Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-20 / 168. szám

VILÄO PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Mázsás kerekek Elgurult garasok Régen ismerjük egymást. Becsületes munkában meg­öregedett nyugdíjas bácsi, aki örül a pihenésnek, a ta­vasz napsugarainak. Tudja, hogy mi sem ad nyugod- tabb perceket, mint a jól végzett munka és a híven teljesített kötelesség. Ha­vonta várja ő is a rendsze­resen folyósított nyugdíjat, ami szerény, de gondtalan életet biztosít számára is. Az utóbbi hónapokban különösen várta a postást. — Itt a tavasz, szeretnék egy új cipőt venni, mert bi­zony, a régi már kiszolgált. Vannak gyermekei is, akik már dolgoznak ugyan, de melyik gyermeknek ne esne jól a szülői meglepetés, a szülői anyagi támogatás? — Bizony, az új, szép cipő ára nem gyűlt össze egy hónap alatt, de végre most már együtt volt az összeg. Már semmi sem volt hátra, mint elmenni az üzletbe, s kivá­lasztani a rég oly hőn óhaj­tott lábravalót. A megtaka­rított 500 forint a tárcába került, s ismerősöm zsebé­ben útjára indult. Először a piacra kellett kimennie, s csak azután a cipőboltba. — Am erre már nem került sor, mert a tárcát, pénzzel és iratokkal együtt ellop­ták tőle, vagy a<z is lehet, hogy elvesztette. A tárca, s az iratok hamarosan előke­rültek, s a rendőrség vissza­adta azokat, mert valaki Megtalálta, s átadta a ható­ságnak, — de pénz nélkül. Lehet, hogy nem is az adta át, aki először megtalálta, s a pénzt kivette belőle. A minap ismét találkoz­tam a nyugdíjas bácsikával. Szemében szomorúság fénye villant, de csak egy pilla­natra, s a történtekről nem beszéltünk többé. De láttam az arcán, hogy nagyon bánt­ja, ami megtörtént vele. Nehezen megtakarított nyugdíjas flllérkéi sokkal gyorsabban „gurultak” szét, mint ahogyan összegyűltek. — És nem tudta megvenni a cipőt, amit pedig annyira szeretett volna!... De mi lett a pénzzel? — Talán valaki más vásárolt rajta valamit, talán éppen cipőt, vagy italt. Talán olyasmire költötte, amit nél­külözni tudott volna, vagy egyenesen kár volt arra a valamire költenie. — És ha tudta volna, hogy milyen nehezen összezsugorgatott összeg volt, talán beszolgál­tatta volna, mint talált tár­gyat, hogy azt is visszakap­ja, aki elvesztette. Könnyen jutott hozzá, nem kellett megdolgoznia érte. Nyilván könnyen is költötte el és végeredmény­ben a nyugdíjas bácsi szem­pontjából teljesen mindegy, hogy mire. És hányán vannak, akik elvesztik valamijüket, s há­nyán vannak, akik megta­lálják — és nem adják visz- sza... Pedig bizonyos va­gyok benne, hogy a mi or- szagunkban ma már nem jellemző az olyan gondol­kodás, mint ami régen diva­tozott. Még több felelősséget kel­lene éreznünk egymás iránt... (Dr. Rőczey Ödön) Gyui'kó Géza: A KUBIKOS BABA ÉS A TUDÁS LÉTRAJA ★ Deák Rózsi: KILENC ASSZONY A „SZOCIALISTA MUNKACSAPAT” CÍMÉRT ★ ÜZEMI KRÓNIKA ★ CHILE HÉTKÖZNAP ★ Onodvari Miklós: SÁRGA DOSSZIÉ A kedvezőtlen idő ellenére jó eredménnyel zárult a nagy gombosi önkéntes ifjúsági tábor Heves megye területén az Agrártudományi Egyetem Nagygombosi Tangazdaságá­ban szombaton fejezte be munkáját a KISZ nyári önkén­tes ifjúsági táborának első cso­portja. 133 lány, akik Szeged­ről, Jászberényből, Budapest­ről és az ország más városai­nak egyetemeiről és középis­koláiból érkeztek a táborba, nagy segítséget adtak a gazda­ságnak a gyümölcsszedésben. A szorgalmas lányok a kezdeti napok hűvös időjárása ellené­re, 16 415 kilogramm cseresz­nyét és 2182 kilogramm megy­gyet szedtek le nagyság és mi­nőség szerint válogatva. Egy; alkalommal növényápolása ' munkában is segítettek és 7900 négyszögölön végezték el a ka­pálást, erősen befüvesedett te­rületen. A lányok összkerese- te meghaladta a 23 000 forin­tot. Legjobb eredményt a bu­dapesti Eötvös Loránd Tudó- : mányegyetem Természettudo­mányi karának lánybrigádja ért el, akiknek napi egy főre eső átagteljesítményük értéke ; 23 forint 65 fillér. K—s Rekordforgalom az egri várban Az egri várban az idén rendkívül megnőtt az idegen- forgalom. A Dobó István Vár­múzeum összesítései szerint az elmúlt félév alatt több mint 154 000-en látogatták meg a híres műemléket, 40 000-el többen, mint saz elmúlt év ha­sonló időszakában. Növekedett a látogatók száma az egri kép­tárban és a népművészeti mú­zeumban is. A Gárdonyi em­lékmúzeumban csupán május­ban több mint 9000-en látogat­tak. A látogatók között nagy számban voltak külföldiek. Lényegesen növekedett a vá­rosba kiránduló diákok szá­ma és nagy számban látogat­ták a történelmi várost ter­melőszövetkezeti gazdák ország minden részéből. K. A. az Közös akciót szerveztek a kisipari szövetkezetek és a földművesszövetkezetek a falusi lakosság jobb ellátására A hatvani vasútállomás javítóműhelyében neve és becsülete van a komplex-brigád­nak. A munka, nehezén segít a daru. A pontosság, az utas- és vagyonbiztonság — ez a fö követelmény. Ezt vallja és ennek megfelelően dolgozik őszi István, Nosza László és Tóth Sándor. (Foto: Kiss Béla) /VvvNAAAAAA/\AAAAAAAAAAi^AAAA^A^VS/VSAi'SA^^i***AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAi<VV^V*sAAAA/VV\AAAAAAAAAAAA*AAA/ Megkezdték a ©séplést, jól folyik a növényápolás is — értekezletei tartottak Egerben a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztályvezetői Heves megyében rgen jelen­tős intézekdéseket vezettek be a kisipari szövetkezetek és a földművesszövetkezetek a fa­lusa lakosság ellátása érdeké­ben. Mindezideig ugyanis nagy gondot okozott különösen a kisebb falvakban, hogy a különböző szakmáknak meg­felelően nincs lehetőség egyes részlegek rendszeres fönntar­tására és így a falusi lakosság eddig nem részesülhetett olyan kielégítő ellátásban, mint aho­gyan arra a városokban lehető­ség nyílt. Az idén a földmű­vesszövetkezetek és a kisipari szövetkezetek közös akciója orvosolta ezeket a problémákat és ezekre a helyekre megszer­vezte az úgynevezett utazó­szolgáltatást. Meghatározott napokon a sza­bószövetkezet szakemberei gépkocsikkal járják a falvakat és a távoli lakóterületeket, ahol fölveszik: a rendeléseket, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a legtávolabbi tanyákon is méret után, modem ruhákat készíttessenek a nők és a fér­fiak. A lakosság az igényeit a helybeli földművesszövetkezet­nél jelentheti be. A javító­szolgáltatást úgy oldják meg, hogy a javítandó tárgyakat a földművesszövetkezeti boltok­ban lehet leadni, majd készen átvenni, ahonnan a kisipari szövetkezetek központi üze­meibe gépkocsikkal történik a szállítás. Ez az akció, amely nemrégen vette kezdetét, igen népszerűvé vált a falusi la­kosság körében! A szolgáltatás jelenleg a szabó, cipész szak­mákra, valamint az elektromos háztartási gépek javítására ter­jed ki, azonban a lakosság igényeinek megfelelően, to­vább fejlesztik ezt az akciót. (sz) Mikor látogathatják a fiatalkorúak ax italboltokat? A Belkereskedelmi Minisztérium módosító rendelkezése Az elmúlt évben a Belke­reskedelmi Minisztérium ren­deletben szabályozta, hogy mikor látogathatják fiatalko­rúak a vendéglátóipari szóra­kozóhelyeket. A tavalyi ren­delkezést most módosították. Eszerint a 16. életévüket még be nem töltött fiatalkorú­ak italboltba, italbolt jellegű üzletbe 1— sontésbe, poharazó- ba, borozóba, sörözőbe — és bárba, vagy mulatóba egyál­talán nem léphetnek be. A szigorú előírás nem vonatkozik a kirándulóhelye­ken működő italboltokra és italbolt jellegű üzletekre, ha a fiatalok szüleik vagy nevelőik társaságában vannak. Nem vonatkozik a rendsza­bály az olyan helyen működő italboltra sem, ahol más ven­déglátó üzlet nincs, ha a fia­talkorú — legkésőbb este nyolc óráig — nem szeszes­italt vásárolt, s a vásárolt árut ’nem az üzletiben fogyasztja el. Tegnap délelőtt Egerben, a megyei pártbizottság kista­nácstermében értekezletet tar­tottak a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztályvezetői, valamint az agrárbizottság né­hány tagja, ahol megyénk ter­melőszövetkezeteinek aratási éa cséplósi felkészültségéről, a növényápolásról, a felvásárlás helyzetéről, valamint más egyéb problémákról tárgyal­tak. Előbb a járási mezőgaz­dasági osztályvezetők számol­tak be a járásokban folyó mezőgazdasági munkákról, majd Tamás László elvtársi, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának vezető­je értékelte megyénk termelő­szövetkezeteiben folyó munká­kat, majd meghatározták azo­kat a feladatokat amelyeket az elkövetkezendő időben el kell végezni. Az elhangzott beszámolók alapján megállapítható, hogy megyénk termelőszövetkezetei­ben soha nem állt olyan jól a 'növényápolási munka, mint ebben az évben, hiszen vala­mennyi járásunkban három­szor kapálták már be a kuko­ricát, cukorrépát, burgonyát, a szőlőt — sőt nagyon sok olyan közös gazdaságunk is van, amelyikben r ár a negye­dik kapálással is végeztek. Mindez a tsz-tagok szorgal­mas, becsületes, odaadó mun­káját dicséri, s bizonyítja azt, hogy szövetkezeteink évről év­re erősödnek, szervezettebbé válik munkájuk. A beszámolóból ezen kívül megállapítható az is, hogy jól készültek fel termelőszövet­kezeteink az idei aratási és cséplési munka, a nyári beta­karítási feladatok elvégzésére is. Bár az időjárás kedvezőt­lenül befolyásolja e feladatok elvégzését, mégis megállapít- ható, hogy valamennyi járá­sunk 28—30 százalékban már végzett a kalászosok vágásá­val, egyes helyeken pedig megkezdték a cséplést is. Elő­reláthatólag a jövő hét első napján': hétfőn megyénk vala­mennyi termelőszövetkezeté­ben megkezdik a levágott ga­bonák cséplését. A cséplőcsa­patok mindenütt készen áll­nak a feladatok elvégzésére. A kedvezőtlen időjárás bizo­nyos idegességet váltott ki az emberekben, mivel az elmúlt évhez viszonyítva két-három hetet késtünk az aratási mun­kák megkezdésével, de ez az idegesség teljesen felesleges, hiszen 25 kombájnnal több áll rendelkezésünkre ebben az év­ben, mint tavaly, s ha csak 400 hold betakarítását számít­juk is egy-egy kombájnra, ak­kor is időben tudunk végezni a feladatokkal. Napjainkban nem is annyi­ra a kalászosok vágása a dön­tő feladat, hanem ezek elcsé- pelése, s az ezt követő többi munkák: szalmalehúzás, mag­tisztítás, kazlazás, tarlóhántás, nyári mélyszántás, másodve­tés és talaj lezárás. A próbaaséplések igen biz­tatóak. Általában búzából 11 —12 mázsa, őszi árpából 13— 14—15 mázsa, tavaszi árpából pedig 12 mázsa holdankénli átlagtermésre számíthatunk. Természetesen ez nem adhat okot az elbizakodottságra. Az elhangzottak alapján az elkövetkezendő hetekben fel­adatként hárul a termelős'zö- vetkezetekre a nyári mély­szántás, s a másodvetés el­végzése. Meg kell követelni a traktorosoktól, hogy 26 centi­méteren alul ne szántsanak, éshogy a tarlót is teljes egé­szében aláforgassák. Ugyan­akkor valamennyi közös gaz­daságunk legalább 50 holdon végezzen másoévetést, edsősor-­ban napraforgót, de borsot, cirokot, kölest is vethet, hogy biztosítsa sílótakarmányát. Az előző évek tapasztalata bizo­nyítja, hogy azok a szövetke­zetek jártak jód, amelyek ta­valy is vetettek másodvetést. Csak ügy tudjuk megvalósíta­ni azt a kitűzött célt, hogy ebben az évben nem lesz mér­leghiányos tsz, sőt húsz forin­ton alul osztó szövetkezel sem, ha az előttiünk álló feladato­kat olyan szorgalommal vég­zik el a tsz-tagok, mint ahogy ezt idáig is tették, (f. i.) UT a £ Nagyút községben fontos pá­lyaépítési munkák -folynak: VI- sonta határában ugyanis gazdag lignitvagyonra bukkantak, s itt létesítik az ország legnagyobb külfejtési bányáját és villamos­erőmüvét; ezt a vidéket kötik majd össze a sínpárok a Buda­pest—Miskolc fö közlekedési vasútvonallal, — a vágány be­csatlakozása itt, Nagyút állomá­sán lesz. Jelenleg 100 ember dolgozik a pályaépítésül, s ez a létszám nemsokára ezrekre növekszik. Nagy munkát vé­geznek itt a pályaépítő munká­sok, — panaszuk sem kicsi! A 432-es és a 435-ös személyvonat nem áll meg Nagyúton, a meg­állót Nagyúton megszüntette a MÁV. Az építkezésen dolgozók korábban mindig ezt a két vo­natot vették igénybe hét végén és hét elején a haza-, illetve a munkahelyre utazáshoz. Most ezt nem tehetik meg, s arra kényszerülnek, hogy más vona­tokra várjanak, más vonatok­kal utazzanak. Több ízben ké­relmezték már az illetékesek­nél, hogy a 432-es és 435-ös vo­natok a korábbi rendszer sze­rint közlekedjenek, s ne robog­janak át megállás nélkül Nagy­út vasútállomásán. A panaszo­kat eddig nem követték kivizs­gálások, a kérelmezések ered­ménytelenek maradtak. Remél­jük, a MÁV illetékesei mégis mérlegelni fogják a munkások javaslatát, s mielőbb' igazságo­san döntenek a panaszok dol­gában! (—vary) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 168. szám ARA: 50 FILLER 1962. július 20., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom