Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-20 / 142. szám

6 NEPÜJSÄG W63. jSnhis 11., kedd Ä kitűnő erőben levő egri csapat nagyszer lien hajrázott Egri Dózsa— Szegedi VSE 3:1 (1:1) Szeged, 1800 néző. Vez.: Petri. Eger: Papp — Mészáros, Lisz- tóczky, Hévász — Várallyay, Ha- nus — Handó, Bostai, Nagy I., Usztöke. Csizmadia. Edző: Molnár Péter. több biztos helyzetben hibáztak. Szünet után megváltozott a já­ték képe, a hazaiak mintegy 20 percen keresztül nagy iramot dik­táltak. s ekkor csak Papp ragyogó védéseinek volt köszönhető, hogy a Dózsa megúszta gól nélkül. 20 perc eltelte után kiegyensú­lyozottabbá vált a küzdelem, foko­zódott az iram és a magára találó hátvéd. Lisztóczkyt és Révászt többször átjátszottak. A fedezet- pár alkotta a legjobb csapatrészt, mind a védekezésből, mind pedig a támadások elindításából kivette részét. Elöl JBostai robbanékony- ságával. Nagy I. küzdőképességé­vel tűnt ki, gólja a legjobbkor jött. Üsztöke az első félidőben játszott jól, szünet után azonban vissza­PAPP LÁSZLÓ hétről hétre kitűnően védi kapuját. Vasárnap Szegeden magasan a mezőny leg­jobbjának bizonyult s nem kis része van a szép győzelem kivívásában. A három góllövő: CSIZMADIA, NAGY I„ USZTÖKE. Szeged: Kádár — Juhász I., Ke- réknyi, Réti — Balázs, Bóka dr. — Halász, Kocsis, Möszmer, Karsai, Bischoff. Edző: Veres László. Egyenetlen talajú pályán, minde­két csapat idegesen kezdte a já­tékot, a Dózsa higgadt le hama­rább, mégis a 7. percben a szege­diek értek el gólt: a Révásszal szemben szabálytalankodó Halász beadására-Bischoff futott rá, Mé­száros azonban visszarántotta. 11-es! A labdának Möszmer futott neki és élesen a bal sarokba vágta. 0:1. A gól után heves egri támadások következtek, egy szöglet után Mé­száros fejese alig kerülte el a ka­put. Nem sokkal később Csizma­dia jó helyzetben a kapusba vágta a labdát. Az egriek fölénye a 27. percben góllá érett: jobboldali tá­madás végén Csizmadiához került a labda és a szélső közelről a há­lóba lőtte. i:i. A félidő hátralevő részében is a vendégcsapat irá­nyította á játékot, csatárai azonban egri támadósor néhány formás tá­madást vezetett a szegediek kapuja ellen. A befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott. Egy ízben például Handó már csak a kapus­sal állott szemben, de kivárt a lö­véssel és a védők közbe tudtak avatkozni. A 85. percben Eger meg­szerezte a vezetést: jobboldali tá­madás után Handó nagy lövése a védőkről Nagy I. elé perdült, aki a vetődő kapus fölött csavart lab­dát küldött a hálóba. 2:1. Már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor a mindinkább visszaeső hazaiakkal szemben a Dózsa újabb gólt szerzett: a 90. percben Handó átadását Üsztöke kapta és a csatár egy csel után védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba. 3:1. A Dózsa a második félidő 20. percétől kezdve nagy fölényben játszott és győzel­me — a helyzeteket tekintve — na­gyobb is lehetett volna. Egyénileg Pappnak több bravúros védése akadt, a mezőny legjobbjának bi- • zonyult! Mészáros volt a legjobb esett. Csizmadia elmaradt leg­utóbbi formájától. Handótól lát­tunk szép elfutásokat, de kiha­gyott néhány jó helyzetet. Petri játékvezető a mezőnyben mindkét fél részére egyaránt té­vedett. Az NB n. állása: KELETI CSOPORT: Nagy meglepetések a megyei labdarugó-bajnokságban! megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi XI. fordulója a hajrá je­gyében telt el. Mint minden osz­tályban, itt is meglepő eredmé­nyek születtek: az éllovas Honvéd Zalka SE vereséget szenvedett Recsken, a második helyezett Hat­vani Kinizsi viszont 12 gólt rúgott & tartalék-kapussal kiálló apciak- nak! A kiváló formában lévő Ró- zsaszentmárton valósággal „lehen­gerelte’* a jóképességű HVSE-ét, míg a Honvéd Korvin SE pontot vesztett Szűcsiben. A mérkőzés Stagy részében Maróti sérülése mi­att 10 emberrel játszó Előre a vártnál nehezebben győzött Tisza­füred ellen, s a Gy. Bányásznak is meg kellett küzdenie a két pont­ért az E. Spartacus ellenében. Lő­rinci újabb győzelmével elkerült a kiesőzónából. Eredmények: Recsk—Honvéd Zalka SE 2:1 (1:1), Gyöngyösi Bá­nyász-Egri Spartacus 3:1 (1:0), Gy. Vasutas—Füzesabony 3:1 (0:0), Szűcsi Bányász—Honvéd Korvin SE 1:1 (0:1); Hatvani Kinizsi—Apci Vasas 12:1 (6:0), Rózsaszent marton —HVSE 6:0 (2:0), Egri Előre—Ti­szafüred 2:0 (2:0), Lőrinci—Heves 3:1 (2:1), Egri Dózsa n. Bélapát­falva 3:2 (2:0). Ez utóbbi mérkő­zést hétköziben játszották. Nagyváltósúlp: Árvái—-Fülöp dön­tetlen. Az első menet kiegyensú­lyozott erők küzdelmét mutatta, a második menettől Árvái irányítot­ta a mérkőzést. A döntetlen ered­mény Fülöpre nézve hízelgő: 9:5. Közévsúly: Himmer pontozással győzött Jávor ellen. Akciószegény első menet után Himmer mindin­kább belemelegedett, többet és pontosabban ütött ellenfelénél, — győzelméhez nem férhetett kétség: 11:5. Félnehézsúly: Keresztes pontozás­sal vesztett Dunajetz ellen. Ke­resztes szemmel láthatóan tartott Dunajetztől, a második menetben azonban magára talált a gyöngyö­si ökölvívó. A végén dulakodás jellemezte a küzdelmet. A döntet­len inkább megfelelt volna a lá­tottaknak : 11:7. Nehézsúly: Bánhegyi ellen Szabó az első menetben feladta. Bánhe­gyi kemény horga az első percben megroggyantotta Szabót és repült a törülköző: 13:7. Pontozott: Benácsi, Erőss, Tán- czos és a pihenő vezetőbíró. <R) ovidén hász—Bp. Előre 1:0, özd—Szolnok 2:0, Láng—Miskolc 1:1, Kecskemét —Bp. Spartacus 1:1, Nyíregyháza- Egyetértés 3:2. Nyugati csoport: Oroszlány—PVSK 3:2, Kaposvár— Budai Spart. 2:1; Dunaújváros— Győri MÁV 3:1, ZTE-EVTK 2:1, Székesfehérvár—Szállítók 3:1; Cse­pel Autó—3VTTE 2:0. — EZ TÖRTÉNT még az NB. m-ban: Nyíregyháza—Hajdúszo­boszló 2:0, Somsály—Autóbusz 2:1, Rudabánya—Kisvárda 3:0, M. Bá­nyász—Nagykálló 2:1. — JUHASZ KATALIN nyerte a női tőrvívó magyar bajnokságot. — A KIS STADIONBAN Magyar- ország női kézilabda válogatottja 7:5 arányban legyőzte a szovjet válogatottat. — HAMBURGBAN a nemzetközi úszóversehy második: napján Do- bay 56.3-al győzött 100 méteren, Lenkei pedig a 400 m. vegyesúszás­ban diadalmaskodott 5:13.2-es idő­vel. 100 m. női pillangón a hol­land Kook mögött Egervári 1:11.5- el lett második. — AZ 1963. ÉVI országos ifjúsági I. osztályú férfi tomászbajnokság- ban szép sikert ért el Verebélyi, az ESI sportolója. A tehetséges eg­ri fiú a lóugrásban bajnokságot Ez történt az NB. Ill-ban Megyénk NB III-as csapatai va­sárnap jól szerepeltek: az Egri Honvéd Miskolcon bravúros győ­zelmet aratott az MMTE ellen, Pe­tő fibány a pedig a Bp. Statisztikát fektette kétvállra. A lassan magára találó Gyöngyösi Spartacus Ka­zincbarcikán az utolsó percig 1:0- ra vezetett, s ek­kor a hazaiak ll-esből egyenlítet­tek. Az Egercsehi Bányász Felsó- nyárúdon 2:0 arányban alulmaradt a rendkívül durván játszó Szuha- völgyi Bányásszal szemben. Egri Honvéd— Miskolci MTE 3:1 (2:0) Miskolc, 800 néző. V.: Dévényi. Eger: Zsilinszki — Maruzs II., Gál, Endes — Szabó, Józsa — Les­tál. Birinyi, Ármos, Gulyás, Ürvári. Edző: Kovács László. A több helyen megváltoztatott egri csapat nem sok reménnyel utazott Miskolcra, ismét bebizo­nyosodott azonban, hogy nincs előre lefutott mérkőzés és a jobb taktika, valamint a harcos küzdő- szellem sokszor legyőzi a nagyobb tudást! Az egriek kezdtek jobban és négy előretolt csatárukkal (Biri­nyi a fedezetek vonalában helyez­kedett el) sok veszélyes támadást vezettek. A 18. percben Gulyás egy jó csel után ballal kapura lőtt, a kapus nagy üggyel-bajjal kapufára nyomta a labdát, amely visszapat­tant és a berohanó Birinyi csuka­fejessel küldte a hálóba. 1:0. Egy perc sem telt el, s ismét a miskolciak hálójában táncolt a labda: Maruzs—Józsa—Birinyi volt a labda útja és a csatár a kimoz­duló kapus mellett, mintegy 16 mé­terről, a jobb sarokba lőtt. 2:0. A gól után fergeteges hazai ro­hamok következtek, a kitűnő for­mában levő Zsilinszki azonban ra­gyogóan védett. Szünet után sem változott a helyzet: állandóan a miskolciak támadtak, az egriek jól szervezett védelme azonban nagy­szerűen helytállt. A hazai fölény az 57. percben góllá érett: egy bal­oldali beadásnál Zsilinszki alá­futott a labdának és a szemfüles jobbszélső közelről a hálóba gurí­totta. 2:1. Ezután — ha lehet — még jobban beszorult a Honvéd, a hazaiaknak sok helyzetük akadt, ezeket azonban rendre elhibázták, vagy pedig Zsilinszki mentett. A vége felé a hazaiak kíméletlen já­tékba kezdtek, Birinyi, Szabó, majd Lestál szenvedtek sérülést. A mérkőzés sorsa a 76. percben dőlt el: Gál hosszú labdával ugratta ki az elől tartózkodó Lestált, aki ka­pura tört és mielőtt a hátvédek beérték volna, ballábbal nagy lö­vést küldött a kapu bal sarkába. 3:1. A miskolciak teljesen elvesz­tették fejüket, kirívó durvaságokra ragadtatták magukat, végre Schiff­mann a kiállítás sorsára jutott. A taktikából és lelkesedésből je­lesre vizsgázó Honvéd megérde­melten győzött. Zsilinszki ragyo­góan védett, Gál bizonyult a me­zőny legjobbjának, Endes megfe­lelt, Maruzs halványabb volt a szokottnál. A két fedezet jól látta el feladatát, kár, hogy Józsa sokat cipeli a labdát. Lestál volt a leg­jobb egri csatár, Birinyit két gólja dicséri, Armos jól irányította a támadósort és hátul is kisegített. Gulyás elmaradt legutóbbi telje­sítményétől, Ürvárinak alig volt egy-két jó megmozdulása. Dévényi tárgyilagosan bírásko­dott. Petofibánya— Bp. Statisztika 4:2 (1:0) Petofibánya, 2000 néző. Vezette: Póló ez. Petofibánya: Kovács — Makali- cza, Tóth II., Gáldi II. - Gáldi I., Takács — Bócsó, Alattyani, Tóth I., Szarvas, Gelics. Edző: Takács L. Nagy számú néző előtt már az 5. percben gólt ért el a hazai csapat: szögletrúgás után Takács fejese szállt a hálóba. 1:0. Negyedóra el­teltével Tóth I. és Takács helyet cserélt. Az első 20 percet általában petőfibányai mezőny fölény jelle­mezte. később azonban feljött a Statisztika és néhány helyzetet is teremtett: egy ízben Gáldi IL a gólvonalon hárított. Szünet után a 48. percben újabb hazai gól esett: Gelics jól ugrott ki a védők mellett és mintegy 11 méterről biztosan lőtt a hálóba. 2:0. Nem sokat váratott magára a harmadik petőfibányai gól sem. Az 53. percben Szarvas labdájával Gelics tört ki, és futtából leadott NÉPŰ JS ÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 23. L sz.: 25 062. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Telefon: 24-44. Postafiők: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. lövése védhetetlenül szállt a háló­ba. 3:0. A vendégek nem adták fel, átvették az irányítást, és ki­használva a hazai védelem meg­ingását, 3:l-re sikerült szépíteniük. A 80. percben a kitörő Alattyánit hátulról elkaszálták, a megítélt ll-est Szarvas értékesítette. 4:2. Megérdemelt győzelem! Egyéni­leg Kovács jól védett, a hátvéd- harmas egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, de tagjai az első gólnál „elaludtak”. A két fedezet kifo­gástalanul látta el feladatát, a tá­madósor csak az első 20 percben és a hajrában játszott jól. főleg Gelics. Polócz kifogástalanul bírás­kodott. KULCSÁR MIHÁLY Gyöngyösi Spartacus— Kazincbarcika 1:1 (0:0) Kazincbarcika, 1000 néző. Vez.: Bradács. Gyöngyös: Csaba — Czagány, Treiber, Somody — Győző, Péczeli — Potye, Szerdahelyi, Alaxai, Kiss, Keszthelyi. Edző: Csizmarik Imre. A gyöngyösiek a 13. percben ve­zették első jó támadásukat, amely­nek végén Kiss lövése szállt mellé. Váltakozó iramú mezőnyjáték folyt a pályán, a 21. percben Gyöngyös szerezhetett volna vezetést: Szerda­helyi labdájával Afaxai tört előre, már a 16-oson belül járt. amikor elbotlott. A labda pontosan Kiss elé pattant, és a csatár 5 méterről fölé lőtt! A hazaiak lesgóllal válaszol­tak az akcióra, majd a 44. percben Kiss elvette a labdát a középhát­védtől, jó helyzetbe került, de lö­vés helyett a kapust is ki akarta cselezni és a hátvédek szerelték. Szünet után fokozódott az iram. Alaxai nagy lövését üggyel-bajjal hárította a kapus, a másik oldalon Csaba szögletre mentett a hazai csatárok elől. Gyöngyös a 71. perc­ben szerezte meg a vezetést, ami­kor Szerdahelyi labdájával Alaxai ugrott ki, és a kifutó kapus mel­lett 10 méterről a hálóba lőtt. 1:0. már-már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor egy perccel a befejezés előtt az előretörő jobb­fedezetet Szerdahelyi és Somodi közösen felvágta. A megítélt bün­tetőt a balösszekötő érvényesí­tette. l:l. A két csapat találkozója igazsá­gos döntetlen eredményt hozott. Csaba kitűnően védte kapuját, Treiber volt a legjobb hátvéd, Czagány és Somodi a gólnál hibá­zott. A fedezetek közül Péczeli nyújtott jobb teljesítményt, elöl Potye kevés labdát kapott, de azo­kat általában jól játszotta meg. Szerdahelyi halványabb volt a szo­kottnál, Alaxai jelentette a legtöbb veszélyt a hazaiak kapujára, Kiss a mezőnyben végzett munkájáért érdemel dicséretet, Keszthelyi nagy területen mozgott, hasznos tagja volt csapatának. Bradács jól vezette a mérkőzést. A Gyöngyösi Spartacus szerdán délután Gyöngyösön a Ferencvá­ros csapatával játszik edzőmér­kőzést. SZKOCSOVSZKY TIBOR Szuhavölgyi Bányász— Eg-ercsehi Bányász 2:0 (1:0) Felsőnyárád, 1000 néző. Vezette: Ambrus. Egercsehi: Selmeczi — Balogh, Szűcs, Bocsi - Horváth, Nagy I. — Takács, Egyed, Prommer. Dudás, Bóta. Edző: Varczába Ágoston. A nehéz, csúszós talajon tapo­gatózó kezdés után Szuhavölgy ka­pott jobban lábra, sok lövés ment az egercsehiek kapujára, Selmeczi azonban kitünően védett. Az első gól a 23. percben esett, amikor kavarodás támadt a kapu előteré­ben, és a balösszekötő a belevető­dő Selmeczi mellett közelről a há­lóba lőtt. 1:0. Szünet után támadásba lendült - vendégcsapat, mégis a hazaiak rúgtak gólt: ellentámadás során Szűcs szabályos szerelését lefújta a játékvezető és szabadrúgást ítéli mintegy 16 méternyire Selmeczi kapujától. A középcsatár futott a labdának és a rosszul felálló sorfal mellett a hálóba csavarta. 2:0 — Egercsehi nem adta fel a harcot egy ízben Takács nagy lövését szögletre mentette a kapus, majd a szélső fejese centiméterekkel ke­rülte el a sarkot. A hajrában tel­jesen eldurvult a mérkőzés, a ha­zaiak a játékvezető és az elfogul­tan működő partjelzők szemelát- tára követték el szabálytalanságai­kat — megtorlás nélkül! A döntetlen jobban megfelelt volna a látottaknak. Selmeczi ki­válóan védett. Szűcs jól látta el feladatát, Balogh nem tudta tar­tani szélsőjét. A két fedezet átla­gon felüli teljesítményt nyújtott A támadósor nem tudta megismé^ telni legutóbbi játékát. A játék­vezető sok hibával vezette a mér­kőzést. nem torolta meg a hazaiak sorozatos durvaságait. EGYED JÓZSEF Az NB III. állása: ÉSZAKKELET: 1. M. Bányász 26 19 2 5 60:30 2. Nyíregyháza 26 14 8 4 44:25 3. F. Autóbusz 26 12 9 5 42:28 4. Debr. Dózsa 26 10 9 7 44:33 5. Egercsehi 26 12 3 11 53:39 6. KMTK 26 9 9 8 38:26 7. Rudabánya 26 9 9 8 37:35 8. Nagykálló 26 10 6 10 39:44 9. D. Gcs.-gyár 26 6 14 6 42:31 10. H.Spartacus 26 9 6 11 35:44 11. Egri Honvéd 26 6 10 10 39:46 12. MMTE 26 8 5 13 43:52 13. Kisvárda 26 9 3 14 28:50 14. Szuhavölgy 26 7 6 13 30:43 15. Somsály 26 7 6 13 31:49 16. Gyöngyös 26 5 7 14 26:54 ÉSZAK: 1. Nagybátony 26 19 3 4 54 :ii 2. KISTEXT 26 15 7 4 43:23 3. Baglyasalja 26 14 8 4 38:20 4. Küsterenye 26 13 9 4 48:26 5. Tehertaxi 26 13 8 5 52:29 6. IKARUS 26 14 6 6 47:28 7. Vác 26 9 11 6 37:31 8. Petofibánya 26 8 9 9 34:38 9. Sashalom 26 9 4 13 39:41 10. Statisztika 26 9 4 13 40:47 11. Autótaxi 26 7 5 14 47:66 12. Kartal 26 5 8 13 24:40 13. Chinoin 26 4 9 13 35:46 14. Hajógyár 26 3 11 12 30:46 15, Z. Építők 26 7 2 17 23:55 16. V. Dinamó 26 4 6 16 21:57 A TOTÓ eredménye 1. Vasas—Dorog 2. Pécs—Honvéd 3. Szombathely—FTC 4. SBTC—Szeged 5. DVSC—Győr 6. Borsodi B.—DVTK 7. Szolnok—özd 8. Nyíregyháza—Egyetérté 9. MVSC—Láng 10. Kecskemét—Bp. Spart. 11. Sz.fehérvár—Szállítók 12. EVTK—ZTE 13. Oroszlány—PVSK ienye j Töraiv* X 2* 2 0:2 1 5* X lü X <h0 2 0:2 1 3:2 X 1:1 X 1:1 1 3:1 2 itt 1 3 ti JÁRMŰ 350-ES főjavított dukkózott kró­mozott újszerű „Izs” motorkerék­pár oldalkocsival tizenhatezerért eladó, a visontai termelőszövet­kezetnél. Telefon: 12. KEVESET futott kétszínű Wart­burg eladó. Eger, Úttörő út 3. Te­lefon: 27-18. 750-ES BMW oldaükocsis motor- kerékpár eladó. Eger, Sas u. 51. PANNÓNIA motorkerékpár jó állapotban eladó. Érdeklődni: Nagy Tibor, Eger, Lenin u. 59. I. 4. vagy TÜZÉP V., Eger. 1102-ES Skoda kifogástalan álla­potban, esetleg fizetési könnyítés­sel eladó. Érdeklődni: Eger, Lenin u. 88. HÁZ — HÁZHELY KERTES új családi ház beköl­tözhetően eladó. Eger, Egri Csilla­gok u. 19. KERTES családi ház eladó. Ér­deklődni: Hatvan, Klapka út 27., Molnár. 350 négyszögöles telek eladó. Ér­deklődni: üj Hatvan,- Mészáros L. u. 67.; Kiss. DEBRECENI 1 szobás összkom­fortos lakásomat elcserélném gyöngyösi, vagy mátrafüredi ha­sonlóért. Cím: Gyöngyös, Petőfi u. 43. VEGYES HALLOTTA már? Az Eger és Gyöngyös környéke Háziipari Szövetkezet határidőre vállalja: mindenféle fehérnemű javítását, szőnyeg rojtozását, javítást, tisztí­tását; pulóverek készítését; átkö­tését, harisnya javítást, zászlók készítését, monogramok és emb­lémák készítését, nyakkendők tisz­títását, gombáthúzást, függönyök beszegését, rojtozását, műstoppo- lást, korsók fonását; kosarak javí­tását és készítését. Felvevőhelyek: Eger, Dobó tér Háziipari bolt; Gyöngyös, Köztársaság tér 15. KISMÉRETŰ német kombinált szekrény eladó. Televízió szerviz, Petofibánya, KISIPARI kombinált szekrény sürgősen eladó, vagy elcserélném motorkerékpárra. Magyar Hirdető, Eger. ÜJ vízvezeték beszerelést és ja­vításokat vállalok. Sárdi János, Eger, Petőfi u. 1. Telefon: 56-08. ALLAS VÁLTOZÓ munkahelyre azonna­li belépéssel felveszünk ács, állvá­nyozó, burkoló szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat. Dol­gozóink részére munkásszállást és üzemi étkeztetést biztosítunk. Ta­nácsi igazolás szükséges. Minden szombat szabadnap. Jelentkezés vállalatunk 6. sz. építésvezetőség­nek munkahelyén. Miskolc, Zsol- cai kapu, Honvédségi laktanya. Recsk, Kossuth L. u. 168. Hatvan, Hunyadi János laktanya. Andri- csák István építésvezetőnél, távol­léte esetén helyettesénél, reggel 8 órától du. 17 óráig. SZÖVETKEZETEK Heves megyei Értékesítő Központja (MÉK) Dobó tér 3. zöldség, gyümölcs szállítá­sához rakodó és szállító férfi munkaerőt vesz fel. Jelentkezhet­nek 17 éven felüli erősebb fizi­kummal rendelkező diákok is. Je* lentkezni lehet a vállalat telephe­lyén Eger, Gyöngyös, Kál és Hort- Csány MÉK kirendeltségeken. Q& b izön ij íti) cuuf juta lm a ! Pajtásban KO,— Ft Smena 6. 540,— Ft Mfkrotna IL 700,— Ft PenS TL 900,— Ft lényeké ftezagí KAPHATÓK AZ OFOTÉRT-BOLTOKBA’N / A Nagyszerű győzelmet aratott a Honvéd Zalka SE ökölvívó csapata Kaposváron egyenesekkel igyekezett gyűjteni pontjait. A harmadik menetben Bedőt fejelésért megintették, a vé­gén azonban Pampuk fokozatosan : visszaesett. 4:2. Könnyiisúly: Vanó pontozással vesztett Tóbi ellen. Mindjárt az elején kemény horogcsata alakult ki, Vanó minden tőle telhetőt megtett és kiváló teljesítményt nyújtva csak szoros küzdelemben maradt alul: 4:4. Kisváltó súly: Tóth I. ellen Hor­váth a harmadik menetben felad­ta. A válogatott Tóth csalódást okozott; csak a harmadik menet­ben öklözött meggyőzően a kemé­nyeket ütő és sokat szabálytalan­kodó Horváth tál szemben. Ekkor a kaposvári versenyző a padlóra került, rászámoltak és repült a törülköző: 6:4. Váltósúly: Holló H. pontozással I győzött Wilhelm ellen. Holló egye­nesekkel igyekezett magától távol tartani ellenfelét. A második me­netben alkaros ütésért intést ka­pott a gyöngyösi fiú, de még ez sem tudta megakadályozni biztos; megérdemelt győzelmét: 8:4. Csak i — A LABDARUGÓ NB. I. ered­ményei: U. Dózsa—Komló 7:1, Fe­rencváros—Szombathely 2:0, Győr —Debrecen 1:1, Vasas—Dorog 5:2, Pécs—Bp. Honvéd 2:2, Salgótarján —Szeged 5:0, Tatabánya—MTK 2:1. — NB. n-ES eredmények. Keleti csoport. Borsodi B.—Diósgyőr 0:0, Ganz MA VÁG—DEAC (kO, S. Ko­Honvéd Zalka SE— Kaposvári Dózsa 13:7 Kaposvár, 1000 néző. Vezették: Krettinger, Vízi. Vasárnap délelőtt, rekkenő hő­ségben, a labdarugó-pályán felállí­tott szabadtéri 91 A szorítóban talál­jgríT? kozott egymással H-fogrS a két vidéki I. osztályú csapat. f íd* -Sw Már a szombat j*y\ //I esti mérlegelés IrJih Yr V után biztosnak Jr |J xvk látszott a gyön­. JL var gyösiek győzel­“ me, hiszen a lég­súlyú Forrónak nem-sáliítottak ellenfelet. Ettől füg­getlenül a Honvéd nagyszerűen helytállt, különösen Klenovics, áki látványos ökiözés után győzte le a;:n óképességű Tóth-ot, de jó benyomásokat keltett Árvái, Him­mer és Keresztes is. EREDMÉNYEK (elöl a Honvéd ökölvívói): Légsúly: Forró ellenfél nélkül győzött. 2:0. Harmatsúly: Klenovics ellen Tóthiak második menetben feladta. Az ’első menetben Klenovics ügyesen. .„bemérte’ - az ütőtávolsá­got,* s utána nagy erejű, gyomorra mért--’ihorgaival rendre eltalálta el- len£elét,.akire* a második menetben rászámoltak és feladásra kénysze­rült. 4:0. Pehelysúly: Pampuk pontozásos vereséget - szenvedett Bedőtől. A gyöngyösi fiú mozgásán erősen ki­ütközött az edzéshiány, a második menetben mélyütésért meg is in­tették. A két hosszűkarú fiú főleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom