Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-16 / 294. szám
t NÉPÚJSÁG 1962. december 16., vasárnap Kctszázheivenöt éve szabadult fel Eger városa va török uralom alól „Föl-földobott kő” Igaz, hogy Góliáth sokkal nagyobb akármelyik földobott kőnél, sőt, még a legnagyobb földobott kőnél is nagyobb, de a hűség, amelyet irányunkban érez, páratlan. Mint a kő, mely visszaesik, miután feldobták. Mert Góliáth szeret minket, s másodszor is ellátogatott Magyarországra. Azt mondják, hogy ritkán lehet tengeren ugyanazt a bálnát kétszer látni. Mi, magyarok, büszkék lehetünk, mert bár nincs óceánunk, ugyanazt a bálnát, ugyanannyi belépti díjért kétszer láthatjuk. —hátai— — BÁNYAFÉNYCSÖ-ar- matúrákat készítenek a Heves megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat tanulói az ország több bányatrösztje részére. Eddig már 900 darabot készítettek, s az év hátralevő részében még 200 darab fénycsőarmatúra kerül legyártásra; a tervek szerint 1963-ban 1800—2000 ilyen fénycsőarmatúrát kell elkészíteni a fiataloknak. — HARMINCHAT újítást nyújtottak be az Egri í.aka- tosárugyár dolgozói a III. negyedév folyamán. Hegykői József, Antal István, Fabó Antal, Lezsák József és Liptai Tibor, valamint Imre József dolgozókat, mint a III. negyedév legjobb, legeredményesebb újítóit, a termelési tanácskozás dicséretben részesítette. — DECEMBER 18-ÄN ülést tart Egerben, a járási tanács kultúrtermében a Hazafias Népfront egri járási bizottságának elnöksége. Az elnökség meghatározza majd, hogy kiket jelölnek a járási tanácsba, a járási választási elnökségbe és a szavazatszedő bizottságokba. Az elnökségi ülés után a Hazafias Népfront járási bizottsága megtárgyalja az egri járás szőlőtelepítési terveit. ÍB MINTEGY huszonötezer forint értékű sorsjegyet értékesített az egri Állami Könyvesbolt. A könyvsorsjegyek évről évre nagyobb keresetnek örvendenek, hiszen eddig ez az egyetlen szerencsejáték, amely mindenkinek visszatéríti a belefektetett pénzét. — aki nem nyer, az könyvet vásárolhat. — BEFEJEZŐDTEK az egri, a pétervásári és a gyöngyösi járásban az fmsz felvevő-javító részlegek létesítései, amelyek a KISZÖV és a MÉSZÖV között történt megegyezés alapján születtek. A „hozom-viszem” szolgálatban már több televíziót, rádiót, mosógépet javítottak ki a részlegek, munkájukat megelégedésre — határidőre végezték el. VAROSUNK történelmének ragyogó dicsőségéről szólnak az 1552-ben végbement várostrom leírásának lapjai. Az idén volt négyszáztíz éve, hogy Dobó István maroknyi csapatával elűzte a vár falai alól a tengernyi ozmán hadat. Majd negyvennégy esztendővel később, 1596-ban, a Nyári Pál várkapitány vezérlete alatt álló vár, négy és félezer, de kevés magyart számláló védősé- reg — többnyire német, cseh, belga és más nemzetiségű zsoldosokból tevődő őrség árulása folytán —, a vár feladására kényszerült. Török uralom alá került a vár és a város. A közel évszázados török uralom ideje alatt városunk népe nagyon sok megpróbáltatást és szenvedést volt kénytelen elviselni. Az új impérium kezdeti időszakában napirenden voltak a fosztogatások és emberrablások. A törökök rabszíjra fűzték a város férfi és nő lakosait, sőt még a gyerekeknek sem kegyelmeztek, azokat is elhajtották, hogy janicsárokat neveljenek a magyar ifjakból. Későbben az egymásra hulló évtizedek enyhébbé tették a hiábavaló és reménytelen küzdelmet. A város lakói is engedtek nyakas magatartásukból és a törökök is asszimilálódtak, bár a magyarság részéről a mérhetetlen gyűlölet továbbra is megmaradt. A reményvesztett nemtörődömségbe és kilátástalanságba 1686-ban Buda és néhány végvárnak a török uralom alóli felszabadulása olyan változást hozott, amely reménytkeltő várakozással töltötte el a sa- nyarúságban gyötrődő magyarságot és szűkebb hazaiknak, Egernek lakóit. KÜLÖNÖSEN Buda vára felszabadításának futótűzként elterjedő híre tüzelte az egri kedélyeket. Híre jött a Felvidék népének mozgolódásáról, zsongott, készülődött egy nagy leszámolásra az egész ország. Az évszázados reménységek akaraterővé kovácsolódtak. Hadseregek szerveződtek, fegyveres csoportosulások alakultak és elindultak a töröktől megszállva tartott területek, a végvárak felszabadítására. Buda felszabadítását követő esztendőben, 1687 nyár derekán a király Caraffa nevű tábornokát bízta meg Eger városának felszabadításával. A hadseregek élén gr. Koháry István. Gombos István és Vé- csey Sándor várnagyok vezetésével a felszabadító csapatok azonnal meg is indultak, és az egri vár ostromának biztosítására megszállták az egri völgyet és rövid idő alatt elfoglalták a siroki, cserépi és a szarvaskői várakat. Caraffa tábornok ostromgyűrűje a korabeli fogalmak szerint jól felszerelt, elszánt, és a törökök iránti gyűlölettől fűtött, kemény harcosokból állott. Számuk elérte a tizenkétezer főt. Az élelmiszer és egyéb tartalékokból is hiányt szenvedő Eger városát környező várak védői, rövid ideig tartó ostromok után feladták védelmezett váraikat. A nyári hónapokban felszabadult környező várak bevétele után, Caraffa felszólította az egri várat védelmező Rustan basát a vár feladására. Rustan azonban feleskette seregét és megfogadtatta velük, hogy inkább éhen vesznek és harcolnak utolsó leheletükig, de a várost és a várat fel nem adják. És csakugyan. Az ostrom kezdetén olyan elszántan és vakmerőén harcoltak Rustan várvédői, hogy gyakran még a kirohanásokat is megkísérelték az ostromlók ellen és igen nagy pusztításokat vittek véghez a magyarok seregében. Esy ilyen váratlan kirohanást intéztek a török csapatok az ostromló Koháry István csapatai ellen, akinek táborában a rajtaütés súlyos veszteségeket okozott. Koháry István maga is súlyosan megsérült és jobb karját vesztette a róla elnevezett terület környékén vívott harcban. Ezalatt a vívók állandóan lőtték az erősfalu és bástyákkal övezett várat. A benn- szorultakat nemcsak a vívó sereg, de az éhség is kezdte ostromolni. Rustan török segítséget, felmentő csapatokat várva elszántan és hősiesen küzdött. Bár serege egyre fogyott, a várat feladni nem akarta. A hosszú hónapokig tartó ostrom idején a várat és a várost védők száma húszezerről ötezerre fogyatkozott. Az éhség, a döghalál és a szökések ellen Rustan is tehetetlen volt. Az élelmiszerekből kifogyott várvédők eleinte füvet, gyökeret és férgeket ettek, későbben macska- és kutyahúst. A lóhús ínyenc csemegének, nyalánkságnak számított az éhséggel dacoló védőknek. Az elszánt Rustan, félholtanként lézengő emberei nyomorát látván —, hogy küldetését becsületesen befejezze — lőporral szándékozott a várat levegőbe röpíteni. Katonái azonban ebben a szándékában megakadályozták. EKKOR Caraffa ismét felszólította Rustant a vár feladására, tudomására adva, hogy hiába várna segítséget, mert Szolimán nagyvezér saját hadai elől Nándorfejérvárról Konstantinápolyba szaladt, s ahol fellázadt seregének kö vetélésére lefejezték. Végül is Rustan és kimerült maradék serege belátta, hogy a vár semmiképpen sem tartható és a többség akaratának engedve, bizonyos feltételek mellett feladta a várat. A kapitulációban megadott feltételek biztosították a török csapatok szabad elvonulását és az apró jószágaik elvitelét. A városban lakó törököknek biztosították az ittmaradás esetén házaik és ingóságaik megtartását. Caraffa a török sereg szabad és sértetlen elvonulására négyszáz lovast, podgyászaik elvitelére pedig kétszázötven szekeret rendelt. A magyar lovasok Tokajon át, Nagyváradig kísérték a vert török sereget. Amikor megnyitották a vár és a város kapuit, a hősiesen harcoló Rustan basa, serege élén, hadvezérhez méltóan vonult el az ostromlók sorfala között. Caraffa és alvezévei még meg is ajándékozták Rustant három gyönyörű magyar ménnel, és bőven ellátták csapatait élelemmel. A VÁR átvételekor Caraffa 107 ágyút, 800 mázsa lőport, több ezer ágyútekét és tömérdek apró fegyvert és nagy mennyiségű egyéb hadikészletet talált. A föld alatti folyosókban és börtönökben, kazamata üregekben borzalmasan elkínzott, csontvázzá fogyott magyar foglyokra leltek. A török lakosság közül közel ezren maradtak a városban, akiknek leszármazottai: Hay- dár, Kaszán, Hadsi, Ciffra, Topa, Ali, Olay Bey, Hamza, Bajzáth, stb. néven ma is élnek és már csak a nevük emlékeztet a kétszázhetvenöt év előtti származásukra. A kétszázhetvenöt esztendeje történt város- és vár-felszabadítás sok áldozatot kívánó évfordulóján az ősökre emlékezünk, akik hősi helytállásukkal példát mutattak nemzedékeknek, hogy hogyan kell szeretni a szülőföldet, a hazát. Okos Miklós 1963. DECEMBER 16., VASÁRNAP: ETELKA Ma tölti be 80. életévét KODÁLY ZOLTÁN, a mai zene legnagyobb tehetsége. Művészete a Bartókkal közösen végzett népdalgyűjtés során bontakozott ki, s ez a népi stílus átvonul összes alkotásain. (150 erdélyi népdal). Legfőbb területe az énekes zene maradt (Psalmus Hungaricus), de kiemelkedőt alkotott színpadi muzsikájában is. (Háry János — 1926), Székely fonó — 1932). Jelentősek a népzeneelméleti és zenepedagógiai munkái. 90 évvel ezelőtt, 1872-ben e napon született RÉTI ISTVÁN festő. Első sikerét a Bohémek karácsonya című művével aratta, kiemelkedik a Honvédtemetéá, az öregasszonyok című képei. Jelentős pedagógiai működése (A képalkotó művészet — 1944), megírta a Nagy- Kodály Zoltán bányai művésztelep történetét (1954). 45 évvel ezelőtt, 1917-ben e napon alakult meg a LENGYEL KOMMUNISTA PART. 5 évvel ezelőtt, 1957-ben e napon avatták fel a Német Demokratikus Köztársaság első ATOMREAKTORÁT Rosendorfban. Emléket állítok ÚJSÁGHÍR: Dr. T. T. Heering szerint 2,7 milliárd év óta van élet a Földön. Az egész dolog 2,7 milliárd évvel ezelőtt történt, egy csendes tengerparti fenéken, ahol a később kialakuló fenéken két amőba üldögélt. Ültek, üldögéltek és egy kukkot sem szóltak, mert abban az időben az amőbák . még nem tudtak beszélni, csak mutogatni, az állábaikkal. De ők még csak nem is mutogattak, nagyon kényelmes egysejtűek voltak, csak ültek egymással szemben és várták, hátha kialakul a szemük, hogy legalább nézhessék egymást. így tartott ez egészen pontosan egytized milliárd évig, amikor az egyik amőba gondolt egyet sejtmagjával és kinyújtotta állábát ... * A másik, később kialakuló szemmel — látva, csodálkozott ezen a feleslegesnek tűnő mozdulaton, de azért ö is kinyújtotta egyik állábát. — Nyújtsd ki a másikat is! — mondta az előbbi. — Minek? — Csak ... A meggyőző érvek hatása alatt kinyújtotta: az egyik is, másik is. Aztán szépen átölelték egymást álkezeikkel, mert mint később kiderült, ami fenn van,* az kéz, ami lent, az lehet láb is ... — És most? — kérdezte a szemérmesebb. A kevésbé szemérmes későbbi szemmel-látható- lag tűnődni látszott, hogy most aztán tényleg mit csináljanak, aztán harmadik állábával, vagy álkezével majdan kialakuló homloka helyére csapott és így szólt volna, de még szája sem volt: — Osztódjunk! — Az egy marhaság — mondta a szemérmesebb — s különben is kikapok az öreg amino- savtól, ha megtudja... — Vállalnunk kell ezt a kockázatot — mondta a szemérmetlenebb amőba... , Vállalták. Ezek voltak az én ös-szüleim. Illő hát, hogy emléket állítsak számukra. (egri) 0 televízió közli: . . . hogy vasárnap a délelőtti és a délutáni műsor változatlan marad. Az esti műsor az alábbiak szerint változik: 18.00: Forró pillanatok. Súlyemelő VB, és EB, Budapest, 1962. 18.25: Kodály Zoltán: Háry János. A daljáték televízióváltozata a mester 80. születésnapjára. 19.10: Tv-hír- adó. 19.50: Perek és emberek. Szabó László jegyzete. 20.00: Vasárnapi vers. Garai Gábor: őszi meditáció. Előadja: Básti Lajos. 20.05: A televízió meseköriyve. 20.10: Randevú Koppenhágában. Dán film, tíz éven aluliaknak nem ajánljuk. 21.45: Telesport. 22.00: Optimizmus 62, a magyar televízió filmje. 22.15: Hírek. EGRI VÖRÖS CSILLAG 16—17-én: é Monte Cristo grófja EGRI BÉKE 16—17: Szabad szél GYÖNGYÖSI PUSKIN 16: Halál a Cukor-szigeten 17: Túl fiatal a szerelemre GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 16: Az elnök úr látogatása 17: A vád tanúja HATVANI VÖRÖS CSILLAG 16: Aki szelet vet 17: A nagy start előtt HATVANI KOSSUTH 16: A kilencedik kör HEVES 16: Piros betűs hétköznapok 17: Julius Caesar PÉTERVASARA 16: Feltámadás I.—H. FÜZESABONY 16: Candide 17: Küldetés Bahcsiszerájba SZIIVHAZf AA Ü S O ÜL- *1 A SZÍNHÁZ közleménye Kálmán Imre: A bajadér című nagyoperettjében Bencze István betegsége miatt Tóth László, a pécsi Nemzeti Színház tagja vette át Radjami Lahore herceg szerepét. Egerben délután 15,30 órakor: A BAJADER , (Bérletszünet) Egerben este 19 órakor: A BAJADÉR (Makarenko-b érlet) A Szoljenyicin gyors sikert aratott kisregényét: Ivan Deniszovics egy napjáénak folytatásos közlését keddi számunkban megkezdjük. A kisregény még nem jelent meg magyarul sem újságban, sem könyvalakban. A Szovjetunióban méltán hatalmas elismerést aratott írást Magyarországon a Népújság közli először - folytatásokban. Ebből az alkalomból közöljük Kosz- tantyifi Szimonov értékelését az íróról és kisregényéről. Bizonyára még sok cikket fognak írni A. Szoljenyicin: „Iván Deniszevics egy napja’’ című kisregényéről, amely á Novij Mir ez évi, 11. számában jelent meg. De addig is, az utolsó oldalt elolvasva, mindjárt szeretném kifejteni néhány gondolatomat. Alekszandr Tvardovszkij, a kisregényhez írt rövid előszavában jogosan hangsúlyozta, hogy ez a mű nem emlékiratszerű dokumentum, hanem szépirodalmi alkotás. Valóban, bár a kisregényt olvasva egyetlen ember sem kételkedhet, hogy szerzője súlyos személyes élettapasztalatokra tekint vissza, maga a kisregény a lágerélet egy napjáról szól Nem visszaemlékezés ez, hanem nagy művészi általánosító erejű, lakonikus, csiszolt , próza. A kisregény csupár ■ egyetlen napot ábrázol, de e: j az egy nap magában foglaljt a legfontosabbat, amit a szer ző el akart mondani a sztálin személyi kultusz időszakánál keserű és sötét fejezeteiről. Szoljenyicin művében ren halmozza a borzalmakat, ' nem egy különös, szörnyű na KOSZTANTYIN SZIMONOV: A múltról a jövő nevében pót ír le. Ellenkezőleg, olyan napot választott, amikor — a lágerélet normái szerint — látszólag semmi különös nem történt. De éppen ez a legmegren- ditöbb a kisregényben. Hogyan történhetett meg, hogy a mű hősét, Ivan Deniszevics Suho- vot, a derék, jólelkű, csupaszív orosz embert arra kárhoztatják, hogy 3653 napot töltsön a táborban, 3 nappal többet a szökőévek miatt. Hogyan történhetett meg, hogy ugyanennyi, vagy még több napot kellett táborban élniük a kisregény más hőseinek, Suhov barakkszomszédjainak, lágerszomszédjainak, s számtalan becsületes embernek, akik más táborokban osztották sorsukat? Kinek a rosszakarata, kinek a végtelen önkénye szakíthatta el ezeket a szovjet embereket — földművelőket, építőmunkásokat, munkásokat, katonákat — családjuktól, munkájuktól, és végül a fasizmus ellen vívott háborútól, ki ■ helyezte őket törvényen kívül, társadalmon kívül? Szoljenyicin egymás után al- i kotja meg portréit az embe- : rekröl. Vannak ragyogó embe- \ ri tulajdonságokkal bíró hő■ sok, vannak kevésbé jók, van- i nak olyanok, akikben gyenge- : ségek élnek, vagy talán megtévedtek. vannak erősebb és t gyengébb emberek. De amikor s Szoljenyicin művészi ecsetié- • nek ereje valameitnyiüket egyetlen népes csoportképbe he- t lyezi, amelynek háttere borong, < akkor az olvasó megérzi, hi- i szén az emberek így, együttvé- \ ve társadalmunknak egy ré- : szét alkotják, olyan részét, amelyet véres erővel szakítottak ki ebből a társadalomból , és lágerbe zártak! Ugyanolyan emberek ezek, mint én, mint te, mint rokonaid, barátaid, ismerőseid, szomszédaid, hivataltársaid ... Könnyen a helyükre képzelhetünk egészen más embereket is, akiket elkerült az önkény és nem ért ilyen sors, de akikkel ugyanúgy megtörténhetett volna, hogy kiszakítsák a társadalomból és ugyanolyan, szinte elviselhetetlen életet kell élniök, mint amilyen életet élnek a kisregényben Ivan Suhov és barakkszomszédai, akik mindennek ellenére túlnyomó többségükben ugyanazok maradnak, akik a tábor előtt voltak, igaz szovjet emberek. Szoljenyicin sehol sem tesz nyíltan, közvetlenül kimondva ilyen következtetést, mivel ez számára, a művész számára nem szükséges. De ujjal mutogatás nélkül is érzékelteti, megérezteti ezt. És ezzel az érzéssel, az írói tehetség igazságától és erejétől lenyűgözve csuktam össze a folyóiratot, amikor a kisregény utolsó oldalára értem. A mű témája olyan szörnyű és vérző sebeket érint, hogy csak igazán nagy művész nyúlhat hozzá, akitől merőben idegen az a csábítás, hogy borzalom- és szenzációirodalmat teremtsen. Ilyen témát csak olyan művész emelhetett igazán magasra, aki végtelenül szereti a szovjet haza embereit és határtalanul hisz erkölcsi erejükben. 'És azt hiszem, nem lesz felesleges, ha itt visszaemlékezünk, mégha egy pefrcre el is szakadunk az irodalomtól és a politika felé fordulunk: azokban az emberekben volt bátorság és elszántság, hogy ret- tenthetetlenül szóljanak erről o szörnyű múltról, akik végtelenül szeretik népüket, és határtalanul hisznek erkölcsi erejében és szépségében, s azok az emberek tanúsítottak elkeseredett ellenállást ezzel szemben, akik nem , szeretik népüket, és nem hisznek erkölcsi erejükben. Tvardovszkij nyomán szeretném felidézni N. Sz. Hrus- csovnak a XXII. kongresszuson mondott szavait: „Kötelességünk, hogy gondosan és sokoldalúan tisztázzuk a hatalommal való visszaélés ügyeit. Múlik az idő, mi meghalunk valamennyien, de amíg dolgozunk, sok mindent tisztázhatunk és kell is tisztáznunk. Meg kell mondanunk ez igazságot a pártnak és a népnek ... Meg kell tennünk ezt, hogy sohase ismétlődhessenek meg az ilyen jelenségek.” A párt segítőtársainak nevezte az írókat. Az hiszem, A. Szoljenyicin kisregényében megmutatta, hogy a párt igazi segítőtársa a személyi kultusz és következményei ellen vívott harc fontos és szent ügyében. Előbb vagy utóbb a történelem, az irodalom is megvilágítja Sztálin tevékenységének minden területét. A történelem és az irodalom már hozzákezdett ehhez a munkához, s becsületesen és mindenestől beszámolnak arról, hogy életének különböző időszakaiban milyennek tűnt nekünk Sztálin, és arról is, hogy milyen volt a valóságban. De akárhogyan mérlegeljük is értelmünkkel állami tevékenységének különböző oldalait, lelkűnkben már most sem maradt hely bűntetteinek bármilyen igazolására, összeomlott legenda vált azokból a megnyugtató gondolatokból, amelyeket egyesek közülünk korábban erőszakkal akartak elhitetni magukkal, — hogy Sztálin nem tudott arról, mi történik. S ez a súlyos, de józan érzés új erővel lobban lángra lelkűnkben, amikor Szoljenyicin kisregényét olvassuk, bár most nem tudok visszaemlékezni, említi-e benne az író Sztálin nevét. Az „Iván Deniszovics egy napja” című kisregényt egy érett, eredeti író biztos keze alkotta. Irodalmunk erős tehetséggel gazdagodott. Nekem személy szerint semmi kétségem sind e felől.
