Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-02 / 51. szám

1983. március 2., szombat NEPOJSAG 5 Megfigyeléseim szerint a közhangulatra két állapot jel­lemző: az egyik, amikor büsz­kék vagyunk a fiatalokra, a másik, amikor már megint baj van a fiatalokkal. Ezek nem határesetek, mint ahogy azt gondolni lehetne, hanem a közvélemény természetes elő­fordulásai. A rendhagyó eset éppen hogy az, amikor se ilyen, se olyan értelemben nem foglalkozunk az ifjú ge­nerációval. Jelzem, ez utóbbi feltevés erősen akadémikus természetű, mivel olyan idő­szak, hogy az ifjú építőket ne szidalmaztuk, vagy istení­tettük volna, emberemlékezet óta nem fordult elő. Mikor szokás büszkének len­ni a mai fiatalokra? Minde­nekelőtt országos tanácskozá­sok alkalmával. Az ilyen ta­nácskozásokon a fiatalok egy csapásra komoly előmenete­lekről tesznek tanúságot és önzetlenül szolgálják a társa­dalmi haladás ügyét: élen jár­nak a termelésben és a tanu­lásban; segítik és tisztelik nz öregeket; öntudatuk az eget nyaldossa és erényeikkel ki­érdemlik az aranytartalék megtisztelő címet; a felszóla­lásokban kizárólag úgy szere­pelnek, mint az új embertípus megszemélyesítői; nincs terv és magasztos cél, amit ne vál­tanának valóra és többnyire határidő előtt; fogékonyak az ú,i iránt és a maradiság elleni kérlelhetetlen küzdelemben "em ismernek határokat; pél­dát mutatnak, amiben csak lehet; optimisták, de nem el- bizaködottak, ám ha a helyzet úgy kívánja, komolyak mint egy szobatudós, bár a realitás iránti érzékük jóval fejlettebb annál; egyszóval okosak, szé­pek és jók, akikre jogos büsz­keséggel tekint a haza felnőtt lakossága, mert úgy látja: jó kezekben van a veteránok öröksége, a mai lét és a hol- naoi távlatok. Azután véget ér a tanácsko­zás és miközben szép lassan elcsitul az ünneplés zaja, úgy válnak egyre kornorabba a felnőtt tekintetek. Hogy ki kezdi el, miért, és hogyan? — mindmáig megválaszolatlan problémája a tömegpszichózis­sal céltudatosan foglalkozó tu­dományoknak. Meglehet, hogy nem is kezdi senki, csak jön magától, olyan okozatként, amely ok nélkül való, még akkor is, ha a mar­xista dialektika heves taga­dással válaszol az ilyen tézi­sekre. De ez most nem is lé­nyeges — a valóság gyakran rácáfol a filozófia tételeire és megfordítva — a tények a fontosak. A tények pedig ma­kacsul azt bizonyítják, hogy amint befejeződnek a tanács­kozások, máris feljajdul a köz­vélemény: már megint baj van a fiatalokkal! Mikor szokás szidalmazni a fiatalokat? Mindenekelőtt, ha garázda alakok leütnek vala­kit az utcán, s erőszakosságokat követnek el a kárvallott menyasszonyával. Mind a mai napig emlékezetes számunkra a Vágóhíd utcai huligánok esete, amiről közel egy éven át cikkeztek a lapok. Az eset valóban szégyenteljes volt, ám ha jól emlékszem, az ifjú bű­nözők száma nem haladta meg a hatot. Mégis, úgy beszéltek róla, hogy na lám, az ifjúság a huliganizmus rabja lett. A társadalom húsz éven aluli tagjai azokban az Időkben ret­tegve bújkáltak az utcán, mert soha nem tudták, mikor pofozza fel őket egy felnőtt, a huliganizmus elleni küzdelem hevében. S félelmük nagyon is megalapozott volt. A felnőttek ugyanis az általános iskola al­só osztályosaitól húszéves ko­rig, minden fiatalban huligánt véltek felfedezni. Nem sokkal a Vágóhíd ut­cai malőr után, divatba jött a fekete nadrág. Ez olaj volt a tűzre. A közvélemény csak úgy hörgött a felháborodástól és a felnőttek fogcsikorgatva megjósolták a szocialista haza pusztulását, amit a fekete nadrágos ifjúság fog előidézni. A rendőrségi krónika több olyan esetet följegyzett, hogy a felháborodott tömeg békés kéményseprőket félholtra vert, mert fekete nadrágot viseltek. S az ifjúság csupán azért nem veszett ki az utolsó szálig, az üldöztetés éveiben, mert ha­marosan magára húzta a fe­kete nadrágot a felnőtt lakos­ság is. A fekete nadrágot sorrend­ben a házi buli követte. Ám a házi buli, érdekes módon, nem kavart fel akkora hullámokat, mint az előjelekből azt hinni lehetett. Nem mondom, be­széltek, cikkeztek róla, de kü­lönösebb felháborodás és lel­kesedés nélkül, csakhogy neve legyen a gyereknek. Meg is lett az eredménye. A házi buli ha­marosan csődbe jutott a nagy­fokú érdektelenség következ­tében. TIa olykor fel is üti még fejét,' a fásult közöny és a szén­savas üdítő italok nyomják rá bélyegüket. A soron következő összecsa­pásra a twist adott okot. Ami­kor az első twistelő pár ha­nyatt vetette magát a táncpar­ketten, még úgy látszott, hogy ezzel kezdetét veszi minden idők legbrutálisabb vérengzése az ifjak és öregek között. Szinte örömmámorban úsztak a hadviselő felek: végre egy igazi háború a tunyító béké­ben! A felnőtt sajtó őrjöngve támadta az új táncot, aminek következtében a twist hallat­lan népszerűségre tett szert a fiatalok között. Képesek vol­tak utcán, munkahelyen, isko­lában, sőt.még otthon, munka­idő után is, párba rendeződve twistéin!. S aztán kísértetiesen megismétlődött a fekete nad­rág históriája: előbb csak né­hány, majd egyre tekintélye­sebb tömegű felnőtt vegyültél a twistelő ifjúság között és az­óta együtt kiáltja mind aki magyar: Twist! Twist!... Már-niár azt hittük, hogy a twist talaján egymásra talál végre ifjú és öreg, s nem lesz több belviszály az elütő kor­osztályok között, amikor ismét felharsant a halali és harcba szólította a bajvívó feleket. If­jú költőóriások bontottak zászlót a. Dunántúl lankáin, valamint az Élet és Irodalom ormain. Nos, a fiatalok és öregek presztizsháborúja egyre heve­sebben dúl az Irodalomban, így annak végső kimenetelét nem áll módomban összegezni. Most már vad általánosításo­kat vagdosnak egymás fejéhez, amiből kiderül, hogy elérke­zett a harc legválságosabb sza­kasza. Amikor ugyanis valaki vagy valakik saját nézeteiket általános igazságként hangoz­tatják, ott megbékélésről mór szó sem lehet. Ezt a megálla­pítást — ami mellesleg a sajá­tom — a fiatalok és öregek emberemlékezet óta pusztító háborúzásainak okait kutatva akár mértékadó magyarázat­ként is elfogadhatjuk. Ivanics István RAB BéBc (Balogh Bertalan rajza) Meghall dr. CSEMEGI JÓZSEF épiléü/ Öreg diákok... A hatvani járásban az idén 556 felnőtt végzi el a dolgozók iskoláját. Mint mondani szo­kás, öreg fejjel ülnek be es­ténként azokba a padokba, ahol nappal gyermekük tanul. És még két dolog, aminek örülni lehet: az iskolába járók közül 108 nő, több mint száz tsz-gazda, akik közül hatvan vezetőségi tag vagy brigád- vezető. (sz ...y) | Vasárnap: hl MIT ÍVD? megyei döntő Egerben Jól sikerültek a „Ki mit tud?” J megyei elődöntői, éppen azért I érthető az az érdeklődés, amely I megelőzi a nagy versenyt, a megyei döntőt. Ezt vasárnap délelőtt fél tizenegykor kezdik Egerben, a Bródy-mozi helyi­ségében. A döntőbe a február­ban rendezett versenyeken legjobban szereplő huszonöt énekes, szavaló, táncos, muzsi- j kus és,bűvész jutott be. A megyei döntő győzteseit I kellemes meglepetés várja: a| Hevesi Háziipari Szövetkezet, a Mátravidéki Fémművek és a Parádsasvári üveggyár KISZ- flataljat készítettek ajándék-! tárgyakat számukra. Az egri müemlékügyek ba­rátai, az Egri Műemlékbi­zottság tagjai megdöbbenés­sel vették a hírt, hogy dr. Csemegi József építész, az Országos Műemléki Felügye­lőség osztályvezetője az el­múlt napokban, 51 éves ko­rában, váratlanul elhunyt. Csemegi József már az 1930-as évek elején bekap­csolódott abba a munkába, amely ekkor indult meg Eger műemlékeinek megmentése — majd propagálása érdeké­ben. A két lelkes várbarnt- Pálosi Ervin és Pataki Vidor társaként sokat — és ered­ményesen — dolgozott a di­cső múltú, építészetileg nagy jelentőségű egri vár feltárá­sánál. amidőn munkájuk nyo­mán járhatóvá váltak az ed­dig csak sejtett föld alatti folyosók — a törmelékkel te­letömött kazamaták — és si­került kiásni a középkori Ma­gyarország egyik legjelentő­sebb, de a háborúk viharai­ban, sajnos, jóformán telje­sen elpusztult székesegyhá­zának alapjait és kevés szá­mú megmaradt töredékét. Csemegi József az egri várbeli ásatások eredményeit széles körben ismertette, így már 1935-ben tanulmányokat közölt Egerről az Archeoló­giái Értesítőben, majd a Ma­gyar Mérnök és Építész Egy­let hivatalos lapjában fel­hívta ezzel a „figyelmet vá­rosunk különleges építészeti értékeire. Munkássága elismerésekép­pen nevezték ki az OMF osz­tályvezetőjévé, de ezután is — bár munkaköre az egész országra kiterjedt — sokat és szívesen foglalkozott Eger műemlékeivel, készséggel tár ■nógatta az azok restaurálá­sára, megóvására vonatkozó igyekezetünket. Az Egri Műemlékbizottság szeretettel gondol vissza á körünkből eltávozott segítő munkatársra és Eger igaz bae Táljaként őrzi meg Csemegi József emlékét. Hevesy Sándor Gépüzemi brigádok Ott, ahol az osztályozó hatal­mas épülete emelkedik, s ahonnét sínek acélerezete fut az altáró sötétlő alagútjához, szerényen meghúzódva áll a petőfibányai gépüzem. A szo­cialista brigádmozgalom fiatal hajtása lombosodéit, erősö­dött meg itt néhány év alatt, s nyugodtan mondhatjuk, hogy az itt dolgozó brigádokat is­merik az üzem kapuján túl is. Ide, a gépüzembe látogattunk el, hogy új kezdeményezések­ről, a fejlődés biztató fényei­ről készítsünk rövid számadást. Huszonkét brigád ki a termelékenységi mutatóit megjavítására, s minden el­képzelésükkel, ötletükkel azon voltai, hogy a rendelkezésük­re álló műszaki fejlesztés} ala­pot minél ésszerűbben haszno­sítsák. Ez a tevékenység azon­ban, bármennyire helyesnek mondható, magán viselte a szélforgácsol tság jelét. Épp Gál Béla, a gépüzem veze­tője, szívesen és örömmel be­szél a szocialista brigádokról.. Mégis, amikor e brigádok mun­kája, eredményei után érdek­lődtem, beszéd helyett, szavak helyett egy kimutatást tett elém: tessék, csak a takarékos- sági versenyben elért sikereik! Rezsn’yak Mihályék 210 546, KlUcsár , Sándor brigádja 149 351, Agó csapata 148 845, s Szabó István brigád ja 147 017 forintot takarított meg. A töb­biek teljesítménye' pedig 7 és 48 ezer forint között mozog. Egyáltalán nem lebecsülendők ezek az eredmények! — Tavaly 19 brigád műkö­dött az üzemben — mondja Gál Béla —, s az idén már há­rom új brigád jelentette be, hogy csatlakozik a szocialista vetélkedéshez. • Kovács Pál, lakatos csoport- vezető 11 fős brigáddal írta alá a szocialista szerződést. S a telefonszerelők is ígéretet tettek, szóban és írásban, a megtisztelő cím elnyerésére. Sok üzemben meddő és ha­szontalan vitákat folytatnak arról, hogy milyen szerepet vállaljanak és töltsenek be a műszakiak a szocialista vetél­kedésben. A petőfibányai gép­üzem műszaki dolgozói vitat­kozások és töprengések helyett cselekedtek: segítséget nyújtot­tak a fizikai szocialista brigá­doknak, újításokat dolgoztak lármás külsőség — kevés em­beri tartalom. Csendesen, megszokott természetességgel idézik vissza azt az első „ön­kiszolgálási” fizetésnapot. Á szivattyús-, esztergályos­most — Görnöri István üzem­vezető-helyettes irányításával — szocialista brigádba, hogy az egyéni energiát, erőfeszítést koncentrálják. Amit eddig „kedvtelésből” csináltak, a szo­cialista címért harcolva, köte­lességükül fogadták. részlegnek is odaadományozza a szocialista címet a munká­sok fóruma, a termelési ta­nácskozás. (p. d.) Csendes A gépüzeni esztergályos-, szivattyús- és kovácsműhelye elnyerte a szocialista üzemrész címet — egyévi versenyzés után. Nem sok újságolvasó emlékszik arra, hogy náluk ve­zették be elsőnek Heves me­gyében a becsületfizetést, 1962-ben. Épp ezekben a na­pokban érkeztek el egyéves jubileumukhoz. Nem volt s pem is lesz díszes ünnepség; hiszen ezekre az emberekre egyáltalán nem jellemző az, ami a rosszul irányított moz- galmiság idején divatos volt: jubileum és kovácsmúhély szocialista brigádjainak kezdeményezése máris követésre talált: a laka- tos és villanyszerelő részleg szocialista brigádjai is ver­senyre keltek most a szocialis­ta üzemrész cím .megszerzésé­ért. (A lakatosműhelyiek be­csületboltjáról éppen a napok­ban írt az újság!) S bár előre megjósolni nehéz, hogy mi lesz a verseny kimenetele, bátran megkockáztathatjuk azt a véle­ményt, hogy az eddigi eredmé­nyek biztosítékot jelentenek arra, hogy 1963 végén a két új ÍBBSBEBSSSBBEBBBBSEBESEESSEESSSEEEEEESBEESSSEBEBBBESBBSSBBBBBESSEEBSBBBBBBBEBBEBSEBBBSSSEBBEBSBEBBBSSEEBEEBBBSBESBSBBBSSBBSSSBBBBBSSBís) * sétány egyik padján ültem, a selyemzöld gyep szélén. Nap- sugaras tavaszi nap volt. A ragyogó fényben élesen kirajzolódtak a járó­kelők könnyed mozdulatai, és jól ér­vényesültek a ruhák, meg a táj szí­neinek különböző árnyalatai. Elme­rültem látványukban, s csak később vettem észre, hogy fordítva tartom a kezemben a könyvet. Ekkor fordult be a fasorba egy fiatal pár és közeledett felém. Szé­pek voltak, és választékos öltözetük ízlésre vallott. Áradt belőlük a tö­kélynek az a varázsa, amely minden ellenszenv dacára is hat a magam­fajta szegény ördögre. A hölgy kifogástalan szabású kosz­tümjét antik módon stilizált levél- mihta díszítette. Apró lábát kecses fehér cipő takarta és csillogó foglalat tartotta kalapjának libegő kócsagtol­lát. Az egész jelenség finom művű perzsa miniatűrre emlékeztetett és az édenkert magános virányain sem keltett volna nagyobb feltűnést, mint ezen a népes délutáni sétányon. Kí­sérője is az utolsó divat szerint öltö­zött, azzal az eleganciával, amelyet én csak másoknál ismertem. Mindez eszembe juttatta gyűrött kézelőmet — előző nap ügyetlenül ráültem, — elviselt, formátlan cipő­met és kopott zakómat, amely még csak fokozta természetes félénksége­met. Nem is tudom, honnan vettem a bátorságom, hogy mégis belenéz­zek ebbe a tündérien rózsás, nemes HENRI BARBUSSE: TALÁLKOZÁS vonalú arcba, amely pasztellképhez hasonlított. A mikor az úr hölgyével elhaladt mellettem, önkéntelenül fel­álltam és lehajtott fejjel követtem árnyékukat. Vonzott ennek a két gaz­dag embernek a gondtalan ragyogá­sa. Érdeklődéssel figyeltem őket. Tulajdonképpen hárman voltak, mert elfelejtettem említeni, hogy a fiatalasszony karját előrehúzta egy kutya póráza. A hószfnű spicc nagy szőrbundájában egészen elveszett egy állat nyurga teste. ­Hirtelen mind a ketten megálltak. — Förtelmes! — kiáltotta a hölgy. Odanéztem, hogy mi keltette fel el­lenszenvét, s bevallom, bennem is furcsa érzést ébresztett, amit lát­tam. Egy nyomorék cigány harmoni- kázott a fasor végén. Kreol bőrével és koromfekete hajával keleti varázs­lóhoz hasonlított. Előtte négyszögle­tes ládán egy táncosnői ruhába búj­tatott majom. Ez a két toprongyos, ápolatlan alak valamelyik csatornából bújt elő vagy egyenesen a pokolból szaba­dult ide, nagyon elütött a környe­zettől és valósággal beszennyezte a sétány harmonikus képét. A férfi viharvert, alattomos arca, meg az elnyűtt, rózsaszínű gyapjú­szoknyába öltöztetett koszos majom rendkívül visszataszító volt. A kis állatnak két lábon kellett állnia és jobbra-balra forognia. De pirosas-szürke mancsaival mindun­talan a láda szélébe kapaszkodott és fáradtan topogva, keserves pofákat vágott. A cigány időnként a ládába rúgott. Ilyenkor az ijedten felugró majom farka néhány percre megemelte a szoknyát, akár a tenoristák kardja a díszes köpenyt. A hölgy hangosan felkacagott. Ez az ijesztő együttes, ame­lyet még a legszánalomraméltóbbak sem érintettek volna meg szívesen, igen szórakoztatta. A kiskutya vak- kantott. — Mutasd meg neki, Hófehérke! -r- uszította haragos kutyáját a hölgy. — Nem szívlelheti a csúnyát. Hal­lod, Frank!? Nagyszerű kis kutya vagy. Nem félsz a gonosz majomtól. Hófehérke vinnyogva ugrált ide- oda, póráza feszült, mint hegedűn, a húr, és ha megrázta bundáját, ezüs­tös hangján megszólalt a nyakába akasztott csengettyű. A majom is nyugtalan lett és le­ugrott a földre. Talán azért, hogy felszedjen egy szivarvéget. Gazdájá­nak torokhangú parancsa azonban visszakergette a ládára. Félősen ösz- szekuporodott és jobb lábát bánato­san arcához emelte. A hölgy nevetett, a kutya morgott. A fiatalember elbűvölten nézte min­den mozdulatát, miközben egész se­reg ember vette őket körül. A hölgyet mulattatta ölebének mérge és nevetve uszította a kutyát a koszos kis táncos ellen. Hófehérke nekiugrott és dühösen a rózsaszínű gyapjúszoknya után ka­pott. A majom szemét forgatva cinco- gott, mint valami csapdába esett egér és két mancsával testéhez szo­rította a kis szoknyát. Ez a mozdulat a maga groteszk szemérmességében igen komikusán hatott. Majd mérges fintort vágott és fogait vicsorgatta, úgy, hogy az egyik gyerek követ do­bott felé, amely az üres alamizsna­tányérba esett. Elfogott az indulat, de uralkodtam magamon. Sokkal félszegebb és ko- pottabb, vagyis sokkal gyávább és szegényebb voltam, semhogy hango­san mertem volna gondolkodni ennyi ember előtt. Ebben a pillanatban halk reccse­néssel szétszakadt a rózsaszínű szók- •nya. A kétségbeesett majom sovány kezének begörbített ujjaival hóhérja pofájába vágott. A kutya elengedte áldozatát és vérző szemmel, szűkölve menekült gazdája lábai közé. Ekkor a fiatal­ember felemelte botját és teljes erő­vel a majom barna combjára sújtott. A kis állat még fordult egyet a lá­dán, aztán összerogyott. Szakadt ru­hája ráborult, akár a szemfedő. [Mindez percek alatt történt. A majom vánnyadt teste utolsót rándult, a cigány haját tépve, hang­talanul sírt és a tömeg soraiban a kikerülhetetlen sorsnál zordabb arc­cal feltűnt egy rendőr. Gyors elhatározással félretoltam néhány bámészkodót és a fiatalember elé ugrottam. Egy pillanatra farkas- szemet néztünk, majd lendült a ka­róm, s arcul ütöttem. Elvesztette az egyensúlyát és megtántorodott. A második ütéstől nekiesett egy fá­nak ... Elegáns kalapja kettőnk kö­zé gurult. Felszabadultan, a győze­lem érzetével rúgtam bele és az út­testre röpítettem a divatos föveget. Amikor távoztam, a tömeg szótla­nul nyitott utat. És én úgy éreztem* hogy rászolgáltam erre az elismerés­re, mért egy percre megfeledkeztem kopott ruhámról és le tudtam küz­deni gyávaságomat. Boldog Balázs fordítás* 0 MÁR MEGINT!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom