Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-27 / 48. szám

1963. február 27,, szerda NÉPÚJSÁG 8 Tartalmat nyer a szó: miénk! Ki a hibás? Nemrég még az enyém volt az isten, a mindenekfelett va­ló, ez volt az élet célja, értelme, ennek hódoltak nemzedékeken át falein és városon, míg jött egy másik, egy erősebbnek ígérkező fogalom, a miénk, és életjogot nyerve társadal­munkban, sikeresebben hódít­ja még a legmélyebb magán- tulajdonosi érzésekkel megál­dott osztályt, a parasztságot is. Ez a szó: miénk, nagy hatal­mú, óriási erejű szó. Annak kell lennie, ha évezredeket megélt elődjét ki tudja szorí­tani, hatalmát néhány év alatt meg tudja tépázni. Miként is zajlik a két fo­galom közötti harc? Akaratlanul is az első nagy összecsapás mozzanatai tolul­nak elő. A kétely, a remény, a fogadkozások napjai, amikor szent esküvést tettek nem ■ is kevesen: „száradjon el a ke­zem, ha egy kapavágást is te­szek a közösben". Hová lettek ezek, — a jövőt nem ismerő ember — a kese­rűség fakasztotta szavai? Mi ment végbe abban a földmű­velőben, aki négy hold új te­lepítésű szőlőjének átadásakor könnyezett, s félévre rá életé­nek kockáztatásával mentette meg a szövetkezet, a közösség létét a pusztulástól? S mi me­hetett végbe annak az egri szőlősgazdának a gondolkozá­sában, aki belépésének pilla­natában elhatározta, inkább véget vet életének, minthogy a közösben dolgozzék. s ma, szövetkezetének egyik legügye­sebb brigádvezetője, példás munkása, aki nem venné szí­vére egyetlen szőlőtőke, egyet­lenegy cső kukorica ellopá­sát sem. Hová lettek hát a nehéz pillanatokban fanyar szájízzel mondott fogadkozások, s mennyire vette át helyét a szövetkezeti gondolkodásban a közöshöz való ragaszkodás, az enyém helyett a miénk esz­méje? Szolgáljanak feleletül a té­nyek, megtörtént események, amelyek nem kiragadott pél­dák, de mindinkább jellemzői a földművelő emberekben vég­bement historikus erejű válto­zásoknak. Lépten-nyomon tapasztal­hatjuk, hogy a szövetkezeti gazda immáron megbarátko­zott a gondolattal, hogy meg­élhetésének, jövőjének záloga a közösen művelt föld, amely- lyel ugyanúgy együtt kell érezni, mint egykoron a saját parcellával. Ez az együttérzés nemcsak szavakban, de tettekben is mindinkább kifejezésre jut napjainkban. A markazi gazdák így fejez­ték ki ezt az érzést: „Együtt sírtunk a tőkével, mikor a fagy tönkresilányította a ter­mést’. S mennyire valószerű­vé avatja szavukat az a tény, hogy a közös szőlőt óvták elő­ször meg a téltől, miközben a háztáji fedetlen maradt. A háztáji, amelyet még jó néhány közös gazdaságban mindig előbbre valónak tartanak a közösen művelt tábláknál. Tartalmat nyer az a szó: miénk! Ez így leírva, lehet frázis, de,manapság szép tet­tek adják meg igazi tartalmát.^ Rudas Józsi bácsi jut eszembe, < amikor feláll a közgyűlésen és; a szavakat szinte szikráztatva • arról pattog, hogy miközben ő a közös kukoricát törte 16 fo­rintos munkaegységért, az ő részesművelésre vállalt terü-: létén 60—70 forintos napszá-' mért takarította be a tér-', mást. Józsi bácsi haragudott a, szervezetlenségért, de mégsem hagyta ott a munkát, nem néz-; hette el, hogy a hó takarítsa; be az aszálytól keservesem megmentett kukoricát. A kö-. zös kukoricát, amelyből neki meglehetősen kevés jutott, de amelyet — úgy érezte — meg^ kell mentenie ... E példákból is megítélhető,; mennyit kellett a parasztéin-« bereknek előre haladniuk a; szocialista munkaerkölcs ös-; vényein, amíg odáig jutottak, hogy a miénk parancsa erő-! eebb számukra, mint az, 'enyémé. Sok haragos parasztembert láttam már, akik képesek vol-‘ tak ölre menni, életre, halálra küzdeni néhány barázda föl- 'dért, egvnyolcad házrészért,, Brökséeből , maradt, ócska kasz- fiért, de manapság már más­A gyöngyösi Vas- és Fém­ipari Vállalat öntödéjében elé­gedetlenek az emberek. A munkások a vezetőket hibáz­tatják, hogy nincs folyamatos munkaellátás, egyre türelmet­lenebbül panaszolják az üzem­ben uralkodó szervezetlensé­get, a gépesítés hiányát, de leginkább javaslataik, pana­szaik meghallgatását és a ve­zetők emberséges szavát hiá­nyolják. Igazuk van az embereknek, jogosan támadják a vezető­ket? Hiszen 1958-ban mély­pontról indult a vállalat, az új igazgató mellé akkor pénz­ügyi biztost akartak kinevez­ni. De azóta nem is egyszer élüzem lett a gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalat, nyere­ségrészesedést fizettek a dol­gozóknak ... és 1958 óta nem cserélődtek a vezetők. . A gyöngyösi munkások so­rolták a panaszt és sérelme­ket. Nemcsak az újságírónak, a járási pártv>!zot*-ság munka- társának is. Tévedés ne essék, nem eey, vagy két ember marasztalja el az igazgatót, műszaki vezetőt és a normást, hanem a kötetlen beszélgetés mintegy 25 részvevője közül szinte valamennyi szót kér és vádol. Nevüket nem kérdez­tük és fel sem jegyeztük, de nyíltan beszéltek. Elkeseredés, ellenszenv, tényleges, vagy vélt sérelmek miatti bosszúvágy fűti a me­rész szavakat, vagy jogos fel­háborodás? Túloznak a mun­kások, vagy a hirtelen felsza­kadt sebek nagyon is mélyek? Előző nap az egyik fiatal munkás azt állította, hogy ve­zetőiknek szólni sem mernek, mert azok visszavágnak, ha idegen jár az üzemben, más­nap már azt kutatják, hogy ki mit mondott. De a közel há­romórás munkásgyűlésen a vádak sorolása mellett azt is elmondták az emberek, hogy szeretik üzemüket, ők itt akar­nak dolgozni. A vezetők gond­jait, a nehézségeket is megér­tenék, de idejében és őszintén mondják meg. Több segítsé­get és főleg emberséget várnak a munkások, ez volt a leg­több felszólalás lényege. — Most már sajnáljuk, hogy a vezetőket nem hívták meg er­re a beszélgetésre. Szemtől- szemben is elmondtuk volna, ami a szívünket nyomja. Igaz, makacs ember a mi igazga­tónk, de ma talán szót értet­tünk volna — érvel az egyik öntő. Sokáig beszélgettünk és vi­tatkoztunk az igazgatóval, párttitkárral és a műszaki ve­zetővel. Az igazgató szerint a sok baj és panasz szinte egyetlen oka az, hogy nincs megrendelés, kevés a munka. A bizonytalanság idegesíti az embereket. Ha ráérnek, töb­bet vitatkoznak. Állítja, hogy vezetési módszerein az utóbbi évek alatt nem változtatott... De meglazult a munkafegye­lem, és ha valamelyik dolgozót Az ember legyen igényes Első szavazók — Koczányi Zsuzsanna, Egri Irén és Varga Teréz, az egri Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium tanuló! — az egri 3-as számú kör szavazatezedö bizottsága előtt. Bizonyára látták már a budapesti Corvin Aruházat reggel a nyitás pil­lanatában. Látták a sokszoknyás né­niket, akik halálos elszántsággal nyo- . múlnak be, sze­mükben kemény eltökéltség: vagy megvásárolnak egy-két emeletet, vagy meghalnak. Ha jól odafigyel­tek, esetleg az el­adók nagyon ud­varias halk szitko- zódását hallhatták a „büdös vidékiek­ről”, akik „ahe­lyett, hogy kapál­nának” és „marad­nának otthon a.,. ülve” (az idézet szelídítése tőlem) ide jönnek... stb. Mert teszem azt, Mari néni Kunbö- ködön észreveszi, hogy elfogyott a kék cérnája. Nem sokat töpreng. Egy óra múlva a má­sodik szomszéd- asszony már tudja, hogy holnap Mari néni Pestre megy vásárolni. Ez Mari néninek némi te­kintélyt biztosit, másrészt segít a hosszú, témasze­gény falusi esté­ken: na, ezek már megint Pestre mennek. honnan van ezeknek any- nyi pénzük, bizto­san lopják a kuko­ricát a tsz-ből. Szóval, felmegy Mari néni Pestre, szétnéz, vesz há­rom spulni <zöld cérnát, kék nincs, kérem, nem tud­juk, mikor lesz, megeszi a hazait a Baross téren egy pádon, a vonaton áll másfél órát, ide-oda lökdösik, kissé borúsan száll le Kunböködön. Elsőnek a népbolt vezetőjébe ütkö­zik, aki derűsen nézegeti a vona­tot és tempósan piszkálja a fülét. — Egy kis kék cérnát akartam venni, de Pesten sincs. Semmit sem lehet kapni ebben a mai világban. — Kék? — néz rá szórakozottan a boltvezető. — Van nekünk vagy két­ezer. Három éve kerülgetem, senki sem viszi, a fene essen belé. Hát így vala­hogy! Mert, kérem, mit gondolnak, hol vette a Bimbam- impex igazgatója, főkönyvelője, osz­tályvezetője a nagyképernyős te­levízióját? Pes­ten? Á-áü Kiszál­lást szerveztek Kunböködre, meg­vették az fmsz áruházában, A boltvezető még ki is kisérte őket és sokáig lengette a sapkáját utánuk. Csak a beava­tottak tudják, hogy a 16 000 forintos motorcsónakot ki­zárólag Jászhö- kömpusztán lehet kapni, ahonnan a legközelebbi lavór víz 15 kilométerre van, folyó pedig 50 kilométerre. Amikor például az ipar a piacra dob­ta a felfújható sakk-készletet ha­jótöröttek számá­ra, az emberek rá­vetették magukat, s néhány nap múl­va Pesten már csak pult alól, 20 százalékos felárral lehetett kapni. Hö- kömpusztáról is felutaztak és még az utolsó pillanat­ban sikerült vásá- rolniok néhányat. Mi sem természe­tesebb, hogy a hö- kömpusztai ve­gyesbolt vezetője hónapok óta rug­dos vagy tíz kész­letet egyik sarok­ból a másikba és mindenkinek fizet egy korsó sört, aki elvisz egyet. Hát igy vala­hogy. Most jut eszem­be. hogy tegnap elfogyott a borot­vaszappanom. Hol­nap felmegyek Pestre és veszek egyet. Az amber le­gyen igényes! <- kefe » Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a vállalat jelenlegi veze­tői taláinak-S: kiutat# visszaszerezhetik-e a dolgozók többségének bizalmát? Az akarat és a szándék meg­van bennük. Mellettük szólnak korábbi érdemeik és eredmé­nyeik. Az igazgató 56 éves ko­ra ellenére a Műszaki Egye­temen szervezett kétéves ipar- gazdasági . tanfolyamot végzi, dicsérendő eredménnyel. És eredménnyel járt a vezetők erőfeszítése, hogy megfelelő munkát szerezzenek az üzem-, nek. Az egyik budapesti öntö­détől szivattyúk gyártását ve­szik át, tárgyalások folynak, hogy a Váltó- és Kitérőgyártól is nagyobb megrendelést kap­nak. Tehát az üzem egész évi munkaellátása biztosítottnak látszik. A pártszervezet figyelmezte­tő szava és az üzem kommu­nistáinak példamutatása le­gyen a mérce, amelyhez az igazgató magatartása és a munkások öntudatos fegyelme igazodjék. Ne kívülálló ide­gen, hanem a kollektíva leg­főbb fóruma: a párttagság jó­zan megfontoltsága és a termelési tanácskozás döntsön, hogy a régi Vitákból mit kell feledni és mire kell gyors megoldást találni. A Szerszám- és Készülék- gyár, Márkáz, Felsőtáikány és Andornaktálya községek la­kóinak vitája is bizonyítja, hogy közéletünk szabad lég­köre érvényesülést követel az építő szándékú kritikának, de lehetőséget ad az intrikának, a felelőtlen demagógiának is. A termelés és az emberekkel való figyelmes törődés egymástól el nem választható. Ezt nem mu­laszthatja el sem a párttitkár, sem az igazgató. Ha hibákat követtek el a vezetők és a munkások is, a sértődöttség és harag helyett a józan ész és a közösség ügyének becsületes szolgálata diktáljon, akkor kö- zös_erővel megtalálják a kive­zető utat. Ennek alapfeltétele a gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalatnál is adottak. Dr. Fazekas László figyelmeztetik, vagy megpirón- gatják, durva szavakkal a ve­zetőkre támadnak, sőt, a nor­mást nemegyszer megfenye­gették. Mindez azt bizonyítja, hogy rideggé vált, elmérgese­dett a vezetők és a munkások közötti viszony. Vajon érv, vágy éppen vád és a sokasodó bajok egyik for­rása az, hogy az igazgató nem változtatott munkamódszerén? Ö maga is elismerte, mi is azt tapasztaltuk, hogy megjelenése rideg, modora kissé nyers. Nem tud „az emberek nyelvén beszélni”. Igen ám, de az egy­szeri! munkások is igényeseb­bek lettek, nagyobb szakmai hozzáértést és több emberséget várnak a vezetőtől, mint há­rom-négy évvel ezelőtt. Szigo­rították a normákat, de a rázó- formázó gépek még mindig nem működnek, a homokkeve- rőt a megrendelés után két év­vel szállította le a gyártó cég, — de még most sem működik — érthető, hogy a munkások nyár óta türelmetlenül sürge­tik a felvonót és a meghajtó­művet. Az is felháborító, ahogyan a fát és a kokszot tárolják. Mindehhez járult újabban a megrendelés hiánya és az ön­töde jövőjének bizonytalansá­ga. A vállalat vezetői nem tudtak megbirkózni a felada­tokkal, kerülték a munkások előtti nyílt kiállást De szem­beötlő fegyelmezetlenségeket is követtek el a műhelyekben. Akadt munkás, aki igazolatla­nul hiányzott egy másik része­gen jött be és botrányt csi­nált minősíthetetlen hangon kiabáltak a vezetőkre. Libera­lizmusuk, vagy hibáik elisme­rése késztette arra a vezetőket hogy kellő szigorral nem lép­tek fel? Hol maradt a párttagok, a szakszervezet segítsége, hogy rendet és fegyelmet teremtsen a munkások és a vezetők kö­zötti vitában? Pártvezetőségi üléseket nem szoktak tartani a gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalatnál. Vagy tíz nappal ezelőtt volt egy kibővített tag­gyűlés, de nem jutottak előbb­re a munkások és a vezetők kapcsolatának rendezésében, az igazgató felszólalása egyál­talán nem szolgálta ezt a célt A szakszervezet sem adott kel­lő segítséget az áldatlan vita megoldására. előzetes elképzeléseket és sza­kosítási terveket, majd jóvá­hagyta a mezőgazdasági állan­dó bizottság 1962. évi munká­járól szóló és további tevé­kenységére vonatkozó beszá­molót. A mezőgazdasági állandó bizottság 17. ülésszaka hatá­rozatának megfelelően elfogad­ták az ,1963. évi tervre vonat­kozó kiegészítést, valamint a mezőgazdaság gépesítéséről és a növényvédelemről szóló in­dítványokat. Az ülés a testvéri együttmű­ködés és a kölcsönös megértés légkörében zajlott le. (MTI) SZÓFIA (TASZSZ): Szófiá­ban február 19-től 22-ig meg­tartották a KGST mezőgazda- sági állandó bizottságának 13. ülését, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokra­tikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vett részt. Megfigyelőként jelen volt az ülésen a Kínai Népköztár­saság és a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság képviselője. A bizottság megvitatta a fő távlati időszakra vonatkozóan a tagállamok mezőgazdaságá­nak fejlesztésével kapcsolatoi Megtartották a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának ülését Most, kihozták a termést. Ki­hozták összefogással, a gépek segítségével, a szövetkezeti tagság egyetértő, hősies igye­kezetével. És a megye másik részén, mikor veszély leselkedett a szőlőre, Zaja Dezső szövetke­zeti gazda, s jó néhány társa, négy éjjel dolgozott a porozó gépnél, hogy védelmet nyújt­sanak az érzékeny tőkéknek. ... És özv. Szekrényesné be­teg férje és három gyermeke mellett nemcsak kötelességét teljesítve, de szinte áldozatot hozva a közösért, férfiakat megszégyenítő módon dolgo­zott a markazi határban, na­ponként három munkaegység­nek megfelelő teljesítményt el­érve a legnehezebb paraszti munkában, az aratásban. És azoknak neved, akik a kö­zösségért végzett szép cseleke­detekkel, áldozatos munkával kapcsolódnak egybe, szinte vég nélkül sorjáznak az el­múlt év történelmében. Buko- vi József né, Kovács József, Szekrényes József és megszám­lálhatatlan szövetkezeti gaz­datársa bizonyított az elmúlt évben is: mind magabiztosab­ban lépnek előre az úton, amely a közösségi érzés kitel­jesedéséhez vezet. Hogy akadnak még, akik közömbösek a más baja, a szö­vetkezet ügyei iránt? Igen. Számuk sem lebecsülendő, de végtére is az a fontos, hogy a közösség iránti felelősség­vállalás ösztönözte cselekede­tek vegyék át az uralkodó sze­repet, s ahogy az önzés, „a ka­parj kurta” elve visszaszorul, úgy találjon mind több köve­tőre a miénk fogalma. Erre adnak reményt a biz­tató példák, tettek százai, s miközben száguldanak fejünk felett az éveik, ezekből a ne­mes, egymásért vállalt tettek tégláiból épül fel a földművelő emberek fejében is a szocializ­mus. Kovács Endre t féle haragot is láttam villanni a szemekben. Haragot a tunya- i ság, a közös vagyon herdálása láttán. Terék Mihály vádló keze ; lendül előre a közeli emlé- ; keim sorából. — Istenkedlcm, hogy ne úgy tegyék a földbe a kukoricát, hogy 80 százaléka a rögök te­tején maradjon. S mi lett be­lőle? A 30 holdon 600 mázsa helyett csak a fele termett. A kár 70 ezer forint. Az a véle­ményem, aki hibázott... fizes­sen! A miénket senki se pocsé­kolhassa büntetlenül!! Terék Mihály kemény sza­vai visszhangra találtak szö­vetkezeti gazdatársainál. Kiáltva helyeseltek, így érez­ték ők is ... Ezért osztoztak a háborgásában, a közös vagyon megkárosítása miatt. Így éreztek, mert a paraszt­embernek szinte fizikai fáj­dalmat okoz, ha meggyalázni látja a munkát, a földet. És ezt most már a közösre is értik. — Gazt vetettünk! — tört ki az elkeseredés Major Antalból legutóbbi találkozásunkkor. — Gozf vetettünk, összetört magot, hogy fájt az ember szí­ve. Az egész szövetkezet látta ennek a kárát. azért nem hagy­tuk szó nélkül. Felelősség a közösért... Mi­lyen értékes tartalommal bír manapság ez a szó? Példákat sorolnak Hevestől Csányig, Markaztól Kisköréig. „Napszátllával, mikor elvé­geztük a munkát a földeken, a raktárba siettünk — mondják a Petőfi Tsz tagjai —, hallot­tuk, bemelegedett a búza... ve- : szélyben a kenyér. Százkilenc- ven zsák búzát mentettünk meg. A kenyerünkről volt , szó.” így magyarázták... „A mi kukoricánkról...” — mondták a kisköreáek, akik a tiszai ár­ból mentették ki termésüket, a Mentetlen dűlőből, ahol legtöbbször a Tisza aratott, neon az emberek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom