Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-17 / 140. szám

1962. június 17., vasárnap NÉPOJSÁG s Jaims-arcú igazság • . • Ahogy Mátraderecskén s ahogy Egerben látják A Mátraderecskei Téglagyár energiagondokkal küszködik. Egy műszak-cserép állandóan kiesik a termelésből; sőt, igen gyakran a délelőttös, délutá- nos műszak dolgozói is kény­szerpihenőket tartanak, mert a villamossági berendezések nem kapnak megfelelő értékű energiát. Miért fordulhatnak elő ilyen hibák az energiaszolgáltatás­ban? Kétféle magyarázat Kiss r. József gyárvezető a következőket mondotta: — A földkábel teljesen be­robbant a vizes talaj, a rossz telepítés miatt. Ideiglenesen légvezetékek építésével segítet­tünk magunkon. Ez azonban kevésbé megbízható... És van egy gőzmotorunk is, a saját áramfejlesztéshez, a gyártás­hoz szükséges energia biztosí­tására. A gőzmotor kapacitá­sának gazdaságos kihasználá­sáról azonban egyáltalán nem beszélhetünk... (A gyártáshoz szükséges energia „házon belüli” előállí­tása — népgazdasági érdek, kettős célt szolgál. A gőzmotor áramot ad, ugyanakkor jelen­tős mennyiségű fáradt gőz is keletkezik, amely a műszárító­nál kerül hasznosításra. Az energiaszolgáltatásnak ez a módja biztonságos: ha a külső hálózatban valami hiba törté­nik, s onnan nem kapnak energiát, mintha misem tör­tént volna, dolgozhatnak to­vább, a gyár nem bénul meg, mert a „házi” erőtelep ener­giát ad a gyártáshoz és gőzt a szárításhoz.) — A gőzmotor 300 kilowatt­óra teljesítményre képes, mi azonban a háromszázból csak 100—120 kilowattot tudunk megtermelni a gyenge minő­ségű fűtőanyaggal. Megfelelő keverési aránnyal megfelelő árammennyiséget termelhet­nénk, a gőzmotor teljes kapa­citását lekötve, ha jó és gyen­gébb minőségű szén egyaránt rendelkezésünkre állana. De csak egyfajta szenet kapunk: vagy jót, vagy rosszat. Az első negyedévben csak csehi sze­nünk volt, most meg csak bé­rén tei szénnel táplálhatjuk a kazánt. Kevés az energiánk. És még nem számíthatunk arra sem, hogy majd a külső háló­zatból vételezünk többet. A há­lózat szűk keresztmetszetű, nem bírná a tervezettnél na­gyobb igénybevételt... Solymosi József, a Téglagyári Egyesülés igazgatója, másként ítéli meg a helyzetet: — A csehi szén mellé dél­nógrádi és más bányákból szár­mazó, alacsonyabb kalóniájú fűtőanyagot kapott a Mátra­derecskei Téglagyár. A szén tárolását azonban nem nagy gonddal végezték. A különböző kalóriájú szenek felhasználását nem ellenőrizték a gyár veze­tői, de elmulasztotta ezt az el­lenőrzést a vállalat energeti­kusa is. így történhetett, hogy azt a szenet rakták csillékbe, aztán a kazánba, amelyik a munkásnak legjobban keze ügyébe esett. Észre se vették: elfogyott a jó szén, a rossz meg maradt. Ezért okozhat gondot a kevés energia. •.. és mi as igazság ? Horváth János, az egyesülés főmérnöke, a napokban járt Mátraderecskén, hiteles bizo­nyítékokat szolgáltat a helyzet felméréséhez. Számokkal tele­írt papírlapokról sorolja: mi­lyen szénből mennyit kaptak, s a gyáriak kimutatása szerint mennyit használtak fel a ke­mencékhez, a kazánhoz. A Mátraderecskei Téglagyár nyil­vántartási kartonjairól gyűj­tötte ki ezeket az adatokat. S az adatok éppen nem arról győznek meg, hogy a szénellá­tásban nehézségek fordultak elő. A szükséges mennyiség­ben kaptak különböző kalóriá­jú fűtőanyagot: csehit, dél-nóg­rádit, bérén tei t, kistoronyéit és zagyvái szénport S ha készletükkel ésszerűen gazdálkodnak, ha ellenőrzik a felhasználást, ma másként áll­na a gyár, cserépből — a terv­hez képest — nem lenne 40 százalékos lemaradásuk. Csak­hogy még a téglaégető kemen­cékhez is csehi szenet használ­tak — a megfelelőbb és kész­leten levő dara- és porszén helyett — s ezt a tényt már nem lehet meg nem történt „eseménynek” tekinteni. Ilyen dolgok magyarázzák, hogy a gőzmotor a terv szerinti 200 kilowattóra teljesítmény el­érésére sem képes! Van-e mód a gőzmotor teljes kapacitásának gazdaságos ki­használására? Komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a lehetőségét megteremt­sék ennek. Igaz, pillanatig sem lehet vitás: szüksége van a gyárnak a 300 kilowattóra energiára! A teljes kapacitás lekötése azonban most még nem lenne kifizető. A motor jelenlegi teljesítményénél fel­szabaduló fáradt gőz —amely a műszárítót működteti — megnyugtatóan elegendő, több gőz befogadására a műszárító nem képes. Ha tehát a gépet teljes kapacitásra késztetnék, a megnövekedett fáradt gőz­zel nem tudnának mit kezde­ni, „szabadon” kéne, hogy en­gedjék. S ez legalább olyan gazdaságtalan lenne, mint a gőzmotor gyenge kihasznált­sága; az elszökő energiameny- nyiség milliós veszteségeket okozna népgazdaságunknak. Milyen intézkedéseket tesz;- nek hát? A jelenleg szénfűtéssel mű­ködő műszárítót is gőzfűtéses rendszerre építik át; a motor teljes igénybevételekor kelet­kező többlet fáradt gőzt is gaz­daságosan hasznosítani tudják. Az átalakításhoz szükséges be­rendezéseket már megrendel­ték, s ezek megérkezése, vég­szerelése egy hónapon belül várható. Az energiakérdés tehát így megoldást nyer. ★ Nem akarunk túlzott követ­keztetéseket levonni a mátra­derecskei eset kapcsán, hi­szen, ha meggondoljuk, nem mondhatunk csak annyit: tre- hányság történt, kötelesség- mulasztás. Vannak már szép eredmények a Mátraderecs­kei Téglagyárban: megoldot­ták a termelést gátló műsza­ki-technológiai problémákat, öt százalékra szorították le a selejtet; de a vezetők még mindig nem tudtak „felnőni” a nagy gyárhoz, bizonytalan- kodnak, kapkodnak. Mind­ezeknek meg kell szűnniük, hogy a végzett munka teljes értékű legyen. Pataky Dezső Az összefogás eredménye — egészséges ivóvíz Mátrafüred — Gyöngyös gyöngye. Üde pázsit, szín pom­pás virágágyak, miniatűr me­seváros, ápolt utak, tiszta üz­letek dicsérik a szakértelem gondosságát. Az egymás mel­lett sorakozó üdülők rendsze­rünknek a dolgozókról való gondoskodását hirdetik. A kel­lemes környezetben épült családi házak tulajdonosaik szorgalmáról tanúskodnak. És ez a gyönyörű üdülőhely napról napra növekszik, ter­jeszkedik. Az erdőborította hegyoldalak azonban termé­szetes határt szabnak a ter­jeszkedésnek, így az újabb családi házak építői gyors ütemben hoztak létre egy új lakónegyedet. Már messziről virítanak a takaros házacskák piros cseréptetői, melyek közé itt-ott hamvas szürke palate­tők ékelődnek. Mátrafüred legszélső utcájá­ban, a Vörösmarty úton, dol­gozó kisemberek laknak, akik munkás» életüknek célját való­sították meg otthonuk felépí­tésével. A legtöbb házat még be sem vakolták, de a vörös téglák között tárulkozó abla­kokon már patyolat függönyö­ket lenget a szellő. Az úttest átkozottan komisz állapotban van. Az utca lakói dinnyenagyságú patakköveken botladoznak, de már elkezdő­dött a Mátrafüredet Abasárral összekötő út építése. És az Abasár felől elindult útépítés lázas tevékenységre serkentette a Vörösmarty út lakóit. Bozsik Pál tanácstag volt az első, aki hangot adott az itt lakók óhajának. Házról házra járva agitált és szervez­te munkaközösségbe az embe­reket. Közös erővel építsük ki az utca vízvezetékét — hir­dette — még mielőtt az új út elkészül. Az egy-két húzódozót szép szóval, okos érvekkkel meggyőzte. Egy szép napon aztán meg­lendültek a csákányok, csiko­rogva mélyedtek a kavicsos talajba az ásók és a Vörös­marty út lakóinak közös mun­kájával, 600 méter hosszúság­ban elkészült a másfél méter mély, 60 centiméter széles árok. A nagyértékű társadal­ma munkán kívül minden ház­tulajdonos, tehetségéhez mér­ten, 400—600 forinttal járul hozzá a vízvezeték létesítésé­hez. Ment is minden, terv sze­rint, mint a karikacsapás, de felmerült egy olyan nehézség, amellyel nem számoltak. Ki ássa meg az árkot a be nem épített, gazdátlan telkek előtt? Nem kellett sokáig töprengeni. A mátrafüredi KISZ-fiatalok vállalták és a közösség érde­kében teljesítették is vállalá­sukat. Ezek a lelkes fiatalok többségükben nem is ebben az utcában laknak, munká­jú kért nem várnak oklevelet, kitüntetést. A közösségért tet­ték, mert bennük már gyöke­ret vertek a szocialista ember jellemvonásai. Hogy túl vannak a munka nehezén, most már örömük­nek adnak kifejezést a Vörös­marty úti családiházak lakói. Ezt az örömet legtalálóbban az idős Birbaum Józsefné fe­jezte ki, amikor elmondta, hogy 18 éven át hordta vödör­szómra a vizet. A közös mun­kával, kollektív áldozatválla­lással létrehozott vízvezeték megkönnyíti munkáját öreg napjaira. Ugyancsak örömmel nyilatkozott a létesülő vízve­zetékről Nagyfejeő Miklós is, aki nemrég költözött be csa­ládjával takaros kis családi­házába. Kertjében, a vízóra aknájának mélyítése közben egy pillanatra megpihenve mondta: „Ezzel a munkával mindnyájunk az egészségesebb, kulturáltabb életéhez vezető utat készítettünk el. Kislá­nyom karját már nem fogja lehúzni a vödör súlya”; A Vörösmarty út lakói tehát teljesítették vállalásukat, most már a Vízmű Vállalat szakem­berein a sor. M. 1. Oszlánczi Sándor bácsi nem tért haza.;. Halálának okozóját letartóztatták — Az utolsó hang, amit hal­lottam tőle, jajkiáltása volt, — sírja a hirtelen özvegyen ma­radt feleség, s szomszédasszo­nyok nyúlnak a karja alá, hogy össze ne essék. — Kétheti kiküldetés után most tért visz- sza Edelényből hét végére pi­henni, s gondoltam, hogy eb­ben az idő tájban, úgy tíz óira felé jöhet. Addig a szomszéd­asszonyomnál voltam, s éppen hazafelé készülődtem^ amikor messziről meghallottam se­gélykiáltását. Abban a pilla­natban tudtam, hogy a férje­met érte valami baj. Az idős asszony szavát isi­mét elakasztják könnyel, s most némán szemléli a rend­őrök és a megyei közlekedési ügyész vizsgálódásait. Az első, amit meg lehetett állapítani, az volt: az Oszlán­czi Sándor Dormándon lakó MÁV előmunkás halálát oko­zó gépjármű vezetője hibás volt. A régebbi típusú, CA 94—62-es rendszámú Moszk­vics fékei nem működtek, csupán a megállás helye előtt néhány méterrel kezdett va­lamennyit fogni a bal első ke­rék féke. Mlinkó Mihály, a Füzesabonyi Gépállomás kör­zeti szerelője, aki Kálból igye­kezett haza Besenyőtelekre és Dormándon elütötte a szeren­csétlen 51 éves embert, min­den módon igyekezett véde­kezni. Először Oszlánczi Sán­dorra fogta, hogy erősen it­tas volt, dülöngélt a kerékpá­ron, később aztán be kellett ismernie, mert a nyomok is ezt mutatták, hogy nem ke­rülte ki eléggé — sőt jófor­mán egyáltalán nem — az idős kerékpárost. Este 10 óra után néhány perccel történt a baleset, de még éjfél után is sokan állták körül a szerencsétlenül járt ember tetemét és a gépkocsit. A községben mindenki szeret­te, becsülte Oszlánczi Sándort és feleségét. Az idős házaspárt szerény, csendes embereknek ismerték. Sándor bácsiról mindenki tudta, hogy lassan 10 esztendeje, egy vasúti sze­rencsétlenség során, megnyo­morította egyik lábát, s az óvatos ember azóta még elő­vigyázatosabb volt az úton. A MÁV előmunkásnak mindösz- sze néhány éve volt hátra nyugdíjaztatásáig. ötvenegy esztendős volt, s feleségével azt tervezték, ha a családfenn­tartó nyugalomba vonul, csak nemrégen felépített házuknak, kis kertjüknek szentelik ide­jüket. Az asszony évek óta bete­geskedett. Négyszer operálták, most is csak az húzta ki az ágyból, hogy férjét várta. Tel­jesen egyedül maradt a bal­eset után. — Mi lesz velem? — sírt fel többször is, a péntek éjszakai vizsgálat során, de az, akinek szívéig kellett, hogy hatoljon ez a panasz, úgy tett, mintha észre sem vette volna jajsza­vát. . Mlinkó Mihály, aki elütötte .az előtte haladó kerékpárost, •azon bosszankodott, hogy gép­kocsijának eleje egy kicsit ;meghorpadt, de az nem jutott ;eszébe, hogy figyelmetlensége ;és felelőtlensége halált oko­zott. Motorszerelő foglalkozá­sa ellenére olyan gépkocsival lindult el, amelynek fékberen- •dezése a legkisebb mértékben ■sem volt biztonságos és mi- ;után megtörtént a baj, kipró­bálták a Moszkvicsot, még ak­ikor is azt igyekezett bebizo­nyítani, hogy a fékek jók vol- !tak. Az első alapos vizsgálat ;után Oszlánczi Sándor halálá­nak okozóját letartóztatták. Mlinkó Mihály volt a harma­dik ebben a hónapban, aki ^halálos balesetet okozott a megyében, s esete az első ket­tővel együtt sok felkiáltójeles figyelmeztető: óvatosabban, •körültekintőbben kell vezetni gépkocsivezetőinknek és ami ezzel együtt jár, megengedhe­tetlen, hogy műszakilag nem teljesen tökéletes gépjármű­veikkel veszélyeztessék az ugyancsak az' úton járókelők épségét. Emberéletekről van szó és családi tragédiákról. Hogy ilyenek minél kevesebb szám­ban forduljanak elő, azért minden gépjárművezető feto» lös. (W. L.) \ történet hőse Szalmást ** Imre, a Gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vál­lalat fiatal munkása, aki rö­vidített munkaidőben dolgo­zik, mert még nem érte el a tizenyolcadik életévét. Persze, nem erről nevezetes, hanem arról, hogy az elmúlt év nyarán elkövetett nem kis botlása után az egész gyár védnökséget vállalt felette: el­határozták, hogy becsületes, szorgalmas munkásemberré ne­velik. Szalmási Imrét akkor kétes hírű cimborái majdnem végzetes kalandba vitték. A bányász sportegyesületben „bu­nyózott”, nem is kevés siker­rel. s barátai, valamint az 56- ban disszidált ismerősei meg­csillantották előtte a könnyű pénzszerzés reményét, amikor csodálkozva nézte a meseszép autók mellett terpeszkedő egy­kori ismerőseit. Most, itt ül a szakszervezeti bizottság irodáiéban, izgatot­tan gyűrögeti sapkáját, nem ér. ti, miért került az érdeklődés középpontjába, hisz az az eset már régen történt, azóta sok víz lefolyt a Dunán, mióta a jugoszláv határ közelében iga­zoltatásra állították meg őket. Vékony arcán csupa figye­lem tükröződik, szemét hol Varga Lénárt párttitkárra veti, hol meg Gócza Zsigmondra, a gyár gondnokára, akit szinte apjaként tisztel. Tekintete szinte kiáltja: „de hiszen én nem csináltam azóta semmi rosszat.” A párttitkár észreveszi a fia­tal munkás ijedelmét, s meg­nyugtatja. — Csak egy kis beszélgetés­A GYÁR FOGADOTT FIA sítsék. Mégsem küldtek el a gyárból... segítenek azóta is Zsigmod bácsiék. — Rakja össze az emlékek restellkedően széthulló kockáit Szalmási Imre. Pedig ennél sokkal több tör­tént ezekben a napokban. Ek­kor határozta el a pártszerve­zet több kommunistája Cs az elhatározáshoz sok kiszista is csatlakozott), hogy nem hagy­ják magára Szalmási Imrét, nem engedik hogy a kétes hí­rű barátok bűnözőt nevelje­nek belőle. Egyszóval: a gyár fiává fogadta őt, s azóta vele is, szüleivel is gyakorta be­szélgetnek a gyár vezetői, a kiszisták, akik nemcsak az üzem kapuján belül törődnek Imre viselkedésével, munká­jával, de otthon és a városban is ügyelnek arra, nehogy me­gint „kísértésbe essék”, s el­csavarogjon barátaival. 7V7ádudvari Pista, az akko­f ’ ri KISZ-titkár is kezé­be vette az ügyet, s nagy op­timizmussal azt állította: „idő­vel jó KISZ-tag lesz még Szalmási Imréből, ha ki nem csúszik a gyáriak felügyelete alól”. S Nádudvari Istvánnak, úgy látszik, igaza lett, mert a gyár védnöksége alatt sokat fejlődött, emberi eredmények­ben, szakmai és politikai tu­dásban is gazdagodott a disz- szidálni akaró fiatal munkás. Olyannyira, hogy eleget tettek Imre kérésének, felvették őt a KISZ-tagok sorába. Sokat jelentett tehát Szal­mási Imre számára, hogy új környezetbe került, hogy a kiszisták közül akadtak új barátai, s a gyár munkásai, vezetői nem engedték, hogy végérvényesen elinduljon a lejtőn, amely a bűnözésig vi­szi az embert. Az új barátairól szívesen beszél Imre. — Velük mentem Sástóra ts (mármint a kiszistákkal), együtt építettük a tábort... meg mást is, ha kellett... A futballpályát, vagy a gyár ud­varát hoztuk rendbe. Jól ér­zem magam köztük. Már szóltam, hogy szeretnék részt venni Az ifjúság a szocializ­musért-mozgalomban is, ott sok hasznos dolgot tanulhat az em­ber. — Es a régi barátok? — Azokkal én nem járok az­óta. De jó is. Dezső betörésért ül, ha velük tartok, talán és is a börtönben lennék azóta. Más barátot szereztem. Bardóczki Józsival szoktam együtt lenni. Ö kőműves. Ketten összehoz­tunk egy pingpong-asztalt, leg­inkább azzal töltjük időnket. .. Meg a horgászokkal. — De, hiszen te bokszoltál? — Feosziot az egyesület. Kü­lönben is: szeretem a horgá­szatot, Én vagyok a horgászok között a legfiatalabb ..: Czámára ez izgalmas té- ^ ma, de aztán mégsem tér rá a horgászélményekre, mert Gócza Zsigmond otthoni életére tereli a szót. — Otthon? Azelőtt megtör­tént, hogy „elcuffoltam” egy kis pénzt... amikor disszidál­ni akartunk, akkor is, de most már inkább hazaadom a pénzt, mint itthonról hozzak. Segítek is szüleimnek csavargás he­lyett. Vagy a nővéremhez me­gyek televíziót nézni. Néha moziba, de csak hattól, nehogy megint panasz legyen rám. — Tényleg rendesebben vi­selkedsz — ismeri el Imre vallomásának hitelességét Var­ga L énárt, aki gyakorta találkozik a fiú szülei­vel. Apádék is azt szeretnék, ha becsületes, rendes szak­munkás lenne belőled... A szakma szóra Imre fel­élénkült — Én kőműves szeretnék; lenni. S bizonygatja szenvedé-; lyes szavaikkal, milyen gyö-i nyörű is ez a szakma. A pártititkár kedvtelve' ^ hallgatja. — Van itt két kőműves a; gyárban, majd melléjük, ke-, rülsz dolgozni, ha... De nem! is kell folytatnia, milyen fel-; tételekkel jár ez a munka.- tmre érti a kikötést: becsület tesen dolgozni, viselkedni,; hogy méltó legyen a gyáriak- Eeléje áradó szeretetére, gon-! doskodására, amellyel lépteit; igazítják az egyedüli helyes út« felé: önzetlen szívességgel,! /égtélen türelemmel, ahogy; :sak apa tudja a fia életét, be-; :sületes mederbe terelni. Kovács Endre • ről van szó. Azt szeretné tud­ni az elvtárs, miként lettél te a gyár fogadott fia és hogyan érzed magad közöttünk? C1 zekre a szavakra meg- enyhülnek védekezésre beidegzett vonásai. Rögtön az események sűrűjén kezdi. — Szombaton éppen ebédelni jöttünk haza a szőlőből, ami­kor füttyszót hallottam. A két haver volt, Bak Feri, meg Pé­ter Dezső. Azt mondták, ők mennek Nyugatra, tartsak én is velük. Nagy bunyós lehetek ott, autót is veszünk ... mutat­ták a pénzt is, van elég a ha­tárig. Elindultunk. Előbb vo­naton, Komlótól pedig gyalog vágtunk neki a határnak. Éj­szaka kazlakban aludtunk... el­tévedtünk és Téserfán elfog­tak bennünket. — Mi történt azután? — Hazaküldtek ... a határ­őrök azt mondták, legszíveseb­ben elnadrágolnának... de nem nyúltak hozzánk, csak összeszidtak. — És itt a gyárban, miként fogadták? — Fejmosással. Igaz, Imre? — veti közbe Varga Irénért, majd az emlékeibe merülő fia­tal munkás még ezeket mond­ja. — Mikor három nap múlva bejöttem, azt mondta Varga elvtárs, nem ilyen fiatalokra van itt szükség .. . hogy itt talrüg embernek kell lenni. S aki úgy viselkedik, mint én, az megérdemli, hogy kiközö-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom