Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

6 NÉPÚJSÁG 1962. május 18., pcntck sSfV&bf „Csatlakozónk a pályaépítési mozgalomhoz!“ A kis Ivád nagy tervei Az alig 6-700 lakosú Ivád kisköz­ségről, illetve annak sportéletéről csak az utóbbi két évben hallott a megye sporttársadalma. Ekkor is a sakkozók tették magukat ismertté. Döntő változás állott be 1961. má­jus 19-én, amikor a sportkör tsz- sportkörré alakult át, s a négy szakosztály versenyzői azóta rend­szeresen vesznek részt a külön­böző bajnokságokban. De előrelen­dült a tömegsport is, s talán éppen ezért határozták el, hogy a meg­levő kisméretű sportpályát kibőví­tik, s ezzel csatlakoznak a Heves megyei TST pályaépítési mozgal­mához. Terveinkben 110x60 méteres lab­darúgó-pálya, futópálya, egy röp­labda-pálya, egy kézilabda-pálya, magasugró és távolugró gödör épí­tése, valamint a 3400 négyszögöl területű sportlétesítmény bekeríté­se. sőt egy öt helyiségből álló sportöltöző felépítése is szerepel! A munkákat máris elkezdték, s ehhez a járási TST nyolc, a helyi termelőszövetkezet pedig 5000 fo­rint készpénzzel járult hozzá. Az eddig elvégzett társadalmi munka értéke körülbelül 20 000 forintra rúg, de a község lakossága még 50 ezer forint értékű társadalmi mun­kát ajánlott fel a munkák bevég­zésére. A sportkört és a fent említett munkákat Mátéffy András, sport­köri elnök irányítja, aki közel 20 éve tevékenykedik a sportélet kü­lönböző területein. Róla mondják az ivádiak: „Amit az „öreg” akar, — azt meg is csinálja!” A füzesabonyi, a pétervásári és az egri járások sportolói ezúttal Tarnaleleszen találkoztak egymás­sal férfi és női röplabda-, valamint labdarúgó-mérkőzés keretében. A Tama menti Kupáért folyó verse­nyek kitűnő sportot hoztak, női röplabdában az egri. a férfi röp­labdában pedig a pétervásári járás válogatottja diadalmaskodott, a Pé­tervásári járás—Egri járás labda­rúgó-mérkőzés pedig gól nélküli döntetlent hozott. A két csapat így állt fel: Pétervásári járás: utassy (Horu- ezi) - Ivádi I. (Vass), Tóth I.. Ivá- di IX. — Kovács, Bocsi — Pádár (Tóth II.), Gramantik, Szabó, Ipacs“ Török. Egri járás: Nagy (Bajzáth) - Kriskó, Kormos, Erdélyi — Berta, Vass — Horváth, Restás. Miskolczi, Barta, Molnár. Az első félidőben a Bélapátfalvi Építőkre alapított egri járási válo­gatott kezdeményezett többet, de szögleteken kívül mást nem tudott elérni. A 35. percben Restás meg­sérült, s csak az 55. percben tért ismét vissza a pályára. Szünet után változatos iramú já­ték alakult ki, az 53. percben vi­tatható ll-eshez jutott a hazai együttes, de Vass könnyelműen mellé lőtte a labdát. A 63. percben Molnár gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. Jók: Kormos (a mezőny legjobb­ja), Kriskó, Vass, Barta, illetve a közvetlen védelem. (kormos) Tiszafüred pályaválasztó jo»át felfüggesztették Füzesabonyban játsszák le a Tiszafüred—HVSE labdarúgó-mérkőzést Vasárnap a Tiszafüred—Gyön­gyösi Vasutas, megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzést kö­vetően botrányos jelenetek ját­szódtak le a tiszafüredi pályán, több gyöngyösi játékost tettlege­sen bántalmaztak. A megyei lab­darúgó szövetség fegyelmi bizott­sága — tekintettel a Tiszafüreden sorozatosan előforduló sportsze­1100. gólt rúgta vasárnap a megyei ifjúsági labdarúgú-Eiajnskságlran 10 ponttal vezetó Gy. Spartacus A megyei felnőtt bajnoksággal párhuzamosan folyó ifjúsági labda­rúgó-bajnokság 25. fordulójában a Gyöngyösi Spar­tacus Rózsaszent- mártonban 1:0 arányban győ­zött, s mivel a második helye­zett Hatvani Ki­nizsi 3:1 arányú vereséget szenve- , _ - dett Egerben az ' Egri Sportiskolá­tól, a gyöngyö­siek előnye 10 pontra nőtt, s gól­arányuk is egyedülálló: 100:6! A Gyöngyösi Spartacus tehát, emberi számítások szerint, már megnyerte a bajnokságot, végig kitűnő teljesítményt nyújtva, ki­magaslott a többi csapat közül. Nagy kár, hogy az Egri Sportiskola kezdetben, igazolás hiánya miatt, sok pontot elvesztegetett, különben szorosabbá tehette volna a bajnoki címért folyó küzdelmet! A két csa­pat egyébként vasárnap Gyöngyö­sön találkozik egymással, az össze­csapás nyilván színvonalas játékot hoz majd. Hatalmas iramú, élveze­tes küzdelmet hozott a Verpelét- Egri Spartacus találkozó, amely végül is 3:3 arányú döntetlennel végződött. Nagy meglepetés, hogy az eddig kitűnően szereplő, tarta­lékos Egri Előre, saját otthonában vereséget szenvedett a gyengébb képességekkel rendelkező Recsktől. Eredmények: Tiszafüred — Gyöngyösi Vasutas ?:0, HVSE-Hevesi MEDOSZ 8:1, Verpelét—Egri Spartacus 3:3, Füzes­abony—Lőrinci 3:2, Apc-Gyöngyösi Bányász 0:1, Rózsaszentmárton— Gy. Spartacus 0:1, Egri Sportiskola —Hatvani Kinizsi 3:1, Egri Előre— Recsk 0:1. A bajnokság állása: 1. Gy.Spartacus 25 23 1 1 100:6 47 2. H. Kinizsi 25 16 5 4 69:14 37 3. Egri Előre 25 16 3 6 56:33 35 4. HVSE 25 12 8 5 42:29 32 5. E.Sportiskola 25 13 5 7 65:22 31 6. Füzesabony 25 13 3 9 47:38 29 7. E Spartacus 25 10 9 6 40:42 29 8. Rsz.-márton 25 12 4 9 48:29 28 9. Gy. Bányász 25 12 2 11 32:45 26 10. Verpelét 25 11 3 11 49:49 25 11. Recsk 25 9 2 14 26:50 20 12. Gy. Vasutas 25 8 3 14 28:71 19 13. Tiszafüred 25 6 2 17 24:64 14 14. Lőrinci 25 3 5 17 22:64 11 15. Heves 25 4 3 18 18:68 11 16. Apc 25 3 2 20 r 25:67 8 rűtlenségekre — átmenetileg fel­függesztette a Tiszafüredi Petőfi pályaválasztói jogát, s így a va­sárnapra kisorsolt Tiszafüred— HVSE mérkőzés Füzesabonyban kerül lejátszásra. Hasonló határo­zat született a Recsk—Honvéd Dobó SE félbeszakadt mérkőzés ügyében is. A recskiek otthonuk­ban soronkövetkező mérkőzésüket egy másik, megyei mérkőzésekre hitelesített pályán kötelesek le­játszani. Ülésezett az SZMT Sportbizottsága Az SZMT Sportbizottsága szer­dán délelőtt Egerben, a SZOT Székházban tartotta alakuló ülé­sét, amelyen Szegedi Barna SZMT sportfelelős tartott tájékoztató jel­legű előadást Heves megye 40 szakszervezeti sportkörének mű­ködéséről. A sportbizottság tagjai és a meghívott sportfelelősök el­határozták, hogy a jelen pillanat­ban „gyengélkedő” sportköröknél mielőbb ellenőrzést tartanak és segítenek sürgősen kijavítani a hibákat. A jelenlevők között fel­osztották a sportköröket, ame­lyeknél csakhamar széleskörű el­lenőrzés indul meg, főleg a tö­megsportot és az anyagi helyze­tet illetően. Ut törősport Füzesabonyban rendezték meg a járás úttörő négytusa-döntőjét. A döntőt megelőzően az általános iskolákban háziversenyek folytak, amelyeken közel 2000 tanuló vett részt. Az egész napon át tartó járási döntőn 14 fiú-, és 10 leánycsapat indult. Néhány jó eredmény is született, különösen a távol- és magasugrók vágták ki a rezet”. A lányok csapat- és egyéni verse­nyét biztosan nyerték a jól felké­szített káli tanulók, a fiú csapat- verseny a két füzesabonyi iskola fölénye jegyében folyt le, míg a fiú egyéni összetett verseny első helye ezúttal Szihalomra került. Eredmények. Lányok. Csapatban: 1. Kál 1259 pont, 2. Füzesabony II. 1124, 3. Füzesabony I. 1117. Egyéni összetett: 1. Bodó Erzsé­bet (Kál) 296 pont, 2. Hompolt Ida (Füzesabony I.) 273, 3. Kassa Ka­Tarnamérán is elkezdték ... A festői környezetben fekvő tar- namérai uszoda hosszú szünet után újra megnyitotta kapuit a fiatalok előtt: elkezdődött az úszóoktatás és az úszók idényre való i felkészítése. Az ed- ' zéseket továbbra is Barta Gyula vezeti, s az iskolai év befe­jezéséig délutánon­ként, utána pedig délelőtt és délután foglalkozik nemcsak a tarnamérai, de re­mélhetőleg az úszó- _ oktatásra nagy számban jelentkező környékbeli fiata­lokkal is. . Az uszoda egész környéke új köntöst kap, s ez annál is inkább érthető, hiszen a Magyar Televízió helyszíni közvetítést tervez a tár­náméra! uszodából! A tarnamérai úszók egyébként a tél folyamán sem pihentek, hanem Képes András testnevelő'-tanár irá­nyításával tornatermi edzéseket vé­geztek. Az idén tehát előnyösebb helyzetből vehetik majd fel a küz­delmet Heves, Jászapáti, Jászbe­rény, Gyöngyös és Hatvan úszói­val, de szeretnének az Egerben megrendezésre kerülő megyei baj­nokságon is részt venni. Erdélyi István iskolai igazgató és Keresz­tesi Lajos vb-titkár — akik már nem egyszer számtalan tanújelét adták úszósport iránti szeretetük- nek —. teljes erővel munkálkodnak azon, hogy a tanács és az iskola határozata: „minden gyerek tanul­jon meg úszni” — 1962-ben mara­déktalanul végre legyen hajtva! Üjság még — s méghozzá nem akármilyen -, hogy Tarnamérán tervbe vették a vízilabda-csapat megalakítását isi talin (Kál) 266. Hompolt 135 cm-t ugrott magasba! Fiúk. Csapatban: 1. Füzesabony II. 1219 pont, 2. Füzesabony I. 1216, 3. Szihalom 1114. Egyéni összetett: l. Vona József (Szihalom) 292 pont, 2. Bukta (Me- zőszemere) 287, 3. Németh (Füzes­abony I.) 271. Vona 504 cm-t ug­rott távolba, Lukács pedig 502 cm-t ért el. A magasugrást Hege­dűs (Füzesabony II.) 151 cm-el nyerte. (—váry—) Sporthírek — Füzesabonyi VSC—Füzesabo­nyi Tsz SK 21:3 (9:1). Meglepetés­re, az Angyal — Szigetváry L., Hajnal, Sári I, — Bocsi, Váradi, Sári II. összetételű vasutas-csapat kitűnő játékkal nyerte a rangadó jellegű járási kézilabda-mérkőzést. G: Váradi 11, Bocsi 6, Sári II. 2, Hajnal és Sári I., illetve Molnár, Szegedi I., Szegedi II. Csonka já­tékvezető kitűnően működött. — A megyei I. osztálya teke­bajnokságban eddig a következő legjobb átlagok születtek: Pum- mer (E. Spartacus) 444-es átlag. Kovács (Petőfibánya) 418, Kecske­méti (Egri Spartacus) 417,3, Nagy Tibor (Petőfibánya) 414,2, Loson- czi A. (E. Vasas) 414, Román (E. Honvéd) 413,7, Molnár (E. Sparta­cus) 413,2, Kasléder (Petőfibánya) 410, Molnár L. (E. Vasas) 410, Tö­rök I. (E. Vasas) 410. — A hatvani járási LSZ fegyel­mi bizottsága az Ecsédi Bányász SK játékjogát két hazai mérkő­zésre megvonta, ugyanakkor Tóth László vezetőségi tagot 1962. de­cember 31-ig minden nyilvános labdarúgó-mérkőzéstől eltiltotta. A fegyelmi határozat a május 6-án lejátszott Ecséd—H. Spartacus bajnoki mérkőzés II. félidejében történt botránnyal kapcsolatban hozták. — A hatvani járási labdarúgó­bajnokságban a 10 pontos Nagy­gombos csapata vezet a H. Kinizsi II., Nagykökényes és Hort együt­tese előtt. és televízióműsor Rádió­1962. MÁJUS 21-TÖL MÁJUS 21-IG: Í Állandó müsorszámok: í KOSSUTH-RÁDIO: 4,26: Bá- > kóczi induló. — 4,30: Hírek, < időjárás jelentés. — 4,35: Vidá- | ! man — frissen! Zenés műsor. I — 5,00: Falurádió. — 5,30: Hí- S rek, időjárásjelentés. — 6,20: \ Pillanatfelvétel. — 6,59: Pontos f $ időjelzés. — 7,00: Hírek, időjá- I £ rásjelentés. — 7,10: Üj köny- > ! vek. — 7,25: A budapesti szín- c házak, mozik és hangverse- 1 nyék műsora. — 7,59: Pontos ( időjelzés. — 8,00: Műsorismer­tetés. — 9,59: Időjelzés. — 10,00: Hírek, lapszemle, időjárásje­lentés. — 11,59: Pontos időjel- , zés. — 12,00: Déli harangszó. i Hírek. Időjárásjelentés. — 14,59: 1 Időjelzés. — 15,00: Hírek. — 1 1 16,08: Időjárás jelentés. — 16,59: Időjelzés. — 17,00: Hírek. — 19,50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19,59: Időjelzés. — 20,00: Esti krónika. Időjárásjelentés. — 21,59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Idő- j járásjelentés. — 24,00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0,30: Him- i nusz. Utána: vízjelzőszolgálat. PETŐFI-RÁDIÓ: 5,00—8,00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6,30: Színházak, tárlatok és hang- { versenyek műsora. — 6,50: Tor- j na. — 8,00: Hírek. Időjárásje- lentés. — 8,10: Műsorzárás. — 14,00: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 19,08: Hírek. Időjárás- i jelentés. — 21,00: Hírek. — 23,00: J Hírek. Idő járás jelentés. — 23,15: ] Műsorzárás. £ Hétfő, május 21. KOSSUTH-RÁDIO: 8.10: Tánc­zene. 9.00: Lányok, asszonyok ... 9.20: Zongoraverseny. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi mu­zsika. 11.09: Szeszélyes autóbusz. Rádiójáték. 12.10: Operettrészletek. 13.00: Napirenden. 13.05: Heti ze­nés kalendárium. 14.00: A tavalyi nyár. Elbeszélés. 14.20: Könnyűze­ne. 15.30: A Gyermekrádió műso­ra. 15.45: Válaszolunk hallgató­inknak. 16.00: Szív küldi. — 17.15: ötórai tea. 17.45: Somogyi Nóra romániai útijegyzetei. 17.55: Fiata­lok Zenei Újságja. 18.15: Népi muzsika. 18.50: Szóljon hozzá! — 19.10: Rossini: A szevillai borbély. Opera. 22.35: Esti muzsika. 23.30: Kamarazene. PETÖFl-R ADIÓ: 14.15: Erkel­áriák. 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.00: Tánczene. — 16.05: A világ minden tájáról. 16.15: Ta­vaszi csokor. 16.40: Nyári verő- fény. Versek. 17.00: Kovalcsik Já­nos és Vásárhelyi Magda hang­versenye. 17.35: A vándorzászló története. 17.45: Fúvószene. 18.10: Zenekari muzsika. 19.05: Édes anyanyelvűnk. 19.10: Operettrész­letek. 19.35: Élő világirodalom. — 19.55: Zenés utazás. 20.40: Falurá­dió. 21.05: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. 21.45: Vérvörös csütörtök. 22.05: Mai lengyel mu­zsika. 22.50: Lengyel költők versei. Kedd, május 22. KOSSUTH-RÁDIO: 8.10: Opera­részletek. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Fúvószene. — 10.10: Tánczene. 11.00: Élő világirodalom. 11.20: Kamarazene. 12.15: „Halló, itt a Budapesti Ipari Vásár”. — 13.05: Egy falu — egy nóta. 13.35: A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Schubert műveiből. 15.10: Dalok a munkáról. 15.25: Pihenés közben. 15.40: Operettfinálék. 18.05: Meg­tudtuk — elmondjuk. 16.29: Bar­tók műveiből. 17.15: Kék rapszó­dia. 17.30: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 17.50: Sándor Judit énekel. 18.10: Horizont. Az ipari rovat műsora. 18.30: Zenés séta Szarva­son. 19.05: A Szabó-csadál. 19.35: Tánczene. 20.25: Operettrészletek. 21.05: Kopjások. Folytatásos rá­diójáték. 21.35: Üj felvételeinkből. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Népi muzsika. 23.00: Kantáta-hangver­seny. 0.10: Stanley Black zeneka­ra játszik. PETÖFI-RÁDIÓ: 14.15: Könnyű­zene. — 15.10: Meddig tart légkö­rünk? Előadás. 15.25: Rahmani- nov: g-moll szonáta. 16.05: Népi muzsika. 16.45: A Kamaszfiú. El­beszélés. 17.00: Bohuslav Martinu zeneszerzői arcképe. 17.50: Idősze­rű nemzetközi kérdések. 18.05: Operettrészletek. 18.30: Köszöntjük a 65 éves Nádass Józsefet. — 19.05: TSZ képesített könyvelő, férfi, több éves adminisztrációs gyakor­lattal elhelyezkedne. Cím: Gyön­gyös, Mátrai u. 3. AZ EGRI Pedagógiai Főiskola Állattani Tanszéke felvételre ke­res egy időszaki főfoglalkozású asszisztenst, aki a laboratóriumi munkálatokhoz ért és főképpen mikrotechnikai képzettséggel ren­delkezik. Havi 1500 forint illet­ménnyel. ELADÓ egy 175 kbc., önindítós Zetka robogó, 4300 km-t futott. Párád, Kossuth L. 244. BÜKKHEGYSÉG kellős közepén, Répáshután, különálló, emeletes ház, 250 négyzetméter alapterület­tel, tetszés szerint beosztható, készpénzért eladó. Közelebbit: Eger, Postafiók: 88. 9000 KILOMÉTERT futott, jó­karban levő, fekete Pannónia el­adó. Novaj, Petőfi u. 24. sz. Bár­mikor megtekinthető. 7000 KILOMÉTERT futott, fekete Pannónia sürgősen eladó. Fonad, Mátraderecske, Mátyás u. 3. Áramvonalas, mély gyer­mekkocsi eladó. Eger, Széchenyi u. 33. szám. Könnyűzene. 18.35: A MÁV Szim­fonikusok hangversenye a stúdió­ban. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánc­zene. 21.40: Gyermeknevelés. — 22.00: Operarészletek. Szerda, május 23. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Anekdoták, történetek. 9.20: Kálmán-operet- tekből. 10.10: Üttörö-hiradó. 10.30: Magyar fúvószene. 10.50: Napi­renden. 10.55: Operakettősök. — 11.25: A Szabó-család. 12.15: Nóta­csokor. 12.50: A Rádió jogi műso­ra. 13.05: Kamarazene. 14.00: 17 év magyar novellaterméséből. 14.20: Táncmelódiák. 15.10: Isten őszi csillaga. 15.30: Operarészletek. — 16.05: Szív küldi. 17.15: Liszt: Két szimfonikus költemény. 17.50: Esti beszélgetés. 18.05: Hangverseny Suppé operettjéből. 19.00: Léna. Rádiójáték. 20.25: Tánczene innen —onnan. 21.25: Színházi élet Győr­ben. 21.40: Paolo Silveri énekel. 22.30: Szórakoztató szimfonikus zene. PETÖFI-RADIÖ: 14.15: Kórusok, hangszerszólók. 14.40: Orosz nyelv­lecke. 15.00: Könnyűzene. — 16.05: Zenekari muzsika. 16.35: Cesar Bolliac, a forradalmár költő. — 16.50: Vass Lajos: Az esztendő — kantáta. 17.15: Mexikóról — fiata­loknak. 17.35: Tréfás népdalok és csárdások. 18.10: Gyarmati Vera hangversenye a stúdióban. 18.35: Rádió-szabadegyetem: a közép­kori ember világképe. 19.05: Or­vosi tanácsok. 19.10: Könnyűzene. 20.02: Thália autóbuszán. — 20.40: Falurádió. 22.50: Leo Slezák éne­kel. Csütörtök, május 24. KOSSUTH-R ADIÓ: 8.10: Köny­nyűzene. 8.55: Édes anyanyel­vűnk. 9.00: Mesejáték. 9.45: Virág­énekek. 10.10: Napirenden. 10.15: Zenekari muzsika. 11.00: Rádió­szabadegyetem: a középkori em­ber világképe. 11.25: Operettrész­letek. 13.15: Nyikolaj Nyekraszov verseiből. 13.25: Egy falu — egy nóta. 14.15: Automatizálás és az ipari fejlődés. Előadás. — 15.10: Fúvószene. 15.35: A vad leány. El­beszélés. 16.00: Híres prímások le­mezeiből. 16.25: Lányok, asszo­nyok. 16.40: Magyar szerzők kóru­sai. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20: Szív küldi. 17.45: Mit olvassunk? 18.00: Tánczene. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Fjodor Saljapin énekel. 19.10: Üdvözlet Afrikából. 20.25: Szimfonikus ze­ne. 21.05: Tanítók, tanárok fóru­ma. 22.15: Operettrészletek. 23.10: Közvetítés a Bartók Teremből. — 0.10: Csárdások. PETÖFI-RADIÖ: 14.15: Könnyű­zene. 15.10: Az ifjú Goethe. 15.35: Tánczene. 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.05: Kamarazene. — 16.40: 1000 szó oroszul. 16.50: Mezei csokor. 17.15: 17 év magyar novel­laterméséből. 17.30: Üj operaleme­zeinkből. 19.05: Zenei műsor. — 19.45: Ismeretterjesztő előadás. •— 20.00: A zene világa. 20.25: Élőszó­val — muzsikával. Péntek, május 25. KOSSUTH-RADIÓ: 8.10: Operett­részletek. — 9.00: Kürti András két írása. 9.10: Kamarazene. 9.50: Isko­lai kórusok énekelnek. 10.10: Napi­renden . . . 10.15: Tánczene. 11.00: A kucsma. 11.20: Zenekari muzsika. 12.15: Könnyűzene. 13.00: Gazda- szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. 13.15: Operarészletek. 14.00: 17 év magyar novellaterméséből. — 14.25: Zobor-vidéki lakodalmas da­lok. 15.10: A Gyermekrádió ének­szakköre. 15.30: Hazai kistükör. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. 16.25: Periszkóp. 16.40: Tömegdalok. 17.15: ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. 18.30: Schumann: Pillangók. 18.45: A budai Sándor-palotában történt. 19.00: Pénteken este . .. 23.00: Glin- ka-művek. 23.40: Könnyűzene. PETÖFI-RÁDIÖ: 14.15: Mozart versenyművek. 14.45: Magyar nó­ták. 15.10: Legkedvesebb verseim. — 15.30: Kamarazene. — 16.05: Román kórusok. 16.15: Piacozó termelőszö­vetkezetek. 16.25: Operettrészletek. 16.50: Ezer szó franciául. 17.00: Az opera útja. 17.45: Két fúvósegyüt­tes játszik. —18.05: Könnyűzene. — 18.30: Változások az emberi szerve­zetben. Beszélgetés. — 18.40: Népi együttesek műsorából. 19.10: Liszt­dalok. 19.30: Lehár: A víg özvegy — nyitány. 19.40: Falurádió. Szombat, május 26. KOSSUTH-RÁDIO: 8.10: Dallal - tánccal a világ körül. 8.50: Lányok, asszonyok. .. 9.10: Balettzene. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Operett­NlfUGDIJAS férfi, házasság cél­jából keresi 50—58 éves, reformá­tus nő ismeretségét. Lehet öz­vegy, elvált. Gyermek nem aka­dály. Leveleket „Nyugdíjas” jeli­gére Kiadóhivatalba kéri. NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: S3. Gyöngyös, Főtér 3., fszt. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- I hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. 1 részletek. 10.55: Rádióiskola. 11.40: Fúvósindulók. 12.15: „Halló, itt a Budapesti Ipari Vásár.” 13.00: A Párduc unokái. Regényrészlet. — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. 14.00: Versek. 14.15: Schubert mű­veiből. 15.10: Élőszóval - muzsiká­val. 16.50: Hét nap a külpolitiká­ban. 18.00: Margaret Tynes énekel* 18.20: A Rádió irodalmi műsora. - 19.00: Az üvegcipő. 20.00: Esti kró­nika. 22.35: Tánczene. PETÖFI-RADIÖ: 14.15: Fotoama- tőrök ötperce. 14.20: Népdalcsokor. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Operakalauz. 16.05: Irodalmi délután Thury Zsuzsánál. — 16.50: Szedő Miklós operettdalokat éne­kel. 17.10: 17 év magyar novella­terméséből. 17.30: Chopin: 12 etűd. 18.05: Orvosi tanácsok. 18.10: Köny- nyűzene öt városból. 19.25: Gondo­latok filmekről. 19.35: Magyar nó­ták, csárdások. 19.53: Nagy kar­mesterek vezényelnek. 20.40: Nép­nevelési tanszék az egyetemen. — 22.00: Irodalmi műsor. Vasárnap, május 27. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Gyer­meknapi üdvözlet. 8.15: Ió-ció, jön a vakáció! 9.00: Beszélgetés a ze­néről. 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9 55: Tánczene. 11.50: Ének a ma­gasban. Versek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyze­tek. 13.00: Zsolnai Hédi és a Jac- ques-fivérek énekelnek. 13.30: Rá­diólexikon. 14.00: Dvorzsák: h-moll gordonkaverseny. — 14.40: Nemzet­közi kaleidoszkóp. 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. 15.35: Olvasónap­lómból. Darvas József írása. 15.50: Operettrészletek. — 16.30: Üj Zenei Üjság. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.10: Lehoczky Éva énekel, Oto Csermák orgonái. — 19.00: Szemtől szembe. 19.10: Tánczene. 20.10: Bó­déra várnak. Lírai komédia. 21.25: A XX. század mesterműveiből. - 22.25: Francia operákból. — 23.00: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETÖFI-RADIÖ: 7.30: A refor­mátus egyház félórája. — 3.00: Bach-orgonaművek. 8.30: Szív kül­di szívnek szívesen. — 9.20: Miska bácsi lemezesládája. 10.00: Mit hal­lunk a jövő héten? 10.30: Térzene. 10.55: A népművészet változásairól. 11.10: Közvetítés Leningrádból. — 12.35: Nagy magyar elbeszélők. — 13.35: Művészlemezek. 14.15: Cinco- gó Felicián. Rádiójáték. 15.05: Gaz- daszemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. 15.20: Beethoven: Esz-dúr zongoraötös. 15.50: Szovjet humor. 16.30: Népi muzsika. 17.05: Wagner: A bolygó hollandi. Opera. — 19.40: Láttuk, hallottuk. 20.00: Könnyű­zene. 21.00: Még az üveghegyen, ’■ túl... Meseműsor. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: Kedd, május 22. 18.00: Iskolások műsora: 1. 100 kérdés — 100 felelet; 2. Bujócska, Rejtvényműsor. 19.00: Orvosi taná­csok. 19.10: Helyszíni közvetítés az ipari vásárról. 19.30: Tv-hiradó. — 19.45: A tv agronómusa. 19.55: AZ ígéret földje (magyar ‘film). 21.30: Szabó Anita, Bartha Alfonz, Duníty Mária énekel. 21.50: -Hírek. A tv- híradó ismétlése. Szerda, május 23. 18.00: Helyszíni közvetítés az ipari vásárról. 18.25: A „Vérvörös csü­törtök” ötvenedik évfordulóján. — 18.45: Tanuljunk oroszul! — 19.00: Rossini: Ory grófja. Vígopera két felvonásban. 22.00: Hírek. A Tv Vi­lághíradó ismétlése. Csütörtök, május 24. 16.25: Kirándulás Moszkvába. — 18.00: Szentkút (magyar kisfilm). — 18.15: Helyszíni közvetítés az ipari vásárról. 18.45: Beszélgessünk oro­szul! 19.05: Telesport. 19.30: Tv-hír- adó. 19.55: Ki mit tud? 21.45: Hírek. A tv-híradó ismétlése. Szombat, május 26. 18.00: Helyszíni közvetítés az ipa­ri vásárról. 18.30: Tv-híradó. 18.45: Hétről hétre. 19.00: Szeress belém. Zenés komédia két részben. 22.00: Hírek. A tv-híradó ismétlése. Vasárnap, május 27. 9.00: Gyermekek köszöntése. 9.15: Ifjúsági filmmatiné: 1. Boldog gyermekévek (kisfilm); 2. A „hár­masok” szövetsége (szovjet film). 11.00: Chopin-hangverseny. — 12.00: Gazdagabb szövetkezetekért. 16.30: 21. sz. Magyar Híradó. — 16.40: A Magyar Hhirdető műsora. — 17.00: Magyarország—Grúzia női, ifi torna közvetítése a Sportcsarnokból. — 18.30: A kisfilmek kedvelőinek. — 19.00: Tv-híradó. —19.30: Vasárnapi vers. 19.40: Casta Diva (olasz film). 21.20: Vidám percek. Aranylábú szurkoló. 21.30: Telesport. 21.45: H. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenn- tartja.) Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik fe­lejthetetlen feleségem elhúnyta alkalmával részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítet­ték, ez úton mondunk hálás köszönetét. Handzó Dezső és fia, Abasár JL A> J értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy e hó 13-ával a mátrai sástói champing tábornál üzembe helyeztük élelmiszer büfé kocsinkat. Mátrai kirándulásai alkal­mával vásárlásaival keres­se fel gazdag élelmiszer­választékkal rendelkező árudánkat. Heves megyei Élelmiszer Kisker. Váll. nr'T t t v t r t Mátéffy András, sportköri elnök A Tárná menti Kupáért Ivádi p. Kázmér, tsz-elnölc A pályaépítési mozgalomban el­ért eredményekben azonban nagy része van Ivádi P. Kázmérnak, a helyi egyesített termelőszövetkezet elnökének, aki az anyagi támoga­tás mellett több alkalommal szemé­lyesen vett részt a munkálatok­ban, bebizonyítva sport iránt érzett szeretetét. Rajtuk kívül Ivádi t. Béla, Ivádi v. József és Laczik Ist­ván KISZ-fiatalok és még sokan mások vették ki részüket a mun­kából. Nem vitás, hogy ahol ilyen lelkes sportvezetők vannak, — ott a sport­élet is rohammértékben fejlődik majd!

Next

/
Oldalképek
Tartalom