Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-06 / 156. szám
1962. július 6., péntek NEPCJSAQ 5 j Hogyan teljesítik a kongresszusi versenyvállalást? Immár két hónap telt el azóta, hogy a kongresszusi versenyvállalások a legtöbb üzemnél vagy vállalatnál papírra kerültek. Az eltelt idő alatt születtek pozitív és negatív eredmények, már aszerint, hogy az egyes helyeken milyen lelkiismeretességgel tartották felszínen a kibontakozó versenyszellemet. A HEVES MEGYEI Malomipari és Terményforgalmi Vállalat üzemegységeinek versenyvállalásait és a részleges eredményeket vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy a vállalt hatszázezer forintos termelési értékkel szemben az összeg egymillió forint fölé emelkedik, éves viszonylatban. A tevékenység szerint három tényezőre bonthatnánk a vállalat üzemeinek munkáját: a termeléssel foglalkozó üzemrészekre, a felvásárlásra és a takarmány keverésre. A köny- nyebb áttekintés végett vizsgáljuk tehát meg részleteiben az egyes működési és termelési ágakat. A termeléssel foglalkozó üzemeknél, tehát a malmoknál, főleg a tíz tonna termelésre jutó béralap alakuláséra, az önköltség csökkentésére tettek felajánlásokat. A legutóbbi felmérések alapján csupán a hatvani malomnál mutatkozik a vállaláshoz mérten pozitív eredmény. Itt az új, modem berendezés, a korábbi beruházások adják már az év első felében a nyereséges termelést. A többi malomnál pedig a legkritikusabb időszak éppen az első félév — már a termelékenység szempontjából —, mert a tekintélyes összeget kitevő karbantartás a béralapot, tehát áz önköltséget terheli. De még ilyen körülmények között is elmondhatjuk, hogy a termelékenység mutatói a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva javulást mutatnak. — A következő versenypontunk, illetve i vállalásunk az egy mázsára eső kiőrlési többletérték, forintra átszámítva — néz fel az asztalon fekvő papírokról Pethes Ferenc szb-tit- kár. — ERRŐL MONDJON valamit bővebben, mert a kívülállók így nem értik meg, a szak- kifejezések miatt. — Egy mázsa búzából a tervünk szerint 99—83 kilogramm őrleményt, tehát lisztet és korpát kell kapnunk. Ezt a meny- nyiséget azonban különböző tényezők befolyásolhatják: a lelkiismeretes munka, a termény minősége és nedvesség tartalom. Általában 13 százalék nedvességet tartalmazó búza kerül be a raktárakba és az ilyen terményt meg kell mosnunk, hogy elérje a 14 százalékos nedvességtartalmat. — Ez miért szükséges? — A 14 százalékos nedvességnél legjobb az őrlés, tehát javul a minőség. Egyébként a minőséget a búza fajsúlya is befolyásolja. Jobb fajsúly, kevesebb korpát és több nulláslisztet jelent. — Ennél a versenypontnál milyen eredmény várható? — Az eddig nyert összeg 900 000 forinttal több, mint a tavalyi...! Az egy mázsa terményre eső Önköltség ■ alakulásával kapcsolatban még adatokkal nem szolgálhatunk, hiszen ezen a téren a közeli hetekben vizsgáznak majd a vállalat összevont kirendeltségei, amikor megindul á terménybeadás. Sőt, összehasonlítást nem tehetünk az elmúlt évekkel szemben, hiszen a mostani idő merőben új módszereket, szervezési tapasztalatokat helyezett előtérbe. Mindenesetre — és minden bölcselkedéstől mentesen — szeretnénk néhány pozitívumra felhívni a figyelmet. Az önköltséget talán legjobban befolyásolhatja az anyagmozgatás szervezettsége: a megfelelő helyen való tárolás, amely- lyel hatalmas fuvarköltséget takaríthatunk meg. De figyelemmel kell lenni a vagonkötbérekre, illetve a kocsi álláspénz minimálisra való csökkentésére is. A MÁSODIK lényeges pontként a felvásárlást említettük. Ezzel bővebben foglalkozni és a vállalások eredményeit értékelni nem tudjuk, hiszen még előttünk van ez a feladat. Mégis, akad egy-két szempont, ahol már mutatkoznak eredmények, illetve előkészítő jellegüknél fogva, még a későbbiek folyamán js mutatkozhatnak. Egyik: a szerződéskötés tervszerű menete. Ezt a vállalási pontot 101,5 százalékra teljesítette a vállalat. Míg a szabadfelvásárlásnál a tervezett 1600 vagonnal szemben 1689 vagont kötöttek le. A harmadik lényeges pont, amely a fejlettebb takarmánybázis megteremtése miatt döntően lényeges: a takarmánykeverők helyzete. Ludason az év első negyedében 145,5 százalékra' teljesítették a keverési tervet, amely mennyiségben a 890 tonna tervezettel szemben 1259 tonnának felel meg. Sarudon az 500 tonnával szemben pedig 702 tonna keveréket készítettek. Itt is felvetődhet a kérdés: szükség van-e ilyen mennyiségű táptakarmányra, amikor tavaly a vállalat ezen a téren még a tervet sem tudta teljesíteni az igénylés hiánya miatt. Szükséges! A termelőszövetkezetek most az egyre gyarapodó állatállomány miatt olyan ■ mennyiséget igényelnek, hogy a vállalatnak gondot okoz az igények kielégítése. Attól függetlenül, hogy a ta-- karmánykeverésnél anyag- takarékosságról nem beszélhetünk, az önköltség fokozott csökkentésére fokozott figyelmet kell fordítani. Fontos a munkaidő kihasználása: amíg az egyik tápot keverik, a másikat már előkészítik. A szállítás gépesítése is jelentősen befolyásolja az önköltség alakulását. LELKIISMERETESEN fog lalkozik tehát a versenyszervezéssel a Heves megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat szakszervezeti bizottsága. Laczik János ... hogy az amerikai hadügyminisztérium antikommu- nista filmet hozott forgalom ba. A filmről néhány tábornok dicshimnuszokat zengedez, — kórusban a kormánypárti honatyákkal. Rajtuk kivül kevés ember tetszését nyerte el az alkotás. David Shoup, a tengerészgyalogság parancsnoka ingerülten válaszolt a film erényeit bizonygató Storm Thurmond szenátornak: „Kinek tartja & ezt a beszédet — gyerekeknek? ötéveseknek?" Ezzel a filmben „fellépő” Joseph Caroll áltábornagyra gondolt, aki a következő „nagyjelentőségű” kijelentéseket teszi a nézőknek, akiknek harmincnégy perest rabolt el az idejéből: „Materializmus azt jelenti, hogy az ember csak egy állat” s magyarázatként még hozzátold ja: „A kommunizmus istentelen gonoszság." Kommentár helyett csak annyit: „Az amerikai hadsereg minden katonája számára kötelezővé akarják tenni a film megtekintését. zár Egyhetes váltással Hatvanban rendezte meg a megyei úttörő-elnökség a kisdobos vezetőképző tábort, ahol Murcsá- nyí László városi úttörő-titkár vezetésével és Irányításával, Tamásfalvy Aladár gazdaságvezető nagyszerű napi beosztása mellett, a pajtások elsajátítják mindazt a tudást, amely az év folyamán kisdobos-munkájukban segíteni fogja őket. (Foto: Kiss Béla) Már évekkel ezelőtt közhírré tétetett, s mostanában szavahihető emberek ismét megerősítették —, hogy Egyiptom déli részén magyar eredetű törzseket fedeztek fel. A napokban megtaláltam Vérrög Rajmund fajvédő újságíró riportját, amelyet a magyar származású arabokról írt, 1944-ben. Címe: Magyar vér a Jeges-tengertől a Fokföldig. íme a riport: „Turáni vérvalóságunk nem ér véget az ezeréves magyar állam- ’ság határgyepüinél. Tologatjuk, egyre tologatjuk ezeket a gyepüket egyszer már a Don partján is tősgyökeret eresztettünk, de ezt tövestül kitépték. A hungarista fegyverek döreje adja Európa újjászületésének nagyszerű szimfóniáját, s most, íme, kiderült, nekünk ezen a földrészen kívül is küldetésünk van. Szent küldetésünk biztosítani testünkből szakadt utódainknak, hungaro-ma- gyärjainknak, hogy adSzittya szívvel Magyarábiáért...; dig nyújtózkodhassanak majd, ameddig őseik takarúja ért. Fejüket pihentethessék a Kárpátok havas csúcsain — hidegfejű megfontoltság — rád fér, ó temperementumos, mindent nyaklisan csak- ezértis csináló fajtám! —lábukat pedig a Nílus millió hektárokat elárasztó hullámaiban moshassák. A hungarista nagyvilág legkiválóbb koponyái (egyenként 4—5 ezer köbcentiméter) derítettek fényt az angolszász plutokrata-bolsevista misztifikációra, ami szerint a húszmillió magyar fajtestvér megelégedhetne Európával is. Most napvilágra kerültek azok a vérdokumentumok, amelyek kétségbevon- hatatlanul bizonyítják: a magyar fajt nemcsak az Etelköz iszapjából, a Duna kavicsából gyúrták, hanem a krisWy- tiszta magyar vér fajasszimilálta az arabság elitjét is. Magyar arabok Afrikában! Magyarabok! Delejes mágnesként vonzotta ez a népsziget nemrég nagy szövetségestársunk, Rommel páncélosait is. A hallhatatlan marsall szinte nem is tudta, mi fordítja olyan ellenállhatatlanul délkelet felé a harckocsik botkormányát: most fény derült a titokra. A Themze- parti anglo-brit ármány nem engedte akkor, hogy a német nép védői elkerüljék a Mont- gomery-féle ágyúk füzét. A két úmép (Herrenvolk) így nyújtott testvéri jobbot egymásnak, s az afrikai élettérben lezajlott idillt így zavarta meg a bajkeverő brit szennyhadviselés. Magyar talajgyökér virít a Nílus árterületén: magyarabok ágyékából fakadottan... Magyar talajgyökér, amelyből fa nő, s a fa termését fajidegen magtárakban gyűjtik össze. Magyar fajtestvérek... Arpádsávos arabok, akik csak szívük mélyén viselhetik véreszméik büszke jelvényeit. Egyiptomsági turániak, akik elől Kairó és Khartum ködmisszionáriusai eltitkolják, hogy a Kárpát-medencében ringatták őket (micsoda fenséges nagy medence, csak egy ilyen hatalmas bölcsőben lehet faj magyarosan ringatni a magyart!). Eltitkolják az úttörők neveit, a hungaropionérokét, akik talán janicsárok voltak, mikor elszakadtak véreiktől, képesek voltak janicsárruhába öltözni csak azért, hogy a magyar magyarság még nagyobb térségekben fajtisztázódjék. Magyarabok! «= A Sors istencsapása és az isten sorscsapása, hogy az anyaország kimaradt az Egyesült Ma- gyarab Köztársaságból. (Ez ugyan később alakult, de kuss a kicsinyes defetistáknak!) Pedig köztudott dolog, hogy mi már negyven- nyolcban is turánkod- tunk a Duna—Nílus konföderáció mellett. Itt az ideje, hogy végre egymásra találjunk délszaki testvéreinkkel, akiknek esetleg — addig is, míg ki nem verjük a fejükből ezeket az anglokrata agykoholmányokat — korlátozott autonómiát •• adhatunk. A Fokföldig érnek a magyarság fa jgye púi. Ugorság küzd az első sorokban a Duna partján (míg el nem felejtem, mindenki sötétítsen be idejében, mert a nyugatonigger bombaterroristák még a kivilágított lőszergyárakat sem kímélik!) Ugorság hullatja munkás verejtékét a sivatag étetsar- jasztó humuszára is. Ugorság, magyarság, magyarabság, hunga.ro- arabság.ái egy nép ez, csak a tájszólás különbözteti meg őket. (Apropó, ha holnap élve ébrendünk, nem kellene megalapítani a Ká- naáno-Hungaro Arábiát?)" (garas) uto-utcmm Eger Városi Tanács végrehajtó bizottsága néhány héttel ezelőtt határozatot hozott, amelyben az egyik új, az úgynevezett „Sánc városrész" feletti kis utcának a „Szőllőske utca” nevet adta. Ennyi röviden a hivatalos állásfoglalás. És most nézzük, honnan is származhatott ez az érdekes utcanév? ★ Az Eger patak völgyében az állandó jellegű letelepülés — tudomásunk szerint — a X.— XI. század fordulója körül indult meg. A honfoglalás után több mint egy évszázadnak kellett eltelnie, amíg a magyarság életkörülményei annyira megváltoztak, • hogy kialakulhattak a városok. Az itteni, talán még előbb is megvolt bizonyos népességtömörülés azzal válhatott várossá, hogy István király 1009-ben itt alapította meg első püspökségeinek egyikét. A völgy fölé merészen kiugró várdombon csakhamar megindultak az építkezések — hogy aztán ezen a hegyháton, majd az alatta elterülő völgyszűkületben kialakuljon a középkori Magyar- ország egyik legnevezetesebb, Nagyhírű városa: Eger. Azon túlmenően1, hogy a város püspöki székhely volt, a különösen a tatárjárás után fokozatosan meginduló sző’őt elépítések, — általában pedig a feudális gazdasági viszonyok — maguk után vonták, hogy itt ne csak maga a központi település, de a környék is fejlődjön. így került sor a város közelében számos népes falu kiépülésére, amelyek Eger vonzás-köze tóba esve azzal évszázadokon át a legszorosabb kapcsolatot tartották fenn. A környékbeli, — a XIII. században már létező falvaink egy része még ma is virágzó település. Ezek közé tartozik — hogy csak néhányat említsünk — például a nemrégiben közigazgatásilag Egerhez csatolt Felnémet is. Kezdetben Felnemith, Németi, Felnempti néven emlegették, r— amely már egy 1261-ben kelt királyi okiratban szerepel —, ■ vagy az ugyancsak igen régi, ma is fontos közeli község Makiár, — az 1332—37. évi pápai ti- zedjegyzék „Mackar"-ja, Andornak — és mások. Ezek — az Eger környéki középkori községek tehát még ma is állanak, de bizony sok olyan, valamikor virágzó faluról tudunk, amelyek a történelem viharai alatt elpusztultak, ahol kő-kövöo nem maradt, emléküket ma már csak a hagyomány, néhány dűlő vagy utcanév, vagy megsárgult írások idézik... Ilyen egykori — de ma már nem létező — községek voltak Eger közvetlen közelében: Al- magyar, Czegléd, Szőllőske és Tihamér. Almagyar feküdt legközelebb magához Eger városához: közvetlenül a mai Szarvastér északi bejáratánál állott a „Maklári-kapu”-nál, attól délre terült el. Egyes utcái talán felnyúltak a közeli domboldalra is, azokra a részekre, amelyek ma is az „Almagyar- dűlő” névre hallgatnak. Almagyar község az Eger városközpontját jelentő várból mindig könnyen megközelíthető volt, hiszen a mostani Almagyar utca már a középkorban is kiépült, csak akkor mint „Kovácsok utcáját” emlegetik az okiratok. A község írásos történetünkben először a XIV. század közepén szerepel: Nagy Lajos királyunk egy 1362. október 17- én Makiáron kelt szabadságlevelében „Al-magyari” községnek engedélyezi, hogy minden pénteken1 vásárt tartsanak. (Íme, az egri hetivásár ezidén üli 600 éves jubileumát!!) — De úgy látszik az egri polgároknak nem tetszhetett a közeli falu kiemelkedő vásárjoga, mert azt már 1406-ban Zsig- mond királynak meg kellett erősíteni, majd 1424-ben újból megtiltotta az egrieknek a vásárok akadályozását. A kicsi, de úgy látszik gazdag község a XVI. s>zózad közepéig szépen fejlődött. A mohácsi vész utáni zavaros időket azonban természetesen ez a település is megérezte, gazdái hol a püspök, hol a különböző kényurak, várkapitányok voltak — így például feljegyezték, hogy az 1540-es években Perényi Péter kapitánya: Varkoch Tamás itt „sem adminisztrálni, sem ösz- szeími nem engedett, az illetményeket ő maga .vette fel...” Az 1552-es török ostrom idején a község leégett, bizonyára az épületek is súlyos károkat szenvedtek, mert később már nem tudta visszanyerni azelőtti szépségét. 1596-ban azután a falu teljesen megsemmisült. A XVII. századi iratok már mint elpusztult helységről emlékeznek meg róla. A helyén csak az 1710-es években kezdtek felépülni a makiári hőstya északi részének házai. Almagyarról ma Egerben utca és szőlőhegy van elnevezve. Czegléd — egriesen Cigléd — község Eger és Felnémet között, a keleti dombokon épült, ott, ahol ma a ciglédi dűlő lankái érlelik a pompás szőlőtermést. A falu mindig az egri püspökség birtokaként szerepeit, szinte összetartozott Felnémettel, legtöbbször, mint ennek a nagyobb községnek a „vizentúli” kiegészítő részét emlegették. Talán nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy dacára a püspök-földesúmak, a XVI. század közepén már alig volt katolikus lakosa Felnémetnek és Czeglédnek. Legalább is 1579-ben két lelkésze, volt itt a református feíekezetnek, akik mint „Krisztus egyháza szolgái” szerepeltek, — valószínű, hogy közülük áz egyik Czegléd községben működött. Az eléggé népes falu sorsa hasonló volt, mint az előbb említett, Almagyaré: az 1552. évi ostrom után újból benépesült ugyan, de a XVII. században már, nyomát sem találjuk. Tökéletesen elpusztult ezen településünk emlékét a Cegléd- dűlö és a Cifrahóstya egy kis utcája idézi. Tihamér a környező, megsemmisült falvaink legnagyobbika volt. A mostani Tihamér — a vasútállomás környékén, az Eger—Kistályai út mentén és a Kőporosi szőlők — alatt állottak házai. Almagyarhoz hasonlóan igen régi település. IV. Béla oklevelei, mint „Tehem”, — „Tehe- mer", — „Tyhemer” faluról már megemlékeztek róla. Középkori fejlődését mutatja hogy 1544-ben, míg Almagya- ron 5, Czegléden 11, addig Tihaméren 27 „portát’ jegyeztek fel az adóösszefrások. Tihamér is az 1596-os ostrom idején semmisült meg, hogy többé ne is szerepeljen mint önálló község. Egykori helyét az egriek ma is Tihamémak nevezik — a Tihamér utca pedig a kőporosi pincéknél szerénykedik. Elérkeztünk negyedik — elpusztult — falunkhoz. Ennek Szőllőske volt a neve. Egertől már kissé távolabb: a Nagy- Eged hegy déli lejtőjénél bújt meg az akkori sűrű) erdők alján. Szőllőske is megsínylette a XVI. századi súlyos időket A két török ostrom között voltak évek, amikor csak 22 lakosról tud a krónika... ezek is er- dűirtásból élhettek, miért például az 1579. évi összeírás mindössze 5 szántás-vetéssel foglalkozó emberről tesz említést. Az 1600-as években már enyészet leit úrrá Szőllőske vidékén ... többé nem történik említés róla, a Szőllőskei hegyeket még az egriek nagyrésze is elfelejtette! Utca nem volt erről a régi kis faluról elnevezve: illő tehát, hogy éppen a Sánc felett, arra, amelyik irányban a néhai község állott, ma legalább egy szerény utca hirdesse az Eger környéki elfutott, viharos múltat. Hevesy Sándor