Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-19 / 115. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

» MEGYEI MŰVELŐDÉSI Utó IRODALMI KŰDENEK KIADASADAN

A tűz

és a Világosság írója!

Henry Barbusse évforduló fára

T úl volt már a negyve- ■* nedik életévén — volt némi kis hírre felvergődött szimbólista költő és egy szőlő- termesztési szaklap szürke ro- botosa. párizsi művészkávéhá- zak ihletre várakozó, nem fogyasztó törzsvendége és elég tűrhetően fizetett segédkönyvtáros vidéken — amikor Henry Barbusse végre megtalálta: mi a dolga a világban? A hosszú, sovány, finoman hajlott orrú Barbusse — „Don Quijote arca van, de józan, barna szemei”, — írta róla Aragon — önként jelentkezett katonának az első világháborúban. Túl volt már a korosz- ályon, nem is volt egészen egészséges, de Barbusse elhitte azt a haladó francia értelmiségi körökben is divatos nézetet, miszerint a német hódítók elleni narc az egész emberiséi számára üdvös. Hogy akkoriban mindkét oldalon imperialista hódítók álltak szemben egyórással, még nem vette tudomásul Barbusse, akit többek között az is hajtott, hogy ott legyen Soissons mezőinek, s a „Dámák országútjá”-nak lövészárkaiban, mert ő is szenvedni akart, vérezni, mint a népe. a rajongva szeretett francia nép.

Az irodalom története — a régié, s az újé is — gazdag a drámai erejű felismerésekben, a nagy megvilágosodásokban,

g-i,

1-1

ESTE

Szilágyi Elek linómetszete

KOVÁCS SÁNDOR:

Virág lesz majd meg szerelem újul a fény a szemeden is,

is,

J

it:j;

aranyló barka mogyoró ágán,

szélbe

hajtja

cikáz a láz,

suhog a kék szél fák magasán, ez lesz a tavasz, ez igazán,

érzem a vérem futna, de hogy! nehéz ma leülni — szaladok,

bárhova is, mindegy ma nekem, ezt teszi lásd: tavasz s' szerelem!

FARKAS ANDRÁS:

Vázlat fiamról

Agyában fekszik tiszta párnán, Nyújtózva nyúlik el hanyatt,

. Ügy nézem őt most, mintha várnám Hogy ébredjen kedvem miatt.

Szeretem látni őt. Lehunyva

Pilláit már kerek egész

Kis arca, mely soha nem unja,

Ha az öröm kér nevetést.

Pufók a képe, gömbölyűén Virít az álla, orra meg Csodás sziget, ajkán derű leng,

Ha szája viszket s megremeg,

Hajának rendetlen csigáit Szeszélyes kunkor zárja le,

E buksi fej játékra csábít,

S ujjam kacérkodik vele.

Megáll percemnek gondolatja.

Ha nézem őt, fényképezem Szememmel úgy, hogy megmaradna Emlékeim közt, fényesen.

Csak alszik, fekszik tiszta párnán, Szuszog kitárt karral hanyatt,

Én meg csak nézem, mintha várnám Alommá tűnni perc alatt.

POLNER ZOLTÄN:

Ezer tükör forog bennem

Szélkakasként forog szívem fényszilánkú foncsora s körém lódul utak harsány* zölden hullámzó sora.

Tükre vagyok én e tájnak s e táj is tükör énnekem, mélyen nyomot hagy szívemben rezzenő, kék végtelen.

Keménykötésű kis falvak* dübörgő nagy városok* messze kitárják szívüket fényre, hogyha szél suhog

s bennem gyűlnek össze újra derűsen és hallgatag, ezer tükör forog bennem s maguk elé tartanak.

SZEGEDI PÁL:

Bennem lassanként...

Bennem lassanként lerakódik a bánat, amíg az utcasarkon nézek utánad.

Hiányod marad csak velem, tudom, és megyek,

párás szemekkel

végig az úton.

Te hazaérsz.

A tárgyak befogadnak.

Bőröd színét visszhangozza az ablak:

kilépsz ruhádból.

, A lámpát eloltod.

Árnyék érint puhán,

és neonfény-foltok.

Megyek.

Hiányod kísér.

Hallgatok.

Vár a toll, s lejegyzem majd

ezt a néhány dallamot kettőnk és a szerelem tiszteletére, mert testemnek te lettél

a kenyere

és a vére.

ANTALFY ISTVÁN:

Májusi szonett

Az emberszívben mindig él a vágy: a sóvárgás, a jó, a szép után, hallgatni a pacsirták énekét, pihenni hegynek árnyas oldalán, észrevenni, hogy nyílik a virág, elmélázni egy szép vers szép során, meglesni, tudni, élni sok csodát, holnapra vágyva, túllépni a mán, érezni a munkának jó ízét, amint a vér a testben viszi szét, érezni más emberkéz melegét, és várni, mindig új és új tavaszra, a háborút a pokolra riasztva, s felszállni, már a kozmoszi magasba* •

nyomott átlagembert rajzoltai meg Barbusse, azt, akiből aj háború esztelen szenvedései 1 kimosták a hamisságokat és3 torzításokat. Gorkij is rögtön'j melléállt az addig csak szűk] körökben ismert francia író-1 nak, „szent irigység”-ről be-3 szélt, amely elfogta őt „a szól kimondója” iránt és úgy fogai- 3 mazta meg — egyetlen mon-'J datban — „A tűz” tanulságát:,] „A jövő dolga jóvátenni a je-i lent." ]

M i volt az első világhá- ] ború a másodikhoz ké- ‘I pest? összehasonlíthatók-e az] akkori fegyverek az atom-4 bombákkal, a hidrogénbom-] bakkal, a városokat, országoH kát elpusztítani képes nukleá-] ris fegyverzettel? „A tűz”', j azonban majd fél évszázad] múltán, a megnövekedett ve-} szély és az összemérhetetlenül] megnövekedett remény idő-, | szakában is aktuális, mert át-] hatja azt a hódító háborúk] gyűlöletének forrósága. Ebből i a regényből éppúgy, mint az] 1919-ben megjelent „Világos-'l ság”-ból az egyszerű emberek] békeakarata zeng és az a1 készségük is, hogy ne csak] óhajtsák, hanem ki is küzdjék] a békét. Áttekinthető szerke-] zet, igényes, de a tömegekhez] szóló stílus, s főleg olyan tar-] talom jellemzi ezt a két nagy-] szerű regényt, amely a nép] sorskérdéseit érinti. Henry] Barbusse a húszas évek köze-] pén — Emile Zoláról szólván! — állapította meg, hogy a szó-] Sciális téma még nem jelent] szocialista művet, s hogy ai mélyen átgondolt szocialista] világnézet is kevés önmagé-\ ban egy valóban szocialista] szellemű irodalmi alkotás lét-] rehozásához. „A világnézet] mellé ihlet is kell, az össze-] függések és távlatok mellé aj jó szeretete és a rossz gyűlő-} lete, tartozás valahová”. A' l pártosság és népiség összefüg-'] gését fogalmazta meg az el-'i sók között Barbusse, aki mint!] kommunista író, publicista ést irodalom-szervező az egész] emberiségért harcolt (s bátran 4 kiállt az emberiség jövendőjét] megalapozó Szovjetunió mel-!] lé), de ugyanakkor francia] maradt. S nemcsak nyelvé-] ben, hanem léikében, egész] jellegében. Amikor az emberi-] ség jövőjét vázolta egy ta-'i nulmányában, mély — majdii negyven esztendeje — a lesze-] relésről szólt, a francia múlt] nagy álmodéitól idézett. Ami-] kor a szovjet élet nagy lehe-] tőségeiről írt, francia munká-'i sokra és parasztokra gondolta s az irodalmi képek is, ame-j ; lyék tolla alatt formálódtak,] annak a „douce France”-nak,j az „édes Franciaországnak a] színeit tartalmazták, amelyet' Henry Barbusse sokáig csak. ! érzelmileg szeretett, (szerete-] tébe bélefoglalva népe bol-J dogságának éllenségeit is), de] amelyet később már tudatosan] és harcosan szeretett. Anélkül, 'i hogy a helyes felismerések .1 okossága csökkenthétté volna] az érzelmek hevességét.) Re-] génycímeire gondolva, azt] mondhatjuk: az érzelmek tüze] az értelem világosságával gaz- i dagodott... .|-JQ'JC-ben, egy moszkvai]

• látogatásakor halt]

meg. Sírját — amély a párizsi I Pére Lachaise temetőben, a] Kommünárok Fala melletti van — párizsi munkások na-] ponta megújított vörös szegfű- 4 és rózsacsokrai díszítik.

Alttal Gábor 1

a hatalmas katharzisokban Az egész világirodalomban ritka azonban az a nem hosszt ideig tartó, de égető hevf pokoljárás, amelynek sorár Henry Barbusse új emberré született. Ott kinn, a lövészárokban jött rá: ez a háború nem érdeke egyetlen népnek sem, s hogy a francia tábornokok közelebb állnak a német tábornokokhoz, mint a francia bakákhoz. S mert amit átéli — a „tűz” iszonyatát ugyanúgy, mint az immár magába nem fojtható felismerést — volt bátorsága papírra is vetni, olyan művet írt, ami mintegy sugárkévébe fogta legjobb képességeit. S „A tűz” áttörte a korlátokat, amelyeket megjelenése elé helyeztek, és a nagyszerű, harcos regény híre valósággal futótűzként járl szét a világban. Még dúlt a2 imperialista háború, de a békét és az új társadalmat kívánó forradalmak ott érlelődtek már az események mélyében és méhében. Lenin, aki pedig igazán szigorú kritikusa vöt az akár legnemesebb igényű, de valamilyen szempontból nem elég tökéletes irodalmi alkotásoknak, rögtön úgy üdvözölte „A tűz”-et, mint pompás fegyvert minden agresszív törekvés, minden em- "bertelenség ellen. Ügy látta, hogy Bertrand káplárban, „A tűz” hősében a különböző előítéletektől valósággal agyon,, FORGÁCS KAROLY:

j Ébredő táj fölött

♦ Vörösréz kürtöket fújnak a tüskés akácok, fa hangkulcsok párás-kék felhő-ajtókat

♦ nyitnak ki,

|s a lila ég kiragyog az ajtókon. Bordázott

♦ homlokán aranyló gömb-forrás készül

!{! megvillanni.

♦ S felszikrázik a tűz: vibráló ezüst

[{ függönyökön át

♦ csevegve hullámzik, árad az olvadt-fény,t patak,

I fehér hab-tarajú hullámok mossák !♦ az ébredező fák

4 porlepett leveleit. Csillogó zöld lapocskák .♦ ringanak

íaz erős ág-karok faragatlan bölcsőjében,

4. sugdosva

'I egymás fülébe bíborszín titkokat az édes

I kis rügyek

Is a méhek nászáról. De egyszerre megnémul 4! minden illatos fa,

inem hajlongnak egymás felé sustorogva a karcsú füvek,

.♦a bogarászó madarak ijedt rebbenéssel

f lökik fel testüket

.♦a magasba, s meredt szárnyas nyílként

.j tűnnek el

;4 a kék-arány világban. És a bénult, süket

1 kórus csak vár, s nem tudja ki énekel

ja domb mögött. Dörgő basszus a hang,

♦ a lángvörös test felmagasodik

ja horizontra s lefelé halad. Ekéket von maga 4. után a traktor,

;]{! hantra hant borul, széles a táj, mezsgye 4. már nem szorít,

lés lassan beborít melegen mindent ,4. a szokatlan-mély hangsor;

•f Az ijedt röppenők visszavillannak újra ]|] s a barázdát ellepik

jfecsegőn. Az öröm tükre fénylik rá szemükre its bár kábulUrmég szívük: a nagy táj melegít,

♦ és új lángokat gyújt fel az elhamvadt tűz

j üszke.

I HARGITAI ISTVÁN:

I cyí Lzak állas aandAg,

4'

j. Jár, kel mélán a bölcs Oleg nyomában !j Zúgó tömeg: virágok és kezek 4! Intenek néki, visszaint és lágyan

♦ Simogatják szakállas vén szelek

'I'

í Megáll s ügyel Nagy Péter városában:

,♦ Lenint őrzik még itt az éjjelek f Az áttetsző sugárút hajlatában —

♦ S elsírja magát, mint a kisgyerek

•♦ Mert elfogja a népek árvasága

Hemingway jut eszébe s annyi drága >♦ Halott, sok ismeretlen elesett

♦ — Alexandr Nyevszkijt látja ott magában ‘4! Szakállas peonok és megesett

♦ Néger lányok élén a Sierrában

.♦

IMOLNÁR JENŐ:

I Tavaszi bíztatás

j E'riss örömök kora, nyílik az út.

♦ Serken a szív is, messzire jut.

■4! Hetyke legényke a Nap. A sugár ■ ♦ víg erejét próbálja ma már.

, j Jégbe fagyott napok álma felenged,

.♦ ibolya illata tartja a csendet,

X visszafelé nincs, minden előre,

’♦ mind ki a rétre, a drága mezőre,

>Í hegyre, a rétre, elfutni szelekkel, ií zsenge füvek, megtisztul az ember.

t{ Föld-anya ringat, Föld-anya táplál.

♦ égre tekints! Nézd: tiszta sugár már.

'j Nincs, aki félne ma, nincs, aki gyáva,

•41 duzzad erő a szelekbe, virágba,

álmot a gond nem lepheti el: rajta! Ma kezdeni, kezdeni kell!

'♦

if