Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-31 / 305. szám

1962. december 31., hétfő

NÉPÜJSÁG

3

Kállai Gyula nyilatkozata a magyar kormányküldöttség

afrikai útjáról

Kállai Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Magyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire válaszolva — nyilatkozott a vezetésével Afrika több országában járt kormányküldöttség útjáról.

A magyar közvélemény nagy érdeklődéssel kísérte a küldöttség útját; milyen alkalomból és milyen céllal látogatott el a Magyar Népköztársaság kormányának küldöttsége Afrikába?

— A szocialista világrendszer kialakulása és erősödése után az imperializmus gyarmati rendszerének felbomlása gyakorolja a legnagyobb hatást a világ fejlődésére. A szocialista világrendszer léte elősegítette az antiimperialista nemzeti felszabadító harcok sikerét, s igy az utóbbi években a független államok sokasága keletkezett és lépett a nemzetközi politikai élet színterére. Az afrikai földrésznek óriási jelentősége van az antiimperialista nemzeti felszabadító harcban és ezen keresztül az egész világ előrehaladásában, a béke megőrzésében. Az utóbbi években ez a földrész vált e küzdelem központjává, amit az is tanúsít, hogy az ^ utolsó három évben 23 afrikai állam vált függetlenné. A szocialista tábor országai kezdettől fogva támogatták az afrikai népek szabadságharcát és természetes, hogy jó kapcsolatokra törekednek a szabadságukat es függetlenségüket kivívott afrikai népekkel és államokkal.

— A magyar nép és kormánya kezdettől fogva szolidáris volt az afrikai népek szabadságharcával. Hazánk és a független afrikai államok között jó viszony alakult ki- Az elmúlt években több afrikai országból járt nálunk magas szintű kormány-, vagy parlamenti küldöttség. A mi küldöttségünk most befejeződött körútja során egyrészt viszonozta ezeket a látogatásokat, másrészt — felhasználva^ afrikai tartózkodásunk lehetőségeit — olyan államokat is felkeresett, amelyekkel most kezdjük Idalakítani kapcsolatainkat — mondotta bevezetőben Kállai elvtárs, hangsúlyozva;

—i Látogatásunk alapvető célja az volt, hogy tovább erősítsük és szélesítsük hazánk és a független afrikai államok barátságát, bővítsük politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainkat ezekkel az országokkal. Ez teljes mértékben megfelel kormányunk külpolitikájának, amelynek alapelve a békés egymás mellett élés, a népek közötti béke és barátság erősítése.

Hogyan fogadták a magyar nép küldötteit az afrikai országokban?

Kállai Gyula elmondotta, hogy küldöttségünket mindenütt igaz barátsággal üdvözölték, különösen vonatkozik ez azokra az afrikai államokra, amelyekkel kapcsolataink korábbi keletűek. Felemelő és megható érzés volt számunkra például az, hogy amikor utunk első állomásán, Guinea fővárosának, Conakrynak repülőterén küldöttségünk kilépett a repülőgépből, felcsendültek a magyar, majd a guinea! himnusz hangjai. Éreztük, tudtuk, hogy — ha a hazától sok ezer kilométer távolságra vagyunk is — jó barátok közé érkeztünk — mondotta Kállai elvtárs, majd kijelentette:

— Utunk során csaknem mindenütt találkoztunk régi ismerősökkel, olyan államférfiakkal, akik már jártak Magyarországon. Velük folytatott beszélgetéseink újabb meggyőző bizonyságát szolgáltatták annak, milyen nagy jelentősége van a személyes kapcsolatoknak a népek közötti barátság erősítésében. Ghánában például ellátogattam a parlamentbe, s az ülésszak szünetében beszélgettem olyan képviselőkkel is, akik már jártak Magyarországon. Ök már saját élményeik alapján beszéltek a magyar—ghanai kapcsolatok nagy jelentőségéről.

Volt-e alkalma a küldöttségnek arra. hogy az ilyenkor szokásos zsúfolt hivatalos program ellenére találkozzék a nép tömegeivel is?

Minden ország vezetői lehetővé tették, hogy ellátogassunk ültetvényekre, üzemekbe, intézményekbe, s találkozzunk a városok és falvak népével. Kezet szoríthattunk a banánt és ananászt termelő parasztokkal, kikötőmunkásokkal, egyetemi hallgatókkal.

— Feledhetetlen marad számunkra az afrikai népekkel való találkozások emléke. Guineában például, ahol kirándulást tettünk a fővárostól 120 kilóméterre fekvő Forecariah- ba, tiszteletünkre és üdvözlésünkre az útmenti falvakban a nép felsorakozott az országút két szélén, nemzeti énekeikkel és táncaikkal köszöntötték a magyar küldöttséget.

Mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a független afrikai országok népe őszinte, baráti érzést tanúsít a szocialista országok — közöttük hazánk — iránt. Népünk követeit az afrikai emberek igaz barátsággal és szeretettel üdvözölték.

A küldöttség hivatalos tárgyalásaival kapcsolatban Kállai elvtárs megállapította:

A legtöbb meglátogatott állam vezetőinek nézetei azonosak, vagy hasonlóak a mi nézeteinkkel. A legtöbb helyen általános egyetértés mutatkozott abban, hogy korunk legfontosabb kérdése a világbéke megőrzése, amelyet az imperialista hatalmak fenyegetnek. Egyetértettünk abban, hogy a világ fejlődése és előrehaladása, valamint a béke fenntartása érdekében halaszthatatlan feladat a gyarmati rendszer maradványainak mielőbbi, teljes és végleges felszámolása. Több helyen elmondották nekünk, hogy az el nem kötelezettség politikája, amelyet a nemzetközi életben követnek, nem jelent semlegességet a világ nagy kérdései iránt. Tárgyalásaink során a nemzetközi életről kialakított közös véleményünket közös nyilatkozat, vagy közös sajtóközlemény formájában publikáltuk. Ezek szövege itthon is ismert már.

Hogyan segíti elő a kormányküldöttség útja Magyarország és a meglátogatott országok közvetlen kapcsolatainak fejlődését?

— Ami az országaink közötti kétoldalú kapcsolatokról folytatott tárgyalásokat illeti, a meglátogatott országok vezetői nagy örömmel üdvözölték ezeket, mert azt a törekvésünket látták benne, hogy közvetlen, rendszeres és folyamatos államközi kapcsolatokat tartsunk fenn mind a politika, a gazdaság és a kereskedelem, mind pedig a kultúra területén. Tárgyalásaink során megvizsgáltuk az eddig kötött államközi egyezmények végrehajtásának menetét és megállapítottuk, hogy ezek az egyezmények alapjában véve rendben realizálódnak, bár a mi lehetőségeink és a partner állam szükségleteinek pontosabb felmérésével, gyorsabb munkával még jobb eredményeket is lehetne elérni.

— Különösen jóleső érzés és nagy öröm volt számunkra azt hallani, hogy Guineában, Maliban és Ghánában, ahol az egyezményeink alapján különböző foglalkozású magyar szakemberek — vízkutató geológustól, és bauxit szakemberektől a labdarúgó-edzőig — dolgoznak, mindenütt meg vannak elégedve munkájukkal. Sekou Touré szükségesnek tartotta az államközi tárgyalásokon külön megemlíteni, hogy a magyar szakértők munkájával nagyon meg vannak elégedve, mert nemcsak munkájukat végzik el kiválóan, hanem nagy buzgalommal és eredményesen oktatják és nevelik a guinea! szakembereket, jó barátságban és együttműködésben élnek a helyi lakossággal.

— Azokban az országokban, ahol eddig nem voltak egyezményeink. széles körű eszmecserét folytattunk a gazdasági, kereskedelmi, tudományos és műszaki, kulturális együttműködés tehetségeiről. Ennek nyomán megfelelő egyezményeket írtunk alá, illetve pa- rafáltunk Maliban, Dahomey- ben, Nigériában, Marokkóban és Algériában. Ezekkel a megállapodásokkal és tárgyalásokkal bővítettük, illetve megteremtettük rendszeres, normális, államközi kapcsolataink feltételeit.

A hazai közvélemény nagy érdeklődéssel figyeli a fiatal afrikai államok társadalmi fejlődését; milyen tapasztalatokat szereztek ebben a vonatkozásban?

— Hét országban jártunk — társadalmi viszonyaikban, politikai, gazdasági, kulturális fejlettségük színvonalában — a sok közös vonás mellett — olyan különbségek vannak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy általános érvénnyel beszéljünk valamennyi ország ilyen természetű problémáiról.

— Mint minden országban tapasztalt tényt említhetjük meg, hogy a nemzeti függetlenség kivívása után mindenütt a belső politikai és társadalmi fejlődés; a gazdasági építőmunka, a kulturális fejlődés, a nép életszínvonala emelésének feladatai kerültek előtérbe. E kérdések megoldása igen nehéz és bonyolult viszonyok közepette megy végbe, mert a gyarmatosítók áldatlan és keserű örökséget hagytak hátra. Jellemző tény, hogy bár a gyarmatosítók évtizedeken keresztül szajkózták, hogy Ázsiában és Afrikában ők viselik a „fehér ember terhét”, ők terjesztik a kultúrát és a civilizációt, a függetlenné vált afrikai országok lakosságának túlnyomó többsége — az angol és francia gyarmatosítók „civilizátori” tevékenységének következményeként — írástudatlan. Ezekben az országokban égető a szakember- hiány. Nemcsak, hogy orvosok, mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, hanem ipari és mezőgazdasági szakmunkások, szakképzett szülésznők és ápolónők is hiányoznak, mert a gyarmatosítók a helybeliek közül nem képeztek elegendő számban szakembereket, gyarmataik felszabadulása után pedig saját szakembereik többségét kivonták ezekből az országokból.

Utunk során meggyőződtünk arról, hogy a meglátogatott afrikai országokban nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megszervezzék országuk gazdasági életét, s ezt a tervgazdálkodás útján fejlesszék, bizonyos ipari bázist teremtsenek, szervezetté tegyék a mezőgazdaság termelését, munkát adjanak a munkakeresőknek, emeljék a nép életszínvonalát és kultúráját, növeljék a szakemberek számát Ezek véleményem szerint, azok a közvetlen feladatok, amelyre erőiket összpontosítják. Ami azt a kérdést illeti, hogy milyen úton oldják meg a felsorolt feladatokat, az már országonként nagyobb változatosságot mutat. Az bizonyos, hogy ezeknek az országoknak többsége a kapitalizmust a gyarmati rabság láncaiban ismerte meg, s így a kapitalizmus rendszeréről a legrosszabb történelmi tapasztalatokkal rendelkezik. A legtöbb országban a vezetők hangsúlyozzák, hogy a fejlődés nem kapitalista útját akarják járni.

— Kétségtelen, hogy ezek az országok vonzódnák a szocializmushoz. Az is vitán felül álló, hogy a mai világhelyzetben, amikor létezik, s a fejlődés döntő tényezőjévé vált a szocialista világrendszer, meg van a reális lehetőség arra, hogy

ezek az országok elkerüljék a társadalmi fejlődés kapitalista szakaszát,

E hosszú út végeztével milyen, érzésekkel tért a küldöttség haza?

— Erre a kérdésre röviden felelhetek: igazi barátok és jó- akaratú emberek között voltunk, jól éreztük magunkat Afrikában is, mégis igaz az a közmondás, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, örültünk, hogy afrikai barátaink között voltunk, s most annak örülünk, hogy sikeresen befejezve küldetésünket, újra itthon vagyunk Magyarországon, amelynek szabad, dolgos, szorgalmas, szocializmust építő népét Afrikában képviseltük.

— Hadd használom fel az interjú lehetőségét arra, hogy hazatérve e hosszú útról, ezúton köszöntsem őszinte szívvel népünket és sikerekben, eredményekben gazdag, békés, boldog, új esztendőt kívánjak hazánk minden polgárának — mondta befejezésül Kállai Gyula. (MTI)

Az ötéves tervben

Tovább épült 1962-ben műanyagiparunk egyik font« üzeme, a Berentei Vegyiművek.

Mi volt legnagyobb élménye az 1962-es esztendőben?

Nem részletesen, hanem a nagy élmény 'pillanatával. | egyforma rövidséggel sze- < vetnénk felvillantani néhány ember szavában, hogy! kinek mi volt legnagyobb élménye a búcsúzó esztendőben. Nem is fűzünk hozzá semmit, néhány mondatban szólaljanak meg maguk a, kérdezettek.

URSITZ JÓZSEF, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt Kossuth-díjas főmérnöke:

— Mi volt az idei legnagyobb élményem? Természetesen a Kossuth-díj. Dobi elvtárs kezéből vettem át a megtisztelő kitüntetést, amelyben évek munkájának megbecsülését láttam. Azóta könyvelési okmányokkal igazolták, hogy egy év alatt 10,4 millió forint megtakarítást eredményezett a páncélpajzs. Más öröm is ért — egy hete megnősült a fiam. örülök a fiatalok boldogságának!

PINTÉR KAROLT, a komlói termelőszövetkezet agronómusa:

Két hétig Sopronban üdültem a feleségemmel, először, mióta házasok vagyunk. Olyan nagyon szép és olyan felejthetetlen volt, először jártam életemben a Dunántúlon, s azóta is sokat emlegetjük.

kovács maria,

az egri Gárdonyi Géza Színház művésznője:

— Az 1961-es évben beteg lettem. Trombózis veszélyeztette további pályámat. Nagyon szomorú lettem, éppen ezért, a most búcsúzó esztendő legszebb ajándéka számomra az volt, amikor a hosszú betegség után, januárban újra kezdhettem a munkát, s járhattam a Párizsi vendég próbáira.

FURUCZ JÁNOS, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára:

— Legnagyobb élményem? Még közvetlen az év elején, amikor a moszkvai Szakszervezeti Világkongresszuson részt vehettem. Ott is az volt a legmegkapóbb, számomra felejthetetlen élmény, hogy a 100 ország több mint kétezer küldötte milyen nagy-nagy akarással tett hitet békevágya mellett. S aztán a legszebb, hogy milyen nagy szeretette! fogadták a szovjet államfőt, Hruscsov elvtársat, aki szólt a küldöttekhez.

BARTA ANDRÁS, a füzesabonyi Petőfi Termelő- szövetkezet elnöke, ország- gyűlési képviselő:

— Nagy élmény, hogy azt a munkaegységet tudtuk fizetni a tagoknak, amit beterveztünk! Tudja, milyen nagy élmény ez? Ilyen nehéz esztendő után! Meg az, hogy az asszonyok országos eredményeket értek el a növényápolási munkákban, termésátlagokban, mióta bevezettük a premizálási rendszert! Most nem is értem rá magammal törődni, élményem a közösség élményével egy!

PÓCSIK DÉNES, BM-alkalmazott, a magyar vízilabda-válogatott tagja:

— Azt hiszem, nem is vitás az én legnagyobb élményem, amikor Lipcsében a Jugoszlávia—Magyarország vízilabdamérkőzésen az utolsó másodpercek óriási izgalma után megszületett a magyar vezétés, s ezáltal mi lettünk az Európa-baj- nokok. Személyes, egyedüli élményem az, hogy 1962-ben én is az év sportolója cím birtokosa lettem, amit ünnepélyes keretek között nyújtottak át, s azóta is fűt a tudat, hogy a közösségért, a magyar színekért sportolni, küzdeni nagyon szép és nagyon felemelő dolog.

VARGA LAJOS, az egercsehi aknaüzemegység főmérnöke:

— Mit hozott az 1962-es esztendő? Sok rosszat és kevés jót! Csőstől szakadt ránk a baj. Kötélszakadás a sodronypályán, mostoha geológiai viszonyok, de legérzékenyebben a szarvaskői vízbetörés és a XII-es ereszkei front szenének elvékonyodása érintett. Több mint 600 vagonos adósságunk gyűlt össze a nehézségek miatt. S hogy végül is december 24-én reggel teljesíthettük éves tervünket, sőt jelentős többletet is adhattunk terven felül — nos, számomra ez volt a legnagyobb élmény, a legnagyobb öröm.

DR. CSICSAI JÓZSEF, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője:

— Elsőként vehettem részt egy kéthetes időtartamú, kulturális küldöttség tapasztalat- cseréjén Romániában, s részese lehettem annak a kibontakozó mozgalomnak, amelyik a magyar és román kulturális kapcsolatok fellendítését van hivatva szolgálni. Ez ügyben az első lépés megyénkből, hogy Horváth Jenő, a színház vezellfcőtíendezőjfii Bioestiben már

áprilisban rendez egy vígjáté» kot, majd az egri színház együttese is vendégszerepei a nagy román városban.

KATONA JÓZSEF, BM-alkalmazott, úszó Európa-bajnok:

— Lipcsében én voltam az egyetlen magyar úszó, aki Európa-bajnokságot nyert aa 1500 méteres gyorsúszásban. Azt hiszem, nem is kell kommentálnom, hogy ez mit jelent számomra, hiszen azt az élményt át kell élni, hogy milyen, amikor a bajnokok dobogóján áll az ember!

DR. FÜLÖP BÉLA, a megyei kórház főorvosa,

igazgató-helyettes:

— A nyáron Itáliában töltöttem szabadságomat. Megismertem ezt a virágos, napfényben fürdő országot. Voltam Rómában, sétáltam a Via Appián, álltam az Aventinusortj ahonnan letekintettem a Forum Romanum romjaira, ahol minden kő egy letűnt nép nagyságáról beszélt. Ez aa utazás nemcsak az elmúlt évj de egész életem egyik legnagyobb élménye marad!

RÓZSA LÁSZLÓ, a Mátravidéki Fémművek igazgatója:

— Szeptemberben bíztak meg a gyár vezetésével. Nagy próbatétel volt számomra ez* különösen az első hetekben; Gyárunk december 24-én teljem sítette éves exporttervét meny- nyiségben és választékban is és december 28-án teljesítettük a gyár termelési tervét. Pontod san meghatároztuk az üzemeb és műhelyek feladatait, a fontosabb beosztásokban dolgozók szinte személy szerint megkapták, hogy mit kell tenniöki És dolgoztak is példamutatóan^ nagy szorgalommal. Sikerült — az első csatát megnyertük?

KADAR JÁNOS, rendőrőrnagy, a Dózsa sportkör elnöke:

— Legnagyobb élményem? A „vizesek” Európa-bajnoksá^ ga, amelyet egyrészt az is eredményezett, hogy a sportkör rön belül ebben az esztendőben már kialakult a jó kollektíva, eredményt ugyanis csak ilyen környezetben lehet elérni. S ez, ha lehet, még jobban vonatkozik labdarúgóinkra, akik összteljesítményre, összjátékm vannak utalva, s csak akkor megy a dolog, ha képesek a jó kollektíva 'kialakítására. Számom-^ ra a legnagyobb öröm, hogjr évek éta először érték el az NB U. színvonalát.

(