Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-18 / 193. szám
1963. augusztus 18., vasárnap NEPÜJ8AO 3 r etoúxmal (Foto Márkusz) A z Olasz Kommunista _ párt Rimini megyei pártbizottsága szerény, de tágas épületben húzódik meg a Corso Augusto 22 alatt, nem messze a diadalkaputól, ahol valamikor a légiók vonultak be zárt cohorsokban az ősi város falai közé. Az épület régi, évszázados, de masszív, erős, mintha csak jelképezni akarná a megye kommunistáinak erejét, akik sok-sok győztes sztrájkot vívtak és nem kevés politikai sikert arattak. A megye sok községében, sőt a szomszédos Bologna megye székhelyén, Bolognában és a megye kisebb városaiban is kommunista a polgármester. Ez még nem Észak-Olaszor- szág, az ipar fellegvára, de mégis már forradalmi központ, ahol elsősorban az építőmunkások népes hadserege csikar ki évről évre újabb kénytelen engedményeket a tőke uraitól. Amikor ott jártam, a pártbizottság fiatal titkára szinte naplószerűen sorolta fel az eltelt évek győztes csatáit, egy született teoretikus magabiztonságával elemezte az olasz helyzetet, s a párt gyakorlati és bevált politikájának taktikai, stratégiai módszereit... — Százezreket képviselünk csak itt az Adria partján — mondta és nem a hencegésből, hanem a felelősségtől, a feladat nagyságától magabiztosan — de milliókért harcolunk! — tette hozzá, s azt fejtegette, hogyan válik egyre forradalmibbá az olasz munkásosztály mellett a parasztság, sőt a rendkívül számottevő kispolgári réteg is. Párizsban, a Citroen autógyár munkásainak egyik külvárosi otthonában, fiatal munkásokkal találkoztam. Itt gyűlnek össze estéről estére egy kis vitára, táncra, tanulásra. . — Szerencséjük van — mondták nevetve és arra értve, hogy a várost látni nem kell gyalogolni végig a boule- vardokon, mert aznap, sót azon a héten nem volt sztrájk, jártak a metrók, az autóbuszok és a taxisofőrök sem állították le hintázóan kényelmes Pougeot kocsijaikat. — Ha a szakszervezet meghirdeti a sztrájkot, az is sztrájkolni kénytelen, aki talán még nem éri fel ésszel, milyen fegyver ez a kezünkben... Kénytelen, mert nem mer szembeszegülni velünk, munkásokkal, dolgozókkal — magyarázták a francia viszonyokról beszélgetve. És néhány nappal később, amikor Bre- tagne-ban jártam egy negyven hektáros paraszt birtokán, az is arról szólt, hogy kész tüntető felvonulásra is, ha a kormány nem veszi figyelembe a parasztok érdekeit. [V em sokkal később való- ban felvonultak a bre- tagnei parasztok! Bécsben, az osztrák ifjúsági Szövetség székházában a bécsi titkár szólt arról, hogyan alaA halhatatlanság titka Sikoly Elek remekíró megelégedett arccal, derűs optimizmussal dobta a papírkosárba legújabb alkotását. — Ezzel is meglennék ... — dörzsölte össze tintafoltos ujjait. — Ismét sikerült egy művemet átadnom az igazi örökkévalóságnak. Látod, öregem, így kell ezt — fordult hozzám oktató hangon. — Hogy kell? — ámuldoztam, mert bár Sikoly Eleket sem remeknek, sem írónak nem tartottam, de a könnyed és magabiztos mozdulat, amellyel műve a papírkosárba került, mégis meghökkentett. — Hát nem láttad? írsz egy drámát, vagy regényt, esetleg egy novellát, ügyesen, szépen, izgalmasan, és aztán a papírkosárba dobod. Ez az igazi halhatatlanság titka. — Nem értem — mondtam, mert tényleg nem értettem, mi ebben az igazi halhatatlanság titka. Sikoly Elek arcán szemmellátható sajnálkozás vonult végig ostobaságom hallatán, aztán felsóhajtott és magyarázni kezdte... — Nézd, annyit beszélnek Tolsztojról, Balzacról, Arany Jánosról, Fodor Józsefről, akik műveikkel állítólag bevonultak a halhatatlanok közé, azazhogy örökké fennmaradnak alkotásaikban ... De mennyi kínlódás vezet el addig? Nem az írásról beszélek, az semmi annak, aki tehetség, zseni. De a kéziratot átadni a kiadónak, a kiadóval veszekedni, korrektúrázni, javítani, átírni, húzni, beletoldani, nevet változtatni, hogy ne sértsen valakit, s mindezt egy olyan korban, amikor már tudjuk, hogy az anyag örök, mindig volt és mindig lesz, amikor az atomok belső szerkezete már nem titok az iskolás gyerek előtt sem.. . Látom, még most sem érted. Az a papír, amire írtam, az a tinta, amivel írtam, atomokból áll. Az atomok alkotják az anyagot, igaz? Na- mármost, én megírtam ezt a kis remekművet az örökkévalóság számára ... Vigyem a kiadóhoz, járjam a kálváriát? Egy frászt. Be a papírkosárba, hisz az alkotásom anyaga örök, tehát akkor, amit alkottam, az is örök- Nem kell nekem kritika, dicséret, olvasó, küszködés, csak írok és dobok, írok és dobok: a halhatatlanság, az örökkévalóság számára. Nagyszerű, mi? — Csodálatos — hebegtem. Sikoly Elek megveregette a vállam és ki tuszkolt az ajtón: — Menjél, öregem, ne zavarj, egy tetralógiához kell kezdenem. ... Űj papírko- sárt vettem, vár az örökkévalóság. (egri) Huszonnégy halott. Szép teljesítmény. S mindez a neversi — visszavágás eredményeképpen, „A púpos” című filmben. Elnézést, ha egy-kei halottat tévedtem volna, megtörténik az ilyen nagy üzemnél ahol percenkint villannak a pengék csattognak a kardok, török, lópaták, s a hős pengecsapásai nyomán úgy hull az ellen, mint ősszel n légy. Mondom: huszonnégy hullára emlékszem a másfél órás film ideje alatt, az annyi, mint kereken négy percenként egy. S mindez egy vacak karddal! Na lám, nem kell aggódni, hogy mi lesz. ha megtörténik a tel- i es atomfegyverkezé- ?í tilalom. Aki hullákat akar, vesz egy kardot, megtanulja a neversi visszavágást, s ha szorgalmas, ambiciózus lélek, felviheti két percre is a hullák átlagát illetően. Különben vidám, kedves, igazán romantikus film volt! (-ó) Tjárcaközi lehetőség Közel tucatnyi, kisebb-na- gyobb kultúrterem szolgálja Gyöngyösön az üzemek, vállalatok dolgozóinak művelődését. Csaknem valamennyi jelentősebb üzem büszkélkedik saját kultúrteremmel, vagy klubszobával, s költik rá a forintokat külön-külön, jól vagy rosszul, — vegyesen. Csupán a városnak nincs már évek óta megfelelő kultúrháza, nincs olyan művelődési központja, amely otthont adna a művészeti csoportoknak, szakköröknek, színháznak, s amely méltóképpen reprezentálná és kielégítené a lakosság gyorsan nőtt igényeit. Nincs ilyen kultúrközpont Gyöngyösön, és a régi legényegyletből nem is lesz soha, még ha rá is költötték azt az egymilliót. (Sajnos!) Igaz, a város második ötéves tervében szerepel egy új művelődési ház építése, de ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, be kell vallanunk, a tervezett kultúrközpont mérete legfeljebb napjaink igényeit tükrözi, de nem a holnapét. Már pedig a Mátra kapuja szinte egyik napról a másikra nő, terebélyesedik, mint a jó gazda ápolta gyümölcsös, új gyárak, új vállalatok kémek bebocsátást és a város mindenki előtt szélesre tárja kapuit. 1949-ben alig 22 ezer volt a lakosság száma Gyöngyösön, az 1960-as népszámlálásnál már megközelítel te a 29 ezret, s ma már túlhaladta a 30 ezret is. így Gyöngyösön már a holnapnak, az elkövetkező évtizedeknek kell építeni a város kulturális központját. Modernet, nagyvonalút, olyat, amelybe bele fér egy színház is, de nerr csak tájdíszleteivel, hanem ;■ székhelyi előadás teljes be rendezésével. Mindez nagyo: szép, de honnan a pénz eg ilyen jelentős beruházáshoz? Összefogásban az erő, - mondogatjuk gyakorta, ezér is tömörítik az ipari vállals tokát, s ugyancsak ez okbe hangoztatjuk naponta több szőr is: milyen jó és hasznú lenne egykézbe hozni a ki patakocskák módjára szertefo- lyó kulturális forintokat. Egy ilyen nagy összefogá lehetősége csillant most fe Gyöngyösön. Az Egyesült Izzónak jelentős beruházásai lesz nek a városban, s az ipar fejlődését követik a kulturális lé tesítmények is. A vállalat számottevő összeget fordítha maid kultúrterem, vagy kul- túrház építésére. Ugyanezt teheti a bányaipari tröszt is, f mint fentebb szóltunk róla. f város is tervezi a kultúrház építését. A tucatnyi kisebb- nagyobb kultúrtermen és a? egymillióval megfejelt művelődési házon túl. most három különböző kulturális beruházás, építkezés terveiről esik szó Gyöngyös városában. Ha most az Egyesült Izzó, a Tröszt és a város összeadná, helyesebben összeadhatná a kultúrház építésére szánt milliókat, s három helyett egy épülne, olyan modem, nagy kulturális központja lenne a városnak, amely méltóképpen szolgálná a lakosság igényeit. Sikerül-e vajon az összefogás? Reméljük, igen! Minden MEGGYŰLÖLT — MEGTAGADOTT CSALÁD A HÄZ SZEMRE olyan békességes, mint a többi abban az utcában. Az udvaron gyümölcsfa, mint másütt, a háztetőn galambok. A parádiak mégis tudják, hogy ebből a házból már rég messzire költözött a békesség, a szeretet. Hangos szóváltások, kiabálások zaja veri fel időnként az utca csendjét, asszony- és gyermek- sírás hallik. Ha az ember munkában van, nincs idehaza, csend van és békesség, de amikor részegen megjön, se vége, se hossza a veszekedésnek. Tompán csattan a kiskapu. Otthon találom Csortos S. Pál vasutast. Hatalmas, piros arcú, szúrós tekintetű ember. Behív a lakásba és hellyel kínál. Röviden a tárgyra térek, mire kemény hangon megszólal: — Nem iszom én már többet, kérem. Megfogadtam.- Mikor?- Ma, ma fogadtam meg éppen. — Hányszor már életében? A kérdésre nincs ideje válaszolni, mert belép a felesége. — Gyakran iszik a férje? — Amikor hozzájut. Olyankor aztán kibírhatatlan. Veszekszik, tör, zúz. Engem is elmond mindennek, a lányait is. — Maga fogja be a pofáját — próbálja elnémítani a férj a sápadt arcú asszonyt. ÖBLÖS HANGJÁT, mintha csont-torokból hallanám. Az asszonyka bátortalanul próbálkozik: — Ilyen a természete. Ha részeg, álmából is felugrik és üt, zúz mindent, ami csak keze ügyébe kerül. — Én nem bántok senkit! — recseg megint az öblös hang. — El kell mennie elvonókúrára. — Sehová se megyek! Én dolgozni akarok! — kiabálja és fel-alá járkál a szobában. Arca kipirul, szemében a szenvedély lángja vibrál. — Kérdezzék meg a kistere- nyei fűtőháznál, milyen vasutas vagyok. Szolgálatban sohasem iszom. Kisújszállásig vittem tegnap is a vonatot... Egy ideig csend van a szobában. A csukott ajtó mögül valami zörejt hallok. — Itt is lakik valaki? — Az apám — válaszol Csortos. — Akit megvert a múltkor? — Mert megérdemelte — mondja határozottan és a gyűlölet hangján beszél az apjáról. — Cselédnek küldött, dolgoztatott, más gyerekének tartott tizenkét éves koromtól. Nem érdemel jobb sorsot ű itt lakik hátul, én magamban a konyhában. Kizavart ide a család. — Nagy lányaid vannak, négy gyermeked. Nem alha- tunk egy rakáson — próbál véleményt mondani az asszony, de Csortos ezúttal is gorombán ordít: — önnel nincs tárgyalni valóm! ön pusztuljon innen ... SZEMBEN ÁLLOK Csortossal. Egészen halkan szólok hozzá: — Ebben a családban mindenki hibás, csak maga a bűn- telen? Gyűlöli a tulajdon édesapját, kutyamódra bánik a feleségével, négy gyermeke anyjával, bántja, veri a családját és mindezért őket hibáztatja? SZÓRÓSÁN a szemembe néz, aztán válaszol: — Elmegyek innen! Itthagyom ezt a népséget. Még holnapután. — Elvonókúrára kellene inkább mennie. — Nem! Oda nem! Én már ültem is két hónapig, mert a rendőrség kitiltott a kocsmából. Azt is kibírtam. A munkámat elvégzem, jelesre vizsgáztam mindenből, a többi az én dolgom. Különben is én csak sört iszom. A ház előtti kis lócán üldögél Csortos két nagy lánya. Az egyik ezt mondja: — Tudja, nálunk mindenki haragszik mindenkire. Itt mindenki egymást szidja. Egy ilyen apát nem lehet szeretni. Kár volt jönnie. Ennek is anya issza meg a levét, mert ha maga elmegy, jól összeveri az apám. Szörnyű élet ez... ★ A községi tanácsnál jól ismerik a Csortos-ügyet. Nem egyszer szaladt már oda panasszal a síró asszony. A rendőrség előtt sem ismeretlen az ügy. — Tettek már valamit? — kérdezem az elnököt. — Legutóbb április 25-én kértük a járási egészségügyi osztályt, vigyék el elvonókúrára ezt az embert. Tud róla a Vöröskereszt is. Senki nem tesz semmit. Itt él előttünk egy ember, egy család, akiket talán még meg lehetne menteni. Mi megtettük a magunkét. EDDIG A TÖRTÉNET, a szomorú valóság. És most talán mondja valaki: minek avatkozik bele egy családi ügybe bárki is. Az is lehet, hogy Csortosnét beszélgetésünk után újra megverte a férje és újra szörnyű órákat élt át a család. Lehet. De lehet-e, szabad-e egy az ital rabságában vergődő ember garázdaságának, sorozatos bántalmazásának kitenni egy hetvenesztendős apát, egy feleséget és négy gyermeket? Nem! Ma már törvény parancsol megálljt és nyújt védelmet az ilyen családoknak. Az illetékes hatóságokon, az ő gyors intézkedésükön múlik, mikor gyógyul ki betegségéből Csortos S. Pál, mikor szabadul meg szörnyű helyzetéből az a család, ahol most a félelem, a rettegés és a gyűlölet az úr. Szalay István esetre, ez már nemcsak a gyöngyösieken múlik. Nem lesz könnyű a háromféle pénzforrást egy kasszába ömleszteni. Lehet, hogy tárcaközi vita lesz ebből, s talán megvétózza még a tervhivatal is. De a gyöngyösiek már évek óta hiányolják a modern kultúrházat, nem mindegy, mikorra válnak valóra az elképzelések, de nem közömbös az sem, milyen lesz a város új művelődési háza, kulturális központja! — márkusz — I Ismét egy „/eg”... í Nem hinnénk, ha a sta- f tisztika nem igazolná, hogy ! a Mátra a Bükk alja az < ország leggyérebben fási- ? ( tott területe, hiszen itt az I | egész területnek alig egy 5 t százalékán találunk fákat. [ ) Pedig az egész megyének > i több mint egy negyedét * J egyébként erdő borítja. I Sikerült ismét egy ! | „leg”-et. produkálnunk. \ S Aligha lehetünk rá büsz- I ) kék. { kul, változik a belpolitikai helyzet, mint döbbennek egyre többen rá, hogy a párt igazsága, a munkásosztály igazsága a nép, az egész osztrák nép igazságát jelenti. És amikor Strasbourg felé rohant a vonat? Egy nyugatnémet fiatalember fejtegette nekem németül, franciául, ahogy jött: szívesebben utazik pénzéért gyorsvonat! pullman- kocsin, mint ingyenes katonai vagonban. Egyszer látta az apját, de már nem is emlékszik rá. A bátyjára igen! Az 1945 után halt meg, alig múlt húsz éves, de a fronton szerzett betegségéből fiatal szervezete sem tudott felépülni. Emlékeimmel Európa országútjait járva nem tudok másra gondolni, mint arra a vitathatatlan tényre, hogy a kommunisták, a nyugati országok munkásosztályai egyre sikeresebb és mind nagyobb tömegeket megmozgató harcot folytatnak a maguk sajátos, történelmi viszonyaik között az új társadalom felépítéséért. Hogyan? Mások a viszonyok Olaszországban, ahol az évezredes kultúra romjain, a kétségtelenül fejlett ipar és északon magas szintű mezőgazdaság mellett is egyetlen országban két világ található meg: az Észak fejlett kapitalista, s a Dél szinte középkori feudális berendezkedése. Sok szempontból még ma is! És ismét mások Franciaországban, a forradalmak hazájában, vagy Nyugat-Németországban, a- vagy éppen Ausztriában. A marxizmus-leninizmusnak csak egy igazsága van, de ennek az igazságnak alkalmazása már sokrétű, bonyolult, mindenféle mechanikus másolás, mindenfajta sablon a sikertelenséget rejti méhében — az oktalanul felidézett kudarcot. TT s egy másik, nagyon is-LJ kézzelfogható gondolat. Ausztria és Nyugat-Németor- szág, Franciaország és Olaszország, de a nyugati többi állam is fejlett ipara következtében hatalmas lélekszámú munkásosztállyal rendelkezik. A zsúfolt városok lakóinak zöme kétkezi munkás, de legalábbis munkája után élő kisember. Akik ma ugyan egy tőkés ország Dolgárai, de akiknek nem is kis része éppen azért harcol, hogy megváltoztassa „polgárságát”. Miféle harc, miféle küzdelem és milyen győzelem lenne a szocializmus, a kommunizmus számára, ha a két rendszer sarkalatos vitáját csak a hidrogénbombák dönthetnék el? Milyen kommunista társadalom épülhetne fel a párizsi munkásnegyedek romjain, vagy akár a Notre Dame törmelékein? Hogyan lehetne a leg- humanisztikusabb társadalomnak nevezni azt, amely nemcsak a diadalívet, de a Corso Augusto 22-őt is romba- döntené, s amely, anélkül, hogy kényszerítenék erre, a világ eddigi leghumánusabb eszméje nevében atomjaira bontaná fel az inkább jeggyel és pullmankocsin utazni akaró nyugatnémet fiatalt? Európa országútjain sokat és őszintén volt alkalmam beszélni emberekkel, akik nem a tőke zsoldosai, de kiszolgáltatottjai voltak. Mégsem, egyikük sem szólt arról, hogy a jövő, az új és boldog társadalom embertársai hullájára épüljönek. Az emberek nem halni akarnak az új társadalomért, hanem élni. Halni is, ha van értelme! Az értelmetlen halál: em- bertelen! S a kommunista társadalom valóban az emberek társadalma. Gyurkó Géza Európa országútjain
