Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN^^^ Meg kellett volna ölni Napóleont! Pantó jó barátom volt. Különös, nagy csontú fiú, erős hideg szemekkel. Gyermekkorunkban együtt jártunk mi- nisztrálni, és délutánonként hallgatag, gyors csapatban a téglagyári gödörhöz. Pantó mindig feszes volt, fegyelmezett és egyszerű ha beszélt, ha furcsa, ideges vonásokkal vigyorgott, ha elkért az anyámtól, vagy ha kifeszített mozdulatokkal követ dobott a vízbe. Irigyeltem, mert szép, erős forradás volt az arcán, és egymás után kétszer átúszta a Dunát. Nehezen tudtuk megközelíteni, legyőzni nem lehetett. Amikor a második világ- háborúbap először jelentek meg a magyar városok fölött a bombázógépek, felkapaszkodtunk a padlásra, egy zacskó homokkal és egy hordó békanyálas vízzel légósdit játszottunk. Pantó mindig megvárta az utolsó pillanatot, amikor a gyújtóbomba bevág a padlásra, összehúzta a szemét mintha valakit a fák között keresett volna, azután meghalt. Min- - den légitáma- ’«V dás alatt meghalt. Egyszerűen, lovagiasan, mert mindig őt választottuk meg halottnak. Feszesen eldőlt, mint az óriásfenyő, ő volt a katona, zuhanás közben időnként beverte a fejét, de sohase nyögött. Erős volt és fegyelmezett. Vasárnap délelőtt találkoztunk a szobornál. Megöregedett. — Azt mondta, amikor felhívtam telefonon, hogy a bajuszáról megismerem. Negyedórát késtem, ő ott állt a szobor előtt mozdulatlanul, összehúzott szemmel, fegyelmezetten, jól szabott szürke ruhában, szürke bajusszal, mintha a levegőbe szimatolt volna, és tudtam, hogy kilenctől negyed tízig meg se mozdult. A presszóban egész idő alatt arra gondoltam, hogy ostobaság ez a kávégőz és az autóbuszmegálló piaci lármája, ide most büdös, fekete lőporfüst kellene, még egy zacskó homok, vagy pedig egy kicsit idegesen, turistamódra vissza suhannánk a téglagyári gödörhöz, a puha és bizonytalan agyagfal mellé. Mindig és mindig közbe akartam szólni, hogy Pantó, Pantó, de megöregedtél, itt valami nem stimmel, hiszen te csaltál, húsz év alatt ilyen nagy lett közöttünk a korkülönbség, nem is igaz, de ő az asztalra könyökölt. fegyelmezett mozdulattal felemelte a poharat, az arcát előre tolta, és tudtam, hogy nem panaszkodni akar. — Nem vagyok én jó cég, egy ezredes? — mondta zavartan, mentegetőzve, és hiába kerestem az arcán a régi forradást. — Harminc évi katonai szolgálat után megpróbáltam nyugdíjat kérni, nem én akartam, hanem a család miatt, hogy ne mondhassák, ha meghalok, hogy nein gondoskodtam róluk, de nem adtak... Láttam, hogy legyint, elzavarja a szája mellől a füstöt, és arról akartam beszélni, hogy ahol ő valamikor tíz és tíz kilométereket lovagolt a nyugtalan tüzérlovakon, ott most korszerű bérházak vannak, és én is ott lakom, de láttam rajta, hogy nem kell előtte a korszerű bérházakról "beszélni, mert nem ismeri a korszerű bérházak jelentőségét. — Napóleon? — kérdezte később elgondolkodva, pedig egy francia festő nevét emlegettem, és a finom ráncok megugrottak az arcán — Pity- mallatkor eldőlt Poroszország sorsa. A franciák mindjárt kezdetben nagy sikereket értek el, a poroszok és a szászok visszavonulásba kezdtek, de Napóleon küzdelembe küldte Soult, Lannes, Auge- reau és Ney hadtestjeinek, valamint Murat lovasságának legjobb ezredeit... Az arcán szétnyíltak, összehúzódtak a vonalak meg a mozdulatok, és nem hallotta, amikor elmondtam, hogy a kelet-angliai Norfolk megyében, (Csont István illusztrációja) Swaffham piacán tegnap nyolcvan atomjelvényes elárverezte 54 font 10 shillingért a több száz milliós Vulkán mintájú légikötelékeket és a hidrogénbombákat. Pantó arca itt a kávéházban is lőporfüstös volt, időnként lezárt, pontos mozdulatokkal hadonászott , mintha bármelyik pillanatban kész lett volna eldőlni, mint az óriásfenyő, azután elmondta, hogy az ezredét gyalogmenetben vezette a Hét Község Fennsíkjáról Becsbe, azután az arcomba hajolt. — Egyszer elhatároztam, hogy abbahagyom a dohányzást, naphosszat lovon ültem, a zsebembe dohányt szórtam, papírt tettem, és megfogadtam, hogy csak akkor gyújtok rá, ha lóháton, egy kézzel a zsebemben meg tudom sodorni a cigarettát... Tudtam, hogy megtanulta, hogyan kell farmercigarettát sodorni, de én arról szerettem volna beszélni, hogy az ismerősei barátságosan köszöntik az utcán, és nem oldalognak el mellette, szerettem volna megmondani neki, hogy a második világháborúban nem harcban esett fogságba, pedig a padláson mindig azt mond- tá, hogy a harcban csak győzni vagy meghalni lehet, ő önként adta meg magát Makónál, azután megint közbevágott. — Napóleon öt nappal a lemondása után a Fontaineble- au-i palotában elbúcsúzott Ca- ulincourt-tól, a harci táskájá’ ból, amelyet mindig magával hordoz, ópiumos üveget vett elő, amiben az a gyorsan ható méreg volt, amit Yvan doktorral készítetett a malo-jarosz- laveci csata után, amikor majdnem fogságba esett, és kiitta az egészet... A háború, öreg Pantó, a csodálatos és lovaglás eldőlé- sek a padláson, és a friss, erőteljes karcsapások a Dunán oda és vissza. A harminchetedik feketét ittuk. A nevek és a címek már könnyedén megbillentek a levegőben, Uzsok, Papenheim, aki ugyancsak ezredes volt, Vinyica mellett Hitler főhadiszállása, egy miniszteri ebéd Proskurovban, azután egy nagy tartály trinitrotoluol, uránkemencék, plutóniumművek... Az ötvenedik feketénél közbe akartam kiáltani, hogy hazudik, mert az oxigén nyolc protonja és nyolc neutronja sokkal több és tisztességesebb energiát képes leadni, mint a deuterium és a lítium egyesüléséből származó halálos hidrogénenergiák, és ha el tudnánk bontani az oxigént, akkor az erőművek levegőből és a tenger vizéből... Legyintett, azután valaki váratlanul az asztalunkhoz ütődött, megrezzentek a poharak, és a nehéz kávégőzből felbukkant Kobu- yama, a halászhajós rádiójelzése:... 23 XBDO... 3335... APS 998... majd szürke körvonalakkal lezuhant egy bomba. A nagy tengerjáró hajókról és a termelésekről akartam beszélni,! de a hetvennegyedik fekete után már megfeledkeztem a halászfregattokról és a lomha tankhajókról, elfelejtettem a termelési statisztikákat, hogy Japán évente majdnem kétmillió bruttóregisztertonna hajótestet épít, és a világ személygépkocsi-termelésének a fele Amerikában van. Tulajdonképpen mindenről megfeledkeztem, hogy furcsa és ideges nosztalgiák támadtak fel bennem, és éreztem, hogy nagyon hideg van, és nagyon szerettem volna Pántot a bizonytalan agyagfallal látni. — Megölték Pántot — morogtam később kedvetlenül, és a sok feketétől hányingerem volt. Az arcán összemosódtak a lőporfüstös vonalak, a szürke bajusz idegesen megrándult. Egy ideig furcsán, gyanakodva hallgatott, mintha kitért volna valami elől, és a penészes dohányszagra, srapnellok- ra meg lőelemekre gondolt, mert tüzér volt. — Fegyverrel a kézben itt is, ott is, lovagiasan::. — mondta közönnyel, és valami megint megrándult az arcán, de az is lehet, hogy valamelyik ablakot kihajtotta a szél, és egy fény rácsapott az arcára. — A lovas katona is öl, ezredes úr..: Szemrehányóan visszanézett. — Távcsővel láttam, hogy az ellenséges üteget áttelepítették egy másik tüzelőállásba, ez az üteg egy órával ezelőtt száz emberemet levert, és tudtam, hogy egy óra múlva megint tüzelni fog. Napóleon a wagrami csatában... Hallgattam. Már este volt, izgatott, könnyű fényekkel, és a presszósnő a kötényébe nyúlt, megcsörgette az aprópénzt — Kétszázhetvenkét forint hetven fillér... Szerettem volna megbeszélni ezzel a fegyelmezett, szürke ezredessel, akit én a gyerekkoromban Pantónak neveztem, hogy soha többé nem megyünk fel a padlásra, ott, Pesterzsébeten, az Angyal utcában, és nem kell neki lovagiasan eldőlnie, mint az óriásfenyők, de nem lehetett beszélni. A presszósnő az aprópénzt csörgette. A villanyrendőrnél se lehetett beszélni, ahol zöld jelzésre vártunk, mert az állát előre dugta, mintha a meleg gépszagba lőporfüstöket keresett volna, nem is törődött velem, rövid, magabiztos mozdulatokkal biccentett, azután áttört az utca másik oldalára, mintha a erős karcsapásokkal a Dunát úszta volna át. Belefúródott a gyanútlan tömegbe, vitte magával a napóleoni csaták stratégiai tervét és a hidrogén- bomba-képleteket. Jól szabott, szürke ruhája, fegyelmezett tartása megtévesztő volt, és ebben a nagy tömegű, nehéz utcában csak egyedül én tudtam, hogy meg kellett volna ölni a presszóban. Most szólok. Thiery Árpád HARGITAI ISTVÁN VERSEI: Bányásznap éjszakáján Megéneklem ma Öt, A vidám cimborát, Ki lámpással kezében Világít messzi éjben — S megissza jó borát. S megéneklem ma Öt, Ki messze Afrika Tárnáiban köhécsel Kezében apró méccsé! — S mérget szí orrlika. S megéneklem ma Öt, Ki Dél-Amerika Ezüstjét tonnaszámra Fejti ki, s nem vigyázza — Tán csak Szűz Mária. S megéneklem ma Öt, Kinek ura a Sah: — Lánc csörög kezén még ■ S szakállas aranyérmék Felett a pallosa. Megéneklem ma Öt, Kinek nincs ünnepe Ma: és nincs feljegyezve — Legfeljebb társ-szívedbe, Évszáma és neve ... Nyár i téma hőség Gyomrunk nem a kakaó cserjék Barna porát s a'lágy tejet Kívánja: szalonnával ennénk Erős paprikát s kenyeret — S iucullus paradicsomot, mely Mosolygó, mint a kisgyerek Pufók ^rca, amikor felkel S szétnéz játékai felett... ■ Erről aztán írni lehet, Nem kell felség jelzés se cégér, — Az orsó magától pereg — Párkák sem fonnak semmi pénzér : Gyümölcsöt szednek nyúlt derékkal Export ládákba, mint bohó Leánykák. S gondunk, mint az égalj Szétf oszlik. S mindez csuda jó! ORAVECZ IMRE: c/biijiiin Mikor a nap már kifáradt a kék szunnyadt az égen a homályból halkan anyámat vártam. Zenéltek a rétek ezüst úszott fényes kapáján, a fűn amerre lépett S kezén mit a szél nyes (A levest csendben merte s álmai megcsillantak fején ha rám gondolt szegény) FARKAS ANDRÁS: Szilágyi Élek: Öregasszony. I. A hangok elvesző strófáiból A művész írni és alkotni kezdi, Amit alig lehet csak lejegyezni: Meghal a nap, és felrepül a hold, Egy ág, a lomb a víz fölé omol, A pára készül a sötétbe veszni, A gyermek szempilláját leereszti — Ez mind-mind hang- és kotta valahol, Zene, zene és kínzó vallomás is, Időben megfogant s időtelen, Bénítva megrendít, s vágyón továbbvisz, Mint csillag porlik s eggyé lesz velem, Zene agyamban, tárgyban, kottafejben, S hallom, idézem, hívom — s elfelejtem. II. Törékeny harminckettedekben, Koronás hangokban építkezik Ez a világ, a hegy, a völgy, a sík, Hogy sorsunk érte mindig megremegjen, Futó időben, de értelmesebben Minden percnél hozzánk ígérkezik Minden hangzás, s míg kérdjük: mi ez itt. Ügy válaszol, hogy tűnik a szelekben. De a szelek a dal sok porcikáját A semmiségből hűen visszahozzák, Fényes napón, vagy búvó éjszakán át, S újból megszületik bennünk az ország, Ahol a dallam halhatatlan népe Kerekedik érzéseink fölébe. III. Szorgalmával szalad a fürge hangya, Parancsa hajtja, végzi dolgát, Izzad, szuszog, azt mondjuk, néma hangja Akkor se hallható, ha jól kitoldják, De az a hang, amit a szív, a kamra Belül dobog, az a zene, a honvágy A szólalás után, ahogy kimondják, A vallomás, válasz hívás a hangra, A hangra úgy, ahogy a furcsa élet Üzen velünk és hív helyettünk, Akikben lélek szól és lélek éled, Akiknek sírnunk kell, nevetnünk, Koronás hangban, harminckettedekben, Hogy sorsunk értük mindig megremegjen. KATONA JUDIT: ARATÁS Készülök tágas, szép mezőkre, hol búzák tűzött kontya szőke. Lábuknál fürjek ülnek félve, zöld a füvek menekülése, Megriasztja őket a reggel, kaszásokat hoz nagy sereggel, s gerezdek mellé este pilled megáldani kenyereinket. KOVÁCS SÁNDOR: NOCTURNE A lámpákkal ékes bárból halk tangó árad ki lassan, a dobon cammogva lépked üteme a lágy zenének s szétkószál az éji parkban, Itt ülök, a fák alatt már kinyílt a teljes éjszaka, a távolból idenyilaz egy lámpa — mint arany ijjas meséből a valóságba; Lábom mozdul az ütemre, nem akarom bár, de egyre sodor valami s hiába ellenkezem, máris táncra kérlek, akár akkor este; ja kockás terem, zenészek, ;Iikőrös pohár harangja — mindent eljátszik az emlék — ;a fény mind a szemedben ég js hegedű remeg szavadba... . Csönd! Piszton jajdul és dobok [robognak át az éjszakán, hideg kezembe markolok, itt ülök, egyedül vagyok... [Vártam valakire talán?.*.
