Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-21 / 221. szám

4

NÉPÚJSÁG

1963. szeptember 81., szombat

A terv esskös Horton a népművelési munka céljainak

eléréséhe%

NEM IS TUDNÁM hirtelen megmondani hogyan csináljuk, de az biztos, hogy nem vagyok egyedül. 1961 óta az önkéntes segítők nagy serege vesz körül, s a kulturális munkáért mindenki hajlandó tenni valamit. A most kitüntetett horti kultúrházigazgató, Fehér Vilmos nyilatkozik így arra a kérdésre, hogyan érvényesül a kulturális terv készítésében, végrehajtásában a társadalmi összefogás?

Kilenc éve dolgozik a népművelési munkában. Nem volt véletlen, hogy amikor felépült a horti kultúrház, s vezetőt kerestek, a választás őrá esett. A hosszú évek népművelési tapasztalata már tarsolyában volt, s a most kapott kitüntetés azt igazolja, hogy mint igazgató jól kamatoztatta amit 1954 óta megpróbált megvalósítani, s amit tapasztalatként összegyűjtött. A kulturális munka társadalmasítása Horton két éve megvalósult már Ösztönösen indult, de aztán az irányítást átvette a tudatos törekvés, a célok megvalósításáért való tettvágy.

Fehér Vilmos két évvel ezelőtt megszervezte a fiatalok, az úttörők népes seregét, s ha valami rendezvényre, vagy előadásra kell mozgósítania a falut, csak kiosztja a feladatot, s az „önkéntesek” igyekeznek maradék nélkül elvégezni azt.

MOST, DE MÁR EGY évvel ezelőtt is, amikor a kulturális terv készítése a fő gond, nincs magára hagyatva, mert a faluban a tanácstól az iskoláig, a tsz-tői a gépállomásig, meg a társadalmi szervek vezetői is egyaránt közös ügyüknek tekintik a tervkészítést.

—| Nem népművelési szakágakra terveztünk, hanem először is felmértük a műveltségi rétegeződést, a község gazdasági és kulturális igényeit, s ennek figyelembe vételével kidolgoztuk a célkitűzéseket. A tervet ezekre exponálva készítettük el. A népművelési szakágak e célok elérésében

^y/tn/or t/m

MÄNBRIN KAPITÁNY

Olasz —francia film

adnak segítséget nekünk — mondja Fehér Vilmos.

A művészeti munka sem önmagáért indul, hanem azért, hogy az előadásra kerülő táncok, kórusművek, drámák és vígjátékok eszközül szolgáljanak az egyik központi cél — a művészeti, esztétikai érzék nevelése — elérésében.

A TERV BÁRMELYIK

pontját emelnénk is ki, mindegyiken rajta van a közös tervezés, de a közös végrehajtás bélyege is. Itt van például a műkedvelők csereműsora. A művészeti csoportba tömörült fiatalok nevelése az elsődleges cél. Ezt szolgálja a választott műsor előadása. Ám a fiataloknak közönség, szereplési lehetőség kell, különben nincs ami összetartsa 'őket. Hort kicsi ahhoz, hogy egy darabot állandóan ott mutassanak be, ezért a megye más színjátszó csoportjaival egyetértésben megszervezték a csereakciót.

A tervezett barátsági hét nyíltan mutatja, hogy a kiállítást, filmvetítést, ismeretterjesztő előadást, irodalmi estet, egy egész év műsorát csak közös összefogással, széles társadalmi segítséggel lehet gyümölcsözően megszervezni.

Terveik között szerepel az is, hogy hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára akul- túrház elkészíti a község monográfiáját.

Ezt sem képes egy ember egyedül elvégezni. Ehhez is támogatás és sok-sok apró munka kell azok részéről, akik lelkesen, önzetlen segíteni akarássál jönnek a kulturális tervek végrehajtásában a függetlenített vezetők segítségére.

A horti művelődési házban esténként nem égnek hiába a csillárok. Dolgozik a kultúrotthon igazgatója, s a kulturális bizottság. Nem úgy, hogy éjfélekig üléseznek, hanem olyanképpen, hogy az egyik helyiségből Bőze Tibor vezénylése nyomán száll az ének, a másik teremben Demeter Zsuzsa vezeti a kicsik

Wolfnerékkel a per csak év végén, karácsony előtt fejeződött be. A végleges szakításról szóló megállapodást a következő év közepén írták alá.

Az író ekkor azonban már súlyos beteg volt.

Tavasszal még gyakran kint üldögélt vastag házikabátjában az am- bituson, a napsütésben. Mindig tartott magánál néhány szelet papírt, ceruzát, hogy gondolatait leírhassa. Máskor iratait rendezgette, a készeket, a befejezetleneket. Egyszer- másszor rövid ideig Írogatott is, de hamar abbahagyta;

Már nyárba fordult az idő. Csupa illat, csupa virág volt a kert, zöl- dellt a borsika és az író legkedvesebb mezei virágja, a sárga méz- kerep. Ilyenkor Józsi fia is itthon volt.

— Fiaim, elkészítettem kétszáz könyvet — és úgy tűnt, mintha beszéd közben néha-néha levegő után kapkodna —, úgy tudom, hogy a városnak nincs könyvtára. Ezt én a városnak ajándékozom könyvtáralapításra. Menjetek el a polgár- mesterhez, jelentsétek be szándékomat.

Reggelenként későn kelt, rendszerint megvárta, amíg átmegy Mila. Ha késett, üzent érte. Mila azonnal jött, nem kérdezett, szét sem nézett, csak rohant a hálószobába, ahol minden csupa várakozás.

Szétnéz a kedves rendetlenségen. Az éjjeli szekrény lapja telve jegyzetekkel. Ami a földön hever, felemeli. Az egyiken ilyen szavak: szellem, leszek, szállók, szólok, kész, kérem, készül, alszom, kelek, lélek, remek... Ah — dobja félre a pa- pírdaratokát. — Nem is tudom mit mondjak — zsörtölődik. — Mindig azt mondja, hogy nem tud aludni! Nem is tudhat, amikor éjszakánként ilyen hiábavalósággal tölti idejét;

Gárdonyi szelid szemekkel néz az asszonyra: — Milicám, kedves — mondja, és megfogja Ilona kezét. — Ez volt az utolsó. Ezt megígérem.

— Árulja el már nekem — kérte Mila —, mégis, mit tartalmaznák ezek az írások?

— Feljegyzések élő emberekről és megfigyelések az életről. Aki tudja, fejtse meg! Hagytam belőle muta41

OKOS \ MlRLÓsJ

lté~ 3. fCtrákjfz&k&h,

RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL

Néhány hét eltelt, de egészségi állapota nem javult. Házi gyógymódokon kívül alig használtak mást. Glósz néha hívás nélkül is feljött, de nem olyan gyakran mint azelőtt. Ahogyan korosodott, neki is nehéz volt a járás.

Még tartott a forró nyár, amikor filmesek érkeztek a Sáncba. Két bérkocsi hozta a stábot. A Renaissance Színház tagjai: Ligeti Lajos: Görét, Durbints sógort: Pataky Ferenc, Kátsa cigányt: Endrei Jenő, Göre Marcsát: Pándly Margit alakította.

A kertben készült a felvétel. Mila hazarohant. Lila ruháját fehérrel váltotta fel. Nagy karosszéket helyezett a virágok közé, Gárdonyira ráadta hálókabátját, beültette a nagy karosszékbe. Pipázgatva, könyvvel a kezében, gondolatokba merülten került a filmre, mint a filmszkecs meséjének írója. Aztán megelevenedtek a Göre figurák; Filmre került a fehéroszlopos ház is.

Gárdonyit kimerítette a szereplés; Mila ágyba segítette, és Gárdonyi fel sem kelt két napig.

Mila örökké mellette volt. Hol felolvasott, hol álmát vigyázta, máskor ápolta.

A következő hetek, hónapok így teltek. Kelt, feküdt. Szeptemberben Zieglerné influenzában megbetegedett* Gárdonyi orvost hivatott; Glósz Kálmán feljött, őt is megnézte.

— Rendszeres kezelésre van szükséged, barátom.

— És az mit ér? ;:. Aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik!

Egyre gyengébbnek érezte magát. De azért fent járt; Rendezgetett, dolgozott. Mindennap egy-két lapnyit dolgozott utolsó regényén, a Bibin.

Október 13-án naplójába is írt: „Csepergős az idő. Feküdtem.”

Ettől kezdve ágyban maradt.

— Csak azt sajnálom, hogy nem ülhetek az íróasztalom mellett. Minden napom olyan, mintha elvesztettem volna őket az életemből — mondotta Milának.

Néhány nappal később Mezeiné, Legányi Mariska látogatta meg. Csinos, megasszonyosodott. Szép volt.

— Amikor hallottam, hogy beteg, nem akartam elhinni. Sőt, most sem hiszem;;.

— Azt hitte, hogy az írók nem lehetnek betegek? Ezt én jobban tudom. Minden orvos feljön a városból és mind meg akar vizsgálni; Szívgyöngeség és rendellenes vérkeringés — mondják. Az ágyból nem tudok felkelni; Nem érdemes élni, Mariska!!

Vendégek jöttek: Setét Sándor, Werner Adolf, Tordai Ányos. Gárdonyin nem látszik a betegség. Vidáman eregette a füstöt, pipáját dicsérte:

— Minden nagy ember pipából szívta a nagy gondolatokat — derült föl.

Setét még egy orvossal próbálkozott.

— Vesebaj, májbaj — állapította meg Schwarcz Sándor. — Próbáljuk rábeszélni, hogy Pesten, valamelyik szanatóriumban gyógykezeltesse magát;

— Nem vagyok én komoly beteg, Sándorkám! Azt hiszem, reumám vagy effélém lehet.

így Setét Sándor azonnal hazatelefonálta Gárdonyi Józsefet Pestről. A diagnózisról pedig értesítette a Pesti Hírlap főszerkesztőjét, Lég- rády Ottót. Légrády azonnal intézkedett, hogy Gárdonyit Budapestre szállítsák.

Gárdonyi felült. Mila párnával támasztotta meg a hátát. Amikor

Sándor megjött, kérte, hogy játssza el zongorán a Darumadárt.

Sándor a zongora mellé ült. De nem ez volt az igazi, fejét csóválta.

— Adjátok ide a hegedűmet. — És eljátszotta kedvelt nótáját:

Darumadár, gyere velem; >s

★

Mikor a látogatók elmentek, bejön a szobába Gárdonyi nyolcvankét éves édesanyja, kezében hasábfákat cipel. Éles tekintetével szétnéz, a kandallóba rakja a fát, majd kifelé indul. Az ajtóból még egyszer visz- szatekint, lecsukott szemű fiára néz, Milának mondja:

— Hagyja pihenni;

Gárdonyi fáradt kézzel magához hívja Milát. Oda áll a széles rézágy mellé és vár. Int, hogy üljön le. Mila rövidlábú széket húz az ágyhoz, leül. A férfi mozdulatlan, csak a keze motoz, keresi az asszony kezét.

— Nézze, milyen szép virágok ezek!

Az, asszony körültekint, de nem lát semmit.

— Milyen hosszú levelük vanr!

— Hol? — kérdezi.

— Ott a falon.

Odanéz, de ott nincs semmi. Erre megborzong és gyógyszert ad a betegnek. Az néhány szót mond:

— Mindennek vége, Szép volt. Megérte.: 1

Mila sír.

Délután még Setét rohan feh

— Nini, te vagy az, Sándor? Hát mondd csak, állsz-e vagy ülsz most?

— Még most akarok leülni — mondja Setét.

— Előbb add ide a pipámat;

Mila nyújtja a pipát Setéinek, aki

az író kezébe adja, meg is gyújtja.

Gárdonyi szívja, egyre csak szívja és néz, néz ;;.

— Tyű, Sándor, itt baj van! Nem látom a füstötl

így történt ez az egri Gárdonyi utcában 1922 október 30-án*

— Vége —

Búcsúzóul a regény írója kilép a sorok közül. Elmondja még néhány szereplőjének sorsát; Mert az élet nem áll meg egy élet utolsó lapja mögött. Tovább megy az is, mint az idő:

Ziegler Sándorné, az író édesanyja, 1926-ban, 86 éves korában

halt meg, Gárdonyi József 1945- ben, Gárdonyi Gizella 1945-ben 56 éves korában;

Halászy Cézár 1928-ban Kisvárdán vasúti szerencsétlenség áldozata lett.

Feszty Árpádné (Jókai Róza) 1936-ban halt meg. Feszty Margit férjhez ment.

Majthényiné, Lisztovszky Mariska nyolcvannyolc éves koráig gondozta Gárdonyi virágait.

Mátékovies József, városi közgyám, 1926-ban elvált Tóth Ilonától; Újra nősült. Második feleségével példás házasságban élt 1949-ig.

Tóth Ilona Gárdonyi halála után hosszú évekig céltalannak érezte életét. Mindennap kiment a Be- bek-bástyára, hogy kisírja magát. Napközben festegetett, emlékiratait írta és várta a postást. Mindenét elajándékozta, sokat nélkülözött. Gárdonyi végrendelete elveszett, így Mátékovies Józsefné- i'Sl nem történt gondoskodás.

A harmincas évek elején házát lakhatatlannak nyilvánították, kilakoltatták. Ekkor idegösszeroppanással kórházba szállították. Felépülése után Mezeiné, Legányi Mariska vette magához. Velük élt közel harminc esztendeig. 1963-ig. Az egriek sokszor láthatták, amint fehér ruhában ment a várba, Gárdonyi sírjához*

— Mindjárt nem mentünk bele, de aztán megpróbáltuk. Berecz Benjámin, a művezető, meg Boros Gyula, a párttitkár vette pártfogásba a tervet. Boros az egyik legrégibb égető az üzemnél, itt dolgozik most is, a másik kemencénél. Nem azért mondom, hogy őket, vagyis a mi újításunkat dicsérjem, de sikerült. A mi kőművesünk munkaidő után, meg túlórában falazta a kemencéket és azóta nálunk 10—15 mázsa szénnel kevesebb fogy el naponta, öreg gyárban is lehet újítani és ha segítség akad, a mészégetőknek is sikerülhet.

Az iroda felé indultam. Megálltam, visszanéztem az idős égetőre. Vajon véletlenül mondta volna, hogy a mi újításunk, ami kőművesünk ? Arcát nem láttam, választ nem kaptam, de szavakra nem is volt szükség.

Az égető a tüzet ellenőrizte, nagy hozzáértéssel forgatta a hosszú vasrudat. F- L.

Este ott állottak ágya körül családjának tagjai, Mila és barátai;

Éjfélkor magához térig elbúcsúzott fiadtól és édesanyjától, megcsókolta őket. Józsefnek mondta:

— Gyújtsátok meg a villanyt!

— Ez csak olyan egri villany és sötéten ég! — felel fia;

— Miért nem égettek akkor párt» zsi villanyt?

Aztán csend lett, és sokáig csend volt.

megszokott mozdulatokkal végzi munkáját, de megállás és pihenő nélkül. Nem kapkod, mindig oda nyomja a lapátot, ahol a legkönnyebben merül és pontosan oda dobja a szenet, ahova kell. Több nem férne a lapátra, de egy darab se esik le róla.

Ennyit eszik a maguk „masinája”? — kérdeztem, amikor az öreg homlokáról már letörölte a verítéket és a vizeskupát is jól meghúzta.

— Most már csak istenes, de ezelőtt többet kívánt és meg is ette, amíg 'be nem fogtuk egy kicsit a száját — adta vissza a masinára vonatkozó tréfát az idős égető. De amit ők tettek, az nem tréfa. Ámbár akadt köztük, aki eleinte tréfára vette a javaslatot.

Sebők Imre, a vállalat főmérnöke tette szóvá, hogy változtatni kellene a kemence nyílásán. Elmondta, aztán le is rajzolta, hogy miként gondolta. Meg lehet csinálni?

aranyérmes bábcsoportjának próbáját; amott a rádiós szakkör tagjai hajolnak a készülék keresőgombja felé, ismét másütt a színjátszók készülnek új szereplésre. A jó munkát ez a pezsgő élet bizonyítja, meg a két éve folyó egyenletesen emelkedő tevékenység.

FEHÉR VILMOS okosan tette, amikor az őt körülvevő emberek segítségét, mint számottevő erőt vette számításba munkája végzésekor. Ennek köszönheti a szép eredményeket, a község meg az ő ügyes irányításának mindazt, amit eddig elértek. A társadalom, a falu összefogása a biztosíték arra, hogy a most elkészült népművelési terv célkitűzései megvalósulnak, s júliusban elmondhatják a hortiak — ez évben is tanultunk, művelődtünk, előbbre léptünk egy lépést.

Cs. Adám Éva

Öreg, kissé roggyant épület a Szlvásváradi Mészmű. De szükség van rá, mert a modernebb, újabb üzemek nem tudnak elegendő meszet adni az országnak. A szilvásváradiak becsülettel iparkodnak, hogy erejükhöz képest törlesszenek a téli adósságból és valamit pótoljanak az országos hiányból.

Az egyik égető tenyérvédős kezébe rongycsomót markol, kinyitja a kemence ajtaját. Kékesfehér lángnyelvek csapnak ki. Nem a munkással, csak a bajuszával incselkednek. De úgy látszik, ő már megszokta, farkasszemet néz a vörösen izzó szénnel és kővel, még el is mosolyodik.

Jó tüzünk van. Első osztályú lesz a meszünk, ebbe követ és selejtet csak a rosszakarat talál. .

De. beszédre most nincs idő, mert kihűl a kemence. Az égető „szerszámért” nyúl és lapátolni kezdi a szenet. Tempós,

A MÉSZÉGETŐK ÚJÍTÁSA

teni akarás menthetetlenül viszi végzete felé.

René Havard forgatókönyvtémája rokönszenvet kelt « népi hősök iránt.

Jean-Paul Le Chanois rendező a rendkívüli emberi erényekkel bíró népi hős jellemének megformálására vállalkozik. Igénye sokrétű feladatot jelez, a megvalósítás azonban sokszor elmarad a rendező által kiszabott magaslattól. Le Chanois sem tud megszabadulni azoktól a félig hihető sablon-megoldásoktól, amelyek a kalandfilmekben izgalmat hoznak és nevetésre ingerelnek. Amivel több ez az alkotás a korábban látott', színes, mozgalmas produkcióknál: Mandrin emberi gyengéit is megismerjük; sebezhető pontjait is megmutatja a rendező, a kitűnő bábjátékos, és jelzi a hős elkerülhetetlen tragikus végét.

A címszerepet játszó Georges Riviére kitűnő képességeket csillogtat ebben az alakításában. Sokban mintázza Jean Marais-t, de mintha benne több kedély és derű lenne. Jeanne Valérie, a polgármester lánya —, akit apja csak ad-vesz érdekei szerint — arisztokratikus jelenség, pasz- szívabb a kelleténél, mintha érzelmeit szégyenlené. Sylvia Montfort Myrtille-je a kor lánya, aki késsel-körömmel küzd szerelméért és igazáért. Jő alakítás! Dany Robin Erco- urt bárónője ismert sablon a francia történelmi filmekből. Az intrikus Bélissard-t Georges Wilson játssza-vívja hosz- szú és indokolatlan jeleneteken keresztül.

Az epikussá sikerült film hibáiért kárpótolnak Maré Fossard képei. A francia tájak bája és a svájci hegyek soksok szépsége külön is élményt szül a nézőben. Feljegyezhetjük még Georges van Parys zenéjét is, bár a kopott kópia zörejei gyakran elnyomják a zenei foszlányok intimebb hatásait. A csatajelenet — komikumán túl — zeneileg iá jó kompozíció.

ffarkas)

kell eltartania, a nagy adót is kell fizetnie, ezért a tilalom ellenére akkor is dolgozik, amikor leendő apósa, a gerinctelen polgármester hasas beszédben köszönti a nép feje és gondja felett únottan eltekintő kormányzót. Mandrin Svájcba kénytelen szökni az események során. A népi hős kacskaringós útjain harcol az igazságért. Maga mellé gyűjti a jogfosztottakat és azokat, akik a törvényen kívül, de nem az emberi erkölcs ellenére lázadnak a nép nyakán élősködők ellen. Mandrin jelentős hős; Voltaire , beszél róla és csatái társalgási témát jelentenek a francia arisztokraták szalonjaiban. Mégis el kell buknia énnek á hősnek igazságérzete ellenére is, mert a történelmi időkhöz és feladatokhoz nincs mértéke: merész és álmodozó; hiúsága az elhamarkodott bosszú, vagy éppen a minden elesettel való azonnali együttérzés és segíEz az alkotás is a kalandfilmek családjába tartozik — mondanánk, ha kedvünk lenne a tudományos rendszerezéshez. S valóban 'történik irt annyiféle-fajta verekedés, vívás, csetepaté, trükk, móka és fenegyerekeskedés a közönség megnevettetése érdekében, hogy már fáradunk bele s csak azon sakkozunk, gondolatban, hogyan építette volna föl ezt vagy azt a jelenetet „A púpos” rendezője Jean Marais-vál.

Pedig ez a film nemcsak kaland. Szándéka és mondanivalója több és nemesebb. XV. Lajos Franciaországát élesztgeti nagyképű kormányzójával, harácsoló városi uraival és az ellenszegülő, az adóterhek alatt nyögő kisembereket, a törvény nyomása alól a törvényen kívüli állapotba kerülő becsületes franciáknak az igazát bizonyítja Mandrin kádárlegény, aki szereti a polgármester lányát. Özvegy édesanyjával él, kettőjüket