Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-30 / 75. szám
1962. március 30., péntek nepojsag 3 Miért nem sikerülhetett a Juhász-brigádnak? A Parádi Üveggyár hutájában dolgozik Juhász József üvegfúvó brigádja. Jó ismerőseim mindannyian. A ihúlt év decemberében, az esztendő fordulása előtt, Jártam náluk. Keményen dolgoztak altkor is, most is. A szocialista cím elnyeréséért. Nem először próbálkoztak már, hogy a címet megszerezzék. Első ízben 1900- ban fogadta meg az öt ember, hogy másként dolgozik, másként rendezi be életét. A címet nem kapták meg. S 1961. júniusában ismét csak nekifogtak. De a cím tulajdonosai most sem lehettek. Miért nem sikerült kétszeri próbálkozás ellenére sem megszerezni a kitüntető szocialista címet a Juhász-brigádnak? Nem panaszkodnak a brigádtagok, mint azt várná az ember. Nem okolnak senkit, amiért másodszorra is elestek a címtől. Elismerik saját hibájukat. De ki nem mondot- tan is érezni szavaikból: oka a brigád sikertelenségének, hogy a gyár, a párt- és a szak- szervezet vezetői közömbösen kezelték őket, nem törődtek velük, magukra hagyták az embereket. — A vállalás termelési részét teljesítettük — mondja Szokup János üvegfúvó. — A selejtbázist a kívánt mértékben csökkentettük, termelékenységi mutatónk növekedett. És baleset, fegyelmetlenkedés sem fordult elő a brigádban. Ha valaki azt gondolná, hogy a Juhász-brigád csak a termelésben tett valamit, de azontúl semmit — nagyot téved. Juhászék dicséretre méltó eredményeket értek el egymás nevelésében, a szocialista kollektíva kialakításában. A brigád hiánytalanul, teljes létszámban vett részt a munkás- akadémia előadásain, ahol a szakmai kérdések mellett politikai forgalmakkal is megismerkedtek, s természettudományos problémákkal. (S nem. csak a brigád tagjai, de még a kisegítő két ipari tanuló, Holló Mihály és Zwara János is eljártak velük a munkásakadémiára.) A 18 éves Teleki Lajos, a brigád legfiatalabb tagja állami oktatásban is részt vett, most végzi az általános iskola nyolcadik osztályát. Mi volt hát mégis az oka annak, hogy a szocialista címet nem kapták meg? Juhász József, a brigád vezetője, a következőket mondotta erre: — Nem vezettünk brigádnaplót, a brigád-értekezleteket rendszeresen nem tartottuk meg. S a vállalt két újítás helyett csak egy újítást adtunk be... Nem vezettek brigádnaplót, nem tartották meg a brigád-értekezleteket, s a műszakok közbeni szüneteket sem arra használták fel, hogy megvitassanak egy-egy bel-, vagy külpolitikai kérdést, az újságokat átböngészve. Tehát: technikai hibák miatt nem nyerhették el a szocialista brigád elmet.. ■ A brigádnapló vezetése fontos feltétele a szocialista cím elnyerésének. A mindennapok krónikáját rögzíti, a közösségi élet tükrét mutatja ez a napló. S ha ebben a „tükörben” a brigád nem láttatja magát, az baj... Talán nem volt mit irmok a naplóba a Juhász-brigád tagjainak? Bőségesen akadt volna írni való a fehér lapokra. De hát egyáltalán nem volt naplója a brigádnak, a szakszervezet elfelejtkezett róla, hogy ilyesmit adjon. Persze, ez nem elfogadható magyarázat: nem volt napló, mert nem is adtak; egyszerű, akármilyen füzetet is használhattak volna erre a célra.. A görcsös, munkához szokott, az üvegfúvót tartó kezek azonban nem nagyon kívánkoztak a toll, a ceruza után, s a vezetők nem is forszírozták a napló- írást. Inkább dolgoztak serényen, szorgalmasan, s azt csinálták, amihez legjobban értettek — a munkát. Az üvegfúvást. A minap Pétervásárán, a művelődési házban ünnepélyes keretek között osztották ki a tizenhat éveseknek a személyi igazolványukat. Ez alkalommal Orcskai Mihály, a járási pártbizottság képviselője mon- I dott beszédet, majd kultúrmű— Szándékunktól továbbra sem állunk el — mondja Juhász József brigád vezető. — Nem sikerült kötszerre, majd sikerülni fog harmadszorra. Tanultunk a hibákból, s ezután úgy teszünk, hogy azokat elkerüljük. A Juhász-brigád nem lép vissza a szocialista brigád versenyből, nem kedvetlenítette el őket a kétszeri sikertelen próbálkozás, továbbra is versenyezni akarnak. De most már eredményesebben, mint eddig. A brigádban jó a hangulat, nem csorbult a versenykedv. Szokup Károly művezető, aki műszaki patronálója a brigádnak, azt mondja: — Hibáztam magam is, hogy nem néztem komolyabban az emberek „kör. mére”: megcsinálják-e mindazt, amit vállaltaik. 150 ember dolgozik itt a hutában, három műszakban, s ezernyi problémája, gondja, elintézni valója akad a művezetőnek. A brigádból senki sem keresett fel problémákkal, így azt hihettem. minden a legnagyobb rendben van náluk. A termelési tanácskozáson derült ki aztán, hogy a technikai dolgokkal, a napló vezetésével, brigád-értekezletek, sajtó felolvasások megtartásával adósak maradtak. Most majd nem kerülik el a figyelmemet. A brigádnak el kell nyernie harmadszori próbálkozásra a szocialista címet... ★ Eddig is szép történet áll a Juhász-brigád mögött, szép történet, de kevésbé szép befejezéssel egy-egy szakasz végén. Most újra kezdik, másként, mint eddig, s a tetőt is ráhelyezik a felhúzott épületfalakra..,. Pataky Dezső sort adtak a jelenlevőknek. A helyi KISZ-szervezet és a nő- tanács ajándékokat osztottak szét a fiatalok között, ezzel is emlékezetessé akarták tenni a tizenhat éveseknek az első személyigazolványuk kézhezvételét. (Kárpáti Istvánná) Kiosztották Pétervásárán a tizenhat éveseknek a személyi igazolványt 4 tagjelöltek iskolája: a tömegszermet A Gyöngyösi Városi Párt- bizottság határozata szerint, hogy fellendítsék a tömegszervezeti munkát, a végrehajtó bizottság csak akkor foglalkozik a tagjelöltfelvételi kérelemmel, ha a felvételt valamelyik tömegszervezet vezetősége javasolja. Tagjelöltek közé tehát azok kerülnek, akik korábban már rendszeres munkát végeztek valamelyik tömegszervezetben, tevékenyen részt vettek a KISZ, a nőtanács, vagy a szakszervezet munkájában. Ezzel a határozattal s ennek szigorú betartásával hozzájárultak ahhoz, hogy a város tömegszervezeteiben mind több aktíva és tagjelölt dolgozzék, (mert a jelentkezők közül sokan megszerették a tömegszervezetekben végzett munkát még mielőtt a pártba felvették volna őket. Arabok élete Izraelben Az Izraelben élő arab parasztok túlnyomó többsége primitív mezőgazdasági felszereléssel rendelkezik. „A szántáshoz saját maguk által barkácsolt faekét, a csépléshez a múlt században használt cséphadarót használják. A képen: A földjét szántja az arab a sivatagban. Az egyetlen igavonó állat a teve. A parasztnak még faekéje sincs. A primitív mezőgazdasági szerszám kiélesített fatönkből készült. (MTI külföldi képszolgálat) A kertészei és a sampinyon-termesztés kedvelt „üzemág” az egri Gárdonyi gimnáziumban Tavaly nyáron láttuk itt a Gárdonyiban az épülő kertészeti üvegházat, a sampinyontermesztés pedig szünetelt. Az idén már két üvegházat látunk, tele növényekkel. A diákok társadalmi munkában, saját anyagból építették meg a második üvegházat, s építettek még két nagyobb méretű melegágyat is. A déli irányba tekintő ablakszemek alatt; paprika, paradicsom, retek, uborka, saláta és más primőráruk palántái növekednek. Ellenőrzött, kellemes itt a meleg. Az üvegházakban viruló tavasz van, csupa zöld és virág : szalviáik, aszparáguszok, begóniák, kaktuszok, szegfűk, fikuszok, virágzó muskátlik, őszirózsa-palánták, filodendro- nok és még sok-sok fajta növény díszük, valamennyi magán viseli a figyelmes és gondos kezek ápolását. Milyen büszkék ezek a fiatal fiúk, lányok munkájukra. Ez a tudatos büszkeség, ez az elhivatottság adja a további ambíciót, az ösztönzést mindig a jobb, a tökéletesebb munka végzésére. A sok magkeltető dobozon és növényzeten kívül több kö- teg vadrózsa vár beoltásra, míg a másik nyaláb a beoltott rózsafák csoportja. Ott látjuk a töviskes rózsakötegben a beforrott sebhelyeket, még bekötözve, ahol már bújnak elő a szelíd rószaszemek. A befogant fáeskákon ott van a vignetta az oltó nevével: Császár Valéria, Ivádi Erzsébet I/b. osztályosok. Bársonyszínű, édes illatú rózsák nyílnak majd a lányok oltásai nyomán. Itt, a történelmi városfal alatt, függőkertek, szakszerű üvegházak és melegágyak, sőt, még néhány szőlősor is mutatja azt a törekvést, amely a kezdeményezés követendő útját is példázza. Példamutató ez azért is, mert saját erőből és alig egy-két év alatt teremtődtek meg azok a' feltételek, amelyek nagy kedvet és- ambíciót adtak pedagógusoknak és diákoknak egyaránt a további szorgalmas munkára és a munka szeretetére. A kertészeti szemlélődés után egy hatalmas méretű pincébe megyünk. Papp Sándor, az intézet igazgatója kalauzol. A széles pinceágak mélyén benyúlnak a Kacsapart alá. Valahol felette kereszteződnek a Heves megyei Nyomda és a Fazola-ház pinceágai. Barátságos villanyfény világít végig a hosszú pincefolyosókon. Elektromos ventillátor biztosítja a pince szellőztetését. Hosszú, százméteres gorpbaágyak borítják három szélességben is a pincéket. A negyven centiméter vastagságú ágyazatból sűrűn kandikálnak elő a hófehér gombafej ecskék. — Nem sikerült az idén, legalábbis, nem úgy, ahogyan szerettük volna — mondja az igazgató. — Vagy a csírázásban volt a hiba, vagy pedig a szellőztetés nem volt megfelelő. Január óta terem a telepítés, és most már a vége felé jár runk. Közel ötszáz négyzetméter a telepítés, de csak egy része termett. — 4—5 kiló termett naponta. Ennél már sikeresebb telepítésünk is volt. Az újabb telepír téshez ki kell takarítani a pincéket és fertőtleníteni kell, csak azután lehet új telepítéshez látnunk. Nagyon kedvelt üzemág ez is, nemcsak a kertészet. Lányok, fiúk nagy kedvvel dolgoznak vele és nagyon keresett cikk a sampinyon gomba. Minden mennyiséget el tudunk adni belőle. A Dobó Termelőszövetkezet igen érdeklődik a sampinyon terjesztése iránt. Megállapodtunk velük, hogy segítséget nyújtunk a telepítésnél. De érdeklődik a felnémeti Petőfi Tsz is. Ezek az üzemágak rnég persze nem olyanok, mint amilyet szeretnénk, de már reményt, biztatást nyújtanak arra, hogy elérjük azt is, amikor elmondhatjuk: igen, ilyet akartunk. O. M. » Képek az egri sajtó múltjából A „FÜLLENTŐ” ÉLCLAP A mai szocialista sajtó olvasótáborának részére is érdekes kultúrtörténeti mondanivalóval bírnak a letűnt korok újságjai. A város múltjában van néhány olyan újság, amelynek feltárt története minden bizonnyal érdekelni fogja a ma emberét is. Annál is inkább, mivel van egy-két olyan újság, amely becsületes ellenzéki kiállásával, szembeszállóit a kor talpnyaló bértollnokai- nak sajtójával. A levéltárák, könyvtárak mélyén őrzött kötetekbe kötött újságok, vagy csak néhány példányt tartalmazó ' dossziék elénk tárják hasábjaikat. A „FÜLLENTŐ” című élclap, az ország egyik 'leghosszabb életű ilyen sajtóterméke volt. A „Füllentő” 1879. december 15- én Egerben indult el, s az utolsó példány 1884. március 10-én jelent meg — Budapesten. A lap szerkesztője egy Iklódy Győző nevű bírósági végrehajtó volt. 1883. május 15-től, 39 hónapi egri megjelenés után, „Eger—Budapest” jelzéssel a fővárosban jelent meg. A budapesti példányokat már nem Iklódy szerkesztette, hanem „Bolond Miska” és „Dr. Füllentő” cégjegyezték, a társszerkesztő pedig bizonyos Petrikás Mór volt. Érdekes, hogy induláskor a lap szerkesztője nem valódi nevén, hanem „vitéz Háry János” néven nevezte magát, a tényleges nevet csak 1882. május 1-től használta a lapban. A „Füllentő” szerkesztősége és kiadóhivatala a „Ser-Vita” utca 39. Szám alatt volt, s Kohn Dávid nyomdájában készült, akit humorosan, franciás kiejtéssel „Condé” névvel jelölt a vicclap. A lap 8 oldalon jelent meg és Címe cirkuszi mutatványokat mutogató, csörgősapkás pojácákból kerítődött ki. Budapesten Bartalisnál készült a lap, majd később a Corvina nyomdában, s rajzait Preno- szil János készítette hozzá. Említésre méltó, hogy a lap mindjárt kezdetben képekkel illusztráltan jelent meg, mint egy korabeli élc- laphoz illett... Eleinte hetenként jelent meg majd tíznaponként került az utcára. Mint minden élclapnak, voltak állandó szereplői: Mokány Khóbi, Fiatal Őriás, Borteleki nemes Ivó Dániel, Valasca Pável. Nem hiányzott helyi személy sem: Szélbal Sanyi, aki nem volt más, mint Csíky Sándor, a baloldali eszmék leglelkesebb egri képviselője, haláláig Kossuth fanatikus híve. A lapban volt úgynevezett politikai album, amely a jelentősebb politikusokat állította pellengérre: Irányi Dánielt, Mocsáry Lajost, Helfy Ignácot, Hentallér Lajost, Thaisz Eleket, Madarász Józsefet. „Trijó” cím alatt foglalkozott Jókai Mórral, illetve három ellenfelével: Gyulai Pállal, Paulay Edével és Agai Adolffal. Ebben az időben tanul Egerben Ziegler Géza, a későbbi Gárdonyi Géza. 1881. január 15-iki számában a szerkesztői üzenetek, azaz „Súgásokéban üzenet jelenik meg, mely szerint kéri Z. G-t, menjen el a szerkesztőségbe, a „Ser-Vita utcába”. Ekkor került a fiatal tanító- képzős e vicclaphoz. Egy-egy rajzáért, írásáért kapott honorárium bizony nem sok, — néhány darab szivar, az élclap néhány példánya... 1878. évi nagy árvíz elsodorta a Dobó téri, azaz „a minoriták híd- ját”. Ekkortájban (1881.) épül újjá. El is nevezi az élclap „lánchid”- nak. Gárdonyi rajzol is egy címlapot róla: a hatalmassá duzzadt folyón gőzhajók járnak, a láncokon függő és közepén kétfelé emelhető hídon pedig villamosok közlekednek. Ugyancsak e hid építése kapcsán figurázza ki a lap a város leg- harciasabb úttörő szociáldemokratáját: a szabómesterséget folytató Szabó Sándort, akit ezért „dupla szabó” névvel illettek szerte a városban. A híd építése során — írja a lap —, egy írásos régi kődarabot leltek a munkások. Felirata: „ASOCI ALI STA C PHEI VEZ AERE AD UPLAS ABÓ” (azaz a szocialisták fővezére a dupla szabó). Az Üjkaszinó, azaz a kiegyezés híveinek kaszinója, egyik mulatságáról a következő táncrenddel ad hírt: „1. Hevesmegyei érzelgős. — 2. Közösügyes csárdás. — 3. Dele- gációs négyes. — 4. Quóta-fűzér.- tánc. — 5. Monopol-csárdás. — 6. Executió-kvadril. — 7. Murawiew- mazur. — Szűnóra. — 1. Provizórikus-csárdás. — 2. Rajner-csárdás. — 3. Űjoncozási négyes. — 4. Kopfsteiner-polka. — 5. Jogfeladócsárdás. — 6. Kiegyezés-kvadril. — 7. Államkölcsön-csárdás. „Meg kell jegyeznem, hogy az itt támadott Rajner, nem volt más, mint királyi biztos abban a nagy politikai perben, mely Eger város ellen folyt, mivel a koronázás után a város hivatalosan köszöntötte Kossuth Lajost Turinban. A többi fogalom is mind a kiegyezéssel kapcsolatos: quóta, monopólium, delegáció, újoncozás, stb. A város hivatalos lapja az „Eger” volt, az érsek védőszárnyai alatt, — szerkesztője pedig a tudós Szabó Ignác tanár, Mivel az erősen beleharapott a meginduló élclapba, ezután állandó rovatot indítottak Ik- lódyék „Náciádák” címen. 1880. november 25-én így támadja az „Eger” a „Füllentő”-t: „... a Füllentő ... kötelessége pedig az, hogy olyan hazúgságokat írjon, melyektől a háromesztendős pipaszár is kivirágozzék nagy csodálkozásában, mint az egyszeri kántor. nádpálcája ...” Az „Eger” újságot viszont a Füllentő nem is nevezi másként, mint patkányt, azaz „Patkány”. Állandó rovat a lapban: Kacsa Kata híráruda-tulajdonos pletykái, Don Gunárosz írásai, stb. 1881. május 5-iki száma közli Ziegler Géza egy humoreszkjét is „Kínos percek” címmel. Így írja alá a cikket: „Gárdonyi Z. Géza”. Nem valami remek írás. Viszont a „Füllentő” közli Ziegler-Gárdonyi egyik első szellemes írását: „Kari- Mari” címmel. A tanítóképzős növendék aláírása: „Don Vigole”. Egyébként ezt az írói álnevet egy beszélyében (1881. július 15.) használja, melynek címe: „A pattogá- nyok szerelme” és a bolhák szerelme” és bolhák szerelméről szól. A „Füllentő” érdekes eseteket is leír. Példa erre két neves egri tanár históriája. Makáry,' a poétika tanára egyszer arra hívta fel Ivánszkyt, hogy rögtönözzön egy hexametert azonnal. Mivel ezt Ivánszky tanár úr nem tudta megtenni, így fakadt ki Makáry, zeng- zetes hexameterben: „Üstökös Árpádnak mocskos ivadéka Ivánszky”.- Erre aztán Ivánszky dühbegurulva hasonló verslábban és stílusban válaszolt: „Ostobaságodtól nem vártam mást, Te Makáry ...” Vág egyet a lap a hozományvadászokon . is. Így végződik a vers, a póruljárt pénzsóvár hozományvadászról: ...S megesküdvén, már az első napon [látom, Hogy nagy bolond voltam e világon: Feleségemnek női hozománya Zsémbelődő, fogatlan mamája...” A konzervatív város falai között óriási felháborodást keltettek a lap egyes számai. Már nemcsak Egerben, de még Gyöngyösön sem kapott nyomdát az előállításra. Így került aztán Budapestre, de még akkor is megtartotta címlapján a kiadás helyét, tüntetőén és élő tiltakozásul: „Eger—Budapest”. „Szegény Iklódynak el is kellett költöznie Egerből... Nem közömbös az sem, ha — kutatások alapján közöljük —, hogy a lap elleni támadás egyik fő szervezője a papság Volt. Az „Eger”- ben, Énekes János prelátus-kano- nok testvére, a budapesti tanár Énekes Imre több támadást intéz a „Füllentő” ellen. A „Füllentő”, ha nem is állott kora élclapjainak magaslatán, de Egerben betöltött szerepe abban a korban igen értékes és jelentős volt, — hiszen tollhegyre merte tűzni a városnak, az országnak visz- szásságait. Befejezésül még csak talán any- nyit, hogy Ziegler-Gárdonyi Géza, alias Don Vigole, miután megszerezte tanítói oklevelét, Szőlősgyö- rökre került. Ettől kezdve lazul kapcsolata a „Füllentő”-vel, de még onnan is küld két írást a lapnak: „Egri diákéletből” és „Köszönöm” címmel. Sugár István «