Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-30 / 124. szám

I— 1962. május 30., szerda. KÉPŰJSAG 3 Az iskolai és üzemi nevelés egysége üzemben is tevékenykedhesse­nek. Aztán leültünk az igaz­gató elvtársakkal, Sípos Ist­vánnal és Rózsa Lászlóval, hogy a.hároméves tapasztalat nyomán ők kristályosítsák ki, hogyan látják az üzemi és is­kolai nevelés egységét? A Hajtóműgyár és a Dobó Gimnázium kapcsolata rendkí­vül szerencsés. Az üzemben sok a fiatal, mondhatnám úgy is. hogy legtöbb a fiatal szak­munkás, akiknek életszemléle­te most, a mi világunkban szü­letett. akik a mi fiataljaink, akik tevékeny részesei szocia­lista építőmunkánknak. Ilyen körülmények között nem cso­da, ha Sipos István és Rózsa László igazgatók véleménye szerint a KISZ a legszorosabb kapocs a nevelésben, iskola és üzem között. A fiatalok, akik három év­vel ezelőtt kerültek a gyárba, pergőtűzként kapták a kérdé­seket. A kiszesek közrefogták őket, és minden érdekelte őket, ami a diákok körül zaj­lott. Ki mi akar lenni, milyen pályára készül. Kicsit megle­pődtek, mert az elsőéves gim­nazisták mindegyike fennsőbb- séges modorban közölte, hogy „állatorvos, orvos”, aztán me­gint csak „orvos” és „talán mérnök”. Csodálkoztak a len­tiek, nem tudták mire vélni ezt a nagy távolságot maguk és a fiúk között. Aztán teltek az évek, már harmadikosok a hajdani elsősök, és az üzemben csak diáksapkájuk különbözte­ti meg őket a többi üzemi fia­taltól. Most már nemcsak ka­csingatnak az ipar felé, de né- hányan tudatosan készülnek arra, hogy itt maradnak, hogy a vasas szakmát választják élethivatásuknak. Megmaradt néhány orvos is, természetesen nem akartak a gyáriak min­denkiből vasast faragni, de a munka életelemükké, kedves elfoglaltságukká vált. Jól ér­zik magukat az üzemben. A két KISZ-szervezet között szo­cialista szerződés jött létre, s mindennek értelmében kölcsö­nösen segítenek egymásnak a dobósok, ha a továbbtanuló gyári fiatalnak tanulási prob­lémája van, s a gyáriak segít­sége sem marad el, ha a diák munkájáról van szó. A szerző­dés másik pontja a sport és kulturális rendezvényeken va­ló közös részvétéit említi. Itt már akad néhány probléma, mert míg a tanulás és a sport valóban közösen megoldható, addig a kulturális rendezvé­nyek — egyelőre — nem na­gyon valósíthatók meg, néhány objektív körülmény miatt. De nem is ezen van a hangsúly, hanem a munkára nevelés, a közös nevező kialakítása a lé­nyeg. Ezt pedig a lehető leg­ésszerűbb módon biztosította az iskola és az üzem. Politechnikai Tanácsot hoz­tak létre, amelynek az a cél­ja, hogy mindenben összehan­golja az oktatás és nevelés el­vi elgondolásait, s emellett gyakorlati módon működik közre azért, hogy* a gyári mér­nökök és oktatók megfelelő módszertani, didaktikai kép­zettséget szerezzenek, de az üzem is segíti, különösen a kísérő tanárokat abban, hogy megamerjék a gyárat, az ott folyó munkát, és az iskola nevelői is Összképet kapjanak arról, hol is tanulnak dolgoz­ni a diákjaik. Az összehangolt nevelés eredménye aztán az, hogy a gyermekben kifejlődött a fe­lelősségérzet, a munkafegye­lem megszilárdult, s a szocia­lista tulajdon-, a mások mun­kájának megbecsülése ma már tény. Ez a kép, amit kaptam, s a hallottak, a látottak alapján festettem, valódi, „mázolat- lan”, de korántsem jelenti azt, hogy ez mindenüti] így van. A Hajtóműgyár KISZ-tag igazga­tója, aki maga is a legfiata­labb, leglelkesebb új mérnök- nemzedékhez tartozik, látja, milyen jelentős érték van a kezében azzal, hogy a diákok az üzemhez is tartoznak. Éppen ezért, mert látja a perspektí­vát, nines problémája az is­kolával, ahol szinte úgy is mondhatnám, hogy hivatalból látják a járható, sőt — a já­randó utat. A következő tanévben meg­indul az első szakközépiskolai osztály a Dobó Gimnázium­ban, ahol esztergályos szak­mában nyernek képzést a ta­nulók. Most, itt, ezen a pon­ton éles vita alakult ki, amit nem tud pillanatnyilag egy miniszteri rendelet miatt eldön­teni sem az üzem, sem az is1- kola. Arról van szó, hogy a mérnök-igazgató szerint a jö­vő — de náluk már a ma gyárának is — perspektívája olyan, hogy nem szabad négy teljes esztendőt elpazarolni arra, hogy csak esztergályos szakmában szerezzen képzett­séget a fiatal. Sokkal éssze­rűbbnek tartja, hogy a forgá­csolási szakképzettség általá­nos méreteiben kapjon helyet ebben a szakközépiskolában. Mert mint mondotta — „oda­jutunk nemsokára, hogy min­den termelőszövetkezet ren­delkezik gépparkkal, javító­műhellyel, tehát szükség van egy általánosan képzett szak­emberre, aki ugyanúgy odaáll az esztergapad mellé, mint, a maró, a fúró, vagy egyéb for­gácsológép mellé. Ezért kell a sokoldalú képzettség!” S nem tudnak most egyetérteni, mert az iskola a rendeleti értelmé­ben esztergályos, csak eszter­gályos osztályt kénytelen nyit­ni. Eldöntése minisztériumi szjntre tartozik, de jó lenne a javaslatokat figyelembe ven­ni, mert a gyárigazgató törő­dése is arra vall, hogy gya­korlatban akarják biztosítani az életre való felkészítést, az iskolai és üzemi nevelés egy­ségét. Cs. Ádám Éva 18 községnek 7—8 ezer forint értékű könyv A műit évihez hasonlóan, a földművesszövetkezetek tiszta nyereségükből ez évben is se­gítik a falusi könyvtárakat. A községek olvasótáborának nö­velésére már a múlt évben 16 községben, mintegy 130 000 fo­rint értékű könyvet kaptak ajándékba a könyvtárak. A mérlegjöváhagyó közgyűlések után most ismét rendelkezésre áll az összeg, hogy a könyvtá­rak könyvállományait felfris­sítsék, bővítsék. Az ünnepi könyvhét kereté­ben adják át a megyei tanács és a MÉSZÖV által javasolt községeknek az első támogatá­sokat. Az év folyamán újabb 18 község kap 7—8 ezer forint értékű könyvet. A földműves- szövetkezetek ebben az évben mintegy 145 ezer forintot for­dítanak a falusi könyvtárak támogatására. Egy-egy község­ben a könyvek átadásakor ün­nepséget rendeznek, hogy ezzel is népszerűsítsék a könyvbarát- mozgalmat. A fúrásnak is megvan nemcsak a maga techniká­ja, de az iránya is. Minden gyakorlott fúró tudja, hogy kit miért és ho­gyan kell megfúr­ni, melyek azok a sebezhető, zsenge pontok, ahol az intrika fúróhegye vajkönnyedén ha­lad át. Fúrni a fő­nököt szokás, le­gyen az kisebb, vagy nagyobb fő­nök: brigádvezető, művezető, főköny­velő, igazgató __ Ér dekes, lefelé csak a kútfúró fúr! Még nem hallot­tam soha, hogy va­laki kisebb beosz­tású társa helyére kívánkozott v>olna. Hetek óta töp­rengek azon, va­jon mi lehet en­nek az oka? (-6) Egymillió baromfi . • . ADENAUER BEDACIZOTT BERLINBEN Nesze, te haszontalan, már megint elrontottad a kül- > a feladatodat!... (Endródi István rajza) \ Gyakorló pedagógus voltam még, amikor először vetették fel annak a gondolatát, hogy az iskolát legegyszerűbben úgy lehetne életszerűvé tenni, hogy egyszerűen be kell vezet­ni a munka oktatását, magát a munkát is a tanulmányok so­rába. Emlékszem jól, a szülők többségének felháborodására, akik nagyobbrészt maguk sem tudták megmagyarázni, hogy miért, de nagyon idegenkedtek attól a gondolattól, hogy a fiúk és lányok, — pláne a kö­zépiskolások! — valamiféle szakmához nyúljanak, hogy ta­nuláson kívül még dolgozza­nak is. Egyetlen el nem fogad­ható, de konkrét énj hangzott állandóan a szülői értekezle­teken: „eleget dolgoztam én, hadd tanuljon az a gyerek!” Am az élet nem áll meg a helytelen nézetek ellenére sem, s az iskola fejlődése oda mutatott, hogy előbb csak né­hány helyen, ma már csaknem minden iskolában ott a mű­hely, vagy a gyakorlókért, s a gyerekek, a gimnazista fiatalok szorgos kézzel, lendületes munkavággyal indulnak a gya­korlati foglalkozások napjain megszokott * munkapadjuk, vagy a bolt pultja, a gyakorló­kért parcellája, sőt, az erdő fái közé. Az élet — minden tiltakozás ellenére — a gya­korlatban is bevonult az isko­lába, s ott egészségesen hin­tette szét az elméleti tudásban gyarapodó gyerekek és fiatalok között szépségének magvait. Ezen a kezdeti nehézségen tehát túl vagyunk. A szülők nemcsak belenyugodtak, de valósággal áldják ma már azt, aki az egészet „kitalálta”. Láb- jak, mit jelent a munka, meny­nyivel nagyobb megbecsülést élveznek azok a munkásszü­lők, akiknek a gyermeke gya­korlati foglalkozás során ke­rült szoros, eleven kapcsolatba a munkával. Most már inkább az a nagy kérdés izgatja a társadalmat, hogy vajon az üzemi és iskolai nevelés egysége hogyan van biztosítva, megtesz-e mindkét fél mindent azért, hogy a diák­ból szocialista ember, az élet­ben helyét megtaláló fiatal váljék? Ez a nagy kérdés. En­nek tanulmányozására legal­kalmasabbnak mutatkozott az egri Dobó István Gimnázium ipari politechnikai osztályai­nak és a Hajtóműgyár, mint foglalkoztató üzem — vezetői­nek, oktatóinak hároméves kapcsolata. Lenn jártam a gyárban, ahol óriási átalakítások, a gépek hangos zakatolása, az alkotó munka szépsége azonnal meg­fogott. Itt, ezeken az óriási gépeken dolgoznak az alig 16— 17 éves fiúk, kezük alól pattan a forgács, készül a munkada­rab, mert nemegyszer már ma­guk állnak az esztergapad, a gyalugép, a köszörű mellé, hi­szen eljutattak odáig, hogy a termelés egy-egy folyamatába alkotóként beálljanak. Jártam az iskolai tanmű­helyben, ahol mindenféle gép megtalálható, ami elősegíti a fiatalokat abban, hogy mire harmadévesek lesznek, az baromfielőállítás oka a jobb szaktudásban, a szakszerű gon­dozásban keresendő, de nem utolsósorban annak köszönhe­tő, hogy közös gazdaságaink­ban ma már a legtöbb helyen a rendszeresített csibetáppal etetik a baromfikat. Az említettek mellett érde­mes szólni arról is, hogy az elmúlt évi kétezerrel, szemben, jelenleg ezideíg mintegy száz­ezer darab baromfit adtak át fogyasztásra a termelőszövet­kezetek. A Baromfifeldolgozó Vállalat Heves megyei Kiren­deltségének véleménye szerint a következő negyedévben a tsz- ek újabb, mintegy száz mázsa rántani való csirkét adnak piacra, a múlt évi hetven má­zsával szemben. Kétségtelen tény, hogy eb­ben az évben a közös gazda­ságok nagyobb mértékben és szakszerűbben foglalkoznak a baromfitenyésztéssel, mint ed­dig. Felvetődik azonban a kér­dés, mi az oka annak, hogy piacainkat csak kampánysze­rűen láthatjuk el vágóbarom­fival? A kérdésre a választ a megyei tanács mezőgazdasági osztályától kaptuk, amely sze­rint a hullámzó mennyiségű felhozatal oka, hogy termelő- szövetkezeteink. de még in­kább a háztáji gazdaságok még mindig idényszerűen ne­velnek csirkét, kacsát, libát, úgy, hogy az áru május, június, július, augusztus hónaookban kerülhet csak piacra. Bátran javasolhatjuk ezért termelő- szövetkezeteinknek, a háziasz- szonyoknak is, hogy szüntessék meg a baromfinevelés idény szerűségét. Már januárban kezdjék meg a naposcsibék szállítását, s tart­son az egy éven át. Ennek elő­nyét maguk is élvezhetik, hi­szen a kora tavaszi, illetve a késő őszi, rántani való csirké­ért, vagy pecsenyekacsáért job­ban megfizetnek. Javasolhat­juk továbbá azt is, hogy mind a termelőszövetkezetekben, mind a háztáji gazdaságokban kizárólag táppal neveljék a fiatal baromfiakat, mert így tovább csökkenthetik a neve­lési időt. A baromfineveléssel foglalkozó szakemberek kiszá­mították azt is, hogy a tsz-ek kezelésében levő minden törzs­baromfi (tyúk) 50—60 forint évi tiszta jövedelmet biztosít, ezért érdemes már az idén is a törzsállomány további fejlesz­tése, kitűnő egyedekkel való feltöltése. Amint látjuk, már az el­múlt egy esztendő alatt is új sikereket értünk el a baromxi- nevelésben. Nem kétséges, hogyha a közös gazdaságokban és otthon, a falu asszonyai to­vábbra is ilyen kedvvel fog­lalkoznak a baromfineveléssöl, akkor ők is megtalálják szá­mításukat, viszont a népgazda­ság is megkapja ez évben a rervbe vett egymillió' baromfit. Szalay István a hatvani Lenin termelőszövet­kezetekben is. Terveink szerint az idén me­gyénk közös gazdasagai egy­millió baromfit nevelnek és ér­tékesítenek. E terv különösen reálisnak tűnik akkor, ha meg­gondoljuk, hogy napjainkban a termelőszövetkezetekhez, il­letve a háztáji gazdaságokba kiszállítottak 870 ezer csibét, éppen 570 ezerrel többet, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. Termelőszövetkezeteink mind nagyobb és nagyobb jár­tasságra, tapasztalatra tesznek szert, egyre több a jól képzett baromfigondozó is, akik szak­szerűen bánnak a fiatal álla­tokkal. Az elmúlt évben Heves megyében a nevelésre szánt baromfi tíz-tizenkét százaléka hullott el, az idén viszont az elhullása százalék négy-ötre csökkent. A másik figyelemre méltó dolog, hogy amíg tavaly 18, az idén 9-10 hét alatt tudtak előállítani egy kilo­gramm baromfit. Es, ha itt is feltesszük a nagy „miértet”, akkor azt kelt válaszolnunk, hogy a gyorsabb A baromfitenyésztés népsze­rűsége mindinkább terjed me­gyénk termelőszövetkezeteiben. Ma már olyan termelőszövet­kezetek is szívesen nevelnek csibét, kacsát, amelyek egy­két évvel ezelőtt még hallani sem akartak erről. Nem egy olyan közös gazdasagunk van már, ahol valóságos „csirke­gyárakban” nevelik a rántani való csibét, vagy éppen a pe­csenyekacsát. Néhány példát: A mezősze- mered Üj Világ Tsz tizenötezer, a poroszlói Rákóczi tizennyolc- ezer, a vámosgyörki Kossuth tizenhatezer, a tiszanánai Le­nin huszonötezer, ugyanebben a községben a Petőfi Tsz ti­zennyolcezer és a komlói tsz harmincháromezer csibét ne­vel. Lehetne sorolni tovább is a névsort, de ehelyett sokkal érdekesebb arra a kérdésre vá­laszolni: mi hozta meg a kö­zös gazdaságok baromfite­nyésztési kedvét? A válasz na­gyon rövid és világos: A jó jö­vedelem. Miután ma már gaz­dagon válogathatunk példák­ban, ezúttal is élő példával bi­zonyítunk. A füzesabonyi Pe­tőfi Tsz az idén átadott a köz- fogyasztásnak háromezer rán­tani való csirkét. Illetékesek kiszámították, hogy minden csirkén 7—8 forint „tiszta" jö­vedelme volt. Ám hasonló a helyzet a tiszanánai Lenin és van, s hol van olyan ember, aki alábújik a kabátomnak, hogy megnézze az ingem há­tát ... Hiába, a férfi az férfi, leleményes, ötletes ... Nem kell a hátát vasalni. Aram-, idő- és energiamegtakarítás ... Évi négyszáz ing vasalásánál legalább száz forint... Ezt behajtom kedves felesége­men... Akkor most már csak a nyaka van és a mandzsetta ... De várjunk csak ... Miért kell a mandzsettát hordani és va­salni? Mert valaki kitalálta, valami divatbolond? Azt szé­pen felgyűri az ember a kö­nyökéig és már nem is kell vasalni... Űjabb ötven forint megtakarítás... Na és a nyak? Ha ugye, az ember nem köt nyakkendőt, amely szőrit is, meg nevetséges is, hisz minek egy madzag az ember nyaká­ba, mint a kutyán a póráz, nos, ha nem kell a nyakken­dő. akkor ki lehet hajtani... Ha kihajtom, minek, hogy ke­ményen álljon? Nem igaz? Na igye ... Mennyi is az? Leg- ílább 70 fonná’' megtakarítás évente... Az összesen 220 fo­nni! Nagyszerű! Pont ezért a pénzért lehet venni egy új in­let ehelyett a vacak megégett lelyett... No, kedves felesé­jem, mit szólsz a te okos, igyes és takarékos férjedhez?! (egri) fülét, vagy hogy hív jákját, s nézni kezdtem azt az össze­gyűrt izét, hogyan is kezdjem. Egyszerű! Kisimítom, megke­resem, hol a nyaka, s onnan lefelé az egyik oldalt, felfelé a másik oldalt, aztán az egé­szet megfodítom és elvasalom a hátát, utoljára a nyakát és a mandzsettát. Ennyi az egész. Gyerekjáték. Hm, melyik is a nyaka? Ahá, ez az. Akkor ez meg ugye az alja ... Repülj vasalóm, repülj, füleden a holnap hőse, az ingvasalás he­gedűse ... Na ugye, az egyik oldal meg is van... Most a másik ... Le- fel, ide-oda, megy ez... Hol a cigarettám? Nem láttad a cigarettám? Ja, ott van a kony­haszekrényen ... Egy szippan­tás, két szippantás, kis ciga­retta, a valódi finom kis ciga­retta ... de büdös ... Mitől 1 ilyen büdös... A mindenségit, az ing... Fehér ing, krémszí­nű folttal, házilag vasalva, 1 előállitva... A buta fejem, 1 nem rajta hagytam a vasat... 1 S mi ez a gyűrődés itt? Ez 1 még az előbb nem volt itt... 1 Gyerünk csak, ki vele... A 1 fene enné meg, ha itt kivasa- 1 lom, ott belegyün a ránc, ha azt a ráncot elizélem, akkor j meg ... Fordítsuk meg, olyan £ amilyen ... Nézzük a hátát.. I Azazhogy! Nézzük meg, hogy £ kell-e vasalni a hátát? A hát- i rész ugye, az a kabát alatt — Ha nem tetszik, akkor vasald ki magad ... Ha tudod — tartotta orrát az ég felé fe­leségem, és sértett Ausztriai Annaként kivonult a konyhá­ból. Mert nekem is mindenbe bele kell szólnom. „Ha tudod” — nevetséges. Mit kell tudni egy vacak ing vacak vasalá­sán. Az ember ugye fogja a vasalót, megköpködi az alját, hogy forró-e, s aztán vasal. És mert én ezért szólok, jön ez a drámai jelenet. Hát igenis, vasalni fogok. Kivasalom magam, a magam ingét, had’ lássa, hogy megtu­dok én állni a magam vasaló­deszkáján, s ha egyszerű férfi is vagyok, akkor is érek any- nyit, mint egy nő az ingek va­salásáért folytatott harc front­ján. — Igenis, tudom és kivasa­lom — ordítottam ki a kony­hából be a szobába. Gúnyos és megvető kacaj volt a vá­lasz. Fejem megforrósodott, majdnem megnyálaztam, hogy vasalhatok-e már vele, aztán gyorsan felkaptam a vasalót, könnyed pökkentés az ujjhegy­re, finom hozzáérés a vasaló talpához és keserves károm­kodás ... — Azt a magasságos, hát ez forró! Könnyes szemmel, hólyagos ujjheggyel, de dacos elszánt­sággal markoltam meg hát a Inget Vasalok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom