Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-13 / 60. szám

1963. március 13., kedd

NEPÜJSA&

ELVEK ÉS GYAKORLAT

Választásra készültek a hatvani pedagógusok, s mint ahogy Illik, az arra illetékesek elkészítették az új szakszervezeti bizottság tagjaira a javaslatot. A kilenc tagból, akik a javasoltak között szerepelnek, hat párttag. Jó szándékkal ugyan, de teljesen íélreértve a párt politikáját, úgy vélték a javaslattevők, hogy a hatvani pedagógusok szakszervezeti bizottsága csak akkor lehet „bizottság”, ha ott a párttagok vannak túlnyomó többségben.

A járási pártbizottság, igen helyesen, nem értett egyet a javaslattal, s arra kérte az előkészítő bizottságot, csökkentse felére a párttagok számát.

Ez az egyetlen példa is arról árulkodik, hogy sokakban korántsem alakult ki még az elvek és a gyakorlat egysége, jó néhány olyan vezető van, akit talán, ha álmából felkeltenénk is, elmondaná szépen, iskolásán, mi is a párt politikájának lényege, idézné egy szuszra, hogy nálunk a pártfunkción kívül minden felelős beosztást elérhetnek a párton- kívüliek is, de... A gyakorlatban azonban már megbicsakla- nak az elmondott elvek. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy néhány elvtársunk burkoltan, vagy nyíltan szembe is helyezkedik a párt helyes, emberi és a néptömegeket aktivizáló politikájával, bárki beláthatja, kell és szükséges erről a kérdésről nem is egyszer, de sokszor beszélni.

Egyik termelőszövetkezetünk kihelyezett főkönyvelője tagjelöltfelvételi kérelmet nyújtott be a szövetkezet párt- szervezetéhez. A pártszervezet megtárgyalta a kérelmet és úgy látta, a kihelyezett szakembernek a pártban a helye. A járási pártbizottság, amely felülvizsgálta a taggyűlés határozatát, más álláspontra helyezkedett, s úgy vélte, nem érett meg még a kérelmező, hogy vállalni tudja a párttagsággal járó felelősséget. S ezzel a döntéssel párhuzamosan —, hogy újalbb és érlelő feladatot adjon — egy másik, még gyenge termelőszövetkezetbe javasolta: dolgozzék ott is jól és eredményesen, szüksége van rá a termelőszövetkezetnek.

— Mi felvettünk, látod... De a járás! Arra azért jó vagy, hogy isimét egy gyenge termelőszövetkezetbe menjél dolgozni... — Aki ezt mondta, az nem volt más, mint a termelő- szövetkezet párttitkára, akiben vészesen összefonódott a „csak párttag” elmélet egy másik elvtelenséggel, a felsőbb párthatározatok intrikus

kommentálásával. Nem beszélve arról, hogy megjegyzése, álláspontja ahelyett, hogy segített volna a megértetésben — talán két, három év, vagy még annyi sem, s további jó

munkád alapján sor kerülhet a pártba való felvételre — bizalmatlanságot és kétkedést kelthetett a kihelyezett szakemberben.

Az egyik község tanácstitkára napokig azon töprengett, hogy miután elutasították tagjelölt-felvételi kérelmét — jogosan! — vajon most már mi lesz vele? Talán leváltják, elhelyezik?

Igaz, hosszú éveken keresztül az volt a gyakorlat, hogy előbb kérdezték meg: párttag- e az elvtárs — mintsem, hogy mi a szakmája, mihez ért, hogyan dolgozott. Igaz, hosszú éveken keresztül lelkes törte- tés folyt a párt felé, korántsem a párt iránti hűség, a kommunista eszme varázsától vonzva, mint inkább arra gondolva, hogy a piros könyvecske valami varázsfű, amelynek érintésétől megnyílnak a párnázott, vagy félig párnázott vezetői szobák ajtaja. Emiatt aztán sok helyütt, a párt vezető szerepét egy „vezetők” pártja vette át, kívül lelkes, de belül üres ovációk szorították háttérbe a párthoz, az eszméhez hű kommunistákat: a munka helyett párttagsági könyv, a becsületes akarás helyett a nagyszájak szólamai váltak mércévé.

Hogy ez soha meg ne ismétlődjék, hogy a dolgozó embert a munkája és rátermettsége alapján értékeljék, hogy tagsági könyv ne csodafű, de egy világot forradalmasító eszme katonáinak „személyi igazolványa” legyen, hogy a kommunistáknak a kötelességei és ne jogai legyenek a többek — ezért harcolt és harcol a párt, s ennek a harcnak eredménye, hogy életünk legtöbb területén képességük, rátermettségük szerint dolgoznak a pártcmkí- vüliek. A szocializmus, majd a kommunista társadalom nem a párttagok részére épül — csak. Hanem ebben az ország-, ban is milliók számára, s teljesen hibás, antimarxista, a lenini eszméket kiforgató álláspont lenne éppen a milliókat kizárni saját sorsuk formálásából.

Hogy minék érről beszélni néhány „alsószintű” esét kapcsán?

Nos, ebben a kérdésben nincs alsó, meg felső szint, nincs alsó vezetés, meg felső, hanem van á párt politikája, amelyet minden kommunistának éppen piroskönyvecské.je Szabta kötelessége - minden Szinten végrehajtani. Micsoda nevetséges dolog lenne, hogy miniszterünk van pártonkívü- li, de tanácstitkár nem lehet az, hogy gazdasági életünk felső vezetésében a pártónkí- vüliek egész hadserege dolgozik, de szövetkezeti könyvelő az csak párttag lehet, hogy a szakszervezeti mozgalom, amely a szervezett dolgozókat tömöríti soraiba, azon mérettessék csak, hány párttag dolgozik mondjuk egy üzemi szak- szervezeti bizottságban.

Az elveket könnyű megtanulni, de a gyakorlat aprópénzére váltani nem könnyű dolog. Meg kell küzdeni, nemegyszer magunkkal is, de másokkal is, hogy az elvek organikus egységet alkossanak az élettel, hogy a párt politikája ne az ünnepi beszédek zamatét, de sokkal inkább a mindennapok ízét adják meg. Ezért küzdeni mindennap, a nap minden órájában, nemcsak egyszerűen feladatot jelent, amelynek végrehajtása bekerülhet a munkanaplóba, mint valami napi jó tett, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy újabb és újabb százakat, ezreket sikerült bevonni a közös nagy ügyünkért folyó teremtő munkába.

Nekünk minden emberre szükségünk van, mint ahogy minden embernek szüksége van ránk. S ez a közös egymásrautaltság, a közös cél és közös munka sikere nem tűrhet semmiféle eltérést a párt politikájától.

Gyurkó Géza

Tökéletesítik a mezőgazdasági gépeket. (Várnai Gy. rajza)

Befejeződött az oktatási év a kápolnai KISZ-szervezetnél

A kápolnai KlSZ-szervezet- nél 1961 novemberében kezdődött el a politikai oktatás, „KISZ politikai kör” formájában. Az előadásokat, amelyeken összesen negyven fiatal vett részt, Tóth István iskola- igazgató tartotta. A hallgatók valamennyien részt vesznek az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban. Azoknak a kápolnai fiataloknak, akik nem vettek részt a politikai oktatásokon, a KISZ-szervezet az őket legjobban érdeklő kérdésekről ismeretterjesztő előadássorozatot indít.

Pólyák Pál

— A MÖNOSBÉLI nőszövetség jól sikerült farsangi bált és felvonulást szervezett az általános iskola tanulóival. A zenét a Kelemen György, Lukács János, Kovács Alajos, Csíki Edéből álló zenekar szolgáltatta.

Ivókúra, vagy tapasztalatcsere

Az iparvezetők legutóbbi tanácskozásán történt. Put- noki I,ászló, a megyei párt- bizottság első titkára szólalt fel a vitában. Kezében az immár hagyományossá váló, tenyérnyi papír, rajta egykét emlékeztető szó. többek között arról, hogy üzemeink a rendelkezésre álló pénzügyi fedezetnek legfeljebb 60 százalékát használják fel a műszaki fejlesztési, alapból. És a 60 százalékos költséghányad, ban is jelentékeny összegekkel szerepelnek külföldi utazások. De. milyen tanulmányutak? Amikcr hazaérkezik világot látott hazánkfia, ösz- szejönnek a kollegák hogy mi volt, hogy volt. A tapasztalatokat így foglalja össze az államkölíségen külföldet járt ember: tudjátok,. azok még hamarabb berúgtak, mint mi. Kivittek néhány rúd téliszalámit egykét üveg pálinkát, beheztak

néhány nejlon-holmit, karórát, miegymást... Hát az ilj’en tanulmányutakkal nem jutunk előbbre a műszaki fejlesztésben, sem a korszerű technológia kidolgozásában, rle az iizemervezésben

sem.

Ke’I és lehet javítani a külföldi tapasztalatcserék hasznosításán. Példát és helyes kezdeményezést olvashatunk erre a Mátravidéki Erőmű pártbizottságának legutóbbi jegyzőkönyvében.

Horváth Miklós, üzemviteli osztályvezető javasolta, hogy a külföldi utak tapasztalatait a műszaki klub minden esetben vitassa meg. A külföldön járt dolgozó alaposan készüljön fel a megbeszélésre, a témakörrel foglalkozó más műszakit e'őre kérjenek fel vitapartnernak. Nívós előadásokat a műszaki klubba, s akkor 'sok hallgató lesz. És így valóban közkinccsé válik a külföldi tapasztalatcsere.

(F. L.)

Felkészült a tavaszra a Horti Gépállomás

MOST, A TAVASZI munkák megkezdése előtt nagy a sürgés-forgás a Horti Gépállomáson.

— Minden munkára felkészültünk, csak a megfelelő időjárást várjuk — mondja Dudás János főmérnök, amikor arról érdeklődöm, mivel foglalatoskodtak az elmúlt hónapokban és milyen tervek megvalósítása előtt állnak a gépállomás dolgozói.

— Legfontosabb feladatunk az erő- és munkagépek megjavítása, üzemeltetésre való előkészítése ' volt A gépállomás vezetősége február 28-ig szabta meg a javítások teljesítésének határidejét és négy nappal a határidő előtt már rajtra készen álltak erő- és munkagépeink.

— Hogyan sikerült határidő előtt befejezni a nagy téli gépjavításokat?

— Ennek a jó eredménynek több oka volt. Elsősorban a dolgozók lelkiismeretes munkája. A javítások menetét brigád-rendszerben oldottuk meg, minden brigád egy műhelyszerelő irányítása mellett a saját munka- és erőgépeit javította meg. Ez a módszer bevált, mert így minden dolgozónk minőségi munkára törekedett, hiszen saját magának kell majd dolgoznia azzal a géppel, amit megjavított. Különösen Győri Balázs, Hegedűs István, Czibolya László végeztek példamutató karbantartási munkát, de dicséretet érdemelnek a vörösmajori üzemegységben dolgozó Juhász János és Pálinkás János is, akik Rudas József csoportvezető irányításával példamutatóan dolgoztak.

— MEGKÖNNYÍTETTE munkánkat a múlttal szemben az a körülmény, hogy az új javító- műhely szerelőcsarnokában végezhettük karbantartásainkat, ahol egyszerre 20 erőgépet szerelhettünk szét, szemben a korábbi lehetőségekkel, amikor két helyen, nem megfelelő körülmények között, egyszerre csupán 4—5 gép javítását végezhettük. A február közepén üzembe helyezett hidroglóbus is megkönnyítette a karbantartási j munkálatok gyors befejezését.

— Mint már említettem, a nagy tavaszi munkák megkezdése a kedvezőtlen időjárás miatt várat magára, azonban most sem tétlenkedünk. Kihasználva az enyhébb fagyokat, végezzük a fej trágyázást és a sima hengerezést.

— Mik a tervek, mik a soron következő feladatok?

— A gépállomásnak 135 erőgépe van — folytatta Dudás elvtárs — a tavaszi munkálatokban ezek közül 100 gép veszi majd ki részét a talaj művelési munkálatokból. A járás termelőszövetkezeteivel már megkötöttük a szerződéseket és a megbeszélések arra mutattak, hogy sokkal jobb, zök- kenőmentesebb és eredményesebb lesz az együttműködés, mint a múltban. Nagy feladatok várnak ránk. Mintegy ötezer hold tavaszi vetését kell elvégeznünk a közeljövőben, ezenkívül valamennyi tavaszi mezőgazdasági munkában ki kell vennünk a részünket. Ügy hisszük, helyt tudunk majd

HOGYAN

bírta végigél___________ ni azt az éleet, amelyben része volt férjével együtt, — talán nem tunám negmondani. Csak annyit tud, logy most nagyon szépen él- legélnek, s tiszteli mindenki tt Tarnabodom őket, Jobbik lyörgynét és Gyuri bácsit, a sz borjúnevelőjét.

Könnybeborult szemmel in- :ább arról beszél, hogyan cse- édeskedtek majd 40 évet élénkből, hol itt — hol ott, de főként Ficsor földesúréknál.

Soha nem volt semmink, tes- ék elhinni - emlékezik. — A ficsorné az apósom temetesé- e maga adott valami ruhát, lehogy szégyenére váljunk ott i koporsó mellett.

Megint eltörik az öregasz- zony mécsese. Nagy zsebken- lővel törölgeti a szemét, úgy izégyenkezik:

— Ne haragudjon... —

nondja —, én már ilyen sírós vénasszony vagyok ... Ott a ricsomál mentem tönkre ... imikor az uram árpákenyé- ■ért dolgozott.

Aztán mint egy nagy sóhaj, szakadt ki belőle.

— De, mit csináljak? Most, Imikor már örülhetnék a világnak, mert megvan mindelünk — csak sírni tudok.

Sok megdöbbentő, egykor szomorú sorsú emberrel beszéltem már életemben. Mindegyik emléke tiszta még, s ha új jön ezeknek a beszélgetéseknek sorához, mindig újra

Az öregasszony

arról töprengek, búcsúzás

utón: hogyan bírták ki, hogyan élhettek évtizedekig ilyen lehetetlen, nincstelen, állati sorban?

Azt semmi kimondani: az ember épp azért, mert értelmes lény, sokszor többet kibír, mint a legerősebb állat. De mi az, ami sarkallja, ösztönzi,

hogy: még, még tedd csak, amit kell, ne állj meg, menj tovább, mert máskülönben elpusztulsz. Mi lehetett ez például a kis, most már lassan mozgó öregasszony, Jobbik néni esetében?

az, hogy! SÄ";

hűségesen akarta szolgálni

őket? Még könnyes szeme is szikrákat szór, amikor róluk beszél. Ez tehát nem. A férje iránti szeretet? Ez már inkább, hiszen segítőjéül, élettársává szegődött annak idején, s most is oly kedves-büszkén említi, hogy hiába öregszik a ház feje, mégis 17 borjú van jelenleg a keze alatt. Olyan szép jövedelmet hoz az neki a tsz-ból, hogy a több mint 300 teljesített munkaegység után, csak most, a zárszámadáskor is hatezernél több forintot hoztak haza összesen, meg majd 15 000 forint volt a jövedelmük az elmúlt egy évben!

De, — úgy éreztem —, ez

állni, mert megfelelő anyagi eszközökkel is rendelkezünk és dolgozóink is komolyan, s lelkesedéssel indulnak a szántóföldekre. Az egyre javuló munkaszellem, a különböző versenyek megszervezése is buzditólag hat. A múlt évben csupán Svhela Pál brigádja érte el a „szocialista brigád” megtisztelő rangot, szeretnénk, ha ebben az évben szocialista brigádjaink száma még legalább kettővel gyarapodna. Erre egyébként minden lehetőség rendelkezésre áll. Szeretnénk elnyerni az „élüzem” kitüntetést is.

TUDJUK JÖL, hogy feladataink nagyok, hiszen még más megyéknek is segítséget kell majd nyújtanunk. A tavaszi terv több mint egyharmadát teszi ki az egész éves tervnek. A hó végén, reméljük, hogy rendelkezésünkre bocsátják a műhelykocsit, ami lényegesen meggyorsítja majd az erő- és munkagépek helyszínen történő javítását és így a munkakiesést minimálisra csökkenthetjük. Szeretnénk, ha az esztendő még gazdagabb lehetne eredményekben, mint az elmúlt esztendő, s ennek elérésére mi meg is teszünk mindent! — fejezte be nyilatkozatát Dudás János, a Horti Gépállomás főmérnöke.

<r>

Szarvaskői

postaláda

Ősz óta folyik Szarvaskőn az ismeretterjesztő munka. Csütörtökönként tartják az ismeretterjesztő előadásokat, s minden alkalommal tisztes számú közönség ül a padokban, várja az előadót. A főiskolai tanárok, jogászok, rendőrtisztek, mérnökök még soha nem mentek hiába Szarvaskőre: az iskolákban mindig érdeklődő emberek várták őket, s alighogy befejeződött az előadás, kérdések özönével árasztották el a beszélőt.

A község 1848-as hagyományairól, Zrínyi Miklósról, az űrhajózásról tartott előadásokon ott vol a falu egyharma- da is. Százharminc érdeklődő szempár kísérte a kísérleti szputnyik-modelleket, nézte a dia-filmek képeit, s az előadás után várták az iskola- igazgató bejelentését, hogy legközelebb milyen előadásokat „ajánl”. Mert itt nem „közük” a hallgatókkal, hogy mi lesz a jövő heti program, hanem megkérdezik: miről hallanának szívesen. Néhány címet mond az igazgató, „felsorolja a lehetőségeket”, s a szarvaskőiek választhatnak.

A választásokat az iskola kapujára kifüggesztett postaládában hozzák az igazgató tudomására. Ki-ki bedob a ládába egy kis cédulát, amelyre ráírja: a javasolt témák közül melyikről hallana szívesen. Az igazgató aztán ösz- szegez; az eredményt, összeszámolja a voksokat, s megállapítja: mit választott a többség.

(K. U

tét nyújtani annak, aki rászorul, egyengetni lépését, hogy jobb, virágosabb úton járjon majd, mint amilyen neki és Gyuri bácsinak jutott. Azt hiszem, egészen pontosan ez az, ami annak idején a „lelket” tartotta benne.

Most meg ismét" csak eszerint él az öregasszony és a férje: adni. Nekik már jóformán semmi másra nincs szükségük, ételen, italon, a meleg szobán, a munka utáni pihenésen kívül. A fiatal évek elröppentek felettük. A munkában, robotban észre sem vehették, nem volt rá idejük. Adnak tehát a mostani fiataloknak, az unokáknak, — a maguk ifjúságát látják bennük —, hogy nekik már semmi hiányuk ne legyen.

Az öregasszony és élete párja nem kér viszonzásul semmit az ajándékokért, — „a mostani hatezer forint zár- számadási pénz bőségesen elég lesz nekünk mindenre, ami a boltból kell” — csak szerete- tet. S abban — Jobbik néni maga sírta el, most már örömkönnyekkel —, nincs hiány.

érdemes volt élni. , 1 Cselédsorának sok

sebére, ez az igazi orvosság. Receptje nincs, de ajánlatot mégis adunk, ha nem is vagyunk orvosok: élvezze azt a szeretetet Jobbik néni is, férje, Gyuri bácsi is, még nagyon sokáig. Megérdemlik.

Weidinger László

az apró napsugarak, az unokák.

— Minden nyáron idejönnek hozzánk iskola végeztével, — dicsekszik az öregasszony, úgy, mint aki már most nehezen várja, hogy június, tanév vége legyen ismét. — Nagyon szeretjük őket. Az uram minden évben, mind a négynek vesz ajándékot...

Most például Gyuri bácsi zárszámadás után úgy tért vissza a városból, hogy a csizmán kívül, amit magának 6zánt, a legnagyobb unokának is hozott valamit: egy ruhára való anyagot.

Jobbik néni szavának folyója most nem apad ki. Az unokákról oly sokat lehet beszélni! Elmondani, milyen jókat hancúroznak itt, a kis ház előtti udvaron, hogyan tanulnak, minek készülnek — ez mind öröm számára.

Szívesen hallgatnám akár órákig is. Amikor a nevelt lányáról, annak gyermekeiről beszél, ismerem meg igazán, s mind jobban saját magát. Amikor vidáman csillognak még néhány perccel előbb könnyes szemei, értem meg, mi az, ami éltetni tudta, a legnehezebb évek alatt, a cselédsorban. s mi az, ami ma a melengető napfénye.

Adni, adni, segíteni, szeretemég mindig nem minden, s igazam lett. Az unokákról beszélgettünk akkor. Négyen vannak — büszkélkedett, s azt is hozzátette, hogy a legidősebb már 16 év felé jár.

— Hány gyermekük van, Jobbik néni? — kérdeztem, s az öregasszony szemét megint elfutotta a könny.

— Nekem nem volt egy gyermekem sem, akit én szültem, — sajnálkozott. — Szegények voltunk ahhoz, nem is mertünk rágondolni. De mégis van egy lányom... a testvéremé volt. Az szegény még 24 éves korában meghalt. A négyéves árvát nem vehette más magához, csak mi • •.

— A nagy szegénységre, a cselédsorra, — akartam még hozzátenni, de nem mertem, mert úgy éreztem, előbbi kérésemmel is tapintatlan voltam. Ámbár nem is nagyon juthattam szóhoz, mert Jobbik néni akkor már kérdezés, közbeszólás nélkül is beszélt.

KÖNNYEINEK) iggg

most már csillogott a szeme. A kislányról, neveléséről hullottak öreges szavai. Aztán a „gyerek” fiatalasszony kor? jött elő, majd a férj, — „nagyon rendes ember, bányász Petőfi bányán, tíz éve élnek ott” —, s természetesen ismét