Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN^^^ Meg kellett volna ölni Napóleont! Pantó jó barátom volt. Kü­lönös, nagy csontú fiú, erős hi­deg szemekkel. Gyermekko­runkban együtt jártunk mi- nisztrálni, és délutánonként hallgatag, gyors csapatban a téglagyári gödörhöz. Pantó mindig feszes volt, fegyelme­zett és egyszerű ha beszélt, ha furcsa, ideges vonásokkal vi­gyorgott, ha elkért az anyám­tól, vagy ha kifeszített mozdu­latokkal követ dobott a vízbe. Irigyeltem, mert szép, erős forradás volt az arcán, és egymás után kétszer átúszta a Dunát. Nehezen tudtuk meg­közelíteni, legyőzni nem lehe­tett. Amikor a második világ- háborúbap először jelentek meg a magyar városok fölött a bombázógépek, felkapasz­kodtunk a pad­lásra, egy zacskó homok­kal és egy hor­dó békanyálas vízzel légósdit játszottunk. Pantó mindig megvárta az utolsó pillana­tot, amikor a gyújtóbomba bevág a pad­lásra, összehúz­ta a szemét mintha vala­kit a fák kö­zött keresett volna, azután meghalt. Min- - den légitáma- ’«V dás alatt meg­halt. Egyszerű­en, lovagiasan, mert mindig őt választottuk meg halottnak. Feszesen el­dőlt, mint az óriásfenyő, ő volt a katona, zuhanás köz­ben időnként beverte a fejét, de sohase nyögött. Erős volt és fegyelmezett. Vasárnap délelőtt találkoz­tunk a szobornál. Megörege­dett. — Azt mondta, amikor felhívtam telefonon, hogy a bajuszáról megismerem. Ne­gyedórát késtem, ő ott állt a szobor előtt mozdulatlanul, összehúzott szemmel, fe­gyelmezetten, jól szabott szür­ke ruhában, szürke bajusszal, mintha a levegőbe szimatolt volna, és tudtam, hogy kilenc­től negyed tízig meg se moz­dult. A presszóban egész idő alatt arra gondoltam, hogy os­tobaság ez a kávégőz és az autóbuszmegálló piaci lármá­ja, ide most büdös, fekete lő­porfüst kellene, még egy zacs­kó homok, vagy pedig egy kicsit idegesen, turistamódra vissza suhannánk a téglagyári gödörhöz, a puha és bizony­talan agyagfal mellé. Mindig és mindig közbe akartam szól­ni, hogy Pantó, Pantó, de megöregedtél, itt valami nem stimmel, hiszen te csaltál, húsz év alatt ilyen nagy lett közöt­tünk a korkülönbség, nem is igaz, de ő az asztalra könyö­költ. fegyelmezett mozdulat­tal felemelte a poharat, az arcát előre tolta, és tudtam, hogy nem panaszkodni akar. — Nem vagyok én jó cég, egy ezredes? — mondta za­vartan, mentegetőzve, és hiá­ba kerestem az arcán a régi forradást. — Harminc évi ka­tonai szolgálat után megpró­báltam nyugdíjat kérni, nem én akartam, hanem a család miatt, hogy ne mondhassák, ha meghalok, hogy nein gon­doskodtam róluk, de nem ad­tak... Láttam, hogy legyint, elza­varja a szája mellől a füstöt, és arról akartam beszélni, hogy ahol ő valamikor tíz és tíz kilométereket lovagolt a nyugtalan tüzérlovakon, ott most korszerű bérházak van­nak, és én is ott lakom, de láttam rajta, hogy nem kell előtte a korszerű bérházakról "beszélni, mert nem ismeri a korszerű bérházak jelentősé­gét. — Napóleon? — kérdezte később elgondolkodva, pedig egy francia festő nevét emle­gettem, és a finom ráncok megugrottak az arcán — Pity- mallatkor eldőlt Poroszország sorsa. A franciák mindjárt kezdetben nagy sikereket ér­tek el, a poroszok és a szá­szok visszavonulásba kezd­tek, de Napóleon küzdelembe küldte Soult, Lannes, Auge- reau és Ney hadtestjeinek, va­lamint Murat lovasságának legjobb ezredeit... Az arcán szétnyíltak, össze­húzódtak a vonalak meg a mozdulatok, és nem hallotta, amikor elmondtam, hogy a ke­let-angliai Norfolk megyében, (Csont István illusztrációja) Swaffham piacán tegnap nyolc­van atomjelvényes elárverezte 54 font 10 shillingért a több száz milliós Vulkán mintájú légikötelékeket és a hidrogén­bombákat. Pantó arca itt a kávéházban is lőporfüstös volt, időnként lezárt, pontos mozdulatokkal hadonászott , mintha bárme­lyik pillanatban kész lett vol­na eldőlni, mint az óriásfenyő, azután elmondta, hogy az ez­redét gyalogmenetben vezette a Hét Község Fennsíkjáról Becsbe, azután az arcomba hajolt. — Egyszer elhatároztam, hogy abbahagyom a dohány­zást, naphosszat lovon ültem, a zsebembe dohányt szórtam, papírt tettem, és megfogad­tam, hogy csak akkor gyújtok rá, ha lóháton, egy kézzel a zsebemben meg tudom sodorni a cigarettát... Tudtam, hogy megtanulta, hogyan kell farmercigarettát sodorni, de én arról szerettem volna beszélni, hogy az isme­rősei barátságosan köszöntik az utcán, és nem oldalognak el mellette, szerettem volna megmondani neki, hogy a má­sodik világháborúban nem harcban esett fogságba, pedig a padláson mindig azt mond- tá, hogy a harcban csak győz­ni vagy meghalni lehet, ő ön­ként adta meg magát Makó­nál, azután megint közbevá­gott. — Napóleon öt nappal a le­mondása után a Fontaineble- au-i palotában elbúcsúzott Ca- ulincourt-tól, a harci táskájá­’ ból, amelyet mindig magával hordoz, ópiumos üveget vett elő, amiben az a gyorsan ható méreg volt, amit Yvan doktor­ral készítetett a malo-jarosz- laveci csata után, amikor majdnem fogságba esett, és kiitta az egészet... A háború, öreg Pantó, a csodálatos és lovaglás eldőlé- sek a padláson, és a friss, erő­teljes karcsapások a Dunán oda és vissza. A harminche­tedik feketét ittuk. A nevek és a címek már könnyedén megbillentek a levegőben, Uzsok, Papenheim, aki ugyan­csak ezredes volt, Vinyica mellett Hitler főhadiszállása, egy miniszteri ebéd Prosku­rovban, azután egy nagy tar­tály trinitrotoluol, uránke­mencék, plutóniumművek... Az ötvenedik feketénél közbe akartam kiáltani, hogy hazu­dik, mert az oxigén nyolc protonja és nyolc neutronja sokkal több és tisztességesebb energiát képes leadni, mint a deuterium és a lítium egyesü­léséből származó halálos hid­rogénenergiák, és ha el tud­nánk bontani az oxigént, ak­kor az erőművek levegőből és a tenger vizéből... Legyintett, azután valaki váratlanul az asztalunkhoz ütődött, megrez­zentek a poharak, és a nehéz kávégőzből felbukkant Kobu- yama, a halászhajós rádiójel­zése:... 23 XBDO... 3335... APS 998... majd szürke körvona­lakkal lezuhant egy bomba. A nagy tengerjáró hajókról és a termelésekről akartam beszélni,! de a hetvennegyedik fekete után már megfeledkez­tem a halászfregattokról és a lomha tankhajókról, elfelejtet­tem a termelési statisztikákat, hogy Japán évente majdnem kétmillió bruttóregisztertonna hajótestet épít, és a világ sze­mélygépkocsi-termelésének a fele Amerikában van. Tulaj­donképpen mindenről megfe­ledkeztem, hogy furcsa és ide­ges nosztalgiák támadtak fel bennem, és éreztem, hogy na­gyon hideg van, és nagyon szerettem volna Pántot a bi­zonytalan agyagfallal látni. — Megölték Pántot — morogtam később kedvetlenül, és a sok feketétől hányinge­rem volt. Az arcán összemosódtak a lőporfüstös vonalak, a szürke bajusz idegesen megrándult. Egy ideig furcsán, gyanakod­va hallgatott, mintha kitért volna valami elől, és a pené­szes dohányszagra, srapnellok- ra meg lőelemekre gondolt, mert tüzér volt. — Fegyverrel a kézben itt is, ott is, lovagiasan::. — mondta közönnyel, és valami megint megrándult az arcán, de az is lehet, hogy valame­lyik ablakot kihajtotta a szél, és egy fény rácsapott az ar­cára. — A lovas katona is öl, ez­redes úr..: Szemrehányóan visszanézett. — Távcsővel láttam, hogy az ellenséges üteget áttelepí­tették egy másik tüzelőállás­ba, ez az üteg egy órával ez­előtt száz emberemet levert, és tudtam, hogy egy óra múlva megint tüzelni fog. Napóleon a wagrami csatában... Hallgattam. Már este volt, izgatott, könnyű fényekkel, és a presszósnő a kötényébe nyúlt, megcsörgette az aprópénzt — Kétszázhetvenkét forint hetven fillér... Szerettem volna megbeszél­ni ezzel a fegyelmezett, szür­ke ezredessel, akit én a gye­rekkoromban Pantónak ne­veztem, hogy soha többé nem megyünk fel a padlásra, ott, Pesterzsébeten, az Angyal ut­cában, és nem kell neki lova­giasan eldőlnie, mint az óriás­fenyők, de nem lehetett be­szélni. A presszósnő az apró­pénzt csörgette. A villanyren­dőrnél se lehetett beszélni, ahol zöld jelzésre vártunk, mert az állát előre dugta, mintha a meleg gépszagba lő­porfüstöket keresett volna, nem is törődött velem, rövid, magabiztos mozdulatokkal biccentett, azután áttört az utca másik oldalára, mintha a erős karcsapásokkal a Dunát úszta volna át. Belefúródott a gyanútlan tömegbe, vitte ma­gával a napóleoni csaták stra­tégiai tervét és a hidrogén- bomba-képleteket. Jól szabott, szürke ruhája, fegyelmezett tartása megtévesztő volt, és ebben a nagy tömegű, nehéz utcában csak egyedül én tud­tam, hogy meg kellett volna ölni a presszóban. Most szólok. Thiery Árpád HARGITAI ISTVÁN VERSEI: Bányásznap éjszakáján Megéneklem ma Öt, A vidám cimborát, Ki lámpással kezében Világít messzi éjben — S megissza jó borát. S megéneklem ma Öt, Ki messze Afrika Tárnáiban köhécsel Kezében apró méccsé! — S mérget szí orrlika. S megéneklem ma Öt, Ki Dél-Amerika Ezüstjét tonnaszámra Fejti ki, s nem vigyázza — Tán csak Szűz Mária. S megéneklem ma Öt, Kinek ura a Sah: — Lánc csörög kezén még ■ S szakállas aranyérmék Felett a pallosa. Megéneklem ma Öt, Kinek nincs ünnepe Ma: és nincs feljegyezve — Legfeljebb társ-szívedbe, Évszáma és neve ... Nyár i téma hőség Gyomrunk nem a kakaó cserjék Barna porát s a'lágy tejet Kívánja: szalonnával ennénk Erős paprikát s kenyeret — S iucullus paradicsomot, mely Mosolygó, mint a kisgyerek Pufók ^rca, amikor felkel S szétnéz játékai felett... ■ Erről aztán írni lehet, Nem kell felség jelzés se cégér, — Az orsó magától pereg — Párkák sem fonnak semmi pénzér : Gyümölcsöt szednek nyúlt derékkal Export ládákba, mint bohó Leánykák. S gondunk, mint az égalj Szétf oszlik. S mindez csuda jó! ORAVECZ IMRE: c/biijiiin Mikor a nap már kifáradt a kék szunnyadt az égen a homályból halkan anyámat vártam. Zenéltek a rétek ezüst úszott fényes kapáján, a fűn amerre lépett S kezén mit a szél nyes (A levest csendben merte s álmai megcsillantak fején ha rám gondolt szegény) FARKAS ANDRÁS: Szilágyi Élek: Öregasszony. I. A hangok elvesző strófáiból A művész írni és alkotni kezdi, Amit alig lehet csak lejegyezni: Meghal a nap, és felrepül a hold, Egy ág, a lomb a víz fölé omol, A pára készül a sötétbe veszni, A gyermek szempilláját leereszti — Ez mind-mind hang- és kotta valahol, Zene, zene és kínzó vallomás is, Időben megfogant s időtelen, Bénítva megrendít, s vágyón továbbvisz, Mint csillag porlik s eggyé lesz velem, Zene agyamban, tárgyban, kottafejben, S hallom, idézem, hívom — s elfelejtem. II. Törékeny harminckettedekben, Koronás hangokban építkezik Ez a világ, a hegy, a völgy, a sík, Hogy sorsunk érte mindig megremegjen, Futó időben, de értelmesebben Minden percnél hozzánk ígérkezik Minden hangzás, s míg kérdjük: mi ez itt. Ügy válaszol, hogy tűnik a szelekben. De a szelek a dal sok porcikáját A semmiségből hűen visszahozzák, Fényes napón, vagy búvó éjszakán át, S újból megszületik bennünk az ország, Ahol a dallam halhatatlan népe Kerekedik érzéseink fölébe. III. Szorgalmával szalad a fürge hangya, Parancsa hajtja, végzi dolgát, Izzad, szuszog, azt mondjuk, néma hangja Akkor se hallható, ha jól kitoldják, De az a hang, amit a szív, a kamra Belül dobog, az a zene, a honvágy A szólalás után, ahogy kimondják, A vallomás, válasz hívás a hangra, A hangra úgy, ahogy a furcsa élet Üzen velünk és hív helyettünk, Akikben lélek szól és lélek éled, Akiknek sírnunk kell, nevetnünk, Koronás hangban, harminckettedekben, Hogy sorsunk értük mindig megremegjen. KATONA JUDIT: ARATÁS Készülök tágas, szép mezőkre, hol búzák tűzött kontya szőke. Lábuknál fürjek ülnek félve, zöld a füvek menekülése, Megriasztja őket a reggel, kaszásokat hoz nagy sereggel, s gerezdek mellé este pilled megáldani kenyereinket. KOVÁCS SÁNDOR: NOCTURNE A lámpákkal ékes bárból halk tangó árad ki lassan, a dobon cammogva lépked üteme a lágy zenének s szétkószál az éji parkban, Itt ülök, a fák alatt már kinyílt a teljes éjszaka, a távolból idenyilaz egy lámpa — mint arany ijjas meséből a valóságba; Lábom mozdul az ütemre, nem akarom bár, de egyre sodor valami s hiába ellenkezem, máris táncra kérlek, akár akkor este; ja kockás terem, zenészek, ;Iikőrös pohár harangja — mindent eljátszik az emlék — ;a fény mind a szemedben ég js hegedű remeg szavadba... . Csönd! Piszton jajdul és dobok [robognak át az éjszakán, hideg kezembe markolok, itt ülök, egyedül vagyok... [Vártam valakire talán?.*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom