Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-14 / 189. szám

NÉPOJSÄG 5 1962. augnsztu» 14., kedd Hallatlan izgalom, őszinte csodálat Heves megyeiek a Vosztok-ikrekről Hevei megye dolgozói a hallatlan izgalommal kísérik fi­gyelemmel a Vosztok 3. és Vosztok 4. útját a rádió, a tele­vízió mellett, a vasárnapi lapokkal kezükben. Munkatársaink a tegnapi nap folyamán körutazást tettek a megyében, hogy beszámoljanak arról az őszinte csodálatról, és nagy-nagy ér­deklődésről, amellyel megyénk dolgozó népe kíséri korunk, kétségkívül egyik legnagyobb tudományos diadalát. Üveggyáriak között Mint most a világ annyi más helyén, a Vosztók-ikrek a beszéd-, vagy vita-téma, az a parádsasvári üveggyárban is. Ami lázba hozta az egész vi­lágot, nem hagyta hidegen az üveggyár dolgozóit sem. — Most mindenki erről be­szél — mondta Gotyár hajós. — Amikor a Vosztok 3-at fel­lőtték, „csak” elismerést érez­tem. Vasárnap azonban már „egy kicsit hirtelen jött” a Vosztok 4. híre. A meglepe­tést azonban hamar felváltot­ta a büszkeség, hiszen mi is éppen olyan büszkék lehetünk a sikerekre, mint a szovjet em­berek. Ezek a sikerek a szocia­lizmus győzelmét jelentik ... Erki József, a savazóműhely egyik munkása, már idősebb ember. Ot sem hagyta érzékte- lenül ez az esemény. — Hogy mit szólok hozzá’... Nem kis dolog, és én azt hi­szem, hogy nagyon sok múlik a világűr meghódításáért foly­tatott harcon. Sokat olvasom az újságokat, amelyekben mosta­nában már jó néhányszor fel­vetették a kérdést: miért ne lehetne az embereket fenyege­tő háborúra való készülődés helyett közös erővel a tudo­mánynak szentelni erőnket?.... Ennek én is több értelmét lá­tom. Ifj. Boldizsár Józsefet a esi- szolómúhelyben találtuk. — Nagy teljesítmény ez — mondatta. — Amerika ugyan­csak igyekezhet, ha be akarja hozni ezt a nagy lemaradást. Ebben is látszik a Szovjet­unió fölénye, velük szemben. Az elmúlt évek eseményei bebizonyították, hogy Vemé­nek és „hódolóinak” fantáziája ma már lehetőség, valóság. A kísérletek elgondolkozta­tóak, s jó volna, ha „másokat” is elgondolkoztatának ... Nem magaslégköri robbantást, ha­nem a világűr, a bolygók meg­hódítását! ... Ezt akarjuk. Asztalos Adél a már elké­szült üvegpoharakra fest szép mintákat. Egyike a gyár legfia­talabb dolgozóinak. Öt is meg­kérdeztük, mit szól a két újabb űrhajó fellövéséhez? — Igazán meglepődtem, ami­kor meghallottam, hogy a „ne­gyedik” is fönt kering. Tudom, hogy a szovjet tudósok nem „háborús célokra” küldték fel a világűrbe Nyikölajev és Po■ povics űrhajósokat, hanem a tudomány, a békés kutatás ne­vében ... Remélem, hogy nem­sokára már sor kerül arra, hogy a Holdba repül majd az ember ... Mert én is föl sze­retnék menni ám! — tette hoz­zá mosolyogva. (G) 1 értésültünk róla, s hát... az ember társas lény marad még a világűrben is! — A betegeinkre szintén jó hatással volt ez a nagy izga­lom. Az életkedvüket fokozza. Annyira nagy az érdeklődésük a külső események iránt most, hogy egyikre-másikra égészen jó benyomást tett ez a világ­izgalom, ha szabad így ne­vezni. Egyre-másra jönnek, új­ságolják, amit a rádió bemond, mert látják, hogy mi éppen azért nem érünk rá híreket hallgatni, hogy minél előbb visszaadjuk őket az életnek, az otthon szere tétének — mondja dr. Csillag Endre igazgató fő­orvos. — Hiába, kérem, ez nagy esemény. Egy pillanatra meg­áll az ember szívverése, hogy mire képes az emberi agy. A legbiztosabb világnézeti for­máló erő mégiscsak a tudo­mány. A csillagos égbolt rejtel me megoldódott, s aki az em­beri test titkát megoldotta, — az ember, az oldja meg egyre- másra a természet, az égbolt rejtelmeit is — az ember. — Méghozzá nem akármilyen ember! — fejeződik be szá­momra egy utolsó mondattal ez a nagyon kedves, emberi hangulatú beszélgetés. „Legszebb paradicsomunkat elküldenénk nekik.. Ez lenne a vécsiek ajándéka az űrpilótáknak A parádi kórházban minde­nütt kerestem az igazgatót, csak ott nem, ahol volt — az irodájában. Közben a kerten átmenve, két idősebb bácsi be­szélget. — Mondtam a doktornőnek, vasárnap délelőtt: „fellőtték ám a negyedik űrhajót is”! Er­re ő a váltamra vereget: „Csak a harmadikat, Molnár bácsi!” Hiába erősködtem, nem hitte el... — Való igaz — mondja ké­sőbb az igazgató főorvos irodá­jában a doktornő. — Nem hit­tem el, hiszen annyira lebilin­cselt még a harmadik Vosztok, hogy azt hittem, Molnár bácsi csak elvétette a számozást! — Kérem! Az ember fantá­ziáját felgyújtotta ez a nagy esemény. Én már egy kicsit úgy érzem, minden ember Ver­ne, hiszen a találgatások korát úgy éljük, hogy a tudósok egy­re-másra valósítják meg, amit mi elképzelünk. Micsoda nagy jelentőségű dolog lenne ez a tokiói olimpia szempontjából! Látja, mindjárt mik jutnak az ember eszébe? Ha már a chilei vb-n láthattuk volna egyenes adásban a mérkőzéseket? ... — Az én elképzelésem sze­rint már nemsokára hallunk valamiféle kozmikus állomás­ról is! Hogy mit meg nem ér az ember. Láttam egy évvel ezelőtt egy lengyel filmet, ami éppen egy űrállomásról szólt. Kétszer megnéztem, annyira fantasztikus és izgalmas volt. Még nem is egészen egy éve... Es a rádió arról ad hírt, a tv az űrhajó fedélzetéről közvetí­ti, hogy két ember is kering az űrben! — Ez most valahogy mintha emberibb lenne, hogy ketten vannak fenn. Hatalmas lépés a tudományban, de ehhez nem értek — mondja dr. Gajda Margit orvosnő. — Amihez azonban föltétien hozzá tudok szólni, az az, hogy a világűr­ben tálán lélektanilag nagyobb biztonságban érzi magát két ember, mint egy. Persze, ez is furcsán hangzik, hiszen száz meg száz kilométer választja el őket egymástól, de legalább azonos körülmények között dolgoznak, s végzik feladatu­kat, tudnak beszélgetni, mint Hatalmas paradicsomtábla az országút mentén. Az ala­csony bokrok között a hőség­től szenvedő, s mégis gyors­kezű asszonyok mozognak. A tábla szélén gyorsan megtelik paradicsommal töltött reke­szekkel a lovas kocsi, s indul az osztályozósátor felé. Olyan nagy a hőség, hogy Búzás József kertész három szór törli meg homlokát, amíg az egy mondatot elmondja: — A vécsi Rákóczi Termelő- szövetkezet paradicsoma ez. Az osztályozósátorban az asszonyok nem tudják, ho­gyan hűsítsék már magukat munka közben. Csendesen, (szó nélkül dolgoznak. De ami­kor Guruz Mártonná, a sze­dőktől néhány percre elláto­gat hozzájuk, s megkérdi: — Asszonyok, lehet, hogy egy év múlva már a Holdon is ter­melnek ilyen paradicsomo­kat?... — mindenki megélén­kül. Nevetés, tréfa hallatszik mindenhonnan. — Nem vagyunk mi elmara­dott emberek, hiába — mond­ja Agócs Istvánná. — Ha szombaton nem is tudtuk meg a harmadik Vosztok fellövésé­nek hírét, mert hajnaltól ké­ső estig itt dolgoztunk kint, vasárnap délben egyszerre két jó újságból is értesültünk, s férjemmel együtt nagyon meg­örültünk ... — Tudom én azt, hogy az a baj, motorral nem lehet elin­dulni az űrbe, mert máskü­lönben ti már elmentetek volna — veti közbe Guruzné, ez újabb ok a beszélgetés fellendülésére. — Tudjátok, mit mondok nektek? Ha egyszer arra ke­rülne a sor, hogy paradicsom­termelő brigád kellene a Holdra, hát én jelentkeznék egyik tagnak... — mondja Csordás Jánosné. — Vigyázz, mert lehet, hogy még szavadon fognak, ha ilyen gyors egymás utánban lövik | fel a Szovjetunióban az űrpi- í lótákat, mint Nyikolajevet és Popovicsot most — csitítja egy kicsit a túlságosan „előre ter­vezőket” Guruzné, de ered­mény nélkül. A vécpi Rákóczi Termelőszö­vetkezet itt kinn dolgozó asz- szonyainak az a véleményük, hogy ilyen sikerek után nem késhet soká a Holdba repülés. — Jól van. jól, — hangzik most Holló Gábomé felkiáltá­sa. — Mondjátok azt, hogy szeretnétek már a Holdon strandolni is. De úgy nem megy ám az utazás, ha közben lassan telnek a rekeszek... Nem gondoljátok? Elcsendesednek most egy pillanatra a csivitelő asszo­nyok. De Agócsné nem bírja sokáig: — Igaz, ránk még itt a Föl­dön van szükség egy ideig, — hagyja helyben Hollóné meg­jegyzését. A kertész is számol: — Naponta elmegy vagy öt­száz rekesz paradicsom. Egy részük nyugati exportra, meg Csehszlovákiába. Eddig ez öt vagon. De hátra van még kö­rülbelül 2500 mázsa paradi­csom leszedése, nem lehet te­hát csak beszélgetni... Agócsné így folytatja a fél­beszakított mondatot: — Azért a legszebb paradi­csomunkat elküldenénk nekik, Nyikolajevnek, meg Popovics- nak, hogy a sok „űrkoszt” után, ha leszállnak ebből egyenek legelőször, — s rámutat egy kék papír díszítésű, rendkívül „harapnivaló” paradicsomok­kal teli rekeszre. Valóban szép ajándék lenne... Ezen a mondaton mindenki elgondolkodik. Most már csen­desebben folyik tehát a mun­ka. De több szó nem is kell ahhoz, hogy bárki érezize: ezek a nagy forráságban a paradi­csomföldön dolgozó vécsi asz- szonyok nagyon szívükbe zár­ták a Vosztok 3. és 4. utasait, a világűrben leírt köreikből már okosan olvasnak is. Azt betűzik ki: ezt a sikert újabbak követik ... (w) meg Erről beszél az egész gyár.. • ezt Iz íirpilóták a béke hírnökei a világűrben vallják a Kitérőgyárban Gyöngyösön Szombaton még a Vosztok 3. űrhajó fellövése hozta lázba a világot, szombaton még Gaga­rin és Tyitov neve után, az új űrhajós pilóta Andrijan Nyiko- lajevics nevét emlegették s va­sárnap röggel kozmoszba emel­kedett a negyedik űrhajó is, a Vosztok 4., az ukrán Pavel Ro- manovics Popomcs repülőalez­redessel a fedélzetén. Erről be­szél most mindenki a világon, erről a lélegzetelállító diadal­ról; s a Vosztok-téma a legna­gyobb „fenomén” az Egri La- katosárugyárban is... ★ Sokáig emlékezetes lesz min­denki számára a tegnapi, hét­fői nap. A munkaterv szerint ült össze a gyári pártalapszer- vezet vezetősége. Megadott kérdésiekben kellett véleményt formálniok, döntést hozni, de óhatatlanul is a Vosztok 3. és 4. űrhajó került legtöbbször szóba... * — Nem lehet napirendre tér­ni az események fölött annyira hihetetlennek tűnik hogy egy­szerre két űrhajó is kering a Föld körüli pályán' — mondta Molnár István munkaügyi elő­adó. — Bennem rendkívüli örömhatást váltott ki ez a hír; legfőképpen azért hogy a szov­jeteké ismét az elsőség. Az ő örömük a miénk is. És örö­me ez mindenkinek, aki békét akar. A szovjet űrkutatás a béke programja. * A műszaki osztály már a munkakezdés utáni percekben felbolydult méhkasra hasonlí­tott. Mindenki a páratlan tényt tárgyalta, elragadtatással szól­va arról a pontosságról tudo­mányos precízségről, ahogyan a szovje tudósok a két űrha­jót azonos ívű s magasságú pá­lyára feljuttaták. S természete­sen a gyár főmérnökét, Schmidt Rezsőt fogták körül és faggatták, akiről a gyárban köztudott, hogy a levegő sze­relmese, a repülés szakembere. * A gépek mellett a munkások között is a két szovjet ember űrutazása a beszédtéma. Soha nem tapasztalt lelkesedés mon­datja a csodálkozó, elismerő szókat az emberekkel. S mint­ha a gyár „orcsesztere” is na­gyobb fortiss'zimóban zengene, mintha a gépek forgása is für­gébb, könnyedebb lenne, mint máskor. Ha volt pillanat, ami­kor érdemes lett volna megál­lítani a keringő Földet, a hé­liumot gyártó Napot, s a csil­lagrendszerek kavargását — ez a pillanat volt az. Hirtelen az az érzés támadt fel az ember­ben, hogy most már teljesen készen van a történelemi. Barkóczi István, hegesztőt is izgalomba hozta a világszenzá­cióé hír: — Kezdettől fogva tudtam az eseményekről, s úgy lestem minden szót, merre járnak mit csinálnak az űrha­jósok? Ez a siker ámulatba keil, hogy ejtse a világot.Sa si­ker mellett arra is gondolni kell, mennyivel többre képes már ma a szocialista, kommu­nista tudomány, mint a kapita­listáké. ★ Lekésni, lemaradni valami­ről, mindig bosszúságot jelent. S nem győz eleget bosszankod­ni Vass Isvánné gépmunkás, csőszegecsszerelő sem, hogy nem hallhatta, nem láthatta mindjárt a hírt, a világűrből érkezett közvetlen televízióé adást. — Úton voltunk a két nap­ban, szombaton és vasárnap — monda —, Debrecenbe utaz­tunk. Pedig, milyen szívesen ott izgultam, örültem volna én is a televíziókészülékem előtt. Mondhatom, minden elismerés a két ember bátorságának kell, hogy szóljon, akik vállalkoztak az űrrepülésre... Kicsit nyug­talan is az ember, asszony lé téré, hogy csak térjenek vissza biztonsággal, s ne történjék semmi bajuk. Aztán meg arra gondolok, Gagarin és Tyitov. is visszatért szerencsésen, s nem történhet másként most sem. Elgondolkozik, keze meg­nyugszik pillanatig két munka- mozdulat között, s még hozzá­teszi: — Sok asszony, tudom, ha az ő urának kellene űrha­jón szállnia, tiltakozna, s nem engedné a férfit. Én bizony, felengedném. S ha lenne olyan űrhajó is, amelyikbe már ket­ten is beleférnek, hát magam sem maradnék idelenn .., Messze van-e még az a pilla­nat, amikor egy űrhajóban töb­ben szállhatnak fel a kozmosz­ba? Nem hiszem. Lehet, hogy szovjet tudomány már ma képes lenne ilyen űrrepülés végrehajtására is! (p. d.) Sokain kérték a MÁV Kitérő­gyártó Üzemi Vállalat nagy­csarnokában, a geo-ü zamben is, hogy délben kapcsolják be a hangszórót, mert a híreket hal­lani akarják. A rádió és a hangszórók kifogástalanul mű­ködtek, de a kompresszor és a légköszörűk is. A kompresszor dohogó dübörgését és a légkó- szörűk sivítását verték vissza a falak, a daruk zúgtak, erélye­sen kongott a jelző, szabad utat kértek a kötélre fogott, több tonnás váltóknak és vasdara­boknak. Egyszóval: ebben az üzemben nincs megállás, ma sem lehetett híreket hallani, a dübörgő zaj elnyelte a mikro­fonok felerősített hangját. — Hiába, csak egy komp­resszorunk van. Azt nem állít­hatjuk le, mert egyszerre vagy 15—20 légköszörű vél dolgoz­nak. De a legfontosabb esemé­nyek híred azonnal eljutnak az emberekhez. Próbáljuk ki -r indítványozza Varga Lénárd, az üzem párttitkára. Megkerülünk két szikrazuha- tagot, a légköszörű babszem nagyságú fényzuhatagot szór, és Kovács Mátyás szerelő mun­kahelyéhez érünk. A rugalmas angol kitérő közepén dolgozik. — Nagyon iparkodni kell, j mert nekem most nincs tár­sam, nem úgy, mint Andrijan Nyikölajev űrpilótának. Kicsit egyedül érzem magamat, ami­óta társam, Bánka József nincs mellettem. Egyszerre két szov­jet űrpilóta kering a világűr­ben. Nagy dolog ez, bizonyára pontosan eleget tesznek a meg­bízatásnak. Kovács Mátyás máris saját kötelességére gondolt. Izmos ujjai ráfeszültek a szerszámra, s egyperces szünet után újult erővel dűlt a munkának. — A Vosztok 3. 88,5 perc alatt megkerüld a Földet. Mi­csoda akarat, tudás, és techni­kai berendezés kell ehhez. Egy biztos. A két szovjet űrhajós teljesíti, amit vállalt. De a munkában mi sem maradunk le. Tóth Ottó kérdésnek szánta ezt, de amint Barna Sándor brigádvezető elszánt szemébe nézett, a kérdésből határozott ígéret lett. Augusztus elsején határozták el, hogy a szocia­lista brigád címért küzdenek, ezért nem akarnak lemaradni. Szillasi Gábomé a déli oldal darujáról jött le. Valaki fel­váltotta, de csak egy-két perc­re. Meghallotta, hogy az űr­hajókról beszélgetünk. Csende­sen állt mellettünk, s csak eny- nyit mondott: — Két fiút neveltem fel. A, kisebbik is nősül már. Nekünk béke kell. Mi édesanyák hi­szünk a békében. Akarjuk a békét, dolgozunk és küzdünk érte. Az űrpilóták a béke hímö* kpi a világűrben. * Olyan csoda ez, amit az ember csinál — ex a vélemény Parádfürdőn —

Next

/
Oldalképek
Tartalom