Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-25 / 71. szám

1962. március 25., vasárnap «EPDJSÄG 3 Tizenkét ország közös expedíciója az Indiai-óceánon Tizenkét ország több mint < 48 hajója kezdi meg az idén ; nyáron az Indiai-óceán isme- ; rétién mélységeinek felkuta­tását. A nemzetközi expedícióban a ; Szovjetunióból, Franciaország- ; ból, Angliából, az Egyesült Ál- J lamokból és sok más országból; származó oceánográfusok, ten-; geri biológusok és meteoroló-; gusok vesznek részt. Különösen a biológusok ku­tatásától várnak igen hasznos 1 eredményeket. A tudósok ugyanis azt remélik, hogy az 1 óceánból hasznos élelmiszere­ket lehet nyerni a világ egyre szaporodó lakosságának ellátá­sára. 1957-ben az Arab-tengeren cirkáló hajók beszámoltak ar- < ról, hogy sok száz kilométer- ' nyire a legközelebbi parttól ■ több millió tonnányi döglött • halat láttak sodródni a vízen, ■ s ebből arra következtetnek, < hogy az óceánban még mérhe­tetlen mennyiségű kihasználat- ; lan ^értékek találhatók. Az In- ; diai-óceán 70 millió négyzet-; kilométer területű. Földünk j felszínének több mint 14 szá- ; zalékát teszi ki. Az expedíció, amely 1964-; ben fogja befejezni munkáját,; előreláthatólag 4 és félmillió; font költséggel fog dolgozni.; Eredményeit központilag dől-! gozzák fél és minden ország J számára hozzáférhetővé te-; szik. Vasárnapi jegyzetek ... a túlzott magabiztosságról Kezdetben vala az öntevékenység, aztán nem vala ön- tevékenység. Szólt a felsőbb szerv, a csalhatatlan és az al­sóbb szó és vita nélkül végrehajtotta a szólás tartalmát, két okból is: numero egy, mert a felsőbb szerv talán mégiscsak jobban tudja, numero kettő, ha talán mégsem tudja jobban, akkor is övé a felelősség és ez sem kis dolog. Ezeknek az időknek, szerencsére, vége, és ez nagyon helyes, mint ahogy az is helyes, hogy az alsóbb szervek, legyenek azok párt- vagy tömegszervezetek, avagy éppen üzemek, egyre öntevékenyebben és önállóbban, saját felada­taikat isn:crve, dolgoznak. Most azonban egy újfajta .,beteg­ség” ütötte fel a fejét, amelynek a hivatalos nevét még nem jegyezték fel a lexikonok, s nem tanulják az orvosjelöltek, pedig betegség a javából, A neve: „ne szólj bele”. Szép és érdekes betegség, bár ha közelebbről megvizsgáljuk, nem is a kór az új, hanem azok, akik benne szenvednek... Volt idő, amikor a felsőbb szervek voltak csalhatatla­nok, és most eljött az idő, hogy néhány alsóbb szerv testén ütött ki a csalhatatlanság bárányhimlője. Az utasítgatás he­lyett — ma ez már természetes — a tanácsadás, a javaslat járja, hogy segítségül szolgáljon a munkában. Van, aki ta­nácsot ad, de gyakran nincs, aki elfogadja. Van, aki segíteni akar, mert ha ugyan részleteiben nem is ismer mindent az a bizonyos felsőbb szerv, de mert „fent” van, messzebb lát, tehát elvekben, elgondolásokban feltétlenül hasznosat tud mondani. Tud, ha engedik. De gyakran nem engedik. Leg­feljebb udvariasan meghallgatják, aztán kevésbé udvariasan elengedik a fül mellett a kapott tanácsokat, s az önállóságra aggódva vigyázva, végrehajtják azt, amit ők látnak jónak, s amiről a végén kiderül, hogy egyáltalán nem bizonyul jónak. Párt- és szakszervezeti szervek, üzemek kisebb-nagyobb vezetői kezdenek egyre betegebbek lenni, s a betegség leg­szembetűnőbb szimptómája: a merevség. Mereven vissza­utasítani mindent, ami felülről jön tanácsképpen... „Mert azok az idők elmúltak ám, elvtársaim, azok bizony el.. Elmúlhatnának ezek az idők is. Bizony efí (gyurlco) Feltehető, hogy az olasz új­ságírót a falvak lakói nem fogják valami szívesen látni, ha netán a környéken akarná eltölteni a szabadságát A pénznek olykor mégis szaga Tan Ausztriában valaki nagyobb pénzösszeget akart egy bank­nál beváltani. A tisztviselő or­rát hirtelen furcsa illat csapta meg; a bankjegyekből erős tömjénszag áradt. Miután az illető nem volt pap, a tisztvise­lőben erős gyanú ébredt, hogy valahol templomrablást követ­hettek el. Gyanúja beigazoló­dott: kiderült, hogy a lopott pénz a rhodosi Szent György templom gyűjtőperselyéből rzármazott. Hegymozgató gépek az ecsédi dombokon KI-KI ALAPON Macmillan: Unatkozom, nem tudsz valami jó progra­mot? Kennedy- Dehogynem, gyertek át hozzánk egy jó kis kö­zös föld alatti atomrobbantásra. (Endrődi rajza) «ueilOllOllOMOIIOllllllHllllltlHIKtlttUliittllilinilllülltVItlllltllMlllllllllllltltlllllllltlllllllltliiflllURIIIlIOIIIllllltllflllllOlllWIllllirnillOlilllt.lO^OHl : l HM Mély, torokhangom dohognak a gépek. Vasfejüket a földnesK feszítik és öklelik, túrják a sárga agyagot. A fedőréteget takarítják az ecsédi dombokon, hogy a gépek hozzáférjenek a szénhez. Gépek, különös, nagy gépek mindenütt, a tengerfe­nékhez hasonló gödörben, ol­dalt a domboldalon, Gépek vájják, kotorják a dombot és játékos óriásként, kicsit odébb új hegyet építenek. Évente több mint négymillió köbméter földet kell felmar­kolni, 500—1000 méter távol­ságra a hányókra szállítani. — Mennyi ember kellene ennyi munkához? — Bizony, egy fáraó hadse­rege — hangzik a válasz, s ha nem is pontos, de mindeneset­re szemléltető a válasz. A legér­dekesebb pedig az, hogy az ecsédi külszíni fejtésen alig látni embert, legfeljebb a gé­peken. Húszméteres gólyák, földet egyengető tológépek, hernyótalpas vasóriások, hal­kan surranó, 23 tagból álló szalagberendezés, emelet nagy­ságú kotrógépek. EzékkeL a gé­pekkel naponként 300 vagon szenet termelnek az ecsédi kül­fejtésen. uv 1,1 Iii'itvai i -|::iii|MiiiiiiitiiMlii«::|iiliil tliil.ia:il'i HA VALAKI az Operaház­ból távozik, az énekhangok, a muzsika szépségén kívül Rada- mes románcának varázsán túl maga elé idézi soká és hosz- szan a Nílus-parti pálmák su­hogását, az elfalazott kőbar­lang súlyos tömbjét is. De, hogy, mi történik a kulisszák mögött, a zsinórpadláson, vagy éppen az öltözőkben, a sminkes szobájában, azt jó­szerivel csak a beavatottak tudják, sokszor azok is rosz- szul. így vagyunk egy kicsit a rá­dióval is, az éter hullámain a szavakat és hangokat hallani csupán és a rádió hangkulisz- szák mögötti zajló életéből azok is keveset tudnak, akik egyszer szerencsésen bejutot­tak a híres VI-os stúdióba, egy vidám műsor felvételére. Pedig... Olvasónkat ezúttal a szalag­os lemeztái'ba invitáljuk sé­tára. Ha az adóállomás, a rá­dió szíve, akkor a szalag- és hanglemeztár talán a rádió agyközpontja. Ha belépünk a hatalmas terembe, fehérköpe­nyes, vagy kékzubbonyos, sür­gő-forgó emberekre bukka­nunk, vezetőjük: Latorczai Fe­renc úgy irányítja a munká­jukat, mint parancsnok a ka­tonáit. Szürke acélpolcokon Végeláthatatlan sorokban saa­Ami a hangkulisszák mögött van Magnószalag kétszer a Föld körül — Ferenc József* a mikrofon előtt — Marlene Dietrich a magyar rádióban lag, szalag, szalag. Mennyi is? — Nem is olyan könnyű a felelet — kezdi Latorczai Fe­renc. Hát először is: tizenkét darab huszonnégy méter hosz- szúságú polcon helyezkednek el a szalagok, összesen annyi szalagunk van, hogyha egy­máshoz ragasztanánk őket, kö­rülbelül kétszer érné körül a Földet, az egyenlítő mentén. Ezekből a magnószalagokból egy részt képeznek az úgyneve­zett „Z” tekercsek. A „Z” any- nyit jelent, hogy ezek zenei felvételek, nem egyszeri, ha­nem többszöri adásra szolgál­nak. Csak magyar stúdiófelvé­telekből tizenhatezer darab van, ez azt jelenti, hogy csu­pán ezekből a szalagokból egyfolytában kilencvenezer percig sugározhatnánk min­denfajta muzsikát. Aztán van­nak úgynevezett „M” teker­cseink is, ezeket a külföldi rá­dióktól kapjuk, megtalálható közöttük a koreai rádió leg­újabb népzenei felvétele ép­pen úgy, mint Prokofjev „Egy igaz ember” című új operája, wagy a müncheni Siegfried. — A HALLGATOK tudják, hogy a legtöbb riportműsor is hangszalagról hangzik el. El­árulhatom, hogy körülbelül kétezer riporttekercsünk van állandóan forgalomban, reggel hattól este tízig jönnek a tech­nikusok, riporterek s viszik magukkal az „R”, azaz riport jelzésű tekercseket. — Az évi „szaporulat” nyolc—tízezer tekercs, de el­helyezésük nem okoz gondot, mert a régi, rosszabb felvéte­leket, vagy az olyan szalago­kat, amelyek nyúlottak, vagy lebeg rajtuk a hang, töröljük, helyüket az új, a jó felvétel foglalja el. A két kilomé­ter hosszúságot kitevő polca­ink sohasem üresek, nincs raj­tuk egy centimétemyi hely sem, de mindmáig sikerült megoldanunk, hogy el ne vesz- szen egyetlen tekercs sem. — Vajon miként sikerül, hogy mindig, minden tekercs kéznél van? — Műfajonként, szerzőkként katalogizáljuk a tekercseket és kísérőlappal látjuk el őket. E hármas eilen őrzés lehetődé teszi, hogy csak nagy ritkán forduljanak elő hibák, vagy tévedések. — Ilyen is volt? — Egyszer nem volt vissza­tekercselve a szalag és az adón véletlenül fordítva kezd­tek játszani egy szimfóniát. Kínos volt. De csak egyszer fordult elő. — Mi az érdekessége mind­ezeken felül a szalagtárnak? — A végére hagytam. Külön óriási értéket képviselnek a muzeális felvételek. Ügy hív­juk rádiós nyelven, hogy „aranyalap”. A felejthetetlen Bajor Gizi, Somlai Artur, Öd- ry Árpád, Lehotay Árpád leg­szebb felvételei éppúgy megta­lálhatók benne, iránt a nem­zet csalogányának, Bláha Luj­zának hangja, vagy éppen — a már muzeális értéknek számító londoni 6:3-as futballmeccs közvetítésé. De van Ferenc Jó­zsef hangunk is és dokumen­tum műsorok céljára kitűnően. fc4hasa>áöía*ó réjú pcBBIné-' Ccpek bányája Jól értettem? Gépek bányá­ja...? Talán bányagépek. A& tán rájövök, hogy egyik is, meg másik is. Ugyanis néha gépeket kell „bányászni”. A lekotort, fellazult talaj — nagy­részt agyag — valósággal szívja a nedvességet és a vizet, fene­ketlen sártengerré válik a gép­szülte új hegy. Minél jobban erőlködik a tológép, annál job­ban süllyed. Lánctalpast kül­denek, hogy vontassa, de az'is leragad. Néha három-négy is küzd, dübörög, és erőlködik, míg nagy üggyel-bajjal kibá­nyásszák őket. — A jelenlegi gépek teljesít­ménye kicsi. Hányórendezó gép kell ide, meg is lesz hama­rosan — magyarázzák lelkesen. Lánctalpon járó gépóriás ez, 36 méter ikinyúlású, legyező- szerűen elmozgatható kihordó- szalaggal. Az majd győzi a nagy szalagot is, amely 4300— 4400 méter hosszúságú lesz. A zagyvapálfalvi bányagépgyár­ban már gyártják az új sza­lagberendezést. A hányórendezőt a szemköz­ti dombokon szerelik. Alkatré­szei óriási monstrumok. El­képzelni is nehéz, hogy a Né­met Demokratikus Köztársa­iiiittiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiutiiiiiiiiiiitiiaiiiiniisi» sok hangjai, például: a fasisz­ta diktátor, Hitler beszédei. Felmérhetetlen muzeális anya­gunk van, s úgy vigyázunk rá, mint a szemünk fényére. A le­meztárról azért nem beszélek, mert már minden értékes le­mezt magnószalagra másol­tunk; játszottunk át. Így aztán nincsen gondja egyetlen szer­kesztőnek sem, ha válogatni akar. VAJON ÍGV VAN-E? — kérdem Benczés Magda zenei szerkesztőtől. — így bizony. Ha gondola­tom támad és új műsort aka­rok szerkeszteni, példáig, most majd Marlene Dietrichrol, ak­kor a műsor írójával együtt megbeszéljük az elképzelésün­ket, s aztán együtt fordulónk a szalagtárhoz, hogy a meg­adott számok alapián keressék ki a zenei anyagot lehallgatás céljából. Egy egyórás műsor anyagát tiz perc alatt megka­pom. Aztán téma és minőség szerint szelektáljuk a felvéte­leket és utána már a stúdió következik, a színészek olvas­sák az összekötőszöveget, a technikus beállítja a magnó­szalagot: felvétel indul. És a rádiókészülék mellett ülve senki sem gondol arra, ami a hangkulisszák mögött van, — talán még a műsor legszíbője sem. »mos Tatrws ságiról miként szállították mindezt ide. Német szakmun­kás irányítja a szerelést. Me­chanikus, elektromos és pneu­matikus szerelők szorgoskod­nak egy csoportban. A külszí­ni fejtés törzsgárdájához tar­toznak ők. Letették a kotró­mesteri vizsgát, s „születése” pillanatában megismerkednek az új géppel. Hidegben, a met­sző szélben is verejtékezve dol­goznak a szerelésen és minden porcikáját ismerik majd, mire munkára fogják. Segédmunká­sokat hiába keresnénk. itt. A szereléséhez 50 tonnás, 35 méter emelőmagasságú Derick-daru adja a legfőbb segítséget. Pa­rancsszóra és egyetlen gomb­nyomásra indít a gép, feszül a karvastagságú kötél és a sok tonnás súlyú vasszienkezet a helyére kerül. Az aggódást és feszült figyelmet boldog mosoly váltja fel a munkások arcán. Görnyedt vállukat kihúzzák, s győztes parancsnokként állnak a síneken és a darun. — Ez lesz az igazi. Micsoda gépek és napfényes, külszíni bánya. Sok és olcsó szenet adó gépek. Mi csak irányitunk. Exerötssásas, áj laboratórium Keséden találjuk hazánk leg­nagyobb külszíni lejtésű szén­bányáját Naponta 300 vagon szenet termelnek. De laborató­riumot ma még hiába keres­nénk Ecséden. Pedig feltétle­nül szükség van a szenminta vizsgálatára. Pontosan tudni kell, hogy mennyi a fütőérték-. a hamu-; a kén-* a nedvesség és az illóan yagfcartalom. Ennek megfelelően kél kialakítani a technológiát, az adatok isme­retében kél utasítást adni a válogatásra. A napokban Keséden jártak a Nehézipari Minisztérium, a kutatóintézet és a vállalat köz­pontjának szakemberei. Rövi­desen feleslegessé váló és kis átalakítással, toldással labo­ratórium céljára alkalmas épü­letet találtak. Megsllapitriüak, hogy miiyeü berendezésekre, műszerekre van szükség. Hon­nan vegyék a pénzt? önkölt- ségcsökkentő beruházási hitel­ből — hangzott a javaslat. Be­szerezhetők a műszerek? A legtöbb minden nehézség nél­kül, raktárból szállítják. A kemencékkel lehet, hogy baj lész. Nyomban utána kell'jár­ni. Segítsen a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium. De a há­nyórendezőnek és a laborató­riumnak még az idén működ­nie kell. A döntés határozott és egy­értelmű. Tetteknek kell követ­nie. DMFazeka» fiászio vül délelőttös műszakban dol­gozik Csordás Erzsébet, Tóth Gyuláné és Sági Istvánné. A lámpázást — a tojások átvizs­gálását — végzik, és a többi szükséges tennivalókat: gép­ellenőrzést, takarítást, stb. Ügyelnünk kell nagyon, mert a legkisebb eltérés súlyos veszteségeket okozhat a kelte­tésben. Vigyáznunk kell — ezt ők magyarázzák — a hőkeze­lésre. Harmincnyolc Celsius lehet a keltetőgép hőmérsék­lete. Sem alatta, sem felette! De ügyelni kell a páratarta­lomra is. Ez 30—32 között le­het. S így tovább. Számon tar­tani a berakás idejét, figyelni a kelést, ügyelni a kicsik egészségére, elvégezni a lám­pázást, a vakcinálást, s más egyebet. Sok munka ez, és türelmet, szakértelmet kíván. Ezekben az asszonyokban megvan, sőt a gyakorlat is. A keltetőállomás működésének első napjától itt dolgoznak ők, értik nagyon mesterségüket. Ügyes, fürge ujjakkal végzik napi munká­jukat. Látva a rengeteg tojást, nem tartja bennünk tovább a kíváncsiság a következő kérdé­sünket: — Vajon meg tudnák- e mondani, hogy mennyi csibét keltettek már ki 1960 óta a kel­tetőállomáson ? Gyors fejszámolás, s moso­lyogva válaszol Magyarné: — Hozzávetőlegesen jó lesz? ... 800 ezret. Ebben az évben eddig 55 175 csibét keltettünk ki. Az előbbiben minden ben­ne van: csibe, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk... Búcsúzunk. Nem szabad so­káig zavarni itt, ahol teljes az j üzem. Figyelni kell a műsze­reket, s szükség van minden dolgos kézre, ha továbbra is azt akarják, hogy minden to­jásból apró, olyan pelyhes „ennivaló” legyen. S ezt nem­csak ők, de mi is így akarjuk. Fazekas István Egy olasz újságíró a francia —olasz határon „felfedezett” három olyan falut, amelyek nem szerepelnek az adóható­ságok nyilvántartásában. A há­rom falu, Ginestre, La Morga és la Colle, mintegy 50 kilo­méternyire fekszik Nizzától, s egyenként 80 lakója van, akik az elmúlt húsz esztendőben idillikus zavartalanságban él­tek. Az olasz adóhatóságok sohasem zaklattak senkit kö­zülük. Akikről megfeledkezett az adóhivatal és aztán a hálós alját is meg­mutatja, amelyikben már négy fehér és két fekete pelyhes kiscsibe csipog, s bámul ránk nagy ijedten. Magyarné kezé­be kapja őket, dédelgeti, s mu­tatja, milyen édesek, milyen ennivalóak... — Majd ha megnőnek — vág szavaiba Csordás Erzsébet, aki maga is itt dolgozik az állomá­son, 1959 óta, és ez ideig a to­jások átvilágításával volt el­foglalva —r, akkor lesznek ezek a legjobbak. De tedd visz- sza őket, nehogy megfázza­nak. Figyelmeztetését megfogad­ja Magyarné és visszateszi a csibéket a hálóba. — Mennyi csibét keltetnek egyszerre? — kérdem. — Húszezret — válaszol. — Háromhetenként. Januártól szeptemberig egyfolytában. Október és január között a já­rást járjuk, a községeket és a baromfivért vizsgáljuk. Ekkor választjuk ki azokat a közsé­geket, illetve termelőszövetke­zeteket, ahonnét abban az év­ben a tojásokat keltetjük majd. Így sikerül elérnünk azt, hogy a legjobb minőségű, faj­tájú csibéket keltessük. A kikelt kiscsibéket a járás termelőszövetkezetei, földmű­vesszövetkezetei kapják meg, de a környező járásokba is szállítanak belőlük, mikor mi­lyen a rendelés. Az üzem éj­jel-nappal „dolgozik”. Tízen dolgoznak itt, nyolcórás mű­szakban váltják egymást az asszonyok. Ma Magyarnén kí­A földművesszövetlkezet és a Terményforgalmi Vállalat iro­dájával egy udvarban van Hevesen, a baromfikeltető ál­lomás. A keltetőállomás nem sok- lkai nagyobb két szoba, kony­hánál. Apró ablakok díszítik kívülről, s elég korai a vako­lás. Bent tisztaság van, megle­pően nagy tisztaság, ezenkívül rengeteg' láda tele tojással: tyúk-, kacsa- és libatojással, amely mind keltetésre vár. Az állomás vezetőjét, Cser­regi Györgyöt keressük, de ő valami megbeszélésre ment el érkezésünk előtt, de a helyet­tese, Magyar Istvánné — sző­ke, csinos asszonyka — itt van, s ö válaszol kérdéseinkre. — 1960 januárjában keltet­tünk először ezekben a gépek­ben — mondja, hogy végig­kalauzol bennünket a keltető­gépek között, amely az ide­gennek inkább vezérlő terem­hez hasonló valaminek tűnik, mintsem annak, ami az igazi rendeltetése. Jobbról, balról magas, hőmérőkkel, kerekek­kel, jelzőberendezésekkel, ven­tillátorokkal ellátott, világos­szürkére festett hat tízezres keltetőgép áll. — Ezekben a ládákban — mutatja, hogy kinyitja az egyik gép ajtaját tojások vannak, szép sorjában berak­va, amely alatt drótháló függ, hogy a kikelt csibék abba pottyan janak. És kihúzza az egyik reteszt — szavait igazolva —, ame­lyikben valóban* szép sorjá­ban vannak berakva a tojások, Üzemben a hevesi keltet őállomás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom