Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-06 / 156. szám

1962. július 6., péntek NEPCJSAQ 5 j Hogyan teljesítik a kongresszusi versenyvállalást? Immár két hónap telt el azóta, hogy a kongresszusi ver­senyvállalások a legtöbb üzemnél vagy vállalatnál papírra kerültek. Az eltelt idő alatt születtek pozitív és negatív eredmények, már aszerint, hogy az egyes helyeken milyen lelkiismeretességgel tartották felszínen a kibontakozó ver­senyszellemet. A HEVES MEGYEI Malom­ipari és Terményforgalmi Vál­lalat üzemegységeinek verseny­vállalásait és a részleges ered­ményeket vizsgálva, megálla­píthatjuk, hogy a vállalt hat­százezer forintos termelési ér­tékkel szemben az összeg egy­millió forint fölé emelkedik, éves viszonylatban. A tevé­kenység szerint három ténye­zőre bonthatnánk a vállalat üzemeinek munkáját: a ter­meléssel foglalkozó üzemré­szekre, a felvásárlásra és a takarmány keverésre. A köny- nyebb áttekintés végett vizs­gáljuk tehát meg részleteiben az egyes működési és termelési ágakat. A termeléssel foglalkozó üzemeknél, tehát a malmok­nál, főleg a tíz tonna termelés­re jutó béralap alakuláséra, az önköltség csökkentésére tettek felajánlásokat. A legutóbbi fel­mérések alapján csupán a hat­vani malomnál mutatkozik a vállaláshoz mérten pozitív ered­mény. Itt az új, modem be­rendezés, a korábbi beruházá­sok adják már az év első fe­lében a nyereséges termelést. A többi malomnál pedig a leg­kritikusabb időszak éppen az első félév — már a termelé­kenység szempontjából —, mert a tekintélyes összeget kitevő karbantartás a béralapot, te­hát áz önköltséget terheli. De még ilyen körülmények között is elmondhatjuk, hogy a ter­melékenység mutatói a múlt év ugyanezen időszakához vi­szonyítva javulást mutatnak. — A következő versenypon­tunk, illetve i vállalásunk az egy mázsára eső kiőrlési több­letérték, forintra átszámítva — néz fel az asztalon fekvő pa­pírokról Pethes Ferenc szb-tit- kár. — ERRŐL MONDJON vala­mit bővebben, mert a kívülál­lók így nem értik meg, a szak- kifejezések miatt. — Egy mázsa búzából a ter­vünk szerint 99—83 kilogramm őrleményt, tehát lisztet és kor­pát kell kapnunk. Ezt a meny- nyiséget azonban különböző té­nyezők befolyásolhatják: a lel­kiismeretes munka, a termény minősége és nedvesség tarta­lom. Általában 13 százalék nedvességet tartalmazó búza kerül be a raktárakba és az ilyen terményt meg kell mos­nunk, hogy elérje a 14 százalé­kos nedvességtartalmat. — Ez miért szükséges? — A 14 százalékos nedvesség­nél legjobb az őrlés, tehát ja­vul a minőség. Egyébként a minőséget a búza fajsúlya is befolyásolja. Jobb fajsúly, ke­vesebb korpát és több nullás­lisztet jelent. — Ennél a versenypontnál milyen eredmény várható? — Az eddig nyert összeg 900 000 forinttal több, mint a tavalyi...! Az egy mázsa terményre eső Önköltség ■ alakulásával kapcsolatban még adatokkal nem szolgálhatunk, hiszen ezen a téren a közeli hetekben vizs­gáznak majd a vállalat össze­vont kirendeltségei, amikor megindul á terménybeadás. Sőt, összehasonlítást nem tehe­tünk az elmúlt évekkel szem­ben, hiszen a mostani idő me­rőben új módszereket, szerve­zési tapasztalatokat helyezett előtérbe. Mindenesetre — és minden bölcselkedéstől mentesen — szeretnénk néhány pozitívum­ra felhívni a figyelmet. Az ön­költséget talán legjobban be­folyásolhatja az anyagmozga­tás szervezettsége: a megfele­lő helyen való tárolás, amely- lyel hatalmas fuvarköltséget takaríthatunk meg. De figye­lemmel kell lenni a vagon­kötbérekre, illetve a kocsi ál­láspénz minimálisra való csökkentésére is. A MÁSODIK lényeges pont­ként a felvásárlást említettük. Ezzel bővebben foglalkozni és a vállalások eredményeit érté­kelni nem tudjuk, hiszen még előttünk van ez a feladat. Mégis, akad egy-két szempont, ahol már mutatkoznak ered­mények, illetve előkészítő jel­legüknél fogva, még a későb­biek folyamán js mutatkozhat­nak. Egyik: a szerződéskötés tervszerű menete. Ezt a válla­lási pontot 101,5 százalékra teljesítette a vállalat. Míg a szabadfelvásárlásnál a terve­zett 1600 vagonnal szemben 1689 vagont kötöttek le. A harmadik lényeges pont, amely a fejlettebb takarmány­bázis megteremtése miatt dön­tően lényeges: a takarmány­keverők helyzete. Ludason az év első negyedében 145,5 szá­zalékra' teljesítették a keveré­si tervet, amely mennyiségben a 890 tonna tervezettel szem­ben 1259 tonnának felel meg. Sarudon az 500 tonnával szem­ben pedig 702 tonna keveréket készítettek. Itt is felvetődhet a kérdés: szükség van-e ilyen mennyisé­gű táptakarmányra, amikor tavaly a vállalat ezen a téren még a tervet sem tudta telje­síteni az igénylés hiánya mi­att. Szükséges! A termelőszö­vetkezetek most az egyre gya­rapodó állatállomány miatt olyan ■ mennyiséget igényelnek, hogy a vállalatnak gondot okoz az igények kielégítése. Attól függetlenül, hogy a ta-- karmánykeverésnél anyag- takarékosságról nem beszélhe­tünk, az önköltség fokozott csökkentésére fokozott figyel­met kell fordítani. Fontos a munkaidő kihasználása: amíg az egyik tápot keverik, a má­sikat már előkészítik. A szál­lítás gépesítése is jelentősen befolyásolja az önköltség ala­kulását. LELKIISMERETESEN fog lalkozik tehát a versenyszer­vezéssel a Heves megyei Ma­lomipari és Terményforgalmi Vállalat szakszervezeti bizott­sága. Laczik János ... hogy az amerikai had­ügyminisztérium antikommu- nista filmet hozott forgalom ba. A filmről néhány tábornok dicshimnuszokat zengedez, — kórusban a kormánypárti honatyákkal. Rajtuk kivül ke­vés ember tetszését nyerte el az alkotás. David Shoup, a tengerészgyalogság parancs­noka ingerülten válaszolt a film erényeit bizonygató Storm Thurmond szenátor­nak: „Kinek tartja & ezt a beszédet — gyerekeknek? öt­éveseknek?" Ezzel a filmben „fellépő” Joseph Caroll áltá­bornagyra gondolt, aki a kö­vetkező „nagyjelentőségű” ki­jelentéseket teszi a nézőknek, akiknek harmincnégy perest rabolt el az idejéből: „Mate­rializmus azt jelenti, hogy az ember csak egy állat” s magyarázatként még hozzá­told ja: „A kommunizmus is­tentelen gonoszság." Kommentár helyett csak annyit: „Az amerikai hadse­reg minden katonája számá­ra kötelezővé akarják tenni a film megtekintését. zár Egyhetes váltással Hatvanban rendezte meg a megyei úttörő-elnökség a kisdobos vezetőképző tábort, ahol Murcsá- nyí László városi úttörő-titkár vezetésével és Irányításával, Tamásfalvy Aladár gazdaságvezető nagyszerű napi beosztása mellett, a pajtások elsajátítják mindazt a tudást, amely az év folyamán kisdobos-munkájukban segíteni fogja őket. (Foto: Kiss Béla) Már évekkel ezelőtt közhírré tétetett, s mos­tanában szavahihető emberek ismét megerő­sítették —, hogy Egyip­tom déli részén magyar eredetű törzseket fedez­tek fel. A napokban megtaláltam Vérrög Rajmund fajvédő új­ságíró riportját, ame­lyet a magyar szárma­zású arabokról írt, 1944-ben. Címe: Magyar vér a Jeges-tengertől a Fok­földig. íme a riport: „Turáni vérvalósá­gunk nem ér véget az ezeréves magyar állam- ’ság határgyepüinél. To­logatjuk, egyre tologat­juk ezeket a gyepüket egyszer már a Don partján is tősgyökeret eresztettünk, de ezt tö­vestül kitépték. A hungarista fegyve­rek döreje adja Európa újjászületésének nagy­szerű szimfóniáját, s most, íme, kiderült, nekünk ezen a földré­szen kívül is küldeté­sünk van. Szent külde­tésünk biztosítani tes­tünkből szakadt utóda­inknak, hungaro-ma- gyärjainknak, hogy ad­Szittya szívvel Magyarábiáért...; dig nyújtózkodhassa­nak majd, ameddig őseik takarúja ért. Fe­jüket pihentethessék a Kárpátok havas csú­csain — hidegfejű meg­fontoltság — rád fér, ó temperementumos, min­dent nyaklisan csak- ezértis csináló fajtám! —lábukat pedig a Nílus millió hektárokat el­árasztó hullámaiban moshassák. A hungarista nagy­világ legkiválóbb kopo­nyái (egyenként 4—5 ezer köbcentiméter) de­rítettek fényt az angol­szász plutokrata-bolse­vista misztifikációra, ami szerint a húszmil­lió magyar fajtestvér megelégedhetne Euró­pával is. Most napvi­lágra kerültek azok a vérdokumentumok, amelyek kétségbevon- hatatlanul bizonyítják: a magyar fajt nemcsak az Etelköz iszapjából, a Duna kavicsából gyúr­ták, hanem a krisWy- tiszta magyar vér faj­asszimilálta az arabság elitjét is. Magyar arabok Afri­kában! Magyarabok! Delejes mágnesként vonzotta ez a népsziget nemrég nagy szövetsé­gestársunk, Rommel páncélosait is. A hall­hatatlan marsall szinte nem is tudta, mi fordít­ja olyan ellenállhatat­lanul délkelet felé a harckocsik botkormá­nyát: most fény derült a titokra. A Themze- parti anglo-brit ármány nem engedte akkor, hogy a német nép vé­dői elkerüljék a Mont- gomery-féle ágyúk fü­zét. A két úmép (Her­renvolk) így nyújtott testvéri jobbot egymás­nak, s az afrikai élet­térben lezajlott idillt így zavarta meg a baj­keverő brit szenny­hadviselés. Magyar talajgyökér virít a Nílus árterüle­tén: magyarabok ágyé­kából fakadottan... Magyar talajgyökér, amelyből fa nő, s a fa termését fajidegen mag­tárakban gyűjtik össze. Magyar fajtestvérek... Arpádsávos arabok, akik csak szívük mé­lyén viselhetik véresz­méik büszke jelvényeit. Egyiptomsági turániak, akik elől Kairó és Khartum ködmisszioná­riusai eltitkolják, hogy a Kárpát-medencében ringatták őket (micsoda fenséges nagy medence, csak egy ilyen hatal­mas bölcsőben lehet faj magyarosan ringatni a magyart!). Eltitkolják az úttörők neveit, a hungaropionérokét, akik talán janicsárok voltak, mikor elszakad­tak véreiktől, képesek voltak janicsárruhába öltözni csak azért, hogy a magyar magyarság még nagyobb térségek­ben fajtisztázódjék. Magyarabok! «= A Sors istencsapása és az isten sorscsapása, hogy az anyaország kima­radt az Egyesült Ma- gyarab Köztársaságból. (Ez ugyan később ala­kult, de kuss a kicsi­nyes defetistáknak!) Pedig köztudott dolog, hogy mi már negyven- nyolcban is turánkod- tunk a Duna—Nílus konföderáció mellett. Itt az ideje, hogy végre egymásra találjunk dél­szaki testvéreinkkel, akiknek esetleg — ad­dig is, míg ki nem ver­jük a fejükből ezeket az anglokrata agykohol­mányokat — korlátozott autonómiát •• adha­tunk. A Fokföldig érnek a magyarság fa jgye púi. Ugorság küzd az első sorokban a Duna part­ján (míg el nem felej­tem, mindenki sötétít­sen be idejében, mert a nyugatonigger bomba­terroristák még a kivi­lágított lőszergyárakat sem kímélik!) Ugorság hullatja munkás verej­tékét a sivatag étetsar- jasztó humuszára is. Ugorság, magyarság, magyarabság, hunga.ro- arabság.ái egy nép ez, csak a tájszólás külön­bözteti meg őket. (Ap­ropó, ha holnap élve ébrendünk, nem kelle­ne megalapítani a Ká- naáno-Hungaro Ará­biát?)" (garas) uto-utcmm Eger Városi Tanács végre­hajtó bizottsága néhány héttel ezelőtt határozatot hozott, amelyben az egyik új, az úgy­nevezett „Sánc városrész" fe­letti kis utcának a „Szőllőske utca” nevet adta. Ennyi röviden a hivatalos ál­lásfoglalás. És most nézzük, honnan is származhatott ez az érdekes utcanév? ★ Az Eger patak völgyében az állandó jellegű letelepülés — tudomásunk szerint — a X.— XI. század fordulója körül in­dult meg. A honfoglalás után több mint egy évszázadnak kel­lett eltelnie, amíg a magyar­ság életkörülményei annyira megváltoztak, • hogy kialakul­hattak a városok. Az itteni, talán még előbb is megvolt bizonyos népességtömö­rülés azzal válhatott várossá, hogy István király 1009-ben itt alapította meg első püspök­ségeinek egyikét. A völgy fölé merészen kiugró várdombon csakhamar megindultak az építkezések — hogy aztán ezen a hegyháton, majd az alatta elterülő völgyszűkületben ki­alakuljon a középkori Magyar- ország egyik legnevezetesebb, Nagyhírű városa: Eger. Azon túlmenően1, hogy a vá­ros püspöki székhely volt, a különösen a tatárjárás után fo­kozatosan meginduló sző’őt elé­pítések, — általában pedig a feudális gazdasági viszo­nyok — maguk után vonták, hogy itt ne csak maga a köz­ponti település, de a környék is fejlődjön. így került sor a város közelében számos népes falu kiépülésére, amelyek Eger vonzás-köze tóba esve azzal év­századokon át a legszorosabb kapcsolatot tartották fenn. A környékbeli, — a XIII. században már létező falvaink egy része még ma is virágzó település. Ezek közé tartozik — hogy csak néhányat említ­sünk — például a nemrégiben közigazgatásilag Egerhez csa­tolt Felnémet is. Kezdetben Felnemith, Németi, Felnempti néven emlegették, r— amely már egy 1261-ben kelt királyi okiratban szerepel —, ■ vagy az ugyancsak igen régi, ma is fontos közeli község Makiár, — az 1332—37. évi pápai ti- zedjegyzék „Mackar"-ja, An­dornak — és mások. Ezek — az Eger környéki középkori községek tehát még ma is ál­lanak, de bizony sok olyan, va­lamikor virágzó faluról tu­dunk, amelyek a történelem viharai alatt elpusztultak, ahol kő-kövöo nem maradt, emlé­küket ma már csak a hagyo­mány, néhány dűlő vagy ut­canév, vagy megsárgult írások idézik... Ilyen egykori — de ma már nem létező — községek voltak Eger közvetlen közelében: Al- magyar, Czegléd, Szőllőske és Tihamér. Almagyar feküdt legköze­lebb magához Eger városához: közvetlenül a mai Szarvastér északi bejáratánál állott a „Maklári-kapu”-nál, attól dél­re terült el. Egyes utcái talán felnyúltak a közeli dombol­dalra is, azokra a részekre, amelyek ma is az „Almagyar- dűlő” névre hallgatnak. Alma­gyar község az Eger városköz­pontját jelentő várból mindig könnyen megközelíthető volt, hiszen a mostani Almagyar utca már a középkorban is ki­épült, csak akkor mint „Ková­csok utcáját” emlegetik az ok­iratok. A község írásos történetünk­ben először a XIV. század kö­zepén szerepel: Nagy Lajos ki­rályunk egy 1362. október 17- én Makiáron kelt szabadság­levelében „Al-magyari” köz­ségnek engedélyezi, hogy min­den pénteken1 vásárt tartsanak. (Íme, az egri hetivásár ezidén üli 600 éves jubileumát!!) — De úgy látszik az egri polgá­roknak nem tetszhetett a kö­zeli falu kiemelkedő vásárjoga, mert azt már 1406-ban Zsig- mond királynak meg kellett erősíteni, majd 1424-ben új­ból megtiltotta az egrieknek a vásárok akadályozását. A kicsi, de úgy látszik gaz­dag község a XVI. s>zózad kö­zepéig szépen fejlődött. A mo­hácsi vész utáni zavaros idő­ket azonban természetesen ez a település is megérezte, gaz­dái hol a püspök, hol a kü­lönböző kényurak, várkapitá­nyok voltak — így például feljegyezték, hogy az 1540-es években Perényi Péter kapi­tánya: Varkoch Tamás itt „sem adminisztrálni, sem ösz- szeími nem engedett, az illet­ményeket ő maga .vette fel...” Az 1552-es török ostrom ide­jén a község leégett, bizonyá­ra az épületek is súlyos káro­kat szenvedtek, mert később már nem tudta visszanyerni azelőtti szépségét. 1596-ban azután a falu teljesen meg­semmisült. A XVII. századi iratok már mint elpusztult helységről emlékeznek meg róla. A helyén csak az 1710-es években kezdtek felépülni a makiári hőstya északi részé­nek házai. Almagyarról ma Egerben ut­ca és szőlőhegy van elnevezve. Czegléd — egriesen Cigléd — község Eger és Felnémet között, a keleti dombokon épült, ott, ahol ma a ciglédi dű­lő lankái érlelik a pompás sző­lőtermést. A falu mindig az egri püspökség birtokaként szerepeit, szinte összetartozott Felnémettel, legtöbbször, mint ennek a nagyobb községnek a „vizentúli” kiegészítő részét emlegették. Talán nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy dacára a püspök-földesúmak, a XVI. század közepén már alig volt katolikus lakosa Felnémetnek és Czeglédnek. Legalább is 1579-ben két lelkésze, volt itt a református feíekezetnek, akik mint „Krisztus egyháza szol­gái” szerepeltek, — valószínű, hogy közülük áz egyik Czeg­léd községben működött. Az eléggé népes falu sorsa hasonló volt, mint az előbb említett, Almagyaré: az 1552. évi ostrom után újból benépe­sült ugyan, de a XVII. század­ban már, nyomát sem találjuk. Tökéletesen elpusztult ezen településünk emlékét a Cegléd- dűlö és a Cifrahóstya egy kis utcája idézi. Tihamér a környező, meg­semmisült falvaink legnagyob­bika volt. A mostani Tihamér — a vasútállomás környékén, az Eger—Kistályai út mentén és a Kőporosi szőlők — alatt állottak házai. Almagyarhoz hasonlóan igen régi település. IV. Béla okle­velei, mint „Tehem”, — „Tehe- mer", — „Tyhemer” faluról már megemlékeztek róla. Kö­zépkori fejlődését mutatja hogy 1544-ben, míg Almagya- ron 5, Czegléden 11, addig Ti­haméren 27 „portát’ jegyeztek fel az adóösszefrások. Tihamér is az 1596-os ostrom idején semmisült meg, hogy többé ne is szerepeljen mint önálló község. Egykori helyét az egriek ma is Tihamémak nevezik — a Tihamér utca pe­dig a kőporosi pincéknél sze­rénykedik. Elérkeztünk negyedik — el­pusztult — falunkhoz. Ennek Szőllőske volt a neve. Egertől már kissé távolabb: a Nagy- Eged hegy déli lejtőjénél bújt meg az akkori sűrű) erdők al­ján. Szőllőske is megsínylette a XVI. századi súlyos időket A két török ostrom között voltak évek, amikor csak 22 lakosról tud a krónika... ezek is er- dűirtásból élhettek, miért pél­dául az 1579. évi összeírás mindössze 5 szántás-vetéssel foglalkozó emberről tesz em­lítést. Az 1600-as években már enyészet leit úrrá Szőllőske vi­dékén ... többé nem történik említés róla, a Szőllőskei he­gyeket még az egriek nagyré­sze is elfelejtette! Utca nem volt erről a régi kis faluról elnevezve: illő te­hát, hogy éppen a Sánc felett, arra, amelyik irányban a né­hai község állott, ma legalább egy szerény utca hirdesse az Eger környéki elfutott, viha­ros múltat. Hevesy Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom