Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-20 / 168. szám
1962. július 20., péntek NÉPÚJSÁG 3 A kubikos baba és a tudás létrája NAGYSZERŰ érzés az új krónikásának lenni. Az újnak, amely nem egyszer kínban, verítékben születik, az újnak, amely a múlt szennyes tengerének víssza-vísszacsapó habjaiból diadalmasan és tisztán emelkedik ki... Így alakulhatott ki valamikor a Föld őskorában a szárazföld: először mindenütt tenger, aztán szíriek, ormok végtelen, majd ösz- szefüggő láncolata! Talán túlságosan költőinek tűnik a kép számunkra, akik a mindennapok ezernyi apró hangya tennivalóiban sokszor csak azt a téglát látjuk, amelyet magunk helyeztünk és a magunk orra elé, abba a felhőkarcolóba, amely ugyan bábeli tbrony nem, de az emberi teremtés nagyszerű emlékműve akar lenni. A krónikás számára is csak bizonyos távlat, összegezés, összehasonlítás után tűnik ki teljes nagyszerűségében a „honnan jövünk és hová jutottunk’’ — dialektikája, mert a „honnan” fel-felbukik még a már ide eljutott jelenvilágba. Az elmúlt hetekben a megyét járván, sok emberrel és Ugyanannyi sorssal találkoztam. Ezek a találkozások legtöbbször megforrósították a szívemet, minden szónál ékesebben magyarázták meg szívesen hivő értelmemnek: jól és helyes célokért dolgozunk. De volt olyan találkozás Is, amely először megdöbbentett, aztán hitem ellen támadt, hogy végül is megértem: eme keserű antikvitások azok, amelyek úgy maradtak fenn emlékeztetőül a honnan jöttünk világból, mint a kubikosok babái. Ezt végeztük, ennyit tettünk! MOST EZEKBŐL a találkozásokból, csak kettőt... összehasonlításul és emlékeztetőül... A visontai külszíni fejtés háromszor kétméteres, tenyérnyi párttitkári szobájában beszélgetek Vadász Józsefjei. Régről ismerem, s azt is tudom róla, hogy a bányászathoz, mint régi pártmunkás, csak annyit értett, amennyit egy pártmunkásnak legalábbis illett. Ez az „illett” lehetett elég akkor, amikor a párt politikájának elveit magyarázta, amikor a bányász pártszervezetek munkájának, szervezeti életének elméleti kérdéseivel és azok gyakorlati kivitelezésével foglalkozott. De most, hogy ő lett egy ilyen pártszervezet titkára, ahol ugyan az elméleti megfontolások mitsem vesztettek rangjukból és helyükből, de legalább ilyen rangot, helyet kapott a bányászmesterség gyakorlati értése és segítése. — mindaz, amit tudott, meet már kevésnek bizonyult. Kidolgozni az evezés diagrammját, nagyon helyes és célszerű dolog, s ezért minden evezős őszinte tisztelettel fordul a tudós felé... De, aki a folyón úszó csónak evezőpadja élén ül, az ne csak a diagrammot tudja, de tudjon annak szellemében a gyakorlatban is evezni! És Vadász József, aki nemrég végezte el a kétéves pártfőiskolát, a „diagrammok” birtokában nem szégyellt most gyakorlatilag is hozzálátni: „evezni” tanulni. Különben parasztgyerek, különben annak idején ő is úgy tekintett a bányára, hogy neki csak akkor való, ha majd ablak lesz rajta. Igaz, a visontai bányán „ablak” is lesz, de' ma még vágatok húzódnak negyven—ötven méter mélyen, s ezeket a vágatokat járja, ugyanakkor tanulja a technikum anyagát, mert vele együtt, ha nem is technikumi fokon, több mint kétszáz egykori parasztember, földdel bánó, ahhoz értő új munkás ismerkedik azzal a világgal, ahová még az öreg, diófa gyökerei sem hatolnak le sohasem. SEM VAD ASZ, a párttitkár, sem kétszáz társa, nem egyedi jelenségei egy olyan.kornak, amikor az emberek legalábbis jó férfi korban is nekiadják fejüket, hogy egy létrafokkal, de ha lehet, inkább egy egész létrával lépjenek feljebb a tudás lajtorjáján... De ott fenn, a létrafokok magasságában látnak-e még le? Ahonnan egy részük maga is elindult? Látják-e a „kubikusok babáit?” Poroszló határában járunk egy tanyán. A tanyaépület ütött-kopott, ajtaja tárva-nyitva: egyaránt, belohol azon a szél, a tyúk és a malac ... Bent félhomály, sűrű, nehéz és olyan hűvös, mintha kriptában járna az ember. Egy őskori babakocsi mélyén szurtos gyerek, vedlett férfikabáttal letaPéldamutató A legutóbbi tanácsülésen is bebizonyosodott, hogy a rózsa- szentmártoni tanácstagok lelkiismeretesen tesznek eleget megbízatásuknak, s példamutató magatartásukkal a község többi lakóit is arra ösztönzik, hogy mind nagyobb mértékben vegyék ki részüket a közhasznú munkából. Elismeréssel állapították meg a tanács vezetői, hogy a falu lakói — élükön a tanácstagokkal — becsületesen eleget tettek adófizetési kötelezettségüknek. Mátra Ferenc tanácstag javasolta; ismertessék velük, hogy választó- kerületeikben kik azok, akik nem tettek még eleget állampolgári kötelességeiknek, hogy a ta-> nácstagok meggyőzhessék őket kötelességük teljesítésére. A tanácstagok a községfejlesztési tervek megvalósításákarva és zümmögő légyhadseregtől altatva. A konyhában fiatal asszony, felismerhetetlen színű lábasban ételt kavar, s azon tűnődik, ültessen-e még kacsát, vagy sem... Újság ide nem jár, a betű idegen, majdhogynem ellenség, amely ugyan néhány évig, mint valami megszálló hadsereg, nyomorgathatta őt, de most már véglegesen száműzetett a furcsa világból. Rádió? — Zúg a szél itt eleget! — mondja mély meggyőződéssel. Mi történik a világban és miért? — nem az ő gondja. A tanya, mint valami korcs ro- binzon-sziget, úgy emelkedik ki a sík vidékből, mintha kéretlen régésztársaság ásta volna ki húsz, vagy harminc esztendő gyorsan vastagra nőtt rétegeiből: íme, így éltünk mi! S rögtön hozzá kell tenni: ez sem egyedi jelenség. Igaz, ha összevetést teszünk, a tanyai világ, amely néha nemcsak a szó teljes értelmében jelent helyet, földrajzi fogalmat, mert ilyen világgal, szemlélettel városon is lehet még találkozni, — nos, ez a világ sápadt, vézna maradéka csak a múltnak. De azért mégsem csak emlékeztető, mégsem csak kubikus baba! Ellenség! Nem az asszony, nem a férj, — a világ, a légkör, a szemlélet, a maradiság, a tunyaság, az őskor egy darabja, — ez az ellenség, amelyet maradéktalanul meg kell verni, meg kell semmisíteni és meg is fogunk ... MERT VOLT és van erőnk hozzá. A vísontaiak példája is ezt igazolja! Gyurkó Géza tanácstagok ban is hasznosan működnek együtt a falu népével. Most például a Petőfi park rendezésében, a padok elkészítésében segítenek. Dora János, a községfejlesztési állandó bizottság elnöke, elsőnek ajánlotta fel, hogy segíti e tervek megvalósítását. Röviddel utána Gömöri István és Kürunczi Ferenc tanácstagok is csatlakoztak a társadalmi munka akcióihoz, s őket követve mind többen a község lakói közül. Így, remélhetőleg, augusztus 20-ra elkészül a Petőfi park, amely egyik dísze lesz a községnek. A rózsaszentmártoni tanácstagok nemcsak a társadalmi mim kában mutatnak példát, elhatározták, hogy a nyári mezőgazdasági munkáknál is segítséget adnak a Rákóczi Termelőszövetkezetnek. Sáfrány András i. számú közellenség? Szakszervezeti vezetőkkel beszélgettem a jó miúltkorá- ban — a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnökségi ülésének szünetében —: mennyire segítik, támogatják munkájukat a vállalatok gazdasági vezetői? A beszélgetést nem fejezhettük be, mert - a szünet véget ért s megkezdődött a vita a beszámoló fölött. Már azt hittem, nem is kerülhet sor az érdekes beszélgetés folytatására, mikor vita közben N. N. kilépett, noteszlapra rőt Borokat juttatott el hozzám. Hadd idézzem most ezeket a sorokat... „Lassan mi a vállalatnál az első számú közellenséggé válunk. Mi vagyunk azok a „kisokosok”, akik mindig a vállalatvezetést bosszantjuk, a dolgozókat a vezetés ellen hangoljuk. Ahol mi megjelenünk, ott galiba történik. Egy-egy portyáról tele tarsollyal térhetünk meg, a tarsolyban egy csomó negatívummal. Sajnos az szb-titkárok függőségi viszonyban vannak a gazdasági vezetőkkel, és a gazdaságvezetés nyugodtan vissza tud ütni.” Ennyi a levél. Nem említ konkrét dolgokat, csak általánosságban beszél a kérdésről, mégis úgy gondolom, sok mondata önvizsgálatra késztethetne egy-egy gazdasági vezetőt. Mert miről is van szó? A bírálatok elfogadásáról, melyeket pem vesz szívesen még a legöntudatosabb igazgató sem. Nem azt keresik: mi és mennyi az igaz a kritikákból; hanem azon bosz- Gzankodmak, hogy X. és Y. szakszervezeti vezető valaki ellen már megint piszkálódik. Sajnos, sok helyen él az a furcsa szemlélet, hogy a szak- szervezeti vezetőket valamiféle „ellenlábasnak” tekintsék. Sok vezető hajlamos arra, hogy ha üzeme, vállalata teljesítette a tervet, akkor a kollektívában, a munkahelyeken mindent tökéletesen rendben tud. Pedig a valóságban nem mindig ez a helyzet. Némelyik vezető szemet húny a hibák fölött, eltűri a munkafegyelem megszegését. S ha a szakszervezet vezetői e hibák, hiányosságok ellen hadra kelnek, azt mondják rájuk: „rosz- szat akarnak a vállalatnak”. Mennyire előbbre jutnánk, ha nem az szb-titkárokat, hanem a hibádat tekintenék „I. számú közellenségnek!” KI A NEVETSÉGES?! És kérdezhetnénk azt) is: kik a nevetségesek?! Az Egercsehi Bányaüzemben is megalakultak annak idején a munkavédelmi őrségek. De egyáltalán nem hozott olyan eredményeket, mint amilyeneket e kezdeményezés« tői vártak. A munkafegyelem nagy mértékben meglazult, az igazolatlan hiányzások száma megsokszorozódott, s a balesetek nemhogy csökkentek volna, de növekedtek. Mi az oka mind ennek? A munkavédelmi őrök nem voltak tisztában feladataikkal, nem tudták, mire kell ügyel- niök. S az'őrség naplóját sem a célnak megfelelően használták. Érdekes lenne idézni még iß a naplóból, mert beírások mégis találhatók a napló lapjain. Csakhogy nem azokról az észrevételekről szólnak ezek a bejegyzések, amelyeket útjaik, „ellenőrzéseik” során a munkavédelmi őrök tapasztaltak. Ahelyett, hogy a felfedezett hibákat, hiányosságokat tették volna szóvá a napló lapjain... Inkább egymásról írtak, egymást pellengérézték ki. Gyerekes kedvtelésnek, ka- maszos tréfának semmiképp sem minősíthető a munkavé- demi őrség tagjainak komolytalan és felelőtlen „időtöltése!” Hány, mennyi hibát, hiányosságot fedezhettek volna fel, hány veszélyforrásra hívhatták volna fel az üzem vezetőinek figyelmét, s hány ki- sebb-nagyobb balesetet akadályozhattak volna meg lelkiismeretes munkájukkal. S ehelyett, inkább „vicces”, vagy önérzetbe vágó sorokat firkáltak a napló lapjaira — saját szórakoztatásukra, társaik bosszantására, (p. d.) UGYE, SZÉP KÉT FOGAM VAN ? (Foto: Márkusz) A közelmúltban lebonyolított labdarúgó világbajnokság lázas napjaiban világszerte a dél-amerikai kis állam, Chile felé fordult az érdeklődés. Persze, ez a figyelem elsősorban a kerék labda szeszélyes útjának, a futballcsapatok eredményeinek szólt. De maga az ország, ahol a világ legjobb 16 labdarúgó-válogatottja vonult fel a Rimet-kupáért folyó küzdelmekre, a nép, amelynek élete keretül szolgált a’ hihetetlenül izgalmas, meglepetésekben bővelkedő és a labdarúgás történetében új fejezetet jelentő mérkőzésnek, hétköznapjaival is meg. érdemli az érdeklődést. Kifosztott ország — gyötrődő nép A szörnyű, de találó diagnózist néhány éve a New York Herald Tribune így állította fel: „a latin-amerikai országok minden baja gyötri Chilét”. Mi is történt Chilében, ami ezt a megállapítást kiváltotta? A Föld egyik legszebb, leggazdagabb. legéletképesebb területe ez a 741 767 négyzetkilométeren elterülő, közel hét és félmillió lakosú ország ásványi kincseivel: a rézzel és salétrommal. A Csendes-óceán-és az Andok hegygerince között fekvő föld- sávon mégis a szociális megrázkódtatások legkülönbözőbb megnyilvánulásai észlelhetők. Meg-megújuló sztrájkok, tömegtüntetések, melyek közül például az 1957-es santiagóit és valparaisóit kegyetlenül vérbefoly- 'tották. Végnélküli kormányválságok, izzó konfliktusok a törvényhozó és végrehajtó szervek között. A feszült légkörben a kormány kegyetlen hadCHILE HÉTKÖZNAP járata a demokratikus erők ellen, koncentrációs táborok, ínség, nyomorúság, betegség, korai halál és írás- tudatlanság, mintha a föld is felnyögne a népre szakadt terhek alatt, megrázkódik és jön a földrengés, nyomában a szökőár, hajléktalanná, nincstelenné tett százezrekkel. Az USA-ba áramlik a chilei nép ereje Santiagóban, ahol nemrég vígan pattogott a labda, márciusban a Chilei KP, kongresszusán Luis Corva- lan főtitkár elmondotta, hogy Latin- Amerikában éhség, betegség, korai öregség következtében percenként négy ember hal meg, vagyis, naponta több mint ötezer, évente kétmillió. Az Egyesült Államokba pedig ugyanezen idő alatt valósággal áramlik a dollár: percenként 4000; naponta ötmillió, évente kétmilliárd. Ebből következik, hogy minden ezer dollár mögött egy élet pusztul el. Ehhez nem kell mást hozzátennünk, mint azt, hogy Chile tragikusan nagy arányban veszi ki részét az amerikai monopóliumok uralma alatt sínylődő dél-amerikai népek gyötrődéséből, s máris tisztázott, hogy áramlik el egy nép életereje az idegen tőkések ha- rácsolásai által. „A földrengést, szökőárt még csak elviselnénk, az amerikai monopóliumok azonban kibírhatatlanok” — állapította meg Parvo „Fény a világ fölött” című könyvének Chilével foglalkozó fejezetében, melyben feltárja a nép küzdelmét, hogy a chilei lobogó magános csillagát a szocializmus vörös csillagával váltsa fel. Legutóbb márciusban lobbant fel ez a harc, amikor kilencezer chilei rézbányász kezdett sztrájkot, 20 százalékos fizetésemelésért az Anaconda Cooper Company amerikai társaság bányáiban, melyek a chilei rézterme- lés kilencven százalékát adják. Az Anaconda, a Kennecot és a többi kisebb amerikai pénzügyi csoport a legújabb adatok szerint három milliárdos profitot zsebelt be Chile bányáinak terméséből, de a béremelés elő) — elzárkózott. A chilei valóság Hosszú évtizedekre nyúlik vissza az a válság, mely a chilei helyzetet meghatározza. Az ország sorsa csak akkor javulhatna, ha a nép maga vehetné kezébe legfontosabb kincseit. A rézkitermelés államosítása mesébe illő pespektívákat nyitna meg a köztársaság előtt. A szabad kereskedelem hihetetlen lehetőségeket hozna az iparosítás területén és minden más területen való fejlődés számára. De a kereskedelmi kapcsolatoknak valamennyi országra kiterjesztése nemcsak a réz és salétrom viszony la-, tában ígér nagy lehetőségeket. 1955- ben a Chilei Köztársaság elhatározta, hogy elfogadja a Szovjetuniónak az ENSZ útján felajánlott 200 ezer dolláros hozzájárulását, amely nincs kötve „semmiféle politikai, gazdasági, vagy egyéb feltételhez, amint ezt az ENSZ-ben a segély átvételekor Chile képviselője megjegyezte. Ez megmutatta, hogy az ország találhat piacokat és technikai segítséget, anélkül, hogy veszélyeztetné szuverenitását. Ma pedig, az amerikai monopóliumok halálos ölelésében vonalgó Chile csak szánalmas alamizsnát kap saját kincseiből. Kétszázezer munkanélküli, ugyanannyi földnélküli paraszt él az országban. 1750lakosra jut 1 orvos. Az országban levő 1,5 millió lakásnak több mint egyharmada a részben, vagy teljesen lakhatatlan kategóriába tartozik. Állandóan csökken az egy főre jutó reáljövedelem. Csaknem egymillió gyermek nem járhat iskolába. Ehhez felesleges kommentár. Az egymást váltó kormányok pedig az egyre súlyosabb helyzetben levő nép fölött tovább járják az USA-ba- rát, népellenes politika útját. A sorozatos inflációk, árdrágulások után a válság terheit mindannyiszor a dolgozók vállára rakja, a politikában pedig teljesen behódolt az amerikai befolyásnak. Alessandri néhány éve általános bérrendezést hajtott végre, mély az „éhségtörvény” elnevezést kapta. A megművelhető föld 52 százaléka a chilei oligarchia és a régi földbirtokosok — alig hatszáz család — birtokában van. Ezzel magyarázható a mezőgazdaság pangása, a belföldi szükségletet sem fedező élelmiszer- termelés alacsony színvonala. A saját kiváltságosai és az amerikai harácso- lók által tragikus helyzetbe juttatott chilei nép viszont egyre elszántab- ban harcol jövőjéért. Néhány éve, Ibanez idejében, egészen a sírásókig, a nép minden rétege tömeges felvonulásokon tiltakozott a fizetések leszállítása, a munkanélküliség, a közszükségleti cikkek drágulása, a magas adók, a nép munkájának eredményét idegenbe szállító monopóliumok ellen. A múlt év elején a cirkuszi artisták, a bohócok is felvonultak Santiago utcáin, ilyen feliratú táblákkal: „A nevetésre adót róttak — inge sincs már a bohócnak!” és másik tragikomikus gúnnyal szö- vegézett felirattal: „Ha kenyeret nem adtok a népnek — legalább a cirkuszt hagyjátok szegénynek!” Ez természetesen csak parányi epizód, de jellemző arra. hogy a válság mennyire sújtja a nép minden rétegét. A chilei nép egyre fokozódó harca arra irányul, hogy az 1964-es választásokon népi kormányt biztosítson az országnak, mely államosítja a rézbányákat, előkészíti a dolgozók javát szolgáló reformokat. Tudják, hogy az amerikai trösztökkel szövetkezett hazai reakciós osztályok nem mondanak le könnyen a hatalomról, de a chilei nép ma már elszántan felkészült, hogy jogait érvényesítse... így él az a nép. melynek körében a labdarúgó világbajnokság izzó légkörű mérkőzései zajlottak. Kiss István
