Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-23 / 248. szám

1963. október 23., szerda NÉPÚJSÁG s Magukra hagyott asszonyok — Maradjatok, ha a bányát be is zárják, lesz minden csa­ládnak kenyere. Nem kerülhet utcára enki! — mondta az em­bereknek Garamvölgyi Lajos szakszervezeti titkár. Drágán adja 'a szenet az altáró, drá­gábban, mint a külfejtés — ezt mindenki tudta; s felröppent a hír: kimondták az ítéletet Pe- tőfibánya felett. Mindenki sie­tett új, biztos munkahelyet ke­resni. Két váltás fehérnemű került a bőröndökbe, legfelülre a munkakönyvek, s elrobogott velük a vonat északnak, dél­nek, nyugatnak. Elvándorol­tak, mint a fecskék; azt mond­ják: nyolcvanan—kilencvenen mentek el, de sokkal-sokkal többen fogtak kezükbe ván­dorbotot, a legjobb vájárok is sorra, mind. És mi lett a családdal, asz- szonnyal, gyerekekkel, akik maradtak? „Irénke néni elment..." A Papagály-telep tarka­színű emeletes házai között gyermekhad zsibong. Az egyik tömbépület előtt sárgásbarna, utánfutós teherautóra bútoro­kat pakolnak. Egy család köl­tözik. Ritka látvány. Sokan el­mentek, de csak a „szeren­csés” kevesek jutottak eddig új helyükön lakáshoz. A töb­biek várnak, hátha nekik, az ő férjeiknek is sikerül. Az utolsó épületnél megkér­dezem: melyik lakásban talá­lom Zsemlye Károlynét? — Itt laknak, de nincs itt­hon senki — mondják a gye­rekek. — Irénke néni elment Tata­bányára. Idősebb asszony áll meg mellettünk: — írónkét nehéz itthon ta­lálni, folyton utazik, hajtja a lakást. Egy éve él már távol a férje. Nagyon nehéz így. Két­felé. Aki kétszer is útra keit Haraszti Lászlóék lakásának ajtaján vöröskeresztes tábla: Bányamentő! — Ezenkívül még volt vagy tíz megbízatása — mondja a fiatal, szőke asszonyka. Hat éve élnek a telepen. Két gyerek van: Katika négy és fél, Lacika két és fél éves. Ok­tóberben kerekedett fel több társával a férj, tavaly, s itt­hagyta a bányát. Kilenc hó­napot töltött Kurittyánban, de nem tudta megszokni az új, idegen környezetet és vissza­jött. Munkába állt az ecsédi külfejtésen. Műszakonként csak 46 forintot tudott keresni. Nem sokkal többet ezer fo­rintnál. Hogy tud abból meg­élni négy ember, amikor egy pár csirkéért 120 forintot is elkérnek?! Szedelőzködött hát újra, s Tatabányán állapodott meg. Egy hónap múlva viszi a családot is, az új lakásba. Kétszobás lakásba. Ott adtak, itt hiába kért, negyedmagával egy szobával kellett beérnie. S milyen szobával? Ha az alat­tuk levő lakásban begyújtot­tak, csak a füstöt nyelhették, s ők nem tüzelhettek. Néma „köszönet" — Hozzánk hiába menne, anyám is elutazott Tatabányá­ra, apámhoz — mondja Jónás Árpádné. Leck István, 42 éves vájár, keserűséggel hagyta itt a tele­pet. Tizenöt évet „lehúzott” a bányában, egy helyen, meg­kapta a szolgálati érdemérmet is hűsége jutalmául. S amikor a kezébe adták a munkaköny­vét, azt se mondták neki, hogy „jó napot!” Az asszonyt s négy gyere­két hagyta itthon. A legidő­sebb 18, a legkisebb 7 éves. Az ötödik lány férjnél van. Példázat a bányavirágról Túl az alagúton, andezit alapzaté épületben, földszinti lakásban él Btró Lászióné, két gyerekkel. A nagyobbik, a fiú, ágyban fekszik, beteg. S a férj már távol, több mint egy éve. Messze, az új városban, Orosz­lányban vert tanyát, s onnan jár haza háromhetenként egy­szer, vagy amikor éppen tud. — Megijesztették az embe­reket — mondja a fehér arcú, szomorú asszony — s azok széjjelszaladták. Senki sem tartotta ókét vissza, csak Ga­ramvölgyi mondta, ne menje­tek. De mire maradtak volna? Bizonytalanná tették az embe­reket, arra biztattak, minden­ki keressen munkát, mert sen­kit sé vezethetnek kézen fog­va. — Nem akar visszajönni a férje? — Többször akart, de nem jöhetett, a bányába nem vet­ték vissza. Jó bányász volt, mindig azt hallottam. Itt kezdte, itt bányászott tíz évig. — S a külszín? — Nem tudom, látott-e már bányavirágot? ... Azt mond­ják, a karbid fényében pom­pázatos ez a növény, de ha napfény éri, megszürkül, el­sápad, mint a penész. Az én emberem is ilyen. A mély bá­nyát szokta meg, az a környe­zet az ő világa. Két váltás fehérnemű került a bőröndökbe, s a bányászok szétszóródtak a szélrózsa min­den irányába. Senki sem tud­ta, mi lesz a bánya sorsa, de a bizonytalanságot időnek előtte elültették az emberek­ben. Kétfelé szakadt hány csa­lád. S mire volt jó ez az „ijesztgetés”? Nem került vol­na utcára senki, nem maradt volna munka nélkül senki — kerestek volna helyet minden­kinek. Segíteni a keserű, szét­szakadt állapoton vajmi keve­set lehet. A kései tanulság azonban sosem árt. Talán oku­lunk belőle, máskorra, jó elő­re... Pataky Dezső Az INTERPOL új főhadiszállása Széles körű biztonsági in­tézkedéseket foganatosítottak, amikor néhány nappal ezelőtt az INTERPOL legféltettebb kincsét, a nyilvántartó hiva­talt új helyiségbe költöztették. Fegyveres rendőrtisztek fedeze­te alatt szállították át a 200000 kartotékot, amely az egész vi­lág legismertebb gengszterei­nek rövid életrajzót, személy­leírását, legutolsó lakhelyét, előzetes büntetéseit, „munka- területét”, „munkamódszere­it” fényképét és ujjlenyomatát tartalmazza. Ezzel a költözködéssel az INTERPOL régi óhaját telje­sítették. A nemzetközi rendőr­ségnek most már Saint-Cloud- ban saját székháza van 5000 négyzetméter munkaterülettel. Eddig a francia fővárosban szét voltak szórva az INTERPOL különböző mun­kahelyei. A nemzetközi rendőrséget 1923-ban alapította 12 ország. Ma több mint 80 ország tarto­zik a szervezetbe. Az INTERPOLNAK közvet­len telex- és rádióösszekötte- tése van Európában minden fő- és nagyobb városával Ju­goszlávia és Görögország kivé­telével. Eltűntek kutatása esetén, vagy ha bűnözőt nyomoznak, az INTERPOL néhány órán belül riasztani tudja szerveze­tét. Ha valaki el akar mene­külni az INTERPOL elől, ak­kor — ahogyan „szakkörök­ben” mondják — gyorsabban kell közlekednie, mint a telex vagy rádióhullám. (Sz. L.) A Heves megyei szőlők re­konstrukciója folyamatban van. Hosszú évek kitartó, szor­galmas munkája kellett) ah­hoz, hogy a hajdani kisüzemi, sok helyen kiöregedett szőlők helyett nagyüzemi művelésű, modem szőlőtáblák alakulja­nak ki. A cél azonban nem ábránd, mert minden eszten­dő közelebb visz a megvaló­suláshoz. A napokban Nagy Jánossal, a megyei tanács mezőgazdasá­gi osztályának kertészeti fel­ügyelőjével beszélgettünk er­ről a kérdésről. — Hogyan látja a helyze­tet a szakember? — Azzal kell kezdenem, hogy a termelőszövetkezetek kiöregedett és szétszórt terüle­tű szőlőtáblákat kaptak műve­lésre. Ez érthető, hiszen a sző­lőtáblák egyéni tulajdonban voltak, s nagy részt még nagy­apáink telepítették. Ezeken a területeken a nagyüzemi szőlő- termesztés megvalósítása ko­moly erőfeszítésekbe keiül. — Heves megyében 28 ezer holdra tehető a szőlő összterü­lete a háztájival együtt. Gya­korlatilag ezt a területet kell az évek során újratelepítem. A szőlő újratelepítését 1959 óta végezzük. Ekkor 60 holdat telepítettünk. 1960-ban már 174 holdat, míg 1961-ben 508 holdat. Tavaly 1045 hold volt az évi teljesítmény, az idén pedig 1460 hold. Ha figyelem-’ be vesszük azt, hogy jövőre 1700 holdat telepítünk, nyu­godtan elmondhatjuk, ahogy a tsz-ek erősödnek, úgy nő évről évre az új telepítés is. örven­detes, hogy ez ideig 3247 -holdat sikerült újratelepíteni. — Mit kell tadnunk az újratelepítésekről? — Először azt, hogy tervsze­rűen végezzük ezt a munkát. Előbb azokat a területeket vet­tük figyelembe, amelyek any- nyira elhanyagoltak voltak, hogy nem volt érdemes más­ként megművelni. Ezután mi­nőségi sorrendben a többi kö­vetkezik. Vigyázunk, hogy az új telepítések termőre fordu­lásáig nem csökkenjen jelen­tősen egy-egy tsz szőlőterülete, hiszen ez kihatna a szövetke­zet jövedelmezőségére. Heves megyében nincs egyetlen egy olyan tsz sem, ahol szőlővel foglalkoznak és nem telepítet­tek volna már kisebb-nagyobb területen. Legjobban halad ez a munka Nagyrédén, ahol há­rom év alatt 289 holdat telepi­sen kevesebb a szőlőnél. A má­sodik ötéves terv irányszámai­nak megfelelően nagyobb mennyiségben csak ezután te­lepítünk gyümölcsöst. Az idén 600 hold a telepítés előrelát­hatólag, jövőre 1210, és 1965- ben pedig 1665 hold. A szük­séges szaporítóanyag, terület rendelkezésre áll, úgy hogy jól haladhat majd ez a munka is. — Mik a tapasztalatok az újratelepítéssel kapcsolato­san? — Tsz-eink évről évre job­ban törekszenek arra, hogy te­lepítsenek, azaz nem félnek az újtól. A gyakorlat bizonyítot­ta be; érdekes, sőt kell is te­lepíteni, mert nagyobb ter­mést könnyebb munkával így érhetnek el. Ma már a nagy­üzemi szőlőtelepítésnek rangja van megyénkben. Ez meglát­szik azon, hogy az eddigi tele­pítések gondozottak, ápoltak, a tsz-tagok szeme fényévé vál­tak. Minden esetre, annyit még hozzá kell fűznöm: a jö­vőben még tervszerűbben kell az előkészítő munkákat elvé­gezni. A vetemény megválasz­tása döntő lehet a telepítés előtti évben. Legjobb, ha ka­lászosokat vetnek, mert ezt időben be tudják takarítani, a kellő idő áll rendelkezésére a megfelelő talajelőkészítésre. —t­a dolgot. De az igazgató lein­tette: — Nézd — szólt —, te is voltál fiatal. Ezek a maiak előbb-utóbb kitombolják csak magukat, azután ugyanolyan savanyú citromokká válnak, akár te, Keserűkém. A további fejlemények meg­értéséhez azonban tudni kell, hogy Pucz igazgató már régen elhatározta, hogy őszülő ha­lántékkal kitör a sok gyerek­kel súlyosbított kispolgári lan­gyosvízből. E célból kiszemelt magának a vállalatnál több fiatal beosztottat, a többi kö­zött a könyvelőség szépéi, Feschl Etát. Céljához közelebb jutott akkor, amikor lebontot­ták a gyárban a régi raktár­épületet. Néhány forintért Ja­gelló segítségével megvette a bontási anyagot, és a közeli er­dő szélén kis lakot építtetett magának belőle. Némi vita után Keserű szemet hányt fő­nöke ügye előtt. Feschl Etát azonban, Jagelló úgy látszik, leütötte az igazgató kezéről. Amikor egy alkalommal Pucz félreérthetetlen helyzetben nyitott rájuk, elfogyott a türel­me és önuralma.. Ordítani kez­dett, hogy meghallotta a-z iro­da apraja-nagyja. — Kirúgom ezt a züllött per- szónát. De a csábítóját is! — Melyiket a sok közül? — kérdezte Keserű, a főkönyvelő. — Te kérded? — így harso­gott az igazgató. — Azt a pro­tekcióst, a Jagellót! — Ne őrülj meg — súgta fnost már a higgadt Keserű, Puczra szemmel láthatóan ha­tott az ital és a főkönyvelő jó­zan megítélése, mert így szólt: — Belátom, igazad van. Nem szabad egy kis szerelmi csaló­dásért mindjárt forró fejjel a porcelánbolt túlsó oldalára át­esni. De most már mindenki várja, hogyan vonom felelős­ségre U. Lacit. Nem visszakoz­hatok, büntetni kell. — Jól van. Megbeszéltem már a főigazgatósággal. Bün­tetésből áthelyeztetjük a test­vérvállalathoz. — De ha kinyitja a száját a Jagelló, mi lesz? Nem akarok a Dózsa nevű állítólagos pa­rasztkáder sorsára jutni, akiről azt állítják, hogy ennek az őse nyírta ki. Behivatták JageUo TJ. Lász lót. — Lefolytattam ön eüen a fegyelmit — mondta neki Pucz —, büntetésből áthelyez­zük a testvérvállalathoz, igaz­gatóhelyettesnek. 1500 forinttal magasabb fizetése lesz, mint nálunk volt. Lássák az embe­rek, hogy ennél a vállalatnál személyre való tekintet nélkül, a vezetés nem tűri a fegyelem­bontást. — Köszönöm — szólt Jagel­ló. — Tárgyilagosan nézve, megérdemlem ezt a büntetést. — Igen — szólt az igazgató. — Végeredményben maga is hibás. Így azt ajánlom, feled­kezzünk meg mindannyian a bontási anyagról. Maga is. Ne felejtse el, jöhet valaki a fő- igazgatósághoz, aki rájön, hogy a maga őse és protektora négy­száz éve elesett Várnánál. Tízezer kilométereket megtakarítva Két gépkocsival 440 000 kilométer őt óra alatt száz méter a hóban KILOMÉTEREKET megta­karítani? Ezt hogy lehet? És kik azok, akik ilyen takaré­koskodásra képesek? Ezek a kérdések foglalkoztattak, ami­kor felkerestem a 4-es AKÖV gyöngyösi üzemegységét. Elő­ször Légány Lászlót kerestem. Nem kellett sokáig kutatnom utána, ott állt a négy és fél tonnás gépkocsi mellett, a szerviz-munkában segédke­zett. — Nem tudok én semmi kü­lönöset mondani — szerényke­dik az első kérdés után. — Igaz, közel 200 000 kilométert mentem már ezzel a kocsival nagyjavítás nélkül. Hogyan si­került? — magam sem tudom. Szeretni kell a kocsit: ennyi az egész. Szeretni kell a kocsit: még is van tehát magyarázat. És ennél a pontnál már megta­lálta a szavakat Légány Lász­ló. Nem kellett kérdésekkel se­gítenem az emlékezés buktatói­nál. — 1959-tői vagyok ezen a kocsin. Csak két hónapig vol­tam hűtlen hozzá, amikor Pestre vezényeltek egy 36 tagú brigád élére. Hét végén haza­jártam és nem tudtam meg­állni, hogy ne nézzem meg a kocsimat Bizony, elfacsaro- dott a szívem, amikor meglát­tam. Rá sem lehetett ismerni. Nem volt nekem maradásom pesten. Minél hamarabb visz- sza a kocsimra: ez volt a tö­rekvésem. ÉS MOST A KOCSIRÓL kezd beszélni, amelyik annak a régi O-szériának az egyik darabja, az 1959-esnek. Ügy kapta meg, hogy minden fon­tos részét ólombiomba zárta el a kíváncsiskodó vagy matató kéz elől. Kísérleti kocsi volt. Pesten ellenőrizték állandóan. — Nem lehet rosszat mon­dani a Csepel-kocsikra — ösz- szegezi meggyőződéssel a véle­ményét. — Tizenkét éve va­gyok gépkocsivezető, azóta ez a második kocsim. Az elsővel több mint 220 000 kilométert mentem. Tudja, nem is értem, amikor arról hallok, hogy va­lakinek túlfogyasztása van az üzemanyagból. Hogy lehet az? ; Ha a motor helyesen van be- ; állítva, ha szakszerűen bán- ; nak vele, nem lehet túlfogyasz­tás. Olyan egyszerű ez: min- , 3ig a megfelelő sebességbeálli- . fást kell használni. Ez is az ' sgyik „titka". És most nézzük a másik „tízezrest’’ — Matin Lászlót, Öt otthon találtam meg, ép* pen a téli tüzelővel foglala­toskodott. Neki is négy és fél tonnás kocsi van a keze alatt» Most már tíz éve ül a volán mellett. Ezzel a kocsival közéi 160 000 kilométert tett meg fő­darabcsere nélkül. Tőle is a „titok” felől érdeklődöm. — HOGY MIN MÜLIK? —t adja vissza a kérdést. Én, min­dig a távhőmérő órát nézem* Ha jól mutatja az üzemhő* mérsékletet, akkor nyugodt vagyok. A váltótársamat is arra szoktam kérni, hogy ne engedje a hűtővizet 80—85 foknál jobban felmelegedni. Akkor nem lehet semmi baj* — Nem is volt még soha? — Komoly baj, nem. Bár kerültem már nehéz helyzet­be. Tűzifát szállítottam a Mátrából. Kora tavasszal tör­tént; amikor a föld felülete éjszakánként megdermed, de a talaj már a sok nedvesség­től felpuhul. Olyan a föld ilyenkor, mintha vastag sző­nyeg lenne. Az egyik mere­dek fordulóban elakadtam* pedig terepjáró gumi volt a kereken. Egy órába is bele­telt, mire ki tudtam hozni a kocsit. A téli erdő is majdnem fog* Ságba ejtette egyszer. Négy* ven centis hóban mentek egy* más után a kocsik, szinte mil­liméterről milliméterre. Oda, vissza, oda, vissza. Öt óra alatt összesen százméteres csapást tudtak törni a hóban. — A motort szeretni kell én gondozni — összegezi végül a véleményét tömören. — Soha nem jövök úgy haza szolgá­latból, hogy előbb át ne néz­zem a kocsit Mindig üzemké­pes állapotban hagyom ott a telepen. Nem is hagyott még engem cserben soha. MÉG VALAMIT ei kell mondani Matin Lászlóról. Ed­dig 300 000 kilométert tett meg baleset nélkül. Nagy sző ez! Talán önmagában is ele* gendő lett volna ennyi is gép­kocsivezető bemutatásához. Különösen most, amikor egy­re több közúti baleset törté­nik nap nap után. Persze, ha minden gépkocsivezető olyan komolyan venné feladatát mint például ők, ketten, sok­kal kedvezőbben alakulna á baleseti statisztika is. G. Molnár Ferenc hogy a többiek ne hallják. — Amióta ez nálunk van, nagy összeköttetéseire való tekintet­tel a főigazgatóság nem piszkál bennünket az egy főre eső faj­etetem őket, most meg kirúg­juk? — Szétzúzom! Megölöm! — így dühöngött a szíven ütött Pucz. — Fütyülök arra a fajla­i illusztrációja) gos nyavalyára! A téglát is ki­fizettem, 120 forintot adtam érte! Én elvi alapokon állok. Leültek a kantinban, ittak. (Csont Istvái Lagos energiafogyasztás miatt és a bontási anyagokról sem kéri a beléget. Folyton az U. László magas összeköttetéseivel tettek. De dicsérni kell a gyön- gyöstarjániakat, erdőtelkieket, a hevesieket, abasáriakat, gyöngyöspataiakat és az eg­rieket is. 1965-re el kell ér­nünk, hogy minden szőlős tsz legalább 150—200 holdat tele­pítsen újra. Ehhez viszont megfelelő előkészületre, a szükséges anyagok biztosításá­ra van szükség. Holdankint 120 betonoszlopra, 8 mázsa huzal­ra és nagy mennyiségű szapo­rítóanyagra, mert enélkül te­lepíteni nem lehet. Különösen nagyüzemi módon nem. E te­lepítésnél a tőkék' között 20 méterenkint betontámokat he­lyezünk el, s ezekre dróthuzalt feszítünk, soronkint öt szálat. Az új telepítés — a gyakorlat igazolja — 50 százalékban na­gyobb termést ad, mint a ré­gi, a hagyományos. Érdekes­ségként említhetem meg, hogy ez ideig 389 640 betonelemet és majdnem 40 ezer kilométer dróthuzalt használtunk fel a telepítéseknél. Ha ezt egy vo­nalban feszítettük volna ki, bi­zony a földet egyszer majd­nem megkerülhettük volna. — Mit mondhat a gyü­mölcstelepítésekről? — A gyümölcstelepítésekröl eddig nem beszéltem. Okkal, mert eddig 1200 holdon tele­pítettünk Heves megyében új gyümölcsöst, amely lényege­Besxélgeté» a nxőlő- é* gyümiilcstelepítésehről 50 százalékkal ad nagyobb termést az új telepítésű szőlő — A felhasznált drót huzal körülérné a földet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom