Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-18 / 65. szám
/ I 1962. március 18., vasárnan NEPOIS AG UipertixonikuH rakéta-géppel t Vitorlázó repülés 96 kilométer magasból a földre IZGALMAS kérdéssel: a hangsebességnél sokszorta gyorsabb, úgynevezett hiper- Bzonikus repüléssel foglalkozik a Ny egy el ja című szovjet hetilap hasábjain Sztruminszkij akadémiai levelező-tag. A lap Sztruminszkij cikke mellett közli egy ilyen hiperszoni- kus utasszállító repülőgép tervét is: A hiperszonikus gépet egy, „csak” 8 ezer kilométer óránkénti sebességgel égbetörő szuperszonikus hordozó repülőgép emeli a „start-magasságba”: 30 kilométerre. Itt bekapcsolódnak a hiperszonikus gép rakéta-hajtóművei, s a légj „pótkocsi” a hordozógép hátáról, külön síneken, még feljebb lendül: 96 kilométer magasságba, ahol már 24 ezer kilométer az óránkénti sebessége. A rakéta-üzemanyag azonban csak néhány percre elegendő, tehát a gép innen, 96 kilométer magasságból „kikapcsolt motorral”, óránként 24 ezer kilométeres kezdösebessé- gű hiperszonikus siklórepülésben lejjebb ereszkedve, közelíti meg földi úticélját. PERSZE, amíg a tervből valóság lesz, rengeteg műszaki és tudományos feladatot kell megoldani. Sztruminszkij népszerű formában ismertet is néhányat ezek közül. Ilyen például az, hogy a hiperszonikus sebességnél a repülő test körül a bombarobbanás utánihoz hasonló légnyomás keletkezik. A magasabb nyomás és hőmérséklet miatt a levegő bomlásnak indul, a molekulái atomokra szakadnak, s ezek az atomok kölcsönhatásba lépnek egymással: megváltozik a levegő összetétele, megváltoznak az ellenállását, a repülőgép Versírást verseny a börtönben Az amerikai Lansing börtönben a börtönigazgatóság versírási versenyt rendezett a rabok között. Az a fogoly, aki a legjobb költeményt nyújtotta be és meg is nyerte az első díjat, most szigorított sötétzárkában piheni ki a „versírás fáradalmait.” Az ok: röviddel a díjkiosztás után kiderült, hogy a fogoly Goethe egyik ismert versének angol fordítását adta be saját műveként. „körüláramlását” szabályozó törvényeszerűségek is. Ha pedig a sebesség tovább növekszik, az atomok ionizálódnak, elektromos töltésűek lesznek, a hangsebességnél sokszorta gyorsabban repülő test körül a levegő elektromos vezető lesz. Ez viszont egy érdekes lehetőséget csillant meg. Tegyük fel, hogy a repülőgép szárnya egy hatalmas elektromágnes. Ebben az esetben csak „be kell kapcsolnunk az áramot”, s a „mágnes” tekercse máris vonzani, vagy taszítani fogja az ionizált levegőrészecskéket, attól függően, hogy az „áramvonalas” repülés érdekében mire van szükségünk. Ez. természetesen, egyelőre elméleti lehetőség a repülés közegének ilyen szabályozására, számítások szerint ugyanis megvalósításához olyan roppant villamosener- gia-forrás kellene, mint például a kujbisevi vízierőmű. De a tudósok fáradhatatlanul keresik a megoldást. S ha vannak is nehézségek, a tudomány mégis meghódítja a hiperszonikus repülések világát: bizonyság erre a Földet körülrepülő űrhajósok példája. NEM KÉTSÉGES — állapítja meg Sztruminszkij —, hogy eljön a hiperszonikus utasszállító gépek ideje is, sőt, nemsokára talán felszáll az első olyan repülőgép, amely a hang sebességénél kétszerte gyorsabban repül. — Hiszem — írja —, hogy ez a repülőgép a szovjet tudósok. mérnökök, munkások tudását fogja dicsérni. (sp.) Úi „irányzat“ az amerikai filmgyártásban Meztelen filmek dömpingje — Csökken Hollywood termelése _ Mérvadó körök tiltakozása 19 61-ben Hollywood az előző év 240 új filmjéhez képest csak 220 filmet gyártott. Ezek közül is 70 film forgatására külföldön, elsősorban Olaszországban került sor. A tv és a megerősödő európai filmipar ej[yre nagyobb versenytársa rgtt Hollywood egyeduralmának. A nagy filmvállalatok kénytelenek voltak új, csábító eszközökhöz nyúlni. Legújabb kísérletük, a meztelen filmek rendezése, mind több stúdiót foglal le. Ügy látszik, óriási jövedelemre tettek szert első kísérleteikkel, mert Hollywood mellett a többi város filmvállalkozói is erre az útra tértek. Chicagóban jelenleg a „Szerencsés Pierre kalandjai” című meztelen filmet forgatják. Az Apex Attractions és a Modem Films vállalat rendezi közösen az ötnegyed órás színes filmet. Eddig az USA 700 mozija jelentette be, hogy igényt tart a vetítésre. New Hampshire egyetemén, Pembrokeban, Donald Wood- row egyetemi professzor felháborodott hangú előadásban tiltakozott az érzékiség egyre inkább előtérbe kerülése ellen. Nyilvánvaló, hogy a filmiparnak is ide kellett jutnia — folytatta. „Nézzék csak meg az újságárusok standján a különböző újságokat és folyóiratokat. Ha mindenütt az érzékiséget hangsúlyozzák, magától értetődik, hogy előbb-utóbb a filmipar is üzletet csinál a meztelenségből. Meggyőződésem, hogy ezzel nagyon károsan befolyásoljuk felnövekvő ifjúságunkat, de ezt az el- butult felnőttek már nem is tudják észrevenni”. Honoluluban az egyik legnagyobb hollywoodi filmvállalat a „Meztelenek és a szégyentelenek” című filmet forgatja. „...de az operatőröknek fügefaleveleket kell viselniük” — (űzi hozzá a Publicity munkatársa, aki riportot írt a készülő fimről. Georgia államban, Atlantában, a tekintélyes Atlanta Journal így foglalja ösz- sze mérvadó körök véleményét: „Az egész világ számára óriási veszélyt jelent, ha nem lépünk fel közösen az amerikai filmipar új „irányzata” ellen”. Szentirmai László OSftutqyat' fam dá#' y|| Wm it MM [I-------T Ct S MAGYAR FAVICC ^ TEREPSZEMLE*! el nr FGf team Fonó K.ÄNAÄM Vízszintes: 1. Idézet Petőfi Sándor 1848. március 15-e című verséből. 15. Karddal verekszik. 16. Jól esik ezt a szót hallani. 17. Csacsi beszéd. 18. V. A. 19. Budapesti színház. 21. K. M. I. 22. Egyéni önzés. 24. Az idézet negyedik sora. 27. Két névelő. 28. Német- lengyel határfolyó. 29. Gyilkol. 30. Hírt küld. 31. Azonos mássalhangzók. 33. Diplomás. 34. Ottilia, becézve. 36. Falu, németül + e. 38. „A” gyümölcs. 39. Ilyen hordó is van. 40. Személyes névmás. 41. Kerti munkát végez, de fordítva! 42. Vei párja. 43. Közkedvelt ka- barészigBz. 46. Határnap. 47. Fűszer,*utolsó betűje nélkül. 48. ... kisasszony (Puccini operája). 54. Angol grófság. 57. Máshol. 59. Női név. 60. Rágcsáló. 61. Egyenlő a vízszintes 39-el. 64. Peru fővárosa. 67. Nem régi. 69. Helyzete. 72. Eégi nép. 74. Ellop. 76. Zűr. 77. Égtáj jel. Függőleges: 2. Régi nép. 3. Fordított határnap. 4. Az eredményes. 5. Rezeg mássalhangzói. 6. Személyes névmás. 7. Vigyázó. 8. Hisz. 9. Azonos mássalhangzók. 10. Ébredő. 11. Tiltószó. 12. Drágakő (ékezethiány). 13. Időhatározó. 14. Télen ilyen az idő. 18. Az idézet második sora. 19. Az idézet harmadik sora. 20. A történelem múzsája. 23. Skálahang. 25. Tagadó szó. 26. F. L. 32. Három magánhangzó. 35. Női név. 37. R. F. 40. Női becenév. 1848 március 44. A függ. 11., névelővel. 45. Egy betű híjján, cukorka. 49. Felsorolás. 50. Két római 62. Ról párja. 63. Igás állat. 65. Női név. 66. M. A. A. 68. Gyógyszer. 69. Jót kíván. 70. Latin csont. 71. Nagy Magyar költő. 73. Állóvíz. 74. Gyerek50-es. 51. A. O. É. 52. Az isme- sírásrétién név jele. 53. Eégi nép. Beküldendő: a vízszintes 1., 55. O. Y. 56. K. L. 58. Zúzát. 24., függőleges: 18., 19. CsciÉ eg# jtsAafe... Csak egy percre, most önökről és önökhöz szólunk, kedves Sándorok, Józsefek és Benedekek, akik így összetalálkoztak a naptárban. Régen várják már mindhármukat az emberek, mert névnapjuk — többek között — azt is jelenti, hogy a téli hónapok zord fagya, ködös zúzmarája és csípős hidege után, egy kedvesebb évszakot, annak minden évben megújuló szépségét, derűjét, üde frisseségét hozzák magukkal: a tavaszt. Igen — Sándor, József, Benedek, önök azok, akikre az évszázados megfigyelésekre alapozott tapasztalatok alapján azt mondják, hogy „zsákkal hozzák a meleget”. Várjuk is ezt már nagyon és arra kérjük önöket, hogy szíveskedjenek minél gyorsabban kinyitni a zsák száját, hogy tóduljon ki az a meleg a zsákból. Hadd tűnjön el a télnek minden maradványa, s mielőbb lehessen kimenni a földekre, mert nagyon itt van az ideje a tavaszi munkáknak, A téli álomból ébredő hatalmas táblák, szőlős domboldalak, sokat ígérő gyümölcsösök várják a szorgos munkáskezeket, hogy nyomukban meginduljon a pezsdülő élet. Végezetül visszatérünk a kezdő sorokhoz és reméljük, hogy Sándor, József és Benedek tudni fogják kötelességüket a melegellátást illetően. Nem szeretnénk csalódni bennük. (Csg. L.)----- 1 ■ ' I I — I -»■!■ .11 I --— Hooy an találták fel a keresztrejtvényt ? Kevesen tudják, hogy a vilá gon az első keresztrejtvény egy börtön falán született meg. Dél-Afrikában egy Victor Orville nevű ember találta ki, hogy enyhítse vele ötévi börtönbüntetésének keservét. Orville részegségében súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben saját felesége is életét vesztette. Börtönében kétségbeesetten igyekezett valamilyen foglalkozást találni és mivel papírja nem volt, cellája falára rajzolta fel az első négyzetes hálót, amelyet függőlegesen és vízszintesen betűkkel töltött ki. A fegyörök őrültnek tartották Victor Orvillet, de a börtönorvos, aki megvizsgálta, azonnal felismerte a szórakozás szelleme- mivoltát és hírt adott róla a dél-af:‘ikai sajtónak is. Mire Victor Orville elhagyta börtönét, a keresztrejtvény már- óriási népszerűségre tett szert és feltalálója milliomos lett.