Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-05 / 233. szám

1962. október 5., péntek NÉPÚJSÁG 3 Kinek van igaxa Átányban ? Kora ősz, nagyon szép ősz borul a hevesi falvak, tanyák fölé. A kukoricásból vidám nótaszó, kocsizörgés hallatszik, s amíg az országúton magunk mögött felkavarjuk a port, messziről traktorok, vetőgépek bugását hozza a szellő. Érlelő nyár után kellemes ősz segít a betakarításban a járás termelőszövet­kezeteinek, s benn az irodákban tervek fölé hajolnak az elnökök, párttitkárok, brigád- vezetők. Bejártuk a hevesi határt. Mindenütt do­logidő van, nem érnek rá beszélgetni az em­berek. Mégis szíves szóval marasztaltak min­denütt, ahol hosszabb-rövidebb időre megáll­tunk. Nem állt le a traktor, nem állt meg a szárat dobáló villa, de itt is, ott is a tervek­ről, problémákról esett szó. Szoros, szorgos a munka, nem tudni, meddig tart a késői nyár, s ezért üresek a falvak, ezért zsong a határ. Mindenhova mi se jutottunk el egyetlen nap alatt. Nehéz lenne. Nagy terület ez! De most, ezen az oldalon mégis szeretnénk ke- rcsztmetszetet adni arról, hogyan élnek, mit terveznek Átányban, Erken, Kiskörén és másutt... — Meg. De ott jobb neki. Istenem! Mai fiatal! — vonja meg a vállát az édesanya. Mai fiatal. Az éppen otthon is lehet. A tanács nagyon sokat áldozott azért, hogy a fiatalok megkapjanak min­dent itt a faluban. A kultúr- ház egyike a legmodernebbek­nek. Felszerelésében a foto- szakkörtől a zeneszakkőrig minden megvan. Miért nem közelednek két oldalról egymáshoz a fiatalok és a termelőszövetkezet? Szombaton, vasárnap itthon vannak, össze kellene hívni őket, leülni velük, elmondani, hogy a tsz-nek mi a nehéz most, mit tud biztosítani, ki­rajzolni a jövőt előttük, s ha megértik, mert miért ne ér­tenék meg — akkor megkér­dezni tőlük is, hogy mi a ké­résük, mi az, ami itthon tud­ná őket tartani. Csak a szép szó kevés. A fiatal is 6zeret öltözködni, szórakozni, külföl­di útra gyűjteni, de a terme­lőszövetkezetnek is szüksége van rájuk, tehát adni kell va­lamit nekik, amiért szívesen itthon maradnak. Van a megoldásnak módja, de ehhez az kell, hogy végre jó értelemben mond­hassuk: mindkét félnek igaza van Átányban — megy a munka, hazajöttek a fiatalok! Az erdőtelki hetedikesek politechnikai óráján. Jövő évi terveit készíti a kiskörei Vörös Hajnal Tsz A ,,házasság” megtörtént au­gusztus 9-én, de az igazi együttélésre még csak az új esztendő első napjától kerül sor. Kiskörén négy termelőszö­vetkezet mondta ki az egyesü­lést a nyáron és egyetlen hatal­mas gazdasággá alakult a fa­lu. A méretek kétségkívül szokatlanok és meglepők, hi­szen ezentúl nyolcezer holdon gazdálkodnak majd a kiskörei parasztok és kereken kllenc- száz tagja, gazdájq van az új termelőszövetkezetnek, amely a Vörös Hajnal nevet kapta. Molnár József, az új elnök, aki énnek a nagy birtoknak a vezetője lesz, kilencszáz em­ber bizalma folytán — sokat gondolkodik, töpreng ezekben a napokban. Fiatal még az el­nök, talán innen van a harminc esztendőn, s támaszai; az öt agronómus sem idős emberek, mégis bizakodással néznek a jövő elé. Számok röpködnek a levegőben, olyan számok, ame­lyektől szinte megszédül az ember, különösen azok, akik pár évvel ezelőtt még néhány holdacsikájukon gazdálkodtak. — 1963-ban a kiskörei tsz, — vagy ha úgy tetszik, a „falu” — 35 millió forint bevételre számít a különböző termékek­ből. A jelenlegi 400 holddal szemben jövőre már 1400 hol­dat öntöznek és megoldják, hogy cukorrépájukat teljes egészében, kukoricájuknak pe­dig mintegy hatvan százalékát öntözzék. Mindezek tervek, amelyek­nek megvalósulása folyamat­ban van, hiszen már ezekben a napokban közösen szánta­nak, vetnek, készítik a terve­ket. Az egyesülés, a nagy terme­lőszövetkezet nemcsak a veze­tőket, a fiatal elnököt, agro- nómusokat, a brigádvezetőket érdekli, de az egész tagságot. Ez most a beszédtéma Kiskö­rén kukoricatörés közben, ve­tésnél és olyan vélemény is elhangzik; miért nem csinál­tuk ezt hamarább? Természe­tesen, hogy ide eljutottak, ah­hoz ■ az kellett, hogy mind a négy termelőszövetkezet meg­erősödjön, fejlődjenek és ta­lán leghelyesebb szó, ha azt mondjuk: „meg kellett érniük” az embereknek, mind a négy gazdaságnak ahhoz, hogy egyetlen nagy közösséggé ala­kuljanak. Igen. A kiskörei termelőszö­vetkezeti tagok ma már több­szörös milliomosok, egy nagy birtok urai, akik ezer és ezer holdakat mondhatnak magu­kénak, annak jövedelmével, munkájával együtt. A legelső esztendő nem lesz könnyű, mint ahogyan nem volt könnyű az első év a négy termelőszövetkezet életében sem. Ám a nagyüzem fölényét bizonyítja az, hogy az első év sok gondja, problémája, ten­gernyi kérdőjele ellenére az idei 30 forinttal szemben jö­vőre már 35 forintot tervez­hettek egy munkaegység érté­keként. Nagy lépés volt Kiskörén az egyesülés. A tagság szor­galma, a vezetők bölcs előre­látása és nem utolsósorban az állam segítsége révén bátran lehet bízni a sikerben. A jö­vőben. , Hét klub Tárnám érán ; Erdélyi Istvánnál, a famamé- raiak kitüntetett népművelési : vezetőjével arról beszélgetünk, ; hogyan alakul községükben a ; klubélet, hogyan gondolják a cu~ & /in fÁs*-, Csodálatos piktor az ősz. Ezerféle színnel festi át a Tísza-parti bokrokat, fákat. A kőri­sek levelei már citromsárgák, az aljbokroké vörösek, rózsaszínek, de a parti füzeken még haragoszöld minden levél. A folyóparton öreg ember álldogál. Lesi, bámulja a vizet, amelyből néha-néha — far­kával nagyot csapva — kivillan egy zsákmá­nya után kapó hal. Az öreg látja a vizet, látja a rókát is, amely a gazban sunyi ábrázattal oson egy kékes tollú fácánkakas után... A róka meg­áll és tudálékos képpel figyeli az öreg em­bert a folyó mellett. Lehasal a gazba, bele­szagol a levegőbe is... — Sehol semmi rossz szimat, így csak az öreg ember nyugtalanítja vadászata közben. Tűnődik egy ideig, majd egyet gondol és nagy kerülővel oson a fácán­kakas után. Egér is akad útjába, de kinek kell most egér, amikor előtte a finom pecse­nye? ... Az öreg halász akkurátusán leül a folyó­partra, pipára gyújt és gondolataiba merül.. • Két éve nem halászik már. Köszvény kínozza a lábát, és nyilalló hasítást érez az oldalá­ban, ha köhög. Beteges, nyugdíjban van, de ma, ma olyan szép őszi nap van és olyan szelíd, csendes a folyó. Az asszony tartotta vissza, nem akarta en­gedni, kérte is szépen: ne menjen, Kálmán. Nem való már ilyen öreg ember arra, hogy a Tiszát járja! De 6, az öreg halász, ma min­denképpen menni akart. Valami ellenállha­tatlan vágyat érzett, hogy lássa a vizet, a Tiszát, hogy szívja a levegőt, amely a víz sodrával árad. És ahogyan száll a pipa füstje, úgy száll­nak, repülnek az öreg halász gondolatai is az elmúlt esztendők fölött. — Apja is halász volt, nagyapja is a Tiszát járta, jómaga szintén gyerekkora óta. Régi halásznemzetség az övék, amely ma is híres, végig a Tisza mentén. Emlékszik... tizenkét esztendős volt, amikor először vitte el az apja igazi nagy halászatra. Később a maga nyomorúságán járta ki az élet iskoláját. Hányszor került viharba, élete is veszélyben forgott, de a halászszerencse nem hagyta cserben sohasem. És ahogy most hunyorgó szemmel lesi a csillogó folyót, eszébe jutnak a nagy áradások, amikor sík víztengerré vált az egész vidék. Huszonegynéhány esztendős lehetett, amikor kifogta az első „óriás har­csát”, amely aztán végleg meghozta tekinté­lyét a halászok előtt­Igen. Régen volt mindez. Most nem halá­szik már, gyengék és erőtlenek a hajdan ke­mény karok. A tiszai széltől szárazra cserzett arcán súlyos, nehéz barázdákat vésett az idő... De minek is jött ide? Mit keres már a Tisza-parton egy mcgvénült, megfáradt ha­lász? Nem tudna választ adni, csak belülről húzta, biztatta valami. És most olyan jó itt, újra a régi helyen. Ősz van, s olyan messze még a tavasz... Most, most búcsúzni jött a folyótól, a víztől, a varsáktól, csónakoktól. Am a rem.ény még mindig ébren marad, és tavasszal, ha zsendül a fű, barkázik a fűz, újra látni akarja a Tiszát! Az öreg halász lassan feltápászkodik a földről, és rozsét szedni indul a partmenti erdőbe. Kell otthon a rözse, de nem is azért inszi. A falu miatt, az asszony miatt. Mert ugyan ki hinné el, hogy az öreg halász ma a szíve parancsára gyalogolt négy kilométert, csak azért, hogy láthassa a Tiszát?... gyerekek, a fiatalok és az idő­sebbek összefogását a kulturá­lis munka érdekében. — Még csak a terveket ké­szítem erre a népművelési év­re — mondja Erdélyi István —, hiszen a klubélet a téli idő­szakra való, s akkor van leg­nagyobb lehetőség arra, hogy összehozzuk az embereket. A községben külön szerveztünk klubot a gyerekeknek, ahol lel­kes segítőtársakra leltem két újdonsült szakmunkás, Szűcs ?ál és Pari Sándor személyé­ben. Este aztán az asszonyok veszik majd birtokba a klubot, s külön szórakoznak, kézimun- kázgatnak a hosszú téli esté­ken. Az ifjúsági klub az már működik esténként, most igen agilis ember, a fiatal Blahó Sándor vette kezébe az ügye­ket, s bízom benne, hogy ered­ményesen. Klubszerűén működik még a pártszervezetben egy tv-szoba, a műsor után itt ülnek össze az idősebbek, hogy megbeszél­jék a napi eseményeket. A két termelőszövetkezet is külön klubot szervez most a tagjai­nak, a Béke Tsz-ben külsőleg már rendbe is hozták a helyi­séget. Tamamérán ezek az elgon­dolások — tapasztaltuk már az előző esztendőben is — nem maradnak tervek, mert a falu apraja-nagyja szívesen, öröm­mel vesz részt abban a munká­ban, ami a kulturális élet fel­lendítéséhez vezet. Tisztelik« szeretik a hosszú évtizedek óta velük, értük dolgozó Erdélyi Istvánt, s ezért minden posztra akad ember, ;dős, vagyi fiatal, aka t ember, idős vagy fiatal, aki segíti munkájában. CS. ADÁM ÉVA SZÁLÁT ISTVÁN HA AZ IDŐSEBBEKET hall­gatom, akkor nekik. Ha a fia­talokat, akkor javukra billen a mérleg. Kinek van hát iga­za Átányban? Két termelőszövetkezet párt­titkárával és a tanács elnö­kével ültünk le beszélgetni. Mi az oka annak, hogy amíg a megye más községeibe szá­zával térnek vissza a fiatalok, addig Átányon még mindig tíz ujján megszámolhatja az ember, hány fiattal dolgozik a két tsz-ben? A járási pártér­tekezleten a járási KISZ-bi- zottság szót emelt azért, hogy Átányban is adják meg a ga­rantált munkaegységet a fia­taloknak, s akkor majd nem csábítja őket a főváros, a készpénzzel fizető munkahe­lyek. Mert most 250 ember jár el a faluból Budapestre, az ottani termelőszövetkeze­tekbe dolgozni, s ennek het­ven százaléka fiatal. — Nem mi, nem a vezető­ség szavazta le a garantált munkaegységet, hanem maga a tagság nem akar beleegyezni, mert a sok családos emberre, aki becsületesen dolgozik, ugyanúgy ráfér a garantált munkaegység, mint a fiatalok­ra — mondja Rátkai Imre, a Béke Tsz párttitkára. — Nem tudom miért nem jönnek visz- sza, mikor munka annyi van, hogy garantált egység nélkül is bőven kereshetnének! Itt van a Bedés Gyuri! Meg kell nézni őt! Kimentem utána a határba. Szárat hord az apjával együtt. Kiszolgált katona, februárban szerelt le. — Én is megpróbáltam az utazgatást, de ami bejött a réven, elúszott a vámon. Itt­honról vittem kosztot, törtem magam napokon keresztül, Pesten meg gurul a forint. Hazajöttem. Itt is megkere­sem havonta a 2000—2100 fo­rintot Nem mind készpénz­ben az igaz, de ha eladom a természetbenit, mert hisz Pes­ten sem adnak csak pénzt —, akkor sokkal jobban jövök ki. Én nem mozdulnék többet, az is biztos! — mondja, s a lo­vak közé csap, indul befelé a fuvarral. — Még én ilyet nem lát­tam! Azt szégyelli egy-két átányi szülő, hogy a gyerek tsz-ben van, de azt nem, hogy Pesten is tsz-ben dolgozik! — méltatlankodik Kovács Kál­mán párttitkár. GAJDOS JÓZSEF ELNÖK, meg Rátkai Imre is bólogat, úgy látszik, van ilyen tapasz­talatuk. — Nagyon nagy szükség lenne a fiatalokra! — sóhajta­nak szinte egyszerre. — Nagy munka, nagy terület, s itt a 6ok idős, nyugdíjas, meg nyugdíj felé hajló ember. So­kan mondják a gyerekek kö­zül, hogy „majd jövünk, ha itt is jól fizetnek!” Ez így semmiképpen sem helyes do­log, hát ki teremtse meg azt a jól fizető termelőszövetke­zetet, ha nem .ők? De az is igaz, hogyha ilyen mereven el­zárkóznak a termelőszövetke­zet tagjai az elől, hogy meg­értve a mai fiatalokat — pénzt biztosítanának számukra a végzett munka arányában, akkor csak hamarabb lenne valaki, aki átvenné kezükből a szerszámot, a gépet, s Átány­ban sem lenne nehéz a mun­ka gondja. K. Károlynéval beszélgetek, a lánya Pesten dolgozik. — Már nem a termelőszö­vetkezetben, hanem a Csoko­ládégyárban! — mondja büszkén. — Hogy mennyit ke­res? Hát úgy kilencszáz forin­tot... — Annyit itthon is megke­resne! — veti kökbe Gajdos elvtárs. a izázheloen közül Zúg a trak­tor, porzik a vetőgép az átá­nyi határban. A gépen jóvágású, barna fiatalem­ber ül. Huszon­négy éves mindössze, de máris szakérte­lemmel irányít­ja a traktort. A gép egyet­len jelzésre le­áll. — Tóth Ele­mér vagyok, — mutatkozik be hangos szóval a fiatalember, hogy hangját el ne nyomja a traktor zaja. — Hogy mi­kor érkeztem Átányba? Ma, ma reggel jöt­tünk heten, va­lamennyien a Gyöngy ösoroszi Ércbányától, kéthónapos szerződéssel. Igen, igen. Jól érti. Bányász vagyok magam is, de hallót- van és mi heten, itt, Átányban tam, hogy a termelőszövetke- is vállaltuk a kettős műszakot, zetekben kevés a traktoros, es — Igen, Igen. Traktoros isko- így vállalkoztam. lát végeztem 1955-ben Tisza­— Hogy hol vagyunk szállá- vasváriban, de aztán „hűtlen son? Erről is gondoskodott a lettem” a szakmához. A bá- termelőszövetkezet, a község! nyában kerestem munkát. Most, tanács. Igazán mondom, nagyon szinte jólesik újra a gépen ül- szívesen fogadtak bennünket, ni. Ez a hatalmas masina, úgy Munka után nyugodtan pihen- megy a kezem alatt, akár az hetünk és kapunk főtt, meleg óra... ételt. A tanács főzet egy háznál — Viszontlátásra — búcsú- nekünk, a vendégtraktorosok- zik a fiatalember, gázt ad a nak. A szövetkezet termeszét- gépnek és folytatja útját vető­ben járul hozzá az étkez;été- gépével együtt a százholdas Künkhöz. Szó-,-’ minden meg- táblán... Egy nag a hevesi járásban Fáradtan ül az esti fény- í ben családja körében Mi- í hályi Istvánná. a hajdani < summás, napszámos asz- < szony, aki most már éppen < kilenc esztendeje hordja, 5 viszi a postát, a táviratokat < és az újságokat Erken, no, < meg a tanyákon. Naponta \ nyolc-tíz kilométert bejár, < ami nyáron még csak s hagy jani De télen! Amikor ] lehúzza lábáról a csizmát s is az ember alig járta ta- 5 nyai sár. Az egész község > szereti szíves modoráért, 5 mindig mosolygós kedves- ? ségéért, és soha nem hall- e ják panaszkodni — még ! otthon sem. Pedig egye- < dűl keres a családra, mert < a férje beteg. $

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom