Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-23 / 18. szám

cl oúvűs szélén MAI jegf/zetäfik A politikai oktatás külön­böző formái iránt élénk ér­deklődés tapasztalható a MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalatnál. Munkások, mű­szakiak pártállásra való te­kintet nélkül, szorgalmasan ismerkednek a marxizmus —leninizmussal, hallgat­ják az időszerű politikai kérdésekről tartott előadá­sokat. Summázva: szívesen tanulnak, politizálnak. De mi legyen azokkal, akiknek „nem jutott hely” a pártoktatásnál, vagy még nem jöttek rá a tanulás ízére? — kérdezték a szak- szervezeti bizottságon, s a választ egy jó ötletben fo­galmazták meg. Azok szá­mára, akik eddig semmi­lyen rendszeres politikai oktatásban nem vettek részt, nyolc hónapig tartó tanfolyamot szerveztek. Kísérleti céllal szervez­ték s « leglcülönbözőbb munkásmozgalmi, törté­nelmi témáiéról hallhatnak előadásokat a tanfolyam részvevői. S azok a munkások, akik azelőtt kevés érdeklődést mutattak a politika iránt, most élénk vita közben is­merkednek meg a szak­szervezet harcával, részle­tesen elemzik az MSZMP Vili, kongresszusának anyagát, 8 a diafilmek vetí­tésével élénkített előadáso­kon sok alapvető fogalom­mal bővítik ismereteiket Ígéretes kísérlet ez a tan­folyam. Célját máris elér­te, felkeltette az emberek érdeklődését a marxizmus tudománya iránt KE A börtön áldozata Bett a Görög Kommunista Párt egyik vezetője ATHEN (TASZSZ): Az Avgi című lap jelentése szerint a Kréta-szigetén levő Chania börtönének kórházában súlyos betegség után elhunyt G. Erit- riadisz, a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja. Eritriadisz 1955 óta sínylő­dött a börtönben es politikai > tevékenységéért 1960-ban, más' görög kommunistákkal együtt,' a katonai törvényszék életfogy- ! tiglani börtönre ítélte. A sú- • lyosan beteg Eritriadiszt csu­pán közvetlenül halála előtt < vitték a börtön kórházába. (MTI); r Uj sorozat a gyöngyösi filmklubban A filmbarátok köre Gyön­gyösön most már a negyedik előadássorozatot indítja. Az ed­digiek is nagy sikert értek el, s a mostani összeállítás is to­vábbi érdeklődést tételez fel. A filmek főszereplői között Grete Garbo, Marlene Ditrich és Charles Laugthon található. Néhány filmcímet még: Krisz­tina királynő, Kaméliás hölgy,; New Orleáns angyala, Remb- J randt A sorozat végén, a leg­utóbbihoz hasonlóan, olyan új; magyar filmet láthatnak a: klub tagjai, ami még nem ke- • rült a közönség elé. Az előadásokat csak bérlet- < tulajdonosok látogathatják. terület: a fiatalok mennyire; ismerik a termelőszövetkezet; gazdasági eredményeit? Ezen-; kívül: milyen erkölcsi és anya-; gi támogatást nyújt a termelő- J szövetkezet a KlSZ-szervezet- nek? Hány fiatal van a terme- J lőszövetkezet vezetőségében? Nem kevésbé fontos a párt-' szervezet irányító és segítő te- > vékenységének felmérése sem. ■ A fiatal párttagok és tagjelöl-; tek milyen meghatározott fel-! adatot kaptak a pártszervezet­től a KISZ-szel kapcsolatban? A felmérés nyomán ismertté váló adatok birtokában már mód nyílik a KISZ-szervezetek problémáinak eredményesebb megoldására. Elkészült Egerben az 19Ő3. év első nagyobb létesítménye; a termelőszövetkezetek hajtatóhaza. A modern és korszerű üvegházban már megkezdték a palánták kiülietését. Képünkön Halász Júlia, a Dobó Tsz tagja, társaival a palánták kiültetését végzi. (Riport a 3. oldalon.) (Fotó: Kiss Béla) Országos első lett Heves megye a „Tiszta iskola — egészséges ifjúság* mozgalomban Tegnap délelőtt ünneplésre gyűltek össze a Vöröskereszt megyei titkárságán azok az ál­talános iskolai igazgatók és vöröskeresztes ügyekkel foglal­kozó tanárok, akik részesei voltak annak a nagy eredmény­nek, amelyet a két évvel ez­előtt meghirdetett mozgalom­ban Heves megye elért. Az ünnepi értékelésen meg­jelent dr. Csicsai József, a me-, gyei tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője, aki néhány szóban méltatta az elmúlt két esztendő munkáját, s felhívta az egybegyűltek figyelmét ar­ra, hogy az eredmény nem je­lent teljes megnyugvást, mert van néhány olyan iskola a me­gyében, amelyik nem érezte e mozgalom teljes fontosságát, s így nem is számíthat elisme­résre. Elmondotta, hogy a moz­galom nem elsősorban ver­seny, hanem első feladatként a valóban tiszta iskola és az egészséges ifjúság megteremté­se a cél. Novak Béláné, a Vöröske­reszt-szervezet megyei ifjúsági felelőse, miután üdvözölte a megjelenteket, közölte velük» hogy a 19 megye közötti ver­senyben elsőként kikerült He­ves megye 20 ezer forintos pénzjutalmat kapott, s ezért azok, akik tevékenyen részt vettek a munkában, az erkölcsi elismerés mellett részesülnek anyagi juttatásban is, amit az alább felsoroltaknak azonnal kezéhez is juttatott az előadó: Koszticius Ferenc, Dargai La­Magas hóban,, kemény hidegben 200 favágó dolgozik a Bükk-fennsíkon A kormány felhívására a Nyugat-Bükki Állami Erdőgaz­daságban meggyorsult a fater­melés. A gazdaság dolgozói ja­nuár első 20 napjában 1107 ton­na tűzifát termeltek ki és szál­lítottak a TÜZÉP-telepekre. A fatermelő munkások gyakran mínusz 20 fokos hidegben, fél­méteres hóban dolgoznak, hogy minél nagyobb mennyiségű fát biztosítsanak Heves megye la­kosainak. Jelenleg 26 tehergépkocsi, négy Zetor-traktor és két erdei vasút szállítja a tűzifát. A gaz­daság negyedéves terve 6000 tonna és ebből január 31-ig — különös tekintettel a kormány felhívására, és a nehéz tűzifa­helyzetre, 2800 tonnát teljesíte­nek. V Karcsú elemekből, hatalmas üvegtermekből áll hazánk egyetlen gázfűtéses, légcirkulációs hajtatóháza, amely­nek egyik csarnokát képünk is bemutatja. Kint ^ 14 fok van, de bent kellemes a meleg. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ ETEK! jós, Danes Lajos, Molnár Ele­mér, Kakuk Imre, Sütő János, Holló József és Bruttyán Sán­dor osztályvezetők, Tamásfal­vi Aladár, Farkas László, Fe- renczi István, Fekete P.éter, Hortobágyi Ernöné, Lendvai Vilmosné, Gömböcz József, Verebélyi András, Berényi Jó­zsef, Gregor Endréné, Bátonyi Mihályné, Szabolcska Péter, Simon Györgyné, Tábi Már­ton, dr. Fehér Andrásné, Nagy József, Ferenczfalvi Kálmánná, Csonka Mária, Scholtz Endré­né, dr. Kovács András, Czető Józsefné, Tóth Mária, Szántó Béláné, Kalicz Albinná, Kiss Istvánná és Vincze Zoltán — igazgatók, nevelők, vöröske­resztes elnökök kapták meg a központ jutalmát az eredmé­nyes munka elismeréséül. (á) A KISZ Gyöngyösi Járási Bizottsága legutóbbi aktíva­ülésén a KISZ-munka további fejlesztéséről tanácskozott. Az ifjúsági mozgalom hatékonyab­bá tételére, ennek alapjának megteremtésére széles körű felmérést határoztak eL Megállapítják községenként a fiatalok számát, foglalkozá­sát és családi viszonyát. Fel­mérik Az ifjúság a szocializ­musért mozgalom lehetőségeit, valamint az ifjúsági munkacsa­patok szervezésének kereteit. Elemzik a különböző tömeg­szervekkel kiépített kapcsola­taikat. Különös gonddal vizsgálják a termelőszövetkezetek és a fiatalok viszonyát Egyik ilyen Az eredményesebb KlSZ-munkáért 4 MÉR dolgozói és a 1 közös tanfolyam A gyöngyösi és hatvani já­rás termelőszövetkezeteinek képviselői, valamint a MÉK dolgozói Síkfőkúton tanfolya­mon vesznek részt. A tanfolyamon közösen vi­tatják meg a termelőszövet­kezeteket, illetve a MÉK-et érdeklő problémákat A tan­folyamot Patkó József, a He­ves megyei MÉK igazgató el­nöke nyitotta meg, majd fog­lalkozott az 1962. év termel­tetési és felvásárlási munkái­Ifjűsági szőve Kisk Az elmúlt napokban a Kis­körei Általános Iskolában a 827-es Kossuth Lajos úttörő­tsz-ek képviselői részére nyílt Síkfőkúton val, valamint azokkal a fel-, adatokkal, amelyek az 1963. évben adódnak. A tanfolyam első napján Horváth István, a megyei pártbizottság munka­társa, a mezőgazdasággal kap­csolatos kérdésekről tartott előadást. A tanfolyam elő kívánja se­gíteni a , MÉK és a termelőszö­vetkezetek közötti jobb meg­értést és zavartalanabbá akar­ja tenni a felvásárlási mun­kát. ítkezet alakult őrén csapat tagjai nagy kedvvel készülődtek kibővített ülésük­re, ahol fontos dologban kel­lett dönteniök. Elhatározták, íhogy iskolájukban ifjúsági [szövetkezetét alakítanak. Meg­jelentek gyűlésükön a község vezetői, Molnár József és Ga- ramvölgyi Lajos tsz-elnökök, Dobos Antal főagronómus, Oláh István fmsz-elnök, Bér- náth Mihály iskolaigazgató, a tantestület nevelői és az út­törő-csapat vezetői. A jelenlevők elfogadták az' ismertetett alapszabályt, majd egyhangúlag elnökükké választották Krajnyik Géza nevelőt. Az igazgatóság tagjai Bódi Tibor, Hajdú Erzsébet, Sas Veronika, Sebők Tibor, Oláh Ferenc és Szabó lstvő,n tanulók lettek, akik rászolgál­tak tanulásukkal és rátermett­ségükkel erre a felelősségtel­jes feladatra. Megválasztották az ellenőrző bizottságot is. Ebben az évben három hol­don fognak gazdálkodni. Lesz úttörőboltjuk is. A tsz segíti őket a vetőmag, növényvédő­szerek, műtrágya biztosításá­ban, a gépi munkák elvégzé­sében, a fiatalok pedig a zöld­ségfélék leszedésében adnak segítséget a nagy termelőszö­vetkezetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom