Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-14 / 110. szám

népújság 196S, esájns 14., kedd 2 Lemondott az argentin kormány Guido argentin köztársasági elnök vasárnap este tanácsko­zásra ült össze a hadsereg há­rom fegyvernemének minisz­tereivel. 4 megbeszélés után mindhárom miniszter benyúj­totta lemondását. A hétfőre virradó éjjel lemondott a kor­mány többi tagja is, beleértve Rauch tábornok belügyminisz­tert. A kormány lemondatása Guido elnök és az őt támogató kabinettagok manővere volt, hogy megszabaduljanak Rauch- tól. Erre vall, hogy Guido elnök egyedül Rauch lemon­dását fogadta el, s helyére nyomban kinevezte Osiris Vil­legas tábornokot, aki a leg­utóbbi katonai államcsínykí- sérüet alkalmával Guidot fegy­veresen is támogatta.. Guido elnök egyes értesülé­sek szerint ideiglenes kor­mányt fog kinevezni a válasz­tásokig, illetve ideiglenes kor­mánnyá fogja nyilvánítani a mostani kabinetet. Ismét „űrtűk*.,. Az amerikai légierő egyik kaliforniai támaszpontjáról műholdat bocsátott fél, amely 400 millió apró réztűt, tudo­mányos nevén dipólt szórt szét Föld körüli pályáján. Az „űr- tűk’ rendkívül kicsik és vas­tagságuk az emberi hajszál egyharmada. Az elképzelések szerint keskeny gyűrűt alkot­nak a Föld körül. Az amerikai légierő közlése szerint a kísér­let célja a „rádióösszekötteté­sek új lehetőségeinek tanulmá­nyozása”. Szövetségi csapatok Birmin<yhantban Kennedy nyilatkozata a helyzetről WASHINGTON: A néger ve­zetők kezdeményezésére létre­jött „fegyverszünetet” a faji megkülönböztetés elkeseredett védelmezői megszegték. Isme­retlen tettesek bombamerény­letet követtek el a néger ve­zetők otthona ellen. A merény­letek óriási felháborodást vál­tottak ki. Birminghamban több ezer néger vonult fel, hogy tiltakozzék az újabb erőszakos cselekmények ellen. A négerek és fehérek több helyen össze­tűztek, s a beavatkozó rendőr­ség csak a legnagyobb nehéz­ségek árán tudta helyreállítani a rendet. Az újabb zavargások követ­keztében Birmingham ostrom­lott városhoz hasonlít. Az ala- bamai nemzetőrséget készült­ségbe helyezték. Kennedy el­nök, értesülve az események­ről, megszakította hétvégi pi­henőjét. Elrendelte, hogy a szövetségi fegyveres erők egy­ségei szállják meg a Birming­ham közelében levő katonai támaszpontokat. Kennedy újságírók előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány mindent meg fog tenni a rend megőrzése, az állampolgárok életének védel­me és a törvényesség fenntar­tása érdekében. A szövetségi kormány — mondotta — nem fogja megengedni, hogy szélső­séges elemek bármely oldalról szabotálják a múlt héten meg­kötött egyezményt. Felszólítot­ta a birminghami polgárokat, tartsák tiszteletben a felelős vezetők utasításait. Az elnök utasította Burke marsall igaz­ságügy-miniszterhelyettest, aki a múlt heti tárgyalások során közvetített a néger és a fehér vezetők között, hogy ismét utazzék Birminghamba. Az amerikai kormányra az utóbbi napokban egyre súlyo­sabb nyomás nehezedik. A ha­ladó polgári körök erélyesen követelik, hogy a kormány avatkozzék be közvetlenül az alabamai eseményekbe. A faji megkülönböztetés kirívó pél­dái mérhetetlen presztízsvesz­teséget okoztak az Egyesült Ál­lamoknak világszerte, elsősor­ban Ázsiában és Afrikában. (MTI) Szovjet jegyzék az Egyesült Államok és Anglia moszkvai nagykövetségének A Szovjetunió külügyminisz­tériuma jegyzéket juttatott el az Egyesült Államok és Anglia moszkvai nagykövetségéhez. Az Egyesült Államok nagykö­vetségére eljuttatott jegyzék kijelenti, hogy William Johns másodtitkár, Hugh Montgo­mery attasé, Alexis Davidson, a légügyi attasé tanácsadója és Rodney Carlson attasé nem- kívánatos személyek a Szovjet­unióban. Az említett szemé­lyek és Richard Jacob irattári titkár, aki 1962 novemberében utazott él a Szovjetunióból, miután persona non grata-nak nyilvánították, diplomáciai képviseletek munkatársainak státuszával összeegyeztethetet­len tevékenységet folytattak. A nagy-britanniai moszkvai nagykövetséghez eljuttatott szovjet külügyminlsztériumi jegyzék jelenti, hogy Harveys Cowell követség! másod titkár és felesége, Pamela Cowell, köte­lesek haladéktalanul elhagyni a Szovjetunió területét. A kül­ügyminisztérium nemkívánatos személynek nyilvánítja őket, valamint. Roderic Chisholm másodtitkár feleségét, Ann Chisholmot, John Warlei légi- attasét, Felicity Stuart attasét és Iwor Rowsell nagykövetségi alkalmazottat. Az említettek tevékenységükkel súlyosan megsértették a diplomáciai munkatársak magatartási nor­máit. A fent említett személyek hivatali helyzetükkel vissza­élve, elősegítették Penkovszkij és Wynne kémtevékenységét, akiket, mint ismeretes, a szom­baton befejeződött perben ítél­tek el. A Szovjetunió hangot adva tiltakozásának, elvárja, hogy mind az angol, mind az ame­rikai nagykövetség szigorú in­tézkedéseket foganatosít, hogy munkatársai a jövőben ne foly­tathassanak a fentiekhez ha­A nyugatiak továbbra is akadályozzák a megállapodást Genfben Hétfőn délelőtt tartotta 131; plenáris ülését Genfben a ti­zennyolchatalmi leszerelési bi­zottság. A Macovescu román küldött elnökletével megtartott ülésen folytatták a vitát az atomfegyverklsérletek meg­szüntetésének kérdéséről. A nyugati hatalmak nevében felszólaló Stelle amerikai és Godber angol küldött ismét megkísérelte, hogy a föld alatti atomfegyverkísérletek ellenőr­zésének kérdésében letérítse az értekezletet a leglényegesebb problémák megvitatásának út­járól és a technikai részlet- kérdéseket helyezze előtérbe. Carapkin nagykövet, a szov­jet küldöttség vezetője felszó­lalásában hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok magatar­tása zsákutcába juttatta a tár­gyalásokat A tudomány és a technika mai állása mellett — mutatott rá — minden alapot nélkülöz a nyugati hatalmak­nak a kötelező nemzetközi helyszíni ellenőrzésre irányuló követelése. Sajnálattal állapí­totta meg Carapkin, hogy az amerikai küldöttség Genfben tanúsított magatartása teljesen figyelmen kívül hagyja azokat a gyökeres változásokat, ame­lyek az atomfegyverkísérletek ellenőrzése' lehetőségének te­kintetében végbementek. Az értekezlet szerdán dél­előtt tartja következő ülését. Hétfőn újabb megbeszélést folytattak Genfben a szovjet és az amerikai szakértők aíi úgy­nevezett „forró drót”, vagyis a Kreml és a Fehér Ház közt létesítendő közvetlen távbeszé­lő, illetve távgépíró-összeköt­tetés gyakorlati megvalósításá­nak technikai részletkérdései­ről. Ez volt a szakértők negyedik találkozója azóta, hogy a szov­jet küldöttség közölte, kész megvitatni az amerikai javas­latot. (MTI) sonló, meg nem engedett te­vékenységet. (MTI) Száműzetésben működő haiti kormány alakult A Puerto Rlco-i San Jüan­ban disszidens politikusok megalakították Haiti' ideigle­nes. száműzetésben működő kormányát. Az erről szóló nyi­latkozatot öt politikus írta alá, két politikai párt képviseleté­ben. Azt állítják, hogy Haiti választói nyolcvan százaléká­nak támogatását élvezik. Ideig­lenes kormányukat kommu­nista-ellenesnek nevezték, kö­zölték, hogy Duvalier diktátor bukása után kilenc hónapon belül általános választásokat tűznek ki Haitiban. Céljuk az, hogy minél hamarabb elismer­tessék kormányukat más or­szágokkal. Hallatlan izgalommal várta ft hortobágyi csárda öreg pin­cére, Szőke János bácsi a finn vendégeket. Amikor még kis­diák volt Debrecenben, öreg tanítója, Papp Ignác megtaní­totta diákjainak a finn him­nuszt. — Oi, maamme Suomi — is­mételgeti, ízlelgeti. Még arra is emlékszik, hogy mit jelente­nek a nehezen kiejthető, szo­katlan szavak: „Ó, anyám, Finnország". A Hortobágyi Állami Gazda­ságban mások is nagy izgalom­mal lesik az utat, amely a hí­res kilenclyukú hídon keresz­tül hozza kedves vendégünket, Kekkonen finn elnököt és, kí­séretét a magyar pusztára, ahol a ménes szinte még ma is úgy delel ebben az ajándéknak is beillő májusi melegben, mint amikor még lóháton közleked­tek a betyárok. Csak most a gazdaság hatal­mas táblái felett repülőgép siklik el és műtrágyát szór szét, a csárda mellett pedig motorkerékpárok és személy- kocsik állnak, a gazdaság^ dol­gozóinak mai „hátaslovai’’. Az állami gazdaság kultúr- btthonának nagytermében is a puszta mai „romantikájáról" beszél Pfeifert Imre igazgató. Szó esik arról, hogy a hetven­ezer holdas gazdaságban ma 23 ezer hold a szántóföld, nyolcezer holdas a halastó, és ti ezer hold a legelő, ahol töb­bek közt hatvanezer juhot te­nyésztenek. , — De a legfőbb büszkesé­günk mégis a ménes — mond­ja az igazgató. A horizont közepén áll fent a nap és önti sugarait a be­láthatatlan pusztára, amikor a hires gémeskúthoz érkezik az elnök és kísérete. Éppen- itatni hozták a csikókat. Egy fiatal legény, Garai Lajosnak hív­ják, mindössze huszonegy éves és már öt esztendeje csikós a gazdaságban, egymás után húzza a vödröket. — Hány vödörrel isznak meg a csikók? — kérdezi Kek­konen elnök. A csikós még nem beszélt ilyen magas rangú vendéggel, de nem ijedt meg. — Százzal — és hozzáteszi — egy vödörben pedig har­minc liter viz win. — És naponta hányszor húz­zák fel ezt a száz vödör vizet? — Éppen háromszor. Elmeséli az elnöknek azt is, hogy egyik nagybátyja öröké­be lépett, aki harminc eszten­dőn át volt csikós a Hortobá­gyon. Meg hogy nemsokára Dániába utazik egy mezőgaz­dasági kiállításra, de csak rö­vid időre marad, mert „jó do­log az utazás, de közben csikós nélkül maradnak a lovak”. A látogatás azzal ért véget, hogy elküldik a gépkocsikat és Kekkonen hamisítatlan igazi Urho Kekkonen elnök látogatása Hajdá-Büiarban Urho Kekkonen, a Finn Köz­társaság elnöke és felesége, hétfőn Hajdú-Bihar megyébe látogatott. A vendégeket útjukon elkí­sérte Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és felesége. Déltájban a Hortobágyi Álla­mi Gazdaságba mentek, ahol Losoncéi Pál földművelésügyi miniszter, Ambrus István, a Hajdú-Bihar megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnö­ke és Szeifert Imre, a gazdaság igazgatója fogadta őket. A hetvenezer holdas gazda­ság munkájáról adott igazgatói tájékoztató után a vendégek megtekintették a gazdaság több üzemegységét. A látogatás végén a finn ál­lamelnök és felesége tisztele­tére Losonca Pál földművelés- ügyi miniszter a gazdaság mű­velődési házában ebédet adott. A Hortobágyi Állami Gazda­ságból Debrecenbe vezetett a vendégek útja. Délután megte­kintették a történelmi neveze­tességű református nagytemp­lomot. A Kossuth Lajos Tudomány- egyetemre is ellátogattak a vendégek. Az üdvözlés után dr. Sulán Béla, az egyetem rek­tora ismertette velük az egye­tem történetét, munkáját, a finn egyetemekkel és tudomá­nyos élettel kialakult kapcso­latait, a finn-ugor kutatások­ban betöltött szerepét. Ezt kö­vetően megtekintették az egye­tem könyvtárában rendezett finn könyvkiállítást. Este a nagyerdei Szabadság üdülő szabadtéri színpadán a Debreceni Népi Együttes ün­nepi műsort mutatott be a vendégek tiszteletére. Az elő. adást követően Ambrus István, a Hajdú-Bihar megyei Tanács Végrehajtó Bizottság elnöke vacsorát adott Urho Kekkonen elnök és felesége tiszteletére. Események — lorokhan MOSZKVA: Fidel Castro kubai minisz­terelnök és kísérete hétfőn Bratszkba érkezett, meg­tekintették az angarai építke­zést. A bratszki stadionban a vendégek tiszteletére gyűlést tartottak, ahol Castro beszé­det mondott. Ezután repülő­gépen Krasznojarszkba men­tek, ahol rövid pihenő után Szverdlovszkba folytatták út­jukat. Itt a repülőtéren és a városba vezető útvonal men­tén lelkes ünneplésben része­sítették a kubai vendégeket. BONN: Bonnban bejelentették: a szövetségi kormány hozzájárul ahhoz, hogy 25 „felszíni” hajót építsenek, amelyeket Polaris- rakétákkal szerelnek majd fel. LONDON: Az angol külügyminiszté­rium szóvivője hétfőn közölte, hogy Hruscsov szovjet minisz­terelnök válaszolt MacMillan angol kormányfőnek és Ken­nedy amerikai elnöknek a nuk­leáris kísérletek eltiltásának kérdésével foglalkozó leg­utóbbi üzenetére. VARSÓ: A vasárnap Becsből haza­érkezett Ostrowski lengyel ne­hézipari miniszter közölte, hogy Cyrankiewicz miniszter- elnök nevében meghívta Pit- termann osztrák alkanceilárt Lengyelországba. RÓMA: Az Olasz Kommunista Párt nemrégi választási győzelme jelentősen aktivizálta a mun­kásmozgalmat, s még jobban a párt köré tömörítette a dolgo­zókat: az ország számos me­gyéjében tömegesen lépnek be a pártba. Milano körzetében 300, Bolognában a választások után 497 új tagkönyvet ad­tak ki. BERLIN: Egy nyolctagú banda vasár­nap megkísérelte, hogy lopott autóbusszal áthatoljon az NDK berlini államhatárán. Az NDK rendőrsége kénytelen volt fegyverét használni s eközben a banda három tagja megsebesült. A rendőrök óva­tos magatartásának köszön­hető csak, hogy a provokáció­nak nem voltak súlyosabb kö­vetkezményei. LONDON: Az angol fasiszta Mosley ve­zette hírhedt „egységmozga­lom” tagjai megkísérelték, hogy London utcáin megtartsák az úgynevezett májusi felvonu­lást A „Sárga Csillag” anti­fasiszta mozgalom tagjai és az utcai járókelők megakadályoz­ták a fasiszták tüntető felvo­nulását. NEW YORK: New York polgármestere törvényt írt alá arról, hogy jú­nius I-től 4 százalékkal emelik a fogyasztási cikkek adóját. Az adóemelés elsősorban a kis­fizetésűeket érinti. Eger és Vidéke Körzeti Földmű vessző vetkezet a Bizományi Áruházon keresztül, üzemképes állapotban levő fagylaltgépet keres megvételre. Ajánlatokat kérjük a földművesszövetkezet irodájába, Eger, Rottenstein köz 3. sz. ala küldeni. FELHÍVJUK SŰVES FIGYELMÉT a termelőszövetkezetek vezetőinek, tagságáriak a napok­ban megjelenő Népszabadság T ermelőszövetkezeti Tanácsadóra Tartalmából: 1. Beruházás — Felvásárlás — Gépesítés és a takarmányo­zással kapcsolatos kérdések­re. 2. A közös és háztáji gazdasá­gok kapcsolatáról. 3. Szociális ellátás és egyéb kérdésekre ad kielégítő vá­laszt. Megvásárolható a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Ára: 2.— Ft. ötösfogatra száll fel vendég­látója, Dobi István társaságá­ban s úgy hajtanak vissza az i állami gazdaság központi épü­leteihez, ahol igati jó magya­ros ételekből készült ebéd mellett ér véget a rövidre sza­bott, de Kekkonen elnök sza­vai szerint elragadó horto­bágyi látogatás. Urbo Kekkonen és felesége Az elnök úr a Hortobágyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom