Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
1963. május J2vasárnap NÉPÚJSÁG s I. Furcsa gusztus kell hozzá, hogy valaki ilyen kemény tél után a tavaszt is átváltsa havas világra. Mégis, 45-en toporogtunk a hajnali derengésben, a túrát lebonyolító IBUSZ előtt. Kisded csoportunk inkább kinézett egy járási tsz- spartakiádra induló melegítős társaságnak, mintsem 2000 méteres csúcsokat hódítók gyülekezetének. . A túrának pedig a havasokban kellett végződnie, így írta meg ezt a végzet és az IBUSZ programja, és erről az útvonalról senki emberfia nem téríthette le a túra részvevőit. Beszálltunk hát a hegymászó felszerelésünkbe, a farmotoros IKARUS-ba, amely a szöges bakancsot, a szakadékot átívelő mászókötelet, a hátizsákot és az élelmiszerraktárt egyesítette kékre mázolt testével. Ügy átmentünk vele a Csehszlovák Szocialista Köztársaság határán, hogy még a kezdő cigaretta- és szalámicsempészeknek sem rebbent meg a szeme a vámőrök vizslató kereszttüzében. Az első nagy lendülettel Bratislava „magasságáig*5 jutottunk el, ahol táborozás előtt minden igaz turista kiürítette hálózsákjából a szomszéd országbelieknek hozott barack- pálinkát és Fecske cigarettát és békésen pihenni tértünk volna, de nem lehetett attól a nemes felháborodástól, amely eltöltötte az IKARUS utasait, hallván, hogy útközben kerülőt kell tennünk a Csorba-tó miatt. Márpedig azt egyetlen vérbeli IBUSZ-utas sem veheti után hálaképpen néhányan narancshéjat vágtak önkéntes kísérőnk fejéhez, az autóbusz kormányát a Tátrának irányozva, rövidesen megpillantottuk a havasokat. Sőt! Mivel IKARUS-unk szárnyai nem viaszból valának, de törékeny acélból, gyakorta meg-megtuk a hósapkás, jégcsapos házak utcáit, a tűző napfény azok emlékét idézte, akik e csodás tájon egykoron hasonló elragadtatással tekintettek fel a napfényes hófedte csúcsokra. Bajor Gizi e helyről írta lelkendező sorait: „Kint szél... lelkére, hogy ilyen apró pocsolya miatt elmulassza a várható reprezentatív ebédet, s a kecsegtetőnek ígérkező pozsonyi üzleteket. A havasokba igyekeztünk és a képzelet az anyagi érvényesülés csúcsait villantotta meg turistáink előtt a kapumélyedések jótékony sötétjében, ahol a dugáruk tüneményes gyorsasággal koronára változtak. És ettől a percízelítő a pozsonyi óváros hangulatából. álltunk a havas vidéken, amely sikerrel állta á tavaszi nap ostromát. S a szikrázó napsütésben, alig bírtunk fel- jebb-feljebb evickélni a vastag hófalba vágott keréknyomon, a vendég marasztaló, buszhasaljig érő, kásás hótömegben. S úgy érzem, a napon megvakulnék. Rém fekete vagyok ... Csupán egy kis helyen látszok fehérnek... a jegygyűrűm alatt. Ügy szeretnék itt veled lenni — írta vőlegényének. — A réten át... kergetném a napot.” Mintha a légzés ritmusát vetette volna papírra a híres színésznő. E tájon, ilyen kapkodva, szertelenül lélegzik, érez az ember. A hótól roskadozó fenyők között, ahol csípős szelek riogatják a vándort, a havasok első parancsára meg kell állni, s a parancs így szók Csodáld e vidéket, e tájat! Kovács Endre (Folytatjuk.) Szimfonikus zenei estet rendeztek Hevesen Tegnap szimfonikus zenei estet rendeztek Hevesen, a községi művelődési házban. A község történetében ez volt az első eset, hogy ilyen műsorra is sor került a faluban. Az Egri Állami Zeneiskola KISZ- zenekara adott nagy sikerű műsort, amelyet ötszázan hallgattak végig. A zsúfolásig megtelt teremben egymás után szólaltatták meg a klasszikus zeneszámokat és a hallgatóság lelkes, szűnni nem akaró tapssal jutalmazott minden előadott zenedarabot. A műsor végén azzal az érzéssel távoztak az emberek a teremből, hogy érdemes volt eljönni, érdemes volt végighallgatni a műsort, és a jövőben is szeretnék, ha minél többször, minél gyakrabban kerülne sor ilyen zenei esték rendezésére, mert nemcsak a városokban, hanem a falvakban is egyre gyarapszik azoknak a száma, akik kedvelik, kívánják, szeretik a „nehéz”, klasszikus zenét. — Hallatlan műveletlen emberek ezek a németek .. , Sose gondoltam volna róluk, mindig azt hallottam, hogy nemcsak akkurátus, de művelt emberek is élnek ott . . . — Na és? — Na és . . . na és . . . Képzeld, kinn vagyok Németországban, kérdem az egyik német hapsitói. ismeri-e Tichyt és mit gondolsz, mit mondott? — Fogalmam sincs . . . — Neki se volt . . . Nem ismerte Flórit se, Sziszit se, csak nézett rám műveletlenül, aztán elkezdte valami pimf magyar csapat játékosait sorolni. Valami Tóth Árpit, Babits, már nem tudom, kettőt-e vagy egyet, aztán meg Illyés vagy Illést említett, hogy azokat ismeri... Na, mit szólsz mindehhez, mi? Különben, nem tudod véletlenül, hogy kik ezek a játékosok, ,te mégis vidéken élsz? • — A Parnasszus válogatott tagjai . . . — Parnasszus . . . Parnasszus — töprengett nem, még sohasem hallottam, de nem is izgat, végtére is, minden kis ürgét nem tarthatok számon, nem igaz? (~ó) RIPORT cl ,/)liImp nett'ói” TAVALY rizsaratáskor jártam Kiskörén. Az egyik rizsarató érett kalászt dörzsölt szét tenyerén és büszkén mutatta: — Nézze csak! Olyanok, mint a gyöngyszemek. Ilyen rizst csak a mi határunk terem. Akkor elnéztem a térdig iszapban gázoló, kérges tenyerű embert, akinek napbarnította, cserzett tenyerében oly vakító fehéren csillantak meg a rizsszemek. Ez a kép jutott eszembe most is, amikor újra Kiskörén jártam, éppen rizsvetéskor. Az irodában a „vezérkar” tárgyalt az új életről, a tervekről, a milliókról, amelyeket most még méhükben hordoznak a földek, a százholdas táblák. — Három hónapja egyesültünk — mondja az elnök, majd a főagronómus és főkönyvelő mutatják a hétezer holdas gazdaság idei és távlati terveit. — Nálunk senki sem beszél már az egyesülésről. A jövőt, a holnapot forgatják fejükben —, szól a főagronómus és feláll az asztal mellől. Ceruzája gyorsan futja át a papírt: — AZ ÁLLAMI gazdaságok mintájára bevezettük az üzemegységrendszert. Egy hétezer holdas gazdaságnál, ahol nyolcszáz tag dolgozik, csak így képzelhető el az élet. Megalakultak a brigádok, a munkacsapatok, mindenki megtalálta a helyét. Mindenki tudja, hogy komoly terveket forgatunk fejünkben, amelyekre néhány esztendővel ezelőtt Kiskörén csak félve mert gondolni az ember; Magam elé képzelem óriási nagyításban a határt, amelyen mint hatalmas kígyó kanyarog végig a Tisza. A nagy folyó, amely pusztítani és áldást hozni is tud. — Ez a mi Nílusunk —, mondja találón valaki és a tervekből világosan kitűnik, hogy a kiskörei milliomosok további gazdagodásukat a nagy folyótól várják. A víztől, amelyből nemcsak halat fogni, de öntözni is lehet. — Jelenleg tizennégymillió a tiszta vagyon. Jóval meghaladja a tizenkétmilliót az idei áruértékésítési terv is — végez egy gyors számítást a főkönyvelő, majd az idei tervekről beszél. Érdekes? A tervekről beszélni nem tudnak a Tisza nélkül. A víz döntően szól bele a kiskörei emberek terveibe, amelyek máris nagyszerűek, méltók egy nagy gazdasághoz. Figyelem és hallgatom a számokat: Száznegyven hold kertészetet, 150 hold rizst, 160 hold gyümölcsöst, közel háromszáz hold kukoricát, 280 hold cukorrépát öntöznek az idén, s ha a legelőket is beleszámítják, összesen mintegy kétezer holdat. A négy tsz idején csak ötszáz holdat öntöztek. És most ennyit. Másfél ezerrel többet. MIKÖZBEN hallgatom a számokat, egy másodpercre emlékezetembe villan a tavaszi kép. A megáradt Tisza, amely itt hömpölygött a falu alatt, a rétek, a szántóföldek fölött. Mennyien szidták akkor ezt a folyót? És most milyen sokan áldják: Áldása számokban kifejezve közel kétmilliót jelent a gazdaságnak, csupán ebben az évben. Ennyivel terem többet az öntözött kukorica, a cukorrépa, ennyivel hoznak többet a rétek. Az agronómus kiegészíti gondolataimat és elmondja, hogy az idén holdanként 240 kiló műtrágyát kaptak a földek és olyan munkát, amely után méltán lehet gazdag termést várni. Később újra az öntözésre terelődik a szó, mint,. minden gazdagság forrásához. Űj számot pillantok meg a tervben: 1964-ben 2600 hold öntözés. Gyors számítást teszek, figyelem a grafikont: Tavalyelőtt 500, az idén 2000, egy év múlva 2600 holdat varázsol dúsan termő kertté az- áldást hozó víz. A Tisza. És a gigantikus tervek mellett már csak szerénynek, de mégis szembetűnőnek mutatkoznak a kisebbek, amelyeket kiolvasok a főagronómus noteszéből: a 180-as tehénállomány év végére 240-re fejlődik, a szarvasmarhák száma eléri a nyolcszázat. A jelenlegi harmincöt erőgép helyett év Végére már negyven lesz. Az idén huszonkétezer csirkét nevelnek, de jövőre harmincezrét... A TERVEKEN gondolkodom és csodálom a jelent. Bámulom az erőt, az embereket, akik rövid idő alatt boldog, gazdag életet teremtenek maguknak a kiskörei „Nílus-par- ton”. i. Szalay István KRÚDY GYULA: ELŐ HANG (az Asszonyságok díjá-hoz) boldogult terítékét. A toron már mindenki elmondta megjegyeznivalóit a halottról, a javíthatatlan felköszöntők az asztal alatt lapoznak Mély- acsai Pohárköszöntők című zsebkönyvében, a poharak ösz- szecsendülnek, az öreg embereknek örömükben (hogy nem őket vitte el a kaszás), kipirosodik az arcuk, egy boldog örökös már próbálgatja is a szekrények zárjait —, de mi nem örököltünk semmit, s így fájdalommentes szívvel mentünk el azok közé a magánosok közé, akiknek még halottjuk sincs, legfeljebb saját magukat fektetik minden este a koporsóba, hogy reggelre csodálkozva ébredjenek. A keresztelő (akárcsak a disznótor) ismét alkalmat ad néhány embernek, hogy a gyomrát elrontsa a sok jóval, temérdek ostobaságot összevissza fecsegjen a szülők és egyéb atyafiak udvarlására, a komák igyekeznek a legjobb oldalukról bemutatkozni, és a komaasszony úgy dajkálja ezen a napon gyermekét, mintha valóban szeretné. Nagyokat isznak és boros bajszukat a csecsemőhöz, annak ágyban fekvő anyjához, vagy a kiöltözködött komaasszonyhoz dörgölik, de mi nem ragadjuk meg az alkalmat, hogy gyermekszülésre biztassuk a fiatal nőket, inkább elmegyünk azokhoz szomorkodni, akiknek nincs gyermekük. Tehát se nem víg, se nem szomorú ez a regény, csak olyan, mint az élet a legtöbb pesti háztető alatt. Egy kis elképzelés, egy kis tapasztalat, kevés álom: ez a könyv, amelyben valaki elgondolja, hogyan élnek polgártársai Pesten. Mit imádkoznak az istenházában és mit cselekszenek, amikor azt hiszik, hogy senki sem látja őket. Mit gondol magában a kipomádézott vőlegény s mit mirtusza alatt a menyasszony. A táncos miért toporzékol, és a táncosnő miért hunyja le a szemét. Mit mondanak az öreg emberek, és mit gondolnak magukban a nők. Kis levonó- képecskék vannak itt egymás mellé sorakoztatva, melyek mást mutatnak elölről és mást, midőn ujjhegyünkkel ledörzsöljük róluk a papírost. Lakodalomba és temetésre, halotti torra és bálba, keresztelőre és a mogorva bíróság elé mindnyájan járunk. Tanulhatunk tehát ebből a könyvből még magaviseletét is, valamint divatot és szokást. Hogyan éljünk, hogy hosszú életűek legyünk ezen a földön. A húrok már kifeszítve pattognak, recseg a kürt, a cimbalom a plafonig ugrik, kezdődik a víg lakodalmas zene, amelyben mindenki megmutatja, hogyan kell táncolni, hogyan kell viselkedni, hogy az embereknek örökös kedvük legyen, a házassághoz. Harminc évvel ezelőtt halt meg a Szinbád-rc- gények — ahogy a kor- társai nevezték — gordonka hangú szerzője, Krúdy Gyula. Lakodalomról, torról és keresztelőről zeng lantom, az életnek e hármas gyönyörűségéről (amely még a szerelemnél is mulatságosabb), amely- lyel sohasem lehet jóllakni. A lakodalmi tánc piros arcú forgatagából elmegyünk és temetőkocsira ülünk, hogy meglátogassuk azokat, akik többé már nem táncolnak semmiféle lakodalomban; összefont kézzel és meguntan, kísértetle- pedő alá rejtett hosszú, pipa- szárléptekkel mennek el a talpig kivilágított ablakok alatt, és közömbös szájuk sohasem csúcsosodik füttyre, bármily vígan zeng a húr. Ók is, ez örök egykedvűek is, városban laknak, bár lakodalmi meghívót tévedésből sem küldenek nekik. Legfeljebb az új hetilapból kapnak, mutatványszámot. De elhagyjuk idővel a tort is, ahol az élvemaradottaknak leginkább izük az étel és ital — mert megtakarítják a meg<61 kezdve a bratislavai koronázó templom is «csak azért nem került az IKARUS csomagterébe, mert. elővigyázatosan beállványozták az óvatos, magyar turista-ismerő pozsonyiak. A legelszán- tabbak ennek ellenére az óváros patinás Szépségű sikátorait keresték fel, s egy magyar szakos tanár önkéntes, Önzetlen kalauzolásával a királyi vár négy büszke tornyával ismerkedtek, s áhítattal kattogtatták fényképezőgépeiket. Ha a méterek hem is, de az óváros hangulata, a pezsgő élet, amely ezt a negyedmilliós várost jellemzi, havasi magasságokba emelt bénnünket, Csak az zökkentette ki a túra részvevőit a fennkölt hangulatból, hogy közölték: azonnal indulni kell, hogy a legközelebbi vacsorát — amelyet 120 kilométerrel cc' dez meg az IBUSZ— e! ' 1-nedvén kíhajtot- tu ' főtérről, s miElértük mégis Ö-Tátrafüre- det. Sziklakertes, felhőcsodás, szanatóriumokkal és üdülőkkel ékes nehéz levegőjű táját a Magas Tátrának. S míg járSzeszélyes alakú házak, történelmi levegőt árasztó romok a vár alatti utcákon.