Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-11 / 160. szám

1962. július 11., szerda NEPÚJMO 3 A téglagyárban A VÉCSEY-VÖLGYI tégla* gyár, hivatalos néven: a Borsod— Heves megyei Téglagyári Egyesülés 2. számú egri tégla­gyára a város lakói előtt már olyan ismert, olyan megszo­kott, hogy szinte észre sem veszik, még akkor sem, ami­kor napjában többször elmen­nek mellette, akár valami dolguk lévén kint a szőlőkben, a Kis-Eged felé, akár kirán dúlnak Sikfőkútra, vagy Vár- kútra. öreg épület. Kéménye mereven mutat áz ég felé, mint annak idején, amikor még „ifjonc” volt. S még na­gyon sokáig így is lesz, mert az öreg agyagbánya olyan bőven ellátja nyersanyaggal, hogy még több száz év múlva sem merül ki, már pedig az emberek eléggé kihasználják. Naponta többször is halljuk a robbantást, s aki még köze­lebb lakik hozzá, azt is hallja, amint a hatalmas, masszív agyagdarabok lezúdulnak ... Ezután már csak össze kell őket törni... — Ki kellene már cserélni ezt is, eléggé öreg — mutatott Fecz Miklós, a gyár vezetője, arra a lejtősen ereszkedő híd­főiére, amin a „lerobbantott” agyaggal teli csilléket húzzák fel az őrlőbe. Ami azt illeti, tényleg siralmas állapotban van már, erről a foghíjas deszkák is tanúskodnak. A napi 35 ezer téglához szüksé­ges agyag szállítása eléggé megrongálta már. ITT MEG TUDTUNK valamit beszélgetni, de bent, ahol két hatalmas kerék őröli, dögönyözi az agyagot, már ne­hezebben ment, a gépek hatal­mas lármájától. — A 2-es gyár — mondta később Fecz Miklós —, elég jó helyet foglal el a megye tég­lagyárai között A tégla minő­sége kifogástalan: 99,2 száza­lékos, ami nálunk osztályón- felűlit jelent A legfontosabb munkát — ha egyáltalán tehetünk össze­hasonlítást —, a „kemence- brigád” végzi. Tízen vannak, élükön Fegecs Béla brigádve­zetővel. A történetükről eny- nyit: tulajdonképpen már az elmúlt évben „megalakultak”, S célul tűzték ki a szocialista cím elérését, ami — sajnos, nem sikerült. Abban az időben többen közülük elhagyták a gyárat a hiányzó helyet újak pótolták, így nem tudott ha­mar megteremtődnl-jközöttük a Szükséges összhang, ami a jó | eredményeknek a feltétele. Hiába dolgoztak kifogástala­nul, hiába teljesítették tervü­ket, a mozgalom többi, fonto­sabb követelményeinek nem tudtak eleget tenni. Így szét­esett a brigád. Ez év áprilisá­ban azonban elhatározták, hogy újra megpróbálnak „egyesülni”, s a VIII. kong­resszus tiszteletére indított munkaversenyben a tervek teljesítése mellett a szocialis­ta brigádmozgalom többi fel­tételéit is magukévá téve, megpróbálják elérni a szocia­lista címet. Felajánlásaik fi­gyelemre méltóak, 100 száza­lékos térvteljesítés, az égetett áru minőségét az előző éviek­hez viszonyítva 0,3 százalék­kal javítják, részt vesznek szakmai és politikai oktatáso­kon, bővítik ismereteiket, igyekeznek megszerezni az általános műveltséget, hogy méltók lehessenek a szocia­lista címre. hogy sike­— EGÉSZ BIZTOS, rülni fog — mondta meggyő- ződéssel Kocsa Imre brigád­tag, szakmájában égető mun­kás. — Eddig még minden hónapban sikerült teljesíte­nünk a terveket, s ezután is így lesz. Lent, a kemence „ajtaján”, helyesebben egyik ajtaján ki, s be járkálnak most a csil­lék, szállítják a brigád tagjai a nyers, szárított téglát az ége­téshez. Fegecs Béla brigádve­zető és társa, Király Lajos pakolják ki a csillékből az égetendő agyagot. Szaporán mozog a kezűk, ahogy rakják | őket gúlába. Homlokukról I csurog a véríték, dé nem annyira a néhéz műnké, in­kább a' nagy hőség miatt. A brigádvezető és az emlí­tett munkatársa oszlopos tag­jai a kis közösségnek, akik munkájuk elismeréséért meg­kapták a kiváló dolgozó ok­levelet. — Munkatársnőnk, Demetér Margit azonban — mondja Fegecs Béla —, még rajtunk is túltett, ő ugyánis már a ki­váló dolgozó érmet is meg­kapta. Büszke rá a brigád. A gyár mögötti udvarrészen tető alatt száradnak a nyéfs téglák. Kellér-kocsin szállítja két munkás a szikkadtat a ke­mencébe, a „frisseket” még a szárítóhoz, ök is a brigád tag­jai, Oláh József és Oláh Tibor Az előbbi már három évé dol­gozik itt a téglagyárban, társa csak az év elején került ide. Munkájuk ném valami kőny- nyű. Ilyén nyárón, mint áz idei, még csak hagyján, de amikor „versenyt fűt” a nap a kemencével, szívesebben „befolyásolnák” a hőmérőt. Nem sokkal távolabb mun­kásók dolgoznak egy készülő épületen. — Itt lesz a blokküzem — mondta magyarázólag Fecz Miklós. — Nemsokára, előre­láthatólag szeptember elejére, már áttérünk a közép-blokkok gyártására, az úgynevezett elő­regyártott elemek készítésére. ÍGY TEHAT | utolsó hónapjait éli a gyár, „kimondottan téglagyári mi­nőségében”. Bár öreg, mégis halad a korral, s átadja lassan a helyét az új generációnak. Kátai Gábor A KÖZÖS gyeként perspektívája (Toncz Tibor rajza) ... hogy Nyugaton manap­ság sokat élcelődnek Nagy- Britannia és a Közös Piac meglehetősen „langyos” vi­szonyán. A brit oroszlán fel­hördült, mikor először tettek neki „tisztességtelen ajánla­tó t”, hogy ti. lépjen be. Fel­hördült, s a „hatok" Európá­jával szemben összetákolta a „hetek szövetségét”, a sza- badkeréskédelmi övezetét. — Miután az ellenakció teljes egészében csődöt mondott, közeledni kezdett a fran­cia—nyugatnémet bábásko­dással világrajött európai in­tegrációhoz. S most úgy járt, mint a „kertész kutyája”, amelyik csak akkor „harapott” a csontra, mikor látta, hogy a másik kutyának is ízlik. — Élzavarják a konctól... Hat shilling Az Aktuell című nyugatné­met revansléta lap, amelynek szélsőséges, hideghábórús hangja közismert, amint mon­dani szokás, „minden kom-( mentár nélkül” közölte a kö­vetkező, hírt: „Lord Bertrand Russellt, a nukleáris háború ellenfelét, az angol Labour Party kizárta soraiból. E nép­szerűtlen eljárás Igazolására a pártvezetőség megállapította, hogy lord Russel 6 shilling tag­díjjal van hátralékban, s ezért automatikúsan nem tekinthető már a Labour Party tagjának.” A régebbi farizeusok még 30 ezüsttel Intézték el afférjaikat, a modemek olcsóbban adják: nekik 6 shilling is elég. Ehhez a tényhez azután valóban — nem kell- kommentár. Kennedy lavinája Az emberiség reménykedett, hógy mégis elmaradnak a* amerikai nukleáris kísérletek. Azt hittük, nemcsak meteoro­lógiai és technikai okai vannak a robbantások halogatásá­nak: abban bíztunk, hogy a Kennedy kormányzat keresi a méltóságteljes visszavonulás útját. Nem így történt... A világ népei torkig vannak az „atcm-diplomáelával”. Felismerték, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha a diplomaták érvek, tervek, elképzelések helyett a legújabb típusú nukleáris bombák jellemző adatait teszik a tárgyalá­sok asztalára. Az időpont kiválasztása nem véletlen. — Mint ahogy a halogatás Is Indokoltnak látszik, ha figyelemmel kísérjük az amerikai külpolitika akcióit. Most ülésezik Moszkvában a leszerelési és béke-világkongresszus, amelyen amerikai kül­döttek is részt vesznek. Az amerikai kormány — bár a kong­resszuson nem kért szót — mégis elsőként „szólalt fél” a tanácskozáson. Ez volt az amerikai kormány válasza a tilta­kozó táviratokra, a népek nukleáris csendet kívánó felhívá­sára. Mikor a válasz „elhangzott” a Csendes-óceán térségé­ben megszűnt a rádió-telefonösszeköttetés, a Reuter hírügy­nökség rádióadásai „eltűntek”. Ezek voltak a közvetlen kö­vetkezmények. Peggy Duff, angol csillagász szerint a kísérlet következményei csak napok múlva mérhetők le. . „Napok múlva” kiderül, mennyire zavarta meg a táv­közlési munkát. Napok múlva megtudjuk: mennyire veszé­lyezteti az űrhajósok életét. Napok múlva műszerek mutat­hatják ki: a világ különböző részem lehullott csapadék ra­dioaktivitása mennyire növekedett meg. De nemcsak ezeket a következményeket mérhetjük le a közeljövőben. A robbantásnak politikai következményei is lesznek, s azok esetleg veszélyesebbeknek bizonyulnak, min­den másnál. Kennedy kormánya, nem akart kockáztatni semmit a moszkvai kongresszus idején. Nem engedhette meg magának, hogy ismét kudarcot valljon a kísérlet, s azért inkább elha­lasztották mindaddig, míg minden tényező kedvezőre „állt be”. Hétfőn sikerült robbantani. Sikerűit elindítani a lavi­nát ... Elindult az atomlavina. — Ennek a következményei pe­dig talán még napok múlva sem láthatók világosan: de nem sók jót várhat tőle az emberiség. Duff tapintatosan csak annyit jegyzett meg a kísérlet politikai vonatkozásairól; „rendkívül szerencsétlen dolog”« hogy a robbantást éppen most hajtották végre. Kennedy tehát meglódította a nukleáris lavinát „Ki tud­ja, hol áll meg, kit hogyan talál meg?” Ki udja, holnap nem kerül-e sor újabb robbantásra? Ki tudja, tétlen maradhat-e a Szovjetunió akkor, amikor az Egyesült Államok tökéletesíti a legszömyűbb fegyvert Ki tudja? De azt mindenki tudja: akik az atomlavinát elindították, azoknak nem szívügyük a béke. Országos szttlőoltványlermelási tanácskozás Abasáron A nagyüzemi oltványtermelésben is gazdaságos a hagyományosan kialakult bakhátas oltványművelés Abasáron kedden egészna­pos oltványtermelési tanács­kozást és tapasztalatcserét tar­tották, a helybeli Rákóczi Ter­melőszövetkezet közös gazda­ságban. A tapasztalatcserén mintegy százan gyűltek össze a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Agrártudományi Egyesület,'valamint az ország számos szőlőtermelő gazdasá­gának szakemberei. Dr. Tóth Dezső termelőszövetkezeti el­nök vezetésével a szakembe­rek megtekintették a világhírű abasári oltványtermelést és a kiterjedt szőlőgazdaságot, majd megvitatták az oltványterme­lés legidőszerűbb kérdéseit, el­sősorban a nagyüzemi előállí­tási módszereket. Az abasári szakemberek a hagyományo­san kialakult módszerek gaz­daságosságát bizonyították és azt gyakorlati példákkal is alá­támasztották. Az elmúlt évben előállított oltványokból példá­ul 51 százalékos volt a kiter­melési hányad. Abasáron a hagyományos módszerekkel, vagyis az előállított tízmillió oltványból több mint 5 millió első- és másodosztályút tud­tak hasznosítani, míg más te­rületeken az úgynevezett para- finos eljárással, amely ugyan lényegesen olcsóbb, mindössze 25—30 százaléka volt haszno­sítható a kitermelt oltványok­nak. Dr. Tóth Dezső, a terme­lőszövetkezet elnöke azt is el­mondotta, hogy a nagyüzem­ben alkalmazott hagyományos módszereknél az anyagi érde­keltség elvét is alkalmazták, mivel a szőlőoltvány előállítá­sa szinte minden időben meg­kívánja a gondosságot. K. A. T ehettem volna-e másképpen — kérdi tőlem egyik-má- Sik fogadott fiam, amikor bevégzett Cselekedete igazolását várja tőlem —, ugye, hogy nem tehettem volna máéképpen? S az énI felelősségem igen nagy. Minden meglesett sors, minden meghallgatott élet felelősséget tá­maszt bennem. Aki elmondta életét s nehéz cselekedeteit, az egy kicsit rám is bízza magát mindig: egy ki­csit apjává fogad, ha bátyám vagy apám is lehetne évei szerint talán. Akinek apjává szegődöm, tudo­másul kell vennem a múltját, ha a jelenét javítani igyekszem is, ha a jövendőjét felhőtlennek képzelem is. Aki panaszkodik, az mind remél! De mo6t nem panaszról akarok szól­ni, Inkább hencegésről. — Az a kérdés, jogom van-e így gondolkozni!? Amíg a termelőszö­vetkezet gazdálkodása oda nem jut, ahol én voltam a tizenöt holdamon, addig én segítek miagamon. Mert én úgy határoztam, megvárom, amíg a szövetkezet felfejlődik, akkor lépek be. De nem győztem kivárni. Meg azzal érveltek a cimborák; a ma­gamfajták siettethetjük igazán a fej­lődést. Hátha így áll a dolog, mond­tam, nem bánom1. De ennek jó esz­tendeje már! Már most én azt ér­zem*, nekem jogom van, hogy ma­gamat addig is kárpótoljam. T élutó havában, a hófúvás so­dort be Sípos István tanyá­jára, a Cifra-kertről elnevezett ha­tárrész mélyén. Hamarosan össze­barátkoztunk s elfogadtam a taka­ró», tiszta kezű Síposné ebédjét. — Mert a második tehenet is be­állítottam az istállóba, az iis húszi- literes! Gyengébbel nem is érdemes kezdeni! A két kocától harminc malacra számítok. Abból én tízet- tdzenkettőt mázsás korában akarok éledni. A kiállításon ezernógyszá- Zért vettem ezt a keltetőgépet, 200 tojás fér bele egyszerre. Ami ebből kikéi, az elejét pecsenyeosirkének szánjuk, az utoljából vagy ötszázat meghagyunk tójának. Nem favori­záltuk még eddig a baromfit, de most, hogy beszorultunk a háztáji­ba, rákényszerültünk. Valamikor én lovakat neveltem. Még versenylo­vat is vettek éntől em! Soha nem foglalkoztam méhekkel, úgy véltem, pepecsmunka! Most próbálkozók. Tavaly vettem négy családot s vagy tíz kaptárát, üresen. A tavalyi hor­dás rosszul ütött be, cukorral kell etetni a bogarakat, de nem adom fel a harcot velük. Mert hiszen! jo­gom van a családom biztosítása ér­dekében, hogy a munkaegységen felül, amivel csak tudok, próbál­kozzak! Én a szövetkezetben min­den kötelességemet teljesítem! Megmondhatja akárki! B ólintottam. Joga van, de meny­nyire, hogy joga! kötelessége, hogy biztosítsa minden lehetséges módon a családja jólétét, A takaros és tiszta kezű Síposné asztalra tette a második üveg bort. Kedélyünk egyre könnyedebbé vált. Odakint havat sodort a csípős télvógi szél. A zománcozott tűzhely­ben tűz duruzsolt. Hallgattunk egy verset két pohár között. Talán egy rövidke dalt is dúdoltunk, olyan kedvünk volt- már, ki-ki magában. Akkor Sípos közelebb húzta a szókét, mintha a pusztaságban at­tól félne, valaki kihallgat. Arca ra­vaszra stókült. — A méhekkol hogy jártam. Ma­gunk közt szólva. Hát az egészen csuda eset. Alighogy megvettem a négy családot, meg szinte féltem is közéjük nyúlni, nem ismertek elég­Néhány nappal ez után a vasárnapi látogatás után, éppen ebédnél ültünk, mint most, csakhát tavasz volt, sza­lad be a kisfiam: Nagy baj van, a cseresznyefának megdagadt az egyik ága! Kilépek, hát látom, méhraj szállta meg a virágos cseresznyefát. Persze, nem az én méheim eresztet­tek, hanem... no, mit csináljak? So­ha életemben nem fogtam én még be méheket, s nem is láttam soha, ho­gyan kell. Gyorsan elővettem a könyvemet, a Méhek között címűt, s elolvastam kapkodva a befogást, a módját. Hogy mit kell cselekedni ilyenkor? Kaptam a feleségem sza­kajtóját, és sikeresen befogtam a rajt. Még a kaptárba is sikeresen betele­pítettem őiket, abban a félórában. A lig múlik el ezt követóleg há­rom nap, ugyancsak kora dél­után, az egyik almafán keletkezett daganat, hogy a kisfiam szája szerint mondjam. Még a következő héten egy harmadik rajt is fogtam, éppen a háztájim mezsgyéjén. De ez még nem volt elég! Már javában fehér­lett az akácról lefelé a sok agacsi, tam a fára. Fél kézzel tőből lenyes­tem a gallyat, a másikkal megfogtam, s kúsztam lenyestem a gallyat, a má­sikkal megfogtam, s kúsztam lefelé. Óvatosan fel a kocsira. Egyik kezem­ben a gyeplő, másikban a gally. A lovak riadoztak, de nagyobb baj nem lett. A raj. a zsdzsegő gombóc egyre lejjebb húzódott az ágon, a ke­zem fejére, a kezem szárára. Mire az udvarra beálltunk, fele méhecske már az ingem alatt nyüzsgött. Égy szúrást se kaptam! Elvtárs, ha hiszi, ha nem, az a legerősebb családom máig is! T etszett a virtus, illően és őszin­tén ámultam. ‘ Csak jóval odébb, búcsúzáskor ötlött eszembe: hiszen ez lopás! Ha egyszer nyilván­való, hogy hogyan szálltak a méhra­jok cseresznyére, almára, akácra. Sí­pos jót nevetett rajtam: azé a nyúl, aki megfogja! Meg a méhecske is! Ősi törvény ez. Valahányszor szóba került azóta Sípos neve, én illendően elhallgatok. Akárhogyan is dicsérik (mert dicsé­rik egyre inkább), én hallgatóik, mintha orgazda volnék. Hiszen olyant dicsérnek előttem, akiről nem mond­hatok rosszat: meghallgattam őszin-*- te gondolatait. Legutóbb azt kérdezték tőlem, mit szólok hozzá, alkalmas lesz-e az au­gusztusi lovascsapat vezetőjének. Elég jó kiállás® lesz-e neki. Meg aztán szónokolnia is kell majd! Hallgattam. A találkozást is kerü­löm vele. Észrevette-e, hogy kerülöm, vagy sem, fülébe jutott-e hallgatá­som? Nem tudom. Minap elvetődtem az egyik álla- * ■ mi gazdaságba. Megnéztem a méhest is. A méhész, amint megszólí­tottam, kiigazított: főméhész vagyok! Bocsánatot kértem, s csak illendőség­ből kérdeztem egyről és másról, na­gyon unalmas, száraz embernek lát­szott, a szakmáján kívül egyébről nem tudott beszélni. Egy piilanatra mégis felvidult az arca. — Hát kérem, csuda időket élünk — azt mondja, — csuda időket! Mió­ta méhészkedők, még nem értem ilyet! Mert, hogy minden esztendő­ben nem tudtam elkerülni, hogy 8— 10 raj méhem el ne szökött volna. A rajzásai soha nem voltam' szerencsés, valahogy nem volt érzékem hozzá. Ha elkezd bogárzani, tetszik tudni, hirtelen kell cselekedni, vagy futni utánuk. Ha észreveszi az ember. Mi­óta eszemet tudom, még egy öklönv nyi rajom sem került meg! Bele szoktam kalkulálni a költség veiébe! S a napokban mi történt? Kocsi áll meg a méhes előtt. Gumikerekű. Rajta négy képtár. Egy paraszt visz- szahozta négy rajomat. Azt állította, hogy tavaly fogta be őket. Csak a kaptárát kérte vissza. A négy kap­tárát. S a nevét se tudom, úgy el- szelelt. Csuda dolog ez, kérem. Ezt én is csuda dolognak tartom! S gondolatban hozzájárulok, ** hogy Sípos Pista legyen az ün­nepi lovasünnepély éllovasa és al­kalmi szónoka. .■ egyik délben tartok hazafelé kocsin (azért vagyok én a szekerész brigád­ban, hogy a lovaim mellett megma­radhassak!). Poroszkáiva hajtok, egyszeresek az egyik ló felveti a fe­jét, s horkanva fáról. Mindjárt a má­sik is. Zsongást hallok. Felnézek az útszéli akácra, s mine}járt ott, 'felet­tünk, az akác derekán, egy karom- nyi ágon zubog, a méhraj, mint gom­bóc a forró vízben. Még kabát se volt rajtam, csak úgy, ingben hajtottunk már akkoriban, jó meleg idő volt. Semmi egyéb nálam, csak bicska a nadrágzsebben. A lovakat egy kicsit odább megcsendesitettem. Felmász­gé — akácvirágra Ideköltöztek a szomszéd kiserdőbe az állami mé­hek. Elébb még bosszankodtam is: eleszik az én bogaraim elöl az akác­mézet. Még nem is nyílt az akác, amikor már ott voltak. Egy vasár­nap által mentem a főméhészhez (volt egy segédje, azért címeztette így magái), által mentem egy kis tapasztalatcserére. Mit is mondok! Tanulni mentem én át, hogy elles­sek valamit a tudományból. Egy pár fogást legalább. Hiszen mondom, nem volt nékem azelőtt egy szem méhem sem, lótenyésztő vagyok én eredetileg. CSERES TIBOR: CSUDA DOLGOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom