Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-13 / 214. szám

1963. szeptember 13.. péntek RGPOIMO •1 Több mint 100 részvevője volt a megyei természetláró tájékozódási versenynek Az elmúlt szombaton, vasárnap természetjárók népes tömege gyűlt össze Sírokon és megszállta az őszi pompában díszlő hegyeket. A Heves megyei Természetbarát Szövetség itt rendezte meg a me­gyei tájékozódási bajnokság I. fordulóját, a lelkes gyöngyösi ter­mészetjárók közreműködésével — élükön Magyari István veterán versenyzővel. A központ, a „fő­hadiszállás” a kultúrházban volt, melyet a vállalat igazgatója bo­csátott a versenyzők rendelkezésé­re — ugyanott történt az elszállá­solás is. A nyújtott segítségéért ezúton is köszönetét mond a He­ves megyei Természetbarát Szö­vetség. A házigazda. Siroki Vasas természetjáró szakosztálya is min­dent elkövetett, hogy az imponáló seregszemle a lehető legjobb kö­rülmények között kerüljön lebo­nyolításra. így többek között a te­repen érítendő pontokra őrségül a gyár KISZ-fiataljai közül küldtek ki —, akik nagy lelkesedéssel lát­ták el a feladatukat, talán még a természetjárás sportját is megked­velték. Minden remény megvan arra, hogy a turisztika a verseny után újjászületik Sírokon —, mert ez volt a célja a szövetségnek, amikor a versenyt ott megrendez­te. Gási versenyzők is, élükön veze­tőjükkel, Veres Mihállyal. A Siroki Vasas is indított egy csapatot. A versenyzők nagy elismeréssel nyilatkoztak a kifogástalan terep­útvonalról, a bemérőbírók jó munkát végeztek. A versenyt egyébként három út­vonalon, öt kategóriában rendez­ték meg. I. és II. osztályban egyé­ni, csapat-, míg a III. osztályban csak csapatverseny formájában. A II. forduló 1963. szeptember 22-én kerül megrendezésre, amikor is a két forduló eredménye alapján el­dől a bajnoki cím sora a külön­böző kategóriákban és osztályok­ban. Ez alkalommal Rózsa László elv­társ. a Mátravidéki Fémművek igazgatója osztja majd ki a baj­noki érmeket Sirokban. Részletes eredmények. Férfi felnőtt. I. osztály, egyéni: l. Kozák László (Bervai Vasas), 2. Kozák István (Bervai Vasas), 3. Szeren­csés Imre (Mátra Klub). Csapatban: 1. Bervai Vasas, 2. Mátra Klub, 3. Lőrinci Vasas. Férfi felnőtt, EL osztály. Egyéni: 1. Stalmayer József vBervai Vasas), 2. Veres Miklós (Bélapátfalva), 3. Sarkadi N. End­re (B-falva). Csapatban: 1. Bélapátfalva, 2. Egri Gyógyszerészek. 3. Egri Spar­tacus. Férfi felnőtt. III. osztály. Csapatban: 1. Egri Spartacus II., 2. Siroki Vasas, 3. Egri Petőfi. Férfi ifjúsági, III. osztály: 1. Bél­apátfalva, 2. Mátravidéki Erőmű, 3. Mátra Klub. Női felnőtt, III. osztály: l. Mát­ravidéki Erőmű, 2. Bervai Vasas, 3. Egri Gyógyszerészek. Női ifjúsági, III. osztály: 1. Mát­ra Klub, 2. Gárdonyi Gimnázium, 3. Gyöngyösi Vasutas. ★ Teljes erővel folyik a hagyomá­nyos Kolacskovszky emlékverseny szervezése. Az útvonalat már kije­lölte a versenybíróság. Az okt*>- j bér 6-án megrendezésre kerülő verseny minden eddiginél színvo­nalasabbnak ígérkezik. A nagy­szabású találkozó végén a Kolacs­kovszky Lajos emlékműnél rövid ünnepség keretében emlékeznek majd meg Lajos bácsiról, a ter­mészet rajongójáról. Labdarúgás A verseny másik célja az volt; hogy a versenyzők terepen való tájékozódási képessége kidombo­rodjon. Ezért a verseny rendező­sége úgy igyekezett az egyes pon­tokat a térkép alapján a terepen megadni, hogy azok tájékozódási feladatot jelentsenek a verseny­zőknek. Felemelő látvány volt, mikor a sok fiatal versenyző színes mezé­ben gyülekezett vasárnap, kora reggel és indult autóbusszal a „rajthoz". Mintha a természet Is kedveske­dett volna az őt szerető természet­járóknak, mert a versenyzés szem­pontjából ideális volt az időjárás... A versenyzők jól felkészültek a találkozóra, mert a gondosan elő­készített versenyútvonalon maga­biztos versenyzéssel küzdöttek le az akadályokat és érkeztek a sporttelepnél felállított célba. Nagy értéke volt a versenynek a több mint száz főt kitevő nagy, népes mezőny. A kUzedelemből kivették a ré­szüket a Nógrád megyei tájékoző­Megyei ff. osztályú mérkőzések: Selypi Kinizsi—Hatvani Sparta­cus 2:0 félbeszakadt, Selyp, 200 néző. Erősen felázott talajú pályán kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat nagy Igyekezettel játszott, a hazaiak alkalmazkodtak jobban a csúszós talajhoz és Keresztes, valamint Bauer révén csakhamar 2:0-as vezetésre tettek szert. A pályára zúduló felhőszakadás mi­att Dózsa játékvezető a 26. perc­ben lefújta a mérkőzést. • Herédi Tsz SK-Gy. Építők 4:0, (3:0) Heréd, 200 néző. V.: Sashal­mi. A mérkőzést itt is hatalmas eső előzte meg, így mindkét csa­pat játékát erősen befolyásolta a csúszós talaj. Két gyors herédi gól vezette be a küzdelmet, s ez­zel végeredményben el is dőlt a mérkőzés sorsa. A herédiek győ­zelme megérdemelt. Jók: Mészáros, Juhász, Terényi, Vinczur, illetve Nagy G. és Ko­vács B. Sashalmi kitünően műkö­dött. Pélyi Tsz SK-Gyöngyöshalász 3:2 (2:1) Pély, 300 néző. Pély a következő összeállításban lépett pályára: Balogh - Kurucz, Dávid Bese- nyel, - Balázs, Szlama, - Sznopek, Pirók, Fenyves, Sós, Burai. Rögtön a hazaiak vették át a já­ték irányítását, a vendégek szórvá­nyos, de veszélyes ellentámadá­sokkal kísérleteztek. A második félidőben a vendégeknek sikerült egyenlltenlök, a 80. percben azon­ban megszületett a győzelmet je­lentő gól. G: Pirók, Sós, Sznopek. Jók: Besenyei, Szlama, Fenyves, Sós, illetve a közvetlen védelem. Befejeződött a megyei sportlövő bajnokság Az országos bajnokságra készülődnek sportlövőink Hosszú verseny- sorozat után befeje­ződtek Heves megye 1963. évi sportlövő bajnokságának küz­delmei. A futóőz­lövő szám kivételé­vel minden számban egri sikerek szület­tek. Eredmények. Kisöbű sportpuska: 60 lövéses férfi fekvő: 1. Szenes (H. Dobó SE) 531, 2. Sza­kács (Egri MHS) 580, 3. Pintér (E. MHS) 575. 60 lövéses fekvő női: 1. Sotonyi 580, 2. Imre 576, 3. Tatai S. 572 (mind Egri MHS). 60 lövéses fekvő ifjúsági: 1. Ta­tai 579, 2. Prokai 567, 3. Pápista II. 567 (mind Egri MHS). 120 lövéses felnőtt összetett: 1. Pápista (MHS) 1086, 2. Pintér (MHS) 1078, 3. Szenes (Honvéd) 1075. 90 lövéses női összetett: 1. Tatai 804 , 2. Imre 800. 90 lövéses Ifjúsági összetett: T. Pápista 795, 2. Molnár (Honvéd) 791, 3. Gábor (Honvéd) 769. Kispuska. 60 lövéses férfi összetett: 1. Pá­pista (MHS) 561, 2. Kovács L. (H.) 547, 3. Szenes (Honvéd) 544. Az el­ső őt helyezett elérte az I. osztá­lyú szintet, s a 16. eredménye is második osztályú szint voltl 60 lövéses nöl összetett: 1. Imre 553, 2. Tatai 634, 3. Farkas (Hatvan) 510. 80 lövéses Ifjúsági összetett: 1. Pápista 542, 2. Gábor 534, 3. Molnár 531. Hasonlóan a felnőttekhez, az ifjúságiak öt első helyezettje I. osztályú szintet lőtt! 30 lövéses felnőtt fekvő: 1. Pá­pista 293, 2. Szenes 293, 3. Pintér 292. Nagyszerű verseny, kitűnő eredmények! A 2. helyezett Sze­nesnek egy tízes körrel volt keve­sebbje, mint Pápistának. 30 lövéses női fekvő: 1. Imre 294, országos csúcsbeállitás! 2. Szenes- né (Honvéd) 285 , 3. Galambos (MHS) 284. 30 lövéses Ifjúsági fekvő: 1. Pá­pista L. 294, 2. Tatai 289, 3. Molnár 285. A hét első helyezett eredmé­nye jobb az I. osztályú szintnél! önműködő sportpisztoly: 60 lövéses felnőtt: 1. Márton fi (MHS) 578, 2. Pápista 548, 3. Kovács (MHS) 547. Mártonéi jelenleg az NDK-ban tartózkodik a magyar válogatott tagjaként. Füzesabonyban az Idén gimná­zium létesült, amelynek első osz­tálya a közelmúltban nyitotta meg kapuit a tanulóifjúság előtt. Test­nevelő tanára, Petre József, az Idén végezte Budapesten főiskolai tanulmányait, füzesabonyi peda­gógus családból származik, Így hát végeredményben „hazakerült” abba az Iskolába, ahol valamikor mint tanuló lépte át az osztályok küszöbét. A fiatal tanár a gimná­ziumi tomatanitás mellett az álta­36 lövéses Ifjúsági: l. Mezei M. (MHS) 269, 2. Popovlcs (MHS) 263, 3. Bagi (Honvéd) 262. Sportpisztoly. 60 lövéses felnőtt: 1. Mártonfl 535. 2. Tarba (Honvéd) 513, 3. Nel- dert (Honvéd) 500. 30 lövéses ifjúsági: 1. Bagi (Hon­véd) 251, 2. Popovlcs 238 , 3. Angya­los! (Honvéd) 216. Bagi eredménye 1. osztályú szint. Nagyöbű sportpisztoly. 2x30 lövéses összetett: 1. Tarba 547, 2. Molnár 535, 3. Pallagi (MHS) 518. Futóőzlövés: 1. Póka (Párád) 302, 2. Bakondi 294, 3. Kiss G. 251. Az októberben elkövetkezendő országos bajnokságon megyénk válogatott csapataitól Jó szerep­lést és Jő helyezéseket várunk. Különösen a női és ifjúsági kis­puska számokban születhetnek Jő eredmények. lános Iskola V. osztályában osz­tályfőnöki teendőket Is ellát, s amellett heti 22 órában különböző tantárgyakat is tanít. Találkozásunkkor gimnáziumi testnevelési tervei iránt érdeklőd­tünk a fiatal tanártól. Kérdéseink­re elmondotta, hogy már túlesett a „tűzkeresztségen”, az első órán megismerkedett tanítványaival, is­mertette a különböző sportjátékok szabályait, a tanulóknak beszélt a sportszakkörről, ami Iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik meg a gyerekek között. Tornaóra a füzesabonyi gimnáziumban Hetes továbbra is vezet a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A megyed lab­darúgó-baj nokság negyedik forduló- jában az éllovas Arf} Hevesi MEDOSZ V pontot vesztett Verpeléten, így i9 c megtartotta azon- . tea ban vezető he­™ lyét és egy pon­“ tos előnyét a Hau vani Kinizsi, Gyöngyösi Bá­nyász, Szűcsi Bányász, Hatvani VSE és az Egri Előre együttesei­vel szemben. Két csapat tudott idegenben győzni: az Egri Dózsa Rózsaszent- mártonból, a Hatvani VSE pedig Gyöngyösorosziból vitte haza a bajnoki pontokat. Két olyan csa­patunk van, amely eddig pontot sem tudott szerezni: Bélapátfalva és az Egri Spartacus. A Hatvani Kinizsi—Lőrinci Vasas találkozó a nagy vihar és a lőrinciek késése miatt mindössze 60 percig tartott. EREDMÉNYEK: Rózsaszentmár­ton—Egri Dózsa 2:4, Récék—Egri Spartacus 3:2, Hatvani Kinizsi— Lőrinci 1:0, Verpelét—Heves l:l. Gy. Vasutas—Bélapátfalva 5:2, Szűcsi—Egri Vasas 2:1, Gyöngyös- oroszi—HVSE 1:3, Egri Előre—Apc 1:0, Gyöngyösi Bányász—Füzes­abony 4:0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Heves 4 3 1 — 5 1 7 2. Gy. Bányász 4 3 — 1 6 0 6 3. Hatvani Kinizsi 4 3 — 1 6 2 6 4. 5. H\»E Sztmsj 4 4 3 3 z 1 5 1 9 2 4 6 6 6. Egri Előre 4 3 — 1 4 3 6 7. Verpelét 4 2 1 1 5 4 5 8. Recsk 4 2 1 1 7 7 5 9. E. Dózsa 3 2 — 1 6 4 4 10. Lőrinci 4 2 — 2 4 7 4 11. Gy .-orosz! 4 1 1 2 5 6 3 12. R.-szentmárton 4 1 1 2 3 6 3 13. E. Vasas 4 1 1 2 1 3 3 14. GYVSE 3 1 — 2 5 3 2 15. Apc 4 1 — 3 3 3 2 16. FVSC 4 1 — 3 2 7 2 17. Bélapátfalva 4 — — 4 5 14 — 18. E. Spartacus 4 — — 4 t 7 — A szakkörben három sportággal foglalkoznak majd a fiatalok. A kézilabdázókat Studfc Sándor, a tornászokat Ruttkai Matild, az at­létákat pedig Petre József oktatja. Sajnos, az iskola nem rendelkezik tornateremmel, de a három lelkes sportember nem esett kétségbe: tornaterem céljaira igénybe vették a volt Zrínyi utcai iskola egyik tágasabb termét, amelyet már el­láttak bordás fallal, gerendával, nyújtóval, szőnyegekkel. A továb­bi feladatok között szerepel az is­kolák közötti versenyekre való ala­pos felkészülés, a szakkörökön belüli minőségi sport megteremté­se és a Kilián Testnevelési moz­galomba való minél több fiatal be­vonása. Tisztában vannak azzal, hogy az általános iskolában és az új gimnáziumban nem lesz köny- nyü feladat egyidőben egészséges sportéletet kialakítani —, a három testnevelő azonban nem ijed meg a nehézségektől, megtárgyalta a soron következő feladatokat, s azok elvégzésére tervet állított össze. És ebből a munkából oroszlánrészt vállal Petre József, az iskola leg­fiatalabb —, de talán leglelkesebb — tanárja ... •fáry nes csillagos terítő Anyaga: 100- as fehér horgo- lócéma, 14-es tűvel készül. 1. sor: 12 láncszemből gyűrű. 2. sor: A gyűrűben 4 egyszerre befe­jezett kétráhai- tásos pálca (itt és a többi so­roknál az első pálcát 4 lánc­szem helyette­síti), 2 lánc­szem, 1 kétrá- hajtásos pálca és 2 láncszem váltakozik hat­szor. 3. sor: Az előző sor négytagú pálcacsoportjára 4 egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca kerül, 3 láncszem után 1 két­ráhajtásos pálcát öltünk az első ívbe, 3 láncszem után 1 kétráhajtásos pálcát a máso­dikba, 3 láncszem után a minta ismétlődik. 4—5. sor: Azonos a 3. sor mintájával, csak soronként 1-1 lyukkal többet horgolunk. 6. sor: Az előző sor négyta­gú pálcacsoportjára kétszer 4, egyszerre befejezett kétráhaj­tásos pálcát öltünk, közöttük 6 láncszemmel, 2 láncszem és az előző sor íveiben 1 kéüá- hajtásos pálca és 4 láncszem váltakozik négyszer, 2 lánc­szem után a mintát ismétel­jük. 7. sor: 4 egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca és 0 lánc­szem után a hatián cszemes ívbe 2 kétráhajtásos pálcát öl­tünk, a pálcák között 5—5 láncszemmel, 6 láncszem és 4 egyszerre befejezett kétráhajtá­sos pálca után 4 láncszem és 1 kétráhajtásos pálca váltako­zik ötször (az előző sor első és utolsó négyláncszemes íve ki­marad). 8. sor: 4 egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca és 6 lánc­szem után az ötláncszemes ív­be 4 kétráhajtásos pálcát, 5 láncszemet és 4 kétráhajtásos pálcát öltünk. 6. láncszem, 4 egyszerre befejezett kétráhaj­tásos pálca következik, majd 4 láncszem és 1 kétráhajtásos pálca váltakozik négyszer, a 7. sor azonos mintájához hason­lóan. 9, 10, 11, sor: Azonos az elő­ző sor mintájával, de a pál­cák száma (az ötláncszemes ívekben szaporítva) minden sorban 4—4 pálcával nő, és a lyukak száma soronként 1—1 lyukkal csökken. 12. sor: 4 egyszerre befeje­zett kétráhajtásos pálca és 6 láncszem után, az előző sor pálcacsoportja fölött 1 kétrá­hajtásos, pikós pálca és 3 láncszem váltakozik tizenhá­romszor, minden harmadik pálcába, illetve a hatláncsze- mes ívbe öltve. A pikók 6 láncszemből készülnek. 6 láncszem és 4 egyszerre befe­lezett kétráhajtásos pálca után körbe folytatjuk a mun­kát. A csillagokat a kép sze­rinti elrendezésben kapcsol­juk. Összekötő csillag: 1. sor: 12 láncszemből gyűrű. 2. sor: A gyűrűbe 30 egyrá- hajtásos pálcát öltünk (az első pálcát 3 láncszem helyettesíti). 3. sor: 6 egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca (az első pálcát 4 láncszem pótolja) és 18 láncszem után 1 rövid pál­cával kapcsoljuk az egyik csillag szabad csúcsát, 18 lánc­szemmel visszatérünk a máso­dik sorra, és az ötödik pálcá­tól kezdve a mintát ismétel­jük, Összesen háromszor. A HÁZTARTÁSRÓL A sült vagy főtt baromfi felsze­letelése a következőképpen törté­nik: Először a mellcsont mentén kettévágjuk, aztán levágjuk a combokat és a szárnyakat a hozzá­juk tartozó hússal, s több részben keresztben elvágjuk a mellkast. Nagyobb szárnyas esetén a com­bokat is két részre vágjuk. * A zöldséget csak kevés vízben főzzük, a víz csupán 1 centiméter­re lepje el a zöldségét. A legjobb módszer a párolás, vagy a kevés folyadékban történő főzés. Egyes zöldségfélék, mint például a para­dicsom vagy a tök. főzés közben levet bocsátónak ki magukból. Ezek a nedvdús zöldségfélék na­gyon ízletesek és táplálóak, ha fo­lyadék hozzáadása nélkül főzzük őket. Ha sokáig tartjuk vízben a búr* gpnyát, elveszíti keményítő- és C- vitamin tartalmát. Különösen ak­kor nagy a keményítő és C-vltá­rni n veszteség, ha a fölszeletelt burgonyát sokáig tartjuk vízben. Minden zöldségfélét,, így a burgo­nyát is legcélszerűbb tisztítani és fölszeletelni közvetlenül a főzés, vagy sütés előtt. * Könnyen megállapíthatjuk, hogy friss-e a tojás, ha sós vízbe tesz* szűk. A több mint tizenöt napos, állott tojás, vagy a romlott . tojás azonnal feljön a víz felszínére. * A tojás héját ne dobjuk el: ap­róra zúzva és porcukorral keverve kitűnő tápanyag a szobanövényeK számára. A kötött a divat Beköszöntött a hűvösebb idő, s míg használatba nem kerül a nagykabát, a legalkalmasabb a kötött holmi. Nem gyúródik, bármilyen ruhával használhat­juk. Az idei őszön különösen nagy divat a pulóver, a kardi­1102-ES SKODA 25 000-ért eladó Eger Gárdonyi Géza üt. 17. 407-ES MOSZKVICS eladó. Cím: Halmajugra, Dinnyésnél bármikor. ELADÓ Berva motorkerékpár, Deák Ferenc utca 9. PRÍMA állapotban levő fekete Pannónia eladó, vasárnap egész nap, Eger, Foglár u. 4. MOSZKVICS személygépkocsi el­adó, Eger, Egészségház u. 9. I. em. з. délután 5-től, vasárnap egész nap. 350-ES IZS motor 15 008 km-rel 12 000 Ft-ért eladó, Érdeklődni Egerben a ll-09-es telefonon. SKODA Oktávla Super kitűnő illapotban eladó, Eger, Szarvas tér . Megtekinthető vasárnap. NEGYEZERÖTSZAZ km. futott fekete Pannónia sürgősen eladó, Gyöngyös, Dózsa György üt. 27. FIAT Topolinó kiskocsi motor garanciával eladó Gyöngyös, Virág и. 24. HÁZI vízvezetékhez alkalmas szívó nyomókút eladó, Eger, Ker­tész u. 166. KIS háztartáshoz gyermekszerető független nőt keresek. Eger, Sóház u. 9. STUKATOR és sárdeszka, 100 lapméter eladó, Eger, Balázs Ig- nácz üt. 28. EGER, Hajdúhegy u. 1. sz. alatt Csecsemőotthon mellett 3 szoba, összkomfortos ház azonnali beköl- tözhetőséggel eladó. BELVÁROSBAN 1 szoba, kony- hás javításra szoruló ház olcsón eladó, Érdeklődni Eger, Tűzoltó tér 1. délután. SÜRGŐSEN olcsón utcai szoba, konyháé házrész eladó, Eger, Mak­iári ut. 88. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsága és a megye) tanács lapja Főszerkesztő) PAPP JANOS Felelős kiadó; TÓTH JÓZSEF Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca S. Telefon: 12-61. 12-71. Postafiók: 23 Kiadóhivatal) Eger. Bajcsy-Zslllnszky utca L Telefon: 24-44. Poetafiök: 23. L SZ.) 25 062. Terjeszti a Magyar Poéta. Előfizet- tető a hely) postahivataloknál és kézbesítő knéL Heves megye) Nyomda Vállalat Igazgató: Marosán József. Eger, Bródy Sándor utca 4. Gépjavításban jártas géplakatosokat és vízvezeték­szerelőt azonnali belépésre kere­sünk. Fizetés megegyezés szerint Hm. Húsipari Vállalat, _________Gyöngyös.________ < A Járási Lakásépítő Ktsz, Eger, Széchenyi utca 23. 4 4 4 4 4 4 segédmunkásokat felvesz (férfi munkaerőket) Jelentkezés személyesen, 4 vagy írásban a fenti címen. rTTTTTVTTTT^ gán. A hagyományos formák mellett új összeállítások je­lentkeznek. Az őszi divatbe­mutató a kötött ruhák sokfé­le változatát mutatta be. Na­gyon sok a kötött ruha a kö­tött kosztüm és a szoknya. Általános jellemzők: laza kötés, durva, szőrös fonal, bő fazon. Sok a kézikötés és a szövettel kombinált mellény, kabátka. Újra divat a norvég minta, de nem a megszokott helyen. A minta külön rádol­gozva a kabátkára alulra kerül. A vonalvezetés a régi, le­zser, zsákszerű formák, nagy gallérok, díszítésük arany­gomb. Ami új: a kötött blú­zok ingszabása és az oroszos modell. Aki szeret és tud kötni, né­mi ügyességgel igen elegáns ruhadarabokhoz juthat. Építőipari kőműves és faipari gépmunkásokat veszünk fel. Fizetés tel­jesítménybér 1500 forint­tól 2000 forintig; Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. Füzesabony és kör­nyéke Vegyesipari KTSZ Vezetősége; A Propán-bután gáz, vala­mint a hűtőgép szer vice- szolgálat vállalatunknál beindult Kérjük megrendelőinket, hogy igényeikkel Szé­chenyi utca 5. szám alatti telepünkhöz forduljanak. Egri Finommechanikai és Vasipari Vállalat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom