Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-10 / 159. szám

1962. július 10., kedd NEPCJSAG 5 Nem magánügy • .. bért, helyre hozni egy család életét. A hivatal falai rengeteg pa­naszt hallottak már, mert, sajnos, sok társa van M. O-né- nak. G. L-né is a napokban járt bent. Kérte, vegyék állami gondozásba, a férje első há­zasságából született két gyer­meket, mert az apa kétezer forintos fizetéséből nem ad el­látásukra. Miért én tartsam őket — kérdi —, amikor sa­ját édesapjuk sem törődik ve­lük. A keserűség adja ajkára ezeket a szavakat, mert kü­lönben nagyon szereti őket, édesanyjuk sem viselhetné jobban gondjukat. De az ap­juk nélkül nem bírja tartani. A férj töprengve hallgat, amikor beidézik. Megrendülve egyezik bele, hogv ezentúl fi­zetését a- felesége vegye fel. Mert benne meg van a jó aka­rat, de ha pénzt érez a zse­bében ... Ez az ügy talán le is zárult. Még időben érkezett a segítség. NÉM TUDOM, van-e szo­morúbb, mint az, ha a gyer­mek maga kéri, vegyék állami gondozásba. Sz. Irénke szülei elváltak. Édesanyja szanató­riumban van, a bíróság ezért az édesapánál helyezte el a kiskorú gyermeket. Az apa iszik, durván bánik a lánnyal. Az fél, azt mondja, ha nem segítenek, Inkább öngyilkos lesz, de nem marad otthon. Van-e megrázóbb vád egy apa ellen, mint az, ha tizenhat esztendős lánya a halálba akar menekülni előle? A lányt azonnal elhelyezték, s az apa ellen feljelentést tesz a gyám­ügyi hivatal, ifjúság elleni bűncselekmény gyanúja cí­men. Az apát talán elítélik, de hol van olyan bíróság, mely hivatalból elrendelheti, hogy a gyermek leikéből töröltessék a rettegéssel teli éjszakák emlé­ke. Kilencvenöt gyermek sorsát zárják magukban az előttünk magasodó aktacsomók. Az írás gyermeksorsokról vall, olyan gyermekekéről, akiknek élete első éveit mérgezi a lehetetlen családi körülmény, akik ott állnak a lejtő szélén, vagy ta­lán meg is tették már az első lépéseket. Félresikló sorsok, melyek­ben eddig csak a végső ponton avatkozhatott bele a társada­lom, mert azt mondták: családi ügy, magánügy. Most már nem az. Az egész társadalom vi­gyáz, hogy a Kis D. Lajoska és társai rendezettebb környezet­ben nőjjenek fel. VAN SEGÍTSÉG, mert nem lehet többé magánügy a kallódó gyermek sorsa. Hiszen, nem mindegy, milyen emberek lépnek örökünkbe. Deák Rózsi ... hogy a nyugati jobb­oldali szervezetek dühödt kampányt szerveztek a kö­zelgő helsinki VIT ellen. Az uszítók táborából persze nem maradhatott ki az imperia­lizmust egyre gátlástalanabb módon kiszolgáló revizionis­ta szociáldemokrácia sem. Legfőbb érvük: hogy a Vi­lágifjúsági Találkozó lénye­gében kommunista akció — amelytől a „szabad világ” fiainak eleve kötelességük távol tartani magukat. „Do­kumentummal” is rendelkez­nek, ugyanis a SYL, a finn diákszövetség határozottan kijelentette: a fesztivál a szervezet akarata ellenére jött létre. Igaz, kétes értékű ez a „dokumentum”, mert a finn diákszövetség nemcsak a Nyugat ifjúsága nevében nem beszélhet, de — tisztesség ne essék — még a finn fiatal­ság szószólója sem lehet, hi­szen a diákság — mint az is­meretes — nem a legnépe­sebb rétege az ifjúságnak. Napvilágra kerüt viszont egy valódi dokumentum. amely magyarázat nélkül is. bizonyít: A finn szociálde­mokraták 35 millió márkát költöttek a találkozó '— el­lenpropagandájára. (zár) A Móric% Zsigmondsoroxat sikere Az ünnepi könyvhét „terí­tett asztalára” tette le szép ajándékul a magyar Helikon Könyvkiadó a Móricz Zsig- mond-sorozat első kötetét. A teljes sorozat — hozzávetőle­gesen 10 000 oldalon és 10 000 példányban lát napvilágot. A könyvbarátok érdeklődéssel fogadták és vásárolták az első kötetet, amelyben hét regény — Sárarany, Harmatos Rózsai, a Galamb Papné, Árvalányok, az Isten hátamögött, Kerek Ferkó, Nem élhetek muzsika­szó nélkül — jelent meg. A kötet — ízléses szép kivitel­ben bibliaöl papíron — meg­nyerte a szép könyvek bará­tainak tetszését és bizonyára örömmel fogadják a hírt; nyomdában van már a máso­dik kötet is — a Jószerencsét, a Fáklya^ a Légy jó mindhalá­lig, a Házasságkötés és a Kis veresihajú című regényeket ANGYALI ÜDVÖZLET U Thant lakást keres Nem mindennapi pereskedés zajlott le at elmúlt hetek« ben New Yorkban. Bizonyos William Wholey nevezetű úri« ember, tősgyökeres New York-i háztulajdonos perelte lakó­ját, aki, eredetét nézve, tősgyökeres burmai, de hivatali rangjánál fogva kénytelen Amerika legnagyobb városában lakni. Nevét az egész világ ismeri: U Thant, az ENSZ ideig­lenes főtitkára. Hogyan került a világszervezet magasrangú tisztviselője a legfelsőbb manhattani bíróság ítélőszéke elé? Ügy, hogy nem tartotta tiszteletben az amerikai életforma íratlan tör­vényeit. A válasz egyszerűnek tűnik, de mégis magyarázatra szorul. Hiszen perelni kerek e földön csak írott törvények megszegéséért lehet, — s ez még egyelőre az Egyesült Álla« mokban, a „korlátlan lehetőségek” hazájában is így van. ' U Thant mégis íratlan törvények figyelmen kívül ha­gyásáért került a mérleget kezében tartó, bekötött szemű istennő színe elé. Az ENSZ ideiglenes főtitkára eltekintett attól a mélyen begyökerezett amerikai „szokástól”, miszerint színes bőrűeknek nem adnak lakást a „fehér” negyedekben, vagy ha ez elkerülhetetlen, a tulajdonosok akkora házbért követelnek, hogy az igénylő már nyúl is a kalapjáért. U Thantnak persze nem lehetett azt mondani, keressen haj­lékot a négerek gettójában. A manhattani lakóház - tulajdo­nosa azonban kereken 1204 dollárt kért burmai bérlőjétől egy olyan lakosztályért, amilyenért 400 dollár is sok. Az ENSZ főtitkára megengedhette magának, hogy egy darabig tűrje Mister Wholey szégyentelen sápolását, de miután már 1? 000 dollár többletet fizetett házigazdájának, kifogyott a türelemből — esetleg a pénzből is —, és óvást emelt New York állam házbérszabályozó bizottságánál. A bizottság kötelezte Wholey urat, hogy a törvényes szintre csökkentse a házbért. A háztulajdonos erre viszont azzal a követeléssel állt elő, hogy lakója fizessen havi 448 dollárt külön a bú­torért. U Thant most már nem hagyta magát, visszautasí­totta a szégyentelen követelést, hiszen annak idején a lakást bútorozottan bérelte. Mister Wholey ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy beperelje a diplomatát. Azzal a hamis váddal ráncigálta bíróság elé, hogy „barbár módon megrongálta és tönkretette” lakosztálya egész bútorzatát. A tűzbejött háztulajdonos mindenféle rágalommal illette lakó­ját, mivel azonban semmit sem tudott tényekkel alátámasz­tani, végül kénytelen volt beismerni, hogy a burmai diplo­mata Igazi „gentleman”, nagyon csendes és jóravaló ember. Látván, hogy keresetét menthetetlenül elutasítják, a tulaj­donos kijelentette: tulajdonképpen nem is U Thant a hibáz a bűtor megrongálásáért, hanem a kandúrjai S szemrebbe­nés nélkül 60 000 dollárra értékelte a macska okozta káro­kat. A tulajdonos állításainak és követelésének teljes kép­telensége ellenére a bíróság semmit sem tett azért, hogy le­szoktassa a rágalmazót az oktalan pereskedésről. Maga az ítélet is meglehetősen kétértelmű: U Thant lakosztályából „a bútorok elhordása elhalasztódik”... Az ENSZ Ideiglenes főtitkára most más, nyugalmasabb lakást keres magának, kevésbé ellenszenves házigazdával, ami cseppet sem könnyű New Yorkban. A State Depart- ment-hez, az amerikai külügyminisztériumhoz szinte no« ponta érkeznek panaszok az afro—ázsiai országok diploma­tái részéről az őket ért különböző sérelmekkel kapcsolatban. Az egyik magasrangú diplomata például nemrég arról pa­naszkodott, hogy egymás után tiz helyen utasították d lakáskéréséit „csupán azért, mert ázsiai”. Az sem megy ritka­ságszámba, hogy az afrikai, ázsiai és latin-amerikai ENSZ- képviselők sértéseket és fenyegetéseket tartalmazó leveleket kapnak. Emlékezetes, hogy az EN8Z-k8zgyűlés XV. ülésszakán vita tárgyát képezte az a faji megkülönböztetés, amely a színes bőrű ENSZ-tisztviselőket sújtja. Egyes küldöttek javasolták Is ezzel kapcsolatban, hogy az ENSZ székhelyét költöztessék civilizáltabb, vendégszeretőbb országba, ahol senkit sem fenyeget faji diszkrimináció. Ügy látszik azon­ban, hogy az amerikai rasszisták mit sem törődnek mind« ezzé1, és a világszervezet többrendbeli tiltakozásával, ha már az ENSZ ideiglenes főtitkárával szemben is a szégyen­teljes faji megkülönböztetés módszereit alkalmazzák. D. Gy. délyi trilógia három részét — Tündérkerti, a Nagy fejedelem, a Nap árnyéka — egy kötetbe gyűjtve adja az olvasók kezé­be. (MTI) tartalmazza —, amely októ­berben kerül a könyvesboltok­ba. A harmadik kötet kará­csonyra jelenik meg és az Er­AKTÁK SORAKOZNAK előttünk. Félresikló sorsokról vallanak, fiatalokról, akiknek rettegés az élete a részeges apa miatt, és ami tálán ennél is szomorúbb, az iszákos, er­kölcstelen anya miatt. Fiata­lokról vallanak az írások, aki­ket a rendezetlen családi kö­rülmények indítottak el a lej­tőn. Egerben a gyámügyi hiva­talban 95 kiskorú gyermeket tartanak számon, akik veszé­lyeztetett körülmények között élnek, olyan családban, ahol nincs biztosíték arra, hogy be­csületes emberekké csepe­redjenek. E számhoz szomorú statisztika járul. Közülük negyvenhat az alkoholista apa miatt került ilyen helyzetbe. S ahol az apa alkoholista, ott társul ehhez a nyomor, a szű­kös lakásviszonyok, a durva bánásmód, az erkölcstelenség. 95 leendő emberről van szó, akiknek viaszként formálható lelkében kitörölhetetlen nyo­mot hagynak ezek az eszten­dők. Az egyik gyermek tragé­diája a válópernél kezdődött, a másiké annál az első pohár­nál, mely mámorossá tette az apát, felejtetve vele, hogy ott­hon várják. ... ÉS AKKOR belerúgott a babakocsiba. A pici fiam fel­sikított. Alig tudtam meg­nyugtatni. A szomszédok is bejöttek. Aztán elvitték a rendőrök. Amikor kijózano­dott, hazaengedték. És talán már holnap újra kezdődik az egész... segítsenek ... A két­ségbeesett fiatal asszony, a héthónapos M. Lajos anyja se- gélytkérően néz körül. Sze­mében rémület ég, félelem a holnaptól. Két esztendővel ez­előtt, amikor összeházasodtak, nem így képzelte életüket. Szerette a férjét, bízott abban, hogy a szerelem nagy erő, olyan nagy, hogy képes meg­változtatni egy embert. Hiszen olyan szép szavakkal ígérte: ha az ő asszonya lesz, lemond érte az italról. Szépek voltak az első idők, de hamar megkeseredett a mézes hetek édessége. Először csak egy pohárra tért be a ba­rátokkal, aztán az egy pohár­ból több lett. Részegen jött haza, kötekedett, kezet emelt az asszonyra, ö tűrt, mert már útban volt a gyermek. Bi­zakodott, hátha másképp lesz, ha a kicsi világra jön. Meg­született — és minden maradt a régi. A múltkor, hogy része­gen jött haza, a gyerek kocsi­jába is belerúgott. Milyen két­ségbeesetten sírt fel a gyerek. Hát most már nemcsak maga miatt kell félni? Erre nőj jön fel a gyermek is? * M. O-né, amikor látta, hogyj egyedül nem boldogul, segít-3 séget kért. Meghallgatták ésj behívták a férjet is. A gyám-J ügyi hivatalban meg j uhás z-^ kodva ígérte, elvonó kúrára^ megy. Együtt mentek haza, ai férj telve jó szándékkal, az' asszony bizakodással. Aztán* egy hét múlva kezdődött új raj az egész. i. A GYÁMÜGYI HIVATAL; most már erélyesebben lép! közbe. Ha nem sikerül jobb; belátásra bírni az embert, bí-! róság elé állítják — a gyér-* mek védelmében. És lehetőség! van arra is, hogy kényszerít-* sék elvonó kúrára. Talán így! meg lehet még fékezni azem-*-=Tj William Hull angol tisztéle-! tes úr igazáiH. buzgó hittérítő.' Az volt például a leg-; hőbb kívánsága, hogy a mii-' liók meggyilkolása, miatt ha-; lálraítélt és kivégzett Adolf. Eichmannt — elkárhozása előtt az igaz hit útjára vezesse. E; célból több alkalommal és hosszan elbeszélgetett a gálád tömeggytikossal. Adolf Eich- mann azonban semmikép nem akart az igaz útra térni, igaz, ideje sem volt rá. Elpusztult, mielőtt William Hull angol tisvteletes úr elérte volna a célját. Node, hogy a pompás anyag mégse vesszen kárba, a derék brit pap most nagy summa dollár ellenében az USA-ban kiadatja könyvét Beszélgetéseim Eichmannal címmel. No lám, nem rossz italét a térítés. — kavics — írtam már riportot este, haj­nalban, rekkenö vasárnapon és zimankót hétköznap dél­után, de mindeddig nem vál­lalkoztam arra, hogy éjszaka tartsam kezem a város meg- lassúsodott ütőerén. Ezen a szombati estén is hazamen­tem volna, ha a barátok Má­ján nem hallom meg a követ­kező „eddig még soha el nem hangzott’ párbeszédet. ★ — Nézd, hogy csillog a folyó vize! — Milyen szépen ' ragyog hullámain a holdfény! — Szeretsz? Tekintve, hogy minden híd­nak két korlátja van, a má­sikra könyököltem, háttal az ifjú párnak s bár nem hallot­tam az örök kérdésre felelt örök választ, megpróbáltam , nézni a patakot. Szép volt, ott­honosan kedves az éjfél felé ;közeledő, melegedő éjszaká­ban összehajló fa alagútjaival, [de sehogysem sikerült folyá­snak néznem. A holdfény sem [reszketett a tó, akarom mon- \dani a patak vizén. | Aztán ellépdeltem onnan, •mert rájöttem — egyedül ta- [Ián még a folyót is pataknak •nézné az ember! ★ * Nem akartam elszalasztani la kedvező álkaimat, felfrissül­je a riport lehetőségétől visz• [szafelé vettem utam a város­iba. Néhány pillanatra megáll­ítom az Anyák boltja előtt. •Szép kirakatában szebbnél •szebb, ízléses ruhácskák. Nyil­ván most rendezték — gon- rdoltam. vés, szőke tanítványom meg­lehetősen bizonytalanul lépett utánam. —■ Ne tessék haragudni, ül­jön le közénk! — kérte. — Hogy legyen ott egy csaj is? — s most már elindultam végleg haza. — Tessék várni! — hallom az utca végén. Mind a négyen jöttek. — Csak egy kicsit tán­colni akartunk, dehát rendelni kell valamit! Ettől a sok sör­től egész elbutultunk — men­tegetőznek egymás szavába vágva. Igen! Tisztelt Ifjúsági Büfé! „Valamit csak rendelni kell”. De hol a megígért szeszmentes, táncos hely? Nem mindig az üzlet az első! Az ember a leg­fontosabb, s talán most az íf-* júság, akikre nagyon sok fel­adat vár! Hazáig ők beszéltek, Szégyellték magukat s a hir­telen találkozás hajdani taná­rukkal — ilyen körülmények között — kijózanította őket. ★ Jóval elmúlt éjfél 'mire ha­zaértem. Most már valóban felderengett a Hold az égen. Mennyi mindent rejt az éjsza­ka sötétje! Mennyi szép és mennyi homályos dolgot. Eszembe jutott az édesapa ideges topogása az éjszakai ügyeletes patika előtt, beteg gyermeke orvosságra várt. A könyvbe temetkezett ügyeletes taxis, a moziból nevetgélve hömpölygők tömege s mégis nehezen aludtam el. A fiúk jutottak eszembe. Hiszen nem a Grillben találtam rájuk, ha­nem a számukra megnyitott helyen. Cs. Ádám Éva Megmondom őszintén, sajná­lom ettől a félhomályos mula­tótól ezt az egészen mást je­lentő címet. Itt sincs több fia- tíl, mint másutt, de sajnos, itt is ugyanolyan körülmények között töltik a szombat estét, mint másutt. Ahogy körülné­zek, látom sok a fiú. De az idősebb generáció is itt van, akik közül nem egy versenyt dühöng a zenekarral, hiszen az éjfélig fogyasztott szesz nem marad csendben az em­berben. Ni csak! Az egyik asz­talnál régi tanítványaim ül­nek. — Mi van, gyerekek? Egész jó betermeltetek! — mutatok a négy fiú előtt álló legalább tizenöt sörösüvegre. — Áááá! — húzza egyikük a szót. — Nemrég még itt ül­tek a csajok is, de az egyik­nek olyan háklis muterja van. hogy tizenegy órakor elvitte őket — vallja bánatosan a ré­gi osztályfőnöknek. — Ejnye, Joci — nézek rá furcsán —, hogy beszélsz? Nem erre tanítottunk! — Igyunk tanárnő! Ne pré­dikáljon! Magát szerettük a suliba, de úgy látszik, öreg­szik, ha már éjfél kürül is ok­tat! Meglepetésem nagyobb volt megbántottságomnál, szó nél­kül otthagytam őket. A másik három elég bambán nézett utánam. Az én hajdani ked­zó, kit idősebb hölgy kísére­tében. Egyik gyerek se lehet több tizenhat, tizenhétéves­nél és sóvárogva nézik a tán- colókat. — Nem lesz kicsit későn a takarodó? — kérdem. — Semmi köze hozzá! — csattan az egyik kísérő szava. Nem szeretem, ha nyilváno­san sértegetnek. — Lehet, hogy az anya be­szél belőlem, de szíves etije­delmükkel újságíró vagyok s ha barátságosan nem besze­getünk, akkor most ilyen mi­nőségben kérek felvilágosítást! — lettem én is erélyesebb. — Lányok! Egy perc alatt sorakozó a ház elótt! Megyek én is! Hagyjon minket az elv­társnő! Annyira könyörögtek egy kis kimaradásért a lá­nyok. Nagyon messziről, Szom­bathely mellől jöttünk, gon­doltuk itt nem köt bele senki egy kis kiruccanásba — mond­ja — s mire a végéhez ér, már ki is vonyltak a megszeppent lányok. Intő példa ez! A szülők bíz­nak a nevelőkben, de úgy lát­szik egy-egy kirándulásra nem árt, ha elkíséri a csoportot né­hány szülő is. Valóban nem történt semmi. Am arra sincs szükség, hogy a homályba bo­rított táncparkett éjféli ese­ményeit „tanulmányozzák" az otthon bizonyára jól nevelt kislányok. Ezek után valóban kíváncsi voltam az Ifjúsági Büfére. — Ugye szép, kislány? — áll meg mögöttem valaki. Majdnem elnevettem ma­gam. Mire jó az éjfél! Kislány­nak nézik az embert! Nem is fordultam meg úgy válaszol­tam. — Szép, ízléses. — No de nem akar tán reg­gelig itt állni? Hazakisérem, jó? Most már megfordultam is nevetve néztem a gyereknyi kis katonát, ö is meghökkent, de nem vonta vissza és így el­indultam vele felfelé a főut­cán. — Ügy látom inkább magá­nak lenne szüksége kíséretre, hiszen éjfélig biztosan a lak­tanyában kell lennie! De mondja csak, ez maguk felé így szokás, csak úgy megszó­lítani valakit? Honnan tudja ki miért van az utcán éjjel? — mondom. — Hát.., — hápog a csaló­dott gyerekember — nem szoktam én, de a többiek min­dig hecceinek, hogy senkit se merek megszólítani. Már az Otthon vend ’ lő előtt állunk. Búcsúzáskor meg­csillan a kezén a karikagyűrű, ö is odapillant, és bizony el­pirul. — Ne tessék haragudni és ne tessék megírni abba az új­ságba, mert nagyon szégyel­lem és mert nekünk is jár. ★ Az étterem sarkában leg­alább tizenöt szép szál leány­Szombaton éjfél körül...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom