Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-20 / 220. szám
2 NEPOJSAO 1963, szeptember 86., péntek Az ázsiai feszültség veszedelmes fészke MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda „Az ázsiai feszültség veszedelmes fészke” címmel majdnem két újságoldal terjedelemben szerkesztőségi cikket közölt arról, hogy milyen romboló következményei varrnak a béke ügyére a kínai—indiai határkonfliktusnak. Az alábbiakban részleteket adunk a cikkből. Az atomikísérleteket tiltó szerződés megkötése és az. államok nagy részének csatlakozása ehhez a szerződéshez fontos lépés volt a nemzetközi légkör megjavítása felé. Közismert tény ez, így értékelte a világ közvéleménye a moszkvai szerződést. A népeknek új reményei támadtak a vitás nemzetközi kérdések békés úton való, tárgyalásos megoldására, a világon fellelhető feszültség! gócok megszüntetésére. A földkerekségen, sajnos, van még robbanóanyag, amelyik bármelyik percben súlyos veszélyt jelenthet a béke ügyére. az egyik ilyen megkövesedett feszültség! góc, amelynek veszélye állandóvá vált, a Himalája vidékén kitört kínai—Indiai határviszály. A kínai sajtó az utóbbi időben számos megnyilvánulást közölt, amelyek a kínai—indiai határkonfliktussal foglalkoznak. Mindegyiknek közös vonása, hogy maradéktalanul igazolja a kínai kormány eljárását a határvitában és befeketítse más országok politikáját. Ezek a sajtóanyagok telve vannak a szovjet kormánynak a kínai—indiai konfliktusban elfoglalt álláspontjára szórt rágalmazó kitalálásokkal. Ä kínai képviselők az afroázsiai szolidaritási tanács vég- rehajtóbizottságának minapi ülésén, eltorzítva az Indiának nyújtott szovjet segítség lényegét, arra a fantasztikus állításra vetemedtek, hogy a Szovjetunió „a Kínával való összeütközésre ösztönzi Indiát”. Természetesen, ezt a lehetetten állítást semmiféle tény nem támasztja alá. Ez magától értetődő, mert ilyen tények nem léteznek. A kínai kormány jól tudja, hogy az Indiának nyújtott szovjet segítség pontosan ugyanolyan jellegű, mint amilyet a Szovjetunió más fiatal fejlődő államoknak ad. A Szovjetuniónak a kínai— indiai konfliktusban elfoglalt álláspontja, bárhogy torzítsák is azt a kínai vezetők, mindig az volt és az is marad, hogy segíteni akar minél hamarabb rendezni ezt a konfliktust. Ami a kínai vezetőknek a kínai—indiai határkonfliktusban elfoglalt szovjet álláspontot illető legutóbbi megnyilvánulásait illeti, nehéz volna megállapítani, mi több azokban: a szocializmus első országa ellen megnyilvánuló barátságtalan érzelem, a békés együttélés politikájának befe- ketítésére való törekvés, vagy pedig kísérlet arra, hogy szavakkal leplezzék az eltérést attól az egybehangolt vonaltól, amelyet a világ kommunistia- és munkáspártjai elfogadtak a szocialista országoknak a fiatal független államok iránt folytatandó politikájára vonatkozóan. A Pravda ezután rámutat, hogy India és Kína népei évszázadokon át békében' és barátságban éltek, nem viseltek egymás ellen háborút, nem voltak területi viták. A továbbiakban ismerteti, hogy sz indiai—kínai határon az eiső fegyveres összetűzések 1059- ben voltak, A* események tavaly őszszel váltak különösen éles jellegűvé. Kína és India közt fellángoltak a harcok, amelyekben nagy katonai kötelékek vettek részt, ezrek pusztultak el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. , A Himalájában történt ösz- pzeütközések nagy nyugtalanságot keltettek a békeszerelő közvéleményben. A Szovjetunió és a többi szocialista ország népei mély aggodalommal fogadták az összetűzésekről szóló közleményeket. A TASZSZ 1959. szeptember 10-i közismert nyilatkozatában kifejezte a szovjet kormány álláspontját és rámutatott azokra a veszélyes következményekre, amelyekkel ez a konfliktus fenyegeti Ázsia és a világ békéjét. De a kínai vezetők elégedetlenek a Szovjetunió békeszerető politikájával. Lehetséges, hogy az Indiával fennálló határvitát katonailag akarták megoldani és azt remélték, hogy támogatást kapnak a Szovjetuniótól ehhez az ügyhöz? Ha ezt akarták a pekingi vezetők, akkor természetesen van okuk a „felháborodásra”. Bármit mondjalak is Pe- kingben, a szovjet kormány a lenini békepolitikához híven, mindent elkövetett és elkövet avégett, hogy ne szítsa, hanem kioltsa a nemzetközi feszültség tűzfészkeit, határozottan elősegítse a béke megőrzését és megerősítését. Ügy véltük és véljük, hogy nem volt és nincs olyan ok, amelynek határkonfliktust kellene kiváltani India és Kína között, még kevésbé van ok arra, hogy ez a konfliktus fegyveres összetűzésig fajuljon, — állapítja meg a lap. A himalájai viszály mélységes nyugtalanságot keltett Ázsia és Afrika fiatal államai körében, amelyek tapasztalataik alapján tudják, hogy a fiatal független államok egységének gyengülése, vitáik és viszályaik csak- az imperialisták és gyarmatosítók javát szolgálják. Amikor tavaly októberben a kínai fél kezdeményezésére tűzszünet jött létre az indiai —kínai határon, minden jóakarattá ember azt remélte, hogy gyorsan rendezik a konfliktust és mindörökre lezárul az indiai és kínai kapcsolatok e tragikus fejezete. E reményeket az is indokolta, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya megtalálta a más szomszédos országokkal fennálló megoldatlan területi kérdések rendezésének útját. Határ- megállapodások jöttek létre Nepállal és Burmával. A kínai kormány számos lépést tett, hogy rendezze kapcsolatait Pakisztánnal, amely mint ismeretes, a nyugati hatalmak által létesített Seato és Cento katonai-politikai tömbökhöz tartozik. A Kínai Népköztársaság vezetői beszédeikben azt hangoztatják, hogy Ázsia és Afrika népei állítólag „harsányan nevetnek” az indiai kormánynak a határkonfliktusban elfoglalt álláspontján. Arról azonban hallgatnak, hogy ezekben az országokban vagy értetlenül állanak szemben a Kínai Népköz- társaság kormányának a határkonfliktusban elfoglalt álláspontjával, vagy nyíltan elítélik azt. Ismeretes, hogy még múlt év decemberében Bandana- raike asszony, ceyloni miniszterelnök kezdeményezésére hat el nem kötelezett ország (Ceylon, az Egyesült Arab Köztársaság, Ghana, Burma, Indonézia és Kambodzsa) vezetői a colombói értekezleten javaslatokat dolgoztak ki a konfliktus békés rendezésére. A eolombói értekezlet javaslatai nem fejeztek ki egyebet, mint az őszintén segítem akaró államoknak azt a baráti óhaját, hogy találjanak kölcsönösen elfogadható megoldást a határvitára. ' Sajnos, Peklngben nem hallgattak a józan ész szavára, amely kifejezte az ázsiai és afrikai népek akaratát. Miről van hát szó? Mi akar dályozta meg a konfliktus békés rendezését? Nem kétséges, hogy »meny- nyiben a felek leültek volna a tárgyalóasztalhoz és nyugodtan, józanul, elfogultság nélkül megvitatták volna a kölcsönös igényeket, akkor a konfliktus már régen rendeződött volna, megszűnt volna a föld e térségében a feszültség! góc.' Sok ország sajtója felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy míg az indiai kormány pozitív módon reagált a eolombói értekezlet javaslataira, maradéktalanul és minden feltétel nélkül elfogadta ezeket, kifejezte a készségét, hogy ezek alapján tárgyalásokba bocsátkozik a Kínai Népköztársasággal, addig a Kínai Népköztársaság kormánya máig sem fogadta e! a baráti semleges országok indítványait és nem fejezte ki hajlandóságát a javasolt alapokon való tárgyalásra. A kínai kormány mindössze arra szorítkozott, hogy a javaslatokat „csupán elvben” helyeselje, de semmiféle konstruktív lépést nem tett ezután. Sok afro-ázsiai ország sajtója arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínai kormány először „elvileg” hajlandó volt elfogadni a eolombói értekezlet javaslatait. Azután kijelentette: nem fogadhatja el teljesen, mert „nem minden világos” és magyarázatokat követelt. Amikor a magyarázatokat megkapta, kijelentette, hogy ezeket a magyarázatokat csupán az értekezleten részt vevő országok képviselőinek egy része szolgáltatta, s ezért ezek -r mint a Renmin Ribao írta — nem fogadhatók el a „tanácskozás törvényes okmányaként". A kínai sajtóban helyet kapnak olyan nézetek is, amelyek kétségbevonják a colomból értekezlet illetékességét. Mostanában sokan és nem ok nélkül kezdenek arról beszélni, hogy a KNK kormánya helyesli ugyan az el nem kötelezett országok kezdeményezését, s kijelenti: „értékeli” és „méltányolja” jószolgálataikat, de valójában fittyet hány erőfeszítéseiknek és nem törekszik a Colombóban kidolgozott javaslatok hasznosítására. Az afro-ázsiai országok közvéleménye a határkérdésben folytatott kínai politikát ösz- szehasonlítja a nemzetközi kapcsolatok jóval tágabb területén elfoglalt kínai állásponttal, s természetesen levonja következtetéseit. A West African Pilot című nigériai lap például azt írja: „Pekingben nem hisznek a békés együttélésben. Jobb a világ számára, ha minél hamarabb megértjük ezt”. Az ázsiai és afrikai országok népei rendkívül aggódnak amiatt, hogy a 'kínai—indiai határkonfliktus óriási károkat okoz a nemzeti felszabadulásukért, az imperializmus és a gyarmati rend ellen, a békéért harcoló népek szolidaritásának és egységének. E népeknek látniuk kell, a KNK kormányának politikájában az a törekvés fejeződik ki, hogy összeveszítse Indiát más ázsiai és afrikai országokkal.- Az a benyomás, hogy a KNK fővárosában nem akarják megérteni, kinek előnyös ez a határkonfliktus, mely máris óriási károkat okozott és okoz a népeknek. Ismeretes, hogy az imperialisták azonnal kapva kaptak a kínai—indiai viszályon, s a háború lángját akarták felszítani a Himalája térségében. Az imperialisták messzemenő terveket kovácsolnak, egymással versengve, fegyvereket és közös katonai intézkedéseket ajánlanak Indiának. Az imperialisták külön örömére szolgál az, hogy a konfliktusban szembenálló felek egyike szocialista állam. Ezt a tényt arra szeretnék felhasználni, hogy lejárassák a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének eszméjét, valamint egyrészről a szocialista országok, és másrészről a fiatal független ázsiai és afrikai államok közötti barátságot és együttműködést. S emögött az a törekvés húzódik meg, hogy a »konfliktust a feszültség veszedelmes tűzfészkének fenntartására használják íeL Valóban hová vezetett már a kínai—indiai konfliktus és milyenek a következményei? — veti fel a Pravda. Részletesen kimutatja a kínai—indiai vita: már eddig is jelentős károkat okozott az ázsiai és az afrikai országok egységes és zárt hadrendjének az imperializmus és a gyarmati rend elleni közös harcukban. Nagy károkat okozott a fiatal felszabadult államok és a szocialista országok, többek között India és a Kínai Népköztársaság közötti egységnek és együttműködésnek. Az indiai reakciós erők a sovinizmus felszftására, az ország haladó erői elleni támadásra használják fel ezt a konfliktust. Az országban már régen bevezették a rendkívüli állapotot, megnyirbálták a nép demokratikus jogait. Kommunisták és szakszervezeti személyiségek százait tartóztatták le és vetették börtönbe. Az indiai reakciósok a gazdaságfejlesztési program csökkentését követelik, és sürgetik, hogy az ország korlátozott tartalékait háborús célokra, hatalmas hadigépezet megteremtésére fordítsák. Az indiai parlamentben végbement események értékeléséből Is az derül ki, hogy a KNK vezetői nem akarják megérteni a helyzetet. A Renmin Ribao például leplezetlen elragadtatással ír a Nehru-kor- mánnyal szemben benyújtott parlamenti bizalmatlansági indítvány vitájáról. A lapot nem érdekli, hogy a bizalmatlan- sági javaslat kezdeményezői ugyanazok a szélsőjobboldali körök voltak, amelyek változást akarnak az ország bel- és külpolitikájában. Ki lehet számítani a két ország pénznemében azt az anyagi kárt, amelyet a határ- konfliktus okozott nekik. De hogyan számítjuk ki azt az erkölcsi és politikai kárt, amely Kína és India népei barátságát és együttműködését érte? Ennek a kárnak az értékét semmilyen pénzben sem lehet kifejezni. Az indiai—kínai konfliktus táptalaján fejlődni és szaporodni kezdtek a nacionalizmus és a sovinizmus mérgező mikrobái, Indiában Kína-ellenes hangulatot hallatnak. A jelenlegi helyzet mindkét országban objektíve az ellenségeskedés további élezéséhez vezet. Az utóbbi időben odáig fajult a helyzet, hogy a konfliktust különböző nemzetközi fórumokon a légkör mérgezésére használják. így történt például az afroázsiai szolidaritási konferencián Moshiban, valamint a nők moszkvai világkongresz- szusán, ahol a kínai küldöttség ennek a kérdésnek a vitáját. akarta ráerőszakolni a kongresszusra. Ezek a tények meggyőzően bizonyítják azt, hogy máris milyen súlyos következményeket vont maga után az indiai —kínai határkonfliktus — írja a Pravda, s rámutat: A kínai—indiai határon méfc mindig tartó feszültség komoly következményeket rejt magában. Ha szomszédállamok fegyveres katonái egymással szemben állnak, de különösen, ha már a múltban heves harcok Is folytak közöttük, természetesen fennáll annak veszélye, hogy véletlen puskalövéstől vérontás kezdődhet. Végül a lap megállapítja: a szovjet emberek azt akarják, hogy a Kínai Népköztársaság és az Indiai Köztársaság, Ázsia e két legnagyobb hatalma között helyreálljon a jószomszédi viszony. Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke világosan kifejtette az egész szovjet nép véleményét, amikor a Legfelsőbb Tanács decemberi ülésszakán azt a reményét fejezte ki, hogy a Kínai Népköztársaság és India kormánya „a közöttük felmerült nézeteltérést a kínai és az indiai nép közötti hagyományos b'arátsáo szellemében, a kölcsönös érdekek szem előtt tartásával rendezi”. A szovjet nép határozottan síkraszáll amellett, hogy megtalálják az indiai—kínai határvita békés megoldásának útját, síkraszáll amellett, hogy a legrövidebb időn belül felszámolták a világ e térségében keletkezett mélyreható feszültség tűzfészkét. (MTI) Schröder „a mozgékony politika“ jelszavával indul Washingtonba BONN, (MTI): Schröder külügyminiszter csütörtökön délután az Egyesült Államokba repült, ahol előre láthatólag 9—10 napot tölt. Schröder hosz- szabb megbeszéléseket folytat Rusk amerikai és Lord Home angol külügyminiszterrel. Kennedy elnök szintén fogadja majd a bonni külügyminisztert. A hírek szerint lehetséges, hogy Schröder találkozik New Yorkbáh Gromiko szovjet külügyminiszterrel is. Schröder elindulását megelőzően heves viták zajlottak le CDU vezető körökben arról, milyen magatartást tanúsítson a külügyminiszter Amerikában, hogyan foglaljon állást a kelet-nyugati tárgyalások kérdésében. A múlt hét végi cade* nabbiai tanácskozáson kompromisszumos megállapodás jött létre a különböző irányzatok között, s ennek eredményeként Bonnban most azt hangoztatják, hogy Schröder „mozgékony politikát” fog képviselni, ami azonban nem tévesztendő össze a „rugalmas politikával" tehát Bonn továbbra is elutasít mindenféle „vad kísérletezést". Harcok Dél-Vietnamban Hangsúlyozzák továbbá, hogy Schröder — a korábbi várakoA délvietnami felszabadító mozgalom csapatai az erdőből tüzelnek egy amerikai H-21 típusú helikopterre. MTI Külföldi Képszolgálat zással ellentétben — nem terjeszt elő semmiféle konkrét tervet vagy javas- latot, útja elsősorban a következő célokat szolgálja: l. kipuhatolni azt, hogy az angolszász hatalmak „meddig szándékoznak elmenni az enyhülés terén” 2. rávenni őket hogy ezeket az enyhülési lépéseket kapcsolják össze a „német kérdésben való előrehaladással és Nyugat-Ber- lin helyzetének megjavításával”, 3. közölni velük azokat a határokat, amelyek túllépését Bonn „az NSZK lét- fontosságú érdekei megsértésének” tekintené. HotmlUIórd schilling hiány Ausztria költségvetésében Witthalm főtitkár éles kirohanásai a szocialisták ellen az Osztrák Néppárt kongresszusán KLAGENFURT (MTI) Csütörtökön Klagenfurtban megkezdődött az Osztrák Néppárt 9, kongresszusa. Ausztria legerősebb pártjának kétnapos tanácskozása iránt a bel- és a külföldi közvélemény érdeklődése nagy. Több nyugateurópai ország keresztényszocialista pártjainak képviselői js részt vesznek, közöttük Elsen, a bajorországi CSU küldötte. A nyugatnémet képviselő Strauss volt bonni hadügyminiszter üdvözletét tolmácsolva hangoztatta: „a két párt közötti szellemi összetartozás érzése sohasem volt olyan időszerű, mint ma”, Gorbach kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke beszámolójában nagy teret szentelt az ország gazdasági nehézségeinek. „Nem oldottuk meg a bérek és árak problémáját" — hangoztatta és hozzátette: az állami költségvetés öt- müliárd schillinges hiányához további egymilli- árd hiány járul. Ilyen összegre lenne ugyanis szükség ahhoz, hogy felemelhessék a sorozatos áremelkedésektől súlyosan érintett nyugdíjakat. Ezen a fórumon is bejelentette, előrehaladott kora miatt (85 éves) lemond második tisztségéről, a párttlnökség- rőt Közismert, hogy Gorbaehet pártjának szélsőjobboldali, úgynevezett reformista erői állítják félre, akiknek egyik vezéralakja Hermann Witt- halm, a párt főtitkára. Witt- halm referátumának hangnemében összehasonlíthatsyanul agresszívebb volt — elsősorban a szocialisták irányában , mint Gorbach. Hosszan és szenvedélyesen ostorozta a szocialista, pártot, Majd kiemelt#; „Az Osztrák Néppárt elhatározott szándéka a megújulás." A párt politikai bizottsága úgy döntött, hogy két jelöltet állít az elnöki tisztségre: Klaus volt pénzügyminisztert és Drimmel jelenlegi művelődés- ügyi minisztert.
