de én meg akarom kérdezni, hogy hogy tanul a kislányom — torkol le az édes­anya. Az első eme­leti folyosón ha­talmas tábla, rajta 45 név, s mindegyik fe­lett villanyégő. Egy fiú matat valamit a táb­la hátulján. — Ez mi? — érdeklődöm. — Egy jelző- berendezés. Tet­szik tudni, itt nagyon sok ta­nár és nagyon sok diák van. Ha minden tíz- pereben csak sgy diák keres így tanárt, ak- sor is tele len­ne velük a ta­nári, s mindig zavarnánk ne­velőink pihené­sét. Ezért két barátommal megterveztük azt a villamos sapcsolótáblát, amin minden .anár neve rajta van, a diák •sak megnyom egy gombot, a íevelői szobában Mgyullad egy igő a tanár asztalánál, s ha >enjn van, jelzésére itt a táblán •üágjos'odik ki a felárait: „Jö- ’ökT. Ha nincs benn, akkor •alamelyik tanár megnyomja az asztalánál levő gombot, mire :gy másik felírat — „Nincs >enn” — tudatja a diákkal, logy kár a várakozásért. Elmés dolog, Kiss József, lobotka István és Grenczer zászló ime a gyakorlatban, eljesén önállóan hasznosította x>litechnikai tudását. Lenn az udvaron mar cSen- ;etés után találkoztam a há- om tornaórát tartó osztállyal, ’anáraik közül Klauzman Fe- encné is ott diktálja a szalag­Kiválik közülük is Kollár La­jos, aki nem kevesebb, mint 5200 forintot tett le szülei elé, mint nyári keresetet. — Hogyan? — A nagyrédei tsz-ben vol­tam kocsis. A bérem meg azért volt ilyen magas, mert a gimnáziumd tanulmányaim mellett elvégeztem az ezüstka­lászos gazdatanfolyamot, s 5 százalékkal magasabb fizeté­sem volt a gazdaoklevelem utáni. — Agronómusnak készül? — Nem. Repülőmérnöknek. A legkülönbözőbb foglalko­zási ágak felé terelődik itt a negyedévesek figyelme. Az is­kola év elejétől törődik azzal, hogy ne csak a megszokott szakmák iránt, de a különle­ges foglalkozások iránt is fel­keltsék az érdeklődést. A baj­zások aztán becsülettel készül­nek jövőjük megalapozására. Az iskolában van egy mozga­lom — már évek ólta bevált —, hogy miniden napra megtanul­nak a választott idegen nyelv­ből a diákok öt szót. Ez azt je­lenti, hogy egy év alatt 1100 Ml kell a maffiának? A kérdés nem egészen pontos: inkább arról van szó, hogy mi kell, helyeseb­ben kellene, a maffia ellen. Antonio Sampaoli palermói rendőrfelügyelő szerint' pél­dául elsősorban — népne­velés: hogy az- emberek ne rettegjenek Szicília-szerte a véres tetteiről híres „Tisz­teletreméltó Társaságtól”. Igen, bizonyára ez is kel­lene, meg még sok egyéb, közte ■ társadalmi-gazdasági változás is, amire pedig signor Sampaoli csupán a fejét csóválja: — Minek az, csak baj lenne belőle. Magától Sampaoli úrtól tudjuk viszont, hogy: „Szicíliában négy maffia működik. Az egyik Paler­mo környékének vízgazdál­kodását tartja kezében: ön­tözni csak az tud, aki a sarcot lefizeti. A második: az ingatlan- és építkezési maffia. A harmadik a gyü­mölcs- és zöldségpiacot el­lenőrzi. S végül negyedik­nek ott van a halászati maffia, amely vámot szed minden egyes Palermóban értékesített hal után...” ... talán mégis ráférne Szicíliára némi társadalmi­gazdasági változás is, hogy végre kitörhessen a maffia halálos öleléséből... (sp) Verseny a világűrben Ma hat éve, 1957. október 4-én a rádiók és televíziós adók megszakították műso­rukat és az első szputnyik bip-bip jelzéseit közvetítet­ték. A világ minden nyelvén, a Föld minden lakójának je­lentették, hogy az emberiség első mesterséges holdját a Szovjetunió bocsátotta fel. A nagy világűr-verseny két évvel korábban indult. De amikor 1955-ben, a Nem­zetközi Asztronautikai Szö­vetség koppenhágai kong­resszusán a szovjet megfi­gyelők bejelentették, hogy a nemzetközi geofizikai év ke­retében a Szovjetunió mes­terséges holdat kíván íelbo- csátani, sokan csúfondárosan nevettek, mások meg bizo­nyosra vették — különösen Eisenhower szenátusi közlése után —, hogy a világ addig műszakilag legjobban fejlett országa, az USA váltja be elsőnek bejelentését. De ma hat éve a világ nyugati felén is rádöbbentek, hogy a szov­jet tudósok nemcsak megol­dották, hanem az USA előtt oldották meg századunk leg­nagyobb tudományos felada­tát. Eleinte sokan kételkedtek, túzok módjára a homokba dugták a fejüket, a tényeket tagadták, kétségbe vonták, vagy a véletlen művének tu­lajdonították. De egy hónap­pal később a második szput­nyik és benne Lajka meg­kezdte keringését a Föld kö­rül, és ekkor a józanabb nyugati körök is kénytelenek voltak beletörődni, hogy a legkorszerűbb technika al­kalmazásában a Szovjetunió került az élre. A mesterséges holdak új fejezetet nyitottak a tudo­mány történetében. Azóta is­mereteink állandóan bővül­nek. A szovjet tudósoknak, a technika névtelen munká­sainak és olyan nagyszerű embereknek köszönhetjük az űrkutatás eredményeit, mint Gagarin, Tyitov, Nyikolajev, Popovics, Bikovszkij és Tye- reskova. A rakétatechnika és az űr­kutatás korunk műszaki fej­lesztésének legfontosabb, a fejlődés ütemét leginkább diktáló ága. A rakétahajtó­mű a legnagyobb energia­koncentrációjú erőgép, ame­lyet az ember valaha alkal­mazott. Elkészítéséhez a fi­zika, kémia és a műszaki tu­dományok legkorszerűbb is­mereteit kellett felhasználni. A legjobban hőálló és a leg­jobb szerkezeti anyagok tet­ték lehetővé akkora teljesít­ményeket, mint amilyeneket a világ a Vosztok esetében csodálhatott. A rakétához egészen újszerű anyagokat, a repülőgéptechnika legkor­szerűbb gyártástechnológiai módszereit használták. A ra­kéta irányítása és vezérlése a legmodernebb automatika használatát igényli. Az amerikai hidegháborús politikai megszállottjai kato­nai célokra akarták kiter­jeszteni az űrkutatást, de a Szovjetunió arra törekszik, hogy a világűrt és az űrrepü­léseket kizárólag békés cé­lokra, az emberiség javára használják. A világűr nagy versenyének első szakaszát a Szovjetunió nyerte. Az első hat év káprázatos sikerei és a Szovjetunió békepolitikája még többet ígér az emberi­ségnek. Mozdony-javítók keresik a hibát. — Lebontjuk a légszelepet, tedd középre az emeltyűt — hangzik a túlsó oldalról. Ola­jos, kormos a szerelők ruhája, arca, gőz vág a szemükbe, de hajnalban egészséges pöfögés- sel indul a mozdony. A szerkocsi kerekeit cseréli Lovász Sándor brigádja: Ben­ce József, Sütő István és Sár­kány Géza. Százötven mázsát emelnek, egyetlen gombnyo­mással, praktikus, modem gé­pük segítségével. A vezérlő­asztal fölé épített kis helyi­ségben villany ég, de a meg­emelt mozdony alá, oda, ahol az emberek dolgoznak, legfel­jebb az ablakból kiszűrődő fénycsák világít. A másik sín­páron is csak karbidlámpánál dolgoznak. Többre mennének, és főleg biztonságosabb lenne a munka, ha a vezetőség gon­doskodna a térvilágításról. > Kállai Miklós szocialista bri- ígádja tekintélyt és megbecsü- [ lést vívott ki nemcsak a veze- Jtők, hanem a műhely dolgozói I között is. És akad-e biztosabb (mérce a munkatársak ítéleté­inél? Lehet-e jobban eső dicsé* J retet kapni, mint éppen a var- Jsenytórstól? Persze, nem egy | ember, nem is egy brigád .munkáján múlik l ; a mozdonyt a vitás i sikere, 1 hanem a szerszámlakatosok, i hegesztők, esztergályosok, ar- i matúralakatosok és kazánko- ivácsok együttes munkája kell [ahhoz, hogy nyugodt lelkdis- [ mérettél próbára engedjék a kijavított gőzöst. Hatvan—Lu­das és Hatvan—Aszód között a legnagyobb sebességre kap­csolnak és a szerelvény nélkül [futó mozdony a hozzáértő [szemnek, fülnek, a javítók munkájáról vall. A futópróba .után előfordul, hogy akad még egy kis igazítás. Ez nem szé­gyen, csak üzem közben „feli­ve” ne maradjon, él ne akad­jon a mozdony. De ilyesmi már régen nem fordult elő Hatvanban. F. £. &/!/ kanna tej — Látod, te szemtelen kö-, lyök — csattant föl megint! epésen a mama. ! — Miattad kell folyton szé-< gyenkezni. Álltam volna in-< kább a sor legvégén magam...< Gyurika nagy diószemével ] értetlenül bámult. Hol ide, hoH amoda forgatta a fejét, mikor [ hol beszéltek. — Ha így neveli, húszéves, korára autója lesz — szólt va-i laki a sorból, miközben dültö-\ sen rácsapta a kannára a> fedőt. < — Mi lesz az ilyen gyerek- J bői? — duzzogott a svájcisap-( kás és letett egy tízest a pult- j ra. ' — Azt az anyjától kérdezze * meg — szólt hátra, mér elme- 4 nőben a soványka• asszony. Néhány pillanatig még vár-* tam és kíváncsian lestem oi folytatást. 1 A sor közben teljesen kiese-t rélődőtt. Üj emberek jöttek. A j mama a két gyerekkel szintén ^ elindult a zöldségesbolt felé. A krumplinál is álltak néhányan a bódé előtt. A ma-ma hálót szedett elő a retikülből és gon­dolkodás nélkül a fiúcska ke­zébe nyomta: Indulj! Menj egyenesen a mérleghez. Marikával majd várlak a hídnál! [ És a gyerek megismételte az' előbbi szerepet. Az emberek pedig megértőén mosolyogtak, és jószívvel előre engedték] Gyurifcát. Szalay István ! rek — mondta és már tolta is a feje fölé a polcra az üres kannát, A tejkimérő furcsán nézett a gyerekre, szólni ké­szült, de aztán meggondolta és elvette az edényt, a hat fo­rinttal együtt. A testes asszonyság karjával meglökte az előtte álló kisma­mát és fejével oldalt intve ka­csintott. • — Hogy le nem ég a képé­ről a bőr. A gyerek megkapta a tejet, visszaszaladt és átadta a ma­mának a kannát. Az anyja kö­rülnézett, és talán olvasott a tekintetekből, mert váratlanul a kisfiú felé fordult: — Nem szégyelled magad, Gyurika? Micsoda szemtelen­ség ez!? Itt állnak a nénik, bá­csik a sorban és te... Jaj, hogy te micsoda haszontalan gyerek vagy, mindig csak baj van veled, — Ne bántsa! Csak élelmes — jegyezte meg epésen a sváj­cisapkás. — Ha így tanítja, biztosan sokra viszi — vágta oldalt a fejét megint a testes asz- szony. — Az Uyen a jég hátán is megél — hallatszott a sor vé­géről, miközben az előttem ál­ló már a pulira tette a kannát. zegettek egy ideig, az asszony­ka szomorúan leste a közben felszaporodó sort, amikor egy­szer, szinte észrevétlenül, a fiúcska kezébe csúsztatta a te­jeskannát. ■ Nézeteltérés támadt elől a fizetés körül, mert néhány percre leállt az árusítás. Rö­vid szóváltás, bizonyítgatás in­nen is, onnan is, de aztán újra elkezdődött a mérés. — Ezeknek is most jut eszükbe veszekedni — duzzo­gott a svájcisapkás és dühö­sen megcsörrentette kezében az alumínium kannát. — Neid, szabad, ö eladó, mi csak vevők vagyunk — trom­folt újra a kövér nő, és maga elé hívott egy oldalt álldogáló terhes asszonyt. — Álljon csak ide, aranyos. Tie különben is, miért nem megy a legelejére? Magának aztán igazán nem szólhat senki. — Köszönöm szépen, — pi­rult el a fiatal asszonyka és beállt a zömök asszonyság elé. És ekkor észrevettem, hogy a feltűnően csinosan öltözött, kétgyermekes mama valamit súg a fiúcskának. A gyerek huncutül kacsintott és a sor elé futott. — Bácsi1 Bácsi, kérem. Ne­kem tessék adni. Két Uteri ké­kéi1, hogy fennakadás ne le­gyen. Ám nem ez az egyetlen soron kívüli rnunika. A csar­nok túlsó vége felöl Üsztöke István mozdonyvezető jön se­gítségért. — Somoskőújfalutól Hatva­nig úgy csörömpölt az öreg mozdony eleje, hogy azt hit­tem, nem érünk haza. Pedig hajnalban újra indulni kell. Aztán magyarázatként hoz­záteszi a mozdonyvezető, hogy gépe 18 hónapja, a nagyjavítás óta bírja az iramot és nem is akar vele szégyent vallani. — Az emelésüktől hozzátok a lámpát, az ötnegyedes kul­csot, meg a dómit — rendel­kezik a művezető. A régi csar­nok szűkös., oda több gép nem fér be. A vágányok közt meg sötét van. Kovács János moz­donylakatos csillagvilágításnál is megtaláljá az üresjáratú váltót, hárman is nekilátnak. A hatvani vasútállmásról ki­húzott a pesti gyors, Szolnok felől répával megrakott irány- vonat érkezett, de a petőfibá- nyai lignittel, nógrádi szénnel rakott kocsik még a túlsó vá­gányon álltak. Az idén csúcs­forgalmát bonyolít le a MÁV — január 1-től december vé­géig —, de az igazi próbát mégis most kell kiállni. Mit jelent, milyen munkát áü ez a mozdonyjavítőknafc? A hatvani vasútállomás fű­tőház főnökségének javítómű­helyében Virág József vezette az esti műszakot. — A féléves munkatervben szeptemberre 12 mozdony javítását ütemeztük. Holnap áll be a 411 043-as gép... A művezető szavait félbeszakí­tották. Előjelentés érkezett: a 609-es jön haza Szolnokról, de a szerkocsival baj van. Éjfél­kor érkezik, azonnal javítani mény: a tanárok nemcsak kö­vetelnek, de azt is megmagya­rázzák minden diáknak, ho­gyan tanuljanak, hogyan is­merjék ki magukat a nehe­zebb tárgyak rejtelmeiben. A hatvani Bajzában nem rette­gett tárgy a fizika, a kémia, de a matematika sem. Sokáig lehetne még beszél­ni mindarról, ami ebben, és csak ebben az iskolában „di­vatos”. A sokezer forintos tár­sadalmi munkáról, amivel megtervezték a vízvezeték-há­lózatot, a rendszeres falusi családlátogatásról, ami egy év alatt egy diákot sem hagy ki, a bizalomról, amelyet a tanári testület minden tagja élvez, az anyagi és erkölcsi haszonról, amit itt sajátít el évente 1200 diák. De beszél helyettük a munka, a későbbi évek szép sikerei, s az iskola nevelőmun­kájára mi sem jellemzőbb, mint az ,a sok-sok levél és ké­peslap, amit évek óta gyűjt az igazgató, meg a tantestü­let: régi diákok emlékező, ta­nácskérő sorai... Cs. Ádám Éva szó birtokába jutnak, s négy év alatt csinos szókészletté] rendelkezve szinte beszélnek egy idegen nyelvet. Szeretik nem megerőltető a plusz mun­ka, s emellett még a napi egy számtanpéldával is megbirkóz­nak. Ilyen és ehhez hasonló módszereltnek köszönhető hogy a most végzett 261 ne­gyedéves közül minden negye­dik jelesen érett, 64 jeles és kitűnő tanuló, s 68 meni egyetemre, főiskolára, szakis­kolába. Nagy segítség a növen­dékek számára az iskola ne­velési tervébe foglalt követel­munkába, tanulják meg tan­műhelyben a vasas munka alapelemeit. Gyarmati Sándor műhelyfőnök éppen ebben az ügyben fáradozik az I. a osz­tállyal. Ök még most ismerkednek, de a negyedikesek, a IV. a osz­tály már hasznosította a nyá­ron mindazt a tudást, amit a jó nevű intézetben szerzett. Éppen értékelés folyik-: ki mennyiben járult hozzá a nyá­ron szülei anyagi segítéséhez. Az eredmény szép összeget mutat — 60 ezer 600 forintot kerestek a nyáron a diákok. Karbantartó brigád # 60 ezer forint egy osztályban egy nyáron #■ Napi öt szó és egy példa Egy nap a hatvani Bajza Gimnáziumban l Vasárnap reggel volt. Minden ♦ üzlet zárva, csak a piaci tejes­♦ bódéban mérték a tejet. Hú- t szan-huszonöten állhatták | sorba, amikor odakerültem, ♦ Egy testes asszonyság állt előt­étem és azt mesélte, hogy Pest­iről újabb filléres érkezett, a ti- izedik talán a nyáron. ♦ Megesznek ezek mindent — ♦ zsörtölődött a szomszédja es $ fázósan húzta össze magán a ♦ Icabátot. I — A töröknek köszönhetjük j ezt is — vetette hátra a szót Jepy svájcisapkás idősebb férfi. » — Mondom, a töröknek, mert Jha a török ide nem jön, Dobó | nem védi a várat, nincs ost­orom, nincs kazamata, minaret »Egri csillagok sincs. Akkor pe- 1 dig nincs turista, vendég is jó- | val kevesebb. \ — De van jó bor! És a borra I jönnek ezek, kérem. A pincék­♦ ben koccintanak a hősök em- ! lékére, — csattan fel a testes I asszonyság, aki mindkét kézé­iben egy-egy üres tejeskannát <* tart. $ — Tejet, tejet innának tn- i Icább! Mert a bor az oka min­iden veszedelemnek, bajnak. iAz okozza a válást, a veszeke- tdést, és minden zűrt, — szólt i előre valaki, miközben egyet *előrébb léptünk. I Élőről számolva a, sort, a Szedik lehettem, amikor várat­lanul két gyerekkel egy csinos 4 fiatalasszony érkezett a bódé felé. A fiúcska öt, a kislány négyéves lehetett. Álltak, rté­Jól dolgoztak a nyáron a atvani lányok a balatonbog- .ri építőtáborban. Elsők let- :k, s hogy hogyan, ezt mond- t el Tóth Jutka, a győztes rigád vezetője. /akorlat ütemét. Tanácstag, z iskolában öt tanácstag valn, még egy érdékes dolog, 12 lost tanító pedagógus itt ka- >tt valamikor érettségi bizo- viványt, innen indult el, s ie is tért vissza. Szemben á régi épülettel új. pos tetejű, nagyablakos gya- orlati műhely vonja magára figyelmet. Benn szorgos lunka folyik. Az elsősöket tost már nem viszik ki az zembe, mert az az elv, hogy úelőtt beállnak a termelő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom