Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-05 / 155. szám
1963. július 5., péntek NÉP0J8AG S Gyárak helyett — napidíjak A városfejlesztési térképen bánta foltok jelzik a gyárépületek helyét. Azért csak a helyét, mert ott, a hatvani kisteleki részen ma még bodzabokrok haragoszöld leveleit rezgeti a forró nyári szél, amely legfeljebb a füvek fanyar illatát repíti dél félé, gyárkémények füstje helyett. A gyár és a kémény még nem áll, még a tervei sem készültek el, sőt, a sok milliós beruházásra még a szerződések sem készültek el. Sőt — mert folytathatnánk a sőí-öket. hiszen még abban sem állapodtak meg pontosan, hova is épüljön a Fűtőberendezések Gyára. Hatvan város fejlesztési terve — amelynek melléklete az említett térkép is — 1958-ban készült el, s azt kötelező „határozattá” tervtörvénnyé tette a Városépítési Tervező Vállalat műszaki tanácsának 1958 szeptember 29-én kelt döntése. A műszaki tanács üléséről készített jegyzőkönyv tanúsága szerint, a megbeszélésen jelen volt az Építésügyi Minisztérium, a MÉLYTERV, az UVATERV (Üt és Vasútépítő Tervező Vállalat) és Hatvan Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának képviselői. A jegyzőköny szerint a tervet egyeztették az UVATERV terveivel is, — akkor — a tárgyaláson nem derült ki, hogy a hatvani vasútállomás bővítését valamikor majd akadályozza a város déli, kisteleki részén kialakuló gyártelep. Ot vállalat kért helyet A város déli szélén, Kisteleken, ameddig a szem ellát, nincs egyetlen épület sem, a síkságból — ideális telephely bármelyik üzemnek — csak egy kis töltés emelkedik ki. Eddig öt vállalat „jelentkezett” a városi tanácsnál, öt vállalat kért helyet. A kisteleki részen jutna is valamennyinek, — de még egy sem „telepedhetett le”, mert... „Időközben” a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium bejelentette, hogy bővíteni fogják a MÁV hatvani pályaudvarát s a bővítést akadályozza a kialakítandó „gyámegyed”. Meg kell jegyezni ismét, hogy a minisztérium ilyen szándéka mindaddig nem derült ki, amíg meg nem érkeztek az első „jelentkezők”, akik helyet kerestek a Budapestről kitelepülő üzemeknek, vagy a vidéken építendő, teljesen új gyárnak. Jelentkezett a Malomipari Vállalat, a MÉK, az A FOR egy színesfémkohászati üzem, a Patyolat és a Fűtőberendezések Gyára. A városi tanács tárt karokkal fogadta a jelentkezőket, s annak örülne legjobban, ha már épülnének a falak. De még a tervek kidolgozását sem kezdhették el, hiszen a KPM vasúti főosztály — nem járult hozzá, mert... Buktatók . . . Eleinte arra hivatkozott, hogy a vállalatok nem közölték elég világosan, milyen és hány vasúti vágányra van szükségük. — „A megküldött helykijelölési dokumentáció az új telep várható forgalmára adatokat nem tartalmaz” — válaszolták. Azután arra hívták fel a tanács figyelmét, hogy iparvágány lefektetéséhez meg kell szerezni „tárcánk” (a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium) fejlesztés és közlekedéspolitikai osztályának előzetes elvi hozzájárulását.” A városi tanácsot meglepte a „tárca” állásfoglalása és energiát és időt nem kiméivé próbált megegyezni a minisztérium képviselőivel. — ötezer forintot költöttünk eddig napidíjakra — mondja keserűen a városi tanács vb-elnö- ke — mégsem történt semmi. A MÁV ragaszkodik a saját tervéhez — amelyről hosszú ideig nem is beszéltek, a városfejlesztési terv idején még legalábbis nem — s erre hivatkozva megtagadja a hozzájárulást, s leszögezte, hogy nem ad ipari vágányt. (Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a MÁV még semmiféle helyigényléssel. helykérelemmel nem fordult a városi tanácshoz, hogy legalább ezzel is igazolja azt a bizonyos tervet.) A sokat emlegetett ipari vágánynál álljunk meg egy pillanatra. Kapacitásra, túlterhelésre hivatkozik a „tárca”, amikor elutasítja a kérelmet. Jelenleg a Hatvani Cukor- és Konzervgyár napi forgalma négyszáz tehervagon. Ha felépül a Fűtőberendezések Gyára, az öt-nyolc vagont igényel. Ha termel a többi gyár is, amelyik helyet kért ezen az ideális helyen, a forgalom akkor sem haladja meg a napi húsz kocsit. Ekkora többletet nem bírna el a vasút? — Települjön a nagyteleki részre a gyár — tanácsolja a minisztérium, de ott csak egyetlenegy üzem férne el, s „elfogyna a hely”. A kisajátítási eljárás is időtlen időkig elhúzódna, mert a földvédelmi törvény megjelenése óta nem könnyű termőterületet (főleg ennyire belterjesen művelt táblákat) kivonni a mezőgazdasági művelés alól. „Ennyi minden után” az olvasó is természetesnek tartaná, hogy végül mégiscsak megszülessék a megállapodás, s a gyár helyet kapjon a kisteleki részen. — Nem ilyen egyszerű ez — mondja a minisztérium vasúti főosztályának műszaki főtanácsosa. — Igaz ugyan, hogy azon a bizonyos okmányon az áll, hogy a városfejlesztési tervet egyeztették a vasút terveivel is. Nyilvánvaló, hogy ez nem történt meg, vagy ha igen, nem elég lelkiismeretesen végezték el. De tetőzhetjük-e ezt a hibát, ezt a mulasztást egy újabbal, ami ráadásul százmilliós, esetleg milliárdos ráfizetéseket von maga után? Mert a hatvani állomás bővítésére úgyis sor kerül — nem tudom mikor, talán a következő, vagy az azt követő ötéves tervben — s akkor másféleképpen kell összekapcsolni a pályaudvarral a cukorgyárat is. Mi nem engedhetjük, hogy „beszorítsanak bennünket.” Valóban — a hibát ne tetőzzük újabbal. Viszont jogos az a hipotézis: ahogy a cukorgyár vasúti összeköttetését „másféleképpen” oldják meg — ezzel a másféleképpennel egy füst alatt be lehet kapcsolni a cukorgyár közelébe települendő üzemeket is. — Tehát: rövid idő alatt el lehetne kezdeni az építkezést. Eredménye» tárgyalásokat A hiba egyébként akkor is újabbakkal tetőződik, ha nem telepítik le a gyárakat. Akkor is újabbak halmozódnak a régiekre, ha a tárgyalásokon nem születik megállapodás, mert a vasút — a jegyzőkönyvekből ez derül ki — nem sokat törődött azzal, hogy a terveit — legalább most, utólag, össze egyeztesse a városéval. Hogy legalább most, utólag megpróbálja összeházasítani Hatvan város és a közlekedés érdekeit. — Ehhez, persze, több tárgyalókészség kívántatik — a MÁV illetékeseitől is. Nem vitatja senki, hogy a milliárdos beruházásokat nem szabad kockáztatni még egy gyárral sem —, de azt hisszük: a vasút majdani milliárdos befektetései nem akadályozhatják a kisebb beruházásokat, — még azokat sem, amelyek szerényen csak százmillió körül mozognak. A városi tanács műszaki osztályán is ebben bíznak. Itt — minden eshetőségre számítva — elkészítették mindkét szóba jöhető terület közműve- sítési tervét, a kisteleki részét csak úgy, mint a nagytelekiét. Akár úgy végződnek a tárgyalások, hogy gyárvárosa lesz Hatvannak, akár úgy, hogy csak egyetlen „komolyabb” üzem épül, akár — mert, sajnos, ez sem lehetetlen —, hogy semmi sem kerül ebbe a városba, mert a jelentkezők megunják áz idegesítő játékot, s miként a színesfémfeldolgozó üzem is — eltűnnek a láthatárról. Krajczár Imre Ki készítse a beszámolót? Felvétel a nyíregyházi Középfokú Mezőgazdasági Gépészeti Technikumba A Nyíregyházi Középfokú Mezőgazdasági Gépészeti Technikum levelező tagozatán 1964. január elsejével új évfolyam indul. Az intézet igazgatósága az új oktatási évre első éves hallgatóknak, korhatár nélkül felvesz 16. életévét betöltött és legalább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező jelentkezőket. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek, ahol előnyben részesülnek, akik termelőszövetkezetben, állami gazdaságban, erdőgazdaságban, gépállomásokon, vagy párt és tanácsi vonalon dolgoznak és munkakörükhöz szükség van középfokú szakmai képesítésre. Akik augusztus 15-ig jelentkeztek a technikum igazgatóságán és a felvételi vizsgán sikeresen szerepeltek, négy évi oktatás után képesítő vizsgát tesznek és érettségivel egyenértékű technikusi oklevelet kapnak, amely egyetemi továbbtanulásra is jogosít. Fogas kérdés: ki készítse a beszámolót, ha a tanács a tsz munkájával akar foglalkozni? Ezen folyik a vita Gyöngyöspatán most már hónapok óta. És miután a kérdést az illetékesek még nem tudták eldönteni, végül is nagyon egyszerű újítást vezettek be. Miről is van szó? Miután beszámolót általában az elmúlt években is elkészítettek néhányat, mi sem egyszerűbb, mint az íróasztalnak azt a fiókját kinyitni, amelyben ezek a papírok pihennek. És ha már nyitva van a fiók, szinte incselkedő nyájassággal csábít a szépen telegépelt papírköteg arra, hogy újból hasznosíthatóvá tegyek. Mi kell hozzá? Olyan egyszerű: a régebbi szöveg megmarad, az idejét múlt számok helyébe pedig a frissek kerülnek be a sorok közé. A beszámoló így sokkal egyszerűbben, sokkal kevesebb fáradsággal lát napvilágot. Nem kell órákat elfecsérelni a szavak sorának összeillesztésére, nem kell a következtetések megállapításával bíbelődni, de minek fájna bárkinek a feje a határozati javaslatok miatt. Sanda gyanúm támadt a módszert illetően. Még némi hiányossága mindig van. A szegény gépírónak minden beszámolóval újból meg kell küzdenie. Ezt pedig antihu- mánus gyakorlatnak tartom. Micsoda dolog az, hogy a vezetők könnyítenck magukon, de bezzeg a gépíró munkaidejével, túlterhelésével senki sem törődik. Javaslom tehát, hogy a beszámoló szövegét sokszorosítva készítsék el, mondjuk a következő ötéves időszakra elegendő példányszámban. Ne felejtsék el viszont a számoknak az üres helyet kihagyni! Ezzel a módszerrel öt évre elvethetik a vitát arról, hogy a beszámolót kinek kell elkészítenie és senki sem kerül hátrányosabb helyzetbe. Persze, én arról már nem tehetek, hogy a járási tanácsnak ez a megoldás sem tetszik. De ha a járás annyira ragaszkodik hozzá: akkor nincs más hátra, minden egyes alkalomra újból meg kell írni a beszámolót az adott helyzet alapján, az adott körülmények figyelembevételével, 8 olyan határozati javaslatokkal, amelyek az Időszerű feladatok megvalósítását segítik majd. Nem vonom kétségbe, ez jóval összetettebb munkát igényel, de feltételezhető az is, hogy sokkal eredményesebb lesz a korábbiaknál. (g. mól—) ÍGY INDULTAK... AZ ENYHÉN emelkedő domboldalon villog a sok ,tudj’ isten hány színű szoknya. Verpeléti lányok dolgoznak a paradicsomtábláin. — Mind munkacsiapat-ta- gok?! — Nem! Csak tízen vagyunk. Eziek általános iskolások, VII—VIII. osztályosok. A nyáron dolgoznak csaik itt, tíz csoportban. így bennünket „szétugrasztottak”. Mindany- nyian vezetünk egy-egy csoportot. Nem ismerik még ezt a munkát... magyarázza Kása Katalin, az ifjúsági munkacsapat vezetője. A munkacsapat fő patrónu- sa, E mbri József egyetemi gyakornok beszél a megalakulásról. — Szó volt már erről tavaly is, de akkor a családos művelés miatt nem lehetett megvalósítaná. Egy hónappal ezelőtt KISZ-gyűlést tartottunk, s akkor elhatároztuk, hogy megalakítjuk a munkacsapatot. Kása Katit bízták meg, hogy „összeszedje” a tsz fiatal lányait és asszonyait. így alakult meg majdnem zökkenő- mentesen a munkacsapat. A leendő tagokkal elbeszélgetett a tsz vezetősége is, miért is jó, miért kell, máért van nagy szükség az ifjúsági munkacsapatra? A fiatalasszonyok eleinte húzódoztak, de látván, hogy a többiek továbbra is kitartanak, s együtt akarnak dolgozni, csak eljöttek. — Nem tudtam biztosra ígérni, hogy állandóan tudok-e itt dolgozni — mondta Csoór Miklósné, a vidám, bőbeszédű asszonyka, — de anyósom meggyógyult és jöttem... Ügy összeszoktunk rövid idő alatt, hogy szinte rossz, amiért most szétszedtek bennünket. De ezeket az- iskolásokat kordában kell tartani! MOST ŰJ TAGGAL bővül a csapat. Molnár Gizella elvégezte az általános iskolát, s a Dózsa Tsz-ben szeretne dolgozni. A fiatalok felveszik maguk közé. — Nem megyek tanulónak. Itthon többet segíthetek édesanyámnak. A verpeléti Dózsa Tsz ifjúsági munkacsapata munkaegységre dolgozik: egy hónapban 25 forint előleget kapnak. Kása Kati, Domonkos Margit és Szanyi Mariann két hónapig Cegléden voltak, itt sajátították el tanfolyamon és gyakorlatban a heterózás paradicsommal való „bánásmódot”. Itthon aztán tovább adták tudásukat. Nemrégen járt itt egy jugoszláv újságíró küldöttség, s megkérdezték, miért viszik a virágport egyik tábláról a másikra? Csoór Miklósné pedig olyan tudományos magyarázattal szolgált — sűrűn emlegetve a hasznos és bőtermő fajtákat —, hogy őszinte csodálatot váltott ki. Persze, sokan még nem szoktak hozzá, hogy nemcsak betanításról van szó, hanem megtanult, szakértelemmel végzett munkáról. — Persze, mindenütt lehet számítani rájuk — mondta Ernbri József. — Segítettek a borsószedésben is. Egyébként most a klubhelyiségük berendezésén munkálkodnak, hiszen mindannyian KISZ-tagok ... A társadalmi munka nem idegen előttük. Munkaidő után bemennek a laboratóriumba, ott tisztogatják kis műszereiket, az elektromos virágporszedőt ... Most kieszeltléik, hogy — parkosítanak. Ott húzódik már a virágágy a paradicsomtáblák szélein, ezt is nagy gonddal ápolgat- ják. Kijönnek hamarább, megöntözik, délben megint, munkaidő után is. — Kása Katira hallgatnak a többiek, s nagy fegyelmet tartanak maguk között. Ha valaki hibát követ el, a többi azonnal „leszólja”. Rövid idő alatt szép hírnévre tett szert a verpeléti Dózsa Tsz ifjúsági munkacsapata. Különösebb zökkenő nélkül alakult meg olyan fiatal lányokból, asszonyokból, akik megismerték és megértették a közös munka jelentőségét. Elégedettek is, elégedetlenek is. De ez az elégedetlenség hasznos. Kása Kati, a csapat vezetője is mondta: „sok tennivalónk van még, amit eddig csináltunk, az édeskevés . . ÖRÖMMEL egyeztek belej hogy ezután is figyelemmel kísérjük a munkacsapat útját, a életük alakulásáról, munkájukról még többször beszámolunk olvasóinknak. Kátai Gábor lm h TUS IS WYILfé AZ ŰRHAJÓIG Egy bátor kísérletező halála — Tiling szárnyas rakétái Újabb áldozatok — A rakétaposta II. "KJÜK* ■ ■' 1 Lapunk előző számában a világ első, ember vezette rakétaautójáról, Opel reklámhadjáratáról számoltunk be és rámutattunk v arra, hogy miért hagyott j fel Max Valier az Opellel [ együtt folytatott kísérle- > tekkel. Amíg Opel látványos kísérletei folytak, Valier laboratóriumában 1929 végén Walter Riedel mérnök segítségével egy folyékony üzemanyagú égéskamra építését kezdte meg. A rakéta lényegében egy acélReinhold Tiling puskaporos rakétája (1931). 0 alkalmazott először a rakéta áíbukása után szétnyíló szárnyakat, amely a szerkezet sértetlen földre érését biztosította. cső volt, félül foglaltak helyet az üzemanyagtartályok, alul pedig a kipufogócső. A feltalálók ma már hihetetlennek látszó körülmények között dolgoztak. A kísérleti asztalra a kifúvó-nyüással felfelé fordított rakéta tolóerejét például egyszerű szatócsmérleggel mérték! Fénykép maradt fenn arról, hogy Valier a kísérleti „űrhajójának” szelepeit közvetlenül a szerkezet mellől nyitotta meg, míg végül is a kilövellő gázok tűzcsóvái a mennyezetig értek, a mérleg pedig 30 kilopond tolóerőt mutatott. Egyik ilyen vakmerő, laboratóriumi kísérletnél a rakéta 1930. május 17-én felrobbant és egy szilánk feltépte ütőerét. A rakétakísérletezés áldozata, Max Valier többé nem tért magához és munkatársa, Riedel mérnök karjai közt halt meg. Hasonló sors érte Reinhold Tiling mérnököt, aki Osna- brückben lőporos — tehát szilárd üzemanyagú — rakétákkal kísérletezett. Az ő rakétáinak érdekessége a kilövéskor összecsukódó hatalmas szárny- felület volt, amely a rakétapályája csúcspontján kinyílott. Ez a szerkezet biztosította a rakétának a sérülésmentes földre jutást. Tiling rakétái 3000 méter magasságot értek el. A feltaláló — munkatársaival együtt — a lőporkeverék sajtolásákor, 1933. október 11-én robbanás áldozata lett. Az osztrák Schmiedel mérnököt a rakéta egyik gyakorlati célra való alkalmazójának tartjuk. 1931-ben ugyanis posta továbbítására szolgáló rakétákkal kísérletezett: 13 lőpormeghajtású rakétája közül öt hivatalos jóváhagyással négy-öt kilométeres távolságra levélpostát továbbított. Lapunk kővetkező számában az első rakétarepülőgépről számolunk be. (Folytatása következik.) Kováts Andor Indulhat a szökőkút! Jönnek a vendégek...! (Várnai György rajza)
