Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-14 / 189. szám

4 NEPÜJSAG 1963 augusztus 14., szerda A kormánynak kicsi a holtjátéka . . . ...ÉS EZ A JÓ! Tanúm rá a sofőr arca, amikor az indulás előtti próbánál szinte játéko­san ránt egyet a volánon és az aipró mozdulat után mintha elevenbe vágna az áttételes vas — érzi, hogy fog a kor­mány. Ekkor látszik a gép­kocsivezető szája szegletén az elégedett mosoly, amelynek hasonmását véltem felfedezni Kivés József párttit'kár arcán, mikor pártszervezetének fele­lősségteljes munkájáról kez­dett beszélni. Aztán a titkár­kodás nehezéről. Könnyű el­találni ... igen, aiz emberekről szólt, ezúttal a nehezebb ese­tekről, mintegy érzékeltetve: milyen értő kézzel kell fogni a kormányt a pártszervezet vezetőinek, hogy húsba ne marjon az óvatlan mozdulat, mert akkor hónapokra, évekre „elromlik” egy-egy ember. Pe­dig olyan kis pártszervezetnél, mint a parádi, nagy szükség van minden kommunistára. — A legnagyobb érvágást a sértődöttek okozzák, — kezdi a nehezén a párttitkár. — Sok idő kell, amíg a vezetőséggel együtt be tudjuk bizonyítani: nem a párt politikájában, ha­nem annak rossz alkalmazásá­ban, vagy éppen a sértődöttek­ben a hiba. S bizonyításképp eseteket citál. — Van itt egy fiatalember, Tóth B. János. Ügy indult az életnek, hogy majd ő megmu­tatja ... Szakmát tanult. A hadseregben Jett párttag. És most... — visszaküldte a tag­könyvét, minden magyarázat nélkül. „No, titkár ... most ta­poshatsz a fékre” — mondtam, amikor a fiókba zártam tag­könyvét Ki kéül zámfi, — ez világos. Aid ilyen könnyen megválik a tagkönyvétől, nem méltó a párttagságra. De miért küldte vissza? Ezt akarják tisztázni első­nek, s azt, miként jutott idáig ez a 27 éves ember, hogy csa­ládi élete kuszáit, munkahelyét otthagyja, taggyűlésre nem jár, tagdíjat sem fizet. Miért került mindennel szembe, amelyet eddig hitt és dolgozott érte. Az apja azt mondja, „egy asszony miatt!” Hallgatjuk a hosszú meditá­ciót, de hirtedenében még jó tanácsira sem futja együttérzé­sünkből Könyvtári statisztika 356 ezer könyv Tízezer olvasó a gyöngyösi járásban Elmúlt az 1962—63-as nép­művelési évad, a művelődési osztályokon, kultúrházakban, könyvtárakban most készítik a számvetést: mit végeztek a legutóbbi tíz hónap alatt. A megyei, városi, járási és köz­ségi könyvtárak vezetői impo­záns eredményekről számol­hatnak be: 1963 június végére 356.257-re emelkedett könyv- állományuk, s így majdnem százezerrel több könyv sora­kozik a könyvtári polcokon, mint egy évvel ezelőtt, s He­ves megyében ezer lakosra 1021 könyv jut. A legjobb a könyvellátás természetesen az egri megyei könyvtárban (hat­vanegy és félezer könyvet biz­tosítanak az olvasóknak), — itt már ezerhatszáz kötet jut ezer lakosra. A gyarapodás vi­szont a pétervásári járásban a legszembetűnőbb: ebben a já­rásban a könyvek ötvenhat százalékát, az elmúlt hónapok­ban vásárolták, így a huszon­három község könyvtárában jelenleg negyvennégyezer kö­tet található. A könyvek iránti érdeklődés Í9 legjobban ebben a járásban növekedett: az utolsó ne­gyedévben huszonegy és fél­ezer kötetet kölcsönöztek a já­rás könyvtáraiban, harminc­kilenc százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A leg­népszerűbbek viszont a gyön­gyösi járás könyvtárai voltak: a huszonhárom község könyv­tárának 75.328 kötetes állomá­nyából 75.154 kötetet kölcsö­nöztek. Ugyanakkor jelentősen csök­kent a művelődési autó könyvtárának forgalma, — több mint huszonnyolc száza-' lókkal. A csökkenésnek az a magyarázata, hogy állandóan apad a tanyák lakossága, s ezért a művelődési autó a kö­zeljövőben „áttér” a tanyák látogatásáról a munkásszállá-' sok ellátására. A legtöbb olvasó természe­tesen a legnagyobb könyv­tárba, a megyei könyvtárba iratkozott be. Itt négyezer ol­vasóról beszél a statisztika, tíz százalékkal többről, mint egy évvel ezelőtt. Ennél na­gyobb mérvű az emelkedés az egri és a füzesabonyi járás­ban: ezekben 29—29 százalék­kal, mintegy kétezemégyszáz- zal többen iratkoztak be, mint tavaly. A legmérsékeltebb a fejlődés a hevesi járásban, ahol csak 2,6 százalékos növe­kedésről számol be a statisz­tika. (ki) A gyöngyösi Mátravasút a nyári hónapokban az úttörők egyik öröme. Nehéz lenne eldönteni, ki örül jobban a vasútnak, az, akit felszállít a hegyekbe, vagy az, aki „dolgozik” rajta. (Foto: Kiss Béla) MINIATŰRÖK — nyári csillámok NYARALÁS — Milyen érdekes ez a nyaralás! Mindnyájan nyá­ron akarunk nyaralni, ki­véve a vállalati üdülőjegy kiosztót, aki a téli nyara­lásra esküdözik... ★ LÁMPALÁZ Hölgy ismerősöm lázas örömmel újságolja: — Sta­tisztálok a szegedi Szabad­téri Játékokon! — Nehéz színésznek lenni? — Igen. Állandóan izgulok és lám­palázam van, pedig néma statiszta vagyok ... ★ LESZERELÉS — Leszereltem Ludvacse- ket! — Te, a kis szürke em­ber, a nagy, hatalmas főnö­köt? — Igen. A futball-mérkő- zésen. ★ TEHETSÉGEK Az író (akinek már több­ször szerepelt a neve a Lu­das Matyi „sajnos” rovatá­ban) — haraggal robban a sörkimérőre: — Hab helyett, ha azon­nal nem mér sört a pohár­ba, vezércikket írok magá­ról a Ludas Mafyinak. Azt biztos leközlik! Sörkimérő: — Inkább megkímélem a szerkesz­tőt... ★ „BEJÁRATÁS’1 — Luxus márkát vettem! — újságolja valaki az isme­rősének. — Nagyszerűi — ujjong az ismerős. Mikor próbálhatjuk ki? — A be­járatás után. — És mondd, mit fogyaszt kilométeren­ként? — Kilométerenként?? Semmit. Abszolúte semmit örökíró töltőtollat vettem... ★ VONAT A laktanya udvara mel­lett gyorsvonat robog el. A kiskatona félsőhajt: — Ezt a vonatot is lekéstem... — Simon — 1él färäkfA&kwv W RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL A pálinkamérésnek kora reggel négy órakor nyitva kellett lennie, 'mivel a szőlőmunkások ilyenkor mentek csapatostól a szőlőhegyre és be is tértek egy-egy féldecire. Fél hat tájban a lemezgyári munkások je­lentkeztek, azok hat órára jártak dolgozni. A hajnali vendégeket a nagybácsi, Benedek István szolgálta ki, a később jövőket pedig Ilonka. A munka kezdeti ügyetlenségei közben a pohártörésért sem haragudott úgy a nagybácsi, mint amikor meglátta, hogy a decis pohár a vonalnál fel­jebb van rummal, szUvóriummal, vagy rosztopcsinnal. Ez volt a legna­gyobb mérge. Este, akármilyen későn tért haza a szőlőből, még bement a boltba, illetve bekészítette a kamrá­ba a már előbb megkevert pálinkát. Hogy mit csinált és hogyan csinálta, az üzleti titok volt, nem árulta el ? senkinek. Mindamellett a parasztok szerették pálinkáját, mert erős volt. Dél felé már csappant a kimérés­ben a dolog, és délután — szombat kivételével — nem is nyitottak ki. Szombat az más. Akkor lehetett leg­jobban keresni. Szombaton délután - volt a gyárban a fizetés, sok volt a fürdőkben is a vendég, akik fürdés után ellepték a Remény utcai kocs­it ■enedekék kezdetben elégedettek os türelmesek voltak. Ügy gondolták, hogy az erős, fiatal leány mindent .elvégez majd. Reggelenként kinyitot­ta szobája ablakát, szellőztetett. Friss virágot tett a vázákba, ágyát meg­vetette, és fél hatra pontosan ott volt a kimérésben. Eleinte félénken, ké- _ sőbb az arcokat, a mindennapos ven­dégeket megismerve, elmúltak szo­rongó érzései és csendes mosolygás­sal szolgálta ki a vendégeket. Bene- • dek megelégedett. Benedekné néha kifakadt, különösen, ha eöörtítt egy pohár, vagy Ilonka elégette a húst, férje ilyenkor leintette: Nincs a vi­lágon sem olyan idegen, akire rá lehetne bízni a kasszát... Ilonka a vitákról nem tudott Gé­piesen végezte betanult dolgát. Egy esztendő múltán Benedek már csak az italok bekészítésére ment be a kimérésbe. Vagy télen, amikor fele­sége egészségi állapota rosszabbo­dott, amikor Ilonka ápolta, s nem ju­tott ideje a kimérésben a kiszol­gálásra. Benedekné akkor szerette meg Ilonkát, amikor kitartó és hűséges ápolóját ismerte meg benne. Éjjel­nappal ott ült az ágya mellett és leste minden szavát. Éjjeleket átvir­rasztott, mosdatta, fésülte. Ilonkából annyi szeretet áradt a beteg asszony­ra, amennyit csak egy ilyen álmo­dozó, az élettől távol álló és az életet „nem élő” leány adhat, akiben a jó­ság veleszületett természetesség. Két esztendeig ápolta nagynéniét. Bene­dekné telve van megelégedéssel és nem fukarkodik a dicsérő és elismerő szavakkal sem. „Mi lenne velünk, ha Ilonka nem volna itt?” — mondo­gatja férjének és ismerőseinek. Be­nedekné halála után Banka nyakába szakadt az egész háztartás és a pá­linkamérés minden gondja. ★ KSs emeletes, barokk ház Egerben, a Vadósfrutea 1, sz. epédet A bűvös, vastagfalú udvari rész árkádos, csa­ládi háznak épült a XVIII. század elején. Építtetője nyilván görög vagy rác kereskedő. A németek mellett a város vagyonos osztályát a rácok képviselték. (A vár alatt, a mai Dobó utca helyén húzódott a Német utca.) Az alacsony ajtókon erős, különböző kulcsokkal nyitható zárak. Ki is tudná azt most megmondani, hogy hányszor cserélt ez a kis, nyu­godalmas ház az eldugott, vár alatti Vadász utcában gazdát az elmúlt két és fél évszázad során? De nem is fon­tos. Minket is csupán annyiból érde­kel, hogy a ház a századforduló ide­jén Mátékovics Mór tulajdonában volt, ahol a családfő első házasságá­ból két leánygyermekévei és a má­sodik házasságából származó József nevű fiával élt. Mátékovics Mór má­sodik félesége révén került rokonság­ba Horváth Béla családjával, és ezt a rokonságot élete végéig tartja. Gár­donyi Géza egri letelepedése után az első ismerősei közé sorolható Horváth Béla városi tanácsos, aki jó barátságba kerül az íróval. Való­színű, hogy Horváth Béla támogatá­sával kerül az idős Mátékovics Mór városi szolgálatba, ahol mint a gyámügyek pénztárosa teljesít szol­gálatot. Ekkor már háza, szőlője és pincéje van. A család boldogan, meg­elégedetten él a Vadász utcai házban. A testvérek szeretik egymást. Nem is esik szó arról, hogy a gyermekek féltestvérek. Még iskolába járnak, amikor második anyjuk, József édes­anyja meghal. Az özvegy Mátékovics nem nősül meg harmadszor. Rendbehozatja a földszinti lakást. Anyagi gondjaik nincsenek. Az almagyari szőlő jó bo­rokat terem. Irén stafírungja már együtt van, s az idős Mátékovics az esküvőre tartalékolja a forintokat, amikor a vőlegény családjában kifo­gást emelnek a menyasszony szárma­zása ellen, és nem adják beleegye­zésüket a házassághoz. Egy lovagi előnéwel rendelkező nemes nem ve­het feleségül polgárleányt, még ak­kor sem, ha vagyonilag ki tudják elégíteni és erkölcsileg feddhetetlen. A lovag bánatában összeáll egy cir­kuszi művésznővel, Mátékovics Irén pedig fogadalmat tesz, hogy hajadon marad élete végéig. A hirtelen hara­gú apa kiengesztelhetetlen, hisz ön­érzetében súlyosan megbántották. A háznál senki sem volt tétlen. Mindenki tudta, hogy mi a dolga és azt el is végezte. A lányok a főzést, a takarítást Mosásnál, vasalásnál se­gítséget kaptak, de a nagy fiúnak is dolgoznia kellett, hol a pincében, hol a szőlőben, vagy akár otthon. Szép nyaraló állt a család rendelkezésére az almagyari szőlőben. „Itt fogok lakni” — mondogatta Józsi —, „h® megnősülök.” A városi tisztviseiőség, az otthoni élet, a szőlőművelés ki is elégítette a fiatal Máték ovi csőt. Szenvedély nélküli fiatalember, egészséges ízlés­sel, megfontoltsággal és erős akarat­tal. Nincsenek különösebb, vagy el­érhetetlen vágyai, kívánságai. Ter­mészetszeretete családi tradíció. A húszéves Mátékovics kérés nélkül is szívesen kijár az Almagyarra: vasár­nap egész napra is a családdal, vagy magányosan. Szőlőszomszédjaik kedves, barátsá­gos emberek. A két özvegy ember, Benedek és Mátékovics minden nap találkoznak. Amióta egyedül marad­tak, nem találják helyüket. Valóság­gal menekülnek otthonról, hiszen a lakás minden bútordarabja valami kedvesre emlékezteti őket, fájó emlé­keket idéz. Legjobb barát a szőlő, a munka, és a természet szépsége. Ha elfáradnak, valamelyik barázda mellett panaszolják el egymásnál! bánatukat Elmondja egyik is, hogy mi a szerencséje, „ha már így járt”. Az öreg Mátékovics azt, hogy milyen szerencsétlennek érezték magukat, amikor Irénke házasságából nem lett semmi. Benedek az Ilonkával ért sze­rencséjéről beszél. A háztartási mun­kát is egyedül végzi, ő szolgálja ki a vendégeket a pálinkamérésben. — No, ezzel én nem értek egyet — mondotta az öreg Mátékovics, amikor már többször letárgyalták az ügyet — Miért nem lehet ezt megértenif — kérdezte Benedek. (Foiytabjak) — ÉN VÁLLALTAM érte a felelősséget, amikor elhelyez­tük a boltba. Hiánya lett. Fi­zettem miatta... De hogy se­gítsünk most? És mit1 old meg a kizárás? Egy sértődött em­berrel több él majd a faluban! így is van elég. — Asztalos Joachim például vb-tag volt, de most „kiejtet­ték” a választáskor. Ö azt tart­ja, csak azért, mert párttag volt... Hogy az arány miatt esett ki. Azóta nem áll szóba a pártvezetőséggél. Nemigen jár gyűlésre se, csak éppen a tagdíjat fizeti. — Beszeltek vele? — Idézgetjük, de nem jön, csak üzeni: „Kitoltatok ve­lem!” Elmentünk hozzá, jó há­rom órát vitáztunk. Semmi! Megkérdeztük még: mint gon­dolja ... aztán dönteni kell. — De ha csak ő volna. Itt van egy másik eset. Egy üveg­gyári munkásunk kijelentette, ha átjelentjük Sasvárra mint párttagot, inkább visszaadja a könyvét. Szólni kellene a bátyjának, hátha közösen szót értenének vele. Mert határozat van rá, hogy át kell jelenteni. A tlsz-nél is van olyan párt­tag, akit jelöltség nélkül vet­tek fel. Nem jár rendszeresen taggyűlésre, vele is többet akarnak törődni. — NEM MONDHATUNK le egyiklükről sem, bármilyen gondot okoz is ez a vezetőség­nek — így summázza elgondo­lásukat Hirtelenében csak ezeket a nehéz eseteket sorolja, de mint mondja: ez csak kis része an­nak a tengernyi gondnak, baj­lódásnak. amely rá és a többi kommunistára várt, az utóbbi évtizedekben. Pedig neki sem könnyű. Har­minchat éves létére rokkant nyugdíjas. Havi hatszázat kap, felesége is dolgozik, hogy a né­pes családnak jusson emberi életre. S így egészségét vesztve is több mint egy évtizede mun­kálkodik a pártért. És nem­csak a fent idézett sértődöttek gondja súlyosodik a vállán, más gondok is eléggé gyötrik. Érzékeny ember, felháborítja minden igazságtalanság. Vá­gyakozik a munka, a vájárság után, s a családi ügyek mellé ott sorakoznak — szinte vég nélkül — a pártszervezet) tenni­valói, amelynek kormányát megfontolva tartja a többi kommunista segítségével', ne­hogy elevenbe vágjon egy-egy hirtelen mozdulat. Mégis elő­fordul, hogy elvétik a fogást, sok a bukkanó, nem győzik mind kikerülni, de azért jól látják az út közepét. Ügy vé­lik; a gondokból is lehet sikert kovácsolni, ha bízva-akarva dolgozik az ember. A minap „árokba akarta ugratni” egykori vájártársa, akivel összekerült, és aki jóval több nyugdíjat kap mint Kivés József. Mégis elégedetlen és emiatt sokat összeakasztották a lőcsöt korábban is. Ez az ember kérdezte most kajánul: — No, tartod-e még a sza­vad, Kivés? Most is úgy mon- dod-e még, mint régen? — ÜGY MONDOM! — felelt akkor rá, de ennél a sommás válasznál is ékesebben bizo­nyítanak a tényék, amelyek arról beszélnek: a kormány­nak, amelyet Ki vés József párttitkiár és a parádi pártrve- zetőség tart a kezében és amely érzékenyen, okosan rea­gál az emberi érzésekre — igen kicsi a holtjátéka. És ez a jó ... Kovács Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom