Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-23 / 223. szám

1962. szeptember 23., vasárnap

NEPÜJSÄC

3

Párttiíkár — tagkönyv nélkül

— A Bélapátfalvi Cementes Mészműben van egy párttitkár, akinek nincs tagsági könyve. — Ezt a meghökkentő bejelentést tette egyik beszél^ getésünk alkalmával a járási pártbizottság munkatársa. Első hallásra ugratásnak tűnt, de a fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyve, s a gyárban tett látogatás meggyőzött; sző sincs ugratásról, Barta Gábor, a cementgyár III-as számú párt- szervezetének titkára, valóban visszaadta tagsági könyvét a pártbizottságnak;.

De miért? Nem értett talán egyet a párt politikájával, vagy kicsinyes, egyéni sérelme késztette erre a nem mindennapi cselekedetre? Hiszen, ha valakinek., úgy neki, a párttitkárnak igazán tudnia kellene, hogy a tagsági könyv nem játékszer, nem adu-lap, amelyet egyéni sérelmek orvoslásánál, alkalmas pillanatban oda lehet vágni a párt- bizottság asztalára.

Milyen indok vezette Barta Gábort, hogy megváljék kommunista mivoltjának írásos! bizonyítékától? Ezt bogoztuk az üzemben járva, s erről kérdezgettük az ekkor már csak volt párttátkárt az üzemi MHS-iro- dájában.

Idegesen felcsattan, amikor a lényegre térve, a tagkönyv visszaadásának okát firtatjuk.

— Ebben' az ügyben én nem nyilatkozom újságírónak. — Aztán kéretlenül is beszél az eset körülményeiről, azt fejtegeti, hogy ő a munkássmbe- reknak abbéli az odamondoga- tós fajtájából való, aki az

„istennek is megmondja a magáét*.

Szt legfeljebb azzal lehetne kiegészíteni: akkor is megmondja mindenkinek, ha történetesen nincs igaza.

Barta Gábornak is ebből adódtak kellemetlenségei. Mert a tagkönyv visszaadását sok kiadós vita, veszekedés előzte meg, s csak egy szikra kellett, hogy az elhatározás tetté váljék.

Ami azit illeti, nagyon gyenge szikra-érv volt ez.

— Nemi kaptam meg időben a mészport az üzemtől. Mindig másnak adták oda az orrom elől. Pedig nagyon kellett volna nekem az építkezéshez. Hát

ezért... De ez csak az utolsó lökést adta. Korábban is szóvá tettem én már a kivételezést, az üzembeli hibákat, szóltam a pocsékolás miatt is, de láttam, marad minden a régiben, s mondtam magamban: „Hol itt a párt ereje?” Aztán addig-addig mérgelődtem, amíg összekevertem egyéni ügyemet a közösével.

Így magyarázza a tagkönyv visszaadásának indító okait, s történetét Barta Gábor, i

— És ezlzel megoldódott problémája?

— Dehogy. De akkor nem gondolkodtam ezen, most már belátom,

ilyen módon

nem lehet panaszt elintézni.

De akkor nagyon elkeseredtem és azt mondtam: „No, Gábor, rázd meg egy kicsit magad, hadd hulljon le rólad a sok funkció. Ügyse bírod te sokáig idegekkel.” így kérte leszerelését a munkásőrségből, s tagkönyvének visszaadása miatt így hívták vissza a párt- szervezetben betöltött tisztségéből is.

— Végeredményben tehát egyéni érdekének megsértése miatt vált meg tagsági könyvétől? — firtatjuk tovább.

— Hát... Igen. Ügy éreztem, nemcsak engemet, de a családomat is mellőzték a gyárban. A párt gyengeségét éreztem ebben. Gondoltam, így majd ráterelem a figyelmet az én ügyemre.

Ami azt jelenti, tényleg felfigyeltek az ügyre. Először is nagyon keményen elítélték Barta Gábor cselekedetét, s joggal, mert a kommunistáknak tudniuk kell, hogy nem azért adják a tagsági könyvet, hogy azzal haragszomrádot játsszanak, de azért, hogy annak becsületét megőrizve, a szervezethez való tartozásukat igazolják, s olyan jelképet lássanak benne, amely jobb, lelkiismeretesebb munkára, a kommunista erkölcs törvényeinek betartására, a társadalom javára végzett, önzetlen munkára ösztönzi annak tulajdonosát.

A párttagsági könyv hosszú viták után megrovással, párt büntetéssel visszakerült Barta Gáborhoz, aki megbánta elhamarkodott cselekedetét.

De vajon ezzel pontot lehet-e tenni az ügy végére?

Nem. Két ok miatt sem lehet ezzel az ügyet lezárni. Egyrészt, mert Barta Gábor, bár

megbánta teltét,

még ma sem érzi az , ügyet lezáratnak, ma is azt vallja, hogy azok a hibák, amelyeknek sorozatos ostorozása odáig jutott, hogy megvált tagkönyvétől, szerinte még mindig fennállnak. S tévesen úgy értelmezi tagkönyvének visz- szakapását, mintha ezzel arra | köteleznék, hogy ezután ne tegye szóvá a hibákat. Pedig senki sem követeli Barta Gábortól, hogy most. tagkönyvének birtokában elvtelenül elhallgassa az üzemben tapasztalható rendellenességeket, hogy lemondjon a jogos bírálatról. Nemcsak joga, de kötelessége szóvá tenni a .hibákat, és különválasztva a közösség ügyeit a vélt, vagy jogos egyéni sérelmektől, ,a hibák feltárása mellett tevékenyen részt vegyen azok felszámolásában is.

Az efféle ügyet tehát nem elegendő a fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvében lezárni, az emberek véleményében, tetteiben is megnyugtatóan kell tükröződnie a végső megoldásnak. Barta Gábor, úgy látszik, közeledik e felismeréshez, mert kesergését félretéve, így szólt búcsúzóul:

— Elismerem, hogy hibáztam, hiszen az én példámat követve több p'árttag is úgy akarta egyéni sérelmét orvosolni, hogy visszaadja a tagkönyvét- De higgye el az elvtárs, ha a pártszervezetnek bármikor szüksége lesz munkámra, mindig segítek, szó.- míthatnak rám.

Nos, Barta Gábor máris érezheti, hogy számítanak munkájára. Nemrég bízták meg a Magyar Honvédelmi Sportszövetség helyi szervezetének irányításával, számítanák rá a társadalmi bíróság munkájának fellendítésében, s mindazokban a társadalmi szervezetekben, amelyeknek tagságát „nem rázta le magáról”, abban a bizonyos elkeseredéssel teli időben.

Számíthatnak munkájára, jogos és megalapozott bírálataira, nagyobb társadalmi tevékenységére, s főleg arra, hogy saját maga és a hasonlóképpen gondolkodó párttagok tanulnak ebből a nem mindennapi történetből.

Kovács Endre

Milyen nyelven?

Változatlanul foglalkoztatja az európai közvéleményt a gyanúsan fellobbant francia— nyugatnémet szerelem. Megírják a lapok, hogy Charles de Gaulle már jóelőre felkészült arra, hogy Nyugat-Né- metországban — németül mondja el a nagyközönségnek szánt beszédeit. Mint most kiderült, jóelőre nyelvórákat vett, felfrissítette azt a tudását, amelyet még régebben, egyebek között az 1916—18-as németországi hadifogsága idején szerzett.

Mikor az elnök visszatért Párizsba, különböző politikai fórumokban beszámolt útjáról. Méltatta találkozásait a nyugatnémet vezetőkkel, utalt arra, hogy Hamburgban patetikus szavakkal ösztönözte a nyugatnémet hadsereg tisztjeit, és támogatásáról biztosította a nyugatnémet militaristák igényeit az atomfegyverekre. S ahogy mindezekről szólott, — természetesen immár franciául, — józanabb hallgatói megcsóválták fejüket és ezt morogták magukban: „Az elnök még mindig németül beszél.” T. 1.

(Szűcs Sándor felvétele)

Miért nincs Mezoszemerén kongresszusi munkaverseny ?

Mezőszemere két termelő- szövetkezete eddig több munkaversenyben volt élenjáró. A füzesabonyi járásban kibontakozott múlt évi termelési verA Barátság kőolajvezetéken megérkezett a szovjet olaj

Kényben is előkelő helyet foglalt el a mezőszemerei Kossuth és Űj Világ Termelőszövetkezet. Éppen ezért nagyon furcsa, hogy most, a kongresz- szusi munkavérsenyből mind a két közös gazdaság kimaradt.

Amikor megérkezett a versenyfelhívás, Mezőszemerén is megindult ugyan a szervezés* azonban a kezdeti lépések után máris „ellaposodott”, abbamaradt minden. A „miért”- re Papp Miklós, az Üj Világ Termelőszövetkezet elnöke így válaszolt:

— Sok a munka, senki nem vállalta a vezetők közül a munkaverseny kézben tartását, a vele járó adminisztrációt. A kukoricát, a burgonyát és a cukorrépát kiosztottuk a tagok között, így csak kampánymunkánál dolgoznak együtt a tagok, s ez a tény is megnehezítené a munkaverseny értékelését.

Eddig a válasz, amely semmiképpen nem elfogadható* hiszen Heves megye 110 termelőszövetkezetében folyik kongresszusi munkaverseny.

Feltétlenül felelősség terheli a mezőszemerei pártszervezetet, községi tanácsot, a KISZ-t is, nem is szólva a termelő- szövetkezetek vezetőiről, mert kényelmeskedésükkel, a kisebb nehézségektől való visz- szariadásukkal, ez ideig lényegében meggátolták a kongresszusi munkaverseny kibontakozását.

A kongresszusi munkaverseny végleges kiértékelésére csak a zárszámadások után kerül sor, így tehát még bőven van idő, hogy a mezősze- mereiek is bekapcsolódjanak a kongresszusi munkaversenybe.'

A mezőszemerei vezetőknek okulnio'k kell az eddigiekből és be kell látniok, hogy á munkaverseny is csak akkor élhet igazán, ha annak gazdája van. A tsz-vezetőségnek, de a falu vezetőinek is ipar- kodniok kell, hogy a brigádok és a munkacsapatok között egészséges, jó versenyszellem alakuljon ki. Így lesz eleven a munkaverseny, így talál gazdára, s így bontakozik ki igazán a dolgozók kezdeményezése. (tóth)

Pénteken

két közlekedési baleset a megyében

Az elmúlt pénteken az esti órákban ismét két közlekedési baleset volt a megyében.

Este hét óra tájban Füzesabony és Kerecsend között Rédei Antal egri lakos motor- kerékpárjával szabálytalanul előzött, s ennek következtében elütötte az előtte kivilágítat- lan kerékpárral haladó Lévai Sándor kerecsendi lakost.

Mindkettőjüket súlyos sérüléssel szállították kórházba.

Éjfél tájban Hatvan és Jobbágyi között Mészáros József salgótarjáni lakos a 2. számú AKÖV taxijában menet közben elaludt, s a gépkocsi először az útpadkára szaladt, majd egy kerékvető kő kidöntése után az árokba fordult. A gépkocsivezető nem sérült meg, a társadalmi tu- ájdonban keletkezett káí azonban 22 000 forint.

A Barátság kőolajvezeték magyar szakasza Ipolyság falunál kezdődik Csehszlovákiában. Innen 145 km hosszú vezeték visz Kápolnásnyékig, ahová a hét közepén érkezett meg az olaj. Az Ipolyságtól elindított olajoszlop elején egy ún. csőgörény haladt, amely 46 óra alatt tette meg az utat a határtól.

(MTI Foto — Lajos György felvétele)

lomatikusan válaszolt: $

— En nem tudok semmit.. Nem látok semmit, késő estes járok haza, nem is érdekel...-5

Tímárék a legkülönfélébb \ vádakat hozták fel az idős la-^ kők ellen. De ezek erősen el-« túlzottak, vagy merő kitalálá-J sok, erről magunk is meggyő-\ ződtünk, amikor hozzájuk vá-G ratlanul betoppantunk.

Két öregemberről van szó, aí Bánszky házaspár nyugodt éle-(j téről. Becsületes munkábanf öregedtek meg, s azért, hogyf, eljárt fölöttük az idő, nekikv is joguk van emberhez méltó K életet követelni maguknak, s Azt nem mondjuk. hogy sért-S hetetlenek, hogy hiba nélkül^ volók. Be azok az emberek,* akik ide juttatták őket — o hogy állandó félelemtől resz-f ketve, csak lopva mernek ha-g zatémi —, sokkal többet vétet-§ tek ellenük, mint amennyit kellemetlenséget az idős házas-i pár a háztulajdonosoknak ké-5 pes lenne okozni. Érthető, hogy§ ennyi sérelmet senki nem tud* szó nélkül elviselni, még az^ öregek sem!

Az idősebbek tiszteletére, szocialista együttélés szabá-* lyaira Tímár Barnáék nem ma-S tatnak példát. §

A múlt megaláztatásait tel-* jesen nem lehet elfelejtetni azz öregekkel. De jelenüket, s azty a pár év jövőjüket, ami éZe-§ tűkből még hátra van, emberi* körülmények megteremtésével,•» az emberben, a mai társada-y lomban vetett bizalmuk és hi-K tűk visszaállításával elviselhe-* tővé és talán boldoggá is te hetjük... §

Hátai Gábor—Tóth István K

cÁkik nem tuAnaJk

háziak”, s — szelíden szólva — elküldik... A tanulója is így járt, elzavarta a háztulajdonos.

Bánszkyék napközben nincsenek otthon — nem mernek hazamenni. Egész napi élelmet visznek magukkal. Főtt ételt ki tudja, mikor ettek? ... ★

Tímárnéval az utcán találkoztunk. Velünk voltak az öregek is: a mindennapos perpatvar színhelyére igyekeztünk.

— En nem állok szóba velük. Oda is vágom a falhoz! — mondja haragosan Tímámé, és kerékpárjára ülve, előre siet.

Az udvarba lépve, a kutya dühödt ugatással ront az öregembernek, aki, amilyen fürgén telik tőle, rémülten menekül a lakásba. Tímámé anyja (csupa jóindulat) megjegyzi:

— Látják, hogy fél tőle a kutya??

Furcsa féleflem. A háziak szerint a kutya fél, és mégis az öreg bácsi szalad — sarkában a mérgesen ugató, harapni vágyó döggel.

Tímámé csekket vesz elő. Mutatja, hogy Bánszkyék csak 24 forintot fizetnek vízdíj, kéményseprés, szeméthordás és házbér fejében.

— Nekem ez sokkal többe van. Ezek meglopnak! — fakad ideges sírásra az asszony.

Amikor a másik lakásban lakó Terenyeinétől érdeklődtünk, hogy mit tud a gazda, és az öregek ^^kapcsolatáról” dipNévleg.

1958. október 29-én az Egri Járásbíróság tárgyalásának eredményeképpen az az ítélet született, hogy hagyják szabadon azt a padlásteret, amelyik Bánszkyékat illeti.

De úgy látszik, a házigazda nem tartja kötelezőnek a bíróság ítéletét, a padlásrészt nem adja. Egy napon a bácsiék munkába indultak. Tímámé és az anyja gondolták, hogy miért ne tréfálnák meg az öregeket, és zsupsz! — szennyvízzel vé- gigöntötték őket. Kelemen József, a panasziroda vezetője, meghallgatta panaszukat, látta bemocskolt ruhájukat, látta bemocskolt becsületüket, de figyelmeztetésének semmi foganatja nem volt. Sőt! Inkább olaj a tűzre!

— Eddig se nagyon mertetek bejönni, ezután még úgy sem fogtak! — kiabálta a két öregre Tímár és az anyja.

Ha az ember a kutyáját tegezi, ezeket az öregeket miért ne? ... Igen, kutya is van az udvarban, s „érthetetlen” okokból, nagyon haragszik az öregeikre, bár Tímárék „nem úszítják rájuk a kutyát...” Arról sem tehetnek, hogy az megharapta egyszer, nem is olyan régen a bácsit, s orvoshoz kellett menni, ami neki különösen „nem olcsó mulatság”.

Bukucs Imre asztalosnak is szállít a bácsi. Az asztalos eljön, hogy szóljon neki, van munka, de ez nem mindig sikerül, mert élésen vannak a

gazdaságban dolgozott. Az idő meg csak szállt, s az immár nyolcvan éves ember nem tud elhelyezkedni állandó állásban, hiszen már a nyugdíj határán is túl van. Alkalmi munkákból éldegél. Sokan ismerik a városban- Toldozott, kopott ruhájában, nehézkes, csoszogó léptekkel tolja a bútorszállító kiskocsit.

Egy szoba-konyha-kamrás lakást bérelnek Tímár Bamáné házában, ide járnak haza, — félve, remegve, pokollá tett életük roncsaira, oda, ahol az öregeknek kijáró tisztelet helyett a gyalázatot kapják a sír felé útra valónak...

Az eset világos. Tímároknak szükségük van a lakásra. A lakó menjen el...

— Hiszen én elmennék innen, már ebben a pillanatban is — mondja Józsi bácsi —, de hová? ...

Lakáscseréről szó sem lehet, a házigazda új lakót nem fogad. Márpedig Bánszkyéknak el kell menniük innen, mert „vasvillával lesznek kihányva!” A módszer sajátos, szinte egyedülálló: ki kell őket valahogy üldözni. Bele kell kötni minden lépésükbe. A szemetet nem tehetik a kapu elé, mint más, így kénytelenek a Tűzoltó térre vinni. A kútról „lopják” a vizet. Mosás után a ruhát nem tehetik a lakás elé a kötélre, de be sem, a lakásba, mert átnedvesednek a falak. Miért nem viszik hát a padlásra -..? Van egyáltalán padlások?

Sokszor megfordulunk az egri minaret környékén és a Dobó téren, s valahányszor erre járunk, látjuk, hogy az egyik pádon nap nap után. már hetek óta, törődött, idős néni ül.. ■ Kíváncsiak lettünk rá. Ki ez a néni? S miért lett a „padok és terek vándora”?...

Ezzel a kíváncsisággal a hétköznapok szennyét kavartuk fel, amely nem is a tereken, hanem az egri Görög utcában fertőzi a nyugalmat, áporodott, visszataszító levegőt teremtve maga körül.

★

A történet szereplői: Bánszky József nyolcvan éves, nehéz munkában megöregedett ember, aki alkalmi munkákból tengeti életét, Bánszky József- né, a felesége, aki nap nap után kint ül a Dobó téren, vagy a minaret mellett, pedig otthon szeretne lenni és főzni... Tímár Bamáné, a házigazda, és anyja, akik lakó nélkül szeretnének élni, Tímár Barna, a házigazda férje, aki nem tud rendet teremteni otthon, Kelemen József rendőrfőhadnagy, a panasziroda vezetője, aki tűrhetetlennek látja ezt az állapotot, Bukucs Imre asztalos- mester és tanulója, akiket kizavarnak a házból, Terenyei Jánosné, a másik lakó, aki későn jár haza, és nem tud semmiről ...

Tudja isten, mióta él már az öreg Bánszky házaspár az egri Görög utca 22. számú házban, mint lakó, s az egymást követő házigazdáknak fizeti a 24 forintos lakbért.

Józsi bácsi azelőtt a Károlyibirtokon cseiédkedett, s Egerbe költözvén, ugyancsak a mező-