Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-04 / 79. szám

1962. április 4., szerda NEPÜJSAG 3 Felszabadulási ünnepség az Egri Finomszerelvény gyár ban Öt brigád nyerte el a szocialista címet -71 kiváló dolgozó - Másfél millió nyereségrészesedés Héttő délután. két óra ... A Finomszerelvénygyár sziréná­ja harsányan jelezte a nappa­los műszak végét. Pillanatokra elcsendesedtek az üzemek, las­sult a gépek forgása, aztán újult erővel kezdte munkáját a váltás. Áradva ontotta ma­gából az embereket a gyár. Ám, most nem siettek a vonat­hoz, nem tolongtak az autóbu­szoknál. Ott gyülekeztek a gyár impozáns, tágas kultúrházá- nak nagytermében, zsúfolásig megtöltve a széksorokat: mi­kor fél háromkor kezdetét vet­te a felszabadulásunk 17. év­fordulója alkalmából rende­zett ünnepség. A magyar és a szovjet him­nusz hangjai után Kócza Imre elvtárs, az Egri Finomszerel- vénygyár nagyüzemi pártbi­zottsága vb-tagjának megnyitó szavaival elkezdődött az ápri­lis 4-i ünnepség. Az ünnepi be­szédet Szűcs Vilmos elvtárs, a gyár pártbizottságának vb- tagja tartotta. Méltatta a fel- szabadulás napját, az eltelt ti­zenhét esztendő eredményeit, az utóbbi években lezajlott bél­és külpolitikai eseményeket, a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XXII. kongresszusát. Az ünnepi beszéd után Ta­kács László elvtárs, a Finom- szerelvénygyár igazgatója adta át a kitüntetéseket és jutalma­kat az üzem azon dolgozóinak, akik az elmúlt év során becsü­letes és lelkiismeretes munká­jukkal, kiváló eredményeikkel segítették a gyár munkáját a tervkötelezettségek teljesíté­sében. Öt brigádnak nyújtotta át a szocialista címet és az er­ről szóló oklevelet. 71 dolgozó kapott kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet, s 81 munkás mel­lére került fel a törzsgárda- jelvény. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem. hogy pénteken egymillió 422 ezer forintot osztottak szét a dolgo­zók között nyereségrészesedés címén, amely összeg 10 napi fizetésnek felel meg. A kitüntetések és jutalmak j átadása után terjesztette az I egybegyűltek elé Kócza Imre ' elvtárs a VIII. kongresszus tiszteletére indított munkaver­senyhez való csatlakozásra a felhívást. .,Felhívjuk Heves I megye ipari vállalatait, hogy indítsunk megyénkben egy­más közötti versenyt, azért — hangzott a felhívás —f hogy a kongresszus tiszteletére ki­Munka Érdemrenddel tüntettek ki károm tanácsi vezetőt Szómba ton a Heves megyei Tanács végrehajtó bizottsága ünnepélyes keretek között kor­mánykitüntetést nyújtott át két kiemelkedően jó munkát végzett tanácsi vezetőnek: Munkaérdeméremmel tüntet­ték ki Endrei Lászlót, a Hat­vani Járási Tanács V. B. elnök- helyettesét és Mucsi Sándort, a megyei tanács ipari osztá­lyának vezetőjét. Ugyancsak Munkaérdemérmet kapott Hagy László, a megyei tanács költségvetési csoportvezetője, aki a Parlamentben vette át kitüntetését. bontakozó versenyben, a kitű­zött feladatok teljesítésében, még jelentősebb eredményeket érjünk el és ezzel is meggyor­sítsuk a szocializmus építésé­nek ütemét hazánkban”. A fel­hívást egyhangúan elfogadták. Az ünnepség második részé­ben az Egri Pedagógiai Főisko­la hallgatói adtak műsort. Énekkaruk osztatlan sikert aratott. S a szavalok is nagy tapsot kaptak. Fellépett a mű­sorban az Egri Finomszerel- vénygyár KISZ-szervezetének tánc- és színjátszó csoportja. A táncosok Mojszejev egyik táncszvitjét adták elő, a szín­játszók Gergely Sándor Vité­zek és hősök drámájának utol­só jelenetét; a színjátszóknak ez a bemutatkozása a Hámán Kató kulturális seregszemlére való felkészülés „házi” premi­erje volt. Az ünnepi műsort tánc követte, amely a késő esti órákban ért véget. Öt év alatt: TAVASZ 330 háztulajdonos Egeresein ben ! i Kitüntetettek Egercsehi-bányatelepen, Csó_ nak útján, szinte új városrész nőtt ki a földből az utóbbi né­hány év alatt. Impozáns iker- ; házak emelkednek a hegyol- ; dalban, s legtöbbjük .már a j bányászoké. 1958. márciusi 28-án érkezett meg az első OTP-értesítés, Guba Márton részére; az első kérelmező 28 ezer forintot kapott házépítése befejezésére. S azóta egész dossziéra való OTP-értesítés gyűlt össze az Egercsehi Bá­nyaüzemnél. A mai napig 132 bányásznak adtak kölcsönt házépítésre. Legutóbb Sike István, a szarvaskői üzem fő aknásza kapott az Országos Takarékpénztártól 70 ezer fo­rintot, családi ház felépítésé re. Ám, nemcsak a bányászok, az üzem is felépített már a te­lepen mintegy 170 lakást, — s ebből harminckettőt vásárol­tak meg a lakók, és a régi te- | lepen is 166 család lakik már saját otthonában, öt év alatt így összesen 330 bányász lett háztulajdonos Egercsehiben. (Foto: Kiss Béla) Mint már lapunkban is jelentettük, Egerben kiosztották az aranykoszorús KISZ-kitüntetéseket. Gere István, megyei úttörő-titkár KISZ-érdemérmet kapott. Aranykoszorús kitün­tetettekkel, Szőllósi Margittal, a poroszlói Béke Tsz KISZ- titkárával és Táncos Lajossal, az ecsédi KISZ-szervezet csúcstitkárával beszélget az ünnepség után. (Foto: Kiss Béla) Holnapok hétköznapjai ÖT ÓRAKOR csörög a vek­ker minden reggel Burzuk Györgyéknél. a fiatal pár nem ér rá lustálkodni, hamar kez­dődik a munka, s annyi tenni­való van kora reggel egy ház­ban, ha nem akarnak este rumlis lakásba érkezni. Ezen az áprilisi reggelen is ötkor keltek. Burzuk György a segítéshez szokott férjek gyors, pontosan kiszámított mozdulataival végezte el a rá váró munkát, most különösen gyorsan, mert a felesége hatra megy, ő meg csak hétre, hót az oroszlánrész ma az övé. Nos, amíg ki-ki munkahe­lyére ér, hadd mutassam be őket. Hatvanban laknak, az új házak egyikében kaptak la­kást. A férj a téglagyárban fő­gépész, az asszony az önkiszol­gáló csemegeboltban eladó. Kislányukat a nagymama ne­veli, s a fiatalok nagy gonddal készülnek arra az időre, ami­kor már a háromtagú kis csa­lád együtt lehet. De folytassuk a napot. Kö­vessük az asszonyt. Burzukné már a pult mögött áll, méri a kicsik, nagyok kosarába az árut, közben szeme néha a mutatóra rebben, várja a déli egy órát. Szeret itt dolgozni, bár semmi kiváló nagy tettet nem müveit eddig, munkájá­val maga is és az üzlet veze­tője is elégedett, hiszen köte­lességének eleget tesz, mint ezrek és ezrek mindenféle be­osztásiban. Éppen ezért nem­hiába nézi Burzukné az órát, hiszen fél kettőkor mór a má­sik állása várja, a munkásőr- parancsnokságon végzi el az adminisztrációs teendőket. Egy óraé múlva néhány perc­cel, arrukor a kórház előtt el­haladva végre mégkérdem tő­le: — Két kérdésem lenne. Egyik: mikor ebédel és hol. a másik meg az, kell magának ezt a kettős munkát végeznie? — Tehát sorrendben: ebédel­ni nem ebédelek, csak hide­get, és este a férjemmel va­csorázunk, friss ételt. Hogy ■iiiiiHiiiiii«H»ii«iiiniiilii»ii»iiiii»u»iiiilliilliiniil«ii*iiiiiiii»iiliiItiii(iuiir»iiiiiiiiiii*iiiHliilitiiiliilUiUinliiluiii»iiluiiiluiiilliliiliilii»,ii:iiiii ■ ■ tMiii.iii.iiiiiiiititiuiiiiiuiiitiiiiiiiiiaiiiiiia ■ ■ t , ,,, «iiiiiiii*:iii,«nI,ii Egy ember rúgta a sarat a •patak mentén. Reggel indult el határjárásra és most ezen a szép tavaszi vasárnapon külö­nösen jól esett kint barangol­ni a földeken. A föld illata átjárta a mező­ket és a délelőtti napsütésben alig észrevehető párafelhö úszott a szántások fölött. A patak mentén már virágzott a gólyahír és bársonyos szirmú ibolyák nyíltak a füzek alatt — Tavasz van, most már igazi tavasz, — állt meg a há­romszáz holdas tábla szélén, és csizmájával széttúrta a lába előtt heverő hantot. Tenyerébe vette, nézegette, morzsolgatta a piruló fekete földet, aztán csak úgy magának hangosan kiadta a parancsot: — Holnap kezdjük a vetést, Vince! És Barna Vince, a szövetke­zet elnöke, úgy vette tudomá­sul ezt a szót, mintha egy fel­sőbb sugallatra érkezett meg­cáfolhatatlan örök igazság csa­pott volna ki tulajdon száján. Megállt egy pillanatra még a tábla szélén, majd egy nagy elhatározással nekivágott a napfényben feketén csillogó szántásnak. A föld olyan volt már, mint egy süppedő sző­nyeg. A hantok hátain mély barázdákat szárított a nap és ha kezébe vette az ember, mint a finom porhanyós lisztet morzsolhatta szét ujjai között. Barna Vince sokáig nézte, az ujjai között morzsolgatta a földet, aztán, mintha kézzel tetné a magot, nagy ívben tzétszórta maga köré. — Tizennyolc mázsát adnia Hell holdanként a Verebes-dű­lőnek — tűnődött, majd visz- tzafelé indult a patakhoz, •melynek partján már buján SZALAY ISTVÁN: 'dúalújkő zöldellt a friss, tavaszi fű. Ledobta bekecsét, leterítette a földre a tábla szélén, a sárga kikericsek közé, és lehevert szemben a nappal. A levegő megtett tavaszi illattal. A fű­zek barkáin méhek döngicsél- tek és csak néha jelent meg a szántások fölött egy-egy feke­te varjú, mint visszajáró kí­sértet a télből. — Átkozott fajzat. — dör- mögte. Cigarettára gyújtott és félig nekikönyökölve a víz­partnak, leste, figyelte a pá­rolgó szántást. — Tárcsa, boronák, hat ve- tögép egymás után — cikázott át agyán a gondolat és hunyor­gó szeme előtt már látta, szint3 érezte a holnapi képet, amint végigdübörögnek majd a trak­torok a Verebes-táblán. Igen, a Verebes. Ez a kisgazdáké volt. Túl a patakon a Kelemenes, mellette a Százholdas, mind­mind volt urasági birtok. És a gomolygó füstkarikák között már meg is jelent az egykori kép: Az urasági Százholdason két csúnya, fekete gépszörnye­teg vastag drótkötélen ekét vontat maga után olyan baráz­dákat hagyva, hogy ha bele- ugrik, nyakán felül látszik csak ki belőle a gyerek..., a másik oldalon pedig a Vere­besen, az ő apja ballag az ok- röcskék után. Érdekes? Milyeti tiszta most a kép... Ő, mint tízesztendős forma fiúcska, ott talpal mezítláb a barázdában, viszi szorgalmasan apja után az üsztökét, de a feje, a fej3 az mindig visszafelé jár, ott ahol dübörög, csahol a hatal­mas gépszörnyeteg. Egyszer, emlékszik, meg is szántotta ap­ját: — Édesapám! Szántassuk fel mi is ezzel a géppel a földet. A Szilaj, meg a Gallyas két hétig se fordítanak ki annyit, mint az a masina ott reggel­től déli harangszóig. És akkor az apja, az ő apja elmosolyo­dott, barackot nyomott a fe­jére. — Bolondokat beszélsz Vin- cus! A gőzgép az uraságé, meg aztán lépd csak keresztbe a mi földünket. Mire húszat szá­molsz, már vége a világnak . .. no aztán a két szép ökör. Azo­kat talán az uraságnak adnád? Erre aztán felelni ő maga sem tudott, mertí Szilajt meg a Gallyast úgy szerette, mint­ha tulajdon testvérei lenné­nek ... A vízió gyorsan eltűnt és he­lyébe megakadt a szeme egy fekete valóságon. Határkő. Itt, alig három arasznyira a lába előtt. Leste, bámulta, nézte egy ideig, aztán közelebb lé­pett, legguggolt melléje, tisz­togatta bemohásodott oldalát. Igen, most már jól látható, hogy egy régi határkő bukkant elő a föld szélén. Nézte job­ban, kereste az írást. És las- san-lassan a hét betű kirajzo­lódik: „B V” — Barna Vince, — mondja ki hangosan saját, tulajdon ne­vét, az aVja. nevét, aki vala­mikor idehozta, ide faragta ezt a követ, Hirtelen felállt, szét- tekintelt, a patak felé fordult, aztán látta már. bizonyosan látta, hogy éppen ott hevere- dett le a maguk földje végé­ben, ahol hosszú, keskeny sza­lagban húzódott a háromhol­das „birtok”. Az elnök újra visszahevere- dett a kabátra, megint csak rágyújtott egy Kossuthra és újra meglepték az emlékek. Ezek már jóval frissebbek vol­tak, mint a „gőzekés világ”, ezek sokkal korábbi emlékek voltak: — Jönnek az agitálok, szinte egymásnak adják a ki­lincset. A falu egy teljes hé­ten át töpreng, gondolkodik. Az emberek nagyjában cso­portokba verődve álldogálnak az utcákon, a házak előtt, de éjszakára is hiába oltják el a villanyt, legtöbbjének messzire kerüli szemét az álom. Az ő utcájuk is csak áll, vár vala­mire. — Majd ha Barna Vince aláírja — mondogatják itt is, amott is az elvtársaknak. Először ő, mi majd utána me­gyünk ... És ő, Barna Vince, sokáig nem tudta mire szánni magát. Tudta pedig, hogy a nagyüzem nem ugrásnyi apró nadrágszíj, a traktor nem ökör... és mé­gis ... mégis birkózni, gyür- kőzni kellett ezzel álló egy hé­tig. És egy hét múlva, amikor aláírta a papírt, másfél órán belül utána ment az egész ut­ca. Este az alakuló gyűlésen már a kisebb gyerek is azt be­szélte: Barna Vince bátyám lesz majd az elnök. — így volt — sóhajtott. Mi­lyen közel, mégis milyen tá­volnak tűnik. Mennyi minden történt az alatt a három esz­tendő alatt. Egyszerre szakadt a nyakába egy kétezerholdas gazdaság minden bajával, gondjával együtt. Meg kellett alakítani a brigádokat, a mun­kacsapatokat, hiányos volt a felszerelés, aztán jöttek az em­berek. Jöttek és neki kellett szívet, lelket, életet verni azokba, akik álló egy hétig vártak arra, hogy Barna Vince mikor szánja rá magát, mikor veszi a kezébe a tollat. És így bajokban és sikerekben, ered­ményekben és kudarcokban szaladt el ez a három eszten­dő, s közben a falu szeme előtt az állam segítségével, meg a maguk emberségéből bújt ki a földből az Aranykalász tanyá­ja, az istállók, a fiaztató, a baromfiólak, és jött meg az első, saját Zetor. Tettek, múltak az évek és az elnök bíztatta, buzdította az embereket: ne féljetek, meglesz a harmincnégy forint, meglesz a traktor, megkapjuk a kölcsönt... és sokszor, ami­kor megnyugodva kifordultak az irodából, akkor a saját lel-1 két szállotta meg a kétség: ugyan meglesz-e tényleg, lesz- e majd hozzá elegendő erő? És most itt van az új ta-1 vasz. Szikkad a föld a verebesi táblán, holnap újra jönnek a gépek, a fogatok. Tavaly ti­zenhat mázsát adtak a földek, az idén legalább tizennyolc­nak kell lennie ... Délre harangoztak, amikor hazafelé indult a határból az elnök. A tavaszi ragyogásban egyetlen gondolat duruzsolt csak lelkében: vetni, vetni kell w. itt van újra a tavasz... kell-e ezt a kettős munkát vé­geznem?. Igen is, meg nem is. A férjem jól keres, kislányom a nagymamánál nevelkedik, tehát nem kellene csinálnom. No. de mondjon egy asszonyt, aki nem szeretné, ha minói előbb kényelmes, csinos, mo­dern, jól felszerelt lakása len­ne? En például igen. Most vettem mosógépet, szőnyeget, s jönnie kell a többi holminak is. Majd ha mindez együtt lesz, akkor én is hallgatok a jó szóra és már csak az egyik áh ást tartom meg. MÉG A KENDŐJÉT sem ve­tette le. s máris kész egy ki­mutatás. Fürge ujjakkal top­pannak a billentyűk, készül­nek egymás után az ívek, min­den rendben és pontosan, gyorsan megy egészen négy óráig, amikor már ismét ka­bátban áll az ajtóban. — No, most irány a Szőlő­hegy! Megyünk a kislányom: hoz. A kiskapun keresztül mór integet a jól felöltöztetett kis­lányka. s perceken belül édes­anyja karjaiban van. Máris kezdi az „agitálás|”. — Anyuci! Mondd meg a boltban, hogy most nem mégy dolgozni, most velem maradsz! — Nem sír egy ilyen nagy lány! Hát persze, hogy meg­mondom, csak tudod, hogy mit ígértél nekem! — Igen — hümmögi a gyerek, s máris napsugaras az arca, hi-i szén apuka is megjelenik a kapuban. Az este szemerkélő, ködös, nem valami tavaszias képében két fiatal léptei nyelik az ut­cát. Mennek haza. Este van, hétfő van, nincs gond a vacso­rára, mert a vasárnapi ebéd­ből bőségesen maradt. így az­tán jut idő egy kis beszélge­tésre, egy kis közös rádióhali- gatásra, egy kis pihenésre. Előkerül a terítő, amit a leen­dő tv-asztalra horgol Burzuk­né, s a beszélgetést hamar ab­bahagyva, már csak a lámpa fénye szór ezüstös sávot a férj hajára, aki ezen az estén — ta­nul. ... Burzukók ma, amikor ez az írás megjelenik, nem kel­tek reggel ötkor. Ma nem mennek munkába, kislányuk is békésen alszik a kiságyban, hisz ez a nap neki egy terven felüli vasárnap. A házas­pár is pihen, — ahogy nekem elmondták — kdalvó lesz ápri­lis negyedikén, és... — Mindent megnézünk, ami csak műsor, vagy esemény lesz, mert a kislányom úgy tud örülni, ha valami érdeke­set lát! BURZUKÉK lakásában nincs emlékérem, nincs nagy­díj, hiszen fiatalok, nem­rég kezdték az életet, a mun­kát, van idejük arra, hogy hétköznapjaikkal a holnapot rakosgassák össze ... Gs. Adáin Év*

Next

/
Oldalképek
Tartalom