Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-17 / 89. szám

1362. április 17., kedd NBPÜJSAG 5 Ünnepélyes külsőségek között zajlott le Egerben a Természetbarát Szövetség 50 éves jubileumi közgyűlése ÁU a munka Csupa idős ember. Deresedö hajúak jönnek a tanácsháza lépcsőin és ülik tele a padso­rokat a díszte­remben. A fia­talság hiányzik. Pedig igencsak megnövekedett a természetjá­rók száma a felszabadulás óta. A 60 tagot számláló helyi csoport ma 22 szakosztályból áll a megyében és több mint ezer tagot számlál. Zimándi Má­tyás, a Heves megyei Termé­szetbarát Szö­vetség elnöke, az MSZMP me­gyei bizottsá­gának osztály- vezetője, ja­vaslatot tesz a díszelnökség megválasztásá­ra, az ünnepi ülést megnyit­ja, majd az egri KISZÖV dalkör a természetba­rát indulói énekli. Dancza János ünnepi beszé­dében az elmúlt fél évszázad történetéről szólott. Ez az 50 év két világháború, két forra­dalom és ellenforradalom, majd a felszabadulás nagysze­rű ténye között telt el. Gra- mantik László, Divald Rezső, Smidt János és Varró Géza alapító tagok közül ma már csak Varró Géza az, aki itt ülhet a díszelnökség tagjai so­rában. De vannak sokan az 1920. évekből még közöttünk, Mezei Ferenc, Gaál Lajos, dr. Czekkel Ferenc és mások, a harmincas évekből pedig még igen sokan, akiket, ha a köte­lesség a felszabadulás után vezető helyre szólított is, és nem lehetnek már aktív tagjai a szövetségnek, de ha tehetik, velünk vannak, és mindig ér­deklődéssel kísérik mozgal­munkat. Itt látjuk az ünneplők kö­zött Polák Klárit (Gáspár Fe- rencnét), aki egyik leglelke­sebb tagja volt az egri cso­portnak. A háború idején a jugoszlávöknál mint partizán harcolt a németek ellen. (Ma Budapesten él). Horváth Jó­zsef Diósgyőrből jött el a köz­gyűlésre, ahol mint tanácsi osztályvezető dolgozik, ^ Ahogyan Dancza elvtárs so­T AS SAN BETOLATOTT a garázsba, és leállítot­ta a motort. —- Te, Restás... — bicegett hozzá Balkus. — Már három­szor keresett az igazgató. — Engem? Balkus bólintott: — Azt mondta, menj be az irodába, vár. — Nem mondta, miért? Az öreg Balkus felhúzta a vállát: — ... nekem egy szóval se! „— Akkor hát miért hivat­hat? — morfondírozott Restás, *— Biztosan a múltkori út mi­att. Mikor Ábrányból azt a beteg vasutast Miskolcra vit­tem. Hagytam volna ott azt az embert? Ha félórával később érkezem vele az „Erzsébetbe", vége. Most meg már egészsé­gesen lábadozik. Nyloncsövet Varrtak neki a máj és az epe­hólyag közé. Nyloncsövet! Az anyjukat, hogy miket ki nem találnak. Nylonból ruhát, ha­risnyát, szigetelőanyagot — és epevezetéket!... Mit kaphatok ezért az útért? Ah, mindegy....” — gondolta. Megtörülte olajos kezét, kabátját átdobta jobb válla fölött és megindult az udvaron át. Fél öt felé járhatott már az idő. Az irodák néptelenek vol­tak. A munkaidő végét jelző villanycsengő már fél négykor i.hazaküldi” az embereket. Odakint a nap még sütött, fé­nye megcsillant az íróasztalok üveglapjain. A nyitott ablakon át besurranó szél meg-megbil- lentette a telefonkönyv lapja­it. Kopogott a párnázott ajtó kilincsének alumíniumán és benyitott. Tóbb mint egy fél éve, hogy leállt a gyötigyösi tej­gyári építkezés. Tavaly augusztus óta várja a kivitelező, az ÉM Heves megyei Építőipari Vállalat, hogy a belső gépek, a különleges csővezetékek megérkezzenek és az építkezést be lehessen fejezni. De rossz a kooperáció. Eddig ötmillió forint érték van már az épületben, összesen mintegy 13 millió forintos beruházásról van szó. Nem kis összeg. S pillanatnyilag „parlagon hever”, mintha csak néhány forint bánná a beruházó „feledékenységét”. A kazánokat csak december 31-re igazolták vissza, — esze­rint még egy év is eltelik, hogy a befektetett érték hasz­not hajthatna. Ügy látszik: nagyon gazdagok vagyunk. (Foto: Kiss Béla) Bonni U—2 Az amerikai kémrepülés ** 1960. május 1-én meg­mérgezte a szovjet—amerikai viszonyt, szétzilálta a két or­szág szívós munkával kiépített kapcsolatait. Végső soron ele­ve kilátástalanná tette a csúcs- találkozót. Powers légi kémkedése nem is annyira titkosszolgálati ügy lett, inkább elrettentő, kerü­lendő precedens a diplomáciá­ban: negatív példa. A Kenne- dy-kormányzat kerüli (eddig még legalábbis ezt tette álta­lában) az ilyen látványos pro­vokációkat, a lejáratott, le­leplezett, a nemzetközi közvé­lemény által megbélyegezett akciókat, j A kémrepülés — egyik útja, módszere a tanácskozások zá­tonyra juttatásának, egy metó­dus, az imperialista diplomá­cia tárházából. Hidegháborús fegyvernem, — de csak egyik fegyvernem. A szovjet—ameri­kai tárgyalásokat kétségkívül ismét felborítana egy esetleges kémrepülés: de nemcsak az ve­szélyezteti. Az U—2-t, lega­lábbis a diplomáciai U—2-t, lehet „tökéletesíteni” és pó­tolni. Erre vállalkoztak Bonn­ban, ahol szándékosan „kiszi­várogtattak” bizonyos infor­PATAKY DEZSŐ: — Jó napot, Restás elvtárs. Foglaljon helyet. Nem ült a süppedő fotelbe, a keményebb széket választot­ta, az íróasztal sarkánál, ölbe fogta kabátját és várakozóan nézett — Hogy fut a kocsi? — kér­dezte az igazgató. — Megértjük egymást. Most, hogy rendbehoztam, még job­ban. Csak hát... öreg már a Tátra. Itt is fáj neki, ott is. Kímélni kell az idős jószágot. Akkor öt—hatévig még elva­gyok vele. Az igazgató mosolygott, majd pillanat múlva, elhagy­va a mosolyt, hivatalos han­gon szólalt meg. — Arról van szó, hogy át akarjuk tenni egy másik ko­csira. Most kapunk egy Vol­gát. Ügy megy az, mint az óra. Nem járna többé vidékre, az én sofőröm lenne. Na, mit szól hozzá? Felemeljük a fi­zetését is ... OESTÄS NEM ilyen be- szélgeiésre készült fel. Zavartan játszott kabátja gombjaival. — Huszonhét éve vezetek... — mondotta. — Nem úgy vál­togattam a kocsikat, mint más a menyasszonyát. Nem mon­dom, mostanában a vidéki fu- varozgatások, szállítások már fárasztottak. Mégis a Tátra... tizedik éve már, hogy volánja mellett ülök... De hát ha az igazgató elvtárs... Sofőrök És megjött az értesítés: Pes­ten átvehetik az új kocsit. Vo­nattal utazott érte, s visszafe­lé már az új kocsit vezette. A régi meg ott állt szomorúan a garázs hátuljában, elhagyatot­tan, kopottan. Fuvarra se hasz­nálták már. ö naponta meg­állt mellette. Egyik alkalom­mal észrevette, hogy valaki kiszerelte az egyik lámpaüve­gét. Még szomorúbb látványt nyújtott. Mint rokkant, öreg sebesült, akinek a csata roha­mában elgurul az üvegszeme. A Volga elegánsan suhant a szűk utcákban, a kilométert számláló órán sokasodtak a számjegyek. S a dugattyúk szolid muzsikája lassan feled­tette vele régi társát. S mintha ő maga is megfiatalodott vol­na. Kezefejéről eltűntek az olajos foltok; körme alól a pi­szok. A fehér inge is tisztán maradt. Egyik reggelen nem találta á Tátrát a garázsban. Meg­hökkent. —. Nem volt az még olyan tragacs, hogy a ^kohóba mén­jén — mondta az öreg Bal­kus, a garázsmester, — Egy fi­atal sofőr jár vele. Restás némán bólintott. De egész nap nem tudta szívéből kiűzni a szomorúságot. — „Megérdemlem — mormogta — én voltam, aki hűtlenül túl adott rajta és most máshoz pártolt”. ÉL FELÉ az egyik utca- sarkon ráismert. Ott állt a Panakoszta-ház előtt, ki­váncsi gyerekek gyűrűjében. Szánalmasan. Elhaladt mellette, bekanya­rodott a Dobó tér parkírozó­jára. — „Mi történhetett vele?” — találgatta. Kiszállt és elindult öreg cimborája felé. Magas, fiatal, szőke fiú bajlódott a motorház előtt, kurblivassal próbálta életre kelteni a ha­lott gépet. Köhögni, prüszköl­ni kezdett a motor, sípolt is, mint a szilikózisos ember tü­deje. — „Megismert”. — S a köhögés, prüszkölés, sípolás abbamaradt. — A mennydörgés ménkő a gazdádba... — káromkodott sűrűn a motorral bajmolódó sofőr. A körülötte álló gyere­kek élvezettel röhögtek, — Múzeumba viszi, bácsi? — kérdezte egy frufrus fiúcs­ka. A sofőr felkapaszkodott a volánhoz, az önindító pedálra lépett, gázt adott. Az öreg ma­sina akkorát ugrott előre, hogy már túljutott a hid felén, de akkor a motor megint elné­mult. — Hijj, hogy a tragacsok is­tene robbanna szét... — öm­lött a cirkalmazott szitkozódás áradata a sofőrből. — Te, te ... — ugrott mellé­je Restás —, ne káromold azt a jószágot! Hát értesz te egyál­talán a motorokhoz? A francot értesz te! Káromkodni, szitko-1 zódni azt igen. Hóhérolni, mást nem! Van-e szived egyál­talán, mert ennek a kocsinak: van, érted?!... A szőke sofőr bambán és ér-! tétlenül bámult Restásra. — Mit akar? — mérte végigi kurtán a dühös öreget és új-1 ból vizsgálgatni kezdett, a mo-^ torház fedelét felnyitva, szerkezetek között. — Azt akarom, hogy rende­sen bánj ezzel az autóval — \ heveskedett még sokáig Res­tás — különben a tejfogaid keserülik meg ezt a cécót. Farkasszemet néztek egy , mással. A fiatal mondani akart; valami nagyon csúnyát, de az; öreg csendesebben megszólalt:' — A negyedik gyertyát nézd; meg. Az nem gyújt. Olaj ke­rülhetett oda. A szőke sofőr egy-kettőre; rendbetette a gyertyát, s ak-; kor Restás ült be a volán mel­lé. Tenyere végigsíklott a kor-; mánykeréken, a kopott fekete; fogantyúkon, és óvatosan in­dított. — „Próbáljuk meg, öreg: cimbora”. — És a Tátra fel-: zúgott, öregesen, de egészsége-: sen. f ATOD, ÍGY KELL ezt? — mondta kiszállva; a volán mellől. — Türelemnek; enged csak ez. Megérzi, milyen; kezekkel nyúlnak hozzá. Ha; szeszélyeskedik, szólj nekem.; keress meg, majd segítünk! a betegen. A fiú megköszönte a segítség get és elhajtott. Az öreg Res-| tás még sokáig nézett utána.? mfg csak el nem tűnt az ut-5 cák kanyarulatában, a házak? között. > mációkat a tegnap új szaka­szába lépett szovjet—amerikai eszmecseréről. , [Miért veszélyes, miért „pót-U—2” a bonni in- diszkréció? Azért, mert a na­cionalista, revansista német körök, a nagynémet gondolat megszállottjai s a fasizmus mákonyától meg nem tisztult nyugatnémet tömegek felhör­dülése rontja a német problé­ma megoldásán munkálkodók esélyeit, a diplomatákat eleve felkészíti arra, hogy bármit tesznek is, az úgysem találko­zik majd az NSZK polgárai nagy részének megértésével, még akkor sem, ha az esetle­ges kompromisszum az ő ér­deküket is szolgálja. A bonni fecsegés kiteregette, „közszem­lére tette” a diplomáciai kár­tyákat, mielőtt „kiosztották” volna a paklit, a kibicek nem titkolhatták el, hogy látták a lapokat. A fecsegésnek tehát követ­kezményei lehetnek, sőt bizo­nyára lesznek is. Ezt tökéle­tesen tudják a bonni külügy­minisztériumban is, — éppen azért nem lehet ártatlan szó­szátyárkodásról beszélni, a „kiszivárogtatás” szándékosan történt. Mint ahogy a lökhajtá- sos U—2 sem véletlenül szállt fel, — éppen a két évvel ez­előtti csúcstalálkozó előestéjén. Dowers gépét ártalmat­A lanná tette a szovjet légvédelem, de Voronov őr­nagy rakétatűzérei nem tud­nak segíteni azon, hogy kútba esett a csúcstalálkozó. Ha ár­talmatlanná akarják tenni a bonni U—2-t, akkor együtt kell fellőni a szovjet és az emeri- kai diplomácia, talán a közeli hetekben „űrképessé” váló ra­kétáját. ... hogy a reakciós tajvani burzsoázia még nem mon­dott le arról, hogy visszake­rüljön az „anyaországba”, nem mondott le a profitszer­zés tízmillió négyzetkilomé­teres területéről, s a nacio­nalista katonatisztekkel együtt a .,szárazföldi Kína” elözönlésének illúziójában ringatja magát. A Guardian, mikor a tajvani politikát elemzi, ismerteti ezeknek a köröknek a törekvéseit, s tesz egy figyelemreméltó megjegyzést. „A szélsőnacio­nalistákkal szemben — mint írja — Amerika erőteljesen munkálkodik annak érdeké­ben, hogy Tajvanból tényle­gesen független és békés nemzet váljék.” — A munkál­kodás valóban elég „erőtel­jes”, hiszen a csendes-óceáni flottaraj, a távol-keleti légi­erő és a Cl A nem kímélnek semmit, ha védenceikről, a ,békés” l:uú,r.ínt n.gistdkróI van szó! (zár) la, Rozgonyi József és Zbiskó Ernő. A kitüntetettek nevében Martus Ferenc mondott köszö­netét. , k. r. renc, Dancza János, Hajdú Im­re, Simon Ferenc, Húsz Lajos, Apostol Bálint, Fazekas Lász­ló, Szikla Károly, Kovács Sán­dor, Varga György, Martus Fe­renc, Szepesi Lajos, Vida Gyu­építkezést, az állami kisajátí­tást és újrakezdést, új ház épí­tését, mennyi ember, mennyi emlék elevenedik meg az ese­mények nyomán a hallgatóság emlékezetében. Küzdelmekkel Felsőkép: Dancza János elvtárs beszámolóját tartja a ‘Természetbarát Szövetség ju­bileumi közgyűlésén. — Idős természetjárók: Húsz Lajos, Gallasi József és Cs/eh István hallgatják a beszámolót. (Foto: Márkusz László) ■ólja a jegyzőkönyvben meg­örökített eseményeket, gyűj­tést a kis tibai kunyhóra, az teli, de reménykedő, valamire, valami nagyra, nagy esemény­re váró élet. Ez volt akkor az élete a maroknyi turistának, a Természetbarátok Csoportja tagjainak. A felszabadulás utáni évek­ről Szántó Gyula elvtárs, a szö­vetség központi vezetőségének tagja számolt be. 870 szakosz­tály és 56 ezer tag nevében üdvözölte a jubiláló megyei szövetséget. Elmondotta, hogy még mindig nem elégedettek az eredményekkel. Még több ta­got, főként több fiatalt várnak tagjaik sorába. A 20 ezer példányban meg­jelenő „Turista” című szövet­ségi közlönyt még nagyobb példányszámban szeretnék ter­jeszteni. Olvasókat és jó cikk­írókat kérnek a helyi szerve­zettől. A szakosztályi üdvözlések elhangzása után sor került a TST képviselőjének, Pusztai Lászlónak üdvözlő beszédére, aki további jó munka végzésé­re buzdította a szövetség tag­jait, majd kiosztotta az erre az alkalomra készült díszokleve­leket. Kitüntetésben részesültek: Varró Géza, dr. Czekkel Fe-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom