Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

t

1963. október 20., vasárnap

xerujsto

Szemérmes közgazdaságtan

Emberséges nagygazda volt, természetesen, a maga módján. Soha, egyetlen fillérrel meg nem károsította a cselédjét, napszámosát, a megalkudott bér fillére egyezett azzal, amit a marokba számoltak. Ettől kaptam egy akkora pofont, hogy az eget is nagybőgőnek néztem — egy fej, földből húzott karalábéit...

— A karalábé ugyan nem ér meg ekkora pofont — magyarázta surmó nyári diák napszámosának az emberséges gazda —, de legalább megtanulod belőle, hogy csak az a tiéd, amit megalkudtál. Hová jutna a világ, ha mindenki csak markolna. Érted-e?

Én ugyan még aznap fel- mondtam, otthagyva néhány napi béremet, szívemben ezer átkot szórva az emberségesnek tartott gazdára és természetesen, fittyet hányva pofonnal plántált filozófiájára, de a karalábé az ő markában maradt. A történet régi, s a „filozófia” gyökere is erősen vitatható, de nem vitatható általános igazsága. Ahhoz a karalábéhoz nekem nem volt jogom, mert azért én nem dolgoztam. A nagygazda tudta és a maga módján érvényre is juttatta, meg is védte ezt az igazságot, amelynek bokra mögött évről évre gyarapodott holdjainak száma, kamrája gazdagsága.

Most ugyan más kort élünk, más — és ha lehet, így fogalmazni —, igaz igazság járja, de valahol a dolgok mélyén nem lehetetlen megtalálni az „emberséges” gazda logikájának mára is érvényes tanulságait. Ma is akad, és nem is kevés és nem is gyerekember, aki szívesen szedegeti ki a közös földjéből és nem is egyesével azokat a karalábékat, amelyekhez sem joga, sem oka nincs nyúlni. Nincs, mert még a „kialkudott” bérért sem dolgozott meg,'nemhogy a többért, vagy az egyre többért. Lelkes boldogsággal és nagy- nagy egyetértéssel figyeli életünk vetéseinek színpompás tábláit, megelégedetten dörzsöli össze a kezét, s amíg más ott hajladozik, hogy a gyomot gyomlálja, hogy vessen, vagy betakarítson, a hajlongó hátak mögött külön is megszedi a terméssel feneketlen iszákját.

Nos, félre a példabeszéddel! Jó és nagyszerű dolog, hogyha nálunk kiejtjük ezt a szót: életszínvonal — nem kell hőkölni senkinek, mert nem kapják rajta, lám, olyanról beszél, amj nincs. Természetes, magától értetődő dolog, hogy nálunk van kenyér és televízió, cipő és autó, zsúfolt üzletek, olcsó színház- és mozijegyek,

még olcsóbb közlekedés, és csak az is természetes, hogy ez továbbra is így lesz, sőt még inkább úgy lesz, hogy több lesz. S hovatovább az is természetes és magától értetődő dolog — mint volt jómódú polgárok körében —, hogy nem illik, nem való arról beszélni, hogy miből. Űri házban a pénz, a terített asztal gazdagságának titkait kutatni, vagy uram bocsá’, a kamrába belesni bizalmatlanság és nagy fokú tapintatlanság volt. Most mintha ebben az országban is ilyen „úri házak” épültek volna, ahol, ha lehet, talán még hatványozottabb neveletlenség beszélni a honná nról, a mibőlről. Akad ugyan néhány akadékoskodó ember, akiben felmerülhet a kérdés, tudjuk-e tovább is tartani ezt az életszínvonalat, s főleg telik-e tovább emelni népünk jólétét?, de jobban feszegetni ezt a kérdést a szocializmust építő Magyarország jelenlegi „úri házában”, ugyebár, nem illendő dolog.

A fenébe is ezzel az úri házzal, meg ezzel az illemmel: amink van a munkából lett, s amink lesz — a munkából lesz. Kemény, következetes, áldozatokat hozó és újabb áldozatokat igénylő munkából. Nem tudjuk tartani jelenlegi életszínvonalunkat és még kevésbé tudjuk emelni a jólétet, ha nem dolgozunk jobban, többet és eredményesebben'. Nemcsak a téli időjárás az oka — az is, nem is kis mértékben! —, hogy idei gabonatermelésünk elmaradt a tervezettől. A nem kellően alkalmazott agrotechnika, a még bőven tapasztalható kapkodás, egyszóval a fegyelmezetlenség is bőven belejátszott ebbe...

Nemcsak a téli időjárás az oka, hogy építőiparunk konkrétan, de iparunk általában elmaradt az év első, sőt háromnegyedében Is a tervezettől — a tél is, természetesen az is ludas! —, de a szervezetlenség, a vezetés színvonalának ezernyi problémája, az eltűrt lógás, a technológiai fegyelem lazasága legalább ennyire ok ebben.

És mindezek alapja, hogy agitációnkban valamiféle furcsa és megengedhetetlen szemlélet, érthetetlen szemérem, majdhogynem „úri hóz”-tapin- tat vált uralkodóvá, amely úgy méri a holnapért folyó harcunk érveit, mint a régi nagyságos asszonyok szavaikat a kávéscsészék felett: illik, vagy nem illik. Hát mi nem illik? Nem illik megmondani népünknek, magunknak, munkatársainknak, felettéseinknek.

vagy beosztottjainknak, hogy csak úgy és semmi más úton nem lehet tartani az életszínvonalat, gyarapítani az ország javait, ha sokat, jól és becsületesen dolgozunk. Nem illik felnőtt módjára nyíltan és őszintén beszélni nehézségeinkről? Miért nem illik? Ki előtt szégyelljük magunkat?

Az anyagi javak, a termékek bősége nem a lottózás sikerétől, vagy attól függ, hogy elfelejtettük-e bedobni a lottó- szelvényt. A kiskörei Dózsa szövetkezet tagjától, az «főmű, vagy a Berva munkásától, a mérnöktől, a pedagógustól, a könyvelőtől —, egyszóval tőlünk, a munkánktól függ. Egy kis közgazdasági szemléletet „bevinni” a tömegek tudatába! Feltárni az összefüggéseket! Megmutatni, hogy a kiló kenyér ára, a zsír mennyisége, az export, az import volumenének alakulása, öltözködésünk eleganciája olyan „kis” dolgoktól függ, mint a munkafegyelem, a megfelelő időben végzett vetés, a határozott és szigorú, de igazságos vezetés.

Kitől várjuk mi életszínvonalunk további fejlődését? Csak a magunk munkájától! És nevetséges dolog erről hallgatni, nevetséges dolog, hogy politikai, gazdasági életünk érveiben elmaradjon az egyszeri és az igazságért még pofont is osztani kész emberséges gazdától. Igaz, elég volt a radikális érvekből, ahol csak azért volt „szükség” a radikalizmusra, mert az érvek mögött még nem sorakozott fel a gyarapodás lemérhető realitása. De nem elég a következetes és kitartó érvelésből, amely mögött most igenis ott sorakozik életünk már megdolgozott, megvédésre alkalmas és méltó gazdagsága és a további gyarapodás lehetősége is. Miért tűrnénk mi el a „karalábétolvajokat”? Miért engednénk meg, hogy egyesek keze már csak markolásra váljon alkalmassá?

Sokan, szerencsére összehasonlíthatatlanul többen vannak azok, akik sziwel-lélekkel készek tenni is, akik nemcsak feltették a kérdést életszínvo- lunk jelenét, holnapját illetően, de hajlandók és tudnak is dolgozni érte. Érvekkel, velük együtt, szorgos munkával alkotni, tenni bátran többet és egyre jobbat és a válasz a kérdésre csak egyértelmű lehet akkor: népünk jóléte tovább és töretlenül emelkedik majd.

... mert a közgazdaságtan nem ismeri a szemérmet, csak a tények igazságát!

Gyurkó Géza

Sikerek és gondok

VISONTÁN

Festő ecsetjére kívánkozik a kép. A gépóriások között sürgő-forgó emberek, a háttérben pedig az ősz színeiben tobzódó Mátra hegycsúcsai. A lankákon szelíd szőlő parcellák. Az álmodozó hangulatból Goda Mik'ó»«-1- színi

MÁN KAROLY mechanikus főgépész. A gépek

és szerelők parancsnoka.

fejtés főmérnökének a szavai zökkentettek a reális valóságba. A szabadban álltunk, az üzem területe és a környék nyitott térképként feküdt körülöttünk.

— Mi ugrásra készen állunk, hogy megkezdjük a nyitó árok készítését. Amint látja, a gépeket szereljük: két ÉS 300-as forgó felsővázas, meritőlétrás kotrót és egy VM—2-es kotrót. Az utóbbi a hónap végén már megkezdheti a munkát.

— És mi az akadály? Tudtommal a Gazdasági Tanács már tárgyalta az üzem további sorsát.

— Akadályokról beszélhetünk. A legsúlyosabb pedig, hogy nincs beruházási program. Márpedig enélkül az Országos Tervhivatal pénzt nem folyósít a munkálatok megkezdéséhez, illetve folytatásához.

A beruházási programot, amely pontosan meghatározza a további munkát és a beruházás időnkénti összegét, a németek által készített) alaptervek szerint a Bányászati Tervező Iroda adja. Készítettek ugyan már több tervet, de a különféle variációk miatt egyik sem felelt meg. Nem kis munka ez, hiszen kétmilliárd forint gazdaságos felhasználásáról van szó.

De vizsgálódjunk tovább, mert a problémák sorozata láncszerűen szövődik egybe. Tegyük fel, hogy elkészült a program.

— ... a munkát még akkor sem tudnánk teljes ütemben elkezdeni, mert nincs terület. Illetve az is van, de a kisajátítás ...

— Erre ki az illetékes?

— A Földművelésügyi Minisztérium! De Ott is lassú ütemben megy az intézkedés. Kaptunk ugyan már engedélyt 280 hold kisajátítására, ám ez a terület csupán csekély hányada szükségletünknek. Bár ezen is meg tudjuk kezdeni a munkát — vágányszintek építése, kotrógépek alá szalagszerelés —, de nem a kapacitásunknak megfelelően.

Summázva tehát az eddigie- •et:. programtervre és a megölelő terület kisajátítására van szükségük a visontai bányászoknak, hogy megkezdhessék az ország legnagyobb

gördülő munkát akadályoznák, de a jelenlegi munkáslétszáJ* foglalkoztatása körül is bonyodalmakat okoznának. Meri van munka jelenleg bőven: e gépeket szerelik. De mi történik, ha befejezik a szerelési munkákat, mielőtt a programtervet és a területi kisajátítási jóváhagynák, illetve engedé lyeznék az Illetékes fórumok' A választ szintén Goda Mikló: főmérnök adja meg röviden.

csépany béla

szerelő. Gyöngyösön lakik, de as ecsédi külfejtésről került Visontára.

külszíni fejtésének, illetve az ehhez szükséges nyitó ároknak az előkészítését.

Am az említett tényezők késlekedése nemcsak a simán

TŰZI JÓZSEF lakatos. A föld alatt, a Mag: ban van a műhelye. Visonte lakos, és az elsők között JW a külfejtésre.

— Mivel külfejtési szakem berekről van ázó, kénytelenéi lennénk áthelyezni őket...

Szervesen egy bekapcsolódtényezők sorozatára épül tehá a visontai üzem munkálatai nak további menete. Eta a 3 egyik láncszem megszakad, * akadozik a munka, veszélybe kerülhet az eddigi igyekezet. Nem lehetünk Fató Pálak hogy ráérünk arra még 1968-ig. amikor az erőmű első gépegységének be kell indulnia. Bányászatról van szó, ahol a természet szeszélye az emberek késlekedése nélkül is gyakran próbára teszik az értelmet és a szaktudást. A visontai külszíni

(Az autóbusz — szinültig me fftömve turistákkal — ebben a pillanatban beér az utat szegélyező magas töltések közé, s csak periszkóppal lehetne látni azokat a száradó ökörfarkkórókat, amelyeket * töltések tetején tépázgat az őszi alpesi szellő. De periszkóp nincs, így nem látja senki az úttól nyolc kilométerre húzódó erdőket sem. Sebaj, mert az idegenvezető idejében elmond mindent. Amint méla sötétségbe burkolódzik az a két kéz is, ameky a leghátsó ülésen elhelyezkedett csinibabát és a svejcisapkás kettős könyvelőt kulcsolja össze, — meg is szólal.)

— Három óra múlva odaérünk ahhoz az útkereszteződéshez, ahonnan már nem

esik messzire az egykori római erődítmény lővédje, De ne siessünk annyira, nézzünk csak balra oda, túl a töltésen, ahova mi már természetesen nem látunk el — ott áll egy gyönyörű gótikus kápolna. A kápolnában érdekesen keveredik az osztrogót és vizigót stílussal a késői román stíl. A román elemeket egyébként az jelenti, hogy valamikor román segédmunkások dolgoztak a tatarozóállványokon. Közvetlenül a kápolna mellett látható — persze, csak egészen közelről, innen egyáltalán nem — egy original rablólovag vár. A vár düledező bástyáin neobarokk habarcs zárja sár- és mészbilincsbe a köveket. Ha közelebb lennénk, megmutatnám önöknek a vár fokán lengedező zászlót is, ami egy eredeti zászló, nyéllel és rojtokchnint éppen etilá(fűt tátűk

kai. Érdemes lenne megnézni persze a vár alagútját is, ahol éjjel is sötétség van, és nappal sem látnánk többet, mint most, de azért érdemes lenne megnézni, mert a látnivaló, az látnivaló.

(A busz kiér a töltések közül, s az idegenvezető elhallgat. Jobboldalt kőkorszakbeli barlangok szegélyzik az utat, az egyik nyílás előtt ott van egy emléktábla, hogy tudniillik, az ember itt gyújtotta az első tüzet. De ezt is csak a kezemben lévő bedekerből tudom meg, mint ahogy azt is, hogy balról ezek a monumentális romok Katzenberg választófejedelem házi arénájának maradványát Az idegen- vezető feketepéterezni kezd a tolmáccsal. A busz közben bekanyarodik a törpék országiba, ahol az alattvalók ünnepük a köztársasági elnökké megválasztott János vitézt, — de azt, hogy ott is jártunk, csak az újságokból tudtam meg. A repülőbenzin óránként ■százötven kilométeres sebességgel húzza keresztül kíváncsiskodó ambíciómat, mígnem a busz beér egy alagútba. Mintegy gombnyomásra megszólal a vezető.)

— Fölöttünk, alattunk, mellettünk, előttünk, mögöttünk minden a történelemről beszél. Innen nem messze állt Mózes kőtábla — műhelye és Xerxes haditámaszpontja, a híd melletti almafákon pedig

lógnak az ősemberek első barlangi festményei. A festmények érdekessége, — aki teheti, feltétlenül nézze meg őket, —, hogy a piros szín mennyire nem dominál ott, ahol erre minden jogalapja megvolna, a kéket pedig nagyon kedvelték annak idején. A haditámaszponton még mindig állnak a sátrak és a nyugdíjas perzsa stratéga néhány obsitos katonája őrzi őket. Valamennyien megtanultak egy magyar szót: utánozhatatlan Rákóczi úti kiejtéssel mondják, hogy baksis. A sátrak tetejéről, meg a házak tetejéről — ahova persze nem megy fel senki — kiváló a kilátás a távoli hegyekre is, ahol az idegenforgalomra való tekintettel már télen sem olvad el a hó. A sátrak anyaga különben óiráni múszálas posztó, divatos mintákkal. A perzsa textilesek tudvalevőleg.,,

A busz kihajt az alagútból, s a vezető, mintha elvágták volna, de el is vágta a beszéd

vonalát. Az ottani idegeneket, ellenőrző hivatal évkönyvéből megtanultam, hogy az alagút szájánál terpeszkedő hatalmas üzemben állították elő a jégkorszak egész jégfeleslegét, egy számmal odébb pedig még áll az a fal, amelyről Toldi Miklós leszakította a nyomarádnak való ágat. Odébb néhány vénasszony főzi a lekvárt az egyetlen lépegető vulkán káváján, — de est már

csak egy ismeretterjesztő filmből tudtam meg, amelyben a narrátor így provokálta a nézőket: „Tekintsék meg csodálatos vidékünket” és „töltsék nálunk szabadságukat?’. Kilenc- venkilométeres sebességgel rohanunk keresztül Loreleyfor- don, ahonnan a rajnai sellök az amazonok, a szkllldk és a karibdiszek elszármaztak. Nem állunk meg a falu felett trónoló múzeum előtt sem, ahol Leonardo da Vinci és Cezanne dedikálják a róluk írt életrajzi regényeket és Bernard Shaw türelmetlenkedik a restauráló műhely bejáratánál, várja, hogy megfoltozzák az esernyőjét. A múzeum udvarában monumentális időgép automata éli, két ezüstdollár bedobása után naturalista hűséggel lepergett a százéves háborút. De erről is csak a Hivatalos Űti- beszámolóból szereztem tudomást, — amelyet a Keleti pályaudvaron mindenki kezébe kapott

A busz kerekei minden második kilométerkőnél pár centivel az út fölé emelkednek: így nagyobb a sebesség. A gyakorlatlan rejtvényfejtö az első huszonnégy órában képviselőfánknak nézi a városházát, és a Niagara és a Zambezi házasságából született vízesésről azt hiszi, hogy törekrostából csordogáló sőréteket lát. Egy óra múlva váratlan esemény történik. A fékek úgy csíkor- dúlnak, mintha dühöngő ifjak

twisztlemezeket történek ösz- sze, s a jármű — utasaival együtt — megáll egy falu közepén. Tisztára meszelt, jellegtelen házak tátják ablak- szájukat az idegenre, s az utcán éppen olyan kerékpárok és gépkocsik szaladgálnak, amilyenekből csak félmílliárd van •a világon. Az utasok nem tudnak szólni a meglepetéstől, az idegenvezető is csak aztán nyitja ki a száját, amikorra már a szeméből kitörülte a meghatódottság könnyeit.

— Látják ott azt a házat, ahol a fehér falból egy ajtó nyílik ki?

Válasz helyett kattognak a

fényképezőgépek, berregnek a

felvevőmasinák, égnek a )upi- terlámpák és egyenesednek a festőállványok. Mindenki lázasan dolgozik, jegyzetel, bekapcsolja a zsebmagnót.

— Ebben a boltban három forintért lehet nylonharisnyát venni — folytatja, mint akinek helyrebillent a lelki egyesúlya. Egy pillanat alatt megtelik a bolt, a lelkes huj, huj, hajrá-t csak a tulaj kiáltásai harsogják túl, hogy azt mondja: Csak lapjával, uraim, úgy jobban elférünk!

Kivülrekedtem, s odatá- molygok az idegenvezetőhöz:

— Mondja, kérem, melyik házban őrzik Teli Vilmos nyilát? Ebben, vagy ott a szembensőben?

Utánozhatatlan felsőbbrendűséggel végignéz rajtam, majd szó nélkül hátat fordít. Lelki füleimmel hallom, amint megvetően motyogja: Élhetetlen hülye.

Krajczár Imre

LUKACS ISTVÁN külszíni villamos főgépész» Veszprémből került Visontára.

fejtés 1972-re csak úgy tudja biztosítani az évi négymillió tonna szenet, ha a minisztériumtól a munkahelyig mindenki és halogatás nélkül teljesíti kötelességét.

Sok bajjal, nem kevés nehézséggel küzdenek most a visontai bányászok. A különleges szaktudást igénylő munkával megbecsülést vívtak ki a vizesek, a szerelők, lakatosok; a külszíni bánya mintegy 400 fős családjának legjobb munkásai.

Laczik János