Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-10 / 159. szám
1963. július 10., szerda NÉPÚJSÁG 9 Törődni as emberekkel.. . t Ujítómozgalom a tsz-ekben energiával dolgozott. Kilenc éve, 55 februárjában kapta kézhez új kinevezését: főmérnök lett Egercsehiben. — SOKAN „CSODÁT" emlegetnek, ha Csehiről szó esik — mondja, kicsit tiltakozva az idealizálás ellen. — Pedig csak annyi történt, hooy az alapvető dolgokat megoldót- tűk, rendbehoztuk. Ez munka volt... Elkeserítő, fárasztó is< de munka. Rövid Idő alatt a gyenge, sereghajtó üzem az első sorba lépett, sikereket ért el, becses rangot vívott ki önmaga számára. S amit előtte egy főmérnök sem tudott megvalósítani — az egyenletes üteműi gazdaságos termelést! — munkatársaival s bányászaival Varga Lajos megvalósította. A korszerű technika (gépek, szállítóeszközök, villanymozdo nyok, acéltámok, stb.) betört a föld alatti vágatokba, meghonosodott. Ez a „honfoglalás” nem ment minden zökkenő nélkül; baj, ellenkezés, tartózkodás volt elég, de csak addig tartott, amíg az emberek megbarátkoztak az újjal, a „segítő jószágokkal”. A főmérnök nena szavakkal, tettekkel nyert csatát: megszilárdult a rend, tiszta, gondozott s biztonságos is a bánya. Harminchat éves. Elégedetlen s nyugtalan természetű. Például: kevesellte a két diplomát s a bánya, a munkai gyerek és család mellett beiratkozott újra az egyetemrei hogy a harmadik — a bányaipari-közgazdasági szakmérnöki — diplomát is megszerezze. 102 oldalnyi diplomamunkáját — saját üzeméről készített gazdasági felmérő tanulmányt — néhány hete védte meg sikerrel a miskolci egyetemen. Ultramarinkék Felíciáján beutazta már Közép-Európát, s egy-két nyugat-európai országot. Járt a Mont Blanc alatti alagútépítésnél is. Amit eddig önmaga elé kitűzött, eltökélt szándékkal megvalósította. De még mindig új tervek, szándékok izgatják, nyugtalanítják. A fejtések gazdaság gossága, üzemszervezés, bányaüzemek termelés-szervezése — ezek azok, amelyek most foglalkoztatják. _ HORIZONTÁLISÁN már megtanultam sok mindent — mondja, szerénytelenség nélkül —, most vertikálisan is szükséges, hogy a megszerzett ismeretanyag tovább mélyüljön. Nyelveket, nyelveket tanulni... hogy az ember lépést tarthasson a tudományos világgal, saját munkaterülete tudományos eredményeivel. S aztán? Műszaki doktoráé tust szerezni még. Szenvedélye: a tanulás. Fáradhatatlan és nyughatatlan. Mint a szobrász, aki eddig durván, s elnagyoltan használta vésőjét, s most finom szerszámaival azon van, hogy egyre élesebbre mintázza a vonalakat. Élesebbre és tökéletes sebbre. Hihetetlen az ív, amit eddig befutott. Ő csak azt mondja: líra. Igen. Férfilíra. Pataky Dezső Ami a Wernher von Braunról készült amerikai filmből kimaradt: a rakétakutató (jobb oldalon x,-el jelölve) a peenemündei kísérleti telepre érkezett fasiszta tábornokok — élükön Dönitz tengernagy — társaságában. A nagyüzemi szocialista mezőgazdáság fejlődése időszerűvé tette, hogy a szérvezett újitómozgalmat a termelőszövetkezeteken belül is életre keltsék. Az Országos Találmányi Hivatal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a MEDOSZ kezdeményezéséte a budapesti XII. kerületi Rozmaring Mezőgazdasági és Kertészeti Tsz-ben alakult még az első újítási bizottság és az első három újítás hivatalos beiktatásával itt indították meg a termelőszövetkezeték szervezett újitómozgalmát. Don László bemutatja újítását, a PVC csőrendSZétes öntözést. (MTI Foto, Mlkó L. félv.) — Ne szóljanak hozzám, haragszom az egész világra. — Megbántották? A fejét rázza és összeszorított fogakkal hallgat. — Becsapták? Kezével legyint és árad belőle a panasz: — Nem törődik itt az emberrel senki. Mondom az elnöknek, már egy hónapja: beszélni akarok veled! — Gyere holnap! Ma kint vannak a járástól. Jól van, — gondolom magamban és másnap újra kopogtatok az irodán. Akkor meg éppen telefonál és kifelé menet az ajtóból kiabál vissza. — Máskor gyere, Jani! Most megdöglemi sincs időm. így megy ez már hetek óta. Elmentem a tanácshoz is, de ott azt mondták: beszéljen az elnökkel. Ez szövetkezeti ügy, rájuk tartozik. De nehogy azt gondolja, magam vagyok így. így vannak a többiek is. Tele bajjal, tele gonddal és nincs senki, akinek elpanaszolhatnánk, aki orvosolni tudná a bajunkat. Mindenki lót-fut, szalad, csak éppen velünk, a tagokkal nem törődik senki. ★ Íme egy elhangzott beszélgetés. Egy, de párját találni nem nehéz. Sírok, Eger csehi, Váraszó, Tarnaszentmiklós. Neveket említek, de most elsősorban nem is a nevek a fontosak, hanem az, hogy sajnos szép számmal lehet hallatni a szövetkezeti gazdáktól ilyen véleményt: Nem törődnek velünk! Mi itt nem gazdák, csak munkások vagyunk. A legtöbb helyen szerencsére ennek az ellenkezője igaz. Említsem-e a verpeléti Dózsa Tsz-t, ahol az elnök, amikor hivatalba iktatták, utána két hónapig „fogadónapokat” tartott, belei áradás nélkül. — Ettől most nem lehet fontosabb munkám — mondta, amikor nála jártam. Vagy említsem-e a hevesi Vörös Október, a makiári, a füzesabonyi, a boldog! meg a többi szövetkezeteket, ahol elsőrendű munkának számít a tagokkal való törődés? De tulajdonképpen miről és kikről van szó? A válasz egyértelmű: Az emberekről a szövetkezet gazdáiról, akiké a gazdaság, a vezetőség, az elnök is. Ezeknek az embereknek mindennapi ügyes-bajos dolgairól, a velük való törődésről. Nem eget rettentő problémák ezek, inkább személyes ügyek, amelyek meghallgatást és elintézést várnak. Az egyik szövetkezeti tag háztájiját panaszolja, a másik arról beszél, hogy ledolgozott munkaegységét nem írják pontosan jóvá, a harmadik arról talán, hogy gyermekét nem veszik fel a nyári napközibe, vagy hogy tehenének szeretne kaszálót szerezni. Ezer és egy apró-cseprő kívánság, vágy, panasz, amelyeket a mindennapok sodrában kell megoldani, vagy lehet semmi lse venni ideig-óráig. Semmibe venni is lehet, de nem büntetlenül, mert a felgyülemlett problémák, a meg nem hallgatott és el nem intézett panaszok idővel óriásokká nőnek, megmérgezik a légkört, bizalmatlanságot keltenek a tagság és a vezetők között. — Nem érék rá, mondta a napokban egy szövetkezeti elnök. — Sok más dolgom van, most nincs időm a tagok panaszával törődni. Azok a vezetők, akik ilyen szemléletet vallanak, megfeledkeznek arról, hogy a legszebb terveket is a szövetkezeti tagok százai, ezrei valósítják meg, azok, akiknek panaszait, kívánságait semmibe veszik. De vajon hogyan dolgozhat, milyen szívvel végezheti munkáját az az ember, akinek az elnök —, amikor panaszkodni akar, így kiált vissza az ajtóból: Nem érek rá, gyere holnap! Nemrégiben az egyik hevesi termelőszövetkezetben jártam, az elnökkel beszélgettem. Egyszer az egyik adminisztrátor beszólt és kihívta az elnököt, ö mentegetőzve fordult felém: — Bocsásson meg, de egy tagunk keres. Beszélni akar velem, nem engedhetem el szó nélkül. — Amikor visszatért, megkérdeztem: nem sajnálja-e az emberek magánügyeire fordítani idejét? Ezeket mondta: Háromszorosan megtérül nekem ez az idő. Megkönnyíti a munkámat, könnyebben boldogulok velük. Bizalmuk van hozzám, szívesebben is dolgoznak. Higgye el, ahol nincsenek megoldatlan személyi problémák, véka alá rejtett zúgolódások, szárnyra kapott szóbeszédek, ott könnyebb az élet, jobban halad a közös munka is. Mindenki tudja, ma, a tsz-ek megszilárdulásának időszakában nem könnyű elnöknek lenni. Nem könnyű egy tegnap még 5—10 holdas gazdának ma ezer holdakban gondolkodni, százak ügyét, panaszát meghallgatni. Rátermettség, pedagógiai érzék is kell hozzá. Ma már sok elnök tudja, hogy a tagok személyes ügyeivel való törődés biztosíthatja csak a tagság szorgalmas munkáját, a szövetkezethez való ragaszkodását, a tervek teljesítését. Ezért tartott panasznapokat hetekig a verpeléti tsz-elnök, ezért dolgoznak szívesen Füzesabonyban, Makiáron, Boldogon. Hevesen és másutt a szövetkezeti gazdák. Érzik, választott vezetőikre mindenben számíthatnak. A saját ügyesbajos dolgaikban is. Szalay István A moszkvai Nemzetközi Nőkongresszusról a személyes élmény alapján A nemrég véget ért moszkvai Nemzetközi Nőkongresz- szus magyar delegációjának tagja, Ortutay Zsuzsa pénteken, július 12-én este 7 óraikor Gyöngyösön, a Honvéd Helyőrségi Klubban a nagyjelentőségű tanácskozásról és ezzel összefüggő személyes élményeiről tart előadást. Erre az alkalomra külföldi nőküldöttség is érkezik a városba. A klubban találkoznak a gyöngyösi dolgozó nőkkel. Egy tüneményes rakétakutató-pólya kezdete — Egy fegyver, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket A V—2 megtetszik az ellenségnek Előző számunkban a V— 1-ről és Zborowski rakétakutató furcsa pályafutásáról számoltunk be. Most Wernher von Braunról, az VSA-beli Huntsville-i rakétakutató intézet és egyben az amerikai rakétakutatás vezetőjének karrierjéről számolunk be. 15. Az amerikai rakétakutatás dédelgetett kedvence porosz nemesi családból 1912-ben született. Már egyetemi évei alatt foglalkoztatták a rakéták. 1934-ben gyakran megfordult a kummersdorfi lőtéren, ahol abban az időben Walter Dörnberg kizárólag katonai célokra alkalmas rakéták kifejlesztésével foglalkozott. 24 éves, amikor 1936-ban a folyékony üzemanjjagú rakétákkal foglalkozó értekezését titkosnak minősítik és eltekintenek a diplomaterv nyilvános megvédésétől is. Ez érthető, hiszen a peenemündei kísérleti telepre — ahová Braun rögtön az egyetem után kerül — ettől az évtől kezdve már 20 millió márkát költenek évente. És itt ugyanaz a Walter Dom berg a parancsnok, akit Braun Kum- mersdorfbó] ismer. Rövidesen a technikai személyzet főnöke lesz és ö fejleszti ki a sorozatunkban már említett V—1, majd később a V—2 rakétát. Mielőtt Braun rendkívüli érdekes életpályáját tovább követnénk, röviden jellemeznünk kell azt a rakétát, amellyel még az ellenségeinek is megnyerte a tetszését. A V—2 tulajdonképpen annak az Aggregat-nak nevezett rakétacsaládnak az egyik tagja, amellyel Braun már 1936 óta Férfilíra EGYETEMISTA korában írt egy novellát és pályázatot nyert vele. Azóta, ha csak kévés szabad ideje is akad, és nem csábítja a kecses, ultramarin „Felicia” — olvas. Szerelmese a jó könyvnek, öt- hatózáz kötetes, több mint húszezret érő könyvtárában — tekintélyesebb arány a műszaki irodalomé! — különböző korok s nemzetek íróinak klasszikus veretű munkái, remekművei sorakoznak. Zola, Maupassant, Dosztojevszkij, a Tolsztojok, német Mannok s az újabbak közül Hemingway, Steinbeck, „akiket a leggyakrabban forgat. Személyes, érzelmi kapcsolatok fűzik a mai magyar irodalomhoz: Varga Lajos főmérnöknek, a jó barátnak szólnak Katkó István könyvdedikációi. Mégis Vörösmarty áll hozzá leginkább közel. Nem mondja, de gondolom, romantikája miatt is. Amiben neki is volt elég része; elégedetlenség hajtotta mindig újabb és újabb állomások, változások felé. Megállás nélkül. Érettségi után Orosházáról — mert idevalósi — Sopronba ment s megszerezte az erdő- mérnöki diplomát. Apja, nagyapja erdélyiek, innét a bányásztradíció; s mert eredetileg bányagépész akart lenni, mikor 100 mérnököt kért a bányaipar, jelentkezett; újra beült az egyetem padjaiba s bá- nyamémöki diplomát kapott. Huszonhét éves korában — ritkaság az ilyen — már kettős diplomával rendelkezett. Közben fizikát is tanított a „Vörös Akadémia” előkészítőn — még huszonnégy évesen. S alig száradhatott meg a tinta bányamérnöki diplomáján, már hívták dolgozni Putnokra, az Özdvidéki Szén- bányászati Tröszthöz. Szükség volt tehetségére, tudására. Ám Varga Lajos sosem vágyott arra, neki majd egyszer íróasztala legyen. Egy hónap múltán köszönt s otthagyta a trösztöt. „Szénbe ment”, Som- sályra. Itt: tanított az egyéves aknásziskolán, vezetett két szemináriumot — s közben lankadatlanul, roppant kísérletezett. Az „Aggregat— 4”-es rakéta (koznyelven a V— 2) kikísérletezésének ideje három évig tartott Az első startjára 1942. június 13-án került sor. A rakéta csak csekély magasságot ért el, ugyanígy nem sikerült az augusztus 16-i start sem. Végül 1942. október 3-án a 14,2 méter hosszú, 12,5 tonna súlyú rakéta 90 kilométer magasságot ért el és hatótávolsága 190 kilométer volt A szériagyártásra 1943. nyarán tértek rá. Havonta 2000 darabot szándékoztak belőle legyártani, ért a számot azonban sohasem érték el: a nordhauseni telepről havonta csupán 300 darab került ki. Bevetését valamennyire késleltették azok az angol és amerikai légitámadások, amelyekre a rakétafegyver utáni imperialista sóvárgás jellemzése miatt még vissza kell térnünk. Végül is az első V—2 bevetésére 1944. szeptember 8-án került sor és 1945. március 27-ig — német adatok szerint — összesen 4320 darabot lőttek ki, ebből 640 kísérleti példánynak tekinthető, 1120 darab hullott Londonra, 2560 pedig a kontinens célpontjaira. Közülük 1050 a London területén levő célját elérte. A gyilkos fegyver kilövései — amely 1 tonnányi robbanóanyagot vitt magával és teljesen meglepetésszerűen zuhant a célra, ellene semmiféle légiriasztást nem lehetett végezni — csupán Hollandia elfoglalásával szűntek meg. A német hadvezetés a V—2- től a háború sorsfordulatát várta. „Csodafegyverként” azonban, éppen úgy, mint a V—1, nem vált be. Mint rakéta, a maga idejében mestermű volt, ami után a nyugati kapitalisták kinyújtották ragadozó karmaikat, azonban a hitleri Németország katonai A V—2 rakéta a szerelőállványon. A legfelső részében volt a robbanóanyag, a nyitott részben az irányítóberendezés, többiben pedig a hajtóanyag: alkohol, oxigén, kálitnperman- ganát és hidrogénperoxid. vereségét sem megakadályozni, sem pedig huzamosabban késleltetni nem tudta. (Folytatása következik) Kováts Andor Egy főmérnök portréja
