Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-18 / 166. szám
4 NEPÜJSAO 1962. július 18., szerda Köszönet Örömmel tolmácsoljuk a Gyöngyössolymoson táborozó csongrádi úttörők köszönetét Muhart doktor úrnak, a gyöngyösi kórház gyermekorvosának. A nyaralóknak megártott a hűvös levegő, a jéghideg víz: megbetegedtek. Vasárnap keresték fel a gyöngyösi 'kórházat, ahol a gyermekorvos tartott ügyeletet. Nem kellett „hivatalos időre” várniok, mindjárt megvizsgálta őket az orvos, s a következő busszal vissza is mehettek Sólymosra, s jutott idő a gyógyszerek kiváltására is. — TEGNAP befejeződött Felsőtárkányon az egri járás úttörő őrsvezetőinek nyári tanfolyama. Az ünnepélyes tanfolyamzárón az egri járási úttörőelnökség okleveleket adott át a tanfolyamon jó eredményt elért őrsvezetőknek. ★- AZ ELMÚLT VASÁRNAP két helyen ütött ki kisebb tűz a megyében. Kaiban, a Jászapáti út 22. szám alatt lakó Kosny Sándqr, Sándor nevű fia okozott tüzet a csirkeólban, a gyöngyösi Mátragyöngye Tsz erdőpüspöki dűlőjében pedig az eldobott cigarettavég gyújtotta meg a lábon álló gabonát. A tűzrendészen hatóság mindkét esetben eljárást indított ★ — 4-es számú AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT az elmúlt héten nagy sikerrel mutatta be Gyöngyösön, a vállalat dolgozóinak legjobb újításaiból Összeállított kiállítást. A kiállításon különböző gépeket, célszerszámokat mutattak be, amelyek a munka megkönnyítését, a termelékenység növelését szolgálják. A. sikerre való tekintettel a kiállítást Egerben is bemutatják. Megnyitására július 23-án, hétfőn délután öt órakor kerül sor a Városi Művelődési Ház klubtermében. ★ — 200 000 FORINTOT tesznek takarékba havonta a Pe- tőfibányai öt KST tagjai. Az 1200 „takarékos ember” kivívta Petőfibányának a „takarékos bányatelep” címet. ★ — TÖBB MINT másfélszáz ember ünnepelte vasárnap a bükkszentmártoni kul- túrotthonban Dávid Istvánt és szüleit. A névadó ünnepély részvevői az ünnepség után társasvacsorán vettek részt. Az elmaradt találkozó Néhány évvel ezelőtt egyik ismerősömmel beszélgettem szovjet filmekről. Nem sok jót mondott róluk, általában sablonosnak, sematikusnak, hellyel-közzel primitívnek tartotta őket: amiben akkor volt is valami igazság. Azt azonban ő is „elismerte”, 'hogy a szovjet filmek egy tekintetben kitűnnek a többi film közül, egy tekintetben fedhetetlenek: erkölcsileg tiszták, morálisan — tökéletesek. Ez a mindenki által elismert erkölcsi felsőbbrendűség jutott eszembe tegnap, mikor Sulman filmjét, Az elmaradt találkozót néztem. Az izgalmas, fordulatos cselekmény, amely a Szovjetunióit ért náci támadás első napjaiban játszódik, csábíthatta a forgatókönyvírót, a rendezőt, talán a színészeket is arra, hogy a nagy küzdelemnek csak „technikai”, katonai vonatkozásaira ügyeljenek, Ezzel a módszerrel” is emléket lehetett volna állítani a német titkos- szolgálattal, az SS-ekkel dacoló — talán fenegyerek módjára harcoló — szovjet katonáknak. Így — kémfilm lett volna, még ha érdekesebb, Szovjet film „több” is az átlagnál. Az elmaradt találkozóban pedig a diverzánsakció olyan, mint egy idegborzoló közjáték, aminek az ember izgalomtól remegve várja a végét, hogy folytatódjon már az „eredeti” történet, amely még a „béke idején” kezdődött. A keret ugyanis1, amibe ezt a háborús epizódot „beágyazták” nem díszlet, nem felesleges teher: Marinyin hadnagy és Ljuba orvosnő szerelme nemcsak a kezdőképek, az indítás hangulatát adja meg, a háború gyilkos fordulataiban is cselekvő tényező lesz. 1941. június 22. Ezen a napon támadták meg a németek a Szovjetuniót: nem egy ember, egy-egy emberpár, egy nemzet „programja” változott meg. Ljuba is hiába érkezik a találkozóra: Marinyin helyett a tiszt elméséről, haláláról terjesztett hírek fogadják. S a megálmodott közös élet helyett a háború embereket, gépeket eszeveszetten pusztító sodrásába kerülnek. „Játékfilm” — így hirdetik a plakátok. S ha a film műfaját a hagyományos módszerekkel akarjuk megállapítani igazat kell adnunk a plakátoknak. De az elmaradt találkozó — érzésünk szerint — elsősorban mégis dokumentumfilm, amelynek tényszerűségét, dokumentalitását nem az adja, hogy valóban „megtörtént” eseményekről számol be, „hiteles módon1”, „tényszerűen”. Emberi dokumentum ez: amely a huszonegy évvel ezelőtti június utolsó napjairól készült. Nem harsány, halk szavú dokumentum, a narrátor is higgadt, nyugodt hangon beszél», kém-" li a felesleges pátoszt: a helytállás nagyszerű példái nem kívánnak patetikus szavakat. Sulman rendező izgalmas filmet adott a nézőknek, akiket nemcsak az események (háborús események) izgalma tart idegfeszültségben, hanem elsősorban az emberi és erkölcsi problémák. Az operatőr, Okulics, puritán eszközökkel dolgozott, kerülte a háborús filmek oly jól ismert látványosságait. A színészek közül főleg a Marinyint alakító Burov és a Szavcsenkót megelevenítő Vi- nogradov remekelt. K. 1. Amundsen emlékezetére 1872. július 16-án múlt 90 éve, hogy megszületett Roald Amundsen, az első ember, aki rátette a lábát arra a helyre, ahol a Föld képzelt tengelyének egyik vége tételezhető fel, ahol nincs nappal, nincs éjszaka, de a féléves világosság után beköszönt a 6 hónapig tartó sötétség. Amundsenék előtt egy évszázadon át sokan meg-meg- közelítették az Antarktiszt, de bevenni neki sikerült elsőnek. Fiatalkori vágya, álma valósult meg ezzel. Alig 15 éves volt, amikor Nansen, a híres kutató hazatért Norvégiába arról az útról, mely alatt sítalpon keresztül szelte a jeges Grönlandot. Amundsen a rajongója lett. Elhatározta, hogy felfedező lesz. Felcsap fókavadásznak, a messze Északra, részt vesz a belgák déli expedíciójában, 1903-ban felfedezi az amerikai szigetek között az északi átjárót Ebben az évtizedben Amundsent az óriási feladatok, a nagy célkitűzések emberének tartják. De az ő élete sem mentes a csalódástóL Következő nagy tervének a megvalósítása nem az ő nevéhez fűződik; az Északi Sark elérésében 1909-ben megelőzte az amerikai Peary. De. _ de a Földnek két sarka van. A Déli-sarkon még nem járt ember. Tervét 1909 szeptemberében, az Oslo melletti otthonában dolgozta ki. A norvég országgyűlés Amundsen rendelkezésére bocsátotta a Fram (Előre) nevű hajót. , Amundsen alaposan tanulmányozta a sarkvidéki leírásokat. Okult mások (Shakleton) tapasztalatain: Társai közé tapasztalt utazókat keresett. Mind ő, mind útitársai a szükséges és hasznos tanfolyamok sorozatán vettek részt, hogy a sokoldalú munkára alkalmasak legyenek. Különösen sokat okultak Peary kapitány északi-sarki utazásán. 1910. június 7-én indult el a felfedező karaván az Oslóiöbölből. A végső célt Amund- senen kívül esak helyettese, Nilsen hadnagy tudta. A többiek abba a hiedelemben voltak, hogy egyszerű kutató útra mennek valahova, a Jeges Délitengerre. Amikor a Kanári-szigeteket érintették, csak ott adta Amundsen mindnyájuknak tudtára, hogy a végső cél a Déli-sark. Emberei az útitervet, a nagy célt lelkes új jón - gással fogadták. Ilyen hangulatban érték el 1911 januárjában a déli területeket, az úgynevezett Nagy Jégfalat. Megkezdődött a téli szállás összeállítása. Április 24-én tűzvészhez fogható lángsugarakkal búcsúzott tőlük a Nap, attól kezdve a látóhatár alatt maradt Pontosan négyhónapi félhomály után, augusztus 24-én újra felbukkant a Nap. Elérkezett a tettek féléve, öt edzett utazó, négy szánnal, minden szán előtt 13—13 kutyával, neki az Északi-sarknak 20—35 kilométert tettek meg naponta ködben, homályban, olykor napsütésben, jégsivatagokon, hófúvásban. 1911. december 15-e, délután 3 óra. Megérkeztek a célhoz, ahol még ember nem járt. Kiállották a nehéz küzdelmet emberek, állatok. A Déli-sarkon sátort vertek, tetején norvég lobogót lengetett a szél, alatta a hajó négy betűje: Fram. A győztes csoport a kivívott diadal után még könnyebben tette meg az utat Framheimig, a téli szállásig. 99 nap alatt 3000 kilométert tettek meg. Kik járnak ma Amundsenék nyomán? 1957. július 1-vel kezdetét vette a III. Nemzetközi Geofizikai Év. Tizenkét állam egy azon tudományos cél érdekében, közös akarattal fogott össze, 56 kutatóállomás vizsgálja a földrész geológiai múltját, ásványi kincseinek feltárása is folyamatban van. Amundsenéktől a III. Geofizikai Évig 50 év sem telt el, de az emberi összefogás és együttműködés máris meghozta gyümölcsét. Dr. Zétényi Endre, főiskolai docens 1962. JULIUS 18., SZERDA: FRIGYES , 345 évvel ezelőtt, 1617-ben született GERARD TERBORCH hol* í land festő, a szobai zsánerképek mestere. Műveire az aprólékos; i finom ábrázolásmód és a tompított szinhatások alkalmazása jel- J lemző. (Csellókoncert, Levélíró nő, A vestfáliai béke részivé- > voinek csoportképe). 5 145'évvel ezelőtt, 1817. július 18-án halt meg JANE AUSTIN ] angol írónő. Regényeiben üde szatírával a vidéki angol polgár- J ság életét ábrázolta, közülük nálunk a legismertebb: Büszkeség Í és balltéletek. 1936. július 18-án kezdődött a spanyol nép szabadságharca a baloldali Népfront vezetés ellen fellázadt Franco és a vele szövetkezett német és olasz fasiszta erők ellen. Érdekes találmányok és felfedezések: Az alkálifémeket (berillium, magnézium, nátrium, kálium: közülük a fontosabbak) 155 évvel ezelőtt, 1870-ben HUMPHRY DAVY angol kémikus fedezte fel. E fémekre jellemző, hogy az elektromosság vezetése szempontjából a legpozitívabbak; a vizet hidrogén fejlődése közben gyorsan bontják. Ipari alkalmazásuk igen elterjedt. Az első bécsi gázlámpák 145 évvel ezelőtt, 1817-ben jelentek meg: JOHANN PRECHTL, a Politechnikai, Intézet igazgatója vezette be és világíttatta velük intézetét. FILM; A kétéltű ember Beljajev ismert regénye nyomán készült a Kétéltű embet című színes szovjet film, amelyet az egri Vörös Csillag Fürth* színház mutat be július 19—22-ig. EGRI VÖRÖS CSILLAG Az elmaradt találkozó EGRI BRODY Alomrevü, EGRI KERTMOZI A boldogság országgá GYÖNGYÖSI PUSkLN A rendőr HATVANI KOSSUTH Matróz a rakétában HEVES Az éjszakai vonat PÉTERVASARA Zápor FÜZESABONY A repülő 9-kor indul Rövid, de kifejexő Bourdalou francia színműíró kabaréjelenetet írt, amely lényegében tízperces telefonmonológ. A jelenet egyetlen szereplője a feleségével telefonon beszélgető férj, aki tíz percen át mindössze a következő négy szót mondja különböző hangsúllyal; „Igen — nem — valóban — oh, Iá, Iá!” A kritika nagyon kifejezőnek találta a jelenetet. 9. Horváth megmarkolta a szók karját. — Lehetetlen, lehetetlen! — Ismételte. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Hihetetlenül hangzott, amit az ezredes közölt, de nem volt meggyőződve az ellenkezőjéről sem. A lánnyal azóta valóban nem találkozott. Megborzadt, a hátán végigfutott a hideg, összetört, megadta magát. Sokat gyötrődött egy másodperc alatt. Kártyavárként omlott össze benne minden. Minden, minden: tervei, vágyai, céljai, füstté váltak, szétpukkantak, mint a könnyű szappanbuborék. Elza... pénz ... állás, — hová szálltak már! Tíz évet öregedett. Vége mindennek! Riadtan, tágrameredt szemmel bámult az ezredesre. Igen: tudta már. hogy hol van. s hogy menthetetlenül elveszett. Fuldokolt. a torkát szorongatta a Y'rás. Máris a börtönben látta magát, valósággal gúzsba kötötte a rettenetes jövő. Lehor- gasztotta fejét, s alig hallhatóan kérdezte: — Mit kívánnak tőlem? — No, végre! — válaszolt nyugodtan az ezredes —, csak hogy megkérdezte. De az ezredes arca a következő pillanatban színt váltott, összeráncolta homlokát és veséig hatoló tekintettel nézte az előtte ülő embert. Egészen az arcához hajolt. Mintha hall- gatódzó emberek előtt titkolózna, de mégis fölényesen, szinte parancsoló hangon mondta: — Mindazt, amit még nem tudunk és mindazt, amit ezután szeretnénk tudni... Egyszóval, bizonyos dolgokat, doktor úr... Az emberek olykor, különösen a mi szakmánkban kíváncsiak. De mi ezt hivatali megbízatásból tesszük. Visszaült az íróasztalhoz. Arca is visszanyerte korábbi simaságát és mintha most Jutott volna eszébe, megkérdezte: — Úgy hallottam, hogy az Egyesült Államokba szeretett volna kiutazni. — Igen! Horváth úgy kapaszkodott ebbe a szóba, mint a vízbefú- ló az utolsó szalmaszálba. Valami reményfélét érzett felvillanni benne, maga sem sejtette, mit, de jól esett belekapaszkodni, noha az ezredes arca semmit nem árult el. Sőt: ismét az iratokba mélyedt, mintha ez a kérdés valóban csak mellékes körülményként vetődött volna fel... Az asztalon megcsörrent a telefon. Körner leakasztotta a hallgatót. — Egy percre magára hagyom! Az ezredes felállt és gyors léptekkel elhagyta a szobát. Horváth tekintete mohón siklott az asztalra. Egészen fel- villanyozódott. Majdnem felkiáltott örömében: az iratok! Az iratok az asztalon maradtak. Körner ezredes előtte felejtette a sárga dossziét. A véletlen szerencse műve ez: az utolsó lehetőség. Meg kell tudnia, mi áll róla a feljegyzésekben! Villámgyorsan cselekedett. Felkapta a dossziét. — Ne fárassza magát! — szólalt meg a háta mögött a szobába visszalépő ezredes, miközben újra helyet foglalt ae íróasztal mellett és felemelte az orvos kezéből visszahulló iratcsomót. — Ha kíváncsi valamire, szívesen tájékoztatom. Végtére is, egyeztetnünk kell az adatokat... — mondotta, de az arca nem mutatott különösebb haragot. — Tehát: három évre ítélték. .. — Igen. — Ebből tizennyolc hónapot letöltött. Horváth elvörösödve helyeselt. — Eszerint több mint másfél esztendeje van még hátra, ha fel nem emelik. No, de ez nem a mi dolgunk. Mihez kezd, ha kiszabadul? A diplomájától megfosztották: angyalcsinálással nem foglalkozhat, mert utóbb felakasztják! Nem várt választ. Tovább böngészett az adatokban. — Nőtlen. Negyven éves. Az apja is, orvos volt. Tőle vagyont örökölt, de elitta. Az anyja két hónapja halt meg, Miskolcon .. . Minden adat egyezett. — Nos: körülbelül ez áll itt magáról — mondotta és a dossziét a páncélszekrénybe zárta. — Egyelőre... Ez a vád elég súlyos. Érthetetlen, hogy miért nem élt tisztességesen idekint? Pejjel rohant a falnak, az isten se tudja, hogyan fog ebből kimászni! Horváth hallgatott. Amit az első pillanattól sejtett, de nem mert kimondani, most már félreérthetetlenné vált: elárulta valaki, kiszolgáltatta, csapdába esett, ahol nem komédi- áznak vele. Mi mindennel vádolhatják még? Hányféle elkövetett és el nem követett bűnei lehetnék még? Meddig feszíthetik agyonkínzott, beteg idegeit? Hogy mászik ki ebből a bűvös körből, amelyet az ezredes olyan félreérthetetlenül köréje rajzolt. Beteg ember volt, s most kegyetlenül feldúlt állapotba került. Felpattant és utolsó erejét összeszedve, az ezredes arcába kiáltotta: — Mit akar tőlem? Mit akar! Valamit akarnak, érzem, valamit terveznek velem. Mire kellek önöknek, mit tudnak még rólam? Ki tudja, mióta ólálkodtak körülöttem, s várták settenkedve az alkalmas pillanatot, figyeltek, kémkedtek körülöttem. — Doktor! — kiáltott az ezredes is —, gondolja meg, mit beszél! Ezzel csak azt érheti el, hogy tényleg kiszolgáltatjuk a hatóságoknak: kiadjuk a magyaroknak, vagy egy telefon és... no és.. . már- itt is van az osztrák rendőrség a letartóztatási paranccsal. Választhat tehát a szabadság és a börtön között. — Hogy érti ezt, ezredes űr? (Folytatjuk.)
