Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-14 / 87. szám

1962. április 14., szombat NÉPÚJSÁG A szülői munkaközösség és az iskola Éveken keresztül nem volt # tisztázott dolog, hogy tulaj­donképpen mi is a tényleges szerepe az iskolák szülői mun kaközösségének, ennek a nagy létszámú, szervezhető egység­nek. Csináltak mindent ,attól függően, hogy az SZMK ve­zetője mit látott jónak, vagy az iskola miben kérte segítsé­güket. Egyre világosabbá vált az iskolareform előkészítése, de főleg most, a reform megva lósítása során, hogy az isko­la szülői munkaközössége nem más, mint a szülők és peda gógusok munkaközössége. He lyét, szerepét tekintve az is' kólában ma már cáfolhatatla- nul megállapíthatjuk, hogy föltétlenül fontos és helyette- síthetetlen. Képviseli az isko­lában a társadalmat, a társa­dalom véleményét az iskolá­ban folyó oktató nevelő mun­káról, de ugyanakkor képesek arra, hogy az iskola egységes állásfoglalását, az oktató ne­velőmunkában való tevékeny­ségük eredményét a szülői munkaközösség eljuttassa a társadalomhoz. összetételénél fogva rendkí­vül érdekesen alakul az EZMK esetleges elvi álláspont­ja valamilyen kérdésben, mert a társadalom minden rétegéből az osztályokban, az iskolában verődik össze a legkülönbö­zőbb otthonokból kikerült gyermek, s így a szülői mun­kaközösségbe természetesen a legkülönbözőbb felfogású szülők. Itt lép életbe a tulaj­donképpeni nevelőszülő kö­zösség, amikor a rátermett és az iskolaügyet valóban min­denekelőtt fontosnak tartó pedagógus képes arra, hogy a szülők szervezett csoportját megnyerje annak a tanítási és oktatási munkának, ame­lyik az iskolában csak akkor folyik maradék nélkül jól, ha a szülők otthoni nevelése, vé­leménye megegyezik az isko­láéval. A szülői munkaközösség „minősége” már a személyek, a vezetők kiválasztásával el­dől. A gyakorlat azt mutatja, hogy azok az osztályok, ame­lyeknek SZMK vezetői elvi­leg tisztázott álláspontú édes­apák, édesanyák, képesek az iskola segítőivé válni. Ott, ahol nem megfelelő az osztály SZMK vezetése, ott a pedagó­gus magárahagyatva dolgozik, segítséget nem kap, de nem is várhat. Most a harc első és legfontosabb szakasza az is­kolában a kettős nevelés meg­szüntetése, felszámolása. A ta­nulmányi színvonal emelése, az oktató munka megjavítása első sorban pedagógus feladat. Ehhez a szülőknek az a ter­mészetes segítsége járul, hogy mindenféle SZMK-szervezet nélkül is igyekszik segíteni gyermekét abban, hogy a ta­nulásban, ha nem is mint el- 6ő, de jó legyen. A nevelés jnár nem egyedül az iskola feladata. Ezt megoldani, ezt megnyugtató módon helyes irányba terelni az iskola és a szülői ház közös nagy munká­ja. A gyermek két malpmkő között való őrlődése még min­dig fennálló és általános je­lenség. Itt van szükség a pe­dagógus és a szülő bátorságá­ra, egymás iránti bizalmának megerősítésére, de mondjuk meg őszintén, nem egy helyen még a kialakulására. A szülői értekezletek nagy­szerű fórumok ennek a kér­désnek a végleges tisztázására, s mivel ez nem megy egyik napról a másikra — napiren­den tartására. A pedagógusok­nak őszintén kell ezekről a vallási nevelési dolgokról be­szélni a szülők előtt, mert a bújócska, a probléma kerülge­tése leendő emberek — a mai gyermekek — egy életre meg­mételyezett gondolkodását, jel­lembeli fogyatékosságát ered­ményezheti. De a szülőnek is bátran fel kell tárnia az ottho­ni nevelésben felbukkanó ne­hézségeit, hogy a pedagógus tisztán lásson és segíteni tud­jon. Ez a kölcsönös bizalom ma még a legtöbb iskolában? hiányzik. Vannak már bátor? hangok a szülők részéről, hangzottak el határozott ál- 5 lásfoglalásra utaló kijelenté-< sek a pedagógusok részéről, de< ez még nem minden, ez még? csak a kezdet, amelynek a vég­leges megoldást kell majd biz­tosítani. Még egy másik fontos dolog­ról hadd beszéljünk itt. A szü­lői munkaközösségek munká­ja annyi rétű, amennyit a ten­nivalóból az iskola és az SZMK vezetője magáénak vall. De mégis el kell mondani, hogy milyen nagy szerep jut a szülők szervezett csoportjá­nak abban/ hogy milyen a munkához való viszonyuk, mi­lyen példát adnak otthon, sa­ját munkaterületükön végzett kötelességteljesítésükkel a gyermeknek. A munkára való nevelés korunk egyik fő tö­rekvése. Ezt megvalósítani egyedül az iskola szintén nem tudja. A gyakorlati oktatás, a nemrégen bevezetett kézimun­ka oktatás magában véve ke­vés. A szülők segítsége nélkül az iskola szava csak pusztába kiáltó szó, és az általános megvalósítás helyett csak azok a gyerekek sajátítják el az el­mélet gyakorlatát, akik sze­mély szerint kedvelik a mun­kát, értjük alatta a jelen eset­ben a fizikai munkát. A szülőknek minden eset­ben meg kell látnia, hogy az iskola és a nevelés e fontos célkitűzése gyermekeik érde­két szolgálja. Fel kell számol­ni a ma még erősen domináló nézetet: „elég volt nekem dol­gozni, legyen a gyermekemnek más élete ...” Ezek a szülők még nem tudják megkülön­böztetni saját, régi, munkában töltött fiatal korukat attól a munkától, amelyet ma végez­nek a fiatalok. Jobban mond­va, nem képesek megkülön böztetni a körülményeit ennek a munkának, mert ha így len­ne, nem tennének ilyen kije­lentéseket, amellyel az iskolát hátráltatják munkájában, a gyermekeknek pedig helytele­nül formálják a munkával kapcsolatos nézetét. Korántsem beszéltünk min­denről, ami fontos lenne, ami feladata a szülői munkaközös­ségeknek. Ez a rövid fejtegetés inkább a figyelmet szeretné ráirányítani arra, hogy az isko­lák lássák meg végül a szülői munkaközösségekben azt a nagy segítő erőt, amelyet ki­használva, valóban emelni tudják az iskola oktató-nevelő­munkájának színvonalát. Más­részt a szülői munkaközössé­gek figyelmét szeretnénk fel­hívni arra, hogy nem egysze­rűen „összeverődött”, véletle­nül egy osztályba került gyer­meke tanulmányai és viselke­dése iránt érdeklődő szülők spontán csoportja az osztály-, illetve az iskolai szülői munka- közösség, hanem egy szerve­zett egység, amelyiknek leg­fontosabb feladata: az iskola nevelési tervére épített mun­katerv alapján a rendszeres se­gítés, az iskola és a gyermek szolgálatában végzett önkéntes munka. Cs. Ádám Éva Bocsánatos bűn ? ... hogy a négy évvel eze­lőtt elhunyt pápa, XII. Pius nagyon „előzékeny” volt az utókorral szemben; mindent elkövetett, hogy zavartalan le­gyen majdani szentté avatása. Sírhelyét Szent Péter kriptájá­val szemben jelölte ki, és a nyugati lapok rendszeresen nagy zenebonát csaptak a szent atya állítólagos látomá­sai körül. De Pius legnagyobb érdeme — amelyben a nyugati világ vezetői vita nélkül egyet­értenek — az elhunyt töret­len, merev és elkeseredett kommunistaellenessége. Piusból azonban mégsem lett szent, s aktái — mint azt Jean d’Hospital „Rómáról bi­zalmasan” című könyvében ír­ja — azoknak a prelátusok- nak és szerzeteseknek ügye mellé kerül, akik ezer év óta, vagy még régebben várják a szentté avató döntést. A szenttéavatás gyors lebo­nyolítását ugyanis nem az aka­dályozza, amit a pápa csinált életében, hanem amit elmu­lasztott, amit nem tett meg. Nyugaton is szemére vetik az elhunytnak, hogy egy szava se volt a náci gonosztettek el­len. A cinkos hallgatást még a keresztény közvélemény sem bocsátja meg az egyház fejé­nek. (zár) Széchenyi még a kiművelt emberfők sokaságáról álmo­dozott, mi már a kiművelt em­berfők sokaságával — építünk. Az oktatásügy, a pedagógia haladó harcosai közül nem egy még csak a kötelező négy—hat osztály elvégzéséért küzdött, nálunk már kötelező nyolc ál­talános iskola, s gyakorlatilag — ha nem is kötelező — mind­inkább elvárt a középiskolai végzettség megszerzése is. Kü­lönböző tanfolyamokon, esti iskolákon tanul öreg és fiatal: nem kell szégyenkeznünk, ha azokról az erőfeszítésekről és ezeknek az erőfeszítéseknek eredményeiről esik szó, ame­lyet államunk és népünk a mű­veltség szélesköiű elterjeszté­séért folytat. De a győztes hadjárat meg­hódított területein még min­dig akadnak „befészkelt” gó­cok, amelyek annál is kedve­zőtlenebbek, mert nem az idő­sebb korosztály tagjai alkot­ják ezeket a gócokat; illetőleg nemcsak ők, de a fiatalok is, s ami még elgondolkodtatóbb: kiszisták. Akiknek az első vo­nalban kellene és kell is har­colni többek között az általá­nos műveltség, a tudás meg­szerzéséért. A megye ipari üzemeiben kereken 800 olyan fiatal lány és fiú van, aki nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát, a mezőgazda­ságban dogozók közül is több mint hatszáz. Igaz, hogy pél­dául az ipari munkás kiszis- táknak csak tíz százaléka ez a szám, de ez a tíz százalék is mindenképpen elgondolkod­tató, különösen ha tudjuk, hogy a KISZ-en kívüli fiata­lok között ez az arány még magasabb. Olyan korban élünk, olyan feladatok várnak ránk, amikor i tudatlanság már bocsánatos bűnnek sem tekinhető, amikor i technika, a tudomány, szé- iületes tempóban fejlődik, s Imikor a gépek betörtek a mezőgazdaságba is évszáza- i os módszereket semmisítve meg, hogy újakat, korszerűb­beket hozzanak helyettük. Ma már a mezőgazdaságban sem elegendő az apáról fiúra szál­ló hozzáértés, sőt: a fiú teg­napi tudása is kevés. Az üze­mek automata gépsorai, az új technológiai eljárások nem­csak egyszerűen az követelik meg, hogy megtanulják a ve­lük dolgozó fiatalok, de első­sorban azt, hogy általában fo­gékonyak legyenek az állan­dóan fejlődő, változó új iránt. S ennek a fogékonyságnak a tudás, a tanulás az alapja. Nemcsak a testnek kell állan­dó edzésben, s ehhez kellő megalapozottságban lennie, — de a szellemnek is, hogy al­kalmas legyen felfogni, meg­érteni és alkalmazni is. Másfélezer KISZ-tagról van szó, de legalább ennyi, ha nem több KISZ-en kívüli fiatalról is, akiknek el kell végezni az általános iskola nyolc osztá­lyát, akinek meg kell szerez­ni a műveltség, a tudás alap­jait. Nem könnyű dolog ez, — nyilvánvaló. Bélapátfalván, a Mátravidéki Fémművekben már azon dolgoznak, hogy az üzemekben kihelyezett techni­kumi osztályokat szerveznek. Minden bizonnyal megoldható lenne, ha azokban az üzemek­ben, ahol sok a nyolcadik osztályt nem végzett fiatalok száma, két—három általános iskolai tanár járna ki, így nemcsak könnyebb a tovább­képzés szervezése, de jobb az ellenőrzése is. A KlSZ-szerve- zetek, de a pártszervezetek, a gazdasági vezetés, a termelő­szövetkezeti vezetőség is fog­lalkozzon úgy ezekkel a fia­talokkal, teremtsen olyan le­hetőséget, hogy rövid néhány év alatt lehetőleg kivétel nél­kül mind végezze el az álta­lános iskola nyolc osztályát. Kommunizmust, de szocializ­must sem lehet négy általános iskolával építeni! Es eljön az idő, hogy nyolc általánossal sem! (gyurkó) Juhrísx Bernát i „Kiváló termelőszövetkezeti tag“ Lelkiismeretes munka — több munkaegység — na­gyobb jövedelem. Juhász Bernát, az egri Dó- bó Tsz tagja például az elmúlt gazdasági évben 956 munka­egységet ért el, mint elsőéves tsz-tag. A jutalma nem is ma­radt el, hiszen kevés tsz-tag di­csekedhetett ilyen szép ered­ménnyel. Néhány nappal ez­előtt a Földművelésügyi Mi­nisztérium, munkájának elis­meréséül, a „Kiváló termelő­szövetkezeti tag” kitüntetéssel jutalmazta meg. Az egri Dobó Tsz irodájá­ban érdeklődtünk először Ju­hász Bernát felől, a kitüntetés­sel kapcsolatban. — Megérdemelte a kitünte­tést — mondta Cseh István, a tsz elnöke. — Nem volt olyan nap, ami­kor ne lehetett volna számíta­ni rá. Akár ünnepnap, akár hétköznap, ha esett, ha fújt, ő jött dolgozni, mindenben igye­kezett hasznossá tenni magát.. Legtöbbször elérte a napi há­rom munkaegységet! — Igen. Megdolgoztam érte — mondta Juhász Bernát, amikor felkerestük. — Volt úgy, hogy kimentünk hajnal­ban dolgozni, aztán csak a ké­ső este kergetett haza minket. De megérte. Tudok a csalá­domnak egy kis házat építeni. Érdemes becsületesen dolgoz­ni. — Mennyi földdel lépett be a közösbe? — Ezerötszáz négyszögöl fia­tal szőlőt hoztam be magam­mal tavaly. De nemcsak a sző­lőkben, mindenütt dolgozom, ahol csak hasznomat látják. Ezt Juhász Bernát munka közben mondja, mert most a háza építésénél foglalatosko­dik. A kis családi ház nemso­kára elkészül, a tetején már az ácsok dolgoznak. A beton munkákhoz keveri a sódert ce­menttel, fia segít neki. Megcsi- kordul a kavicson a lapát, amint készítik elő az anyagot. — Mit szólt a kitüntetéshez? — kérdezem. A lapát nyelére támaszko­dik, tekintete követi a Koszorú utca házait, majd a Szépasz- szonyvölgyet védő dombok fe­lé siklik. — Mit szóltam? — ismétli a kérdést. — Nehéz lenne azt el­mondani ... Nagy volt az örömünk, hiszen azelőtt... Most látom, hogy megbecsülik a munkás embert, s bevallom, amikor beléptem a közösbe, nem is gondoltam erre. Dolgoz­tam becsületesen, s ezért nem vártam külön jutalmat. De tudja, most már azt mondom: érdemes kétszeres szorgalom­mal dolgozni. Az iparkodásnak a közösben is megvan a hasz­na. Nemcsak a házért, a pén­zért, de a becsületért is ... Kátai Gábor Zsibvásár, vagy balesetelháritás Az Országos Bányaműszaki Felügyelőség előírja, hogy he- tenkint kétszer 10—10 perces balesetelhárítási oktatásban részesüljenek a dolgozók. Mű­szakiak végzik az oktatást és a naplóban két fizikai dolgo­zó aláírásával igazolja. Mi, műszakiak tehát fedve va­gyunk, eleget tettünk a ren­delkezésnek, — papír is van róla. De nézzük meg, hogyan tör­ténik egyes helyeken a bal­esetelhárítás oktatása. A szakvezető aknász beszál­lás előtt kijelöl a balesetelhá­AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAA/ Kümmel kartársat vállalata Berlinbe küld­te egy konferenciára. A vonaton megismerke­dett egy csinos, ifjú hölggyel, aiki először utazott Berlinbe. Küm­mel, miután ecsetelte a város szépségeit, így fejezte be szellemes előadását: — Mindenesetre, annyit mondhatok, kis­asszonyom, hogy a ber­lini aszfalt éppenség­gel nem veszélytelen. Egyedül nehéz eliga­zodni abban a renge­tegben. A bájos útitárs meg­értő szemrebbenéssel válaszolt. — Azt hiszem, nem lennék kellemetlen ide­genvezető. Ügy isme­rem Berlint, mint a sa­ját lakásomat. Nappal és éjjel egyaránt. Az utóbbi szavakat fojtott szenvedéllyel ej­tette ki. A hölgy könnyedén elpirulva bámult a to­vasuhanó tájra. Küm­mel lopva a perion­ban ragyogó lábat szemlélve suttogta: — Felfogadna en­gem? A bájos fejecske Kümmel kartárs felé fordult, s a nagy, mély­kéken fénylő szem su­garai rávetődtek. Küm­mel majd elolvadt ettől a napfényhez hasonló A sikeres konferencia pillantástól. — Felfogadni? ... Talán... — csicsereg­te halkan a tündéri hölgy. Kümmel kartársban szökőárként buzgott fel a diadalmámor. Ezt a „talán”-t már jól is­merte. Itt van tehát a nagy kaland, amelyről annyit álmodozott tin­tafoltos íróasztalánál. Berlinben gálánsán le­segítette útitársnőjét. Pehelykönnyűnek érez­te magát, mintha szár­nyakat kapott volna. A beszállás lényege­sen nehezebben ment. Úristen, mit tett? Je­lentést kell írnia a kon­ferenciáról, és fogalma sincs az egészről. Ci­garettára akart gyújta­ni, de a doboza üres voilt — akárcsak a pénztárcája. A főváros látványosságainak, no meg egyéb látványos­ságoknak a megtekin­tése mérhetetlenül sok­ba került. Atkozott könnyelműség ... Elké­szítette költségszámlá­ját, s fcár az elég túl­méretezett volt, mégis, amikor összehasonlítot­ta a ténylegesen kiadott összeggel, átéjszakázott testének legrejtettebb zugai is megremegtek. Ügy hunyta le a sze­mét, mint valami hal­dokló. Rövidesein egy újság­árus jött, ez Kümmel­ben új reményeket éb­resztett. Zsebeiben ma­tatott, de csak kilenc pfenninget talált. — Vissza tudna adni száz márkából? — kér­dezte, és mohón agyá­ba véste a képeslap címfeliratát. — Sajnálom — mondta az árus, és visszavette az újságot. — Akkor legalább engedje meg, hogy egy pillanatra belenézhes­sek — kérte Kümmel —, odaadom minden aprópénzemet, kilenc pfenniget. — De a rik­kancs káromkodva ott­hagyta. Kümmel kartárs szo­morúan tekintett X-lá- bán tovasiető egyetlen reménysége után, majd összeszedte meggyötört, eszének utolsó marad­ványait és papírra ve­tette jelentését. Ennyi­re még sohasem kínoz­ta meg szegényes fan­táziáját — ráadásul a nikotin serkentő hatá­Heinz Fiedler sa nélkül. A jelentés mégis valóságos re­mekmű lett; kritikus, tökéletes, és szavahihe­tő, mindenről szó volt benne és semmiről — ahogy azt manapság egy jó jelentéstől el­várjuk. Másnap az igazgató szentélyében találjuk a leégett Kümmelt. Baljában a költség- számla, szíve fölött a fantázia szülte jelentés. — Jó reggelt, Küm­mel kartárs! Nos, hogy érezte magát? — Pompásan, igaz­gató kartárs! Óriási, felejthetetlen élmény volt! Ilyen felemelő konferenciát még soha nem éltem meg. — Hogy érti ezt? — hökkent meg az igaz­gató. — Ügy, ahogy mon­dom, őszintén, becsü­letesen, tiszta szívből. Tudja, igazgató kar­társ, milyen bájos... il­letve ... akarom mon­dani, milyen hatásos volt ez a konferencia? — Érdekes, nagyon érdekes — jegyezte meg az igazgató, miközben átvette a jelentést. Homlokát ráncolva ol-; vasta végig, majd gon-; dósán összehajtotta és; megszólalt: — Óriási!; Ezt mindenkinek meg; kell ismernie! Feltétle-; nül a faliújságra tesz- szük. Kümmel kartársat,; mintha hájjal keneget-; ték volna. Az igazgató hatalmas! füstfelhőket eregetve; kérdezte: — És mondja, hogy! hívták, Évának, Angé-i Iának? ! — Angéla? — Küm-Í mel bárgyúan bámult! főnökére. — De igaz-! gató kartárs, nem volt! nekem időm nőügyek-! re. Minden gondolato-! mat a kiváló eredmé-! nyekkel zárult konfe-! rencia foglalta el. — Az igazgató nemi tudta elfojtani moso-< lyát. j — Csodálom a látno-< ki képességeit, kedves« Kümmel, mert a kon-« ferencia eredményeiről« még a miniszter sem« tudna beszámolni. « — Hogyhogy? Talán < nem volt ott? « — Éppúgy, mint ma-í ga. A konferenciát« ugyanis a jövő hétre > halasztották, de mire *? sürgöny megérkezett,? maga már robogott? Berlin felé. ? Hollósi Tibor fordítása. rításí könyvecskéből egy neki tetsző címet. Aztán bevonul a felolvasó helyiségben elhelye­zett mikrofon-fülkébe, hogy a közel 300 ember zsivajától legalább a saját hangját hall­ja. Nekigörnyed, és száraz, monoton hangon felolvassa az írást. Mit csinálnak addig a bányászok? Az egyik csoport lottószelvényt vásárol és azon nyomban ki is tölti, a másik tízóraizik, a harmadik csoport­ból meg erélyesen hangzik: „zsírt bele!” Csoda-e, ha ilyen oktatás után nem csökken a balesetek száma? A mi üzemünknél, a kül­fejtésen tapasztaltam, hogy az egyik szakvezető „elfelejtette” megtartani az oktatást, s cso- dák-csodája a napló szerint megtörtént az, hiszen két bá­nyász igazolta azt. • Valljuk meg őszintén, a bal­esetelhárítási oktatás sokszor sablonosán történt. Ezért nem célravezető a munkánk, kö­zömbösen elsiklottunk a bal­eseti útmutatók mellett. Leg­feljebb néha siránkoztunk egy kicsit, hogy baleset miatt megint levonnak a prémium­ból, gyűléseken pedig szép idé­zeteket vágunk ki, hogy ná­lunk legfőbb érték az ember. A lélek nélküli, rossz elő­adások nem kötik le a dolgo­zók figyelmét. Ezért gondol­juk meg, hogy mit akarunk mondani, az életből, a meg­történt balesetekből idézzük a példákat. Magyarázzuk meg, hogy mi okozta a bajt, mit mulasztottunk el, ki volt a hi­bás. Világosan, saját szavaink­kal mondjuk el mindazt, amit minden bányásznak tudnia kell. Necsak a rendeleteket, az utasítást és a paragrafusokat hadarjuk, hanem törekedjünk arra, hogy szavunkat minden­ei megértse. Ha értelmes szavakkal szó­lunk a bányászokhoz, a több­iég figyelemmel meghallgat oennünket. Ha mégis akadna rendbontó, figyelmetlen han­goskodó, a közösség érdeké­én tartsunk fegyelmet. Ha lyen lesz az oktatási fórma, :gy lépést előre juthatunk a jaleset él-hárításban is. Zwillinger Zol tóm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom