Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-13 / 86. szám
1962. április 13., péntek NÉPÚJSÁG Van fejlődés, de még most sem biztató Eger vendéglátóipari felkészültsége Már az elmúlt vasárnap is több ezer turista látogatott Egerbe, az utcákon nagy volt a forgalom, kisebb-nagyobb csoportok járták az éttermeket, .ahol a déli órákban már elég nehéz volt helyet és bő választékot kapni. Az igazi szezon még nem érkezett el, mi lesz hát a csúcsforgalom idején, hogyan gondoskodik Eger város vendéglátása a külföldi és belföldi látogatókról, turistákról, akik bizonyára ebben az évben is nagy számmal jönnek majd Dobó városába. Erre kértünk feleletet, amikor felkerestük a vendéglátással foglalkozó vállalatok vezetőit, mondják el ők terveiket, elgondolásaikat. Elsőnek Zsabka Endrét, a Park Szálló Igazgatóját kerestük fel. — Ami a szállodai ellátást Illeti, sajnos, még ebben az évben sem beszélhetünk javulásról. Az új, 200 személyes idegenforgalmi szálloda csak a következő évben épül fel. Konyhánk naponta ezer főre főz, s a Park Szálló éttermedben, s a teraszon egyszerre 700 személy részére tudunk helyet adni. A napokban vásároltunk ugyanis száz széket és ezzel bővítjük a teraszunkat. Ebben az évben már olcsóbb ételeket is készítünk, vásároltunk ugyanis egy rostsütőt, s ezen különböző sülteket, debrecenit, kolbászt készítünk, körülbelül hétforintos áron. — Szeretnénk néhány szót hallani a Mecset Étteremről is. — A Mecset Éttermet rendbehoztuk, kissé átalakítottuk, új berendezést kap a terasz és július 1-től ott is bevezetjük a tánczenét. Mint újdonságot említem meg, hogy a söntést megszüntettük és azt állófo- gyasztásos presszónak rendeztük be, ahol feketekávé, fagylalt és sütemények kaphatók. Az Egri Vendéglátóipari Vállalat áruforgalmi osztályának vezetője, Szabó János, a következőket mondotta: — Vállalatunk is igyekezett ä lehetőségeikhez képest felkészülni a nagy idegenforgalomra. A tavaszi karbantartási, korszerűsítési munkákat elvégeztük, s két új egységgel is gazdagodott hálózatunk. Ügy gondolom, az Egri Bistro megnyerte vendégeink tetszését. Ebben az étteremben vasárnaponként 5—600 ember részére tudunk ebédet adni, de ha igény van, adunk reggelit uzsonnát is. Ifjúsági Éttermünkben egyszerre száz személyétkezhet, a konyha naponta 500 fő ellátására képes. Kicsinosítottuk a Vadászkürt Éttermet is, itt mintegy ezer vendéget tudunk ellátni va sál-naponként. A népkerti sörözőnk lehetőségeit még ebben az évben Sem tudjuk teljes egészében kihasználni. Az étteremben mindössze száz személy fér el, de kinn, a nyitott helyen mintegy 300 vendég részére tudnánk helyet adni. Vendégeink csupán az esti órákban ülnek szívesen a kerthelyiségben, hiszen egész nap odatűz a hap, s az ernyőt még ebben az évben sem tudtuk beszerezni. A sörözőben ebben az évben is kisvendéglői alapon, ételek, italok fogyaszthatok, este zenét is adunk. — Szeretnénk hallani néhány szót a Szépasszonyvölgy, Strand és a vár ellátásáról is. — A Szépasszonyvölgyben nincs változás. Ott továbbra is egy pincehelyiség áll rendelkezésünkre, s nem tudunk javítani a strand ellátásán Sem. Fölállítunk ugyan a strand területén két büfét, egy automata szörpkocsit, lesz mozgó fegylaltárus a strand előtt, italos sátor, de ^enn, a strand éttermében még mindig nagyon zsúfolt forgalom Várható. A várba látogató vendégek számára már valamivel jobb ellátást tudunk adni. Igaz, itt is csupán ideiglenes sátor áll rendelkezésünkre, de az italok mellett tartunk előre csomagolt hideg ételeket is. Megkérdeztük a Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat igazgatóját, Tóth Lászlót is, hogyan készültek fel az egri csúcsforgalomra? — Egerben a Halászcsárdában és az Otthon Étteremben várjuk a városba érkező vendégeket, s e két étterem egy- egy forgalmas vasárnap 800— 1000 személy részére biztósít ebédet. Vállalatunk főleg a diákok ellátásában tud segíteni. Az elmúlt évben a Pedagógiai Főiskola önkiszolgáló éttermében 20 ezer adag ebédet adtunk ki. Ebben az évben ez a szám növekedhet, mert vasárnaponként rendelkezésünkre áll a KlSZÖV-székház- ban levő éttermünk is. ★ Három vendéglátással foglalkozó vállalat vezetője ' nyilatkozott a lehetőségek, a tények birtokában, őszintén. Meg kell mondanunk, hogy nem nagyon megnyugtatók ezek a válaszok — igaz, a nyilatkozatok ígérnek sört, bort, ételeket, de úgy néz ki, hogy a férőhely szempontjából ebben az esztendőben sem sikerül lényeges változást hozni a városba érkező turisták ellátásában. Pedig vendégeink jó szívvel jönnek Egerbe, de a hiányos ellátás nem öregbíti a város jó hírét. Az elmúlt év III. negyedében közel 200 ezer turista érkezett a városba, s ez a szám, ebben az évben, bizonyára még emelkedni fog. A lehetőségeken belül lehetne javítani a strand ellátásán is. Igaz, kicsi a konyha, de szállítsák oda készen egy nagyobb konyhából a különböző ételeket, vagy félkészállapotban a rántott szeleteket. Ha már a város vendéglátásáról van szó, szóvá tesszük azt is, hogy nem harcolunk kellő eréllyel felsőbb fórumokon Eger vendéglátó apparátusának bővítéséért. Az Országos Takarékpénztár egri fiókja rövid időn belül elköltözik. A város a vendéglátóipar számára utalta ki a helyiséget, de az eddigi helyzet nem valami biztató, mert a pénzintézet magának követeli, így dugába dől az okos terv és elgondolás: létesüljön kávéház az OTP helyén. S már évek óta nem sikerül az egyetlenegy szobából álló lakás miatt bővíteni a jó konyhájáról és zsúfolt, szűk helyiségéről híres Halászcsárdát sem. Nagyon szép műemléképület Egerben a Panakoszta-ház. Sok ezer ember megnézi évente. S mit lát? Az utcára néző, nagy csupasz kirakatablakok mögött fogtechnikusok dolgoznak. Ebben az épületben, ahol már helyet kapott a Zeneiskola is, milyen szép, stílusosan berendezett, igazi cukrászdát (nem presszót) lehetne létesíteni, s előtte a téren elhelyezhető 15 —20 asztal, szék, tarka ernyőkkel. Még a városképet is emelné. (Akik Szegeden jártak, elmondhatják, milyen szépen mutatnak a cukrászdák, vendéglők elé kirakott napernyős asztalok). Az új cukrászda létesítésének minden költségét a Park Szálló központja vállalná, csupán a helyiséget kellene rendelkezésükre bocsátani. Sok ezer ember fordul meg a Szépasszonyvölgyben is. A régi Tulipánkert, ahová beférne 100—150 ember, már évek óta raktárhelyiségül szolgál. Meddig? Eger városát nagyon szeretik a külföldiek, s a belföldi turisták egyaránt. Ezt az évről évre emelkedő forgalom is bizonyítja. Harcoljunk jobban, határozottabban és kitartóbban, hogy megfelelő körülmények között lássuk el vendégeinket, hogy azok kellemes napok emlékével térjenek vissza otthonukba. Márkusz László özv. Gyóla Józsefné, Eger: A Nyugdíjintézettől kapott értesülés 5/.érint havi 150 forint kivételes ellátási járulékot kap és 32 forint baleseti járadékot. Fekete Lászlőné, Ecséd: A szocialista brigádokról szóló levelét lapunk Levelezőink Írják rovatában felhasználtuk. További tudósításait várjuk. Méray István, Eger: Kolacskovszky Lajos síremlékével kapcsolatos észrevételeit köszönjük, azzal lapunkban foglalkozunk. Vigyáaat, életvessély I Az egri Gólya utcai új lakásoknál, közvetlenül a P— 2-es ház mellett építettek egy lib. 80x89 cm-cs, négyzet alakú mély aknát. A „derék” építek azonban fedő, illetve tető nélkül hagyták, azaz nagy-nagy okossággal félig szórták cement- és vasbeton- gerendák maradványaival, hogy az esetleg abba beleeső gyerek — de felnőtt is — annál könnyebben halálra zúzza magát. Mert a környék tele van gyerekekkel, akik ott szaladgálnak az alattomosan meghúzódó akna mellett, s nem is sejtik, hogy trsti épségük — egy-két felelőtlen ember miatt — állandóan veszélyben forog. Különösen veszélyes az eset sötétedés után, mert az lí j lakótömbön, idestova másfél éve, egyetlen villanykörte sem világít, — s ezt a lakók vonakodnak szóvá tenni, nehogy az a vád érje őket: — Mit ugrálnak? örüljenek, hogy lakást kaptak ... Hát mi most a lakók helyett szóvá tesszük. Mielőtt még valami súlyos baleset történik! Képek a három megye irodalmi színpadának fesztiváljáról Mint már lapunkban is írtunk róla. Pest, Nógrád és He» vés megye középiskolás fiataljai szombaton és vasárnap rendezték meg a szavalóversenyék és irodalmi színpadok fesztiválját Egerben. A verseny során különösen jól szerepelt a gyöngyösi Vök Bottyán Általános Gimnázium irodalmi színpada. — A NAGYRÉDEI Szőlős- kert Termelőszövetkezet három dűlőjében szerdán ezer ember: tsz-tag és besegítő dolgozott. Valamennyien a szőlőoltványok telepítésével foglalatoskodtak. Közlemény Számos kérelem érkezett a SZOT Munkavédelmi, Üjítási és Találmányi pályázata beadási határidejének meghosszabbítására. Közöljük, hogy miután a pályázatot még 1961 novemberében hirdettük meg, a beküldési határidő változatlanul 1962. április 30. SZOT Munkavédelmi Propaganda Bizottsága. Képünkön: a KISZ-kórus énekel, vezényel dr. Gál 1st* vánné. A verseny során az öt legjobb versmondó aranyérmet kapott. Képünkön Simon László, a KB kulturális osztályának helyettes vezetője, átnyújtja az arany emlékplakettet Merczel Erzsébetnek, a balassagyarmati irodalmi színpad vezetőjének. (Foto: Asztalos István) Nem sikerült „meglépnie“ A gyöngyösi tűzoltók szép pirosszínű, új tűzoltókocsija már nem egy tűzeset megfékezésében és sok-sok anyagi kár megakadályozásában vett részt. A minap azonban őket érte súlyos kár. Mátraháza és Mátrafüred között járt éppen, szolgálatból jött a kocsi, amit Tóth József vezetett, amikor látta a vezető és a bent ülők, hogy velük szemben nagy sebességgel halad egy tehergépkocsi. Tóth József tűzoltó, gyakorlott régi gépkocsivezető és így azonnal feltűnt neki, hogy a velük szemben haladó tehergépkocsinál nincs valami rendben. Ugyanis a tehergépkocsi hol a bal, hol pedig az úttest jobb oldalára tért le. A tűzoltókocsi lelassított, teljesen lehúzódott az úttest jobb oldali padkájára és megállt. Nem úgy a velük szemben rohanó tehergépkocsi. Tóth József, a tűzoltókocsi vezetője most már látta, hogy katasztrófa következik be, de még mindig nem hagyta el lélekjelenléte. Élesen dudált, remélve, hogy erre már felfigyel a veszélyesen közeledő tehergépkocsi. Ez sem használt. Hirtelen azt érezték a kocsiban ülők, hogy hatalmas erő löki meg a kocsit, éles csattanás hallatszik és mire a kocsiból kiugráltak, csak azt látták, hogy a tehergépkocsi megrongálódva rohan tovább. Azt szokták mondani, hogy a baj nem jár egyedül, de most nem ez történt Hirtelen ott termett egy motorkerékpáros — aki mint később kiderült, tűzoltó volt „civilben” — és azonnal a menekülő tehergépkocsi után eredt, amit hosszas üldözés után sikerült elfogni. Amikor végre a tehergépkocsit meg tudták állítani, akkor látták, hogy a vezetője szinte az eszméletlenségig részeg. Zsák Vince volt az illető, aki az FC 91—22 tehergépkocsi ittas vezetője volt. A rendőrségi vizsgálat során elmondotta, hogy már előző este italozott, majd éjjel és aznap is folytatta, amikor a baleset megtörtént. Jellemző Zsák Vince gépkocsivezető lelkiismeretlen magatartására, hogy még a rendőröknek is azt mondotta, hogy ő munkásőr és párttag. Sőt, a kirendeltség dolgozói is állították ezt. Aztán kiderült, hogy hazudott, mert soha nem volt munkásőr és párttag sem. Így akarta az egyébként is helytelen viselkedését érő bírálatot visszaverni. Az eset tanúi és munkatársai elítélték ezt a viselkedést, főleg azt, hogy heteken keresztül azzal fenyegetőzött munkatársaival szemben, hogy „kinyírja” őket. Súlyosabb sérülés nem történt, „csupán” több ezer forintos kár, de a, közvélemény jogosan megveti az ilyen gépkocsivezetőt, aki ittas állapotban ül a volán elé és az általa okozott baleset . után igyekszik elhajtani. A tanulság azonban az is, többek között ebből az esetből, hogy az igazságszolgáltatás elől a bűnös nem menekülhet. Gácsi László KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Nők — hétköznap gé változik. Kis szobácskáját otthonossá, barátságos meleggé varázsolja, hogy mire férje az iskoláról hazaérkezik, ne a gépkocsivezetőt, hanem a feleségét találja meg. A FŐZÖNŐ. A tanácsháza alagsorában van a városi tanács dolgozóinak üzemi konyhája és étkezője. Itt dolgozik Ambrus Istvánné. Négy éve gyúrja a tésztát, keveri a rántást, aprózza a hagymát. Naponta kétszázan ebédelnek itt, van elég tennivaló. Neki is és munkatársainak is az a legnagyobb örömük, ha látják, hogy az ott étkezőknek ízlik az ebéd. Ez az öröme van csak a munkából, mert akármilyen gonddal, szeretettel, fáradsággal készítik is el az ebédet, annak nincs más „mérhető” eredménye, csak a rengeteg mosatlan edény. Munka után, otthon kezdődik az a bizonyos második műszak. Ismét csak a főzőkanál. Persze otthon azért más. Otthon nem az üzemi recept szerint főz, otthon nincsenek normák. Csak egy norma van: ha a család együtt ül az asztal körül, mindenki a mama főzt- jét dicsérje. Ambrus nénin nem látszik meg az 53 esztendő. Nyugodtan letagadhatna tíz évet. De ő nem akarja fiatalítani magát, büszke 6 hónapos kis unokájára és gyermekeire, akiket becsületes munkára nevelt. T gy telnek munkában a -*• nők szürke hétköznapjai hétről hétre, az év 364 napján, amikor éppen nem ünnepeljük őket. m—* az a tudat, hogy maga választotta hivatását teljesítheti. És ezért megkapja azt a jutalmat, amiről annyit álmodozott: mindennél többet ér neki, amikor ezek a kicsik, akik még nem tudják, mi a képmutatás, a szemébe néznek és azt mondják: „Övó néni, szeretlek!” A GÉPKOCSIVEZETÖNÖ. Gyöngyösön ő az egyetlen hivatásos gépkocsivezetőnő. Barna arcú, barna szemű fiatal- asszony. Nagy Hajdú Imréné jogosítványára tíz évvel ezelőtt nyomták rá a bélyegzőt A 4. sz. AKÖV-nél dolgozik. Közel 70 ezer kilométer van már 2 tonnás teherkocsijában, de még nem hagyta cserben és még sokáig szeretne nagyobb hiba nélkül közlekedni vele. Szereti a kocsiját. Jó sofőr, ezt nem ő mondja, hanem a munkatársai. A sok férfi között is megbecsülést vívott ki magának. A közlekedési rendőrök- kel sem volt még semmi baja. Tudja, hogy az utca nem versenypálya. Hogy ne- héz-e a szolgálat? Minden munkának megvannak a maga nehézségei, de a szép oldalai is. Persze, neki is vannak gondjai, bajai. Férjével, aki jelenleg forgalmi-tiszti iskolát végez, albérletben lakik. Nagyon szeretne egy szép lakást. De amikor megfogja a kormánykereket és lába a gázpedált nyomja, akkor kikapcsolja a gondjait, és minden idegszálával az úttestet figyeli. Ha letelt a szolgálati ideje, akkor háziasszonnyá, feleségM inden évben megemlékezünk a dolgozó nőkről, asszonyokról a nemzetközi nőnap alkalmából. Ilyenkor kedves ajándékokkal, szíves üdvözlettel köszöntjük a nőket, harcos társainkat, munkatársainkat, élettársunkat. Aztán elmúlik az ünneplés és a nők visszatérnek a reflektorfényből a hétköznapok szürkeségébe. Milyenek a nők hétköznapjai, amikor nem ünnepeljük őket? AZ ÖVÓNŐ. Kedves, derűs arcáról a fiatalság üde fénye árad. Komolyan csillan meg szemüvege, amikor bemutatkozik: Szabó Róza vagyok, így. Nem becézi nevét, ő nem Rózsi, nem Rozika. Szabó Róza, 21 éves. A X. sz. napközi legfiatalabb óvónője. Érettségi után elvégezte a kecskeméti felsőfokú óvónőképző akadémiát és friss diplomájával megkezdte működését Gyöngyösön. Szereti a gyermekeket, ezért választotta a pedagógus pályát. A legkisebbekkel foglalkozik, azokkal a csöppségekkel, akik a legfogé- konyabbak, akiknek a lelkü- letében kitörölhetetlen nyomot hagy a közösségben töltött idő minden élménye. Szeretettel foglalkozik ezekkel a kicsikkel, akiknek most bontakozik az öntudatuk. Tudja, hogy munkájával az elfoglalt szülők gondjain is segít, és a szülők helyett is igyekszik az apró emberkék fejlődését helyes irányba terelni. Szórakozás? Sokat olvas, főleg olyan műveket, amelyek a gyermekek lélektanával foglalkoznak. Örömmel tölti el